Somogyi Néplap, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-10 / 85. szám
A KÖLTÉSZET NAPJA 1966 ÁPRILIS 11 Országos ünneplés Irta: Simon István Kossuth-díjas költő H armadízben rendezzük meg az idén a költészet napját, melynek időpontja — április 11-e — József Attila születésnapja is egyben. Az egyezés nem véletlen; fölfoghatjuk jelképes értelemben is, hiszen hatvanegy esztendővel ezelőtt nemcsak a világirodalom majdani kimagasló lírikusa látta mag a napvilágot, hanem nagyszerű életműve a magyar szocialista költészet első s mindmáig legnagyobb teljesítménye ü. A halála óta eltelt több mint negyed század alatt nemzedékek nevelkedtek versein, s költészete lenyűgöző hatásának igén nagy része volt abban, hogy széles olvasórétegek fordultak az utóbbi évékben az élő magyar líra félé. Hogy országos figyelem és érdeklődés kíséri költőink munkásságát, s eljutottunk a hajdan nem is álmodott lehetőséghez: országos ünneplést szentelhetünk a költészetnek. Alig van az élő világirodalomban példa, mély hasonló lehetne a miénkhez. Nagy nemzeti irodalmakon belül a líra — a kiadások példán yszámai t tekintve — messze mögötte marad a regénynek például, s élő lírikusok művei hazánkénál többszörös lélekszámú országokban aJág fogynak ezar-ezerötszáz példányban. Igaz, hét évszázados nagy költészetünk történelmi és társadalmi funkcióit töltött be, s nemcsak kísérője, hanem jelentős tényezője volt a nemzeti haladásnak. Balassi, Zrínyi, Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila (s mily bőséges listát sorolhatnánk még nagy nevekből) a politikai történelemnek is kimagasló alakjai. Hatásuk a nemzeti tudat formálásában, a mindenkori leghaladóbb világnézet népbe plán tálasában szinte fölmérhetetlen. Ezzel is magyarázhatjuk a költészet megkülönböztetett helyzetét hazánkban, még ha az iskolán kívüli, tehát az általános olvasói népszerűségének ideje lassan is jött eL D e eljött! Épp az utóbbi néhány évben lelhetünk tanúi az örvendetes fejlődésnek, a hirtelen népszerűségnek, mely elsősorban is a verseskötetek példányszámának megtí zszereződésében mutatkozott meg. Külön öröm, hogy az érdeklődés, a megkülönböztetett figyelem épp a most alakuló, vajúdó, új szocialista lírát s vele élő költőinket tisztelte meg. Talán ez se véletlen, hiszen a legintimebb irodalmi műfajt, mint amilyen a vers, általában az értők, az érdeklődők szűkebb rétegén kívül nagyobb olvasótömegek csak a legjobb értelemben közérdekű, társadalmi indíttatású és problematikájú tartalmáért keresik és olvassák. Az élet, a társadalom a mindennapok kérdéseire várnak választ, küzdelmeikhez keresnek társat. Líránkban — úgy érzik — ezt találják meg egyre jobban, és a mai magyar verset ez az olvasói bizalom már önmagában is szépen rangsorolja, vagyis ez már magában is valami szépnek, igaznak az elismerése és pártfogolása egyben. A múltban — a két háború között például — jelentős, sőt nagy költői életművek maradtaik épp azért hatástalanak, mert nem juthattak el az olvasókhoz. Hogy mennyire nem a közönségben, hanem az ország akkori társadalmi helyzetében volt a hiba, mutatja az is, hogy napjainkban ezek az életművek ugyancsak a széles olvasói érdeklődés középpontjába kerültek. Mondhatnánk, velük indult el a fölvirágzás. Tóth Árpád, Juhász Gyula összegyűjtött költeményeit négy-öt évvel ezelőtt egyszerre harminc-negyven- ezer példányban kapkodták el. Aztán Szabó Lőrinc két kiadása fogyott el nagy példányszámban hetek alatt. Nem is szólva József Attila úgyszólván csak csillagászati számokkal kifejezhető egyre újabb kiadásairól. Napjainkban eljutottunk odáig, hogy viszonylag még fiatal alkotók kötetei is tíz-tizenkétezer példányban elfogynak, és újabb kiadásukat sürgeti az érdeklődés. Ezért öröm a költészet napja mindazoknak, akik hazánk szellemi életének emelkedését figyelhetik közelebbről is, elsősorban új szocialista irodalmunk fejlődését. N agy irodalom csak nagy olvasóközönséggel nevelkedhet. Örök igazság ez, s bízvást. mondhatjuk, ami a magyar líra jövőjét illeti, nem kell félnünk — értő, szerető, széles olvasótábor bábáskodik máris - illette. Az a sok tíz- és tízezer o:-$olva?5. rV, nemcsak azzal fejezi ki szimpátiáját a líra '.'■ra teszi a verseskönyveket, hanem azzal i fmnep-'g ol hívja föl rá azok figyelmét is, akik meg elkerülték eddig a magyar líra kincsesházát. Váci Mihály: HOVÁ LESZNEKt Mikor a pázsit, mint a gyermek, kócos, — nyár elején villognak a kaszák, a hold íeoődik szikrás csillagokhoz, s meg-megsuhognak már az éjszakák. Ú, kaszálás ünnepe! — Távol járatlan ártereken, nyírfák térdinéi, a rétek zöld-ezüst haja ha lángol, beletemeti arcát felzokogva a szőke szél és szerelmet remél. Mit tndtok ti, kis elplántált füvecskék a sztyeppék szelekbe bontott hajáról, a legelőről, mely könnyű eget lehel, ax árvalányhajas hegy homlokáról, ahol a fények gulyája legeL Hová lesznek a rendek, szénaboglyák, jászlakba vetett ágyak illata, részegítő sarjával telt saroglyák álmai, míg a szekér visz haza, s az ájulások, mik szemünk lefogják! A szerelem hová hajtja fejét, hol zokogja ki az ember magát, ha szerelmes és semmi nem elég? Hová lesznek a szénarendek, rétek, — learatott énekű citerák, amelyeken dalokat vert a lábunk, ha láboltuk a holdfények tavát. O, hova száll a tájakról az illat!? A völgyekből eltűnik keserű tömjénje legédesebb álmainknak, mint húr nélkül kopog a hegedű, ■ nem lehelheti ki lelkét a fű! Ó, hová lesz a sok lehervadt emlék, — a Múlt! — keserű szénaillat! Erzik-e majd, kik géppel kaszálják a rétet, — éneklő illatát sok elvirágzott, és szárba szökkent álmainknak? Bihari Sándor: LEVÉL A szavaimnak, amíg itt vagyok, adjatok helyet, érzékeny talajon napfényt, mozgást, — ha szótanom alkatom és kedv támadhatott. Az idő koordinátái még megjelölnek — jobb s rosszabb én sem vagyok; derülök, szenvedek, ahogy kiszabadítok egy-egy igét, ahogy kilélegzek egy-egy fohászt a várható halálból; — jól hangzó eget hiszek nekik s értő unokát. Míg mondhatom, mondom, hogy legyetek sző tartók énekeimhez, legalább ezredrészt mint velük én leszek. Federico Garda Lorca: KUBÁI NÉGER SZÓN Majd ha a hold kitelik az égen megyek Santiago de Gubába, Santiagóba megyek, fekete víz kocsija fut oda vélem. Santiagóba megyek. Ha a pálma, mint a gólya szállna szépen. Santiagóba megyek. Fonseca szőke feje kísérjen. Santiagóba megyek. Romeo s Julia rózsája a vértem. Santiagóba megyek. Ezüstpénzek s papír tengerében Santiagóba megyek. Ö, Kuba! Ö, csörgő magvak, tánc hevében! Santiagóba megyek. Faragott fa-cseppek, csípők, — szenvedélyem! Santiagóba megyek. Kajmán, élő-fa-lant, dohány-virág fehérben. Santiagóba megyek. Mindig mondtam, vár rám Santiago, fekete víz kocsija fut oda vélem. Santiagóba megyek. Szellő és szesz lobban a keréken. Santiagóba megyek. 0, égő korállom a sötétben, Santiagóba megyek. Holt gyümölcs a hő fehér füzében. Santiagóba megyek. Cukornádak .iószág-hüvösében Santiagóba megyek. tiABAl GABOR fordítása Benjámin László: ÖRÖK HARCÁT AZ EMBER... »•Délről betört a meleg levegő, viaskodik az északi hideggel.« Rombolva jön a jóidő. hosszú esőkkel, árvizekkel. Háborúk, elemi csapások — Pusztulunk mindig valahol. De nyílni készülődnek a virágok, hajtja rügyeit a gesztenyesor. A rügy kipattan, az alvó felébred, a halott helyén új sarj születik. Nincs hatalom kijátszani az élet megmásíthatatlan törvényeit. Erővel, bizalommal, szerelemmel telítetten mindig bírókra kel — nem adja fel örök harcát az ember a halál szövetségeseivel. Árvizek, bombák közt a meggyötörtek megmentik szétdúlt kertjüket: a Földet és tisztán adják át szelíd utódaiknak a világ szépségeit. Hollós Korvin Lajos: ÚJSÁGOLVASÁS KÖZBEN Nem sötét pincékben s nem az emberért szőnek ma összeesküvéseket, hanem fényűző üvegpalotákban s az ember ellen! Hogy e szétesett testű világ bordái, mint a zajló jég a folyón, vakon torlódva törjék egymást szilánkká, s az új csonthegyek csúcsaira trónolva fel a törpék, óriásoknak hihessek s hitessék magukat, ércnek plazjna-testüket s eleven lángnak azt, mi szellemükben csak viliódzó jánosbogártüzek, s hogy a nyelvükön megbecstelenült fogalmak — haza, emberség, szabadság — nevében elvegyék mások hazáját, emberi jogait, és befalazzák az eget is fejük fölött. De minket, kfk feljöttünk e napvilágra, semmi erő nem űzhet újra főid alá; m ormokról kiáltjuk nékik: — Nem!... Mi, törvényeket döntők és alkotók. sziklákhoz többé nem láncolható Prométheuszok, kik már mindörökre kitekertük a májunkat faló sasok nyakát, — a tűz után, íme, lehozzuk akár az egész eget, mielőtt befalazzak a palackban dzsinnként lapuló gomba-fellegek, * mielőtt háborúkba háborúit agyúak, ordas törpék, tébolyultak a jövő tetemén lánctalpaikkal taposnának sima utat a múltnak: Barátaim a Csendes-óceántól az Elbáig, új, szabad nemzedékek, bennetek hitem: szegjétek el útját a világrontó összeesküvésnek! Ne kelljen többé holtakról regélni a fáradt tollú krónikás barátnak, — ó, hadd ragasztom békességben kormos körmömre az utolsó gyertyaszálat.., Szirmay Endre: SZA VA K Szerelmes szavak; barna dongású, zsongó darazsak az emberiség óta kóboroltok, úttalan erdőkből mindig visszaszóltok, mikor a moha szőnyegén fülelve megállnak bámészkodni az őzek. Lázi tó szavak; rketc üszőkben izzó parazsak, orsot fordító véres forradalmak gyre ontják a friss acélt a harcnak, rácsapnak a gyáva messzeség ködére, nikor a jéghegyek csöndje sziszeg. Kékítő szavak; ömha homályból felbuzgó patak, a tisztesség ezüst sodrása alatt gyémántra csiszolja a kavicsokat, ■’ogy együtt dajkáljuk engedelcmre ír anyag lázadó, vak erőit. Szárnyaló szavak; vörös torkú, kék szárnyú madarak, holnap fényeit hívó fecskeraj, lyermektisztaságú. áradó zsivaj, a gondolat szabad útjait terelő igazság és szépség muzsikája.
