Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-09 / 290. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1965. december 9. Ahol csak papíron van téli szünet Továbbképzésen vesznek részt a labdarúgó-játékvezetők Beszélgetés a bírókérdésről A megyei labdarúgó-mérkőzések befejezésével elnémultak a játék­vezetői sípok. A sport eme tár­sadalmi munkásai számára is be­köszöntött a téli holt idény. Szán­dékosan nem használtuk a pihenő szót, mert amíg például a labda­rúgócsapatok tagjai ezekben a napokban, hetekben szinte kivé­tel nélkül mind pihennek, a So­mogy megyei labdarugó-játékve­zetők körében szó sincs téli pi­henőről. Most látott napvilágot a SLASZ Játékvezető Bizottságának az az utasítása, amely fontos fel­adatot ró valamennyi játékvezető­re. Horváth Zoltánnal, a Játék­vezető Bizottság elnökével beszél­gettünk a bírák téli foglalkozta­tásáról. — Hagyomány, hogy a téli szü­netben játékvezetőink fölfrissítik a szabályokat, tanulnak, majd pe­dig a tanulási időszak végén, még a bajnokság megkezdése előtt szá­mot is adnak tudásukról. Bizott­ságunk úgy döntött, hogy 1956 februárjában lesznek az ellenőrző vizsgák, amely kötelező az orszá­gos keret, az NB III-as keret és a megyei keret tagjai számára. Ugyancsak kötelezően előírtuk a vizsgát azoknak az ellenőröknek is, akik a fenti vagy a megyei II. osztályú mérkőzéseken lát­nak el ellenőri tisztet — mondta a JB elnöke. Vizsgálva a téli foglalkoztatási tervet, megállapíthatjuk, hogy programdús telük lesz a somogyi bíráknak. A vizsga ugyanis két részből fog állni: írásbeli és szó­beli vizsgából. A JB következetes lesz: a jövő évi bajnokságban csak azok a bírák működhetnek, akik az ellenőrző vizsgán sikerrel álltak helyt. Aki nem felelt meg, azt új vizsgára utasítják. Az, aki a megismételt vizsgán sem érte el a kívánt szintet, legkorábban csak az 1966. évi tavaszi labda­rúgóidény befejezése után je­lentkezhet újabb vizsgára. Aki nem rendelkezik megfelelő vizs­gaeredménnyel, íiz 1066-ban sem partjelző, sem vezető bíró, sem pedig ellenőrkénti foglalkoztatást nem kaphat. — Módosul-e a játékvezetői ke­ret? — tettük fel a kérdést a JB elnökének. — Lényeges változások nem lesznek. Végeredményben, ha vol­tak is kisebb zökkenők 1965-ben, nagj'obb baj nem akadt a bírák- kal. Természetesen a megyei Já­tékvezető Bizottság elnöksége minden egyes bíróval kapcsolat­ban vizsgálatot végez. E vizsgálat eredményétől függ, hogy ki nyer­het besorolást magasabb osztály­ba. Ez év december 20-án Ka­posváron a JT hivatalos helyi­ségében megyei értekezletet tar­tunk, ezen igyekszünk majd ki­alakítani az egyes osztályok ke­reteit. A széles plenum is bizo­nyítja, hogy bizottságunkban ér­vényesül a kollektív vezetés. Re­méljük, hogy ez az ülés hathatós segítséget ad az elnökségnek ah­hoz, hogy mindenkit abba az osz­tályba sorolhassunk, ahova tu­dása és rátermettsége alapján tar­tozik — mondta Horváth sport­társ. A labdarúgó-játékvezetők téli tanulását nagymértékben előse­gíti az a tizenöt kiselőadás, mely a bíráskodás minden fontosabb tárgykörét tárgyalni fogja. De­cember 13-án indul az előadásso­rozat, és január 17-én ér véget. Mint megtudtuk, Horváth Zoltán, Ferenczi László, Tiszagáti Dénes, Fenyvesi István, Ducsai András, Szilvási József, Végh József és Buzsáki György bírók lesznek az előadók. Az előadássorozat tematikáját úgy állították össze, hogy vala­mennyi »kényes kérdés« helyet kapjon benne. A fentebb elmondottak is bi­zonyítják, hogy a labdarúgásban a futballbírák számára volt a legrövidebb a téli szünet. Néhány nap múlva (december 13-án) kez­dődik az idény. Egyelőre a tan­teremben. Folytatódik a vizsgák­kal, hogy aztán az igazi vizsgán, a zöld gyepen megfelelően felké­szült bírák fújhassanak majd a sípba. K* S. Még egyszer a labdarúgó NB ll-ről November 21-én véget ért a küztíelemsorozat a labdarúgó NB II bajnokság Keleti és Nyugati csoportjában. A bajnoki év végén a somogyi szurkolótábor öröm­mel állapíthatta meg, hogy ez osztály Nyugati csoportjában ka­posvári bajnokot avattak. Azt is általában elégedetten vették tu­domásul a somogyi sport barátai, hogy a másik kaposvári csapat, a K. Kinizsi a bajnoki táblázat kö­zépmezőnyében foglalt helyet. 1965-ben ez volt a legmagasabb szintű bajnokság üuár sportágban, amelyben somogyi csapatok is részt vettek. Ezért is érdemes e bajnokság történetére visszapillantani. A bajnoki rajt kezdetén nem sokan voltak azok, akik arra mer­tek volna esküdni, hogy a 34. játékhét, után a K. Honvéd együt­tese lesz e bajnokság győztese. Mint érdekességet említjük meg, hogy legtöbben a Pécsi VSK-ra esküdtek, mások a Pécsi Bányászt várták a bajnoki táblázat élére, nyilván abból a meggondolásból, hogy a bányász csapat egy évvel korábban mondhatnánk csak egy narancshéjon csúszott el, s ezért nem lett NB I B osztályú csapat. A Budai Spartacus átszervezésé­ről érkezett hírek azt sejtették, hogy ezzel a fővárosi csapattal is számolni kell, ha a bajnokesélye­seket keressük. Sőt a kezdet kez­detén a Székesfehérvári MÁV Előre is odatartozott a bajnok- aspiránsok közé. S talán csak ezek után jött számba a K. Hon­véd csapata. Az a körülmény, hogy fél tucat bajnokjelöitje volt a Nyugati csoportnak, már maga külön érdekességet biztosított en­nek a bajnokságnak. Az nemkü­lönben, hogy ebben a mezőnyben minden eddiginél kiegyensúlyo­zottabb volt a középmezőny. A bajnokság befejezésekor a Fő­városi Autóbusz csapata áll a bajnoki táblázat 6. helyén. De csak két ponttal van többje, mint a 11. helyezett K. Kinizsinek. Az Ls érdekes, hogy a középmezőny csapatai közül egyedül a K. Ki­nizsi együttesének golaránya ak­tív. A többié vagy egyenlő, vagy passzív gólarány. Ami ebben a csoportban a kiesés körül tör­tént, az szintén egyedülálló. öt 30 pontos csapat volt a bajnok­ság végén, s ebből kettő kiesett! De ne ezt vizsgáljuk. hanem pillantsunk egy kicsit vissza a bajnokság kezdetére. Sokan vol­tak, akik azt mondták, hogy a mostani NB II erősen felhígult azzal, hogy megszületett ebben a sportágban az NB I B osztály. Ebben az állításban kétségkívül volt valami. Manapság azonban már alig van ebben igazság. A csapatok csaknem kivétel nélkül mind felnőttek a feladatokhoz. A felhígított NB n az első évben valóban megérezte a legjobbak eltávozását. Ebben a bajnoki év­ben azonban már más volt a helyzet, mint egy évvel korábban. Bizonyítéka ennek, hogy a baj­nokesélyesnek kikiáltott pécsi csa­patok, a Bányász meg a VSK, végül is csak a középmezőnyben végeztek. Az NB I B-ből az NB II-be kiesett Láng pedig kiesett az NB Il-ből is. A kaposvári szurkolóhad a két NB Tl-es csa­pat révén a tavasszal és az ősz­szel is láthatta az egész bajnoki mezőnyt. Megállapíthatta, hogy ebben a bajnokságban gyenge csapat jóformán nem volt. A tavasszal gyengélkedő Győri Dózsa az őszi hajrára olyannyira összeszedte magát, hogy ez a ki­esőnek számító csapat ütötte el a Várpalotai Bányászt a bajnok­ság megnyerésétől. Megállapíthatjuk, hogy az NB II. Nyugati csoportjában a baj­noki mérkőzések színvonala 1965- ben az előző évihez képest emel­kedett. A fegyelmezetlenséget tük­röző statisztika is az idei bajnok­ság javára billenti a mérleget. Vi­szonylag kevés volt a sportsze­rűtlenség, a kiállítás. Egyedül a Győri Dózsa—Székesfehérvári MÁV Előre mérkőzésen szabadul­tak el az elemek. A bajnokság és a kiesés kérdése érdemel még néhány szót. Ami a bajnokságot illeíi, anélkül, hogy elfogultak lennénk, megállapít­hatjuk, jó helyre került. A K. Honvéd e mezőny legkiegyensú­lyozottabb csapata volt. Ez az együttes játszotta a legmodernebb futballt. Talán az is a Honvéd mellett szólt, hogy ő rendelke­zett a legnagyobb játékosállo­mánnyal, a legjobb tartalékokkal. A bajnokság tisztaságát illetően nem merülhet fel kétely. A Hon­véd a zöld gyepen biztosította el­sőségét, s utasította maga mögé a végén nagyon feltört Várpalo­tai Bányászt, Budai Spartacust és a kitűnően hajrázó Zalaegerszegi TE-t az elsőségért folyó harcban. Nem mernénk ilyen nyugodtan nyilatkozni a kiesés kérdéséről. Sajnos, a bajnoki hajrában itt néhány olyan eredmény szüle­tett, ami valóban meglepő. Tu­domásunk van arról, hogy az MLSZ illetékesei vizsgálják is a Mosonmagyaróváron történt ese­tet, az MTE—Pécsi BTC mérkő­zés ügyét. Ha a kieséssel kapcsolatban nem támadtak volna kételyeink, akkor azzal zárhatnánk e vissza­pillantást, hogy 1965-ben a labda­rúgó NB II Nyugati csoport jól töltötte be hivatását. Kovács Sándor Budapest is esélyes? Az a körülmény, hogy München is jelentkezett az 1972. évi Nyári Olimpiai Játékok megrendezésének jogáért, általános meglepetést kel­tett Európában. Az európai sajtó mélyrehatóan vizsgálja, melyek azok a városok, amelyek 1972r-ben esetleg az olimpiád játékok színhe­lyévé válhatnak. A Sid kilenc vá­ros esélyéről cikkez. Arról a kilenc helyről szól, amely hajlandó lenne megrendezni az olimpiát. Latolgat­ja az esélyeket, amelynek van ma­gyar vonatkozása is. De adjuk át a szót a Sídnek: Barcelona: Nem sok a kilátása a megrendezésre, mert nem eléggé ismert város. Ezenkívül a spanyol nyelvcsoportba tartozik, s ezen a területen Mexikó megelőzte. Detroit: 1963-ban Mexikóval szemben maradt alul. Kévés az esélye, mert nem valószínű, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kétszer egymás után Amerikát ré­szesíti előnyben. Montreal: Esélyei Detroitéhoz hasonlók. Különben is akikor pá­lyázhat csak igazán, ha nem kap­ja meg az 1972-es téli játékok megrendezésének jogát. Moszkva: Sokak szerint jók az esélyei. Kijelölése azonban mégis kétségesnek látszik. München: Nagy reményekkel in­dul a versenyben, mivel Közép- Európa jelöltje. Nemzetközileg jól ismert hely, 1959-ben a NOB itt tartotta 55. kongresszusát. Párizs: Nem sok reménnyel pá­lyázik, hiszen 1900-ban és 1924-ben már rendezett olimpiát. Sydney: Kevés reménye van, minthogy 1956-ban Ausztrália már kapott olimpiát. Az is rontja esé­lyeit, hogy 1964-ben Tokió, 1968-ban pedig Mexikó az olimpia rendező­je. Nem valószínű, hogy harmad­szorra is tengeren túlra adná a NOB a nagy versenyt. Mivel Afri­ka nem jöhet számításba, valame­lyik európai város a legesélyesebb. Becs: Érdekes az osztrákok je­lentkezése. Becs nemzetközileg jól ismert hely, egyetlen érv szól csak ellene, hogy 1964-ben Inssbruck té­li olimpiát rendezett. Budapest: A legtöbb esélye le­hetne a magyar fővárosnak, ez ideig azonban ténylegesen nem tisztázódott, hogy Budapest hivata­losan igényt tart-e az 1972 olimpiai játékok megrendezésére. Olaszország a 15. Egy mérkőzés a Belgium— Izrael harmadik találkozó _— kivételével kedden befejeződ­tek a Labdarúgó Világbajnok­ság selejtező mérkőzései. Ná­polyban eldőlt, hogy az 1966- os angliai világbajnokság 15. részvevője Olaszország csapa­ta lesz. Az azzurik Nápolyban meglepő könnyen 3:0 arányban nyertek a visszavágón. A dön­tőbe jutott tizenöt csapat a kö­vetkező: Brazília, Mexikó, Uruguay, Argentína, Chile, Magyarország, Szovjetunió, Portugália, Franciaország, Spa­nyolország, NSZK, Svájc, Ko­reai NDK, Olaszország és a rendező Anglia. A skótok kiesése érzékenyen érinti a szigetországot, hiszen Írország és Wales után most a skótok is kiestek. A labdarú­gás szülőhazáját csak Anglia képviseli, s ez is úgy, hogy »hi­vatalból« részvevője a döntő­nek. Időjárás Várható idő­járás ma estig: A felhőzet fel­szakadozik és a csapadékhul­lás fokozatosan megszűnik. Mérsékelt, időn­ként élénk északi, észak­nyugati szél. Hidegebb idő. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet ma 0— plusz 5 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor plusz 4,5 fokot, déli 12 órakor plusz 1,2 fokot mértek. A Nap kél 7.20, nyugszik 15.52 órakor. A Hold kél 16.24, nyugszik 8.12 órakor. Évfordulónaptár 100 éve, 1865-ben nyílt meg Jo­nas Gustav Zander svéd orvos medico-mechanikai intézete Stock­holmban. Zander eredetileg ge- rincferdülésekkel foglalkozott. Gyógyító munkája és vizsgálódá­sai során fölismerte a tornagya­korlatok hatását a gerincoszlop megbetegedéseinek, elváltozásai­nak megelőzésére és kezelésére. Hatvannál több gépet, készüléket szerkesztett az általa hasznosnak mutatkozó gyakorlatok elősegíté­sére, ezek közül jó néhányat az­után nemcsak ortopédiai kezelé­seknél, hanem gyakran anyag­csere-forgalmi és vérkeringési za­varoknál is alkalmazott. Ezzel megalapította a gyógytornát. A Zander-féle mozgatógépek, emel- tyűs szerkezetek, masszázskészü­lékek és tovább fejlesztett válto­zataik olyan egyensúlyozási, izü- letmozgatási gyakorlatokat tesz­nek lehetővé, amelyek révén a végtagok, illetve a gerincoszlop, a beteg közreműködése nélkül végzik mozdulataikat. A gyógyí­tástudomány sokoldalúan hasz­nálja mindmáig a mechanikai gyógytornát. — Megyénkben járt tegnap dr. Náírádi Sándor elvtárs, a Központi Bizottság agit­prop. osztályának munkatár­sa. Délelőtt a Nagyatádi Já­rási Pártbizottság vezetőivel tanácskozott a termelőszö­vetkezetek zárszámadásának előkészítéséről, a tervezésről, délután pedig a kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum tanárainak tar­tott politikai beszélgetést a gazdasági mechanizmus kér­déseiről. A tanárok nagy ér­deklődéssel hallgatták az előadást, több kérdésre kér­tek választ. — Hatnyelvű fényképes tájékoztatót jelentetett meg a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár ezer példányban. A könyvtár munkájáról és szervezeti felépítéséről szóló anyag egy részét az Országos Széchenyi Könyvtár megkül­di több nagy külföldi könyv­tárnak is. — Százezer nap társadal­mi munkát végeztek az ősz­szel megyénk fiataljai. Segí­tettek a betakarításban a tsz-eknek és az állami gaz­daságoknak. — Szakmai oktatáson vesz­nek részt az állami gazdaság dolgozói Kiskorpádon. A kertészeti szakiskolának har­minc részvevője van. Suj tólégrobbauás Tatabányán Szerdán reggel 9 óra után a tatabányai 15/a akna 6-os számú vágatában egy, már művelés alatt nem álló bdnyarészben szerelési munkálatokat végeztek. Munka közben, eddig még meg nem ál­lapított okból, sújtólégrobbanás történt. A mentési munkálatokat azonnal megkezdték. A bánya­mentőknek 12 bányászt sikerült kimenteniük. A tatabányai kór­házba szállították őket. Közülük két bányász állapota súlyos- Sza­bó Andrást, Kardos Mihályt és Peka Ferencet azonban már csak holtan tudták kihozni. A szeren­csétlenség körülményeit a rend­őrség a bányamúszaki felügyelő­ség szakértőivel közösen vizsgál­ja. — Szocialista brigádver­seny. Négy brigád tűzte ki célul a szocialista cím el­nyerését az idén a Kutasi Állami Gazdaságban. A kis- korpádi üzemegység a szo­cialista üzemrész megtisztelő címet akarja elérni. A fel- sőbogáti tehenész brigád már november 1-ig teljesítette évi vállalását. — HŐHULLÁM. Brazíliát egy hete 36—38 fokos hőhullám ön­tötte el. A kánikula halálos á zatokat is követelt. Sao Pa: t múlt hét péntek óta több it kétszáz gyermeket kellett ,st kezelésben részesíteni, tíz kö­zülük meghalt. — Görög irodalmi évfor­dulókról emlékezik meg :< Nagyvilág c. világirod 1 * folyóirat decemberi s"ár á- ban Papp Árpád kap ? ári irodalmár. Cikkében Kosz- tisz Palamaszról, Kosztasz Várnaliszról, Angelósz Szi- kelianószról, Konsztantinosz P. Kavafiszről ír. — A társadalmi bíráskodás jelenlegi helyzetéről, annak feladatairól tanácskoznak a jövő héten Kaposváron a társadalmi bíróságok elnö­kei. A legjobb aktívákat ki­tüntetik. — Rendezik Csurgón a buszmegálló környékét. A községi tanács 34 000 forin­tos költséggel hozatja rend­be ezt a korábban eléggé elhanyagolt területet. KÖSZÖNETNYILV ANITAS Köszönetét mondunk mindazok­nak. akik Szentgróti István teme­tésén megjelentek, és mély gyá­szunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Gyászoló kislánya, Szentgróti Marika. (9816) * * * Ezúton mondunk hálás köszöne­tét mindazoknak, akik felejthetet­len, drága jó férjem, édesapám. Szász Sándor temetésén részt vet­tek, és részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. (1271) GYÁSZJELENTÉS Értesítjük mindazokat, akik is­merték. hogy özv. Szabó Ferenc- né (Kaposvár, Bem u. 20.) rövid szenvedés utón elhunyt. Temetése 1965. december 9-én du. fél 3 óra­kor lesz a Nyugati temetőben. Gyászoló gondviselői. (5009) * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy forrón szeretett feleségem, édes­síi # apróhirdetések Bécsi gyár imán., u pianínó zongora el­adó, esetleg bérbe adó. Kaposvár, Kisfa­ludy u. 24., Simon. ___________________(1272) K étszobás családi ház OTP-kölcsönnel, beköltözhetően, kész­pénzzel eladó. Érdek­lődni szombat délután és vasárnap: Kapos­vár, Maros u. 17. sz. _________(9811) F onyódon a hor- gászszigeten parkettás víkend ház olcsón el­adó. Cím: 9814. se. a Magyar Hirdetőben. _____________ (9814) 2 00 kg-on felüli hí­zott sertés eladó. Ka­posvár Tőke u. 56. .....ji munka­körbe két megbízható munkaerőt fölvesz a TÜZÉP Berzsenyi ut­cai telepére. Jelentke- •É6 ugyanott. (9799) U Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat fölvesz építőipari gyakorlattal rendelkező mérnököt és technikusokat So­mogy megyei munka­helyekre. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1. u. 52., személyesen vagy írásban önéletrajzzal és a fizetési igény meg­jelölésével. Fonyódi telepünkre raktárost (érettségi­zett) és egy árukísé­rőt állandó munkára felveszünk. Jelentke­zés: Kaposvár, Május 1. u. 50.. Somogy me­gyei Szikvízipari Vál­lalat. ____________(3476) A z £M~44. sz. Alla- mi Építőipari Vállalat azonnal fölvesz — bu­dapesti munkahelyek­re — künnyűgépkeze- lőket (ÉM-vizsgával), vasbetonszerelőket, ku­bikosokat és férfi se­gédmunkásokat. Mun­kásszállást és napi két­szeri étkezési térítés ellenében biztosítunk. Tanácsi igazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15., földszint. (3436) A Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat siófoki és lad- gyöngyösi munkahe­lyekre vizsgázott ka­zánfűtőket vesz föl. Je­lentkezés mindennap a gépészetén, Május 1. u. (•781) Mélyépítési gyakor-i lattal rendelkező, le­hetőleg technikusi vég­zettségű műszaki tit­kárt felveszünk, tech­nikusok előnyben. Je­lentkezés levélben, ön­életrajz csatolásával. Betonútépítő Vállalat építésvezetősége, So- mogyjád. (9740) 1 l VEGYES j| Bútorozott szoba konyhával, igényes­nek kiadó. Kaposvár, Damjanich u. 68. (9813) A kálmánesai termelőszövetkezet december ü2-én, vasárnap de. 9 órakor 14 db lóra nyilvános árverést tart. Vételár a helyszínen fizetendő. (3481) vállalat Kaposvár, (3467) 52. Vállalatok. OTP-részleire vásárolhat SZl A IV. negyedévi és kötbérei utalványo-k beváltási határideje december 15 Beválthatók a TÜZÉP Vállalat telepein. (9753 bútort, rádiót, televíziót, magnetofont, fénykfne^őgépet. Kaposvár, Noszlopy Gáspár u. 8. (9792) ioooooocoooooor Hirdessen 1 27 éves elvált szak­munkás hozzáillő élet­társat keres. Levele­ket ^Robinson« jeligé­re 9810. szómra a hir­detőbe. (9810) a Somogyi Néplapban XJuGOCOOOOOOOOC — Ittasan vezette motor- kerékpárját Berdán István december 7-én Szöllőskisla- kon, és nekihajtott egy sza­bályosan kivilágított, álló motorkerékpárnak. Az ösz- szeütközés következtében Berdán életveszélyes kopo­nyaalapi és bordatörést szen­vedett. — A mélyszántás legna­gyobb hányadát — a megyei 58 százalékos átlaggal szem­ben 76 százalékát — a nagyatádi járás végezte el a kedvezőtlen idő beálltáig. A szomszédos barcsi járásban is felszántották az előirány­zott területnek csaknem há­romnegyed részét. — Tejtermelési adatgyűj­tést végeznek a körzeti ál­lattenyésztési felügyelők irá­nyításával megyénk 103 ter­melőszövetkezeti tenenészeté- ben. Erre a házi törzskönyvi ellenőrzés bevezetésével te­remtettek lehetőséget. — Ajánló irodalomjegyzé­ket szerkesztett a megyei könyvtár és a megyei KISZ- bizottság a KISZ politikai oktatások előkészítéséhez. A füzetalakban megjelent iro­dalomjegyzék a napokban hagyta el a nyomdát. anyám, nagyanyánk, Kulcsár Jó- zsefné Farkas Júlia életének 74. évében tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Temetése ma, 9-én 13 óra­kor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (9830) CSIKV GERGELY SZÍNHÁZ 19 órakor: Ida regénye. Arany- bérlet. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Mi, hollandok. Rejtett kamerá­val . .. Szélesvásznú holland do­kumentumfilm. Korhatár nélküL Kisérő műsor: Gábriel arkangyal. Az előadás kezdete délután 5 órakor. (XII. 12-ig.) SZABAD IFJÜSÁG FILMSZÍNHÁZ Négy szerzetes. Színes, széles­vásznú olasz filmvígjáték. Kor­határ nélkül. Kísérő műsor: Min­dennek megvan a maga ideje. Az előadások kezdete 4, 6 és $ órakor. (XII. 10-ig.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom