Somogyi Néplap, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-29 / 126. szám
SOMOGYI NÉPLAT 8 Vasárnap, 1966. május 29. Tersánszky Józsi Jenő: Banketten E gyszer valamelyik budapesti egyesületben léptem föd mint gitárművész még a fölszabadulás előtt Az előadás végién a művészszobába benyitott egy kissé él-virágzott, de nagyon elegáns, ékszeres hölgy és mögötte egy hasonló úriember. A hölgy az úrra mutatott, és így szóit: — Ez az úr nem tud egy szót sem magyarul. Azért engem kért ideg arra, hogy tolmácsoljak. Neiki nagyon tetszett a műsoruk. Persze ki- vtálitképpen a zenés számok, amiket élvezni tudott. Ezt azzal szeretné viszonozni az előadónak, hogy testületileg meghívja őket egy kis mulatságra. Nagyon neheztelne, ha nem fogadnák eű a meghívását. Mi, művésznők és művészek összenéztünk, és máris egyek voltunk abban, hogy a világért sem sértjük meg ezt a bőkezű idegent. De a hölgy még folytatta: — Az úr megfelelő számú taxit rendelt a művészek számára. Ezek a kocsik aztán ott várnak a mulatság végéig, és odavisznek mindenkit, ahova akarják. Természetesen az úr költségén. Hát ez végleg nem bolond ember! Ezt meg kell állapítanunk az idegenről. A hölgy így fejezte be a mondókáját: — Nem kell őt sajnálni a költekezésért. Ez az úr egy va_ lódi milliomos. így, ahogy paegnézák Qt! Nahát elrobogtunk mindnyájan egy zenés kaffába. Ott a hölgy megint egy kis szónoklatba kezdett: — Fönntartás nélkül tessék rendelni bámüt, ami az étlapon található. Vacsora, nyalánkság, sör bar, pálinka, pezsgő, bólé... bármit, bármit! A házigazda nagyon zokon venné, ha takarékoskodnának! Tessék jól mulatni. Tessék jól érezni magukat! Az összetolt asztalok meílé telepedtünk. A milliomossal szemben ültettük a társulat szépségkirálynőjét, egy barna, karcsú énekesnőt. Mert észrevettük, hogy a milliomos kezdettől fogva sűrűn rajta felejtette tekintetét Ezzel szemben meg kell hagyná róla,- hogy nem feledkezett meg az asztal legigénytelenebb tagjáról sem. Ha kevesellte valakinél, amit rendelt, rögtön szigorúan fölszólította a hölgy által, hogy: meg akarja bántani a vendéglátót? Nem ízlik ez és amaz? Tessék fogyasztani! Dzsessz húzta. A koccintások mind sűrűbbek. A muri váltig emelkedett — hangulatban. Egyszer csak belépett a kóvéházba a gólyás ember. Nagy kosarából babák, nyulak, gólyák, illatszerbutykosok és mit tudom, micsoda holmik tairkállottak elő. Amint az asztalunk felé közeledett, a milliomos rögtön rácsapott. A hölgy máris tolmácsolt: — Tessék! Mindenki szabadon választ magának emléktárgyat az árus kosarából. Lehet több darabot is. A vendéggazda megharagszik a szerénykedésért! A gólyás ember körútra indult a hátunk mögött. Mindenki válogatott magának emléktárgyat így került vissza a milliomoshoz, hogy átnyújtsa neki az elég borsos számlát. De a milliomos csak úgy az oldalzsebéből előrántott egy csomó bankót, és szemhunyorítás nélkül űzetett. A gólyás ember a visszajáró aprópénzt a milliomos elé rakta az asztalra. A milliomos felmarkolta, és kimeríthetetlen zsebébe dugta. Ámde közben egv pénzdarab leesett az asztalról a padlóra. Egy húszfillé- res. A mSUiomos nyomban utánanézett: hová esett a húszfil- léses? Nem látta! Idegesen hártakocsikáztatta a székét az asztaltól, és két lába között lehajolva kereste a pénzdarabot Majd szó szerint az asztal alá dugta fejét, és lete- nyerelt a padlóra. Ahá! Most már értem! Ravasz képé ez a milliomos. A barna énekesnőt nagyon szem- léügetbe derékig az asztal fölött, most a bokájára kiváncsi az asztal alaltt A húsztfilléres