Somogyi Néplap, 1966. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-27 / 49. szám
r A derült téli hajnalokat szerette Ambrus; nagy csend volt és szikrázó hideg; fülére húzta prémsapkáját, nagy biztosítótűvel összekapcsolta nyakán a kabátgallért, és bár kezét minduntalan összedörzsölte, nem fázott. Vállán ormótlan rongyszatyor lógott, benne összekoccantak a fél- és egész literes tejesüvegek... A lába — a lába nem fázott Ambrusnak: falába volt. Az egyik térd alól, a másik combból felcsatolva. Óvatosan lépdelt, vigyáznia kellett, hogy el ne vágódjon a síkos úton. Ahogy ment most az úton, autódudálást hallott. Hátranézett A Feketehajú jött a teherkocsijával. Amint mellé ért, egészen lelassította a gépet félig kihajolt a kabinajtón, kiintett: — Jó reggelt, papa! Széles mosollyal visszabólintott Kedves fiú ez a Feketehajú. Nem tudta a nevét, azért csak így nevezte. Minden reggel erre jár a kocsijával, éppen ebben az órában. Valami vállalatnak hord ócskavasakat — Érdekes — gondolta mindig —, van olyan vállalat, ahol összegyűjtik a sok ócskaságot, és eladják. Okos emberek. Elismeréssel gondolt az ügyes emberekre. Ö soha sem volt okos. Már ami a leleményességet illeti. Mindig kibabrált vele a sors* el is ment a kedve mindentől. Nem maradt más a háború után, mint a romos lakás; az asszonynak csak a sírját találta meg, a szomszédok vezették ki a temetőbe* Mással is megesett ez így, mégis sokan kilábaltak a bajokból. De hát Ambrusnak ott maradtak a lábai a frontkórházban. — Ambrus bácsit Hej* hideg van ma, a fene ezt a telet! Felkapta fejét a hangra. Fér esi, a kifutófiú tricikli- zett el mellette. — Hopp! Várjon már —• fékezte le járművét Leugrott a nyeregből. Fekete, vastag síruhájában úgy pattogott, mint egy ördögfióka. Fölemelte a ponyvát és két jó illatú, friss pogácsát nyomott az öreg markába. — Na, tegye el gyorsan. Hogy; van? Meg sem várta a választ, visszapattant a nyeregbe, és egy kicsit felágaskodva nyomkodni kezdte a pedált — Isten áldja, sietek! Fejcsóválva nézett a Gú után. Micsoda imposztor! Tenyerét melegítette a pogácsa, szívét a kedvesség, ami a fiúból áradt ezen a fagyos téli reggelen. Miket ki nem talál? Tegnap zsemlét adott. Az isten áldja meg... Betért az egyik házba. Bajuszán még ott ült néhány morzsaszemecske. Letette a tejet. Egy kövér asszonyság lakott itt, s mint a kövérek általában: kedélyes volt — No, Ambrus — mondta —, hogy aludt az éjjel? — Keservesen — panaszolta. — A kályhám kicsi, hamar kihűl, hajnalban már olyan hideg a szoba ... Ujjnyi rések vannak ajtón, ablakon. A lábam is fáj. Mindig szaggat a sebhely. Meg mintha a lábam feje is fájna. Ki hallott már ilyet? Mióta nincs nekem lábam feje, és mégis fáj. — Csakugyan? — Néha annyira fáj, hogy fölszisszenek. — Képzelődik. — Nem. Pontosan érzem .. Rossz ám ez a sok mászká- lás. A derekam majd leszakad. Tudja, mi kéne? — Autó. — Autó a csodát! Olyan tricikli. Olyan, mint a nyomorékoknak van. Arra gyűjtök. — Gyűjt? — Az asszony meggyúj tóttá a rezsót, föltette forralni a tejet —, Aztán mennyi van már? — Hát nem sok. Azt mondják, kéz alatt megkapnám ezerötért — Mi az magának — Mi az nekem... ugye? Na, kezét csókolom, mert mindjárt dél lesz.-.. »Olyan nyomoréktricikli kéne csakugyan-“ — mondta magában, amint továbbment a kerítések mellett Itt is nagyon kellett vigyáznia, mert féloldalasán fagyott meg az út, a bal lába minduntalan a jobb alá csúszott Néha — érdekes — egészen elveszíti az ember az egyensúlyát, s akkor vége, bizonytalanná válik, alig mer megtenni egy lépést is. — Idővel motort is szerelnék rá, az nagyon praktikus, akkor másféle munkát vállalhatnék, hallottam egy lábnélküliről, aki gázpalackokat szállít házakhoz... A másik háznál erről beszélt, pedig itt egy szűkszavú agglegény vette át a tejesüvegeket — Mit tetszik gondolni —■ kérdezte alázatosan Ambrus —, mennyibe kerülhet egy olyan háromkerekű jármű, ami a nyomorékoknak van? Valaki azt mondta nekem, hogy ezerötért kéz alatt .Lj Kinn, az úton a szemeteskocsissal találkozott Éppen a ház előtt ment eL Nagy, bőr- kötényes ember volt, és olyan szürke, furcsa szagú, mint a kályhahamu. Alit a bakon, egyik kezével a gyeplőt fogta, a másikkal meg egy éles hangú csengőt rázott — Jó reggelt, Ambrus — szállt le a kocsiról. Asszonyok hozzák ki szemetesvödrüket Ambrus megállt megkapaszkodott egy vékony fa derekában, mert kezdett elfáradni a csúszkálásban. — Mi újság? •— kérdezte a borkő tényestőL — Gyúrjuk az Ipart Na, mi van, akad még tüzelője? Ha elfogyott, majd kimegyünk a szeméttelepre. Körülnézhet — Nagyon köszönöm. A szemetes erős ember volt; mint a pelyhet, úgy emelgette a sok szemetesedényt, egykettőre felpakolta valamennyit — Mondja csak — kérdezte Ambrus. — Magának nincs valami mechanikus ismerőse? — Mechanikus? Minek? — Tudja, fáj a lábam. A derekam is majd leszakad mindig. Egy olyan háromkerekű izét szeretnék... Érti, nem? Beleülnék, hajtanám a kezemmel, mint a többiek... a nyomorékok. — Hm... — verte le magáról nagyjából a port a szemetes. — Az elég drága lehet — Elég drága, de anélkül már nehéz nekem boldogulni. Megvárta, míg a szemetes felugrik a bakra, és újra rázni kezdte a csengőt — Na, isten áldja! — Isten áldja — kiáltotta túl a csengőt a szemetes.— Ha tudok valamit, majd szólok. E gy halk neszű autó jött akkor, és ő el akart ugrani. Nem volt útban, de megijedt a surranástól. Az út elég gödrös volt, ajég hepehupás. Elvesztette a lába alól a talajt, még a fa után akart kapni, de nem sikerült ... Végigzuhant a földön, az üvegek nagy csörömpöléssel összetörtek, jégen a tej és lassan szivárgó vér folyt össze rózsaszín patakocskává... — A kórházban van — mesélte a szemetes este a vendéglőben. Nagyfröccsöt ivott, három-négy ikortyintásra felhajtott egy pohárral. — Én láttam, hiszen akkor váltunk el — magyarázta a többieknek. Néhány házmester volt ott meg a fekete hajú sofőr. — A fejét verte be, meg ösz- szevágta magát... Kiáltani sem tudtam, olyan hirtelen történt — Veszélyes? — kérdezte a sofőr. — Nem sokat mondott a mentőorvos. A feje... azzal lett valami baj. Nem volt magánál. — Mennyit beszéltek róla! — szólt egy matróztrikós rakodómunkás. — Mintha a rokonotok lenne. Melyikőtök rokona? AZ IDÉN kilencedik alkalommal rendezik meg Luga- nóban, Svájc e kies városában a nemzetközi grafikai bienna- lét, melyen három művész: Martyn Ferenc, Reich Károly és Würtz Ádám öt-öt alkotása szerepel a nemes versengésben, és meghívott művészként Kondor Béla vesz részt Martyn Ferenc rajzait a természeti formák erős átírása, az azoktól való nagymértékű elvonatkoztatás jellemzi. Az öt rajz két csoportba sorolható; egy részük mértanias rendbe sorakozó kompozíció, kettő pedig szabad vonalvezetéssel alkotott mű. Két Állá alak-ja szigorúan kontsruált, szinte mértanias rendbe rakott, az egyensúly gondos rendjében megtartott alkotás. Egymástól színviláguk különbözteti meg őket. A madárszerű forma fekete kontúrjait vékony, párhuzamos vonalak kötik össze, s ezt meleg okkersárgák és hideg lilák tojás- és négyszögű foltjai díszítik; a másik hasonló alkotáson e formák a hideg zöldeskékben mint rárakott ékszerek ragyognak. A szigorúság és a formai ismétlődés ritmusa jellemzi Kompozíció alakokkal című művét, melyen azonos formák különböző helyeken, meghatározott ritmusban való jelentkezése a domináns, s az alapra lazúrozott meleg okkeres színvilág és a sárgák közül kivillanó fehérek és feketék játékossága támasztja alá a formák szigorát. Mindhárom kompozíció a zenei formák kötöttségét érezteti velünk, azok világához közelít, anélkül azonban, hogy üres imitációjuk kívánna lenni. A negyedik és ötödik mű: a Kalapos fej és a Térdelő figura csupán sejteti a címben jelzett formavilágot: mindkettőn a vonalak szabad vezetése, foltok és vonalak ismétlődő vetélkedése vonzza és gyö- nyörködteti a nézőik A cím Szakonyi Károly; AMBRUS — Egyikünknek sem — felelte röviden a fekete hajú. — Csak szerencsétlen. Épp elég baja van. És nincs senkije — mondta a szemetes. — Na és? Ki törődik veletek? Vagy velem? Nem értem, hogy lehet egy vadidegennel ennyit foglalkozni. — Nem vadidegen — for- tyant fel az egyik házmester. — Jól ismerjük. A háború tönkretette, és tej.t hord ki. Abból él meg más, apró munkából. Neked megvan mindkét lábad, mindkét kezed ... Egsészsógies vagy. Hála isten, én is... Mit kell itt magyarázni? — Szép szavak! — mondta a matróztrikós, és elment. Egy kicsit szégyellte magát. — Triciklit szeretett volna — mondta maga elé a szemetes. — Éppen arról beszéltünk. Hogy akkor könnyebb lenne a sorsa. — Az biztos — bólintott a sofőr. — Kérdezte, hogy nincs-e valami mechanikus ismerősöm, — Mechanikus? — Aki szerezne olcsón. — Hm... — Mit gondolsz? — Segíteni kéne rajta. Hallgattak. — Nékem az apám elesett a fronton — mondta a sofőr, és a poharába nézett. — Nagyon derék ember volt — összeadhatnánk pár forintot — mondta az egyik házmester, Közelebb ültek az asztalhoz. Valami egybevonta őket. Mintha csak itt, az asztalnál volna meleg, s arrább fáznának. — Várjunk csak — ráncolta a homlokát sofőr. — Én mindenféle ócskavasait hordok. Szerelni is tudok. Talán majd akad valami. —Én is körülnézek — szólt a bőrkötónyes. — A szeméttelep egész kincsesbánya... — Telefonálni kéne a kórházba. Mégis: hogy van?... A fekete sofőr odament a kasszához, és tárcsázott._ Szlovák György festőművész Pygmalion-sorozatát a My Fair Lady bemutatója alkalmából kiállították a Fővárosi Operettszínházban. A gazdag sorozat egyik rajza. Bede Anna: ÉRTELEM \z ujjaimra fonódott az ujja. Mosolya reszketett a szememen.-is azt kérdezte: eljöhet-e újra, s ón így feleltem: nincs értelme. Nem. Elváltunk. Es a tér forogni kezdett, házak, koporsók táncoltak körül, s szédülve láttam, hogy a Nap is roppan lyukként vigyorog értelmetlenül, utak szaladnak — hová? új utaknak, s azok vége Is út, csak egyre út, nekivághatunk keletnek, nyugatnak, a lábunk végül ugyanoda fut, Van-e értelme akkor az egésznek? Nincs! Nincs! S ha volna Is — örök titok. Es mégis menni, tenni keli — egy végzet, egy vágy, egy törvény útnak indított... Várlak. Akár van értelme, akár nincs. Szeretlek, ha bölcs ez, ha esztelen. Bűn vagy erény, hozzád térek, ha szólitsz, bár öröm vár, bár újabb gyötrelem. Annak talán volt értelme, hogy égve érted vergődtem fojtó éveken? Jöjj, hadd ragyogjon ránk boldogság végre, értelmetlenül és szépségesen. Szirmay Endre: BONTAKOZÁS Emléke sincs a zsibbadásnak, Töii a szél a görbe iákat, nyoma sincs már a régi sebnek, gyöngyseprővel sepri a vizet, a gödrökben virágok nyílnak a szőke csöndet csörtető zaj, és az örömről énekelnek* a nyugalmat mozgás szüli meg. Mosolyt ringat a kék messzeség, csengő dal csókolja a szádat, a nevetés fehér vitorlája békét röptét a fényben utánad. NEMZETKÖZI QRAFIKAI BIENNALE LUQANÓBAN a befoglaló forma világának távoli közelítése inkább; ami a rajzon van, szavakkal nehezen közelíthető. Nem is e célra alkotta őket a művész: a megszokott kritériumokkal nem oldható fel ez a képi világ. Elvonatkoztatott világához, mely a »mintha«« és a »hasonló« világába utalja a máltaiét, más oldalról, elmélyültebben kell közelíteni. A forma ezúttal, mint kagyló a gyöngyöt, féltékenyen rejti és védi kincsét, a mondandót, s ezt csak hosszú szemlélődés és ineditálás után engedi kibontani. Harmónia és rend összetetten jelentkezik e műveken: nem a felület, hanem a mély sugallja őket. MÁS TERMÉSZETŰEK Reich Károly alkotásai. Három műve illusztráció, kettő pedig ikiálló rajz. Egy Ady-, egy József Attila-, egy Radnóti- (azaz ez tulajdonképpen nem egy, merit a Hetedik ec- loga, a Nyolcadik ecloga és Razglednicák szerepelnek az írott szövegben) illusztráció. Az első kettőn Reich a költői kép rajzi megjelenítésének egyszerű eszközét választotta: egy lebegő-doboló angyal az Adyt, egy nőalak ölébe hajló térdelő férfi a József Attila- verset illusztráló mű. A három Radnóti-vers és illusztrációja érdekes kompozíció: a rajzlapon szép írással végig a szöveg s mintegy fölöttük, a mű közepén egy nyíltól sebzett, felhorkanó-felnyerítő ló, mely emelt mellső lábaival lesújtani készül. A kompozíción a vonalvezetés harmóniája mellett az írás artisztikuma is érvényesül. Az Ünnepi készülődés és az Estefelé a művész már ismert bukolikus képi világára utal vissza: a szelíd harmóniának, a kellemesen hajló vonalnak csöndes öröme érvényesül a művekben. WÜRTZ ÁDÁM kompozícióin a szürrealisztikus előadásmódot egyesíti a nép faragások motívurrwilágával. Ezt látjuk például az András- napra című lapján, melyen egymás mellé van lehúzva ugyanannak a kompozíciónak pozitív és negatív változata. A lap közepét lovon ülő, pipázó, hatalmas alak tölti be — jól ismert a spanyólozott botokról, dobozokról —, s körben felvonul »az egész világ«: csendőrök, betyárok, mulató, ölelkező alakok, vadászok, baltával viaskodók stb. Hasonló megoldást látunk a Mesélő Dunántúl című kompozícióin is. A Fából faragott királyfi a népi motívumkincsből vett elemekkel vetíti elénk Bartók csodálatos művének világát. A szürrealisztikus előadásmód leginkább a Grafikus délutánja kaleidoszkópszerű kavargásában érvényesül. A kompozíció gerince egy nagy fej, mely óriás golyót tart; a fejben egymás hegyén-hátán gomolyognak — rendszerezetlen gondolatként- a figurák: drótkötélen bicikliző, ló hátán vágtató, gondolkodó arc, uj- jain golyót egyensúlyozó női akit és a többi, szinte felso- rolhatatlanul. A golyóban pedig geometrikus alakzatok rendszere bomlik, ki egymás mellett A QRAFIKAI KIÁLLÍTÁS meghívott vendégeként szerepel Kondor Béla, ő tíz lappal vesz részt a biennalen. Neve nem cseng már ismeretlenül az olvasó előtt: a múlt nyáron az Ernst Múzeumban rendezett kiállítása hatalmas visszhangot keltett. Nehéz lenne most it a kiküldött lapokat részletesen ismertetni, egyenként elemezni: ez messze túlnőne a megszokott terjedelmen. Kondor sajátos helyet foglal el a modern magyar képzőművészetben. Érdeklődési köre s így képi világa is rendkívül széles és sokrétű. Művészetébe vetett mély hite groteszk játékossággal párosul, s mindezt még szimbólumalkotó képessége teszi teljessé. A bemutatásra kerülő lapok ámenek puszta felsorolása is mutatja széles körű érdeklődését: Várostrom, Golgotha, Macsk-i virággal, Repülés, Égi háború. Koncert, Napóleon, Nagy mc.- dár, Madách-illusztrációk. A lapok azonban sokkal többet mondanak, mint puszta címük. A Macska virággal című rézkarcán például fenn a térben egy robbanás erős fekete foltja látszik, és lenn, a kép bal alsó sarkában, egy zárt térben az ez elöl rejtőző alakok s a macska a virággal mint véletlenül a külvilágon maradt lények jelennek meg. Lehetne fejtegetni, elemezni e jelképes kifejtés lényegét; messze vezetne. Hasonlóan boncolgathatnánk többi kompozícióját is, a lényeg mindig egy marad. Saját magából indul el, a látszólagos kuszaság szerteágazó mozgalmassággal párosul, s a világ különféle jelenségeire kíván választ. Stendhal mondja, hogy »a festészet nem más, mint megszerkesztett erkölcs«. Kondor Béla művein igazolja e mély tartalmú mondást. Láncz Sándor
