Somogyi Néplap, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-27 / 49. szám

(HíLqaj faka das Bárándy István fül vétel©. Társadalmi üggyé kell tenni az alkoholizmus elleni küzdelmet Tegnap délelőtt tartotta meg a múlt évi tapasztalatokat ér­tékelő és az idei feladatokat meghatározó ülését az alkoho­lizmus elleni küzdelemmel foglalkozó megyei társadalmi bizottság. Dr. Gergely Ilona tájékozta­tójában ismertette, hogy a ka­posvári kórház idegosztályán 1965-ben 179 iszákost vontak kényszer-elvonókúrára, hatva­nan pedig önként jelentkeztek Az idén már 55 alkoholista kényszer-elvonókúrára való behívására kaptak javaslatot. Dr. Komáromi István az al­koholizmussal kapcsolatos gyakorlati feladatokról beszélt Ezután a bizottság több hatá­rozatot hozott Egyebek között azt hogy az alkoholizmus elle­ni küzdelmet társadalmi ügy- gyé kell tenni. AMIKOR A FOTÓST OPERÁLJÁK Művelődési otthonból diákotthon A kálmáncsai művelődési tthont nem tudják megfele­ien kihasználni, kiesik afor- alomból. A falu vezetősége gy döntött, hogy átalakítják iákotthonná. Ezzel megoldó­ik a bejáró felső tagozatos anulók problémja. Eddig — őleg rossz időben — nagy ;ondot okozott a lajosházaiak, nariettapusztaiak be- és visz- zaszállítása. Ez a tanulmá- tyi eredményen is meglát­szott A pedagógusok nem szervezhettek rendszeres kor­repetálást ezeknek a tanulók­nak. Ugyanis nem lehetett tudni, mikor jön értük a sze­kér vagy a pótkocsis traktor. A kollégium 70—80 személy­nek ad majd otthont Az épü­let két és fél holdas parkban fekszik, szép környezetben. Az új intézetet augusztus 20-án szeretnék átadni ren­deltetésének. AZ MSZMP MFGYFI BÍZOTTÁAG> E5>Á MEGYEI TANACS LAPJA Javult a gyermek- és ifjúságvédelem a tabi járásban (Tudósítónktól.) A Tabi Járási Tanács Vég­rehajtó Bizottságának legutób­bi ülésén a gyermek- és ifjú­ságvédelemről, valamint a já­rási szülőotthon munkájáról tárgyaltak. Megállapította a vb, hogy az utóbbi időben ja­vult ugyan a gyermek- és if­júságvédelmi tevékenység, azonban sok tennivaló van még. A járásban hatvanegy családban 121 kiskorú gyer­mek él veszélyeztetett környe­zetben, és 46 gyermek van ál­lami gondozásiban. 161 cigány- gyermek él a járásban, nagy többségük már viszonylag rendszeresen jár iskolába. Si­került megoldani, hogy a Tab- hoz tartozó csabapusztai 14 cigánytanuló is rendszeresen iskolába járjon. A tabi nap­közi otthonban helyezték el őket. Ezeket a gyerekeket a tabi albizottság tagjai tansze­rekkel és ruhaneművel is el­látta. A gyermek- és ifjú­ságvédelmi albizottságok és társadalmi szervek sok helyen állandóan figye­lemmel kísérik a veszélyez­tetett környezetben élő gyer­mekek sorsát, és igyekeznek megfelelő segítséget nyújtani életkörülményeik megjavítá­sához, a szülők felelősségérze­tének fölkeltéséhez, hanyagsá­guk, sokszor bűnös nemtörő­dömségük megszüntetéséhez. Több községben azonban az illetékesek nem fordítanak kellő gondot a veszélyeztetett gyermekek földerítésére, a megelőző segítő és felvilágosí­tó tevékenység megszervezésé­re, kifejtésére. A tanácskozáson hangsú­lyozták, hogy a tanácsi szer­vek, a KISZ, a nőtanács, a Hazafias Népfront, a Vöröske­reszt sokkal hatékonyabb se­gítségére, szorosabb társadal­mi összefogásra van szükség az ifjúságvédelem érdekében. A pártoktatásról ps a kulturális tervről tanácskozott a Nagyatádi Járási Pártbizottság (Tudósítónktól.) Pénteken tartott ülésén a Nagyatádi Járási Pártbizottság megvitatta a pártoktatás hely­zetét és a művelődési terv vég­rehajtásának tapasztalatait. Az idén 1189-en jelentkeztek pártoktatásra, de év közben a beiratkozottaknak mintegy 20 százaléka kimaradt Hamvas János járási vb-el- nökhelyettes, a pártbizottság társadalmi osztályának veze­tője a könyvtárak eredményeit ismertette. A járás könyvtá­raiban 38 200 a kötetek szá­ma; egy lakosra 1,42, egy ol­vasóra 6,5 kötet jut A lakos­ság 21,6 százaléka könyvtári tag, s mintegy háromnegyed részük újra beiratkozott a rr Wm­Kost még művelődési otthon. BUNUGYI KRÓNIKA Visszaeső bQnös Darvasi Gyula Rinyakovácsi, Fő utca 69. szám alatti lakos már többször volt büntetve különféle bűncselekmények miatt Most sikkasztás, ittas vezetés és gondatlan rongálás bűntette miatt vonta felelős­ségre a Marcali Járásbíróság. Az ÉM Somogy megyei Épí­tőipari Vállalat egy földhányó géppel Mesztegnyőbe küldte ki 1965 szeptemberében Darva- sit A géppel a maga nevében vállalt és végzett munkát, s az érte kapott pénzt elitta. It­tasan vezette a munkagépet, megrongálta az' iparvasút vá­gányát, kárt tett a tsz vete- ményében, majd az árokba fordult, s a gépben is kárt oko­zott A bíróság Darvasi Gyu­lát egyévi és tízhónapi sza­badságvesztésre ítélte. Az íté­let nem jogerős. Hamisan tanúskodott A fiatalkorúak bírósága a közelmúltban tárgyalta H. Zol­tán ügyét aki a bodvicai ital­boltban durván szidalmazta, majd bántalmazta Püspök Ist­vánná vezetőt, mert az nem szolgálta ki. A tanúként kihallgatott Lö­ki József nagyatádi lakos a rendőrségen és a bíróság előtt is azt vallotta, hogy a sértege­tést a verekedést az italbolt­vezető kezdeményezte. Más ta­núk viszont határozottan állí­tották, hogy a garázda jelene­tet a már ittas H. Zoltán okoz­ta, s Lóki hamisan vallott A Nagyatádi Járásbíróság Lóki Józsefet hamis tanúzás bűntette miatt négyhónápi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. Halált okozó gondatlanság miatt szabadságvesztés Nemrégen ismertettük azt a tragikus eseményt, amely ha­lálát okozta Farkas István ba- latonkeresztúri lakosnak. Far­kas Rédey Gyulával december végén együtt italozott. Körül­belül két és fél liter bort it­tak meg, majd kerékpáron együtt indultak haza. Amikor Farkas lakása elé értek, és ő le akart szállni a bicikliről, a mellette haladó Rédey neki­esett, s egy tehergépkocsinak lökte. Farkas olyan súlyos Sé­rüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt A Kaposvári Járásbíróság dr. Szabó Scndor-tanácsa Ré­dey Gyulát foglalkozás köré­ben elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt mondta ki bűnösnek, s egyévi és hathónapi szabadságvesz­tésre ítélte. Az ítélet nem jog­Eljegyzés szurkálással Csaknem tragédiával végző­dött a múlt év r '•^emberében a csurgói Horváth Erzsébet eljegyzése. A vacsorán részt vevő bátyja, Horváth Sándor Csurgó, Eötvös út 44. szám alatti lakos váratlanul kést rántott elő, és Filippó Istvánt bal csípője alatt úgy megszúr­ta, hogy az 30 napon túl gyó­gyuló sérülést szenvedett. A Csurgói Járásbíróság Hor­váth Sándort 8 hónapi sza­badságvesztésre ítélte, és egy évre eltiltotta a közügyek gya­korlásától. Az ítélet nem jog­erős. könyvtárakba az év első két hónapjában. A kulturális szemle lábodi körzeti bemuta­tójáról szólva elmondta, hogy itt sem a műsorválasztás, sem a színvonal nem ütötte meg a kívánt szintet. A beszámolókat tartalmas vita követte. Ebben részt vett Honfi István, a megyei párt- bizottság osztályvezető-helyet­tese Is. Hozzászólásában hang­súlyozta, hogy mind a pártok­tatásnak, mind a népművelés­nek többet kell tennie a szo­cialista tudat kialakításéért. A szocialista hazafiság hirdetése, az emberek szocialista szelle­mű nevelése egyik legfonto­sabb feladatunk. Foglalkozott a könyvtári munkával, az is­meretterjesztő tevékenységgel és a műkedvelő mozgalommal is. Arra kérte a pártbizottság tagjait, hogy személyes példa- mutatással is járuljanak hozzá az ideológiai, művelődési fel­adatok végrehajtásához. Rágógép Ausztráliában érdekes gépet konstruáltak a hús kemény­ségének megállapítására- A gép egy-egy adag sült vagy főtt húst darabokra aprít, majd »megrágja«, s közben regisztrálja a műfogakkal dol­gozó mesterséges állkapcsok »rágóerejét« és a rágómozgá­sok számát. A gép tehát meg­állapítja a fogyasztóknak szánt hús minőségét. Irodalmi műveltségű kutya kerestetik Franco Zeffirelli, a Richard Burton és Elisabeth Taylor főszereplésével készülő Mak­rancos Kata című Shakes- peare-filmhez kutyaszereplőt keres. Föltételek: a kutya nagy termetű, lompos, korcs- fajta legyen, bundája szépen mutasson a színes filmen, le­gyen barátságos, engedelmes, és értse meg, ha shakes- peare-i angolsággal szólnak hozzá. Korai vendég — Kisasszony, hiszen holnapra jegyeztem elő! önt A tisztviselő reggel az irodában dühösen ráför­med a takarítónőre: — Hova tűnt el a por az asztalomról? Fontos telefonszámot írtam fel rá! * * • A vendég a pincérnek, aki sült csirkét szolgált fel neki: — Ez a csirke keltető- gépből származik. — Miből gondolja? — Egyetlen anya nevel­te gyermek sem lehet ennyire sovány. • ♦ * A pincértanfolyamon az előadó: — Ha az udvarias pin­cér látja, hogy a vendég fizetés nélkül akar távoz­ni, a következőket mond­ja neki: »Kérem, holnap legyen szíves eszembe jut­tatni, hogy nem fizette ki a mai számlát.-« ... — Mondd, anyuka, és azonnal elfogadtad a gó­lyától az első kisbabát, akit neked felkínált? * * * — Látod, Péterkém, eb­ből a könyvből egy év alatt megtanulsz írni. — Kíváncsi vagyok, ho­gyan, hiszen még nem tudok olvasni! • * » A páciens az orvoshoz: —Doktor úr, reggel éb­redés után fél óráig ká­bult vagyok, s csak las­san térek magamhoz. — Keljen föl fél órával korábban — tanácsolta az orvos. **• Az egyik ismert orvos­nál minden csütörtökön találkozott a váróban két hölgy. Nem ismerték egy­mást, de egyszer csupán az egyik jött el. Amikor a következő csütörtökön új­ra megjelent, a másik ez­zel fogadta őt: — Nagyon örülök, hogy látom! Már azt hittem, hogy beteg. ... A pénz nem jelent bol­dogságot, de elviselhetőb­bé teszi a boldogtalansá­got. ... Akinek sok pénze van, az boldog, akinek szép fe­lesége van, az is boldog. Akinek se pénze, se fele­sége, az nyugodtan alszik. • » • Nincs olyan kor, amely­ben a nők már nem köl­tekeznek. ... Ha azt mondjuk, hogy a pénz a világon nine® he­lyesen elosztva, mindig is­merőseink pénzére gondo­lunk. • * • Hogy a tárgyak is tud­nak alattomosak lenni, azt az én esetem is bizo­nyítja. Mit sem sejtve to­lattam be kocsimmal a ga­rázsba, s egyszer csak a hátsó fal teljes erővel ne­kem ütközött. • * • Kalap' nélkül az élet minden területén megvan az ember, kivéve a koldu­lást (A L’Europeo karikatúrája) Somogyi Néplap A?. MSZMP Somogy megye2 Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10. 15-1L Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16 Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi nostahivataloknál és postiskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom