Somogyi Néplap, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-02 / 129. szám

SonwggiMéplap t* T MSZMP MEfSvrr RIZntT.SAS'a EiyÄ MEGYEI TANÁCS LAPJ A ÁBRÁNDOK KISZÖV-találkozó Bogláron „Szárnyaljon víg dalunk" „Ezt a mottót adták a ren-de- | örvendhettünk, amikor Bala- i műve ragadott meg, amely rit- aők a Fejér, Somogy és Zala tonboglár, Barcs és Csokonya- musnehézségai miatt is legjob- megyei kisipari szövetkezetek visonta egyesített vegyes karát | ban bizonyította az együttes művészeti csoportjainak ha-I jelentették be. Az összefogás I kiváló képességeit. Tóth Tiha­gyományos találkozójához. A balafcanboglári művelődési házban az idén is népes elő­adógárda szórakoztatta az igen gyér számú közönséget, s ez a méltánytalanság egyre bántóbb velejárója műkedvelő rendez­vényeinknek, A kört egyéb­ként kiszélesítették a rende­zők: a kórusokon kívül két táncegyüttes és egy irodalmi színpad is szerepelt, s ez fel­tétlenül változatosabbá tette a műsort. Nem elfogultság azt monda­tó, hogy a vendéglátó somogyi KlSZÖV-csoportok képviselték os élvonalat ezen a találkozón A kórusok közül magasan ki­emelkedett a Kaposvári Vikár Béla Kórus Hassler, Behár és Járdányi egy-egy művével. Jó hanganyag, kulturált éneklés, biztonság és muzikalitás jelle­mezte előadásukat Zákányt Zsolt vezetésével. Ugyancsak somogyi kezdeményezésnek követendő akkor is, ha nem a szükség visz rá, hanem az igényesség, s több kórusvezető lévén a sokoldalúbb képzés vágya vezeti az együtteseket. Az eredmény a kevés összpró- ba ellenére sem maradt el. Bauer Vendel és Fasching Fe- rencné irányításával Men­delssohn két népdalát és Vav- rinecz Balatoni népdalok című művét énekelték átütő siker­rel. Jó hanganyag jellemezte a Siófoki Építőipari Ktsz fér­fikarát is. Gazdag műsorukból az évekig érlelt Néger spiri­tuálé emelkedett ki. A kórus stílusát, hangvételét illetően most már el lehetne térni kis­sé a hagyományoktól. Somogyi sikert hozott a tánc- együttesek bemutatkozása is a Csurgói Napsugár Ktsz cso­portjának jóvoltából. Üj szín­folt az egész megye tánckul- túrájában Mózner—Tóth vi­dám, lendületes és újszerű Rondája. A legjobban mégis mér Lánykérése új oldaláról mutatta meg a cigányéletet, szokásait, romantikáját. A kompozíció bevezet», lassú ré­sze az eddig látott cigánytán­coknál jóval többet mond. A vendégegyüttesek közül a Nagykanizsai Szabó Ktsz ének­kara közelítette meg leginkább az előbbiek színvonalát. Hal­mos és Bárdos egy-egy műve után a Zalai népdalok válasz­tása és előadása volt az együt­tes képességeinek megfelelő. A pacsai férfikar sajnos az egész est leggyengébb produkcióját nyújtotta. Sárbogárdról a Szö­vetkezeti Bizottság igen rokon­szenves, kezdő csoportja állt pódiumra a Pusztafalusi páros és a Drág széli férc című kom­pozíciókkal. Egy elképzelésében kitűnő, megoldásában még javításra szoruló összeállítással szerepelt a Siófoki Szolgáltató Ktsz iro­dalmi színpada Jenőfi Károly vezetésével. Vidám, kissé hosz­HARMINC EZREDSZER... Nem mindennapi jubi- ményhez húsz RS—09-es leumhoz érkezett el tegnap földi növényvédő gépre Zen- Császár Károly, az FM nő- ne szükség. vényvédelmi szolgálatának pilótája: a Balatonnagybere- ki Állami Gazdaságban haj­A jubiláns pilóta a kije­lölt táblákon a lehető leg- alacsonyabbra szállva végzi tóttá végre harmincezredik feladatát, és bravúros ügyes­felszállását. Tíz esztendeje áll a növényvédelem szolgá­latában, s ez idő alatt az országnak már csaknem minden részében dolgozott a termelőszövetkezetek és ál­lami gazdaságok szántóföld­jein, gabonatábláin, gyümöl­csöseiben. Megyénkben a lá­bodi, a kutasi, a balatonúj- jük még, hogy Császár Ká- helyi és a balatonnagybere- roly huszonötezredik felszál­lását is Somogybán érte el. akkor megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Második jubileuma alkál­id Állami Gazdaságban haj­végzett elismerésre méltó munkát. Császár Károly kedvező Lányi Verbunk és friss című I szóra nyúlt műsorukat a leg­jobb humoristáik műveiből vá­logatták. A légkör azonban nem elég felszabadult. Az el­hangzott művek mindesyibe jó, tolmácsolása is jobbára színvonalas. Érdemes tehát gondolkodni a formán, felol­dani a megmerevedett szín­padképet, s ügyesebben for­málni egységgé a részleteket. Az estet a kitűnő hangú Pálfy László népdalai gazdagították Csajághy Mária zongorakísé­retével. Tartalmas, élvezetes rendez­vény volt a KISZÖV-együtte­sek idei találkozója. A három és fél órás műsor azonban próbára teszi a közönséget. Tanulságként: elég az együtte­sek egyszeri fellépése is ah­hoz, hogy bemutassák képessé­geiket. Jávori Béla séggel emeli föl gépét az eléje kerülő fasorok vagy villanyvezetékek fölött. Tíz év alatt összesen 125 000 holdon végezte el a műtrá- gyaszórást és vegyszerezést, ■s még egyetlen balesete sem volt. Érdekességként megemlít­idö esetén naponta mintegy mából a Balatonnagybereki Állami Gazdaságban meleg szeretettel köszöntötték a kiváló pilótát, és gratulál­tak egyedülálló teljesítmé­nyéhez. P. Gy. ötven felszállást hajt végre, s körülbelül ötszáz holdra szórja ki a műtrágyát, per­metezi szét a vegyszereket a gabonatáblákon és gyümöl­csösökben. Ehhez a teljesít­(A Stem karikatúrája) Életbe lépett a balatoni közlekedés új rendje Legföljebb nyolcvan kilométeres sebességgel szabad közlekedni — Milyen járművek nem vehetik igénybe szombat-vasárnaponként a balatoni utakat? A Belügyminisztérium köz­lekedési csoportfőnöksége jú­nius 1-től életbe léptette a KRESZ 74/a paragrafusát, amely az egyes üdülőhelyek közúti forgalmára vonatkozó különleges rendelkezéseket tartalmazza. Eszerint a 7-es út Budapest és Balatonboglár közötti szakaszán, a 71-es út Aszófőig vezető szakaszán, valamint a Tihanyrévhez ve­zető bekötő úton június 1 és szeptember 30 között — la­kott területen kívül — a személygépkocsik és a mo- torkeréknárok legföljebb 80 kilométeres sebességgel köz­lekedhetnek. Ugyancsak szep­tember 30-ig szombaton, il­letve mnukaszüneti nap előt­ti napon 14 órától vasárnap és munkaszüneti napon 22 óráig ezeket az útvonalakat kézikocsival, állati erővel vont járművel, munkagéppel, dömperrel, traktorral, von­tatóval, próbarendszámos gépjárművel és különleges gépkocsival nem vehetik igénybe, és tilos gépjárműve­zetést is tanulni rajtuk. A megyei rendőr-főkapi­tányság közlekedési osztálya egyébként szintén megtette a szükséges intézkedéseket a nyári forgalom zavartalan le­bonyolítása érdekében. A gyorshajtó gépjárművezetők -réme«, a radar készenlétben áll, hogy a legkülönfélébb he­lyeken ellenőrizzék vele az autók és a motorok sebessé­gét. Betegeilenőrzés automatákkal Szerdán műszaki szakembe­rek és orvosok kétnapos tu­dományos tanácskozása kez­dődött Szegeden, Az NDK-beli mérnökök számos új típusú orvosi elek- ronikus mérőberendezésekről, egyebek között ilyen készülé­kekkel megvalósított auto­matikus betegellenőrzési mód­szerről számoltak be. Az egyik fajta berendezés pél­dául önműködően méri és felírja az operált beteg ösz- szes élettani adatait, s ve­szély esetén riasztó jelzése­ked ad az orvosoknak, ápo­lóknak. (MTI) Óvodai szemléltetőeszközök kiállítása a Latinka Művelődési Házban A gombákról Hazánk erdő borította he­gyein, dombjain, a füves le­gelőkön több millió kiló gomba terem ültetés, műve­lés nélkül. A természettől ingyen kapott ajándék ez. Sok millió forint haszna szár­mazik belőle a gombát gyűj­tögető embereknek és a nép­gazdaságnak. Az erdők avarral borított, nehezen kiszáradó talaja, a mélyebb fekvésű völgyek, az erdőszélek, ligetes erdők, ned­ves, de nem vizes talajú ré­tek, legelők gazdag lelőhe­lyei a gombának. Áprilisban jelennek meg az első ehető gombák: a kucs­magomba, az ízletes tőke­gomba, a legkedveltebb ehe­tő gomba: a csiperke, a fü­ves területek leggyakoribb ehető gombája: a szegfűgom- ba és még néhány más gom­bafaj. Május végén találkozni a nyári gombák első példá­nyaival; júniusban már bő­ségesen terem a vargánya, és megjelenik a rókagomba is. Nyáron már csaknem minden gomba együtt terem az időjárástól függően. Álta­lánosan ismert a nagy őz­lábgomba, a finom rizike és a rómaiak kora óta kedvelt császárgomba. Ősszel új fa­jok is megjelennek, mint például a fatönkökön, erdő­irtásokban nagy tömegben található gyűrűs tölcsérgom­Az ehető gombákkal egy időben jelennek meg a mér­gező gombák. Erdőszéleken és kertekben terem a mérgező kerti su sulyka. Erdőkben te­rem a légyölő galóca, a pár­ducgomba — kalapja barna —, a keserű ízű farkas tino- ru és a rózsaszinű nagy dög­gomba. Fák tövében, fatus- kókon van az élénk színű vi­lágító tölcsérgomba. Erdőkben található az erő­sen mérgező, apró, vörhenyes őzlábgomba és a legveszedel­mesebb gomba: a fehér le­mezeiről, gallérjáról, bocsko- ráról könnyen felismerhető gyilkos galóca. Füves helye­ken fordul elő a lefutó le­mezű, erősen mérgező parla­gi tölcsérgomba. A gombatermő időszakban gyakran hallani gombamérge­zésről. Ezért a gyűjtők csak olyan gombát szedjenek, amit biztosan ismernek. Csak ép, egészséges, nem elöregedett példányokat szabad gyűjteni. Óvakodni kell a nap melegé­től átforrósodott gombától, mert ez igen könnyen befül­led, és gyorsan romlik. Nyá­ron inkább a kora reggel, esetleg a délután alkalmas a gombászatra. Ködös, hűvös napokon csak a harmat fel­száradása után gyűjtsük a "ombát, mert a nedvesen szedett gomba gyorsan rom­lik, és mérgezővé válhat. Geleta Ferenc Érdekes kiállítást nyitott meg tegnap délelőtt a Latin­ka Sándor Megyei Művelődé­si Házban Nagy Előd, a vá­rosi tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Az óvo­dák elhozták azokat a házi­lag előállítható játékokat, szemléltetőeszközöket, ame­lyek maradék anyagból sok­sok ötlettel készültek. Színes műanyag dobozból készült re­pülők, rakéták, porszívók, kosarak sorakoznak a vitri­nekben. Kiseb b-nagyobb mo­sópasztás hengerből étkészle­tek, a mindennapi használati tárgyak kicsinyített másai. Színes papírral befont gyu- fásdobozokból bútorok, szi­vacsból, műanyagokból sok mesebeli alak, a különböző színű szövetdarabokból ké­szült állatfigurák várják a kiállítás ifjú látogatóit. Az egyik asztalon háncsból, ra­fiából egzotikus, trópusi táj jellegzetes állatokkal, a már A kiállított szemléltető­eszközöknek mind a fel­nőttek, mind a gyerekek körében nagy sikerük van. A brazíliai Vaienca vá­ros sofőrjei páni félelem­mel taposnak bele a fékbe, valahányszor meglátnak maguk előtt egy különös feliratú autót. Ijedelmük nem alaptalan, mert a fel­irat szóról szóra így hang­zik: »Vigyázat! Ennek az autónak a vezetője már 25 szerencsétlenséget oko­zott.« — Csakugyan? — kér-, dezték meg az újságírók az ijesztő hírű sofőrt. — Dehogy! — felelte mo­solyogva. — Csalt nem sze­retem, ha a kollégák túl közel hajtanak hozzám. * * * Szokatlan módon akart megszabadulni fájó fogá­tól Roy Floyd New York-i lakos. Spárgát hurkolt rá, a madzag másik végét pe­dig odakötötte a földalatti vasút egyik szerelvényé­hez. A vonat, elindult, Mr. Floyd hasra esett, három foga kitört, , keze kificamo­dott. Fájó foga megmaradt. * * * — Elegem van mór a színes vízből! Igazi pezsgőt akarok inni! — csapott színházigazgatója asztalára egy élvonalbeli New York-i színész, akinek a darab első felvonásában dáridózni keil a színpa­don. — Rendben van — egye­zett bele készségesen az igazgató. — De akkor az utolsó felvonásban a mé­reg is igazi lesz. * * * Detroit tarosában csoda történt. Egy hölgy a leg­erélyesebben tiltakozott amiatt, hogy fiatalabbnak tüntették fel a koránál. Egy elektronikus számoló­gép ugyanis nem hitte el, hogy valóban 104 éves, és négyévesnek feltüntetve kiselejtezte az öregségi betegbiztosításra jogosult személyek közül. ... — Nem értem az életet! — cincogja a kisegér a mamájának. — No és mit szeretnél tudni rólla? — Miért félünk mi a férfiaktól, ha azok félnél; a nőktől, a nők pedig fél­nek az egerektől? * * * — Mondja, és tud hall­gatni? — Nem, ne féljen, én mindjárt továbbadom. * . * — Mi vonzotta önt a színházhoz? — kérdezi az újságíró a drámaírót. — A színésznők — hangzott a válasz. * * * — Milyen ideálok lebeg­tek a szeme előtt, profesz- szor úr — kérdezi az új­ságíró a nagy fizikust —, amikor a tudománnyal el­jegyezte magát? — Havi 6000 dollár, évi tizenöt fizetés, lakás és egy hónap szabadság. síkon a számolás tanításira alkalmas kis eszközök soka­sága. Az óvónők és a gyere­kek ezernyi ötlettel készített szemléltetőeszközeit már az első napon sokan megtekin­tették. Somogyi Nétflap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanár? lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor a. 2. Telefon 15-19. 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lankiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. n. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helvi postahivatalok n* és postiskézbesftőknél. Előfizetést díj egy hónapra 12 Fi index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyor* ipari Vállalat kaposvári üzemét ei Kaposvár, Lalink« Sándor utca 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom