Somogyi Néplap, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-07 / 107. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 4 Szombat, 1966. május 1 Válogatottjaink négy fronton találkoznak a jugoszlávokkal Szombaton és vasárnap négy mérkőzésen találkozik Magyarország és Jugoszlávia labdarúgó-válogatottja. A párharc már ma megkezdődik Békéscsabán és Pécsen. Békéscsabán a két ország B válogatottjai mérkőznek. Ez a találkozó különösen a mieink szempontjából fontos, meat: hisz a B válogatottban is sok olyan kiszemelt labdarúgó játszik, akik számba jöhetnek a londoni világbajnokságra utazó keretben is. Pécsen a magyar—jugoszláv utánpótlás-válogatottak csapnak össze. Utánpótláscsapatunk tulajdonképpen azokból a játékosokból all, akiket a szakvezetők kiszemeltek az 1968. évi mexikói olimpián való szereplésre. A vasárnapi találkozón Magyar- ország és Jugoszlávia ifjúsági és nagy válogatott csapata küzd majd egymással. A zágrábi mérkőzésen a vendéglátók nem a legjobb csapatukkal lépnek pályára. A jugoszláv szövetségi kapitány ugyanis fölmentést adott a Partizán játékosoknak, akik a jövő szerdán Brüsszelben a Real Madrid ellenében lépnek majd pályaAz NB IB két újonc csapata találkozik Egerben ra a BEK keretében. Ez persze nem jelenti azt, hogy gyenge ellenfele lesz Zágrábban a magyar csapatnak. Egyébként válogatottunk 1962 óta nem tudott nyerni Jugoszláviában. A legutolsó zágrábi meccs 4:4 arányú döntetlennel végződött. Báró ti Lajos szövetségi kapitány még nem állította össze a Zágrábban kiálló csapatot. Ez azonban valószínűleg azonos lesz a Chorzówban játszott együttessel. Ifjúsági csapatunk mérkőzése tulajdonképpen előkészület a Jugoszláviában sorra kerülő UEFA- tornára. Ifiegyüttesünk a héten már játszott egy mérkőzést Bulgáriában. Nem nagy sikerrel. Bulgária 3:0 arányban győzött. Az Egri Dózsa és a Kaposvári Honvéd labdarúgó-csapata tavaly még az NB II osztályban szerepelt. A Kaposvár a Nyugati., az Eger a Keleti csoport bajnoka lett, s most mindkét együttes az NB I B-ben játszik. Az Eger jóval nagyobb sikerrel. Az E. Dózsa ugyanis csak rosszabb gólarányával szorul a második helyre, a K. Honvéd a sereghajtók között tanyázik. Ennek ellenére érdekes küzdelmet ígér a két újonc összecsapása. Sok a sérült a Honvédban A K. Honvédnél hideg zuhanyt jelentett a Komi M Bányásztól elszenvedett súlyos vereség. Ezt követSan bizony elég nehöz volt szólásra bírni a kaposvári vezetőiket. Hét közben a K. Kinizsi n. elleni edzömérközésen is csak a második félidőben volt folyamatos a csapat latéira, pedig az ellenfél is nagyon tartalékosán ant fel. — Sok a sérült és a beteg. Emiatt alaposan föl ken bolygatnunk az Egerben pályára lépő csapatot. A mindjobban játékba lendülő Hernádi megsérült. Fenyvesinek tüdőgyulladása van. Így csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelölöm ki azt a tizenegyet, amely pályára lép Egerben. Ilyen előzmények után kétségkívül az Egri Dézsa az esélyesebb — mondta Tóth József edző. Szombaton reggel az alábbi játékosok indulnak útnak: Bőrök, Saly, Szántó, Vámosi, Utbanko- vics. Köves, Koriul, Balázs L, Kalmár, Opova, Terjéki, Pánczél, Tóth n. és Bata. A kaposváriak örülnek, hogy a mérkőzés vezet őbírája az Európa-szerte híres játékvezető, Zsolt István lesz. Az egriek nem elbizakodottak CTudósí tónktól.) Érthetően nagy az öröm Egerben a Dózsa csapatának nem várt jó szereplése miatt. Sokan sajnálják a BVSC elleni mérkőzésen elvesztett két pontot, amelyben szerepe volt Schopp játékvezetőnek is. Lgutóbb a GanzrMAVAG ellen a fővárosban győzött az E. Dózsa. — Sajnos, a Ganz-MÁ VAG elleni győzelem veszteséggel is járt. A csapat egyik kulcsembere, Szász megsérült, helyettese minden bizonnyal a Hatvanból igazolt Szabó n. lesz — mondta Szentmarj a y edző. Az E. Dózsa szerdán Salgótarjánban az NB I-es Bányásszal játszott. Amíg teljes volt az egri együttes. 1:1 volt a félidő eredménye, a cseréik után öt gól esett az egri hálóba. A K. Honvédőt nem ismerik Egerben, ahol a gyengébb szereplése ellenére sem becsülik le a kaposvári csapatot, mert olyan j edzések érkeztek Kaposvárról, hogy ha a Honvéd tudásban nem is a régi, lelkesedésben, küzdő- szellemben nem marad a tavalyi csapat mögött. Egerben előreláthatóan tízezer néző biztatja majd a hazaiakat, akik győzelmet várnak csapatuktól. Az E. Dózsa várható összeállítása: Papp — Mészáros, Alak- szai, Plnkler — Szabó n., Kiss Nagy, Sárközi, Zilahy, Varga, Csizmadia. NB III... NB III.. Otthonában győzelemre számít a Lábod A héten alaposan kielemezték Lábod on, hogy miként szenvedett Pécsen simán vereséget a ME- DOSZ. Egy-két játékos csődöt mondott, de az egész együttes fáradt csapat benyomását keltette. Ezért a héten csupán köny- nyebb edzést tartott a Lábod. Selmeczi István edző ezután arról szólt, hogy a bajnoki táblázaton elfoglalt hely ne tévesszen meg senkit, a Dunaújvárosi Építőket nem szabad lebecsülni. Okos játékkal viszont nyerhetünk — mondta az edző. Aztán a táblára felkerült a csapat-ösz- szeállítás. Ez a következő lesz: Hornai — Tálas, Kiss, Mihóka — Nagy, Takács — Keszi, Borzas, Csór, Fülöp, Posta. Bajára utazik a Siófok Az idei bajnokságban szintén elég gyengén rajtoló Bajai MTE csapatával küzd a bajnoki pontokért a Siófok. A Bányász hazai veresége után ismét úrrá lett a temetőhangulat Siófokon, ahol ugyancsak gondban van Haragh Tibor edző. Biztos, hogy jó pár helyen megváltozik a csapat-ösz- szeállítás. A térvek szerint ez a tizenegy lép pályára Baján: 1st- vándi — Riedl, Fehér, Farkas —- Szepesi, Szabó — Erdei, Pelyva, Tóth, Schádl, Németh. A döntetlennel már elégedettek lennének a siófokiak. Zalánfi véd a K. Kinizsinél Két kellemetlen meglepetés érte a héten a K. Kinizsi labdarúgó- vezetőit. Az egyik: a szerdai edFolytatódik az ökölvívó CSB Ma Pécsen PVSK—K. Dózsa mérkőzés lesz Az ökölvívó NB I B bajnokságban ma megkezdődik a második forduló, amelynek keretében a Kaposvári Dózsa a Pécsi VSK-val mérkőzik Pécsen. Ismeretes, hogy az első fordulóban Kaposváron 12:8 arányban a K. Dózsa nyert. Ez a győzelem is hozzájárult ahhoz, hogy a kaposváriak csoportelsőként fordulnak. A neheze azonban most jön. Ugyanis idegenben kell kiharcolni, hogy a Dózsa az első vagy a második helyen folytathassa az ősszel az új rendszerű bajnokságot. A pécsi mérkőzés talán még nehezebbnek ígérkezik, mint a csepeli. A Pécsi VSK otthon nagyon veszélyes ellenfél. Legutóbb a vidék-bajnokságon láttuk, hogy mát Jelent Pécsen a hazai szorító . .. Latolgatva az esélyeket is, kitűnik, hogy nehéz mérkőzés vár ma este a Dózsára. Biztosra — ha van ilyen — csak Zsiga, Tóth, Horváth és Tóbi győzelmét vehetjük. A Papp—Kovács vagy Be- reczky L valamint a Fehér—Gu- lácsi mérkőzés kimenetele eldöntheti a meccs sorsát a hazaiak vagy a kaposváriak javára is. A SZÉKESFEHÉRVÁRI VILLAMOSSÁGI-, TELEVÍZIÓ- ÉS RÁDIÓKÉSZÜLÉKEK GYÁRA elfekvő és fölösleges készleteinek értékesítésére május 17—19-ig — 3 napon keresztül — 9 órától 13 óráig mintabemutatóval egybekötött börzenapot tart a vállalat székesfehérvári, Berényi úti telepén, a művelődési házban. Értékesítésre kerülnek: általános és speciális híradás- technikai anyagok, ellenállások kondenzátorok, rádió- csöveit. vaskohászati anyagok, szegecs- és csavaráruk, vegyi anyag, színesfém, festék, textil, papíranyagok, zománchuzal és kábelek, víz- és villanyszerelési cikkek, speciális tv és rádió műanyag alkatrészek, valamint egyéb vegyes kér. anyagok, továbbá tv, rádió, Moped- és Dongo-alkit részek, szerelvények. Felvilágosítást ad 27-30 telefonon a 350-es mellékállomás. (3790) zőmérkőzésen a csapat régebbi rossz formájában játszott, pedig Mosonmagyaróváron már a javulás jeled mutatkoztak. A másik: Kovács kapu védő a héten katonai szolgálatra vonult be, és most lett végleges, hogy vasárnap nem állhat a Kinizsi rendelkezésére. Tegnap Váradi Lajos edző közölte, hogy Zalánfi fogja őrizni a Kinizsi hálóját. A fiatal kapus most lehetőséget kap arra, hogy bizonyítson. A Pápa elleni mérkőzésen általában győzelemre számítanak a Kinizsinél, különösen, ha a csatárok úgy játszanak, mint Mosonmagyaróváron, s nem úgy, mint a szerdai tréningen, amikor ez a sor bosszantó hibákat vétett, és a legjobb helyzetek is kimaradtak. A Mosonmagyaróvár ellen szerepelt csapatban tehát csak egy változás lesz ... SPORTMŰSOR SZOMBAT ökölvívás NB I B Pécsi VSK—K. Dózsa, Pécs, 18 ó (Sárközi, Sermer). Teke Megyei bajnokság K. Közút—K. Vasas, Sparta- cus-pálya, 15.30 ó. K. Vasutas —K. Spartacus, Vasutas-pálya, 15.30 o. Labdarúgás Megyei bajnokság K. Vasas—Somogytamóca, Kaposvár, Dózsa-pálya, 16.30 ó (Fenyvesi). K. Vasutas—K. Dózsa, Kaposvár, cseri pálya, 17 ó (Szilvási). VASÁRNAP Teke NB II: K. Építők—Pécsi Bőrgyár, Kaposvár, Épí- tők-pálya, 9 ó. Röplabda NB II: K. Lendület—Szombathely, Kaposvár, kórházi pálya, 10 ó. K. Dózsa— Szombathely, Kaposvár, Dózsa-pálya, 10 ó. Kézilabda Megyei bajnokság: Nagyatád— Kadarkút (női), Nagyatád, 9.30 ó. Nagyatád—Taszári Honvéd, Nagyatád, 11 ó. Marcali—Jákó (női), Marcali, 9 ó. M. Honvéd—K. Kinizsi, Marcali, 11 ó. K. Vasas—Balatonboglár (női), Kaposvár, Vasas pálya, 9 ó. K. Vasas—Balatonboglár, Kaposvár, Vasas pálya, 10 ó. Labdarúgás NB I B: Egri Dózsa—K. Honvéd, Eger, 15 ó. (Zsolt). NB H: K. Kinizsi—Pápa, Kaposvár, Kinizsi pálya, 16 ó (Klem). NB III: Lábodi MEDOSZ— Dunaújvárosi Építők, Lábod, 16 ó (Opernicza). Bajai MTE —Siófok, Baja, 14.30 ó (Kleiber). Megyei bajnokság I. osztály: M. Honvéd—Mai> cali, 16.30 ó (Zalából). K. V. Lobogó—Csurgó, Kaposvár, Textiles pálya, 10.30 ó (Vajda). Babócsa—Balatonboglár, Babócsa, 16.30 ó (Bárányából). Tab—Nagyatád, Tab (Végh). Barcs—Taszár, Barcs, 15 ó Baranyából). K. Kinizsi II.—Ka- poly (Kanizsai). Lengyeltóti— K. Honvéd IL (Kiszelák). II. osztály Északi csoport: Nagyberény —Gölle (Horváth H. L.), Karúd—Somogyjád (Ducsai), Juta—Somogysárd (Tálas), Siófok II.—Zamárdi (Miseta), Ordacsehi—Fonyód (Darázsi), Balatonszárszó—öreglak (Tóth Gy.), Balatonlelle—Buzsák (Szöllősi), Balatonfenyves—Két- hely (Molnár S.). Déli csoport: Nagyatádi HSE-Homok- szentgyörgy (Simon), Gyéké- nyesi VSE—Gyékényesi SK (Baranyából), Toponár—Ber- zence (Bakonyi), Kutas—Kadarkút (Németh V.), K. Építők—Somogyszob (Hardi), Kas- télyosdombó—Csokonyavisonta (Varjas), Felsőbogát—Vése (Bella). mUus i Időjárás Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulá- Szombat H sok, szórványosan előforduló _. - m záporokkal, ziGizella ■ va tarokkal. Időnként élénk: néhány helyen átmenetileg erős délnyugati, majd fokozatosan nyugat- északnyugatira forduló szél. A nappali fölmelegedés kissé mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között lesz. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor plusz 16,4 fokot, déli 12 órakor plusz 24 fokot mértek. A Nap kél 4.18, nyugszik 19.03 órakor. A Hold kél 22.30, nyugszik 5.42 órakor. A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 10.00 Iskola-tv. — 17.30 Hol van, mi lehet? — 17.45 Szerencsés utat, Zoki! — 18.10 Népi muzsika. — 18.30 A tv jelenti. — 18.45 Dilemmák. Ifjúsági tv-játék. 19.40 Reklámok. — 19.54 Jó éjszakát, gyerekek 1 — 20.00 Tv-híradó. — 20.30 Zenesarok. — 20.40 Időgép. — 21.10 Gonosz hó. — 22.00 Hőstett. Sorozatfilm. — 22.50 Hírek. Évfordulónaptár 200 éve, 1766. m.gu. 7 éa született Budai É2S ás .Ört !n?iiró. polihisztor. Debreceni tanárként kiterjedt tudományos munkásságot fejtett ki, és reszt vett a református egyházi életben. Bár a debreceni főiskola nyelve általánosan latin volt, sikeresen szorgalmazta a magyar nyelvű tanítás bevezetését. Ezért mintaszerű magyar tankönyveket írt. Kezdeményezte, tehetséges diákjaival megrajzoltatta és kinyomatta a magyar nyelvű térképekből álló »Oskolai magyar Atlas^-t. Jó néhány történelmi, művelődéstörténeti, filológiai, pedagógiai alkotása mellett főműve a három kötetes Magyarország históriája, az első tudományos értékű magyar történelmi kézikönyv. A lottó nyerőszámai A Pápán megtartott lottó- sorsoláson a 18. játékhéten a következő számokat húzták ki: 19, 44, 50, 62, 70. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Királylány a feleségeim. Gina Lollobrigida és Gerard Philippe francia filmjének felújítása. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Magyar híradó. Az előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. (V. 9-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Az első előadáson: Baráti küldetésben. Színes magyar riportfilm. Korhatár nélkül. Az előadás kezdete 4 órakor. Nehéz éjszaka. Izgalmas szélesvásznú bolgár film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: 65/4. ifj. b., Tréfa. Az előadások kezdete 6 és 8 órakor. (V. 8-ig.) — Ültetik a dohánynalántát Somogy megye hagyományos dohánytermelő vidékein. A melegágyakban nevelt palánták kiültetését elsőnek a szöllősgyöröki Kossuth Termelőszövetkezet kezdte meg. A megyében 17 000 holdnyi dohánytermelésre kötöttek szerződést a közös gazdaságok, s ebből pénteken már mintegy száz- hoidnyi területre ültették ki a palántát. — 20 000 darab injektáló betétet készített a budapesti földalatti vasút építkezéséhez a Barcsi Lakatosárugyár. — VIRÁGZIK AZ AKÁC Dél-Somogy egyes részein. A nyárias időjárás a szokottnál is korábban csalogatta ki az akácvirágokat, s Középrigóc és Ber- zence táján már megkezdődött a méhcsaládok vándoroltatása. — ÜJ vasúti menetrend. Az idén a szokottnál korábban, nem május utolsó napjaiban, hanem már május 22-én Ö órától életbe lép az 1966/67. évi vasúti menetrend. — Bombarobbanás következtében egy ember életét vesztette és nyolcán súlyosan megsebesültek a kanadai Montreál egyik cipőgyárában, amelynek 120 dolgozója már hosszabb idő óta sztrájkol bérkövetelése kielégítéséért. — A TENGERBE ZUHANT az amerikai légierő egyik Phantom típusú iőkhajtásos vadászgépe pénteken Anglia keleti részétől nem messze. Két pilótájának sorsa Ismeretlen. — Szobrot emelnek Bem tábornoknak 1968-ban az 1848-as magyar szabadság- harc 120. évfordulójára Tar- nówvan, Bem szülővárosár ban. — tJjabb benzinkúttal gazdagodott a balatonboglári AFOR benzintöltő állomás. Ezzel meggyorsulhat a kiszolgálás Somogy egyik legforgalmasabb benzinkútjánál. — CjABB LOTTÓSZERENCSE. Tabon egy izénkét tagú kollektíva a mű t héten négy- és há- romtalálatos szelvényeivel több mint 77 000 forintot nyert. — 10 710 ember vesztette életét autószerencsétlenség következtében az Egyesült Államokban ez év első három hónapjában. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz május 9-én Adandón. (3770) — A Latinka Sándor Megyei Művelődési Ház vezetősége értesíti ifjúsági és felnőtt klubtagjait, hogy az újítási kiállítás miatt május 7-től május 19-ig a klub szünetel. Vezetőség. (87847) köszönetnyilvánítás Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik a legdrágább férjet és édesapát, Farkas Ferencet utolsó útjára kísérték, és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló felesége és fiai. (92121) GYÁSZJELENTÉS Értesítjük mindazokat, akik ismerték, hogy felejthetetlen édesanyánk, nagyanyánk, anyósunk, Répás Gáborné hosszas betegség után 82 éves korában elhunyt. Temetése május 9-én 15 órakor lesz a keleti temetőben. A gyászoló Görög család. (x) Fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték, hogy felejthetetlen édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk, testvérünk özv. Békéi Jánosné rövid szenvedés után 62 éves korában elhunyt. Temetése május 9-én du. 4 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (x) APRÓHIRDETÉSEK Kaposváron, a Domb u. 70. sz. ház beköltözhetően eladó. (87803) Családi ház beköltözhetően eladó. Kaposvár, Laborfalvi Rő- za utca 56. (87778) ADÁS - VÉTEL Hálószobabútor olcsón eladó. Kaposvár, Katona József u. 1. Megtekinthető délelőtt. ____________(1866) K aposvár, Dimitrov utca 10. szám alatt használt hálószobabútor eladó. (1363) Beköltözhetően eladó kétszobás, kony- hás családi ház mellékhelyiségekkel, 568 n-öl gyümölcsössel. Kaposvár, Gorkij u. 66. (1358) Üj kisipari kombinált szekrény költözködés miatt sürgős-m eladó. Kaposvár, Május 1. u. 78. Haholka. (1860) Kaposváron, az egye- nesi müúthoz közel 1619 n-öl föld (előtte villany van) és 100 n- öl lucemakaszáló eladó. Érdeklődni: Rózsa u. 33. Virág. (1862) Üzem alatt álló 500- as Gergedy-féle keltetőgép eladó. Megállapodás helyszínen. Németh József, Gyugy. (1335) 125 n-öl telek 15 db fiatal fával, két külön bejáratú helyiség berendezéssel eladó. Érdeklődés : Alsó bél a telep, Dembiczky utca 6. sz. vagy Szegfű u. 5. (3795) 2 db szamár eladó. Cseresznyés József, Böhönye, Dózsa krt. 33. (1*34) Eladó Balatonlellén, a strandtól 200 méterre 151 n-öl telek. Érdeklődni Németh Józsefnél, a benzinkútnál. (5281) Balatonfenyvesen, vízhez, bevásárlóhelyhez közel 125 n-öl ‘e- lek gyümölcsössel, bekerítve, építési engedéllyel eladó. Érdeklődni: Egri u. 27. Gaz- dig. (5292) Vennék családi házat Tabon. Konyhákért, gazdasági épületek szükségesek. Érdeklődni a tabi vas- boltban lehet. (5295) ötvöskónyi, Kossuth u. 12. alatt lévő kétszobás, konyhás lakás mellékhelyiségekkel, 600 n-öl telekkel sürgősen eladó. (5291) Fonyódfürdőn vennék műút és part között kétszobás nyaralót vagy telket. Cím: Fonyódi könyvesbolt. (5283) 10 db Hunor kaptár 50 db műlépes, 120 db kiépített lépes kerettel eladó, db-ként 400 Ft. Kaptárak jó állapotban vannak. Ábrahám János, Csokonyavisonta. ____________(3779) M agányos családi ház eladó. Kaposvár, Magyar utca 22. (52799) Fából készült előszobafal eladó. Kaposvár, Streit Miklós u. 12. (87817) Közművesített területen 118 n-öl házi^ely termő gyümölcsfákkal eladó. Érdeklődni 87788-as számon a hirdetőben._________(87788) K ét-háromszobás, összkomfortos beköltözhető családi házat vennék készpénzért a város belterületén. Ajánlatokat 87752. számra a hirdetőbe. (87752) Kaposvár, Vöröshadsereg u. 57-es számú ház fele része eladó. (87311) 600-as szalagfűrész sürgősen eladó. Kaposvár, Vöröshadsereg útja 129._________(1867) K aposváron a Nyu- gat-Ivánfa út 18-as számú ház kerttel, beköltözhetően eladó. (87308) Zselickislak, Petőfi utca 2. számú ház 600 n-öl telekkel, gazdasági épületekkel azonnali beköltözhe- tőséggel eladó. (87811) Kaszáló lábon eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Pázmány Péter utol 116. 15 órátóL___(87310) 10 00 db nagyméretű tégla eladó. Kaposvár, Kinizsi Pál u. 36. (87814) Kis méretű konyha- garnitúra és rakodás- szekrény, lezárható szenesdáda, székek eladók. Érdeklődni a hirdetőben.______(87815/ K ifogástalan állapotban lévő mély cseh gyermekkocsi eladó. Kaposvár, Tavasz utca 9. Kisiván. (87700) Rövid bécsi zongora sürgősen eladó. Pa- czek Rozália, Kaposvár, Széchenyi tér 6. (87753) Nyáron épülő Beloiannisz utcai társa sházban központi fütéses, két és fél szobás házrészt sürgősen átadnék. Érdeklődni 17 óra után. Kaposvár. Virág utca 14/b, C^an láros. (87773) Mély Szputnyik babakocsi, gyermekágy. Singer varrógép eladó Kaposvár, Puskin utca 19. (87795) Veranda üvegfal ajtóval eladó. Kaposvá’*. Puskin utca 22. (87786) Garázs, víkendház- nak is alkalmas, szétszedhető (kívánságra bárhol összeszerelem), eladó. Kaposvár, Kő- szeg u. 1. Dóra. (87791) Kétszobás, összkomfortos, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Cím: Kaposvár, Damjanich utca 54. (87793) Eladó géplakatosra ü- hely-felszerelés villany- és autogénhegesztővel. Ugyanott eladó 1 db magán járó szalagfűrészgép Diesel-, MIA motorral. Varjas József, Szenna. (87772) Kaposvár, Ezredév utca 1/a alatt háromszobás, összkomfortom öröklakás lakáscserével beköltözhetően eladó. Érdeklődni 14-25 telefonszámon. (87852) Eladó két fotel és egy gyermekágy matraccal. Kaposvár. Kassa utca 7. (87025) Kaposvár, Dimitrov utca 106. szám alatt házrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni mindennap 17-től 19 óráig, szombaton 14— 19 óráig, vasárnap egész nap. (87823)