Somogyi Néplap, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-26 / 123. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Csütörtök, 1966. májas 2t Jól szerepel a K. Dózsa, de még jobban a Barcsi SC az atlétikai területi bajnokságban Üj rend alapján bonyolítják le a csapatba! noki küzdelmeket az atlétáknál. A jelekből Ítélve be­válik az új rendszer. Hétről hét- re mozgalmasak az összecsapá­sok, amelyeken a két somogyi együttes kitűnően helytáll. Külö­nösen a Barcs SC, amely eddig valamennyi ellenfelét légyőzte. Pedig a múlt vasárnap a barcsi csapat nem kisebb ellenfeleket kapott, mint a Pécsi Dózsát meg a Kaposvári Dózsát is legyőző Szekszárdi Dózsa csapatát. Jól szerepelnek a K. Dózsa atlétái is; csak szekszárdi ellenfelüktől szenvedtek vereséget. Az atlétikai egyesületi bajnok­ság területi döntőjén több kitű­nő somogyi vonatkozású ered­mény született. Ennek számít Máté Jenő új megyei kalapács­vető csúgsa. Máté, ha így halad, elérheti a bűvös 60 métert is. Az 56,60 métert már jegyzik az atlé­tikai értéktáblázaton. Hogy nem véletlen eredmény volt ez, azt mutatja, hogy Máté hatos soro­zatában háromszor dobta 56 mé­ter fölé a kalapácsot. A barcsi atléták közül még Asztalos Zsu­zsa, Takács Ágnes, KI ement And­rás, Kovács László, Kővári Er­zsébet, Végvári Attila, Závecz Imre és Körmendi Éva jeleske­dett. A K. Dózsa atlétái közül Pa- mukival kell kezdeni a sort. Kö­zép- és hosszútávfutónk 5000 mé­teren adta át a múltnak a régi megyei csúcsot. Ha Pamukit megszorítják, még sokkal jobb eredmény került volna a csúcslis­tára. A Dózsa atlétái közül Somo­gyi, Kovács, Mikós és Záborszky eredménye emelkedik ki. Barcsi SC—Szekszárdi Dózsa 52:42 Barcsi SC—Pécsi Dózsa 54:38 A barcsi versenyen a hazai at­léták a következő jobb eredmé­nyeket érték el: 800 m: 2. Végvári 2:01.7 p. 5000 m: 1. Závecz 17:12.4 p, 2. Schwe- isguth 17:42.8 p. 400 m gát: 1. Vodenyák 65.8, 3. Kővári 67.8. 4x400 m váltó: 1. Barcsi SC 3:43.6 p. Magasugrás: 1—2. Ko­vács és Klement 170 cm. Disz­koszvetés: 3. Máté Jenő 40,54 m. Kalapácsvetés: 1. Máté Jenő 56.60 m (új megyei csúcs), 3. Máté Jó­zsef 37,82 m. K. Dózsa—Komlói Bányász 52:38 K. Dózsa—Bajai Építők 59:47. K. Dózsa—Dunaföldvár 69:35. Szekszárd—K. Dózsa 53,5:51,5. 100 m: 2. Csutorás 11.3 mp. 40€ m: 1. Kovács 52.3 mp. 3. Szigeti 55.7 mp, 1500 m: 1. Pamuki 3:58.4 p. 3000 m: 1. Pamuki 9:57.4 p. Távol: 1. Záborszky 6:31 m, 3. Csutorás 6.18 m. 4x100 m váltó: 2. K. Dózsa 45.9 mp. 200 m; 1. Somogyi 23.3 mp, 3. Szigeti 24.6 mp. 800 m: 1. Kovács 1:59.1 p, 2. Herczeg 2:05 p. 5000 m: 1. Pa­muki 15.40 p (új megyei csúcs). 400 m gát: 1. Gyenesei 61.8 mp, 2. Holjevicz 62.8 mp. 4x400 ni váltó: 1. K. Dózsa 3:34.8 p. Hár­masugrás: 2. Szántó 12.38 mp. Diszkosz: 1. Miklós 38,10 m, 2. Faludi 34,75 m. Nők: Szekszárdi Dózsa—Barcsi SC 32:30. Barcsi SC—Pécsi Dózsa 35:27. Magasugrás: 1. Asztalos Zsuzsa 143 cm, 2. Takács Ágnes 142 cm. Súlylökés: 3. Körmendi Éva 9,54 m. 800 m: 1. Kővári Erzsébet 2:32.3 p, 2. Szelczi 2:37.3 p. 80 m gát: L Mé­száros Judit 14.1 mp. K. Dózsa—Komló 31:20. 200 m: 1. Czifra 28.3, 2. Mosonvi 28.7. 800 rn: 1. Gál 2:32.4, 3. Fajcsi 2:51.4. 80 m gát: 3. Bukaresti 15.3 mp. 4x100 m váltó: 1. K. Dózsa 49 mp. Magasugrás: L Bukaresti 146 cm. /Vem jutóit tovább a magyar ifjúsági válogatok MAGYARORSZÁG— SZOVJETUNIÓ 0:0 Szerdán délután Jugoszlá­viában befejeződtek a XIX. UEFA-torna csoportmérkőzé­sei. A magyar ifjúsági válo­gatott Szabadkán a Szovjet­unió csapata ellen vívott dön­tő jelentőségű mérkőzést. A 80 perces küzdelemben nem esett gól, és a döntetlen ered­mény azt jelenti, hogy a cso­portból a szovjet együttes ju­tott a legjobb négy közé. A Szovjetunión kívül csoport- győztes lett és ezzel tovább­jutott Spanyolország, Jugo­szlávia és Olaszország együt­tese. A magyar fiatalok a döntő fontosságú találkozón határ­talan lelkesedéssel és jól is játszottak. A mérkőzés legna­gyobb részében nagy fölény­ben játszott a magyar együt­tes, fölényét azonban nem tudta gólra váltani. A bolgár játékvezető mind­össze egy hibát vétett, nem adott meg egy teljesen sza­bályos gólt, és ez lényegében a magyar ifjúsági válogatott továbbjutásába került. (MTI) ASZTALITENISZ Idényzárás előtt Kettős pécsi siker a kaposvári sakk elődöntőn Krisztián és Ribli a két továbbjutó Az idén a kaposvári férfi- csapat szerepel valamivel jobbon. Ez némi meglepetés, hiszen a szakemberek és a szurkolók általában arra szá­mítottak, hogy az egysége­sebbnek látszó Kaposvári Va­sas női gárdája végez majd elő­kelő helyen a bajnoki táblá­zaton. Persze egyelőre a »•félévi bizonyítványról-« van csupán szó. Az asztalitenisze­zők NB I bajnokságában két- három hét múlva osztják ezt. Mindenesetre megnyugtató, hogy jelenleg sem a kaposvá­ri női, sem a férfi csapat nem küzd kiesési gondokkal. A férfigárda lassan kezdi megszokni a Nemzeti Bajnok­ság I. osztályának légkörét. Persze nem arról van szó, hogy a Vasas a legjobbaknak- is egyenrangú ellenfele. A férfiak mezőnyében egyébként a »három nagy« külön versenyt fut. Ma még nem tudni, hogy a BVSC, a VM Közért vagy a Bp. Vörös Meteor kerül-e, ki győztesként a küzdelemből. Mindenesetre a vasutasok még nem vesztettek pontot. A három vezető csapatot há­rom középcsapat követi. A hetedik helyezett Bp. Sparta- custól lefelé már nincs lénye­ges tudáskülönbség a csapa­tok között. Kivétel a Dunaúj­város és a Szeged, amely az idén nagyon gyengélkedik. A veszprémiek az első két for­dulóban győzték, s azóta sem Nők: 1. FTC 10 10 ­­178:22 20 2. 31. sz. Építők 10 10 ­­173:27 20 3. V. Meteor n 10 ­1 155:65 20 4. Postás 12 9 1 2 158:182 19 5. Statisztika n 8 ­3 165:55 16 6. HSC 12 8 ­4 141:99 16 7. Hídépítők 12 5 2 5 127:113 12 8. VM Közért 11 5 1 5 105:115 11 9. Szombath. 12 4 1 7 93:147 9 10. Külker 12 3 ­9 72:168 6 11. K. Vasas 11 2 _ 9 71:149 4 12. Vasútterv 11 1 1 9 65:155 3 13. Pénzügyőr 11 1 ­10 43:177 2 14. OSC 12- ­12 34:206­A női bajnokságban is há­rom csapat verseng az első helyért Hátravan még az FTC—31. sz. Építők rangadó. Az Is biztos, hogy a Bp. Vö­rös Meteor a végén bele fog szólni az elsőség kérdésébe. Némi meglepetés, hogy a Szombathelyi Pedagógus csa­pata az idén elhódította a legjobb vidéki csapat címet a kaposvári női együttestől. A hátralevő fordulóban persze a kaposvári nők még javít­hatnak. Befejeződtek az országos egyéni sakkbajnokság kapos­vári elődöntőjének küzdelmei. Mint várható volt, a Bara­nya megyei sakkozók sikeré­nek jegyében. Igaz ugyan, hogy a vaskos meglepetés el­maradt, Horváth Miklós ugyanis legyőzte a sokáig ve­zető Ribli Zoltánt, aki emiatt kénytelen volt átengendi a vezető helyét klubtársának, Krisztiánnak. A tizenöt éves tehetséges sakkozó azonban így is megelőzte a kaposváriak legjobbját A csoportküzdel­mekből végül is a két pécsi versenyző, Krisztián és Ribli jutott be a középdöntőbe. A közepes szinten mozgó tornán egyébként csak Krisz­tián teljesítette a mesterjelötti normát, a többiek elmaradtak ettől a szinttől. A somogyi sakkozók közül — a várako­zásnak megfelően — Bárány szerepelt legjobban, ő is kénytelen volt azonban meg­elégedni a harmadik hellyel. Dr. Franki, Fodor és Sipos a vártnál gyengébb helyezést ért el. A torna azt tükrözte, hogy a baranyai sakkozás pil­lanatnyilag fölötte van a miénknek. A kaposvári elődöntő a kö­vetkező végeredménnyel zá­rult: 1. Krisztián Géza (Pécs) 8 pont 2. Ribli Zoltán (Pécs) 7,5 wé 3. Bárány Gyula (K-vár) 7 a 4. Kocsis László (Pécs) 6,5 M 5. Dr. Franki József (Kaposvár) 5,5 « 6. Palcsó László (Pécs) 5 7. Péterfalvl János (Pécs) 5 99 8. Sipos József (Tolna) 3,5 a 9. Fodor Imre (Barcs) 3 » 19. Horváth Miklós (K-vár) 2 ti 11. Dr. Kemény Ervin (Barcs) 95 A kiesés elkerüléséért küzd az ősszel a K. Dózsa ökölvívócsapata Elöljáróban álljon itt egy bajnoki táblázat Az ökölvívó NB I B A csoportjában a kö­vetkező eredmények kerültek fel a záró bajnoki ranglistára: 1. Pécsi VSK 4 2 - 2 41:39 4 2. Csepel 4 2 - 2 40:40 4 3. K. Dózsa 4 2 - 2 39:41 4 4. Dunaújváros visszalépett rült ide, mert a pécsi csapat a második fordulóban mind a K. Dózsát, mind pedig a Cse­pelt meglepő biztosan legyőzte. A csepelieknek az utolsó mér­kőzésen 15:5 arányban kellett nyerniük ahhoz, hogy megelőz­zék a K. Dózsát. Matematikai az NB I-be. Az A csoport két továbbjutójának a másik ágon első-második helyen végzett Székesfehérvári MÁV és a Honvéd Kun Béla SE lesz majd az ellenfele. (Az egymás ellen élért eredményeket a szereztek pontot. Az NB I bajnokság állása: Férfiak 1. BVSC 11 11 — — 186:34 22 2. VM Közért 11 10 — 1 180:40 20 3. Bp. V. Met. 11 10 — 1 153:67 20 4. Aknám. B. 11 8 1 2 147:73 17 5. P. Ércb. 12 8 1 3 141:99 17 6. Postás 10 5 1 4 95:105 11 7. Bp. Spart. 10 4 — 6 96:104 8 8. Csepel IC 3 2 5 88:112 8 9. K. Vasas 11 3 1 7 84:136 7 10. BGSC 10 3 — 7 77:123 6 11. Miskolc 10 2 — 8 60:149 4 12. Veszprém 10 2 — 8 52:148 4 13. Dunaújv. 10 1 — 9 61:139 2 14. Szeged 11 1 — 10 60:160 2 Mit mutat e tabella? A so­mogyi ökölvívóbarátoknak azt, hogy a K. Dózsa ökölvívócsa­pata »rosszabb gólairányával« azok közé az együtteseik közé került, amelyek az őszi idény­ben a kiesés elkerüléséért küz­denek majd. Előbb szóljunk a nyertesek­ről. Az A csoport három állva maradt csapata közül a Pécsi VSK, a Csepel és a K. Dózsa fej-fej melletti harcot vívott egymással. A kaposvári csapa­tot várták itt a tavaszi forduló alapján a bajnoki táblázat el­ső helyére, mégis a PVSK ke­pontossággal kijött ez az ered­mény a Csepel—Kaposvár ősz. szecsapáson. Reális volt-e ez vagy sem, azt most ne vitas­suk. A versenybírók így látták. Mi is úgy vélekedtünk, ha a K. Dózsa nem tud hat pontot szerezni a Csepel ellenében, nem is érdemli meg, hogy to­vábbjusson. Nem tudott. Ezzel a Csepel SC is azok közé a csapatok közé lépett, amelyek előtt megcsillant a remény, hogy vissza/küzdhetik magukat A szentkirályszabadjai Bé­ke Termelőszövetkezetnél nagy mennyiségben kapha­vörös építőkő (cyklop), nyers kváder.lalkö és betonba úsztatott forgécskö. Érdeklődésre árajánlatot küldünk. Telefon 4. (3821) csapatok továbbviszik.) Ért a küzdelmet tehát mi, somo­gyiak csak kívülről szemlélhet­jük. Nekünk jutott a másik cso­port, ahol a Vasas Dinamó, a Salgótarjáni Bányász és a Ka­posvári Dózsa maradt állva. A három csapat közül egy ki­esik az NB I B-ből. Azért egy, mert a Dunaújvárosi Kohász azzal, hogy visszalépett, elfog­lalta az egyik kiesőhelyet. Az őszi fordulóig még elég hosszú idő áll a szakvezetők rendelkezésére. Az azonban bi­zonyos, hogy a K. Dózsának az utóbbi hetekben mutatott formája nem lesz elegendő még az NB I B-ben maradás­ra sem. Art láttuk ugyanis, hogy a Vasas Dinamó meg a Salgótarjáni Bányász is igen küzdőképes, jó csapat. Mégis reméljük, hogy az a hanyatlás, amely évek óta jellemzi a ka­posvári bokszsportot, nem folytatódik.«. ELŐNYÖS! HASZNOS! Libára, kacsára, pulykára kössön szerződést a földművesszövetkezettel. Liba után db-ként 15 kg Pulyka után db-ként 5 kg takarmányjuttatás-előleg. (5522) időjárás Várliató idő­járás ma .estig: Időnkénti fe- hősödés, első­sorban a Du­nántúlon he­lyenként esővel, zivatarral. Mér­sékelt, időnként élénk, változó irányú szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 20 fok volt. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor 7,8 fokot, déli 12 órakor 21,2 fokot mértek. A Nap kél 3.55, nyugszik 19.27 órakor. A JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ MAI MŰSORA 11.00 Angel ny^vo-t .as. — 17.10 Szemafor. — 17.40 Kiván­csiak e^ye ü.e e. — 13 3', Tv- új donságok. -- 1.’. 45 Ki . t.név­sor. — 19.10 Égy lemez:ár nyi­tánya. — 19 40 Hiroeté -k. — 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00 Tv-híradó. — 20.20 'dösze- rű be-z^lgetés. — 2100 Ki** együttesek műsorából. — 21.10 Film a képernyőn. — 22.10 Lírai percek. — 22.20 Hírek. A Hold kél 9.42, nyugszik 0.30 órakor. — Termoszkocsik a nyári ellátásban. Ezeket a balaton- boglári fmsz arra használja majd, hogy sült halat, lán- gost, később pedig főtt ku­koricát juttasson el az üdü­lőknek. — Vegyesboltot és vendég­lőt épített a darányi földmű­vesszövetkezet Kastélyosdom- bón. A félmillió forintos költséggel létesített egysége­ket már átadták rendelteté­süknek. — A harminchárom új kombájnból tizennyolcat a kaposvári járás kap. Így a járásban 485 hold kalászosra jut egy-egy arató-cséplő. — Törpevízmű-hálózatot építenek Balatonszárszón. Ed­dig mintegy három és fél ki­lométeres szakasz készült el. Hamarosan megkezdik a nyolc kilométer hosszú part­menti szakasz építését. — HARCOLÓ VIETNAM cím- mel értelmiségi klubestet rendez pénteken a TIT megyei elnöksé­ge. Vietnami élménveiről beszá­molót tart Féti E vin, az Esti Hí lan munkatársa. Közreműkö­dik a Pamutronó-ir>ari Vállalat Kaposvári Gyárának irodalmi színpada. — Egyre népszerűbb a fi- zetővendég-szolgálat. A leg­újabb jelentések szerint 11 000 ágy áll az üdülők rendelkezésére a Balaton- parton. Eddig 14 millió fo­rint értékben kötöttek le szállást. — 14 családi házat és 14 nyaralót épít a Fonyódi Építőipari Ktsz. Ezenkívül Fonyódon egy hetvenkét la­kásos, Lellén pedig két ti­zenhat lakásos társasüdülőt építenek. — 90 hízott marhát ex­portál az idén a kéthelyi Aranykalász Tsz. A hízott állatokat Olaszországba és a Német Szövetségi Köztársa­ságba szállítják. — Öt előadásból álló soro­zat kezdődik holnap a Ven­déglátó. Vállalatnál felszolgá­lóknak. Dr. Gyenei Zoltán pszichológus tart előadásokat A jó modor és előzékeny ma­gatartás lélektana a szocia­lista vendéglátásban címmel. — Tizenhét valutabeváltó kirendeltség áll a külföldi vendégek rendelkezésére a Balaton déli partján. A sió­foki Hungária Szállónál ha­marosan újabb kirendeltség nyílik. — Kigyulladt egy kint ha­gyott SZ—100-as erőgép veze­tőfülkéje Sérsekszöllős hatá­rában. A tűz oka még isme­retlen, a gépben kétezer fo­rintnál nagyobb kár keletke­zett. Kőműves szak- és segédmunkásokat, bá­dogosokat, lakatosokat, hidegburkolókat, vasbetonszerelőket a megye területén felve­szünk változó munkahely­re. Szállást biztosítunk, napidíjat térítünk. Cím: Élelmiszeripari Javító, Sze­relő és Szolgáltató Válla­lat, 6. sz. gyáregység, Bu­dapest, IX., Soroksári üt 48. sz. (5620) — Az ünnepi könyvhét al­kalmából szombaton délután a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtárban Fehér Tibor író gyerekolvasókkal találko­zik. Hétfőn az Űj könyvek a pódiumon műsor keretében az ünnepi könyvhét újdonsá­gait mutatják be a Csiky Gergely Színház művészei. Az előadáson részt vesz Ga- rai Gábor Kossuth-díjas és Mezei András József Attila^ díjas költő is. — KÖZLEKEDÉSI BALESE­TEK. Figyelme lenül vezette dömper üt Csu-gón Farkas Sán­dor ceglédi lakos, és összeütkö­zött a vele szemben szabályosan közlekedő tehergépkoc -i- ál. Az összeütközés következtében negyvenezer forint ká- keletke­zett a jármüvekben. Személyi sérülís nem történt. Kaposváron, a textilmüvek előtti országúton féktávolságon belül motorkerék­pár elé lepett Czene János első osztályos tanuló. A kisfiú súlyos, fletveszélyes sérüléseket szenve­dett. A motorkerékpár vezetöie csak könnyebben sérült meg. Kö­rültekintés nélkül ment át az úton Szabáson Bogdán János, és egy elő-ö motorkerékpá-os el­ütötte. Bordán nvele rap-tn be­lül gyógyuló sérüléseket szenve­dett. — ötös erősségű földren­gést jeleztek a készülékek szerdán este Taskentban helyi idő szerint 19.12 órakor. A keddi hetes erősségű föld­lökés óta tizen harmadszor mozdult meg a föld. Ezek a közbeeső földlökések 2, 3, 4 és 5 ball erősségűek voltak. — Rendőrkézen a fcleség- o-yilkos. A rendőrség súlyos bűncselekmény elkövetése miatt körözést adott ki Tóth Lajos 49 éves kistokaji lakos ellen. Tóth Lajost elfogták: Beismerte, hogy május 20-án este lakásában szóváltás kőd­ben agyonszúrta 40 éves fe­leségét , majd a helyszínről elmenekült. A rendőrség elő­zetes letartóztatásba helyezte, s a vizsgálatot folytatja. — Vegyék ki a szememet, és adják oda egy vaknak mondotta egy gyilkos a pa­kisztáni Lahore-ban, mielőtt kivégezték volna. Egy se­bésznek sikerült a szem sza­ruhártyáját egy vak ember szemébe átültetni. A jelentés szerint a fiatalember vissza­nyerte szemevilágát. — Az Erdei Melléktermékeket Értékesítő Vállalat kaposvári meg­bízottja bodza virág, hárs virág, tüdőlevél stb. növényeket kor­látlan mennyiségben átvesz. Ka­posvár, Jutái út 23/a alatt. Ugyan­ott bővebb felvilágosítás. (1931) — A helyi buszjáratok új me­netrendje június 1-én lép életbe. Már megjelent, és a buszkalau­zoknál kapható az új menetrend­könyvecske, amely a kaposvári, a nagybajomi, a fonyódi, a bar­csi helyi járatok meneti endjét tartalmazza. (88145) — Ma délután 5 órakor a Dózsa- pályán K. Vasas MTE—öregfiúk labdarúgó-mérkőzés lesz. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Minden kezdet nehéz. Sa&es­vásznú magyar film. Korhatár nél­kül. Az előadások kezdete 5 és 7 órakor. (V. 29-ig). SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ Jégkorongozók. Színes. széles­vásznú szovjet film. Korhatár nél­kül. Az előadások kezdete 4, 6, 8 óra­kor. (V. 29-ig).

Next

/
Oldalképek
Tartalom