Somogyi Néplap, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-05 / 30. szám

Szombat, 1986. február 5, 3 SOMOGYI SÉPLAP irodalmi színpad a leányotthonban A Pamutfonó- ipari Vállalat Kaposvári Gyára leányotthonának kultúrtermében az irodalmi szín­pad előadást tar­tott Klujber László vezetésé­vel. A műsort szovjet szerzők müveiből állítot­ták össze. Igen ötletesen hasz­nálták fel a technikai adott­ságokat a kép, a hang, a film és az élő beszéd váltogatásával. NYITOTT KAPU ELŐTT EZ A KAPU évente fel­tárul. Kiözönlenek rajta a nyolcadik osztályt elvégzett diákok. Elbúcsúznak egymás­tól, aztán kinek erre, kinek arra kanyarodik az útja. El­indulnak a maguk választot­ta cél felé... Számolc, adatok, emlékek, öt évvel ezelőtt Bedegkéren még egyetlen diáknak sem jutott eszébe, hogy az ezer­nyi lehetőség között van egy nagyon közeli: megtanulni azt a szakmát, melyet az ősök évszázadokon át folytat­tak. »-El innen« — hányszor hangzott el abban az időben? Jól ismert jelenség volt ez. Volt? Igen. S ma? Teljes a változás? Nem. De valami elkezdődött. Ebben a faluban már többet használják a múlt időt; igaz, van olyan község is, ahol a nyitott kapun ki­tóduló diákok útja mégmesz- szire vezet. Hogyan kezdődött? Nehéz kibogozni, hiszen az első lé­péseket már évekkel ezelőtt tették meg. A kovácsműhely- ben négy fiatal szakmunkás, a kőműveseknél három, Ket­ten most is tanulnak, az egyik gépszerelő, a másik gyümölcstermelő szakmunkás lesz. az Áramlás iränya megváltozott. Akik évekkel ezelőtt állami gazdaságba mentek el, most sorra jön­nek vissza. S a felnőttek példája hatással van a gye­rekekre. Ülnek az iskolapadbaji. Ti­zenhat nyolcadikos. Közülük tizenegy ilyen vagy olyan formában a mezőgazdaságot választotta. A többiek, Reisz Zoli, Sziládi Zoli építész sze­retne lenni, Ferencz Gyula fodrász, Tobak Aranka és Velner Ilona varrónő. Valla­nak magukról, ők is, a töb­GffiZPflgglO» PLPPPOQnLmWH Reálbér Ha az életszínvonalról esik szó, leggyakrabban a reálbér alakulását vizsgálják. A reálbér valóban egyik fő mutatója az életszínvonal alakulásának, ha nem tük­rözi is azt teljesen. A reálbér lényegének vizs­gálatánál induljunk ki a munkások és alkalmazottak rendszeres pénzjövedelmé- ből: a munkabérből. Ezit a közgazdaságtan névleges (no­minal) bérnek nevezi. Miért »■névleges« ez a bér? Hogy ezt megértsük, vissza kell térnünk egy kicsit a nemze­ti jövedelem elosztásához. A nemzeti jövedelemnek kb. háromnegyed része a fo­gyasztási alap, s ennek egy része az egyéni fogyasztási alap. Ez azokat a terméke­ket tartalmazza, melyeket a lakosság elhasznál, elfo­gyaszt mint személyes jöve­delmet. Hogyan osztják el ezeket a termékeket? A szo­cializmus elvének megfele­lően, kinek-kinek elvégzett munkája alapján. De ez az elosztás nem is olyan egy­szerű, hiszen van, aki inkább élelmiszerekből kíván többet, mások a ruházkodást része­sítik előnyben, s még ezen túl is nagy egyéni különb­ségek vannak abban, hogy ki mit »igényel« elvégzett munkája arányában a nem­zeti jövedelem egyéni fo­gyasztási alapjából. Országos átlagban — a ta­pasztalatok alapján — nagy­jából persze kiszámítható, hogy ez az alap a különbö­ző fogyasztási cikkekből mennyit tartalmaz. De a személyenkénti elosztás csakis a bér — az elvégzett munka által meghatározott nagyságú pénzösszeg — se­gítségével lehetséges úgy, hogy mindenki maga vá­lasztja ki és vásárolja meg azt. amit szükségesnek ítél. A termékek elosztása tehát a bér és az áruforgalom köz­bejöttével történik. De ez az* is jelenti., hogv az elosztás­ra nemcsak a bérek, hanem az árak is hatással varinak Ha pl. valakinek nő a bére, de közben ugyanannyival nőnek az áraik is, nem tud több terméket vásárolni, mint korábban. Viszont ha a bérösszeg ugyanakkora marad, de az árak csökken­nek, a névlegesen változat­lan bér a valóságban több terméket képvisel, tehát ér­téke nőtt. A névleges bért és reálbért azért kell megkü­lönböztetnünk, mert mozgá­suk, változásuk nem feltét­lenül azonos. A névleges bér számbavé­tele és átlagának kiszámítá­sa viszonylag egyszerű fel­adat, a reálbéré nehezebb. Először meg kell állapítani, hogy egy korábbi időpont­hoz képest hogyan változott százalékban kifejezve átla­gosan a névleges bér (az így kapott mutatót nevezik no- mánálbárindexnek). Másod­szor: ugyanezen idő alatt ho­gyan változott százalékosan az átlagos árszínvonal (en­nek mutatója az árindex). Végül a bérindexet el kei) osztani az árindexszel, és a kapott szám már a bérekért kapható árutömeg változá­sát, vagyis a reálbér alaku­lását mutatja. A reálbér két tényezőjét azért is külön kell vizsgál­nunk, mert az árak csökke­nése a társadalom minden rétegének jövedelmét növeli, míg a névleges bérek eme­lése csak a bérből és fize­tésből élők körében hat, és pl. a parasztságot számotte­vően nem érinti. Az állam- vezetés tehát ezeknek az el­térő hatású eszközöknek a segítségével az adott helyzet követelményeinek megfele­lően szabályozhatja a lakos­ság különböző rétegei jöve­delmének alakulását. Hazánkban 1964-ben 70 százalékkal volt magasabb a bérből és fizetésből élők reálbére, mint 1949-ben. Ez a szám is jól mutatja azt a nagv utat. amelyet az élet- körülmények javulásában a ‘’elszabadulás óta meget­tünk. B. Gy. biek is, azok, akik úgy ha­tároztak, hogy a kiöregedő kezekből kiveszik a munka­eszközöket, s a megváltozott körülmények között nagyobb hozzáértéssel folytatják az elődök munkáját. Petrik Erzsi és Fiam Ma­rika mezőgazdasági techni­kumba szeretne menni. Sza­kács Gyöngyi is azt tervezi, hogy mezőgazdász lesz. A kérdés, hogy miért, nem le­pi meg őket. — A nyári szünidőben a mezőn dolgoztam. Éppúgy szeretem a növényeket, mint az állatokat — vallja Mari­ka. — Szeretem a mezőgaz­dasági munkát. — Kit tartasz példaképed­nek? — Édesapámat. Mert ő is szereti ezt a munkát ■— Azért határoztam így — Szakács Gyöngyi szavait idé- , zem —, mert a papám is mezőgazdász, a bátyám me­zőgazdasági szerelőtanuló. Megtetszett ez a szakma. Egyszerű, őszinte szavak. Szabó Lajos és Fodor Mihály a szövetkezet vezetőivel be­szélt. Itt akarnak szakmát tanulni. — Kicsi koromtól kezdve érdekelt a vasmunka. Arra gondoltam, kovács leszek. — Ha van egy kis időm. elmegyek a kovácsra űhelyhez —- mondja Szabó Lali. — Szép munka. Az ő gondolatvilágukban már kialakult a cél. De akad­nak olyanok, mint Tóth Er­zsi, Horváth Magda, Pukan- csik Erzsi, Kovács Rózsa, Ka- lányos Jóska, akikben egye­lőre az az elhatározás érlelő­dött meg, hogy nem mennek sehova sem. Itthon marad­nak, dolgoznak, segítenek. — Nem vagyok nagyon jő tanuló. Itthon szükség van rám. — Nyáron kapáltam az édesanyámmal; ha elmentek valahova, elláttam otthon kö­rül a jószágot. Megszoktam ezt a munkát. Csak azért döntöttek így? Tizennégy-tizenöt éves diá­tól azt várni, hogy a falu, az egész közösség gondjait összefüggéseiben ismerje, képtelen és furcsa kívánság