jó üirügy néki erre. Ámde erről szó sincsen! A milliomos szemlátomást csak az elgurult húszfillérest vadászta ... Végre meglelte. Nagyot ftausszzmlíva, vörösen bukkant fal az asztal álól a pénzdarabbal a két ujja között. Becsúsztatta a zsebébe. Mindenki figyelte. Talán egy ezresnél is több, amit erre a mulatságra szemrebbenés nélkül költött. És most egy seprőnek való vacak húszfilléresért kStomász- sza a lelkét. Micsoda furcsa jellem! Nyilván így szedte ösz- sze millióját. Sok gondolkodásra azonban nem hagyott időt nekünk. Mert ahogy a padlóra tenyereit, ott jól összemaszatolta. És erről megfeledkezve, ma- szatos tenyerével törölt egyet a homlokán. A társaság már eddig is össze-összenézett, vihogott. Most a barna művésznő már nem bírta, hogy föl ne ugor- jék, és a mosdó felé ne siessen. Ugyancsak vele rohant a szomszédja is, mint ez a hölgyek szokása. A visszatartott röhögéstől fulladozott az asztal. De persze senki egy pisszet vagy fintort nem engedhetett meg magának. Egyedül a milliomos titokzatos szerepű hölgye vihogott bátran. Majd zsebkendőjével gyorsan letörölte a milliomos homlokát. N os, a történet tulajdonképpen eddig tart. Bár, elismerem, csattanónak járna hozzá bizonyos tanulság egy gazdag ember lelkiségének meghökkentő zugairól. De most gondolják meg! Szép volna tőlem, hogy egy becsmérlő szót is ejtsek erre a milliomosra? Megvendégelt, mint soha más. Azonfelül viselkedésével olyan szórakoztatásomról is gondolkodott, amivel a legkitűnőbb kabaré sem szolgált nekem. Hiszen napokig mulattam magamban azon a húsz- füléres jelenete«, akkor... Na és most? Hiszen e piHanatfoan is az és milliomosam szolgáltatja ennek a kis írásnak az anyagát, amiért remélhetőleg tiszteletdíjat fizetnek nekem. Csanádi Imre: ÚJTELEP Idegen táj, idegen uccák, fordul velem a föld: mi vár még? Mintha nem is szülőfalumban, mintha másik megyében járnék. Nevelt a terpedt öreg utca, két templommal ki:övékéivé; szoktattak szalmás gazdaporták édes-lompos hazai nyelvre. Bóklásztam az ódon Üj utcán, a Kis utcán, a Bikaközben; Főszeg zsellére ingoványbán, Burgáé fészkelt sárga löszben. Erre, ide sosem vetődtem: intézők, tiszttartók szavára béresek szántották hat ökrön, nagybirtok volt, urak határa. Szemem láttára, ledobálva zsüpot-nádat, cseréli képét a falu, még a faluvég is, kivakaródzik a szegénység. Mohostetős volt, vaksi viskó: ablakait szélesre tárja; takarózva piros cseréppel, szomjas a ház a napsugárra. A régi már alig a régi, van mindennek változni kedve, mégis — mint itt — sehol mohóbban, múltat sehol így hátravetve. Ahol soha, ház házra épül, üj házak utcákká verődnek, új falu nőtte, növi be a tilalmast, a grófi földet. Kakukkfüves utcáit hatalma! csábító, szép, nomád szabadság: kitörni, élni, sokasodni! Vetik a vályogot, dagasztják. Jobb volna tégla, no, ha nem jut, ügyes szegény sárból ragasztja, de rak nyájas, világos otthont, kitarkázza városiasra. Se istálló hozzá, se fészer, puszta udvar kazlat nem áhít. Mindenütt kert, kert, veteményét zöldítve és csemete fáit. Mint aki a jövőbe téved, különbnek tetszik, könnyedebbnek az élet innen .. . Majd kiforr hát. A csöpp fák is fölcseperednek. • A költő Csillagforgó efmű könyvheti kötetéből. Márkus Ferenc: A KŐMŰVES Állványerdő csúcsán felhőket súrolja büszke tartású, szép feje. Téglát rak egymásra izmos, erős keze, a vizhordó lányoknak csókot int. Amikor megpihen, cigarettára gyújt, állványok csúcsáról lenéz, malter a kanálban, kezén szárad a mész, lentről a hétköznap fölnéz reá. UJ KÖNYVEK A KÖNYVTARAKBAN AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT KÖNYVEIBŐL Mezei András: LEGENDÄR SZÜLETŐBEN Versek. — Rózsák a temetőből. Drámai oratórium. Bp. I960., Magvető. A József Attila-díjas fiatal költő harmadik kötetét adja közre. Mezei lírája három fő élménykörből táplálkozik, mostani kötete is lényegében eszerint tagolódik. Az egyik: a kommunista mozgalomnak elkötelezett költő számvetése a mai kar forradalmi lehetőségeivel, ide kapcsolódik a Rózsák a temetőből c. drámai oratórium is. A második: a háború, a fasizmus máig rezgő emlékei, amelyek rendkívül fogékonnyá teszik a szerzőt a halál, az elmúlás örök jelenvalóságának fölismerésére. A harmadik élményköri; a társat, szövetségest kereső és találó szerelmes embernek egy új típusú életformáért folytatott küzdelmei alkotják. Ezekhez csatlakozik még egy olaszországi út emléke. A közelmúltban jelent meg a Csodatevő c. kisregénye is. A költő május 29—30-án az ünnepi könyvhét alkalmából Kaposvárra látogat. Csanádi Imre: CSILLAGFORGÓ Oj versek. Bp. 1966., Magvető. Az 1963-ban megjelent gyűjteményes kötetet, az ördögök szekerén címűt a kritika nagy elismeréssel fogadta. Oj versei is arról tanúskodnak, hogy Csanádi jelentős egyénisége mai költészetünknek. Benjámin László, a költőtárs és jó barát így ír róla: »Nem formabontással, hanem formateremtéssel válik modernné, mindenek- \előtt azzal, ahogyan a világ társadalmi, technikai és létekben újságait eröltetettség mélkül, egyszerűen és magáitól értetődően helyezi el a világ adott dolgai közé, ötvözi költészetében.« Lírája a népköltészet és a modem magyar költészet tartalmi és formai eredményeit magába sűríti. Tamási Áron: világló Éjszaka Novellák. Bp. 1966., Magvető. Tamási Áron új gyűjteményes könyve a magyar novellairodalom kincseit gyarapítja. Ezekben a novellákban ez író a székely szegényparaszti világ, az erdélyi havasok, legelők eredeti szemléletű, kitűnő ábrázolójának mutatkozik. Egyik vallomása szerint: »Az én írói természetemre különösen jellemző, hogy székelynek születtem.« Elkötelezettsége nemcsak témaválasztásában nyilvánul meg. A székely gondolkodás- mód, mesekincs, a sajátos nyelvi fordulatok, szólások keresztül-kasul áthatják írásait Különösen jól érvényesülnek ezek a jegyek rövid, meseszerű, vidám csattanóval végződő históriáiban. A novellák — még ha tragikus hangulatúak is — legtöbbször a valóság és az irrealitás határán lebegnek. A kötetben minden jellegzetes novellatípus megtalálható. A népmesékre vagy tündérmesékre emlékeztető, képtelen szituációkkal teli humoros mesék mellett megkapó történetek jelenítik meg a székely szegényparasztokat. Természetes bájjal szól a szerelemről és a szabad természet világáról. Kassák Lajos: EGY EMBER ELETE önéletrajzi regény. 3. kiad. Bp. 1966., Magvető. Kassák Lajos költői munkássága és irodalomszervező tevékenysége mellett próza- irodalmunkat is jelentős művekkel gazdagította. Az Egy ember élete c. könyv prózai életművének legfontosabb része, s egyben életének, művészi fejlődésének, írói pályája első szakaszának részletes, elmélyült rajza. Puritán stílusban, érzelmesség nélkül vall benne gyermekkoráról, lakatosinas korszakának örömeiről és keserűségeiről, majd embert próbáló nyugati vándorlásairól. Művében képet kapunk első költői próbálkozásairól, első irodalmi sikereiről. A szerző hitelesen idézi föl egykori tetteit, gondolatait, emellett széles körű korrajzot ad. Olvasóink figyelmébe ajánljuk még a következő könyveket: KÖRKÉP 66. Bp. 1966., Magvető. SÁNTA FERENC: AZ ÁRULÖ. Regény. Bp. 1966., Magvető. SZÉP VERSEK. 1965. Bp. 1966., Magvető. FEJES ENDRE: VIDÁM CIMBORÁK. Elbeszélések. Bp. 1966., Magvető. NAGY LÁSZLÓ: ARCCAL A TENGERNEK. Válogatott versek. Bp. 1966., Szépirodalmi Kiadó. GÁDOR BÉLA: MIÉRT LETTEM PESSZIMISTA? Bp. 1966. Szépirodalmi Kiadó. Egy kis nyelvművelés Csakugyan „egyszerű” ? A gondolatot mondat formájában fejezzük ki. A mondatot aszerint, hogy egy vagy több gondolatot fejez-e ki, egyszerűnek vagy összetettnek nevezzük. Az összetett mondatnak ismét két fajtája van: mellérendelt és alárendelt. A mellérendelt mondatok egymáshoz kapcsolódó, egymással ellentétes, egymást magyarázó, egymásból következő stb., de mindenképpen egymástól függetlenül is teljes, önálló gondolatoknak formái. Az alárendelt mondatnak csak az úgynevezett főmondata tartalmaz önálló gondolatot, a mellékmondat a főmondat valamely részét (alanyát, tárgyát, határozóját, jelzőjét) fejezi ki mondat formájában: A megbeszélt dolog tárgytalan: A dolog, amelyet megbeszéltünk, tárgytalan. Mindezt már az általános iskolában megtanuljuk. Sőt, ha a pedagógus jártas a mai nyelvművelő irodalomban, azt is tudatosítja bennük, hogy a maga helyén bármelyik mondatfaj- tát használhatjuk, mindegyik helyes, magyaros. Mégis előfordul, hogy fogalmazáskor nehézségeink támadnak, vajon milyen mondatfajtát válasszunk. Régebben — főleg a latinos hivatali nyelvben — dívott a túlságosan bonyolult összetett mondatok használata. Innen érthető, hogy a nyelvművelők azelőtt inkább az egyszerű mondat használatát ajánlották, ezt minősítették magyarosabbnak. Részint ennek következtében, részint egyéb okokból ma az a fő baj, hogy mindenáron, akkor is egyszerű mondatba zsúfoljuk bele mondanivalónkat, ha az több mondatba, összetett mondatba kívánkozna. Mintha valami félelem visszatartana bennünket az összetett mondatok, kivált az alárendelt mondatok használatától! Az »eredmény« az, hogy »egyszerű« mondataink J zsúfolttá, bonyolulttá válnak, fogalmazásunk nehézkes lesz, első olvasásra alig lehet megérteni. Legtöbbször jelzővel, illetőleg határozóval szoktuk egyszerű mondatainkat túlzsúfolni. Pontosabban szólva: a külön-külön mondatokba kívánkozó gondolatokat belegyömöszöljük egy sor jelzőbe, esetleg határozóba. Egy elrettentő példa: Az iparban, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben már megindult és fejlődő nemzetközi szocialista együttműködés maga után vonta a mindezeket kiszolgáló, a megtermelt értékeket a nemzetközi forgalomban realizáló közlekedési együttműködési szervezet megteremtését. Egyetlen »egyszerű« mondat, s benne tizenegy jelző és öt határozó! Nem csoda, hogy első olvasásra valósággal kapkodjuk a fejünket: mi mindenről van itt szó. Amikor a harmadik határozó után a megindult-hoz érünk, először megkönnyebbülünk: no, megvan az állítmány, a mondat érteimének magva. Ámde amikor az és után felfedezzük az újabb három jelzőt, akkor rádöbbenünk, hogy szó sincs róla, tévedtünk, csak ezután érkezünk el az alanyhoz, eddig — a meg- indult-at is beleértve — egyre csak a jelzőit halmozta a cikkíró, a határozók is csupán a jelzőhalmaz alkatrészei voltak. S lényegében második felére is. Ennek ugyanez érvényes a mondat megái' aratásával azonban még csak fél munkát végeztünk, csupán arra mutattunk ró, mi az oka annak, hogy a mondat bonyolult. Azokat a gondolatokat, amelyeket a jelzők halmaza elnyelt, még nem hámoztuk ki. Kíséreljük meg ezt is: 1. Az iparban, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben már kibontakozott a nemzetközi szocialista együttműködés. 2. Ez az együttműködés egyre szorosabbá, egyre szélesebb körűvé Vált. Idővel maga után vonta egy olyan szervezetnek a létrehozását, amely a közlekedésben is biztosítja az együttműködést. 4. Erre a szervezetre az a feladat hárult, hogy az ipart, a mező- gazdaságot, a kereskedelmet kiszolgálja, termékeit a nemzetközi forgalomba bevonja, s így közvetve értékesítse, értékesítését lehetővé tegye. A következő példa — bár egy kissé más szempontból — szintén tanulságos: Ezután a síkos úton végzett fékezés folytán bekövetkező megcsúszást gátló berendezés működését mutatta be a film. Itt a tárgy (működését) birtokos jelzőjének (berendezés) egy nem kevesebb, mint kilenc tagból álló szerkezet szolgál minősítő jelzőjéül; miatta az alany és az állítmány a mondat végére szorul. Ebből az következik, hogy ha fennhangon olvassuk a mondatot, nem tudunk szünetet tartani, a hangunk mondat közben egyre esik, sehol sem emelkedik; mire a mondat végére érünk, hangunk egészen elmélyül, magunk meg kifulladunk. Aki hallja felolvasásunkat — épp a tagolatlanság következtében — alig tudja felfogni a mondanivalót. Ráadásul nem világos, hogy a síkos szó elé került névelő csak az utat vagy csak a berendezést teszi-e határozottá, vagy esetleg ezt is, azt is. Más szóval, hogy egy már ismert vagy egy még ismeretlen berendezés bemutatásáról van-e szó. A kérdégt ismét az összetett mondat oldja meg: Ezután a film egy olyan berendezésnek a működését mutatta be, amely meggátolja, hogy a kocsi síkos úton fékezéskor megcsússzon. A következő mondatban már kevesebb a jelző, de a zsúfoltság — ettől függetlenül — talán még fokozottabb: Az előadó vázolta a technikai forgalomirányításnak a biztonsággal való kapcsolatát, az utak síkosságának csökkentése céljából ún. surlódó- papirok kereszteződésekbe való beépítésének a jelentőségét. Ha a cikkíró ismét nem »egyszerű«, hanem összetett mondatot választott volna mondanivalója kifejezésére, világosra, szabatosra sikerült volna fogalmazása: Az előadó vázolta: mennyire biztonságos a forgalom technikai irányítása, mi a jelentősége annak, hogy az útkereszteződésekbe az utak síkosságának csökkentésére ún. surlódópapírokat építenek be. A példák számát — sajnos — még sokáig folytathatnánk. S ez nem is volna haszontalan, mert mindegyiknek megvolna a maga sajátos tanulsága. Egy általános következtetést azonban már az eddigiekből is levonhatunk: ha nem férnek bele, akkor nem szabad gondolatainkat az egyszerű mondat Prokrusz- t ész-ágyába beleerőltetnünk, mert így nem kifejezzük, hanem csak agyonnyomorítjuk őket. * Dr. Ruzsiczky Éva. a nyelvészeti tudományok kandidátusa. Somogyi Pál—Hegedűs István: FUTOK A PÉNZEM UTÁN... Somogyi Pál humoristának és Hegedűs István karikaturistának, a Ludas Matyi ismert munkatársainak Futok a pénzem után . . . címmel most jelent meg csaknem 230 oldalas gyűjteményes kötetük. A könyv 57 humoreszket és 84 rajzos viccet tartalmaz. Somogyi Pál humoreszkjein nevet az olvasó, s közben hibáira, emberi gyengeségeire, a környezetében található, munkahelyén felelhető hiányosságokra ismer Az anyagiasság, az önteltség, egyes I emberek felelősségvállalásának hiánya mind nagyszerű lehetőséget ad a tehetséges humoristának, I hogy az olvasó elé görbe tükröt tartson. A könyvben pellengérré állítják a lakásépítkezések selejt- gyártóit, az árdrágítókat, és még a kritikusoknak sem maradnak adósai. A kellemes szórakoztató szöveget nagyszerűen kiegészítik Hegedűt*. irtván rajzai, önálló viccei és illusztrációi. (Kossuth Könyvkiadó.)
