Somogyi Néplap, 1966. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-20 / 67. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1966. március 2%, A kitüntetett telepvezető A z elge­reblyé­zett űt homokszem­cséin szipor­kázik a nap­fény. Nem vé­letlenül adták ennek a tanyá­nak a Homok nevet. A reggel még sötétbar­na, nyirkos út­ról néhány óra múlva sárga homokot röpí­tett a tovagör- dülő szekér ke­reke. A három épületből a több mint nyolcezer tojó­tyúk kárálása, kotkodácsolása messze elhal- latszik. A. közelben halastó tükre csillog. A szem­nek szép, de a Lábodi Állami Gazdaság baromfitelepén dol­gozóknak nagy gond. Mert sok a patkány. Nehéz irtani őket, és a tyúkokat Is megtámad­ják. Az éjjel is bajlódtak ve­lük. Mikor erről beszél a te­lepvezető, Dombos Gyuláné, homloka ráncos lesz. Közben is azon gondolkozik, mit kel­lene tenni a kíméletlen raga­dozók ellen. Törékeny, huszonnégy éves fiatalasszony. Telepvezető. Őhozzá tartozik a homoki to­jóállomány meg a saiUárpusz- tai »húscsibegyár«. A két pusz­ta hat kilométerre van egy­mástól. Télen gyalog, nyáron kerékpáron teszi meg szinte naponta ezt az utat. A nemzetközi nőnapon jó munkája elismeréseként az »Állami Gazdaság kiváló dol­gozója« jelvénnyel tüntette ki a földművelésügyi miniszter Dombos Gyulánét. Itt Rozikának szólítja ntín- denKi. — Hatvanegyben, amikor el­végeztem a mezőgazdasági technikumot, egy évig Nagy­barátiban voltam növényter­mesztési gyakornok. Aztán kö­vetkezett a bakonypölöskei egyéves szaktechnikum. Lé­nyegében Sallérban a húscsi­béknél kezdtem mint brigád- vezető. Fiatal volt. Korban is, a szakmában is. Nem mindenki fogadja bizalommal a fiatal szakembereket. — Ügy kezdődött az első nap — sosem felejtem el —, hogy éppen egy fegyelmi tár­gyalás volt. Bizony elég nagy volt a hanyagság, s a dolgo­zók között rengeteg a veszeke­dés. összebékíteni az embere­ket, egységet teremteni... Hm ... Nem is tudom, hogyan történt. De fél év múlva min­den más lett. S akkor ismét Pölösltére kellett mennem ki- lenchetes telepvezetői tanfo­lyamra. Az embert a legelső mun­kahelyéhez mindig valami több fűzi. — Nem tudnám meghatároz­ni, hogy mi ez. Akik ott dol­goznak, akkor még kislányok voltak. Ma egyik a másik után megy férjhez. Együtt törek­szünk. Papírokat vesz elő. Rám néz, mint aki tétovázik, mondja-e, ne mondja, de mielőtt döntene, mégis belekezd: — Nem tudom, érdekes-e... — Igen. Egészen biztosan! — Szóval mind a két helyen szocialista brigádunk van. Meg is kaptuk a címet. Tu­dom, hogy egy kicsit megko­pott a szó, mégis ezt mondom: mi úgy összetartunk, olyan jól megértjük egymást. Azt hi­szem, másképp nem is lehet­ne. Nem válogatja, nem keresi a szavakat. Ahogy eszébe jut, mondja. A sok adatot is, ami tükröt tart mindennapi fára­dozásuk elé: egy tyúktól 190 tojást vártak, ők öttel többet vállaltak, s a végeredmény: tojónként 236 tojás. Ezzel együtt csökkent az anyagkölt­ség, s a 65 000 forint veszte­ségre tervezett tojótelep 800 000 forint nyereséggel zárta a ta­valyi évet. A csibék 48 helyett 56 dekát gyarapodtak havonta, a tervezettnek a felére csök­kent az elhullás. — Hogyan sikerült mindez? Meghúzza a vállát, szeré­nyen mosolyog. — Nehéz erről beszélni. Mert mit is mondjak? Min­dennap együtt vagyunk. Az ég világon mindent megbeszé­lünk. Aztán kísérletezünk: na, ennél a csoportnál próbáljuk meg ezt meg ezt. Sikerül? Ak­kor folytatjuk. Ha nem, mást keresünk. Nagyon sokat jelent, hogy itt lényegében mindenki szakmunkás. — Ezt sem sók helyen mond­hatják el. — Kialakult egy állandó gárda. Fiatalok. Miért ne ta­nulnának? Még mezőgazdasági technikumi hallgatónk is van! Sallérban Fodor Ilonka. Na­gyon ügyes kislány. Szabó Margit is, de mondhatnám mindegyiket. Hallgatom szavait, és arra gon­dolok, hogy ezek a »kislányok« csak néhány évvel fiatalabbak nála, mégsem tűnik fel furcsá­nak, hogy így említi őket. Hi­szen ő is tanította valameny- nyit. Itt is volt tanfolyam. — És mik a tervei? — Vagy a baromfitenyészté- si felsőfokúba, vagy a kapos­vári felsőfokúba szeretnék menni. Itt kaptunk lakást, Ho­mokon. Eleinte szokatlan volt így elzárva, de már megszok­tam. Időnként elmegyünk a lányokkaI_ színházba, meg ott a televízió. Más, igaz, nincs. — S a szabadság? — Hát az van. Most már évi tizennégy nap. — Közelebb hajolva súgva teszi hozzá. — Még a tavalyit sem vettem ki... Nem szívesen hagyom itt a telepet még annyi időre sem. Hiába, felelőssége is van az embernek. Nem kérdeztem, hogy miért kaoott kitüntetést. De azt hi­szem, ennél szebben nem le­hetett volna válaszolni a ki nem mondott kérdésre. Kint sziporkázva száradt a homok. Mondják, Csizmadia István a Szabad Földnek írt, hogy visszakerülhessen a te­lepre. Az egyik lány meg csz- szezörrent a vőlegényével, mert az nem itt, hanem másutt akart otthont teremteni. De a kislány — Rozika szavaival élve — nem engedett. Mert nem akar innen elmenni más­hová. Vörös Márta A IV/E A TÁRGYALÓTE Egy bírósági tárgyalás tanulságai A VÁDLOTTAK PADJÁN egy fiatal katona ül. A tanácsvezető bíró kérésére készségesen ismer­teti adatait. Neve: Mózner József, született 1945-ben Somogyváron, állandó lakása is ott van. Mögötte, a tanúk padján fekete ruhás, kendös, szenvedő arcú, so­vány asszony foglal helyet. A tárgyalóteremben feltűnően sok a fiatal. A kabátjuk hajtóká­ján levő szalag arról árulkodik, hogy valamennyi leány és fiú érettségi előtt áll. Nem céltalan kíváncsiskodók. A Táncsics Gim­názium IV/e osztályának tanulói, s most azért ülnek a tárgyalóte­remben, hogy megismerkedjenek az igazságszolgáltatás — a bíró­ság, a7. ügyészség, a védelem — munkájával, s a bűnüg3rből — hiszen hamarosan kikerülnek az életbe, tanulságot is merítsenek. — Mózner József.,. Önt fog­lalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűnével vádolják — ismerteti a tanácsvezető bíró a vádiratot. Mi történt tulajdonképpen? Mózner a múlt év novemberében egyik este motorkerékpárral ment haza. Világítása nem volt megfe­lelő, mégis a megengedettnél gyorsabban és az út közepén haj­tott. Egy kanyarban összeütközött a Slezák Géza vezette motorke­rékpárral. Mindkét jármű felbo­rult. Slezák súlyos sérüléseibe belehalt, felesége súlyos, Mózner József pedig könnyebb sérülése­ket szenvedett. — Egy erősen túrázó, nagy se­bességgel robogó motorra figyel­tem föl, majd arra, hogy egy asszony segítségért kiált, s köz­ben jajgat a fájdalomtól — vallja az egyik tanú. — Slezák Géza a bukás követ­keztében lágyagysérülést szenve­dett, ez okozta — más súlyos sé­rüléseivel együtt — halálát — is­merteti véleményét dr. Zavilla Norbert orvosszakértő. — A két motor rongálódásából arra lehet következtetni, hogy a vádlott jóval túllépte a megenge­dett sebességet, és 60—80 kilomé­terrel mehetett — terjeszti a bíró­ság elé vizsgálatának eredményét Kovács Károly gépjárműszakértő. S bár a vádhatóság és a véde­lem valamennyi tanúját kihallgat­ják, ítéletet mégsem hirdetnek, a bíróság ugyanis — a védelem ké­résére — újabb szakértő bevoná­sát rendeli el, hogy a tények ala­pos ismeretében dönthessen. A fekete ruhás asszony, özvegy Slezák Gézáné. a vádlott és a ta­núk eltávoznak. Csak dr. Szabó Sándor Mró. dr. Wiedermann Já­nos Ügyész és Honfv Aladár ta­nár vezetésével a diákok marad­nak a tárgyalóteremben egy rö­vid beszélgetésre. * * * VAJON MILYEN TANUL- SÁGOT VONTAK LE a fiata­lok a bűnügyből, és mi érdek­li őket az igazságszolgáltatás munkájából? Rózsa György: — Hogyan állapítják meg ilyen keskeny út esetében, hogy hol volt an­nak a közepe, s milyen sebes­séggel haladhattak a motorok? Mészáros Tamás: — Ügy ér­zem, a tanúk sem tisztáztak mindent. Például azt, hogy sáros vagy száraz volt-e az út. Pál fi Klári: — Nem Slezák Géza vezette sebesebben a motorját? Hiszen ő dombról lefelé jött Magyar István: — A fény­nek ebben az esetben nagy szerepe van. Mennyire vilá­gíthattak a reílektorok? Kerek Andrea: — A féktá­volságból kellene következtet­ni a sebességre. Este történt a baleset, miért nem azonnal, miért csak reggel vizsgálták meg a helyszínt, vagy pedig miért nem zárták le az utat? — Fekete Tamás: — Sze­rintem nem hanyagolható el, hogy hány személy ül egyik vagy másik motoron, mert ez hatással van az összeütközés­re, illetve a bukásra! Majtényi Anna: — Ha fi­gyelmesebben vezetnek, lett volna mód az irányváltozta­tásra, hiszen Slezák Gcza be­szélgetett is a feleségével. Er­re volt idő? Tóth Margit: — Ügy tu­dom, egyikük sem viselt bu­kósisakot. Hogyan lehetséges, hogy a vádlott csak könnyeb­ben sérült meg? Gyors egymásutánban pe­regnek a kérdések, illetve a vélemények. Porczió György szerint a fiatalok gyakran ok­talanul vakmerősködnek, ha járművet vezetnek. Zárdái István arra volt kiváncsi, hogy nem útközben romlott-e el a világítás. A BÍRÓ ÉS AZ ÜGYÉSZ valamennyi kérdésre vála­szol. — Ha Slezák nem hal meft ő is a vádlottak padjára ke­rül, mert veszélyeztette felesé­ge életét Elhangzott a fiataloktól saj­nálkozó kijelentés is, amikor megtudták, milyen súlyos bün­tetés vár arra, aki másnak halálát okozza gondatlanságá­val. — Szegény fiú ... A halott­nak már úgyis mindegy — mondták néhányan. A halottnak mór igen, 6« az élőknek nem! S nagyon helyesen ismertet­te a józanul gondolkodók vé­leményét Kerek Andrea: — Senki se induljon útnak hibás járművel, és vezetés köz­ben legyen mindenki nagyon óvatos. Ítélet nem született. A Tán- csics Gimnázium IV/e osztá­lyának hallgatói mégis sokat tanulhattak az ügyből. A tra­gédia, az özvegy, az öt, apa nélkül maradt Slezák gyerek és a bíróság előtt álló fiatal katona figyelmezteti őket: ho­vá vezet a fegyelmezetlenség, a szabályok, a törvények meg­sértése és az, ha valaki nem becsüli saját maga és mások életét. Szálai László A DRÁGÁBB LUCERNA KÖRFORGÁSOM TÖRTÉNETE Panaszkodni jöttem, tisz­telt szerkesztő úr. Hallgas­son meg, kérem, talán ér­dekli a dolog. Tudja, hallot­tam egyszer a Vidám Szín­padon egy tréfát, valami ilyesmit mondtak benne, hogy a káder nem vész el, csak átalakul. Hát erről akarok én panaszkoni önnek ... Suttyó gyerek voltam, jó­pofa kis srác. Apám a gyár­ban dolgozott. Igen büszke vagyok rá most is, rendes ember. Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy elmondha­tom körforgásom történetét. Mert úgy még aligha pörget­tek meg valakit, mint engem. Nem apámat vádolom, nem tehet róla. De én tíz éve szé­dülök, és nincs ember, aki megállítaná alattam a hintát. Munkásgyerek vagyok, én is a gyárba kerültem. Aztán egyszer csak — azt hiszem, apámra való tekintettel — kiemeltek. Ugye, nem haragszik, ha nem az igazi munkahelyem­ről beszélek? Nem akarok kellemetlenséget senkinek, magamnak sem. Találjunk ki valamit. Vegyük úgy, hogy a Nyelvésztudományi Egyesü­letnél lettem körzeti igazgató. Képzelje el! Én meg a nyel­vésztudomány ... Hiszen ma­gyarul is alig tudok, elégsé­gesre végeztem az általánost. De azt mondták, menni fog, csak csináljam. Nem kaptam többet ezernyolcszáznál, s kezdetben még gyötört a lelküsmeret. De nem sokáig. Kényelmes hely volt, elüldö­géltem az asztal mellett, né­ha játszottam a vonalzóval, ütögettem azt a könyvet, me­lyet olvasni kellett volna. Nem bántott senki. Mire rájöttek, hogy nem nekem való hivatás ez, mi­re észrevették, hogy nem csi­náltam semmit, eltelt három év. Akkor lebuktam. Közöl­ték velem, hogy elsejétől a Nyelvésztudományi Egyesület Megyei Módszertani Központ­jában fogok dolgozni, mert nem akarnak elveszíteni. Eh­hez az izéhez tartozik az összes megyei körzet, az is, amelyiket én nem tudtam ve­zetni. Csak ezer forinttal kap­tam most többet, de sok munkám itt sem volt. Elő­ször még bántott a lelkiis­meret, aztán egyre kevésbé. Ha jellemeztek, mindig csak azt mondták: rendes, jópofa srác vagyok, fiatal, egészsé­ges, meg hogy bírom az italt. Gondoltam, ha ennyi elég a kétezer-nyolcszázhoz, akkor miért gyötörjön a lekiisme- ret? Üjabb két év kellett ahhoz, hogy bebizonyítsam alkalmatlanságomat. Pedig micsoda erőfeszítéseket tet­tem ... Igaz, most közbejött valami. Volt ugyanis egy másik elvtárs, aki vidékről jött a Társadalmi Akciókat Szervező Bizottsághoz, és nem felelt meg. Annak kel­lett a helyem, hogy mégse menjen vissza vidékre, mert az embertelenség volna, és összeegyeztethetetlen a szo­cialista humanizmussal. Persze engem sem akartak elveszíteni. Minthogy akkori­ban épült meg az új szék­ház, kineveztek a Nyelvész­tudományi Egyesület Megyei Gyakorlati Központjába igaz­gatónak. Most, már nem tar­tozott hozzám minden me­gyei egyesület, de az, ahon­nét elindultam, az igen. A fizetésem sem változott, a fe­lelősségem igen, a képzettsé­gem maradt a régi, de a hoz­záállásom nem. Most már egy percig sem gyötört a lel­kiismeret. Elhitették velem, hogy én vagyok a legalkal­masabb erre a funkcióra. Egyszer előálltak ugyan, hogy végezzem el a gimnáziu­mot, tegyem le az érettségit. Négyszer hozzá is fogtam, de úgy látszik, nem vették ko­molyan. Tétlenségre, tunya­ságra vetemedtem. Gondol­tam, miért én bizonyítsak? Majd bebizonyítják ők, hogy alkalmatlan vagyok erre a vezető állásra. Be is bizonyí­tották három év múlva, ak­kor, amikor egy magasabb státust kellett betölteni a Módszertani Központban. Hi­szik, vagy nem hiszik, annak a beosztottja lettem, akinek egyszer átadtam a helyemet. Legyek szívbajos? Ugyan! Elvégre nyolcszáz forinttal több lett a fizetésem, mint az igazgatói poszton ... A napokban aztán újra feltámadt bennem a lekiis- meret Új minőségemben is alkalmatlanságot bizonyítot­tam, ennélfogva kinevez­tek ... Nos, mit gondol, szer­kesztő úr, hová?... Igen, igen... Én vagyok a Nyel­vésztudományi Egyesület körzeti igazgatója... Ott játszom ma is a vonalzóval, ahol tíz évvel ezelőtt. Rettenetes kínok gyötör­nek. Ügy látszik, körforgá­som lezárult. Tíz éven át semmit sem tettem a nyel­vészet, az egyesület fejlesz­téséért, önmagamért még annyit se. Tíz év alatt egyet­len szalmaszálat nem hajítot­tam félre a nyelvészet fejlő­désének tltjából. És még mindig ... még mindig van­nak emberek, akik be akar­ják bizonyítani rólam, hogy csak ezen a pályán épitne- tem a szocializmusi. Rendes, becsületes ember vagyok én, kérem... Mivel érdemeltem ki ezt a hallat­lan rosszindulatot? Engem már semmibe se vesznek, én már nem számítok? Mahol­nap harmincöt eves le­szek... Mi lesz belőlem? Ügy tetszik, ezzel az utolsó húzással lezárult körforgá­som története. De szédülök most is, és bizalmatlan va­gyok. Mondja, kérem, mi a biztosíték arra, hogy egyszer belátják alkalmatlanságomat? Hogyan dolgozhatnék azon a pályán, ahová képességeim, adottságaim vittek.? Vissza­mehetek még a gyárba?... Mi a biztosíték? Lejegyezte: Jávori Béla Szinte megoldhatatlan gond jelenleg új lucernás telepítése ott, ahol magvásárlásra ren­dezkedtek be. Pedig a pillan­gósok között ig ez a legérté­kesebb takarmánynövény. Ki­váló minőséget ad zölden; he­lyenként silózásával is pró­bálkoztak; gazdag fehérjetar­talmánál fogva szénája vagy a belőle darált lucemaliszt majdhogynem pótolhatatlan. Mégsem mehet a felülvetés a kívánt területen, mert a köz­ponti készletben úgyszólván nincsen mag. Az Országos Ve­tőmag-felügyelőség megyei kirendeltségén úgy tájékoztat­tak, hogy tavaly csak a köt­éséi Jóreménység Tsz adott nyolcmázsányit fémzárolásra. A megyében eddig csupán négy szövetkezet vállalkozott arra, hogy saját terméséből lucemamagot értékesítsen az idén. Anyagi ösztönzésként most fölemelték átvételi órát. A fémzároltan átadott másodosz­tályú lucernamagért 4710, az első osztályúért 4835, a kiváló minőségűért pedig 5005 forin­tot fizetnek mázsánként. A termelői ár az eddigi 3500 fo­rintról 4400 forintra emelke­dett. Nem hátrányosan válto­zott meg a termelő gazdasá­gok önellátásának föltétele sem. Eddig kedvezményesen kaphattak vissza fémzárolt magot. Ezután ilyen juttatás­ban nem részesülhetnek ugyan, de igényeiket az Or­szágos Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat köteles intéz­ményesen kielégíteni. Kíván­ságukra saját termelésű mag­jukat vagy kitisztítja, vagy ki­cseréli fémzároltra, így szava-: toltan jó minőségű magot vet­hetnek el. A rendelkezés pon­tosan meghatározza a lebo­nyolítás elszámolási költségeit, és még arról is külön intézke­dik, hogy a termelők az át­adott nyers mag ellenében le­hetőleg azonos termelési hely­ről származó fémzárolt csere­tételt kapjanak. Ez a herefélék magjára is kiterjesztett rendelkezés min­den bizonnyal hathatósan elő­mozdítja a lucernatermesztést. A mag árának emelése egy­szersmind azt is kifejezi, hogy maga a takarmánynövény is értékesebbé vált. Ha az érde­kelt gazdaságokban csupán a saját szükségletet tekintik is. akkor is arra kell töreked­niük, hogy adottságaikat kiak­názva fogjanak elegendő ma­got. Csakis így biztosíthatják kiöregedett lucernásaik pótlá­sát, így teremthetik meg a föltételét annak, hogy e kivá­ló pillangós takarmánnyal a jövőben is folyamatosan ellát- haslsák állatállományukat Megyénk számos szövetkezeti és állami gazdasága azonban ezen felül is termelhet magot, úgyhogy adhasson belőle köz­ponti készletbe. Az ország lu­cernatermesztésének érdeke kívánja ezt meg. Sőt a nép­gazdaság még többet vár a magfogásra alkalmas vidékek termelőitől: kivitelre is kell valutát hozó lucemamag. A megyei mezőgazdasági osztályon évekre visszamenően nyilvántartják a lucerna ter­mőterületének alakulását. A közös gazdaságokban 1961-ben is, 1962-ben is 14 000 holdat alig meghaladó területen dísz­lett. A következő évben elérte a 17 700 holdat, 1964-ben pe­dig majdnem 22 000 hold lett vetésterülete (a régi és új te­lepítést együtt számolva). Ta­valy viszont csaknem a há­rom-négy évvel ezelőtti szint­re esett vissza: az 1965-ös ösz- szesítőben 15 333 holddal sze­repel a lucerna. Az egérkár is meg a magellátás gyengesé­ge is így együttesen nehéz helyzetet teremtett. Ez a téma felidéz egy ta­valy nyári tapasztalatot A sok eső szünetében Pusztasze­mes határában takarmónybor- sót raktak kocsira. Roppant erőfeszítést követelt a felázott dolmboldalon ez a munka, mégis igyekeztek vele. Kettős okból is. Egyrészt azért, mert kellett a borsó takarmánynak, hiszen kiszántották az évelő pillangósokat. Fontosabbnak tartották azonban másrészt azt, hogy mielőbb letakarít­sák a területeket, hadd növe­kedjék a borsó védelme alá vetett, immár gyökeret eresz­tett lucerna. A rendkívüli körülmények követelték meg itt ezt az átmeneti megoldást is és a borsóbetakarítással já­ró nehézségek legyűrését is. Nekik a lucerna a legfőbb ta­karmánynövényük, már ami a szálas takarmányokat illeti. A 156 hold pillangós kiszántá­sának részbeni ellensúlyozásá­ra vetették ide a domboldal­ra ezt a borsós lucernát. Évelő pillangósról van szó. Minden idényben több kaszálást ad, s esztendőkön át terem. Megérdemli, hogy na­gyobb gondoskodást is kapjon* mint bármelyik egynyári ta­karmány. Magjában újul meg, így tartható fenn. Fontos hát, hogy ahol tudnak, mindenütt több magot fogjanak már a? idén is az értékesebb lucerna tábláin. K. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom