Somogyi Néplap, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-02 / 51. szám

Szerda, J9ö6. március 2. 2 SOMOGYI NÉPLAP Ünnepi ülés Ulánbátorban Az ulánbátori állami opera- és balettszínházban kedden a párt-, az állami és a társa­dalmi szervezetek, a néphad­sereg és a dolgozók képviselői ünnepi ülésen emlékeztek meg a Mongol Népi Forradal­mi Párt megalapításának 45. évfordulójáról. Az ülést rövid beszéddel Cedenbal, a párt központi bi­zottságának első titkára, a mi­nisztertanács elnöke nyitotta meg. »A Mongol Népi Forra­dalmi Párt dicsőséges 45 éve« címmel Szambu, a párt egyik legrégibb tagja, a politikai bizottság tagja, a Nagy Népi Hurál elnökségének elnöke mondott beszámolót. (MTI) Tanácskozások Kasmírról Kedd reggel Rawalpindi- ben megtartatták az indiai— pakisztáni tárgyalások első ülését. Délben az indiai kül­döttséget ebéden látta ven­dégül Ajub Khan pakisztáni elnök. Szingh indiai külügy- miniszer újságíróknak kije­lentette, hogy a megbeszélé­sekről nem rekesztenek ki semmilyen fontos kérdést. Megfigyelők szerint ezzel ar­ra utalt, hogy India a két­napos tanácskozáson hajlandó megvitatni a kasmiri kérdést is. (MTI) ______________ H alálbüntetést kért az ügyész Untungra Djakarta, március 1. Mint a Reuter és az AFP jelenti, a katonai ügyész ked­den halálbüntetést kért Un­iting alezredesre, akit azzai a váddal állítottak bíróság elé, hogy fegyveres felkelést vezetett Sukamo elnök el­len. Az ügyész szerint nem bi­zonyosodott be a tábornokok V tanácsának létezése — Un- tung ugyanis elmondotta, hogy a mozgalmat nem Su­karno, hanem a Sukamo megdöntésére szövetkező tá­bornokok tanácsa ellen irá­nyult A perben az egyik ta­nú kijelentette, hogy Sukar­no elnök birtokában van egy magnetofonszalagnak. amely bizonyítja a * tábornokok ta­nácsának létezését, rögzíti a tanács szeptember 21-i ülé­sét. A Reuter tudósítója szerint több száz diák vonult fpl egy Subandrio-ellenes jelsza­vakat kiáltó menetben. Útvo­nalukon megerősítették a ka­tonai és rendőri erőket, az egyetemhez vezető utat le­zárták. (MTI) Bányászsztrájk Zambiában Lusaka, március 1. Kenneth Kaunda zambiai elnök figyelmeztetésével és a kilátásba helyezett szigorú büntetéssel mit sem törődve, Újabb 250 fehér bányász lé­pett szrájkba a zambiai réz­bányaövezetben. Az elnök most ismét szigorított intéz­kedéseket léptetett életbe. Az új intézkedések ki­mondják, hogv az a bányász, aki sztrájkba lep, államelle­nes cselekedetet követ el, s ennek megfelelő büntetés sújtja. Ennek ellenére úgy látszik, hogy Nkanából, a vi­lág egyik leggazdagabb réz­bányájából a sztrájk vala­mennyi, összesen 7000 fehér •alkalmazottat foglalkoztató bányára átterjedt. A bányá­szok azért tüntetnek, mert a kormány Franz Zechoneket, a Mufulira-bánya szakszerve­zeti vezetőjét — u sztrájk szervezőjét — ismeretlen hely­re internálta. (MTI) Tripoliban, Líbia fővárosá­ban ünnepélyes külsőségek között nyitották meg az ötö­dik nemzetközi vásárt, ame­lyen 27 ország cégei és vál­lalatai állítják ki termékei­ket. Részt vesz a vásáron Magyarország is. Szakszervezeti vezetőket tartóztattak le Ghánában A katonai kormányzat vesz részt az a frikai értekezleten Accra, március i. J. A. Ankrah altábornagy, a négy nappal ezelőtt hata­lomra jutott ghanai katonai kormányzat, a Nemzeti Fel- szabadítási Bizottság vezető­je február 28-án este beszé­det mondott az accrai rádió­ban. Hangoztatta: A hadse­reg és a rendőrség a nép óhajának tett eleget, amikor átvette a hatalmat az előző kormánytól. Bejelentette, hogy felülvizsgálják Ghana pénzügyi helyzetét, és meg­teszik a szükséges lépéseket a ghanai pénz szilárdságá­nak megőrzése végett. Ghana hűséges kíván ma­radni az ENSZ-hez, az Afri-! kai Egység Szervezethez és a Brit Nemzetközösséghez — mondotta. Hangsúlyozta, hogy a katonai kormány helyreál­lítja Ghana jószomszédi kap­csolatait a környező orszá­gokkal. Csak azok a politikai menekültek maradhatnak Ghánában, akik nem fejte­nek ki semmiféle politikai és aknamunkát saját kormá­nyaik ellen. A katonai kor­mány kitart az el nem kö­telezettség politikája mellett Bejelentette továbbá, hogy újra visszaállítják Ghana ré­gi zászlaját, amely piros— sárga—zöld színű, a sárga sávban ötágú fekete csillag- gaL Sajtóértekezleteit tartott tegnap B. A. Bentum, a puccs segítségével hatalomra jutott katonai kormányzat ál­tal kinevezett szakszervezeti főtitkár is. Többek között ezt nyilat­kozta: "A ghanai szakszerve­zeti vezetők és a tagság szív- vel-lélekkel támogatják a katonai rezsimet«. Közölte, hogy Amphit, a Ghanai Szak- szervezeti Kongresszus eltá­volított főtitkára és. John Kofi Tettegah, az Afrikai Szakszervezeti Szövetség gha­nai főtitkára jelenleg letartóz­tatásban vannak.­Nyugati hírügynökségi je­lentések szerint hétfőn este 22.30 órakor a moszkvai vnu­kovói repülőtérre érkezett szovjet különgépen dr. Kwa­me Nkrumah. A gép Pering­ből szállította a tisztségétől megfosztott ghanai elnököt szovjet földre. Napközben va­lahol Szibériában rövid időre leszállt. Moszkvában Gromiko külügyminiszter fogadta a vendéget. A ghanai nagykö­vetség, amely az új katonai rendszernek fogadott hűséget, nem képviseltette magát. Új­ságírókat sem engedtek a kö­zeibe. A francia hírügynökség Damaszkusz, március 1. Kedden délután megalakult az új szíriai kormány. A kor­mánylistát a damaszkuszi rá­dió ismertette: Juszef Zuajen miniszterelnök, Ibrahim Mdk- husz miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter lett. A húsztagú kormány több­sége a Baath Párt úgyneve­zett regionális vezetőségéhez tartozik, amely a hatalmat a múlt héten ragadta magához. Az első Zuajen-kormány több minisztere ismét tárcát ka­pott. Az új kormánynak 5 katonaminisztere van. Szarni Atijekről, az új köz­lekedésügyi miniszterről úgy tudják, hogy a Szíriai Kom­munista Párt tagja. A had­üsd tárcát csak ideiglenesen bízták a fordulatban döntő szerepet játszó légierő pa­hivatalos képviselője közölte, a Német Demokratikus Köz­társaság fölvételét kérte az ENSZ tagjai közé. Kedden Lewandowski, Len­gyelország állandó ENSZ- megbízottja fölkereste U Thant főtitkárt, és átnyújtot­kairói jelentése szerint Nkru- maht már várják az EAK fő­városában. Az Afrikai Egység Szerve­zet külügyminiszteri konfe­renciája kedd délelőtti zárt ülésén a delegációvezetők — nyugati jelentések szerint — abban állapodtak meg, hogy a dél-rhodesiai válság leküz­désének megtárgyalására ösz- szehívott értekezleten Ghánát az accrai »Nemzeti Felszaba- dítási Bizottság« küldöttsége képviselheti. (MTI) rancsnokára, Hafez Asszad ve­zérőrnagyra. A fővárosban elterjedt el­lenőrizhetetlen hírek szerint Bitar volt miniszterelnöknek sikerült elhagynia Szíriát és Kairóba menekülnie. Hírek szerint Aflak sincs letartóz­tatásban, hanem »valahol Szí­riában« ellenállásra készül. A helyzetnek — a külső nyuga­lom ellenére tapasztalható — feszültségére vall, hogy a ha­tárzárat még most sem ol­dották fel. A MEN egy kairói keltezé­sű hírében jelenti, hogy az iraki fegyveres erőket riadó- készültségbe helyezték. Az in­tézkedéssel kapcsolatban Aref elnök kijelentette, hogy an­nak célja: »megvédeni Szí­riát minden külföldi beavat­kozástól«. (MTI) ta neki Walter Vlbrichtnak, az NDK Államtanácsa elnö­kének üzenetét, amely kéri az NDK felvételét az ENSZ tagjai közé. A főtitkár a kérelmet a Biztonsági Tanács elnöke elé terjeszti. (MTI) Megalakult az új szíriai kormány Bitar ellenállásra készül Az NDK fölvételét kérte az ENSZ*be Mint az ENSZ főtitkárának UMAR EDE:. WM AMERIKAI TÖRTÉNETEK i vendégek között ott ült Beaupré, az USA ügyvivője is. Verítéktől fénylő homlo­kát törülgette finom csipke­kendőjével. Arca sápadt volt. Mindenki láthatta, hogy nem valami jól érzi magát. Miguele Antonio Cara sze­nátor, a Kolumbiai Akadémia alapítója lépett a szónoki emelvényre. Ragyogó beszédé­ben hazaárulással vádolta a kormány tagjait, hogy egyál­talán megengedték a gyaláza­A VILÁG CSENDŐRE Theodore Roosevelt az el­lenállás láttán egyre bosszú- sabb lett, s haragjában el­árulta igazi énjét, politikája mozgató elemét így nyilat­kozott: „Ez az ország (mármint az USA, a szerk. megj.) csak azt kívánja, hogy a szomszé­dos országokban stabilitás, rend, jólét uralkodjon. Min­den olyan állam, amelynek népe jó magatartást tanúsít, számíthat barátságunkra. Ha valamely nemzet bebizonyítja, hogy társadalmi és politikai ügyekben hatékonyan és meg­felelően tud eljárni, fenn tud­ja tartani a közrendet, és tel­jesíteni tudja kötelezettségeit — nem kell tartania az Egye­sült Államok beavatkozásától. De a társadalmi kötelékek ál­talános felbomlásából eredő zavarok és tehetetlenség Ame­rikában, akárcsak bárhol másutt, kikényszerítik a civili­zált nemzet beavatkozását. A nyugati féltekén a Monroe-elv rábírhatja az Egyesült Álla­mokat, hogv zavarok vagy te­hetetlenség kirívó eseteiben a legnagyobb sajnálatára, magára váUalja a nemzetközi rendőr szerepét.« magára azt a szégyenteljes szerepet, hogy a világ csend­őre legyen, s kíméletlenül le­törjön minden olyan lépést, amely ellenkezik az amerikai tőkések érdekeivel. Theodor Roosevelt idézett durva nyilatkozatára a Por­ven ir című kolumbiai lap ilyen keserű hangon reagált: »Országaink számára nagy figyelmeztetésül szolgálnak. A példátlan hatalmaskodás és erő az, amely oda vezet, hogy a jenkik, Roosevelt úrtól kezdve a legutolsó utcasep­rőig, gőgösen és lekicsiny­lőén kezelik a háborgó latin­amerikai köztársaságokat. Ezen a módon néznek ránk a jenkik valamennyien. Meg­hódítandó országokat látnak bennünk, s gőgös hódítóként kezelnek bennünket. Ha zava­rok közepette is élünk, de sa­ját házunkban élünk, és sen­tos Hay—Herrán szerződés aláírását. Aztán nagyszerű ér­vekkel ízekre szaggatta a szerződés hamisan csengő pontjainak megalázó értelmét. Az USA-ellenes hangulat óráiról órára, napról napra nőtt. Vihar készült. Beaupré egymás után küld­te táviratait a parlamenti ülés eseményeiről. Roosevelt meg­parancsolta, hogy üdülőjébe, Oyster Bayba — ahol nyári szabadságát töltötte — a táv­iratokat azonnal kézbesítsék neki. Amikor a táviratokból nyilvánvalóvá vált, hogy rosz- szul áll az USA ügye, ígysür- gönyzött Hay külügyminisz­ternek: »Adjon erő* kártyákat Bea­upré kezébe. Hadd értsék meg Bogotában azok a megvetni való kis kreatúrák, hogy ve­szélyeztetik az ügyet és saját jövőjüket.« Ezek a szavak sűrített for­mában tökéletesen tükrözik az amerikai gondolkodást. Ha az USA-nak nem tetszik vala­hol valami, beavatkozhat bármely ország belügyeibe. A cári Oroszország után az Egyesült Államok vállalta kinek sincs joga beavatkozni az ügyeinkbe.« 1903. június 20. 12 óra 30 perc. A bogotai San Carlos palotában megkezdték a ko­lumbiai parlament döntő, tör­ténelmi jelentőségű ülését. A légkör feszült volt és izgatott. A nagy teremben egyetlen hely sem maradt üresen, A Az USA-ellenes hangulatot aztán maga Beaupré hevítette forrpontra. A »nagy Teddy« kívánságára kirakta az »erős kártyákat«. Két éles és fenn­héjázó hangú jegyzéket adott át a kolumbiai kormánynak. A jegyzékekben hangsúlyoz­ta, hogy az Egyesült Államok a csatomaövezet kérdésében Ringbe léptek a pártvezérek Megkezdődött a választási küzdelem Angliában London, március 1. A választási hadjárat hiva­talosan csak március 10-én, az 1964 októberében megvá­lasztott »rövid parlament« fel­oszlatásával kezdődik, de már hétfőn este a tv-nyilvánosság előtt szorítóba léptek a már­cius 31-1 erőpróba pártvezérei. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a választásokon eldöntés­re váró leglontosabb kérdés, Wilson miniszterelnök ezt vá­laszolta: — Az országnak olyan kormányra van szüksé­ge, amely képes kormányoz­ni. 1966 a »törik vagy sza­kad« esztendő Nagy-Britannia számára, de háromfőnyi par­lamenti többségével a kor­mány nem tudja keresztülvin­ni gazdasági terveit, nem tud megbirkózni a termelékenység emelésének problémáival. Edward Heath konzervatív vezér azzal vádolta a minisz­terelnököt, hogy szándékosan alakított ki válsághangulatot, amelyet »most ürügyként használ fel a korai választá­sok kiírására«. A miniszterel­nök megpróbálja készpénzre váltani pillanatnyi előnyét, mielőtt a dolgok roszabbra fordulnak — hangoztatta. A Daily Worker kedden John Gollan nyilatkozatát közli, amelyben a kommunis­ta párt főtitkára rámutat: Wilson új felhatalmazást kér az »új Nagy-Britannia« föl­építésére. A kérdés azonban az, hogy milyen Nagy-Britan- nia épül? Olyan, amely a ka­tonai költekezés malomkövével a nyakán képtelen eltüntetni a nyomor foltjait, és amely­ben a szakszervezeteket fe­nyegető büntetésekkel próbál­ják keresztül erőszakolni a csaló »jövedelempolitikát«? Olyan Nagy-Britanniát, amely szolgalelkűen támogatja az amerikaiak vietnami háború­ját? A választásokon a kor­mánypolitika megváltoztatását kell kiharcolni, ez az igád kérdés a szavazók előtt. John Gollan bejelentette, hogy a kommunista párt több mini 50 képviselőjelöltet fog állíta­ni, és harcolni fog azért, hogy jelöltjei a tv és a rádiónyilvá- nosság előtt igazi politikai al­ternatívát tárhassanak az or­szág elé. (MTI) MÉRSÉKELT ÉRDEKLŐDÉS Vasárnap választ Ausztria népe Bécs, március 1. A női választói ogosultak száma több mint félmillióval meghaladja a férfiakét a va­sárnapi osztrák parlamenti választásokon — közölték Bécsben. Összesen 4 886 009- ren jogosultak szavazásra, s előreláthatólag túlnyomó több­ségük e jogával élni is fog. Ausztria a választási aktivi­tás vonatkozásában vezető helyet foglal el Nyugat-Euró- pában. A szavazók az immár végleges adatok szerint hét párt között választhatnak. Az osztrák kommunisták 24 szavazókerületben a szocia­lista jelölteket támogatják, s egy bécsi munkáskerület kör­zetében saját jelöltet állítot­tak Franz Muhrinak, a párt elnökének személyében. A lakosság nagy többsége mérsékelt érdeklődéssel kí­séri a politikusok korteshad­járatát a rádióban, a televí­zióban, a mozikban, az utcán folyó sok millióé költségű propagandahadjáratot. A közvélemény-kutató in­tézetek szoros eredményt jó­solnak, s arra a következte­tésre jutnak, hogy nem lesz érdemi eltolódás áz erővi­szonyokban. Ez egyébként bécsi politikai megfigyelők egybehangzó véleménye is. (MTI) RÖVIDEN egy jottányit sem hajlandó en­gedni a követeléseiből. — Pfuj! Pfuj! Semmilyen szerződést a jenkikkel! —tört ki a haragos hangorkán a parlamentben, amikor felol­vasták az amerikai jegyzéke­ket. A Hay—Herrán szerződés sorsa augusztus 12-én meg­pecsételődött. A becsületes, hazafias érzésű parlament el­söprő többséggel megtagadta ratifikálását. A hír Sagamaro Hillben, ré- giséggyűjteményének rendezé­se közben ért Theodor Rocse- velthez. Hay külügyminiszter meg éppen Newbury határá­ban horgászott. Csak Crom­well nem törődött a forró nyári hőséggel. Ö New York­ban maradt, és már keverte a kártyát. A »nagy Teddy« toporzékolt dühében. Azonnal magához hí­vatta Cullomot, a szenátus külügyi bizottságának elnö­két. Cullomot türelmetlenül vár­ták Washingtonban a lapok tudósítói. De amikor vissza­tért az elnöktől, csak ennyit mondott nekik: — Elvégre nem kell föltét­lenül Kolumbiával kötnünk szerződést! Hay külügyminiszter már lemondott a panamai tervről. Azt javasolta Rooseveltnek, hogy a nicaraguai megoldást hajtsák végre. — A csatorna pedig Pana­mában lesz! — csapott e ja­vaslat hallatára az asztalra Roosevelt, majd kijelentette: — De nem akarok többé tár­gyalni az ostoba bogotai em­berekkel. (Folytatjuk.) Kozmosz 111. a Szovjet­unióban kedden Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz 111. jelzésű mesterséges hol­dat. A román fővárosba érke­zett Borisz Krajger, a ju­goszláv szövetségi végrehajtó tanács elnökhelyettese. Szovjet küldöttség érke­zett Washingtonba, hogy tár­gyalásokat folytasson a szov­jet-—amerikai tudományos, műszaki és kulturális egyez­mény megújításáról az 1966— 1967-es évekre. A küldöttség vezetője Sz. K. Romanovsz- kij, a Külföldi Kulturális Kapcsolatok állami bizottsá­gának elnöke. Indira Gandhi, India mi- riszterelnöke március 28—29- én a Fehér Házban találko­zik Johnson elnökkel. Gus Hall. az Egyesült Ál­lamok Kommunista Pártjá­nak vezetője útlevelet kapott, s így külföldre utazhat. Hösz- szú ideig megvonták tőle ezt a lehetőséget. Megnyílt a lengyel parla­ment ülésszaka. A keddi megnyitó ülésen Tulodziecki közoktatásügyi miniszter is­mertette a lengyel iskolare­form végrehajtását. A Biztonsági Tanács elnöke március hónapban Muham­mad El Farra, Jordánia KNSZ-küldötte lesz, aki ezzel Akira Macui japán küldött helyére lép. A Közös Piac miniszteri tanácsa kedden reggel foly­tatta hétfőn megkezdett tár­gyalásait a közös mezőgazda- sági politika pénzügyi prob­lémáinak rendezéséről. Ez­után a Kennedy-forduló prob­lémáit vitatták meg. és meg­állapodtak abban, hogy még a húsvéti ünnepek előtt új­ból összejönnek a Kennedy- fordulóval kapcsolatos kérdé­sek megtárgyalására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom