Somogyi Néplap, 1966. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-22 / 94. szám

Péntek, 1966. április 22. 3 SOMOGYI NÉPLAP . \LENIA WAGYÍRORSZÁGOM AVI LAGITASTECH NI KANÁL A megyében alig találni még egy olyan üzemet, amely a fiatalok előtt annyira nép­szerű, mint a Világítástech­nikai Vállalat Kaposvári Gyára. Évről évre egyre több érettségizett fiú és lány keres itt munkát. Legtöbb­jük a Rákóczi betétszerelő műhelybe kerül. — Nagyon szeretem ezt a munkahelyet — mondja az egyik lány. — Tiszta, rendes a környezet, diákkoromban mindig sajnáltam, hogy ide sose jöttünk politechnikai foglalkozásra. Az üzemhez került érette ségizettek nagy része köze­pes vagy jó eredménnyel vé­gezte el a középiskolát, né- hányan a sikertelen egyete­mi fölvételi vizsga után he­lyezkedtek itt el. Akik megszerették az üzemet Pirka Zoltánnak is ez az első munkahelye, itt ismer­kedett meg a gépekkel, itt tanult meg dolgozni rajtuk. — Amikor gépbeállító let­tem, még kíváncsibbá tett a munkám. Rájöttem, hogy nem elég ismerni: érteni is kell ezeknek a célgépeknek a nyelvén. Amit valamikor hosszadalmas munkával, kéz­zel kellett megcsinálni, azt ezek a praktikus gépek né­hány perc alatt elvégzik. Szinte csodálatos, hogy em­beri kéz beavatkozása nélkül feldarabolják a fémet, alakít­ják, kifúrják és menetet vág­nak bele. Egyszóval úgy ha­tároztam, hogy itt maradok a közelükben. Többen döntöttek így a lá­nyok közül is. Tálosi Erzsé­bet a következő tanévben felsőfokú gépipari techni­kumba készül. — A műszaki osztályon dolgozom, és nem akarok le­maradni a többiek mögött. Levelező tagozaton szeret­nék tanulni, mert közben nem akarok a munkától sem elszakadni. A munka vagy a megnevezése a fontos? A vállalat munkaügyi osz­tályán az a vélemény, hogy az üzembe került érettségi­zett fiatalok általában meg­állják a helyüket. Akik dol­gozni akarnak, és megisme­rik a munka szépségét, meg­szeretik az üzemet. Akadnak azonban olyanok is, akiknek csak a személyi igazolvány bejegyzése a fontos, és in­kább elmennek, semmint az álljon az igazolványban, híg segédmunkás. Az a gyakorlat, hogy az adminisztratív mun­kahelyeket nem újonnan föl­vett dolgozókkal, hanem se­gédmunkát végző érettségi­zettekkel töltik be. Az egyik lány, aki az üzem irodájában dolgozik, így vélekedik er­ről: — Ha a műhelyben job­ban kereshetnék, mint az íróasztalnál, egy percig sem maradnék itt. Szívesen végez­nék fizikai munkát is, csak a Rákóczi-műhelyben még nem alakult ki a bérezés. Előbb-utóbb úgyis szakmát tanulok, mert ahhoz van ked­vem. Különösen a villamos­ság, a híradástechnika érde­kel. A szülők véleményéről Csaknem mindegyik fiatal elpanaszolta, hogy szüleiknek milyen nagy gondot okoztak azzal, hogy fizikai munkás­ként helyezkedtek el. — Ügy képzelték el a szü­leim, hogy ha a kezemben lesz az érettségi bizonyít­vány, valahol főnök leszek — A kukorica egyharmadát elvetették a jövő héten végezni akarnak a tavaszi munkákkal Somogyaracson A faluvégi burgonyatáblá­ban harminc asszony rakta a krumplit. A gondosan előké­szített, porhanyó földet köny- nyen vágta a kiapa, fürgén járt a kezük. Egyre-másra mond­ták, csak az idő maradjon ilyen jó, mert még igen sok a ten­nivaló. Pedig Somogyaracson idejé­ben hozzákezdtek minden munkához. Ahogy a szövetke­zet vezetői elmondták, ha nem jön közbe a vasárnapi nagy eső, akkor ezen a héten vé­geznek. A kukoricaföld egy részén megállt a víz, néhá- nyan azon dolgoznak, hogy le­vezessék róla. A talaj mind a száznegyven holdon elő van készítve, ötven holdon már földbe is került a mag. Egy vetőgépük napi húsz holdat teljesítve folyamatosan vet. Bár igyekeztek a vegyszere­zéssel — ötven hold hungazi- nozása is készen van —, az összes gabonát nem sikerült dikonirtozni. Az eső és a jó idő következtében hirtelen szárba szökkenitek a kalászo­sok. így a 310 holdnak alig több mint felét — 160 holdat — vegyszerezhették meg. El­sősorban azokra a területekre juttattak Dikonirtot, ahol ga­bona után került a gabona, és ahol gyomok mutatkoztak. Szinte naponta ellenőrzik a határt. Elhatározták, hogy mi­vel mintegy száz hold kalászos gyengébben fejlett a többinél, ezekre á területekre még egy­szer szórnak műtrágyát. Nemigen lesz most már meg­állás. Máris sarabol ni kellene a három és fél hold mákot: szépen kikelt, jól fejlődik, de a gyomok is erőre kapták Előbb azonban befejezik a burgonya ültetését. Aztán kö­vetkezik a már soroló napra­forgó. s közben a háztáji mun­kákat is végezni kell. Szorgalmasan dolgoznak eb­ben a kis szövetkezetben. A megkezdett úton ebben az év­ben megint előbbre szeretné­nek jutni. Tavaly 33 forintot terveztek, harmincötöt osztot­tak. Most a közgyűlésen egy­ségenként harmincnyolc fo­rintos tervet fogadott el a kö­zösség. mondja mosolyogva az egyik fiú. — Magyaráztam otthon eleget, de nem akarták meg­érteni, hogy ma már min­denütt elemi követelmény az általános műveltség, és a bol­doguláshoz szakmát is kell tanulni. — Az én szüleim — veszi át a szót egy másik fiatal — sokáig nem akartak bele­nyúló ni, hogy dolgoznom i kell. Most már — egy év | után — megértik, hogy csalt úgy állhatom meg a helyem, | ha munkámat rendesen el­végzem, és szakmailag kép­zem magam. A fiatalok és a közösségek A Rákóczi-műhely gárdája még nem mondható egységes­nek. Az új műhelyben nem­csak a teljesítményekkel, ha­nem néha r munkafegyelem­mel is baj van. Talán ez az oka annak is, hogy a műhely elszámoló ja még nem talál­ta meg helyét a vállalatnál. — Nagyon bánt, hogy ép­pen az az üzemrész rossz, amelyiknek az elszámolási munkáit én végzem. Rontja az ember mnukakedvét az is, hogy a fiatalokat. a mi kö­zösségünk nem érti meg. Nem akarok naphosszat vic­ceket mesélni, de ha csak elmosolyodunk is a barát­nőmmel, az idősebb asszo­nyok feddő tekintete figyel­meztet bennünket, hogy ko­molytalanok vagyunk. Pedig szerintem nem olyan a mun­kafegyelem, ahogy ők elkép­zelik. Kilenc 19 éves fiatal mond­ta véleményét első munkahe­lyéről. Mindannyian még nem tudják biztosan, hogy megtalálták-e helyüket a gyárban. A gondtalan diák­évek után nehezen törődnek bele a munkahely rendjébe, többségük mégis jól érzi ma­gát, és szakmájának tekinti munkáját. Az üzem korszerű gépei érdeklik a fiatalokat, s közülük többen szakmailag is felkészülnek arra, hogy később komolyabb feladato­kat is elláthassanak. Nagy József J árt-e Lenin, ha csak fél napra, átutazóban is, Budapesten? Volt már efféle vita történészek között, sajtóban, s lehet, hogy előke­rül egyszer egy megbízható emlékezés, hiteles dokumen­tum, amely az igent felelőket igazolja. De nem is ez a fon­tos. Ha testi valóságában sose járt itt, a magyar forradalmi harcokban szelleme és tanítá­sa mindig jelein volt, attól az időtől fogva, hogy a nemzet­közi munkásmozgalom leghar­cosabb és először győztes csa­patának élére állt. 1905. február 13-án Ady írta a Budapesti Naplóban: »Kong, kong Moszkva csodálatos ha­rangja. Ilyen vészlpondulás ta­lán még sohasem zúgott a vi­lágon. Az apró-cseprő lármák nem hallatszanak most meg. A moszkvai vészharang az egész világnak szól.-» Így látta meg a magyar költő, a forradalom viharmadara az orosz dolgozók és Lenin első forradalmának nemzetköm jelentőségét.-j i « november 27-én a / szokásos havi ösz- * szefoglaló jelen­tést írták a cs. és kár. buda­pesti hadifogoly-levelezést cenzúrázó bizottságban. Levél- részieteket Idéztek, foglaltait össze azokból az íráshoz nem szokott kézzel rótt sorokból, amelyeket a hadifoglyok itt­honi hozzátartozói küldtek a messzi táborokban élőkhöz. Fekete Béla főhadnagy nem írta le jelentésében Lenin ne­vét. Mégis ott van a sorok kö­zött. A tiszt összefoglalja, mit írnak a vágyva vágyott béké­ről a katomafeiesógek. A leg­fontosabb mondat ez: »Béké­nek kell lennie, és az orosz forradalom meghozza.« Ami­kor írták a leveleket, még el sem hangzott a szovjet hata­lom, Lenin országának első szava, a békedekrétum. A nép itt, magyar földön is tudta már, merre visz a forradalom útja. De a cenzúra jelentés szüle­tése előtt két nappal a Város­liget őszi lombjai alatt ki­mondták Lenin nevét is. Száz­ezernél több budapesti meg könny óki munkás gyűlt össze az Iparcsamok környékén, hogy nagygyűlésen koszöntse a győztes Nagy Októbert, és követelje a békét. A szónoki emelvényen ott állt egy régi, megbecsült munkásvezér, Bo­kányi Dezső. »Kezünket nyújt­juk az orosz elvtársak felé, és melegen megrázzuk az ő kezü­ket, mert visszaadták az em­beriségnek a szocializmusba vetett hitet, bizodalmát és re­ményt!» — kiáltotta Bokányi. A felelet, a zúgó »Ügy van!» belevegyült a tapsba, s akkor hangzott föl Lenin neve meg a feledhetetlen jelszó, hogy az uraikkal, a burzsoáziával --be­széljünk oroszul«. T izenkilenc fényes száz- harminchárom napja is úgy kezdődött, hogy a csepeli szikratávírón Lenin nevét és Lenin szavát vitte- hezta az éter. És az 1919-es május végén, amikor Lenin A GÉPKOCSIBAN átadta a följegyzést' Deák Ferenc, a megyei tanács ipari osztályá­nak vezetője. — Olvassa el — mondta. Átfutottam a sorokat. A följegyzésben az állt, hogy a Somogy megyei Sütőipari Vállalat vezetői a kormányha­tározat alapján kiadott bér- rendelkezések végrehajtásakor semmibe vették a szakszerve­zeti bizottságot, a pártvezető­ségeit. Elnézték, hogy a Siófoki Kenyérgyár egyik dolgozója jogtalanul vegyen föl munka­bért. A vállalat vezetője is egyetértett ezzel. Olvasom to­vább a följegyzésben, hogy a központ egy-két dolgozója nem nyilatkozott elismerően a sió­foki gyár munkásainak ered­ményeiről. (Az üzem dolgozói ugyanis a tavalyihoz viszo­nyítva javították a lisztfel­használást.) A kenyérgyár tanácstermé­ben vihar előtti csend