lenne. De sok mindent hal­lanak szüleiktől, nevelőiktől, látókörük tágul. Vaskó Mar­git azt mondja: — A téeszben akarok mun­kát vállalni. — Miért? — Szeretek dolgozni. Meg aztán nem mehet mindenki tanulni! Szükség van a mun­kás kézre itthon is. Külön­ben mi lenne velünk? A szüleim is itt vannak, én is itt akarok maradni. VALAMI MEGKEZDŐ­DÖTT. A feltáruló kapun kilépve először egy-kettő, az­tán évről évre mind több fiatal fedezi föl. hogy az ezernyi lehetőség közt van eay nagyon közeli. Még né­hány hónap a megszokott környezetben, az osztálytár­sak között. .. Terveznek. Hogy a tervekből mi vaiősul mee. arra a holnap válaszol. Néhány év múlva azt sze­retném följegyezni, hogy ezeknek az emberré csepere­dett bedefrtréri diákoknak si­került valóra váltaniuk, amit most a nvitott korra előtt el-1 hotóroztoic . . . Mert a falu j várja, öröme- • — ' "v°+. I Vör<5* Márta i Semmi sem nehéz, ha szívesen csinálja az ember EGY PÁRTTITKÁR MONOLÓGJA Hogy miért jelentkeztem az egyéves pártiskolara? Azért, mert úgy éreztem, hogy szükségem van a tanulásra. Először elutasítottak, mert akkor még tagjelölt voltam. Hatvannégyben azonban megvere­gette vállamat a párttitkárunk: »No, Kis- gyura József, most elmehetsz, ha kedved tartja!« Az első öt hónapot Tótom pusztán, a másodikat Kaposváron húztuk le. A me­gyeszékhelyen csak politikád ismereteket kaptunk. Nekem ez hiányzott jobban, hi­szen mezőgazdasági szakkönyveket odaha­za, Somogyszobon is forgattam, politikaia­kat azonban kevésbé. Nekem mint egyéves párttagnak nagyon sokat adott a pártisko­la. Ha valamilyen kérdésre nem találok választ, gyakran előveszem a jegyzeteimet. Álmomban se gondoltam volna, hogy az iskola elvégzése után másfél hónappal meg­választanak párttitkámak. Márpedig így történt, engem javasoltak a pártszervezet élére. Nagyon nehéz megbízást kaptam, hiszen a huszonhárom kommunistából csak négy dolgozik a Béke Termelőszövetkezet­ben. Fő feladatunk, hogy mindent megte- gyünlt a szövetkezet megszilárdításáért. Szalai Ferenc tsz-elnök megértette, hogy sokat kell' foglalkoznom az emberekkel, s az állattenyésztésből áthelyezett a növény­termesztésbe brigádvezetőnek. Elhatároz­tam, hogy nagyon nagy gondot fordítok a pártélet föllendítésére. Jó módszernek bi­zonyult: mindig személyesen hívom meg a tagokat a taggyűlésekre. Amikor megvá­lasztottak, kerek perec megmondtam: nem elég, hogy eljárnak a gyűlésekre, azt kí­vánjuk, hogy magyarázzák el mindenki­nek a párt politikáját, álljanak ki érte. Lépésről lépésre haladunk előre. Azelőtt nem nagyon szólaltak meg a taggyűlése­ken, mostanában nem ritka a nyolc-tíz hozzászólás sem. Ha másképpen nem indul meg a vita, megkérdem az egyik elvtársat, mit szól az elhangzottakhoz, mivel tudná kiegészíteni. Ezzel felhúzom a zsilipet, egy­más után emelkednek a kezek a magasba. A következő taggyűlésen például ismét el­mondom, vitatkozzanak azokkal, akik or­szágos vagy helyi kérdésekben helytelen nézetet vallanak. Mert bizony nagyon meg­keverheti az embereket, ha valaki felelőt­lenül bedob valamit. Itt van egy őszi pél­da. Burgonyát szedett harminchét asszony. Kevés termést hozott az a tábla, az egyik nő felszította a hangulatot: »Meglátjátok, hogy nem kapjuk meg az egy mázsa föl­szedése után járó öt kiló prémiumot!« A felelőtlen jóslás hatására húsz asszony ott­hon maradt, a hetedikes tanulókkal kel­lett fölszedetnünk a burgonyát. Ha leg­alább egy aktíva dolgozott volna köztük, s rögtön felvilágosítja a kétkedőket, nem fordít hátat húsz asszony a munkának. Különösen a nők körében végzünk majd alapos felvilágosító munkát a jövőben. Hívtunk meg közülük néhányat, kibővített taggyűlésre, megtiszteltetésnek vették, so­káig beszéltek róla. Az a tervünk a nő­tanáccsal, hogy összehozunk egy szocialista címért küzdő brigádot. Biztos vagyok ben­ne, hogy sikerül a tervünk. Szeretnénk a nyáron minden munkacsapathoz beosztani egy párton kívüli aktívát, hadd legyen kéznél az okosan, meggyőzően érvelő agi­tátor. Ha kell, akkor segítségül hívom a sta­tisztikát a helyzet megítéléséhez. Itt van például a kapásnövények kimérése. Amíg 1960-ban százheten vállaltak kapálást, ta­valy csak hetvenen. Azt szeretnénk el­érni a tsz-vezetőséggel karöltve, hogy leg­alább hússzal nőjön a létszám az idén. Ehhez persze körültekintőbben kell kimér­ni a területeket. Nem szül jó vért, ha me­chanikusan, irodából osztják ki a munkát: figyelembe kell vennünk, melyik család erejéből mennyire futja. Ügy egyeztünk meg, hogy a családi vállalásra helyezzük a súlyt. Néhány asszony szívesen megszer­vezi az utcájában ezt, már felajánlották segítségüket. Tanultunk a tavalyi példák­ból, tanácskozunk az emberek kis csoport­jaival, elmagyarázzuk nekik, milyen pre­mizálást tervezünk. Ezzel elejét vesszük a parázs vitáknak, a közgyűlésen józan ki­egészítéseiket, javaslataikat mondhatják el a tagok. Sok összetevője van annak, milyen az emberek munkakedve. Befolyásolja például a háztáji. Tavaly a falutól távol, lapos te­rületen mérte ki a tsz, a sok eső miatt nagy volt a terméskiesés. Ez elkeserítette az embereket. Nagyon jólesett az öregek­nek, hogy a faluhoz közel mérettük ki a krumpliföidjüket. Azzal viszonozták a tö­rődést, hogy korukhoz és erejükhöz mérten részt vettek a közös munkában. Ez a pél­da adta az ötletet, hogy minden tagnak a falu közelében mérjük ki a háztájit, még­pedig jó erőben levő táblában. Amikor be­szélgetek az emberekkel, azt is megmon­dom nekik, mit várunk érte cserébe. 1960- ban még százhatvanan jártak rendszeresen a közösbe, tavaly pedig csak százan, sőt azon alul. Ez így nem mehet tovább, szük­ségünk van minden munkás kézre. Elhatá­roztam, hogy fölkeresem azokat, akik cser­benhagyták a szövetkezetét. Türelmes be­szélgetésre, a helyi viszonyoknak legmeg­felelőbb anyagi ösztönzésre van szükség ahhoz, hogy visszapártoljanak a »szökevé­nyek«. Rossz évet zárunk, mérleghiányos a Béke, a kocsit azonban visszafordíthat­juk a lejtőről, ha összefogunk. A hosszú téli estéken az egész tagságot bevonjuk a tervezésbe. Eddig az volt a gya­korlat, hogy a vezetőség az ő előzetes meg­kérdezésük nélkül döntött. Mint párttálkár mindent megteszek, hogy még azokkal is tanácskozzunk, akik csak ritka vendégek a közösben. Érezzék, hogy rájuk is számí­tunk. Bár többen más véleményen vannak a faluban, szerintem a legjobb gyógyszer a meggyőzés. Ott van például a traktoro­sok »lázadása«. A vezetőség ösztönzőbb bérezést állapított meg erre az évre. Az emberek felháborodásukban nem írták alá a szerződést. Elmentünk hozzájuk Kovács Sándor agronómussal. Kiszámítottuk, hogy nem járnak rosszul így sem, nem megala­pozott az a felhördülés, hogy »vízhordó bérért kell dolgozniuk«. Megértették, amit mondtunk, aláírták a szerződést. A kom­munista példamutatás fontosságát ugyan­csak itt értettem meg igazán. Amikor tisz­tázódott a régi és az új bérezés lényege, az egyik traktoros megjegyezte, ő aláírja a szerződést, de nem elsőnek. Azonnal meg­értettem, arra céloz, van köztük egy párt­tag, miért nem teszi le a garast Hogy van-e panaszom? Akad. Néha szük­ségem lenne támaszra, bátoritóra. A tsz vezetőségében nincsen párttag, olykor magasra csapnak a szenvedélyek, mert az egyéni érdek diktálja a javasla­tokat. Megesett, hogy a tanácselnök mér­gében otthagyta a vezetőségi ülést. Én ezt mint párttitkár nem tehetem meg, állnom kell a sarat, nem csüggedhetek el még akkor sem, amikor megjegyzik: »Ki az a párttitkár, nincs annak döntő szava.« Akár­mit mondanak is, minden erőmből harcol­ni fogok, hogy megszűnjenek a kivételezé­sek, azok kapjanak, akik adnak is a kö­zösségnek. Az egyenlősdi nem viszi előre a közös -ügyet. Én belekóstoltam Kaposváron a tanulás­ba, megértettem, milyen fontos a politikai ismeret, ezért nagy gondot fordítottam a pártoktatás megszervezésére. Huszonkilen­cen jelentkeztek az Időszerű kérdések tan­folyamára, ebből tizenhatan tsz-tagok. Egyik-másik családból az asszony jelent­kezett. Amikor meghívom őket a következő foglalkozásra, a férjüknek is elmondom, milyen témáról beszélgetünk. Sok a munkám, gyakran este fél tizen­egykor érek haza. Megszoktam, hogy haj­nalban ébredek. A múltkor megkérdezte tőlem az asszony, hogy mindenki ennyit megy-e, mint én. Mit felelhettem rá, per­sze, hogy ennyit. Negyvenéves vagyok, bí­rom a munkát. S ha szívesen csinálja az ember, akkor nem nehéz. Följegyezte: Lajos Géza Ki szállíthat? Megszokták már a kapos­vári Lakberendezési Áru­ház vásárlói, hogy a bolt­ban vett bútorokat a So­mogy megyei Iparcikk-kis­kereskedelmi Vállalat teher­gépkocsija — huszonöt kilo­méteres körzetben — elszál­lította, s adott a vállalat rakodómunkást is, aki föl- és lepakolta, sőt a lakásba is bevitte az új szerzemé­nyeket. Januártól azonban megváltozott a helyzet: a Belkereskedelmi Miniszté­rium meg a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium meg­állapodott, hogy a szállítást ezentúl kizárólag az arra hi­vatott közlekedési és fuva­roztató vállalat végezheti. Január 19-én Kaposváron is készült egy jegyzőkönyv erről a tényről az érintett vállalatok képviselőinek je­lenlétében. Csak van ennek az ügynek egy szépséghibá­ja, amit nem sikerült meg­nyugtató módon tisztázni, mégpedig az, hogy ki bizto­sít rakodómunkásokat. Sokat beszélünk a keres­kedelem kulturáltságáról, a vásárlóknak nyújtott szol­gáltatások fejlesztéséről. Nos, az AKÖV nem tud rakodó- munkást adni a kocsik mel­lé, s a vásárló kereshet, ahol akar. olyan embert, aki segít majd a holmi föl- és lepakolásában. És van egy másik bökkenő is: igaz, hogy az AKÖV öt teher- taxit állított forgalomba Kaposváron, de mi a bizto­síték arra, hogy éppen ak- or és ott megtalálhatók a ■v si?'. amikor szükség van rájuk? Ezeknek a tisztázatlan dolgoknak az áthidalására nyitva maradt a rendelke­zés kiskapuja: a jegyző­könyvi megállapodás sze­rint, ha kényes, komplett bútorokról van szó, az AKÖV a bútorbolt megke­resése alapján az Iparcikk- úskeresekedelmi Vállalat te­herkocsija részére biztosít menetlevelet. S mivel min­den vevő számára az újon­nan vett bútor kényes hol­mi, nagyon gyakran kell élni a menetlevelet biztosító lehetőséggel. De akkor miért született a két tárca egyezménye? Csak azért, hogy fölösleges — és bürokratikus — hu­zavona kezdődjék? P. Gy.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom