Somogyi Néplap, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-22 / 68. szám

c o ~~i } n fILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRAi 50 FILLÉR MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. évfolyam 68. szám. 1966. március 22., kedd Fejlesztik a Vas- és Fémipari Vállalatot (3. o.) A vasárnap sportja (4. o.) Kedves dalaink — kedves verseink (fi. o.) w V 1919 hőseire emlékeztünk EMLÉKÜNNEPÉLY ÉS KOSZORÚZÁS KAPOSVÁRON ma A Magyar Tanácsköztársa­ság ki ki ál tájának 47. évfordu­lója alkalmából vasárnap dél­előtt emliókünnepséget rende­zett ez MSZMP városi bizott­sága és a városi tanács; ez az emlékünnepség első rendez­vénye volt a Kaposvári ünne­pi hetek egyhónapos esemény­sorozatának. Somogyi József, a városi pártbizottság első titkára kö­szöntötte az ünnepség részve­vőit, a közönség első sorában helyet foglaló munkásmozgal­mi veteránokat, azokat az elv- társakat, akik tevékeny har­cosai voltak a Magyar Tanács- köztársaságnak. Ezután szavalat következett, majd dr. Szilágyi Lajos, a vá­rosi tanács vb-elnöke mondott ünnepi beszédet. Meleg sza­vakkal emlékezett meg a Ma­gyar Tanácsköztársaság hősi, az egész világ haladó emberi­ségének példát mutató tettei­ről, küzdelméről, fennállásá­nak dicsőséges napjairól. Mél­tatta a somogyi dü-esek: La­tinka Sándor, Tóth Lajos, Szalma István és a többi már­tír nagyszerű tetteit, amelyek­re nemcsak megyénk lakói büszkék, hanem jogos büszke­séggel emlékeznek rájuk or­szágszerte. Megható pillanatok követ­keztek az ünnepi beszéd el­hangzása után. Dobpergés kö­zepette Kaposvár úttörőinek képviselői vonultak be, és vö­rös szegfűvel köszöntötték a veteránokat. r Ä Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásának 47. évfordu­lójára való megemlékezést színvonalas műsor tette még ünnepélyesebbé. Az irodalmi színpad szavaiéi Ady Endre és Tóth Árpád verseivel, a Csi- ky Gergely Színház művészei Miijutyin dalaival, a kaposvári zeneiskola Rimszfcij Korzakov és Druschetzky zeneműveivel, a Kaposvári Munkáskórus pe­dig Kodály és Rades dalainak előadásával járult hozzá, hogy városunk lakói méltóképpen emlékezzenek meg a Magyar Tanácsiköztársaságról. < ■ <■ : '» ■ > - :.= é ;; ^ kY h' \ f é IP 1 - V : ség volt a Latinka-sizóbornál, I táblánál és a Nádasdi erdőben a Latinka Sándor utcai emlék- | is. Tegnap délelőtt folytatódtak Kaposváron a Tanácsköztársa­ság kikiáltása 47. évfordulójá­nak tiszteletére rendezett ün­nepségek. A város lakói kegye­lettel emlékeztek meg 1919 is­mert és ismeretlen hőseiről. A város több pontján koszo- rúzási ünnepséget tartottak. A Cukoripari Technikum falán elhelyezett emléktábla előtt Somogyi József, a városi párt- bizottság első titkára mondott beszédet. Emlékeztetett arra, hogy 47 évvel ezelőtt a mun­kásosztály legjobbjai vették kezükbe a hatalmat, és nagy forradalmi lendülettel igyekez­tek enyhíteni azokat a bajokat, melyek a munkásokat, a pa­rasztokat, a haladó értelmisé­gieket addig sújtották. Intéz­kedéseik megnyugtatóan halot­tak a proletariátusra, hiszen régi vágyaikat iátíák valóra válni: megvalósult a népi ha­talom, s megnyílt az út egy boldogabb jövő előtt. A meg­kezdett nagyszerű munka azonban nem fejeződhetett be, mert a Tanácsköztársaság kül­ső és belső ellenségei összefog­tak, és vérbe fojtották a fiatal proletárhatalmat, a munkás- osztály legjobb vezetőit pedig meggyilkolták. Ennek a ke­gyetlen ellenforradalmi terror­nak estek áldozatául Somogy megye nagyszerű proletárveze­tői is. A városi pártbizottság tit­kárának beszéde után ne- lyeziték a kegyelet és a hála koszorúját az emléktáblán. Hasonló koszorúzás! ünnei>­Április 7: egészségügyi világnap A SOMOGYI NÉPLAP MÁSODIK DÍJAT NYERT a „Legszebb vidéki napilap" címért indított versenyben A »Legszebb vidéki napi-1 igazgatója, Mayer Géza, a lap* címért folyó verseny I nyomda szb-titkára és Lévai eredményét hétfőn délután a | István, a nyomda tördelője. Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszerveze­tének Kölcsey utcai székházá­ban hirdették ki. Az évek óta folyó verseny­ben tavaly magasabb mércét állítottak a vidéki lapok és nyomdák elé. A zsűri megál­lapította, hogy a lapok szin­tvonala — különösen a helye­zetteké — növekedett, fejlő­dött szerkesztésük, tördelé­sük. A szigorú föltételeket azonban teljes egészében egyik lapnak, nyomdának sem si­került teljesítenie. Ezért a verseny első díját nem adták ki, a velejáró 5000 forint ju­talmat viszont a második és a harmadik helyezettek kö­zött osztották szét A ver­senyben 2. helyet ért el a. Dunántúli Napló szerkesztő­sége és a Pécsi Szikra Nyom­da, valamint a Somogyi Nép­lap szerkesztősége és a So­mogy megyei Nyomdaipari Vállalat. A harmadik helyre a Petőfi Népe szerkesztősége és a Bács-Kiskun megyei Nyomda Vállalat, valamint a Kisalföld szerkesztősége és a Győr-Sopron megyei nyomda került. A szerkesztőségek ok­levelet, a 2. helyezést elért nyomdák ezenkívül 3000 fo­rint, a 3. helyezést elért nyom­dák pedig 2000 forint jutal­mat kaptak. A díjakat Földi László, a könnyűipari minisz­ter első helyettese adta át Az ünnepélyes díjosztáson részt vett Wirth Lajos, a So­mogyi Néplap főszerkesztője, László Tibor, a Somogy me­gyei Nyomdaipari Vállalat A dél-vietnami nép katonai sikerei méltán ejtik ámulatba a világát Brutyó János beszéde a hanoi szolidaritási nagygyűlésen Hanoi, március 21. Hanoiban a Vietnami Szakszervezeti Szövetség szolidaritási nagygyűlést rendezett a Munka-klub­ban. A nagygyűlésen felszó­lalt Brutyó János, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának póttagja, a SZOT el­nöke is. Bevezetőben köszönetét mondott a meleg fogadtatá­sért, majd egyebek között ki­jelentette, hogy a vietnami néppel való testvéri szolidari­tás jegyében a magyar szak- szervezetek kezdettől fogva részt vesznek a Szakszervezeti Világszövetség által »a vietna­mi nép és dolgozóik* megsegí­tésére létrehozott nemzetközi szervezet munkájában. A ma­gyar kormányszervek, az or­szággyűlés, a Minisztertanács számos nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását a vietnami néppel, és támogatja a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság kormányának négypontos, a Dél-vietnami Felszabadi tási Front ötpontos javaslatát A szónok rámutatott, hogy a dél-vietnami nép az Egyesült Államok modern harci eszkö­zeivel szemben olyan katonai sikereket ér el, amelyek mél­tán ejtik ámulatba a világot. Harcának, munkájának alap­ján a dél-vietnami nép egyet­len képviselője csakis a Dél- vietnami Nemzeti Felszabadí- tási Front lehet — Meg vagyunk győződve arról — mondotta —, hogy a vietnami nép harca győzedel­meskedni fog az imperializmus feleit. Erősítse tovább hősies harcukat az a tudat, hogy e harcban nincsenek egyedül, hanem támaszkodhatnak a testvéri szocialista országok támogatására. — Biztosíthatjuk vietnami testvéreinket, hogy hősi hai-- cukban továbbra is számíthat­nak pártunk, a magyar dolgozó nép testvéri támogatására. Brutyó János a nagygyűlé­sen átadta a magyar szerve­zett dolgozók gyógyszerkülde- ményónek első részét és a magyar—vietnami barátság jelképeként egy vörös zászlót. A gyűlésen dr. Pehr Imre, a Magyar Népköztársaság hanoi nagykövete is részt vett. Heves harcok Dél-Vietnamban Saigon, március 21. Hatvanhat város van Magyarországon Április 7-ét, az Egészség­ügyi Világszervezet születés­napját az idén Az ember és városa jelmondattal a modem élet egyik legsúlyosabb prob­lémájának, a városodással já­ró úgynevezett urbanizációs ártalmak elleni küzdelemnek szentelik. Ezzel kapcsolatban hétfőn az Egészségügyi Minisz­tériumban dr. Felkai Dénes főosztályvezető sajtótájékozta­tón ismertette az egészségügyi világnap jelentőségét és célját. A világszervezet megállapítása szerint a mai világvárosokban a lakosság számának gyors növekedése mögött elma­radtak az alapvető szol­gáltatások, a jó ivóvíz, a csatornázás stb. A levegő nagymértékű szeny- nyeződése növeli a rákos meg­betegedések számát, a zajárta­lom pedig főleg a szív- és ér­betegségek elszaporodásában jelentkezik. Sokféle ártalom forrása a közlekedés, részben a fertőzési veszély, részben a levegő szennyezése és a magas zajszint miaitt. Hazánkban a városi la­kosság fele Budapesten él, és a többi 65 város­ban lakik a városi la­kosság másik fele. Nagy gondunk a lakásépítés, de az egészséges városi élet ki­alakítása nemcsak korszerű la­kásépítésit, hanem messzeíe- kintő ipar- és várostervezést, közművesítést, levegőegészség­ügyi, közlekedési stb. problé­mákat is okoz. A háború kö­vetkeztében a főváros 40 000 épületéből 28 000 sérült meg. Évente 40—50 ezer új lakást építünk az országban, 24 vidé­ki városban épült meg részben vagy egészben a csatornaháló­zat. Tizenkét városiunkban már a gázt is bevezették a lakások­ba. Ennek ellenére még mindig a közműve­sítés a legnehezebb fel­adat. Ilyen irányú beruházásaink aránya jelentősen elmarad szá­mos szocialista országhoz ké­pest. A közművesítés akkor fi- zetődik ki legjobban, ha a la­kosság száma városokban a hatvanezret, falvakban a há­romezret meghaladja. Jelenleg hazánkban 45 városnak van húszezernél, ezer községnek 2000-nel több lakosa. valószínű tehát, hogy a iéjlesz- tésnél ezek jönnek leginkább tekintetbe. (MTI) Vasárnap és hétfőn heves harcok folytak Dél-Vietnam különböző vidékein. Vasárnap az ország középső részén lévő fennsík déli oldalán, Saigon­tól 260 kilométernyire észak­keletre a szabadságharcosok és a dél-vietnami kormánycsapa­tok között heves összecsapásra került sor. A kormánycsapatok saját veszteségeiket »csekély­nek« minősítették. A Saigontól 640 kilométer­nyire északra fekvő tengerpar­ti síkságon amerikai tengerész­gyalogosok körülbelül ezerfő­nyi csapaterősséggel támad­ták a felszabadító erőket. Va­sárnap egész nap folyt a harc az ellenfelek között, s az ame­rikaiak hétfőn helifeopteren szállították a helyszínre a meg­erősítést. A francia nőszövetség or­szágos tanácsa felhívta Fran­ciaország asszonyait és lányait, hogy aktívan vegyenek részt a békemozgalom kezdeményezé­sére március 25—27-ig meg­rendezett tüntetésekben a viet­nami nép harcával való szoli­daritás kifejezésére. Saigonban bejelentette az amerikai parancsnokság, hogy hétfőn a VDK és Dél-Vietnam területe fölött öt újabb ame­rikai repülőgépet lőttek le. Ezek között van a haditenge­részet egyik Skyknight típu­sú sugárhajtású repülőgépe, amely az első radarzavaróbe­rendezéssel ellátott gép volt Észak-Vietnam területe fö­lött. A rendkívül költséges gép feladata az volt, hogy a VDK légvédelmének lokáció® berendezéseit hatástalanítsa. Ügy látszik, nem sikerült... Da Nang utcáin 250 kerék­páros riksakuli és ötven, ro­bogóval vontatott plakátkocsi utasai tüntettek az uralmon levő katonai junta ellen, és követelték lemondását — köz­li a Reuter. Hanoiban véget ért az a ki­állítás, amelyen bemutatták, milyen segítséget nyújt a szov­jet nép Vietnam népének az amerikai agresszió elleni harc­hoz. A kiállítás nagy érdeklődést Keltett. Huszonöt napig volt nyitva, és ez alatt több mint 150 000 nézője volt. (MTI) Békét Vietnamnak! Hétfőn a Művészeti Szak- szervezetek Szövetsége és az Országos Béketanács rendezé­sében művész-béketaiálkozót tartottak a Fészek Klubban. Részt vett az összejövetelen Orbán László, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője, dr. Sík Endre, az Országos Béketanács elnöke, Bugór Jánosné, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkárhelyettese, Vass Imre, a Művészeti Szak- szervezetek Szövetségének fő­titkára is, valamint a színház-, film- és képzőművész-társada­lom számos kiválósága. Mód Péter, a külügyminisz­ter első helyettese időszerű nemzetközi kérdésekről tartott tájékoztatót. Szavait felszóla­lások1 követték, amelyek a ma­gyar művésztársadalom egy- egy rétegének nevében foglal­tak állást a szabadságáért és függetlenségéért harcoló viet­nami nép igazságos ügye mel­lett. A felszólalások után Nemé- nyi Lili érdemes művész, ope­raénekesnőnek, az Országos Béketanács elnöksége tagjá­nak indítványára határozatot fogadtak el a demonstráció részvevői. Ebben egyebek kö­zött hangsúlyozták: Mi, magyar művészek, köve­teljük, hogy szüntessék meg az agressziót, a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság elleni bombatámadásokat, vessenek véget az Egyesült Államok be­láthatatlan követleezményeket hordozó háborús kalandjának. Követeljük: Békét Vietnam­nak! (MTI) Kiállítás nyílt a rákbetegségről Minél korábban ismerik fel, annál biztosabb a gyógyítás Tegnap délután 6 órakor nyitották meg a daganatos megbetegedésekről szóló is­meretterjesztő kiállítást a TIT-székház előadótermében. A kiállítás rendező szervei a TIT Somogy megyei szerve­zete és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. Mintegy félszáz érdeklődő jelenlétében dr. Wirt Ferenc kórházi főorvos, a TIT egész­ségügyi szakosztályának elnö­ke mondott megnyitó beszé­det a kiállításon, majd dr. Vetter Ambrus főorvos elő­adást tartott a rákbetegségről. Szólt az előadó a rákkutatás kezdeteiről, a daganatos meg­betegedések természetéről, fa­jairól; és a rák eredetére irá­nyuló kutatások legújabb eredményeiről. A rák gyógyí­tásával kapcsolatban a többi között hangsúlyozta, hogy a legnagyobb feladat minél ko­rábban felismerni a betegsé­get, mivel annál biztosabban gyógyítható ez a veszélyes, alattomos kór. Befejezésül a betegség gyógyításának mód­jairól és a rákszűrőmozga­lomról beszélt az előadó. A kiállítás március 28-ig te­kinthető meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom