Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-28 / 305. szám

TLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLI ETEK I ÁR,4. 50 FILLÉR SomogyiMéalaa AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ‘ XXII. ÉVFOLYAM 305. SZÁM Utolsó figyelmeztetés (3. o.) Békekölcsön-sorsolás (5. o.) KEDD, 1965. DECEMBER 28. Hétköznapi történet (6. o.) KADAR JANOS ES KALLAI GYULA FOGADTA LE THANH NGflIT Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Kállai Gyula, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke hétfőn fogadta Le Thanh Nghi mi­niszterelnök-helyettest, a Viet­nami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagját, a ha­zánkban tartózkodó vietnami gazdasági delegáció vezetőjét. A szívélyes légkörben lezaj­lott beszélgetésnél jelen volt Fock Jenő, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, Hoang-Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság bu­Az SZKF Központi Bizott­sága márciusi plénumán el­fogadott határozatokat meg­valósítva a Szovjetunió Mi­dapesti nagykövete és dr. Pehr Imre, hazánk hanoi nagyköve­te. * * * Hétfőn két budapesti üzem­be látogatott a Vietnami De­mokratikus Köztársaság gazda­sági kormányküldöttsége, ame­lyet Le Thanh Nghi, a Vietna­mi Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, miniszter­elnök-helyettes vezet. Délelőtt a vietnami vendégek a telefon­gyárat keresték fel, majd pe­dig a budapesti konzervgyárat látogatták meg. Az üzemláto­gatáson részt vett Hoang- Luong, a VDK budapesti nagy­követe is. (MTI) báj nők és motorjaik gene­ráljavítására is. Meghosszab­bítják a javítás utáni gar ranciális határidőt is. (MTI) Konfliktus Irán és Irak között Teherán, december 27. Az iráni szenátus napi­rendjére tűzte az iráni—ira­ki határon kialakult helyzet megvitatását. A kérdéssel szombaton már rendkívüli minisztertanács is foglalko­zott. A szenátusban Aram külügyminiszter fejtette ki a kormány álláspontját, Is- fnertette az Irakhoz intézett I ráni tiltakozást. Beszédéből dtűnt, hogy a két ország cözött már régóta fennáll- hak a nézeteltérések A külügyminiszter azzal ádolta az iraki kormányt, ogy nem akar véget vetni a atárincidenseknek. BAGDAD A Bagdad News című ira­ki lap különtudósítója a kur- dok elleni hadműveletek színhelyéről küldött jelenté­sében azt írja, hogy iraki repülőgépek december 22-én alacsonyan szállva lőtték »-a kurdok utánpótlási vonalait, és az ellenséget az iráni ha­tárig üldözték«. »Megbízható forrásra« hivatkozva azonban a tudósító azt állítja, hogy az iraki repülőgépek nem sértették meg Irán légiterét és nem gépfegyvereztek egyetlen iráni falvat sem. (MTI) _________________ s G yenyiszov búcsúfogadása G. A. Gyenyiszov, a Szov­jetunió budapesti nagyköve­te hétfőn este búcsúfogadást adott abból az alkalomból, hogy a közeljövőben végleg távozik hazánkból. A fogadá­son megjelent Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja is. (MTI) Érkeznek a küldöttek a havannai konferenciára Havanna, december 27. A havannai fővárosba egymás után érkeznek az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek szolidaritási konferenciáján részt vevő küldöttek. Az értekezlet január 3-án kezdi meg munkáját. Csupán egyetlen nap — vasárnap — 15 ázsiai és afrikai ország küldöttsége érkezett meg, köztük az Egyesült Arab Köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság delegációja. Koltai Ferencné, a Magyar Szolidaritási Bizottság titkára és Tardos András, a bizottság tagja hétfőn Havannába uta­zott, hogy részt vegyen az afro ázsiai és latin-amerikai népei? első szolidaritási konferenciáján. A küldöttség részt vesz a kubai forradalom évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken is. Havannában bejelentették, hogy a konferencia nemzet­közi előkészítő bizottsága ma ül össze. (MTI) Közvetlen bankhitel a szovjet kolhozoknak OLCSÓBBAN KAPJÁK A GÉPEKET IS nisztertanácsa elrendelte, hogy a következő években a kolhozok közvetlen bankhi­telekben részesül jenelí. Az intézkedés elősegíti a kolho­zok hitelellátásának megjaví­tását, biztosítja a szükséges föltételeket a kolhozok pénz­ügyi—gazdasági tevékenysége számára, és lehetővé teszi, hogy a kolhoztagok munka­bérét kellő időben elszámol­ják. A Szovjetunió Miniszterta­nácsa ugyanakkor elrendelte, hogy 1966. január 1-től csök­kentsék az állami energia- szolgáltató rendszerek részé­ről a kolhozok, szovhozok és más mezőgazdasági vállala­tok számára szolgáltatott vil­lamos energia díjszabását. A kolhozok és szovhozok az új évtől kezdődően nagy­kereskedelmi áron vásárol­hatják majd meg a gépko­csikat, traktorokat, mező- gazdasági gépeket. A gazdaságok 1958 óta ma­gasabb áron vásárolhatták a mezőgazdasági géneket és a pótalkatrészeket, mint ezek­nek az áruknaK az ipar szá­mára megállapított nagyke­reskedelmi árai voltak. így a gépkocsikat 23 százalékkal, a mezőgazdasági gépeket 5 százalékkal, a pótalkatrésze­ket pedig 30 százalékkal drá­gábban adták el a kolhozok és a szovhozok számára. Üj díjszabást léptetnek életbe a traktorok, a kom­Év vége a háziipari szövetkezetben A Dél-balatoni Háziipari Termelőszövetkezet termékfé­léinek száma az év második felében elérte a harmincat. Legújabb készítményeik — a ’r.r»f*7#>irhfiL hailított csónak Az állványhoz jól ille­nek a színes fonatú üve­gek. alakú gyümölcskosár és a praktikus, modem üvegáll­vány — már külföldön is népszerűek. szövetkezet jól zárta az évet. Tizenegymillió-kilenc- százezer forintos tervét ti­zenkét és fél millióra telje­síti. A fonott bútorok kivéte­lével túlteljesítik exportter­vüket is. Az idén igen sok hímzett lánykaruhát készítet­tek. Változatlanul nagy a ke­reslet a fonott bútorokból, előállításuknál mégis lemara­dás mutatkozik. A szövetke­zet vezetői elmondták, hogy munkájukat egész évben hát­ráltatta az anyaghiány. A termelőszövetkezetek ugyanis nem szállították le azt a mennyiségű fűzvesszőt, ame­lyet szerződésben vállaltak. Jól áll a htsz a hazai áru­sításra készült cikkekkel is. Nagy mennyiségű színes fo­nott korsó és üveg, kosár és strandtáska van raktáron. A bőrrel díszített színes strand­táskák minden valószínűség szerint nagy keresletnek ör- tSMtenek majd a nyáron. ^Jsmét folyik a háború Dél-Victnamban AZ AMERIKAIAK MEGSZEGTEK A TŰZSZÜNETET A Vietnami Demokratikus Köztársaság hírügynöksége egy hétfőn kiadott nyilatko­zatában rámutat, hogy az amerikai csapatok megszeg­ték a karácsónyi tűzszünetet, nem tartották meg ígéretü­ket. A VNA idézi az AP amerikai hírügynökség de­cember 25-i jelentését, (továb­bá saigoni amerikai katonai szóvivők közlését, amelyek az amerikai katonáknak a karácsonyi ünnepek alatt végrehajtott katonai művele­teiről számoltak be. Íme így fest a valóságban az ameri­kai agresszorok »békés szán­déka« és a tűzszüneti pa­rancs tiszteletben tartása. Ezek megfontolt hadicse­lekedetek voltak, ame­lyeket semmiképpen sem lehet hírközlési késede­lemmel magyarázni, hiszen ismeretes, hogy az amerikai csapatok a legtöké­letesebb hírközlési berende­zésekkel vannak fölszerelve — hangsúlyozza a nyilatko­zat, amely végül rámutat, hogy az amerikaiak aljas cselekedeteik igazolására uta­sították saigoni lakájaikat, terjesszenek olyan híreket, hogy »a tűzszünet ideje alatt a Viet Kong által kezdemé­nyezett harci cselekményekre került sor elszigetelt őrállo­másoknál és a falvakban«; A VDK külügyminisztériu­ma a hanoi rádió által va­sárnap felolvasott nyilatkoza­tában tiltakozott az ellen, hogy az Egyesült Államok mérgező vegyi anyagokat és mérgesgázokat használ a vietnami háborúban. A nyilatkozat hangsúlyoz­za, hogy az amerikai repülő­gépekről leszórt mérgező ve­gyi anyagok sok ember ha­lálát okozták Dél-Vietnam- ban, ezreket fertőztek meg, és az érintett területeken tönkretették a termést. Ütközetek, robbanások A Reuter közlése szerint vasárnap a legfontosabb üt­közet a Nha Trang légi tá­maszpont közelében zajlott le, ahol a hazafias erők raj­taütöttek a tábort őrző ame­rikai katonákon. A harcban 18 amerikai katona és egy dél-vietna- mi milicista megsebesült. A hazafias erők Dél-Viet- nam déli részén, Nga Ba Ninh katonai tábor közvet­len közelében is harcba ke­veredtek a dél-vietnami zsoldoscsapatokkal, és 17 mi- licistát megöltek. A Reuter ismerteti Humph­rey amerikai alel nők vasár­■ nap este elhangzott televí­ziónyilatkozatát. Humphrey I ebben a nyilatkozatában is­mét azt állította, hogy kor­mánya békére törekszik Viet­namban, és Johnson elnök utasítást is adott a kor­mánytisztviselőknek, hogy »tárják fel a megegyezés le­hetőségeit«. Humphrey a há­ború folytatásáért a VDK-t és a Kínai Népköztársaságot igyekezett felelőssé tenni. Hétfőn a kora reggeli órák­ban Sa Dec városában, Sai- : gontól délre a gerillák által elhelyezett bomba robbant a dél­vietnami kormánycsapa­tok szállásán. A robba­nás 14 személyt meg­ölt, 42-t megsebesített. , A dél-vietnamiak szállása közelében egy amerikai ka­tonai telep is van, de annak lakói között sebesülés nem történt. Vietnam amerikai gyakorlótér lett A moszkvai Trud megszó­laltatja Korsunov tábornokot és Ivanov első osztályú ka­pitányt, szovjet katonai szak­értőket, akik a Vietnamban bevetett amerikai haditech­nikát jellemzik. Hangsúlyoz­zák, hogy Washington a vietnami háborút »kis hábo­rúnak« nevezi, de próbának tekinti nagyobb fegyveres összetűzésekhez. Vietnam amerikai gyakorlótér lett, ahol kipróbálják az új fegy­vereket, tovább fejlesztik azok taktikai felhasználását. Korsunov tábornok rámu­tat, hogy a B—52-es atom­bombázókat, amelyek új vál­tozata már 30 tonna hagyo­mányos bombaterhet vihet magával, az amerikaikak csak Dél-Vietnamban vetik be, a VDK bombázására még nem használják. A csendes-óceáni övezet­ben az amerikai taktikai repülőgépek száma az év eleje óta 400-ról 700-ra emelkedett. Megtalálható itt az új típu­sú F—4-es vadászgép 18 000 méteres »plafonnal«, a hír­hedt F—105-ös, valamint a több rendeltetésű C—47-es. Korsunov elmondja, hogy a szőnyegbombázás mellett az amerikaiak gyakorta hasz­nálják harci repülőgépeik hat csövű fedélzeti gépágyúit, valamint a »levegő—föld« osztályhoz tartozó irányított lövedékeket. Legújabb készítményük, a modern üvegtartó máris megnyerte a vásárlók tetszését. Dél-Vietnamban megje­lent az amerikaiak egyik mozgó légihadosztálya, amely kilenc zászlóaljból áll, mintegy 500 helikop­terrel és repülőgéppel. A szovjet tábornok ezt a lé­gihadosztályt »repülő csend­őrségnek« nevezi. Ivanov első osztályú kapi­tány arra hívja fel a figyel­met, hogy az amerikaiak de­cember elején a vietnami vi­zekre vezényelték a világ legnagyobb hadihajóját, az Eniterprise-t. Ez az atomhaj­tású repülőgéphordozó 85 000 tonna vízkiszorítási!, hossza 330 méter. Mintegy száz har­cigépet visz magával, ame­lyek naponta 100—140 beve­tésen vesznek részt. A szovjet tengerészeti szak­értő szerint januárban még egy atomhajtású amerikai hadihajó érkezik vietnami vizekre. Ez a Long Beach, amely különböző kategóriájú rakéták és tengeralattjáró­elhárító lövedékek indítására alkalmas. Béketüntetések Amerikában Johnson texasi birtoka kö­zelében vasárnap mintegy száz személy tüntetett az Egyesült Államok vietnamd politikája ellen. Követelték, hogy az amerikai kormány kezdeményezze a békét, tűz­zön ki időpontot és helyet a békeértekezletre, a tüntetők levelet juttattak el Johnson- nak, s ebben sürkették (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom