Somogyi Néplap, 1966. május (23. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-25 / 122. szám
SomogyiNéplap Ki 'rí 7 M P MEGYEI RlTOTT f ÁffÁ i?y& MEGVE' TAMáCS L A P j A MEGEMELIK AZ UTAt A tárgyalóteremből Gyermekbosszű Lassan, akadozva beszél a gyerek, a bírónak többször is nógatnia kell, mondja csak el, mi is történt. Szavai nyomán kikerekedik egy szinte hihetetlen történet: hogyan akart az alig 15 éves S. A. bosszút állni valakin, aki szülei szerint rossz ember volt.. 4 • • • Esténként ott várakoztam lakása közelében — mondja a fiú —, lestem, mikor megy el hazulról, és hova teszi a kulcsot. Aztán amilyen halkan csak tudtam, a kulcs segítségével bementem a lakásba. Sorra nyitogattam a fiókokat... — Mit kerestél? — Pénzt Gondoltam, ami pénzt találok, magammal viszem, de sajnos, nem találtam, pedig mindent összeforgattam. — S nem féltél? — Először igen. De aztán, amikor már többször is benn voltam, s nem vettek észre, megjött a bátorságom. Pedig egyszer csaknem rajta» vesztettem, mert a házvezetőnő fölfigyelt a zörgésre. Sikerült a fürdőszoba ablakán keresztül kereket oldanom. • •• mégsem el, mert a kísérletnem jutott tovább. De csupán az a tény is megdöbbentő, hogy egy 15 éves fiú többször behatol egy Idegen lakásba, hogy pénzt lopjon. Ennél is meg döbbentöbb azonban, hogy mi késztette őt erre, s a lopáson kívül még milyen szándéka volt. — Otthon gyakran hallottam, hogy nem jó ember. Elhatároztam, bosszút állok rajta azzal, hogy ellopom a lakásában található pénzt. Arra is gondoltam, hogy ha sikerül a lopás, fenyegető levelet hagyok az asztalán, hogy ne merjen följelenteni. Bűnügyi regénybe illő történet: bosszúvágy, pénzlopási kísérlet, fenyegető levél — s mindez egy 15 éves gyerektől ... Azért, mert hozzátartozói nem gondoltak arra, milyen következménnyel járhat, ha másokról alkotott véleményüket gyermekük előtt vitatják meg. Apja, amikor tudomására jutott a lopási kísérlet, »szigorúan" felelősségre vonta: megpofozta, eltiltotta a focizástól és a tv nézésétől. * * ♦ A bíróság dr. Gelencsér Ilona-tanácsa egyévi próbára bocsátotta a fiút. Ennek lejártakor döntenek arról, hogy felelnie kell-e a lopási kísérletért vagy nem. Szülei felelősséget vállaltak ugyan érte, ez azonban nem elég. Törődnie kell S. A.-val faluja ifjúsági szervezetének is. Segíteni az életcél, a szakma megválasztásában, a tanulásban s abban, hogy botlását jóvátéve társadalmunknak hasznos tagja lehessen. S zalai László BNV... BNV... BNV.*. Kétszer annyi sajt és vaj exportra, mint tavaly Több mint kilencmillió forint értékű árút exportált a Kaposvári Tejipari Vállalat az első negyedévben. A múlt év azonos időszakához képest 202,9 százalékos volt az export. Szondi István, a Tejipari Vállalat igazgatója elmondta, hogy a második negyedévben tovább nőtt a sajt- és a vajexport. Május 20-ig 2350 mázsa Cheddar sajtot szállítottak Angliába, Belgiumba, Ausztriába, Olaszországba és az NDK-ba. A terv kétezer mázsát írt elő erre az időszakra. A tervezett négyszáz mázsa vajjal szemben nyolc- sz.\zti zenhatot exportált a vállalat. A kaposvári hűtőházban tárolják Baranya, Tolna és Zala megye exort- vaját is. Május 20-ig tizennyolc vagon vajat szállított a négy dunántúli megye Angliába, Libanonba Olaszországba. A Tejtermék Ellenőrző Állomás minden tetei exportsajtot megvizsgál. Tavaly a külföldnek gyártott áru kilenc százaléka nem felelt meg a követelményeknek, ízhibásnak minősítették. Az első negyedévben nem volt kifogás a minőségre, áprilisban az áru három százalékát nem lehetett exportálni. A szocialista brigádmozgalomnak köszönhető a minőség javulása. A tejet átvevő brigád íz szerint válogatja az alapanyagot, mert ettől függ, milyen sajtot gyárt a Zalka Máté utcai telepen dolgozó brigád. A vasúti vonxlrendezés következtében a kaposújlaki átjárónál nagy sz'.níkü önbs.g ke-le.kezeli, emiatt lelassult a forgalom. Képünkön: A Közúti Útépítő Vállalat munkásai megfelelő szintre emelik az út- szakaszt. Értékes díjak a KISZ és a Moziüzemi Vállalat pályázatán A Hétköznapi fasizmus című filmet kell a pályázóknak feldolgozni (Tudósítónktól.) A KISZ Somogy megyei bizottsága és a Moziüzemi Vállalat pályázatot hirdetett Mihail Komm Hétköznapi fasizmus című filmjének felA Magyar Tudományos Akadémia pavilonjában működés közben látható a ZR—4 típusú atomreaktor, melyet a mindennapi életben reaktor-fizikai kutatásokra használnak. A marcali szakmaközi bizottság tervei A marcali szakmaközi bi- nottság legutóbbi ülésén az elvégzett munkáról és a második félév feladatairól tárgyaltak. Szentgyörgyi János, a szakmaközi bizottság fitkára beszámolójában hangsúlyozta: az idén nem tettek meg mindent azért, hogy az utóbbi évekhez hasonlóan elégedettek lehessenek eredményeikkel. Második félévi feladataik között említette a Finom- mechanikai Vállalatnál foglalkoztatott ipari tanulók szakmai képzésének megvizsgálását Az ősszel megvizsgálják az óvodák és az iskolák helyzetét is. A marcali üzemekben munkás- és munkavédelmi ellenőrzéseket tartanak. A részvevők örömmel fogadták a hírt, hogy a könyvtár épületében helyiséget adnak a járási székhely szervezett dolgozóinak, ahol klubot rendezhetnek be maguknak. Az ülésen részt vett és felszólalt dr. Fonai János, az SZMT káderbizottságának vezetője és Darázs Lajos, a községi pártbizottság titkára is. Darász elvtárs többek között azt kérte a szakmaközi bizottság vezetőitől, hogy támogassák a szocialista brigádok kezdeményezéseit, és se- gtísenek a község szerveinek a közös feladatok megvalósításában. Dr. Fonai János a szervezett dolgozók érdekvédelmére, az időszerű feladatokra hívta fel a bizottság tagjainak figyelmét ABSZTRAKT MÜVEK — Szereted az absztraktat? A kérdés egy fogorvosi rendelőben hangzott el, amikor a fekete székben nem kis szorongással vártam a jól ismert, de meg nem szokott műszer, a fúrófej számba hatolását. Az érdeklődő e pöttyöt a sárga mezőben? Meg ezt a merész kihagyást a bordó foltban? És mind ezt keresztülszeli az egyetlen, de ritka lendülettel odavetett grafitvonás. Látod? És ha ismernéd a művészt, még jobban értékelnéd. De csak nézd végig. Mint egy hatalmas felkiáltójel. Hát nem érdekes? Ez pedig mondat hirtelen jött. Némi mintha egy széles hátat ábrázolna, amelyen hógolyó puffan. Persze, az absztrakt gondolkodás után óvatos feleletet adtam: — Persze, így általában nehéz ítéletet mondani... — Mutasd csak, melyik az a fog? Igen ... Amíg a tömést elkészítem, nézegesd meg ezeket a képeket. Igazi absztrakt valamennyi. Sajnos, nálunk nem sokra értékelik az ilyen műveket, ezt a modern irányzatot, pedig a mai, zaklatott kor emberének gondolatvilágát, érzelmeit éppen ezek közelítik meg leginkább. Orvosom ölembe rak egy csomó írólapot. azért absztrakt, hogy ne keressünk figurát, alakokat, tájakat, tárgyakat, hanem csak érzelmeket, mélységes gondolatokat. Csodálkozni fogsz, ha majd bemutatom neked a művészt. És ez az utolsó is a maga keresetlen színeivel, egymásba folyó foltjaival,.. Julika, készen van? Néhány gyors mozdulat, a tömés elkészül. — Na, mi a véleményed? — Kétségkívül van bennük valami, ami megragadja az embert — kezdem fe— Tessék, nézd végig. Ki- szengve, aztán azon töp- váncsi vagyok a vélemé- rengek szinte beleizzadva, nyf^re' . . ... hogyan folytassam tovább. Egymásba folyó, különbö- ... zó színű festékfoltok; a ^gye. csillan fel a kusza ecsetvonások néme- szeme. — Hát akkor meg- lyikét át-átszeli valami gra- mutatom neked a művészt, fitnyom. Egy fényképet vesz elő. például ezt: a foltoknak és Csaladl foto. nagymama, a vonalaknak micsoda har- anyuka és egy két-három mániája! Vagy a másik: év közötti szöszke kisfiú, egymást ütő, mégis oly pom- _ Az unokám _ mondja pás egyseget alkotó színek! , .. , , És a tér kihasználása. Ezen nem Utkolt b^keseggel példul csak a lap sarkában orvosom, és a csöppség mo- látsz valamit, és nem vélet- solygó képére mutat. — Ö lenül. Jelzi az ember jelen- a művész. Na, mit szólsz? féktelenségét az egész világmindenséghez képest. Aztán e merész, lendületes vonalak! Mit szólsz? És ehhez? Ahogyan a sárga beleolvad a lilába! Azt hiszem, csak kevesen tudják érzéseiket így kifejezni. Figyeled — Gratulálok — mondtam, és megköszönve a kezelést, gyorsan átadtam a kilincset a következő páciensnek. — sk — dolgozására. Az egyéni pályázóknak dolgozatot vagy kisebb tanulmányt kell írniuk a filmről. A kollektív pályázatokon részt vehetnek KISZ-csoportok, oktatási körök, szak- és filmkörök, állandó klubok, művészeti csoportok, sportkörök, munkásszállások, diákotthonok, kollégiumok közösségei. Ezeknek vitán, ankéton szemánárium- szerűen kell a filmet értékelniük, erről jegyzőkönyvet készíteniük, s azt a járási (városi) KISZ-bizottsághoz eljuttatniuk. A pályamunkákat 1966. augusztus 20-ig (iskoláknál június 1-ig) kell beküldeni. Az országos pályázaton szereplő legjobb négy egyéni pályázó részt vehet a december 28—január 5-i lengyelországi túrán (Varsó—Krakkó útvonalon). A legjobb kollektív munkákat televízióval és magnetofonnal jutalmazzák. A megyei pályázaton külön értékelik a munkás-, a paraszt és a tanulóifjúság munkáit. Kategóriánként a 3—3 legjobb fiatal 30—40 kötetből áldó kiskönyvtárat kap jutalmul. A kollektív pályázók legjobbjai első díjként televíziót, második díjként rádiót, harmadik díjként kiskönyvtárat kapnak. Kettős társadalmi esküvő Tabon (Tudósitónktól.) Kettős társadalmi esküvő színhelye volt szombaton a Tabi Járási Tanács földíszített nagyterme. Ladiszlai Emil községi vb-tátkár, anyakönyvvezető előtt először Tóth Anna tengődi óvónő és Benke András, majd pedig Szokodi Irén, a járási ta- nács_ dolgozója és Reichert Jenő, a helyi kaptárüzem dolgozója fogadott egymásnak örök hűséget. Az ifjú házaspárokat a járási és a községi tanács vezetői köszöntötték, majd sok vendég^ és érdeklődő halmozta el őket szerencsekívána- tokkaá. Pályaválasztás — Mi leszel, ha felnősz? — kérdezte a ta- nácsadó egyik pszichológusa az előtte álló kisfiútól. A kisfiú csodálkozva nézett a pszichológus bácsira: — Hogy mi leszek? Felnőtt! j * « • Az amerikai Idaho államban gondatlan szülők magára hagyták fiatalkorú gyermeküket. Mikor este hazatértek, megdöbbenve tapasztalták, hogy az őrizetlenül hagyott gyermek megnősült. Jó a gyerek a háznál A kis Csabika bevásárolni megy szüleivel., A hentesüzletben az apja kijelenti: — Icu, vegyünk a gyereknek téliszalámit — Most vegyünk inkább húsos hurkát, hiszen azt is szereti a Csabi — feleli a feleség. — Pedig nekem nincs kedvem húsos hurkát enni — feleli csalódottan az apa. Nézzünk tükörbe... Mindig gyufával gyújtott rá. Amikor rágyújtott a gyufát eldobta. Vett egy öngyújtót. Rágyújtott, utána azt is — eldobta. * • * Van, aki lefekvés előtt, ha kávét iszik, nem bír aludni. Nálam fordítva van. Ha alszom, nem bírok kávét inná. • » » Gondolatait egy papírra irta fel, hogy el ne felejtse. Másnap elfelejtette, melyik papírra írta fel, hogy mit ne felejtsen el. • * * Miataférj a Pali. Ö vágja az aprófát a villanytűzhelyhez. (Grimasz) • • * A Milánó mellett lakó Ricardo Castiglioni négyezer kilométeres biciklitúrára indult. A dologban semmi sem érdekes, hiszen a jó idő beálltával több ezer olasz ül biciklire, hogy megnézze szép hazáját A feltűnő csak az, hogy Ricardo Castiglioni a múlt hónapban töltötte be 74. évét. Szakértelem Darlington amerikai város rendőrsége egy tolvajbanda után nyomoz, mely 1200 'méternyi összerakható szerelöállványt lopott. A károsult vállalkozó nem szándékozik eljárást indítani a tettesek ellen. Kijelentette, hogy szívesen felfogadja őket munkára, mivel a legszak- képzettebb szerelőmunkásoknak is legalább 4 órára van szükségük 1200 méternyi állvány szétszedéséhez, a tolvajok pedig nem egészen egy óra alatt leszerelték. Somogyi Nétolap Az MSZMP Somogv meeyei Bizottsága és a Somogy megyei Taná<-S lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőségi Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10. 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kanosvár. Latinka S. n. 2. Telefon 15-1(1 Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem orv fink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helvi postahivataloknál és postiskézbesitőknél. Előfizetési dij egy hónapra 12 Ft Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka Sándor utca t.