Somogyi Néplap, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-10 / 109. szám
Kedd, 1966, május 10. 3 SOMOGYI NÉPLAP A QYŐZELEM SZIMFÓNIÁJA Hatvanéves Dmitrij Sosz- takovics Lenin-dijas zeneszerző. Odakint a leningrádi éjszakában fehéren világított az észáki fény. A Kirov Színház pompás épületének zsúfolt nézőterén elült a soknyelvű zaj. Franciák, finnek, németek ültek az első sorokban — körülöttük, a fehérben, bordóban és aranyban úszó emeletek alatt a hős város ünneplőbe öltözött lakóival. Az imént ért végei Majzel Ember az űrben című kozmikus balettpoémája, majd a franciák dörgő revszki temetőt, 650 009 szovjet ember nyugvóhelyét7 Látták-e a húsz-harmincez- res tömegsírokat, amelyeknek füves dombjain hailga- gatag emberek ülnek nem tudva: hol fekszik a kedves, a szülő, a gyermek? Hallották-e a zöld fák között állandóan ott hömpölygő Sosztakovics-dallamokat, egy zenész patrióta csodálatos vallomását? Mert ezekkel a kérdésekkel és emlékekkel szüntelenül találkozik az idegen ebben a hősi és lüktető életű balti városban ...) ■ & tapsától kísérve Aszafjev Párizs lángjainak forradalmi jelenete. Következett a nagy költemény: Sosztakovics VII. leningrádi szimfóniája ... Szinte hallhatóvá vált a koncentráló zenekar pillanatnyi csendje, mikor Sírokon karmester fölemelte a dmgenspáicát. Szétnyílt a bársonyfüggöny, s a színpad hátterére bárányfelhőket vetített egy napsugaras fénycsóva. Vonók, sípok, dobok nyelvén tavaszi dallamok töltötték be a termet, fiatalok tánca, életkedve, hullámzott, mint a balti mezőkön a gabonatábla. Szizova, a fiatal balerina és Gribov, a daliás balettművész körül forgott a tánckar. Mitől ujjongott a zene? Békéről mesélt a táj! A pergő dobok ékkor gyors ritmusba kezdtek. A hegedűk futama emelkedőnek indult, az egyes hangok öröiir telisóge súlyos, komor zenébe csapott át. A háttér bárányfelhőit markolva nyugatról egy csontvázkéz közeledett. A színpadra zöld és barna mezben teutonsisakos barbárok nyomultak be. A tánc eddigi harmóniája megpattant. Már a Hitler- fasizmus és a szovjet hazaszeretet harca vívódott a táncban és a dallamokban, a zenekar harsonái, édes és mély hangú dobjai, fuvolái felkorbácsolták a színház- termet. A hazát jelképező szovjet fiatalok és a sisakos behatolók vitustáncába hegedűk. ütőhangszerek jajon- gása keveredett... S lassan, akár egy fölégett táj füstje, nehéz zenei motívumok köz- ber uralkodóvá lett a háttérben a halál keze ... Földre rogytak a védekező fiatalok: a zenekar soraiban felsírt a Rekviem ... (Mire gondoltak a franciák, a finnek s főképpen a németek? Ismerték-e a város határában a több éves védelemben született PiszkaS ekkor a mély tónusú zenei kavalkád ismét szárnyalni kezdett. A bánat barna hangjaiba a vonók alól hullámzó futamok áradtak, gyorsuló ütembe csaptak át a lassú gyászakkordok. Ujjongó sípók, harsonák zengő kavargása közben tért vissza fáradhatatlan lábú társaival Szizova és Gribov, s fejvesztetten hátrálva menekült a teuton horda. A hátteret ismét betöltötték a keletről érkező bárányfelhők; felhangzott a VII. Szimfónia negyedik tételének örömteli üzenete: a szovjet népet nem lehet legyőzni! S ha volt eddig valaki a nézőtéren, aki talán nem ismeri föl egy zenemű lényegét, vagy egy modem balett közérthetőségét vitat- ja, itt az összeötvözött szépség indulatai közben megszűntek kételyei! Az első emelet bal egyes páholyában — Belszkovo szcenáriumíró és koreográfus társaságában — ott ült Dmitrij Sosztakovics, a nép művésze, a Legfelső Tanács küldötte. A markáns arcú mester izzó homlokát törölte meg, amikor a nézőtéren feiviharzott a taps. Láthatóan szülővárosára gondolt, amelyet két évtizede együtt védett a harcosokkal, amelynek és akiknek e zemeköite- ményt ajánlotta. S előtte volt talán a városi emléktemető szimbolikus szoboralakja: a Népek Anyja, amelynek lábainál megszülettek a szépség és hősiesség dallamai. Kint, a fényárban úszó Nyevszkij sugárúton hullámzott a milliós város. Itt, a vörösen aranyló nézőtéren egybevegyült a soknemzetiségű elismerés, a meleg hullámok körülölelték a széttárt karú alkotót, aki úgy köszöntötte népét, hogy harcaiból merített, s leikéből érlelt ajándékot adott Neki!... Jurmics László HATÁRIDŐ ELŐTT akarják átadni rendeltetésének a Világítástechnikai Vállalat 7206 négyzetméter alapterületű technológiai csarnokát. Az ÉM Állami Építőipari Vá lalat dolgozói a IX. pártkongresszus tiszteletére felajá flották, hogy december helyett október 31-ig befejezik az építkezést. EMBERSÉG A pénzügyi szakemberek ritkán dicsérnek. A minap mégis ez történt. A pénzintézet igazgatói szobájában elém tettek egy negyedíves papírlapot, és ennyit mondtak: — Akik ezt teszik, igazi emberek... A géppel írt szövegben számok voltak. És sorok arról, hogy egy kollektíva föl- emelően szép feladatot vállalt magára. A tragédia egy éve történt Dr. B. János, a Somogy megyei Beruházási iroda 34 éves lebonyolítási főelőadója kiszállás, munka közben roszszul lett Mire beértek a kórházba. az orvosok már tehetetlenek voltak. Dr T*. Jánost mindenki szerette Beruházási Irodánál. A te: __ésén is ott voltak. O tt a végső búcsúztatáskor mondta- valaki: «-Nem feledkezünk el a családodról, gondolunk rájuk.-« Pár nappal később írták meg a hivatalos iratként iktatott negyedíves levelet; »Alulírottak, a Somogy megyei Beruházási Iroda dolgozói vállaljuk, hogy a tragikusan elhunyt dr. B. János családiház-építési kölcsönét két éven át törlesztjük.« Mostanáig 7739 forintot fizettek be. Háromezer forinttal többet, mint amennyit eddig kellett; volna. o Az iroda második emeletén, egy napfényes szobában találom a patronálás intézésével megbízott előadókat. Le akarom írni a nevüket, nem engedik. — Ez közös ügy. Mindenkié. Az az ember mondja ezt, aki dr. B. János helyén ül most. Pausztekercsek, fénymásolatok, vonalzók és vaskos iratkötegek vannak előtte. Az ablak előtti asztalnál ülő kollégája őszülő, idősebb ember. Csöndesen mondja: — Mindenki így akarta. Legalább ennyivel tartozunk neki... A nyitott ablakon át bezuhog a fény. Az árnyék rajzolni kezd az asztalon. — Milyen ember volt? — Jó szakember. Kiváló kolléga. Becsületes. Kitartó. Levelező tagozaton végezte el a jogot. Mindennek tudott örülni. Mindene volt a két gyerek. — Ezért? A szemükkel intenek igent. — És ki volt a szervező? Egymásra néznek, aztán vissza rám. — Mindenki. A pártszervezet, a szakszervezet, a gép- írónők, a vezetők. Tudom, hogy a pénz, amit befizettek, nem könyörado- mány. A kollektíva terveket készít társadalmi munkában. A tervekért kapott jutalmakat fizetik be. De akad olyan kolléga is, aki a társadalmi munkában végzett műszaki ellenőri munkájáért kapott jutalomból ötezer forintot ajánlott fel. — Ez így Jánoshoz is méltó. A tervezők nevét kérdezem. Akik este és vasárnap meg éjszakákon át készítették a tapsonyi, a somogyszobi, a vései, a siófoki és a nagy- szakácsi járdák dokumentációit. Elsorolják a neveket, és megjegyzik: — Az adminisztrátorok meg a gépírónők is hozzátették ehhez a maguk munkáját. Negyvenkét ember... o Először a munkahelyén keresem dr. B. János özvegyét. Ezt mondják: — Beteg. Kilenc hete van táppénzen. Alkonyattájt értem a külvárosi házhoz. Törékeny termetű, sápadt asszony nyit ajtót, Hellyel kínál a tiszta szobában, és kérdően néz. Nehéz elmondani, hogy mit akarok. A falakon mindenütt képek vannak arany- és ébenfa keretben. Tipegő, kacagó gyerekek. Közöttük egy hullámos hajú, fekete férfi mosolyog. — Ügy van, ahogy elmondták ... Súlyos csönd szakad közénk. Már búcsúznék, amikor mint a friss tavaszi szél, berobban a kisebbik lány. Egy pillanat, és már szalad is tovább. — Azt tudom mondani, hogy jólesett. .. Először a falon függő képet nézi, aztán az ablakon át a szürkülő alkonyt. — Nem is tudtam megköszönni. Ha látom őket, átmegyek a másik sorra, mert mindjárt eszembe jut újra minden. — Ismerte őket? — Nem. Közelről senkit... — Maga szerint milyenek? — Emberek. Igazi emberek. Egy nehéz sóhaj a mondat végén. * * * A jóról és a szépről is nehéz beszélni néha, mert a nagy tetteket sokszor súlyos tragédiák előzik meg. A tettek azért születtek, mert könnyeket akarnak letörölni* sebeket szeretnének gyógyítani. Németh Sándor Vietnami műszak Huszonöt festő indult el szombaton a munkaidő befejeztével az ÉM Somogy megyei Építőipari Vállalat új irodaházához. A vállalat KISZ- alapszervezete vietnami műszakot tartott. Négy óra alatt elvégezték az egyik emeleten a mennyezeti fröcskölést, le- gittelték az ajtókat. A munka befejezése után Flór László KISZ-titkár elmondta: azért választották a vállalat új irodaházát, mert ez az egyik legsürgősebb munkájuk. A tervek szerint az építők napján szeretnék átadni az épületet A festők viszont megkéstek a munkával. Ezt akarták pótolni a szombati munkával. Ez volt az első vietnami műszak az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Később is akarnak ilyet szervezni. Náluk azonban nehezebben megy, mint egy zárt üzemben. Ezért nem vonták össze egybe a vállalat valamennyi fiatalját. Legközelebb másik munkahelyen dolgozó szakmunkások vállalnak majd vietnami műszakot. A szombati munkával keresett bért befizetik a vietnami alapra. A polányi határban Mennyi mindent lehet látni fél nap alatt! Kocogott a hintó, nyári hévvel tűzött a nap, méterenként más és más kép tárulkozott az ember szeme elé. — Nézzünk széjjel gazdaszemmel a határban — ezzel a gondolattal indultunk el a szövetkezet vezetőivel. Kocogott a hintó... A búzaföldek haragoszöldem sütkéreztek. Sárgulás, ritkulás egyik táblában sem látható. Az idejében elvetett kenyérnek való megerősödve ment a télbe, és megtette a magáét a kellő időben elvégzett ápolás, műtrágyázás. Nem csoda, ha átlagosan hatvanöt centi magas a gabona. A másik táblában a pettyes kendős fiatalok mellett ott vannak a sötétruhás idősebb asszonyok is meg néhány férfi. Mákot sarabolnak. A hetven kapás könnyen munkálja a porhanyós földet. Egyenletesek, szépek a sorok, gyomot csak itt-ott látni. Aztán ismét takarmánytáblák sorakoznak az út két oldalán. Lóhere, lucerna. Gazdag hozamot ígérnek a 15—20 centiméteres hajtások. — Csak sikerüljön jó minőségben betakarítani. Nem lesz akkor szálashiány. Sóról a cukorrépa, a takarmányrépa, a napraforgó. Már itt is megkezdődött a sara- bolás. Hiába, a májusi határ sok munkáskezet kér. A Gráblóczai erdő alatt ha-í talmas táblában pompázik a tavaszi árpa. Mellette dróttal körülkerítve ötven hold gyümölcsös. A kehely alakú őszibarackfák alatt sárga repceszőnyegek. Méhek döngiosél- nek, zümmögnek a virágok között. A határ legmagasabban fekvő táblájában burgonya van. A gondosan elmunkált földbe géppel ültették a gumókat A dombról leereszkedve hosszan nyúlik el a kukoricatábla, olyan a talaja, mint a konyhakerté. Az út az új marhaistállóhoz kanyarodik. A szépen fejlett, jól ápolt jószágok, a rend, a tisztaság lelkiismeretes, pontos munkáról tanúskodik. Mire újból a kövesükön kocog a szekér, a faluban delet harangoznak. — Szép a határ, ha nem jön közbe semmi, bő termés lesz az idén ... Ha nem jön közbe semmi.. És mindjárt hozzá lehet tenni azt is: ha becsülettel, szorgalmasan dolgozik mindenki Polányban. Akár két kezével, akár géppel munkálkodik azon, hogy a sorra következő — és egyre több — feladat idejében, rendesen elkészüljön. ... Mikor a sorokat írom, a távoli ég elborul. Meleg, termést nevelő májusi eső ígérkezik... Somfai Sándor levelező Kőműveseket és segédmunkásokat vesz föl az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kaposvári és környéki építkezéseire. Csak kőműveseket pedig a siófoki és környéki munkahelyekre vesz fel. Különélés! pótlékot fiz . tünk Kaposvár területén: családfenntartóknak napi 15 Ft-ot, nem család- fenntartóknak napi 10 Ft-ot; vidéki munkahelyeken: családfenntartóknak napi 20 Ft-ot, nem családfenntartóknak pedig napi 15 Ft-ot, ha vidéki lakásbe jelentéssel rende eznek. Munkásszállást, üzemi étkezést biztosit nk. A felvételkor tanácsi igazolás szükséges. Jele ítkezés: Kaposvár, Május 1. utca 57. és Siófok, Fő u. 200. (87753)