uralko­dott, amikor leültünk a tárgya­lóasztalhoz. Egy kissé izgatot­tan várták a fejleményeket Talpai János igazgató, Zóka Sándor üzem-csoportvezető, továbbá a pártvezetőség tagjai, Katona Lászlóné, Domokos József és Sü!e Elek. (Az ipari osztályhoz küldött jelentést egyébként a pórtvezetőség vé­leménye alapján készítették.) A VIHAR nem is váratott sokáig magára. Kitört, mi­helyt a problémák megvitatá­sára került sor. »Azért nem beszéltük meg a bérezést a ke­nyérgyár szakszervezeti cso­portjával, mert nem volt rá idő. Mi vagyunk ezért a hibi­Megbékélés sak? ...« »A jogtalan munka­bér felvételéről csak akkor ér­tesültünk, amikor az egyik munkás kiakasztotta a falra a bérjegyzéket... « »Mi nem fi­zetünk kártérítést...» Ilyen mondatok röpködtek a levegő­ben. — Nem helytelenítettük, hogy a siófokiak megtartották a fajlagra vonatkozó előíráso­kat — jegyezte meg az igaz­gató. Hallgattam a vihart. Közben papírra vetettem egy-egy mon­datot A bérezéssel kapcsola­tos vita után ezt jegyeztem föl: Bármilyen rövid volt is az idő, a béremelés előtt meg kellett volna kérdezni a gyár szakszervezeti csoportjának tagjait. • S ha az igazgató még a szakszervezeti bizottság vé­leményét is kikéri, rövid idő alatt a megye minden üzemé­ben megtárgyalhatták volna a bérezési problémát. A jogtalanul fölvett bérrel kapcsolatos szóváltás után ezt jegyeztem föl: Hogyan lehet az, hogy egy ember egész esz­tendőn át fölvesz olyan bért, ami nem jár meg neki, és azt se Siófokon, se Kaposvá­ron nem veszik észre? De hát valóban nem vették észre? És még valami. Miért nem szólt erről az igazgatónak Sü- ’e Elek, a pártvezetőség tagja? ö ugyanis ott volt abban az üzemrészben, ahol a siófoki gyár korábbi vezetője nagy hangon kijelentette, ő majd el­intézi az igazgatóval, hegy Pelyva fizetéskiegészítesként négy óira éjszakai pótlékot kapjon. Mi történt volna, ha egyszer megkérdezi az igazga­tótól, valóban elintézték-e ve­le ezt az ügyet? A fajlaggal kapcsolatban tett megjegyzések után ezt írtam: A félreértést a vállalat egyik csoportvezetőjének felü­letes kijelentései okozták. Ilyen fontos problémákról nem lehet odavetett mondatokban nyilatkozni. A kenyérgyárban azt mondják az emberek, hogy nem volt érdemes takarékos­kodni a liszttel. A felületes kijelentések után több lisztet használtaik fel, mint azelőtt. AZ IPARI OSZTÁLYVEZE­TŐ azt mondta, hogy annak a feljegyzésnek a hangneme, amelyet kaptak, egy kissé erős volt. írója nem fogalmazott mindenütt pontosan. Ám a pa­pírra vetett hibák alapjában véve fennálltak. Fölkérte te­hát a vállalat' vezetőjét, hogy két héten belül vizsgálja meg, lehet-e emelni néhány kisebb keresetű dolgozónak a bérét. A jogtalanul kifizetett éjsza­kai pótlék összegét az utalvá­nyozást aláíró vezetőnek visz- sza kell fizetnie — szögezte le az osztályvezető. A liszt ''el­használásával kapcsolatban az utóbbi hónapokban kiadott igazgatói utasításokat kell kö­vetni. Ennek szelleme megfe­lel a takarékossági elképzelé­seknek — hangsúlyozta. ( — Helyes volt, hogy a párt­vezetőség őszintén beszélt a hibákról — tette hozzá. — A vállalat vezetősége azért nem értesült idejében az elmondot­takról, mert nincs meg a kel­lő bizalom a párt- és a válla- latvezetőség között. Talpai elvtárs közbeszólt. Ezit mondta a siófoki pártve­zetőség tagjaihoz fordulva: — Mondjátok meg, mikor fojtottam belétek a szórt, mi­kor zárkóztam el a problémák elől, mikor ütöttem a fejetek­re azért, mert valamit szóvá tettetek? Domokos József pártveze­tőségi tag, a munkában edzett pék így válaszolt: — Igazgató elvtárs, nem sér­tettél meg bennünket, mi sem eltartunk megbántani téged. Bennünket kérdeztek, és mi feleltünk . . . AZ IGAZGATÓ elcsöndese­dett. Amikor az ipari osztály­vezető arról beszólt, hogy e vizsgálat célja elősegíteni a munka megjavítását, Talpai elvtárs megértette, hogy senki se akarja a fejét venni. Felol­dódott, megkönnyebb ült S bizonyára belátta, hegy nem elég csak meghallgatni az em­bereket: meg is kell kérdezm őket. Ez is szükséges a jó kapcsolathoz. És ha az igaz­gató előbb kérdez, mint a felügyeleti szervek képviselői, nem kerül sor a viharos vizs­gálatokra, Szegedi Nándor megírta és elküldte üdvözletét a magyar munkásoknak, örök érvényű szavakat mondott ki a proletárdiktatúra lényegéről és céljáról. »Célja, hogy meg­teremtse a szocializmust, meg­semmisítse a társadalom osz­tályokra tagozódását, dolgo­zókká tegye a társadalom ősz- szes tagjait, s megfossza tala­jától az embernek ember ál­tal való bármiféle kizsákmá­nyolását. Ezt a célt nem lehet egy csapásra megvalósítani, ehhez a kapitalizmustól a szo­cializmushoz vivő, meglehető­sen hosszú időszak kell... « Ma, a szocializmus teljes fel­építésének időszakában ma­gyar földön Lenin tanításait és gondolatait használják fel, a magyar társadalom sajátos­ságait, népünk történetének tanulságait figyelembe véve a magyar kommunisták. S zólt a magyar forradal­márokhoz Lenin az el­nyomás sötét negyed- századában, Horthy idején is. Valamikor a harmincas-negy­venes évek fordulóján egy debreceni kommunista ifjú­munkás, Tóthfalusi Sándor la­kásán a csendömyomozók egy Budapesten megjelent Kis könyvecskét leltek. Marx Ká­rolyról és munkásságáról szól­tak a kis szürke füzet lapjai,- szerzőiéként Szüts Gergelyt tüntette fel a kiadó. A nyo­mozótiszt elolvasta a köny­vecskét, és szaporán elfogató­parancsot adott ki az »isme­retlen helyen tartózkodó Szüts Gergely ellen«, mert a füze­tet igen veszedelmes forradal­mi fegyvernek látta. Az is volt. Abból a kis szürke füzetből Lenin tanítását olvasták a ma­gyar mun kások — egy Len in­cikket adtak ki Szüts Gergely nevével jelezve a magyar kom­munisták. A jelenben ugyancsak min­dennap szól hozzánk. Ha a Luna—10., a Hold első mester­séges holdja az Intemacionale első ütemeit küldi a Földre, ha a Szovjetunió kommunistái jövőt meghatározó döntéseket hoznak, ha a szót jet állam az emberiség jövőjéért száll sík­ra: Lenin szól a világhoz, hoz­zánk is. S zületése napján április, a tavasz szép magyar virágait tesszük le pesti szobrának talapzatára; nincs az messze attól a ligeti térségtől, ahol e’őször kiáltot­ták nevét negyvenkilenc esz­tendeje a gyűlésező magyar munkások. G. M. Víz- és fűtésszerelőt, rakodógép-kezelőt, festő-niázolót, szakmunkásokat (nagy gyakorlattal) ke­res a Kőolajvezeték Vállalat, Siófok, Kálmán Imre sétány 4 (JY-iá)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom