Somogyi Néplap, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-31 / 127. szám
Somogyi Méplap MS?MP MEGVCI rtnÖTTS AG'& IFyÁ MCr,V£i TflNACS Tudósítóink jehntik a könyvhét eseményeiről NAGYATÁD ,Egész évben születésnap“ Megyei úttörő-találkozó Kaposváron A SOMOGYI ÚTTÖRŐK JUBILEUMI ÜNNEPSÉGE Egész évben születésnap — adták kd a jel- «aót az úttörök az idén, a rr gyár úttörőmozgalom huszadik évfordulóján. A jubileum tiszteletére megyei úttörő-tal. lkozót szervezett a Somogy megyei ú. elnökség szombaton és vasárnap Kap.. n. A találkozóra szép számmal küldték el k. dötteiket a járások is. O Szombaton délután Körösi János, a Kilián György Ifjúsági és Úttörőhöz igazgatója nyitotta meg a Köszöntünk, 20 év címmel megrendezett jubiluemi kiállítást, amely a somogyi úttörő- mozgalom húsz év alatt megtett útját mutatja be a szakkörök anyagain, a tablókon, az őrsi és a rajnaplókon, a Tettek Könyvén keresztül. A gazdag anyagból különösen a hajó- és a repülőgép-modellezők, valamint a játékkészítő szakkör munkái váltottak ki elismerést a látogatókból. A megnyitó után a városi Vöröskereszt érdekes és izgalmas úttörő-vetélkedőt rendezett. A szabadtéri gyakorlati próbán "sebesülteket« kellett ellátniuk a vöröskeresztes őrsöknek, majd elméleti verseny következett. Programdús volt az este is az Ifjúsági Házban: a bábosok, a népi táncosok bemutatója, a társastáncverseny sok kellemes percet szerzett. O Több száz úttörő szemlélte aggódva vasárnap reggel az eget, nem mossa-e el az eső a koszorúzást, a felvonulást, a gyűlést. S bár gyakran elbújt a nap, s a szél majdnem kicsavarta a gyerekek kezéből a zászlót, az időjárás megkímélte a demonstrációt. Kürtösök jelére, katonazene indulójára vonultak fel a Kossuth térre a fehér inges, vörös nyakkendős úttörők. Pattogtak a vezényszavak; katonás fegyelem, a példás jelentés nagy tetszést váltott ki a szemle »civil« nézőiből is. Az elnökség — amelyben megyéink, városunk vezetői foglaltak helyet — tapssal köszöntötte a pajtásokat. Megérkezett a csillagstaféta a szalagokkal és a megyei Tettek Könyvével, amelyet az egyik pajtás átadott Kocsis Lászlónak, a megyei pártbizottság osztályvezetőjének, s a találkozó emlékéül vörös nyakkendővel ajándékozta meg. Nyakkendőt kapott a szemle vietnami vendége, Ke Minh Triet fizikus is. Az úttörők impozáns századait Kocsis elvtárs köszöntötte. Megemlékezve a mozgalom húsz évéről, elmondotta, hogy az a sok nemes tett, melyet az őrsök, a rajok, a csapatok végeztek, azt bizonyítja, hogy méltóképpen készültek a somogyi úttörők a mozgalom születésnapjának megünneplésére. A köszöntő után Tóth János, a megyei KISZ-bizottság első titkára átadta a KISZ kb vörös selyemzászlóját a kaposvári Hámán Kató iskola úttörő- csapatának, majd a szocialista nevelésben és oktatásban végzett eredményes munkájáért átadta Schneider Antalnak, a kisasszanydi úttörőcsapat vezetőjének az Oktatásügy kivaló dolgozója kitüntetést A továbKoszorúzás a szovjet hősök Szabadság parki emlékművénél. biakban több úttörővezetőt és úttörőt tüntetett ki. A jól megszervezett szemle díszei vonulással fejeződött be, délután pedig a cseri ligetben adtak találkozót egymásnak a pajtások. Strubl Márta Az ünnepi könyhét alkalmából vasárnap délután a nagyatádi járásba látogatott Garai Gábor József Attila- és Kossuth—díjas költő. Nagyatádon, a Gábor Andor Művelődési Ház ifjúsági klubjában mintegy ötven versbarát, irodalomkedvelő fiatal és érdeklődő vett részt az író-olvasó találkozón. Illés János járási könyvtár- igazgató köszöntötte a kedves vendéget, majd a költő eddigi munkásságáról Szabó Miklós, az irodalmi színpad vezetője adott rövid áttekintést Utána az irodalmi színpad tagjai adtak át Garai Gábor verseiből egy csokorral az érdeklődőknek. Ezután az író három, kötetben még meg nem jelent versét olvasta fel. A Vernek egy embert, a Napkelet és a Félélom című verset nagy tetszéssel fogadta a hallgatóság. Utána kérdések záporoztak . költőhöz: Mik a terved; ki a példaképe; készül-e újabb verseskötete? Garai Gábor elmondta, hogy karácsonyra jelenik meg a könyvesboltokban a Kedd cimű új verseskötete. Jelenleg egy Brecht-darab fordításán dolgozik. Az írónak több mint húsz verseskötetét vásárolták meg a helyszínen, és dedikáltatták. Nagykorpádon az ifjúsági irodalmi presszóban került sor az olvasókkal való találkozóra. Kincses József községi vb-elnök üdvözölte Garai Gábort, majd Mezei Jánosné községi könyvtáros bevezetője után az irodalmi színpad tagjai olvastak fel a költő legújabb verseskötetéből, melyet nagy érdeklődéssel hallgatott végig a mintegy félszáz részvevő. ZICS Vasárnap este ünnepség keretében nyitották meg Zicsen az ünnepi könyvhét tabi járási eseményeit. A község új művelődési otthonában Mezei András József Attála-díjas költőt és a több mint kétszáz vendéget Tátrai József, a községi tanács vb-elnöke és Czene József, az általános iskola igazgatója köszöntötte. Az ünnepi könyvhét jelentőségét Béres Gyula, a megyei tanács művelődésügyi osztályának munkatársa méltatta ünnepi beszédében. Mezei András életéről, költői tevékenységéről és müvedről tájékoztatta a nagy számban megjelent hallgatóságot, majd dedikálta a helyben megvásárolt műveit. Az ünnepségen az általános iskola úttörői színes, gazdag irodalmi műsorral kedveskedtek a vendégeknek. Az ünnepi könyvhét újabb eseménye június 1-én Tabon lesz, ahol délután a Zichy Mihály Művelődési Házban középiskolai irodalmi vetlékedőt rendeznek, este pedig Szilvási Lajos József Attila-díjas író találkozik olvasóival. CSURGÓ Vasárnap délelőtt a járási művelődési ház az úttörőknek »Ki mit tud?«-vetélkedőt rendezett. A győzteseket a földművesszövetkezet könyvvel jutalmazta meg. A \ .télkedő előtt a művelődési ház bábISagy sikerű ifjúsági találkozó Marcaliban (Tudósítónktól.) »Békét a világnak.« Ez a felirat adta a mottóját a Marcaliban vasárnap megrendezett járási ifjúsági béketalálkozó- nak, amelynek megnyitójára — a hűvös idő ellenére — 2500 fiatal sorakozott fel a mártírok szobra körül. Úttörő harsona- sok jelezték az ünnepség kezdetét, bókestaféta érkezett, kamdeiláberek gyúltak, és galambok röppentek a magasba. A fiatalok küldöttei koszorút helyeztek el a mártírok emlékművének Az ünnepség szónoka, Oravetz Mihály, a KISZ központi bizottságának képviselőije a békéért folyó küzdelem fontosságát, eredményeit és az ifjúság szerepét hangsúlyozta. A késő esti érákig gazdag program, kulturális és sportműsor szórakoztatta a közönségét A járás legkiválóbb úttörői adtak hangversenyt, és táncszámaikkal gyönyörködtették az érdeklődő közönsé get Délután a csurgói és a mesztegnyői népi együttes, a böhönyei művelődési otthon tánccsoportja nyújtott műsorával maradandó élményt kiállítás nyílt a marcali járás úttörőéletének húsz esztendejéről a járási művelődési házban, Hadseregünk életéből címmel pedig a fegyveres erők klubjában színvonalas kiállítat tekinthettek meg az érdeklődők. szakköre két jelenetet mutatott be. Délután, az 1-es számú iskola ünnepélyes úttörőavatása után Fehér Tibor író találkozott a gyermekolvasók- káL Az író—olvasó találkozót dr. Szabó Arpádné tanár nyitotta meg. Ezután Fehér Tibor a nagyszámú gyermekhallgatóság előtt ismertette munkásságát. A gyermekek nagy érdeklődéssel hallgaták az írót, majd több kérdést tettek föl neki. Hatszáz forint értékű könyvet vásároltak eddig a gyermekek. A csurgói olvasók vasárnap is vásárolhattak az ünnepi könyvhétre megjelent könyvekből az fmsz sátránál. A járási könyvtár a járási művelődési házban könyvkiállítást rendezett. A gyakorlóiskola kisdobosai nyitják meg a felvonulás. Rendezik a balaton föld vári üzletház környékét Végre megkezdődött a munka a balatonföldvári új üzletház környékén: lebontották az épület megközelítését akadályozó házalt, s rövidesen hozzálátnak a parkosításhoz is. Közben megérkezett a megyei tanács szervezési és gazdasági osztályának válasza is a lapunk április 22-i számában megjelent Mi lesz a sorsa a balatonföldvári üzletháznak? című írásunkra. Ebben dr. Tóth Sándor osztályvezető a következőket írja: »Az üzletház ruházatibolt-részlegét folyó hó 11-én megnyitották. Az élelmiszerboltot június 1-én ház közelében lévő és lebontásra szintén kijelölt többi épület az üzletház megközelítését nem akadályozza, azonban eltávolításukkal a környezet képe sokkal kedvezőbbé válna. Ezek eltávolítására — elhelyezési és pénzügyi fedezetbiztosítási problémák miatt azonban — csak később kerül sor-H Végre tehát megoldódik ez a földvári gond, ha rohammunkával is. A jövőben azonban — véleményünk szerint — nem szabad az utolsó pillanatig várni egy-egr nagyobb jeA béke találkozó tiszteletére kívánják megnyitani. Az üzlet- lentőségű munka elvegzesevel. SPICCES MUNKAGÉP VC***0K .-uiya a Lányához: — Miért nem mondtad meg az udvariódmak, hogy mielőtt megkéri a kezedet, ismerkedjen meg velem? — Mondtam, de ő biztosított, hogy már látott téged, és mégis el akar venni. * * • Bíró a vádlotthoz: —| Ön ellen az a vád, hogy lakásában hazárdjátékot tűrt meg. — Nem volt az hazárdjáték, bíró úr, kérem, hiszen valamennyi játékos csalt. * • * — Ha nem mondod most rögtön, hogy elveszel feleségül, a villamos alá vetem magairu Nézd, éppen most jön. — Várj egy picit, hadd gondolkodjam. Két perc múlva jön egy másik villamos. * * * A leányosztály túl zajosan viselkedik az órán. Tanárjuk felsóhajt: — Inkább választanék nyolc fiút, -mint közületek csak egyet! — Én is! — kiált fel az egyik csitri. * • • —■ A féleségem kibírhatatlan, amikor józan — panaszkodik egy atyafi az italboltban. — És gyakran leissza magát? — kérdezd a barátja. — Dehogy! Még életében nem ivott egy csöppet sem. * * * A Pentagon leváltotta a saigoni amerikai katonai áruház vezetőjét, mert az 142 000 csomag hajápoló szert rendelt. A leváltás indokolása: az áruház csak amerikaiakat szolgálhat ki, Dél-Vietnamban pedig mindössze 750 amerikai nő tartózkodik. 142 000 és 750 ... Nyilván egy kis fe- ketézés a vértenger közepette ... * • * »A parasztoknak nincs szükségük üdülésre, egész éven át úgyis a szabad levegőn tartózkodnak« — jelenítette ki az egyik francia mezőgazdasági egyesülés. Az egyesülés közgyűlésén ugyanis — mint a Le Monde írja — arról folyt a vita, hogy vegyenek-e üdülőt a kiöregedett parasztoknak és mezőgazdasági napszámosoknak. Tekintve, hogy az üdülő megvásárlása a földdel rendelkező tagoknak hektáronként és évenként két cigaretta árába került volna, a közgyűlés a fenti indokolással élutasította a javaslatot. . . • * • Vőlegényként fékez, férjként indít. Ugyanis az autós mozik, autós éttermek és antós bankok után az Egyesült Államokban már meghonosították az autós házasságkötő-termeket is. A texaH Lovvedny községben a házasulandók gépkocsijukkal az anya- könyvvezetö elé hajtanak, ki sem kell szállniuk a génkocsiból, az anvn- könyvvezető a hátsó ülésre telepedve összeadja az ifjú Somogyi Néplap \2 MSZMP Somogv meeveí Bizottsága és a Somogy megyei Tanár* lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. Z. Telefon 15-19. 15-lL Kiadja a Somogy megyei Lankiadó Vállalat. Kanosvár. Latinka S. a. Z. Telefon 15-1« Felelő* kiadó: Szabó Gáb^r Beküldött kéziratot nem ő- meg é* nem adunk vissz* Terjeszti: a Magyar Posta fizethető a helvi nostah’^etaln' és postiskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Index: 25067. (A4 Eulenspiogel karikatúrája) Készült a Somogy megyei Nyomda Ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, tatxnka Sándor utc» I