Somogyi Néplap, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-10 / 109. szám

Kedd, 1966, május 10. 3 SOMOGYI NÉPLAP A QYŐZELEM SZIMFÓNIÁJA Hatvanéves Dmitrij Sosz- takovics Lenin-dijas zene­szerző. Odakint a leningrádi éj­szakában fehéren világított az észáki fény. A Kirov Színház pompás épületének zsúfolt nézőterén elült a sok­nyelvű zaj. Franciák, finnek, németek ültek az első sorok­ban — körülöttük, a fehér­ben, bordóban és aranyban úszó emeletek alatt a hős város ünneplőbe öltözött la­kóival. Az imént ért végei Majzel Ember az űrben cí­mű kozmikus balettpoémá­ja, majd a franciák dörgő revszki temetőt, 650 009 szovjet ember nyugvóhelyét7 Látták-e a húsz-harmincez- res tömegsírokat, amelyek­nek füves dombjain hailga- gatag emberek ülnek nem tudva: hol fekszik a kedves, a szülő, a gyermek? Hallot­ták-e a zöld fák között állandóan ott hömpölygő Sosztakovics-dallamokat, egy zenész patrióta csodála­tos vallomását? Mert ezek­kel a kérdésekkel és emlé­kekkel szüntelenül találko­zik az idegen ebben a hősi és lüktető életű balti város­ban ...) ■ & tapsától kísérve Aszafjev Párizs lángjainak forradalmi jelenete. Következett a nagy költemény: Sosztakovics VII. leningrádi szimfóniája ... Szinte hallhatóvá vált a koncentráló zenekar pilla­natnyi csendje, mikor Síro­kon karmester fölemelte a dmgenspáicát. Szétnyílt a bársonyfüggöny, s a színpad hátterére bárányfelhőket ve­tített egy napsugaras fény­csóva. Vonók, sípok, dobok nyelvén tavaszi dallamok töltötték be a termet, fiata­lok tánca, életkedve, hullám­zott, mint a balti mezőkön a gabonatábla. Szizova, a fiatal balerina és Gribov, a daliás balettművész körül forgott a tánckar. Mitől uj­jongott a zene? Békéről me­sélt a táj! A pergő dobok ékkor gyors ritmusba kezdtek. A hege­dűk futama emelkedőnek in­dult, az egyes hangok öröiir telisóge súlyos, komor ze­nébe csapott át. A háttér bárányfelhőit markolva nyu­gatról egy csontvázkéz kö­zeledett. A színpadra zöld és barna mezben teutonsisa­kos barbárok nyomultak be. A tánc eddigi harmóniája megpattant. Már a Hitler- fasizmus és a szovjet haza­szeretet harca vívódott a táncban és a dallamokban, a zenekar harsonái, édes és mély hangú dobjai, fuvolái felkorbácsolták a színház- termet. A hazát jelképező szovjet fiatalok és a sisakos behatolók vitustáncába he­gedűk. ütőhangszerek jajon- gása keveredett... S lassan, akár egy fölégett táj füstje, nehéz zenei motívumok köz- ber uralkodóvá lett a hát­térben a halál keze ... Föld­re rogytak a védekező fia­talok: a zenekar soraiban felsírt a Rekviem ... (Mire gondoltak a franciák, a finnek s főképpen a né­metek? Ismerték-e a város határában a több éves véde­lemben született Piszka­S ekkor a mély tónusú zenei kavalkád ismét szár­nyalni kezdett. A bánat barna hangjaiba a vonók alól hullámzó futamok árad­tak, gyorsuló ütembe csap­tak át a lassú gyászakkor­dok. Ujjongó sípók, harso­nák zengő kavargása közben tért vissza fáradhatatlan lá­bú társaival Szizova és Gribov, s fejvesztetten hát­rálva menekült a teuton hor­da. A hátteret ismét betöl­tötték a keletről érkező bá­rányfelhők; felhangzott a VII. Szimfónia negyedik té­telének örömteli üzenete: a szovjet népet nem lehet le­győzni! S ha volt eddig va­laki a nézőtéren, aki talán nem ismeri föl egy zenemű lényegét, vagy egy modem balett közérthetőségét vitat- ja, itt az összeötvözött szép­ség indulatai közben meg­szűntek kételyei! Az első emelet bal egyes páholyában — Belszkovo szcenáriumíró és koreográfus társaságában — ott ült Dmitrij Sosztakovics, a nép művésze, a Legfelső Tanács küldötte. A markáns arcú mester izzó homlokát töröl­te meg, amikor a nézőtéren feiviharzott a taps. Látha­tóan szülővárosára gondolt, amelyet két évtizede együtt védett a harcosokkal, amely­nek és akiknek e zemeköite- ményt ajánlotta. S előtte volt talán a városi emlék­temető szimbolikus szobor­alakja: a Népek Anyja, amelynek lábainál megszü­lettek a szépség és hősies­ség dallamai. Kint, a fény­árban úszó Nyevszkij sugár­úton hullámzott a milliós város. Itt, a vörösen arany­ló nézőtéren egybevegyült a soknemzetiségű elismerés, a meleg hullámok körülölelték a széttárt karú alkotót, aki úgy köszöntötte népét, hogy harcaiból merített, s leiké­ből érlelt ajándékot adott Neki!... Jurmics László HATÁRIDŐ ELŐTT akarják átadni rendeltetésének a Világítástechnikai Vállalat 7206 négyzetméter alapterületű technológiai csarnokát. Az ÉM Állami Építőipari Vá lalat dolgozói a IX. pártkongresszus tiszteletére felajá flották, hogy december he­lyett október 31-ig befejezik az építkezést. EMBERSÉG A pénzügyi szakemberek ritkán dicsérnek. A minap mégis ez történt. A pénzinté­zet igazgatói szobájában elém tettek egy negyedíves papírlapot, és ennyit mond­tak: — Akik ezt teszik, igazi emberek... A géppel írt szövegben szá­mok voltak. És sorok arról, hogy egy kollektíva föl- emelően szép feladatot vál­lalt magára. A tragédia egy éve történt Dr. B. János, a Somogy me­gyei Beruházási iroda 34 éves lebonyolítási főelőadója kiszállás, munka közben rosz­szul lett Mire beértek a kór­házba. az orvosok már tehe­tetlenek voltak. Dr T*. Jánost mindenki sze­rette Beruházási Irodánál. A te: __ésén is ott voltak. O tt a végső búcsúztatáskor mondta- valaki: «-Nem fe­ledkezünk el a családodról, gondolunk rájuk.-« Pár nappal később írták meg a hivatalos iratként ik­tatott negyedíves levelet; »Alulírottak, a Somogy me­gyei Beruházási Iroda dolgo­zói vállaljuk, hogy a tragi­kusan elhunyt dr. B. János családiház-építési kölcsönét két éven át törlesztjük.« Mostanáig 7739 forintot fi­zettek be. Háromezer forint­tal többet, mint amennyit ed­dig kellett; volna. o Az iroda második emeletén, egy napfényes szobában talá­lom a patronálás intézésével megbízott előadókat. Le aka­rom írni a nevüket, nem en­gedik. — Ez közös ügy. Minden­kié. Az az ember mondja ezt, aki dr. B. János helyén ül most. Pausztekercsek, fény­másolatok, vonalzók és vas­kos iratkötegek vannak előt­te. Az ablak előtti asztalnál ülő kollégája őszülő, idősebb ember. Csöndesen mondja: — Mindenki így akarta. Legalább ennyivel tartozunk neki... A nyitott ablakon át bezu­hog a fény. Az árnyék rajzol­ni kezd az asztalon. — Milyen ember volt? — Jó szakember. Kiváló kolléga. Becsületes. Kitartó. Levelező tagozaton végezte el a jogot. Mindennek tudott örülni. Mindene volt a két gyerek. — Ezért? A szemükkel intenek igent. — És ki volt a szervező? Egymásra néznek, aztán vissza rám. — Mindenki. A pártszerve­zet, a szakszervezet, a gép- írónők, a vezetők. Tudom, hogy a pénz, amit befizettek, nem könyörado- mány. A kollektíva terveket készít társadalmi munkában. A tervekért kapott jutalma­kat fizetik be. De akad olyan kolléga is, aki a társadalmi munkában végzett műszaki ellenőri munkájáért kapott jutalomból ötezer forintot ajánlott fel. — Ez így Jánoshoz is mél­tó. A tervezők nevét kérde­zem. Akik este és vasárnap meg éjszakákon át készítették a tapsonyi, a somogyszobi, a vései, a siófoki és a nagy- szakácsi járdák dokumentá­cióit. Elsorolják a neveket, és megjegyzik: — Az adminisztrátorok meg a gépírónők is hozzátet­ték ehhez a maguk munkáját. Negyvenkét ember... o Először a munkahelyén ke­resem dr. B. János özvegyét. Ezt mondják: — Beteg. Kilenc hete van táppénzen. Alkonyattájt értem a kül­városi házhoz. Törékeny ter­metű, sápadt asszony nyit aj­tót, Hellyel kínál a tiszta szobában, és kérdően néz. Ne­héz elmondani, hogy mit aka­rok. A falakon mindenütt ké­pek vannak arany- és ébenfa keretben. Tipegő, kacagó gye­rekek. Közöttük egy hullá­mos hajú, fekete férfi moso­lyog. — Ügy van, ahogy elmond­ták ... Súlyos csönd szakad kö­zénk. Már búcsúznék, amikor mint a friss tavaszi szél, be­robban a kisebbik lány. Egy pillanat, és már szalad is to­vább. — Azt tudom mondani, hogy jólesett. .. Először a falon függő képet nézi, aztán az ablakon át a szürkülő alkonyt. — Nem is tudtam megkö­szönni. Ha látom őket, átme­gyek a másik sorra, mert mindjárt eszembe jut újra minden. — Ismerte őket? — Nem. Közelről senkit... — Maga szerint milyenek? — Emberek. Igazi emberek. Egy nehéz sóhaj a mondat végén. * * * A jóról és a szépről is ne­héz beszélni néha, mert a nagy tetteket sokszor súlyos tragédiák előzik meg. A tet­tek azért születtek, mert könnyeket akarnak letörölni* sebeket szeretnének gyógyíta­ni. Németh Sándor Vietnami műszak Huszonöt festő indult el szombaton a munkaidő befe­jeztével az ÉM Somogy megyei Építőipari Vállalat új iroda­házához. A vállalat KISZ- alapszervezete vietnami mű­szakot tartott. Négy óra alatt elvégezték az egyik emeleten a mennyezeti fröcskölést, le- gittelték az ajtókat. A munka befejezése után Flór László KISZ-titkár el­mondta: azért választották a vállalat új irodaházát, mert ez az egyik legsürgősebb munkájuk. A tervek szerint az építők napján szeretnék átadni az épületet A festők viszont megkéstek a munká­val. Ezt akarták pótolni a szombati munkával. Ez volt az első vietnami műszak az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Később is akarnak ilyet szer­vezni. Náluk azonban nehe­zebben megy, mint egy zárt üzemben. Ezért nem vonták össze egybe a vállalat vala­mennyi fiatalját. Legközelebb másik munkahelyen dolgozó szakmunkások vállalnak majd vietnami műszakot. A szom­bati munkával keresett bért befizetik a vietnami alapra. A polányi határban Mennyi mindent lehet lát­ni fél nap alatt! Kocogott a hintó, nyári hévvel tűzött a nap, méterenként más és más kép tárulkozott az ember sze­me elé. — Nézzünk széjjel gazda­szemmel a határban — ez­zel a gondolattal indultunk el a szövetkezet vezetőivel. Kocogott a hintó... A bú­zaföldek haragoszöldem süt­kéreztek. Sárgulás, ritkulás egyik táblában sem látható. Az idejében elvetett kenyérnek való megerősödve ment a tél­be, és megtette a magáét a kellő időben elvégzett ápolás, műtrágyázás. Nem csoda, ha átlagosan hatvanöt centi ma­gas a gabona. A másik táblában a pettyes kendős fiatalok mellett ott vannak a sötétruhás idősebb asszonyok is meg néhány férfi. Mákot sarabolnak. A hetven kapás könnyen mun­kálja a porhanyós földet. Egyenletesek, szépek a so­rok, gyomot csak itt-ott látni. Aztán ismét takarmánytáb­lák sorakoznak az út két ol­dalán. Lóhere, lucerna. Gaz­dag hozamot ígérnek a 15—20 centiméteres hajtások. — Csak sikerüljön jó mi­nőségben betakarítani. Nem lesz akkor szálashiány. Sóról a cukorrépa, a takar­mányrépa, a napraforgó. Már itt is megkezdődött a sara- bolás. Hiába, a májusi határ sok munkáskezet kér. A Gráblóczai erdő alatt ha-í talmas táblában pompázik a tavaszi árpa. Mellette dróttal körülkerítve ötven hold gyü­mölcsös. A kehely alakú őszi­barackfák alatt sárga repce­szőnyegek. Méhek döngiosél- nek, zümmögnek a virágok között. A határ legmagasabban fekvő táblájában burgonya van. A gondosan elmunkált földbe géppel ültették a gu­mókat A dombról leeresz­kedve hosszan nyúlik el a kukoricatábla, olyan a talaja, mint a konyhakerté. Az út az új marhaistálló­hoz kanyarodik. A szépen fejlett, jól ápolt jószágok, a rend, a tisztaság lelkiisme­retes, pontos munkáról ta­núskodik. Mire újból a kövesükön ko­cog a szekér, a faluban delet harangoznak. — Szép a határ, ha nem jön közbe semmi, bő termés lesz az idén ... Ha nem jön közbe semmi.. És mindjárt hozzá lehet ten­ni azt is: ha becsülettel, szor­galmasan dolgozik mindenki Polányban. Akár két kezével, akár géppel munkálkodik azon, hogy a sorra következő — és egyre több — feladat idejében, rendesen elkészül­jön. ... Mikor a sorokat írom, a távoli ég elborul. Meleg, termést nevelő májusi eső ígérkezik... Somfai Sándor levelező Kőműveseket és segéd­munkásokat vesz föl az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kaposvári és környéki építkezéseire. Csak kő­műveseket pedig a siófoki és környéki munkahe­lyekre vesz fel. Különélés! pótlékot fiz . tünk Kaposvár területén: családfenntartóknak napi 15 Ft-ot, nem család- fenntartóknak napi 10 Ft-ot; vidéki munkahelye­ken: családfenntartóknak napi 20 Ft-ot, nem csa­ládfenntartóknak pedig napi 15 Ft-ot, ha vidéki lakásbe jelentéssel rende eznek. Munkásszállást, üzemi étkezést biztosit nk. A felvételkor tanácsi igazolás szükséges. Jele ítkezés: Kaposvár, Május 1. utca 57. és Siófok, Fő u. 200. (87753)

Next

/
Oldalképek
Tartalom