Somogyi Néplap, 1966. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-07 / 5. szám
T1LÁG PROLETÁRJAI. EGYESOUETBm JURAi 50 FDXÉB Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM PÉNTEK, 1966. JANUÁR 7. Ez a fő beszédtéma Nagyszakácsiban is '3. o.) Januári fürdőzés (5. o.) Járási művelődési házaink területi munkája (6. o.) lllllillllllllllllllll lllillll Ilii A MINISZTERTANÁCS ULESE Február végéig mindenütt ismertetik az 1966. évi tervfeladatokat A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta és tudomásul vette Apró Antalnak, a kormány elnökhelyettesének tájékoztatóját a magyar—lengyel gazdasági együttműködési bizottság soron következő, VI. ülésszakának előkészítéséről. A SZOT főtitkárának előterjesztése alapján a Minisztertanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége együttes határozatot hozott az 1966. évi terv ismertetéséről. A Magyar Vöröskereszt főtitkára beszámolt az árvízkárosultak megsegítésére indult társadalmi gyűjtés eredményeiről és a segélyek szétosztásáról. A Minisztertanács a beszámolót megvitatta és tudomásul vette. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke jelentést tett annak a vizsgálatnak a tapasztalatairól, amely a népművelési célokat szolgáló pénzügyi eszközök felhasználásával foglalkozott. A kormány a jelentést megtárgyalta, elfogadta, és kötelezte a művelődés- ügyi minisztert, hogy a vizsgálat megállapításainak figyelembe vételével a pénzügyi eszközök célszerűbb felhasználására ebben az évben terjesszen elő javaslatokat a Minisztertanácsnak. A Baranya megyei Tanács V. B.-elnöke' a megye termelőszövetkezeteinek helyzetéről, megszilárdításáról, eredményeiről és még megoldást igénylő problémáiról számolt be. A kormány a tájékoztatót megvitatta és tudomásul vette. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a vizek minőségének védelmében tett intézkedésekről adott jelentést. A kormány a jelentést tudomásul vette, s határozatokait hozott. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt A magyar forradalmi imAi- kás-paraszt kormány a Szak- szervezetek Országos Tanácsának Elnöksége az 1966. évi tervfeladatok sikeres megvalósítása céljából az alábbi együttes határozatot hozta: A miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetői biztosítsák, hogy a vállalatoknál a műszaki konferenciákat január végéig, a termelési tanácskozásokat pedig február végéig tartsák meg Fordítsanak az eddigieknél nagyobb gondot a termelés lehető legjobb föltételeinek biztosítására. A vállalati tervekből az egyes egységekre háruló feladatokat, a munkaverseny célkitűzéseit a gazdasági vezetőkkel és az üzemi dolgozókkal mindenütt konkrétan ismertessék és vitassák meg. Igényeljék és hasznosítsák a dolgozók észrevételeit, javaslatait. A vállalatoknál a bérügyi intézkedésekre rendelkezésre álló összegeket — béremelés, bérfejlesztés, tartós létszám- csökkentésből adódó megtakarítás, bértartalék —, valamint a prémiumot koncentráltan, a kitűzött céloknak megfelelően használják fel. Biztosítsák, hogy megfelelő tartalékok álljanak rendelkezésre az anyagi ösztönzőknek a vállalati és népgazdasági érdekkel összehangolt alkalmazásához, a dolgozók jövedelmének további emeléséhez. A Minisztertanács és a SZOT Elnöksége felhívja az állami és gazdasági vezetőket, hogy az egységes cselekvés. az eredményes munka érdekében szorosan működjenek együtt a szakszervezeti szervekkel, vezetőkkel. Az irányító szervek — a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek, a trösztök — vezetői és vezető beosztású dolgozói e rendelkezések végrehajtását személyesen is segítsék az üzemeknél, a vállalatoknál és az intézményeknél. gaira, 5793 család pedig ingatlanára segélyt. összesen 157 034 735 forint került kiutalásra vissza nem térítendő segélyként. A Minisztertanács köszönetét mondott a lakosságnak a legszélesebb körben megnyilvánult áldozatkész segítség- nyújtásért, egyben elismerését fejezte ki a bizottság tevékenységében részt vett szervezetek — közöttük a Magyar Vöröskereszt — tagjainak, továbbá a gyűjtésben és a segélyezés lebonyolításában részt vett valamennyi dolgozónak. ... A vizek minőségének védelme érdekében folytatott munkáról összeállított jelentés — a többi között — megállapítja, hogy Magyarországon 1961-ben indult meg a szervezett védekezés a vizek, szennyezése ellen. Kormányhatározat írta elő, hogy az ipartelepeken építsék meg, illetve korszerűsítsék a szennyvíztisztító berendezéseket. Azóta 32 üzemben mintegy 140 millió forintot költöttek erre. Az utóbbi három évben a városi csatornaművek hiányzó szennyvíztisztító telepeinek ki(Folytatás a 2. oldalon) KÉT KÖZÉRDEKŰ VB-NAPIREND: Kaposvár köztisztasága és az iparcikkellátás Nagy teljesítményű porelszívóberendezés a járdák tisztán tartására — Ami a lakásszövetkezetek feladata — Elismerés az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalatnak Mikor épül meg az új állami áruház a városban? SELEPIN VEZETESEVEL szovjet küldöttség utazott Hanoiba A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának határozata alapján múlt év júniusában társadalmi bi ^ szükséges szemetesedénye- zottsag alakult az arvizkáro- & Az embereket naponta foglalkoztató, közérdekű témákról tárgyalt tegnap, az új év első ülésén a városi tanács végrehajtó bizottsága. A köztisztaságról szóló jelentés megállapította, hogy jelenleg kielégítő a helyzet Kaposváron. A Köztisztasági Hivatal a lakosság kérésének megfelelően megváltoztatta az utcaseprők munkabeosztását, és az úttisztítás reggel héttől nyolcig, valamint tizenkettőtől tizenhárom óráig szünetel. Gondot okoz viszont a járdák tisztán tartása, ezért az Ingatlankezelő Vállalat újítási jutalmat tűzött ki egy olyan nagy teljesítményű porelszívóberendezés megszerkesztésére, amellyel megoldanák a járdák takarítását. A gép prototípusa már elkészült, és a tavasszal valószínűleg már munkába is áll. Ftelvetődött a végrehajtó bizottság ülésén, hogy a Marx Károly köz laikói reklamálnak a rendszertelen szemétszállítás miatt. A vb — a jogszabályokat figyelembe véve — felhívta a Marx Károly köz lakóinak figyelmét, hogy nem a váróéi tanács, illetve a Köztisztasági Hivatal feladata szemét- gyűjtő edények kihelyezése. A lakásszövetkezeteknek kell megvásárolniuk a Kuka-autósultak megsegítésére. A bi zottság munkájában részt vettek a társadalmi és tömegszervezetek, az állami szervek képviselői. A bizottság felhívása széles körű visszhangra talált a lakosság körében. A társadalmi együttérzés és segítőkészség magas mértékét jelzi, hogy az e célra nyitott két, s mihelyt ez megtörténik, nem fog éktelenkedni a házak előtt az összegyűlt hulladék. Élénkebb volt a vita a második napirendi pontiról, Kaposvár iparcikkellátásáról. Az előterjesztett jelentésből kiderült, hogy a város bolthálózata az utóbbi években szinte csekkszámlára 182 008 911 fo- semmit sem fejlődött, jóllehet rint adomány érkezett. Szép számmal érkeztek a bizottsághoz munka felajánlások is. November végéig összesen *2 406 család kapott ingósáa lakosság lélekszáma ugyanez idő alatt több ezerrel emelkedett. Ráadásul Kaposvár közvetlen ellátási körzetébe tartozik hatvannégy környező község is, ezért nagymérvű a vevőbeáramlás. Az üzlethálózat túlnyomórészt korszerűtlen, az üzletek kicsik. A Noszlopy Gáspár utcai női cipöbolt pél - dául az egy négyzetméterre átszámított országos forgalom négyszeresét kénytelen lebonyolítani rendkívül mostoha körülmények között. Nemcsak a dolgozók megfelelő munka- körülményei nincsenek biztosítva, hanem a vagyonvédelem és a kulturált kiszolgálás sem. A végrehajtó bizottság tagjai megtudták, hogy népgazdasági beruházásra a közeljövőben aligha számíthat a város, hiszen nyomasztó teher a sok millió forintba kerülő Korona Szálló építése. Ezért például — ha csak a megyei tanács végrehajtó bizottsága nem tud megegyezni a Belkereskedelmi Minisztériummal — csupán a harmadik ötéves terv végén kezdődhet meg a régóta tervezett állami áruház építése. Az áruellátás jónak mondható, noha a múlt évben is jócskán akadt hiánycikk, ez azonban nem az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat hibája volt. Szó esett a tanácskozáson a város külterületeinek iparcikk- ellátásáról is. A vb úgy foglalt állást, hogy nem szükséges a külterületeken iparcikkboltokat nyitni, viszont javasolni kell az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatnak, hogy külső boltjaiban árusítson több. napi fogyasztású iparcikket (háztartási anyagokat, cérnát stb.). A végrehajtó bizottság végül elismerését fejezte ki az Ipar- oikk--kiskereskedelmi Vállalatnak a város ellátásában végzett eredményes munkájáért. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy fejleszteni kell a kirakatkultúrát, és nagyobb figyelmet kell fordítani a megfelelő propagandatevékenységre is. P. Gy. A Vietnami dolgozók Pártja Központi Bizottságának és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására csütörtökön Hanoiba indult egy szovjet küldöttség Alekszandr Scle- pinnek, az SZKP Központi Bizottsága elnökségi tagjának, a központi bizottság titkárának vezetésevei. A Szovjetunió támogatja a VDK négy pontját A Selepin vezette szovjet küldöttség vietnami látogatása iránt világszerte élénk érdeklődés nyilvánul meg. Ennek fő magyarázata az, hogy a Szovjetunió kezdeményezője és következetes harcosa a vietnami nép támogatását célzó antiimperialista akcióegységnek, hatékonyan segíti az amerikai agressziónak kitett Vietnami Demokratikus Köztársaságot, erkölcsileg és anyagilag, gazdaságilag és katonailag. Moszkvában osztják art a véleményt, hogy az Egyesült Államok félrevezető »béke- kampányát-« és Észak-Vietnam bombázásának »jóindulatú szüneteltetését« az amerikai agresszió lépcsőzetes fokozásának újabb szakaszát bevezető fogásnak kell tekinteni, és hogy az amerikai agressziós politika Vietnamban mindmáig változatlan. Egyetértenek a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának azzal az álláspontjával, hogy a vietnami politikai rendezésnek feltétele a VDK négypontos BÖLCSÖDÉT KAP SIÓFOK • rt | i-«» programjának elvi és gyakorlati elfogadása, a VDK elleni légitámadások és egyéb katonai akciók föltétlen és végleges beszüntetése. Ha viszont az Egyesült Államok nem hajlandó a politikai rendezésre, és a katonai döntés kierőszakolásának útját járja tovább, akkor meg. felelő ellenlépések várják, amelyek összhangban lesznek a nemzeti felszabadító harc indokínai szükségleteivel és a nemzeti felszabadító erők ellen felvonultatott amerikai katonai potenciállal. A szovjet küldöttség vietnami útja természetesen egyebek között annak kiderítését is szolgálja, hogy milyen konkrét újabb lépések kerülhetnek szóba annak a propagandahadjáratnak az ellensúlyozására, amelyet az Egyesült Államok diplomáciája világszerte az amerikai »feltétel nélküli tárgyalókészség« demonstrálására folytat A diplomáciai hurrikán tovább tart Harriman, Johnson utazó nagykövete csütörtökön Tokióba érkezett, hogy a vietnami problémáról megbeszéléseket folytasson Szato miniszterelnökkel és Siina külügyminiszterrel. Ütját rövid időre Bangkokban is megszakította. Thanat Khoman thaiföldi külügyminiszterrel folytatott megbeszélései után art mondotta, hogy a thaiföldi kormány általában egyetért az Egyesült Államok Dél-Vietr namra vonatkozó terveivel. G. Mennen Witliams, afrikai ügyekkel foglalkozó amerikai külügyminisztériumi államtitkár szerdán Elefántcsontpart elnökével folytatott megbeszélést Washington vietnami politikájáról. Williams csütörtökön tovább utazott Libériába. Rusk külügyminiszter a latin-amerikai országok washingtoni és AÁSZ-képviselőit (Folytatás a 2. oldalon.) A két és. fél millió forint költségsel épülő bölcsödét a legmodernebb berendezéssel látják el. A Somogy met cl Tanácsi Építőipari Vállalat az ősszel adja át az épületet rendeltetésének. A bölcsődében 60 gyermek számára lesz hely. Ki miben tudós ? A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Magyar Televízió ez év tavaszán ismét megrendezi a Ki miben tudós? televíziós vetélkedőt biológiában, kémiában, matematikában, fizikában. A vetélkedő nyilvános adásaiban részt vevő versenyzőket a KISZ központi bizottsága és a Magyar Televízió eredményeik alapján külföldi társasutazással jutalmazza. A vetélkedő 1. és 2. helyezettjei — a művelődésügyi miniszter rendeleté értelmében — a megfelelő szakokra egyetemi felvételt nyernek, s ha külföldi ösztöndíjra pályáznak, mentesülnek az előzetes szakvizsga alól. A versenybe benevezhet minden fiatal, aki 19€5- december 31-ig nem töltötte be 20. életévét és egyetemi, főiskolai vagy felsőfokú technikumi tanulmányokba még nem kezdett. A vetélkedő első fordulója a középiskolások számára azonos az 1966. évi országos középiskolai tanulmányi verseny tanintézeti fordulójával. A nem középiskolás fiatalok az alapszervezeti KISZ- vezetőségnél, a szakmunkástanulók pedig tanintézetükben jelentkezhetnek részvételre 1966. január 25-ig. Azok a középiskolás fiatalok, akik koruk miatt még nem vehetnek részt az országos középiskolai tanulmányi versenyben, a nem középiskolás fiatalok mezőnyében indulhatnak. Jelentkezésüket a fenti határidőig kell beadniuk az alapszervezeti KlSZ-veze- tőséghez. Február 20. és 27. között zajlanak le a megyei, Budapesten az összevont kerületi döntők, s ezek első helyezettjei mérik össze tudásukat, a televízió országos selejtezőjén.