Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-03 / 285. szám

Péntek, 1965. december 3. 3 SOM f VI NÉPLAP BÁNYÁSZOKBÓL kiaáíé katonák Még néhány nap, és mögöt­tük lesz a kétesztendei kato­nai szolgálat. Ezt a két évet talán sohasem felejtik el. Hogy ki milyen emlékekkel gondol vissza erre az időre, az attól függ, milyen katona volt. Olyan-e, aki becsületbeli kö­telességének tartotta a haza fegyveres szolgálatát, vagy pe­dig olyan, aki csak azt nézte, hogy valamiképp elteljen az idő. Ők hárman bányászok voltak bevonulásuk előtt. De nem­csak ebben hasonlítanak egy­máshoz, hanem abban is, hogy egy időben és egyformán két alkalommal szerezték meg a »Kiváló«-jel vényt. .Máiként nézem ezután az életet Parancsnokai hamar fölfi­gyelték Jung Lászlóra. Határo­zott, energikus, de túl lobba­nékony, hevülékeny természe­tűnek találták. — A sportból hoztam ezt magammal. No meg azért is voltam ilyen, mert húszéves fejjel nem úgy szemléltem az életet, mint a tapasztalt, érett emberek — mondja. De ez már a múlté. Most úgy beszélnek róla, mint az alakulat egyik legkiválóbb ka­tonájáról. — Hogyan sikerült ezt elér­ni? — Parancsnokaimnak kö­szönhetem és a közösségnek. Nagyon sokat beszélgetlek ve­lem, csiszolták természetemet, lefaragták belőle a szükségte­len hevességet. Magamon ta­pasztaltam, hogy a katonaság milyen jó nevelőiskola. Sokat köszönhetek ennek a két esz­tendőnek. Elsősorban azt, hogy más szemmel nézem az életet. Megtanultam becsülni társai­mat,, az embereket S megtanulta fegyelmezni is önmagát. Így szerezte meg két­szer is a »Kiváló«-címet, s ezért választották társai az alakulat KISZ-titkárává. Bizo­nyára örömmel tapasztalják ezt a változást régi munkahe­lyén, a Mecseki Szénbányászati Trösztnél is, ahol bevonulása előtt technikusként dolgozott JfLellettem állt, légiiéit a közüliég Tizennyolc éves korától se­gédvájárként dolgozott Kom­lón Bessenyei Jenő. A felelős­ségteljes munka megfontolt, fegyelmezett emberré nevelte. Az első perctől példamutató volt a katonaságnál is. Nemrég tért vissza szabad­ságáról. — Tíz nap szabadságot és háromszáz forintot kaptam, mert másodszor is elnyertem a »Kiváló«-címet. Nagyon jó ér­zés volt így hazamenni csalá­domhoz és munkatársaimhoz. Egy időben családi problé­mái miatt nagyon elkeseredett. ; Akkor tapasztalta igazán, mit ? jelent a közösség szeretete, támogatása. — Nem hagytak magamra, s ennek köszönhetem, hogy szerencsésen túljutottam egy lelki megrázkódtatáson. Határozott célokkal folytat­ja a polgári életet: tanul, befe­jezi a gimnáziumot, majd lete­szi a vájárvizsgát, aztán egye­temre vagy bányaipari techni­kumba megy. A szocialista nemzeti és a munkásosztály A szocialista nemzeti egység i fo nemzeti egység és az osz- körül még sok a félreértés, s tályharc, illetve a szocialista nem ritka a félremagyarázás. A vitatottak közül két kérdést kívánok kiragadni: a szociális­nemzeti egység és a vezető erő kapcsolatát. Van-e osztályharc? Itt a téves nézetek két cso­portjával találkozunk. Vannak, akik az osztályharc napjaink­ban való »elcsendesed éséről«, »elhalásáról« beszélnek. Az osztályharcnak olyan éles, »lát­ványos« megnyilvánulásai, mint 1945—53 között vagy akár az ellenforradalmat követően, valóban nem tapasztalhatók. Ma — mondják e nézet vallói — csak akkor van szükség osz- tályharcra, ha az ellenség tá­mad. A másik álláspontot vallók azt panaszolják, hogy a szocia­lista nemzeti egység politikája voltaképpen az osztályharc ki­iktatását jelenti a munkásosz­tály politikai fegyvertárából. Ami mindkét nézetben kö­zös, az annak meg nem érté­se, hogy a történelmi fejlődés­sel az osztályharc tartalmi vo ■ natkozásokban — feladataiban is, de főleg területét és for­máit tekintve változik. Súlyos politikai hibák származhatnak abból, ha nem ismerjük fel idejében: az osztályharcnak mikor milyen formáját kell al­kalmaznunk. A szocializmus teljes felépí­téséért végzett tevékenység: harc. Mi ellen? A gazdaság te­rületén: a kapitalizmusból ránk maradt módszerek, a kis­polgári szűklátókörűség, az »üzemi sovinizmus«, az egyéni előnyök hajszolása, a közösségi szempontok háttérbe szorítása ellen. A kapitalizmust véglege­sen legyőzni csak a kifejlett szocialista termelő- és tár­sadalmi viszonyok talaján le­het. Igaz, ez a harc nem sze­mélyek és nem egy konkrét osztály tagjai eilen irányul, hanem a múltból Itt maradt — és sajnos, a szocializmus tala­ján is vadhajtásként újból fel­bukkanó — visszahúzó tulaj­donságok ellen. (Csak bonyo lítja a dolgot, hogy néha olya­noknál is megtalálhatók e tu­lajdonságok, akik magukat a szocializmus hívének érzik.) Az említettek érzékeltetik, mi­lyen szövevényes ez; belső tar­talmát tekintve mégsem nevez­hető másnak, mint az osztály­harc új formájának. Világosa'fcfcan szétválasztha­tok a frontok az ideológiai té­ren. Közgondolkodásunkban a burzsoá ideológiának még szá­mottevő maradványai lelhetők fel. Csak példaként említjük a két társadalmi rendszer erővi­szonyainak bizonytalan meg­ítélését, a nacionalizmust, a klerikalizmus felbukkanását, a szellemi életünkben olykor ta­pasztalható behódoiást a búr zsoá kultúra előtt, az egoizmust és más hasonló, ismert jelen­ségeket. Mindezek éreztetik ha­tásukat a társadalom arcula­tán, s létük igazolja az ideoló­giai harc szükségességét. Az ellenük való — valóban nem könnyű, de szükséges — fellé­pés: osztályharc. A nemzeti egység szocialista jellegét nem lehet másképpen biztosítani, mint a szocializ­mus fejlődését gátló — s fen­tebb csak vázlatosan említett — jelenségek elleni harccal: osztályharccal. A szocialista nemzeti egység politikája nem az osztályharc megszüntetését, hanem annak új, formáiban változott szakaszát jelenti. A vezető erő kérdése A történelem tanúsítja: min­den társadalmi rendszernek megvan a maga vezető osztá­lya. Ez az osztály az alapvető termelőerők tulajdonosa. A termelési eszközök társadalmi tulajdonán alapuló szocialista társadalomban a munkásosz­tály, szűkebben a nagyipari munkásság a vezető erő. Olyan osztály ez, amely a kor legmo­dernebb termelőerőivel van kapcsolatban, a termelési fo­lyamatban megszervezett és így politikailag is leginkább szervezhető, olyan osztály, amely — elég az utolsó évszá­zadokra gondolnunk — szám- szerűségében, társadalmi súlyá­ban is folyamatosan nő, s amelyet — nem utolsósorban — semmiféle érdekszál nem fűz a kizsákmányoló társada­lomhoz. Oktalanság lenne ezt a ve­zető szerepet éppen a szocia­lizmus építésének időszakában elvitatni. Vannak, akik azt ve­tik ellene, hogy a munkásosz­tály egy része — öntudatát te­kintve —• nem feltétlenül al­kalmas e vezető szerep betöl­tésére. A döntő az osztály ob­cAmit ígértem, megtartottam Két évvel ezelőtt történt: a mecseki István akna 6-os üze­mében néhány percre megállt a munka. Az idős, tapasztalt vájárok szeretettel vették kö­rül egyik fiatal társukat, Tom­pos Antal vájárt. — Fiú, vigyázz magadra, s ne hozz ránk szégyent. Itt be­csülettel megálltad a helyed, ezt várják tőled a hadseregben is. Tompos Antal vájártanuló­ként a Szakma ifjú mestere- mozgajomban kiválóan szere­pelt, jutalmul egy órát ka­pott. A búcsúzáskor nem is tudott szólni a meghatottság­tól, csak bólintott. Most is csak annyit mond: — Amit ígértem, megtartot­tam . . . A >-Kiváló«-jelvényt ő is két­szer kapta meg. Bevonulása előtt könnyen élt, 3—4900 fo­rintot keresett havonta. A hon­védségnél nemcsak azt tanul­ta meg, hogy fegyelmezze ma­gát, hanem azt is, hogy ez­után nagvobb tartalmat, adjon élet? '0'. ^ tsAU-lion. Munka­helyére visszatérve neki sem kell szégyenkeznie. A bánya­ipari technikumot a hadsereg­nél kezdte el, s otthon folytat ja. * * * Három katona. Szakaszveze tők, kétszeres »Kiváló«-jelvé- nyesek. Megtették, amit eskü­jükben megfogadtak. S ezt tanácsollak azoknak iQ. akik most kezdik a katon-i szolgá­latot. Szalai László BESZÉL TTE Kis iskola, kis úttörőcsapat a porrogszentkirályd. A há­rom raj hetvenkilenc pajtás­ból áll. Ám bebizonyították, hogy kicsi, de lelkes gárdával is lehet szép eredményeket el­elérni. A csurgói járási úttörő­elnökség az egyik legjobbnak tartja az 1258-as számú Petőfi Sándor úttörőcsapatot. — Azonnal megértették a pajtások és a pedagógusok az Úttörők a hazáért-mozgalom lényegét, s lelkesen és szívesen csatlakoztak hozzá — mondta Pintér József járási úttörőtit­kár. De beszéljen erről a Tettek Könyve és dr. Ratkay Imréné csapatvezető. — A Tettek Könyvébe ve­zettük be az igazolt nemes cselekedeteket — lapozta fel a nagy, piros kötésű könyvet a csapatvezető. — Szinte na­ponta jelentenek az őrsök va­lamit; versenyeznek, melyikük neve kerül fel többször a könyv oldalaira. Sokkal aktí­vabban vesznek részt a gyere­kek ebben a mozgalomban, mint az expedícióban, hiszen meghatározott feladatokat kell megoldaniuk, érvényesülhet le­leményességük, qtletességük. Az Üttörők a hazáért-mozga­lom az egész nevelőtestületet megnyerte, valamennyien se­gítenek a pajtásoknak. Pedagó­gus, úttörő egyaránt megtalál­ja benne a romantikát... Sok-sok bejegyzés sorakozik a rajzokkal illusztrált oldala­kon. »1965. szeptember 15—16.: A Rigó őrs Czőr Jánosnénak le­szedte a szilváját, fölszedte a burgonyáját, kitakarítottak, fát vágtak, vizet hordtak, szé­nát gyűjtöttek a pajtások.« Porrogon a Rigó és a Rózsa őrs Haidt Pál tanító elhagya­tott sírját tette rendbe. Szép az, ha a későbbi nemzedék neun hagyja feledésbe merülni em­lékét. A »kis rigók« ötödikesek. A legszorgalmasabbaik talán, az ő nevük szerepelt eddig leg­többet. Segítenek, ahol tud­nak, patronálják a kisdoboso­kat. Másról is tanúskodik a nagy­könyv. A pajtásoknak részük volt a november 29-i körzeti véradónap sikerében is. »A Mókus őrs hat véradót szerve­zett be, és az így nyert csak­nem két liter vér már több életet menthet.« A bejegyzés alatt dr. Tarján Lászlónak, a Megyei Kórház igazgatójának aláírása: Köszönetét mond az ismeretlen betegek nevében is a »mókusoknak«. Mezőgazdasági munkáról is találunk bejegyzést a Tettek Könyvében: boronálás után négy kocsira való burgonyát szedtek össze a gyerekek a tsz földjén, aztán almát szedtek és válogattak. — Ahogy a FISZ feloszlott, az egész csapat egy tagként be­lépett a tsz-be — tájékoztatott dr. Ratkay Imréné — Tag­könyvünk is van. Nagyon büsz­kék rá a gyerekek, hogy mun­kaegységet kapnak. Ez évente négy-ötezer forintot jelent. Az idén eddig több mint 170 mun kaegységet szereztünk. Saját keresetükből lemezját; szót, diavetítőt, társasjátékokat vettek a pajtások. Nem félnek a munkától, önállóan keresik meg a tennivalókat, s büszkén jelentik a csapatvezetőnek a végrehajtott tetteket. Ha így folytatják, tartalmas ötletes munkáról tanúskodik majd a lezárt Te'*«' v-snrv? Strubl Márta jektív helyzete, mert ugyan kétségkívül kihatott a mun­kásosztály politikai arculatára, hogy az utolsó két évtizedben nagy volt a »beáramlás« a munkásosztályba, s a régi osz­tálytudatos munkások egy ré­sze különböző irányító funk­ciókba került, de ne feledjük el, hogy az utóbb említettek a maguk helyén éppen a mun­kásosztály vezető szerepét erő­sítik! Egyesek azt is fölvetik, hogy a munkásosztály vezető szere­pe »elvileg« ellenkezik a nem­zeti egység gondolatával. Az ilyen felfogás éppen a nem­zeti egység legbelső, lényegi tartalmát: szocialista jellegét szorítaná háttérbe. Mint ilyen, ellenséges álláspont; s a tár­sadalmunkban még elég jelen­tős polgári befolyást tükrözi. — Vajon nem az értelmiség hivatott a társadalom vezeté­sére? — mondják mások a tudomány és a technika gyors fejlődésére hivatkozva. Az ér­telmiség nemcsak a polgári társadalomban, hanem nálunk is eredetében, összetételében, ideológiai arculatában még igen tarka képet mutat. Kü­lönböző osztályokból eredő közbülső réteg. Wright Mills amerikai író Fehérgallérosok, Amerika középrétege című könyvében így ír róluk: »Ho van valami, amire törekednek, akkor ez a középút, márpedig ez elérhetetlen, vagyis nem más, mint egy képzeletbeli társadalom illuzórikus útja. Belsőleg szétforgácsoltak, nem egységesek, külsőleg pedig ha­talmasabb erőktől függnek.­Az értelmiségnek számot­tevő szerepe volt és van a tár­sadalmi átalakulásokban mint valamelyik társadalmi osztály­hoz csatlakozott erőnek, ér­dekei kifejezőjének. Szerepe nálunk is ez. Nagyra becsül­jük a munkásosztály történel­mi hivatásának teljesítésében, a szocializmus építésében vég­zett munkájáért. Milyen érde­kek is lennének azok, amelye­ket az értelmiség a munkás* osztály érdekeitől eltérően, esetleg azokkal szemben érvé­nyesítene? Nyilvánvaló, hogy csak a szocializmussal ellenté­tes érdekek lehetnének ezek. Mi az, ami a vezető szerep kérdésében félreértésre adhat alapot? Régebben sokan a munkásosztály vezető szerepét kizárólag »káderkérdésnek« tekintették. Természetesen ma is az arra alkalmas munkások vezető helyre kerülnek, de a munkásosztály vezető szerepe nem csökken azzal, ha más osztály vagy réteg tagja veze­tő posztra jut, hiszen ott a munkásosztály politikáját ér­vényesíti! A ma vezető szakemberének elengedhetetlen jellemzője kell hogy legyen a szocializ­mus ügyéhez való hűség. »Nem arról van szó, hogy a szocializ­mus ügyéhez való hűség he­lyett követeljük a szakismere­tet, hanem arról, hogy a szo­cializmus ügyéhez való hűség és feltétlen odaadás első kö­vetelménye mellett növekvő erővel jelentkezik a másik, szintén elengedhetetlen köve­telmény: a hozzáértés, a szük­séges ismeretek megkövetelé­se- — mondotta Kádár János elvtárs a párt VIII. kongresz- szusán. A munkásosztály veze­tő szerepe tehát ma új módon érvényesül. Fő vonalakban ugyanezek érvényesek a munkásosztály forradalmi pártjára is. Az egyes társadalmi osztályok szerepe — akár kapitalista, akár szocialista társadalomban — általában az osztály vezető csoportjának tevékenységében fejeződik ki. Ez a vezető cso­port a politikai párt. Nem véletlen tehát, hogy a szocialista nemzeti egység kap­csán ellenfeleink a párt veze­tő szerepét támadják megint csak a »nemzeti egység«, a »szövetségi politika« jelszavait használva soanyolfalként. So­kan az eddigi »mellőzöttség« jogán követelték a pártonkívü- liek vezető pozícióba helyezé­sét, de ez nem jelentett álta­lános »helycserét«, ahogy ezt egyesek értelmezni kívánnák. Itt ismét a nemzeti egység szo­cialista jellegének érvényesí­téséről van szó: a politikai hű­ség fő követelmény! A szocializmus építése egy­re újabb és mind bonyolultabb feladatokat teremt. Milyen más erő lenne alkalmas e ne­héz, tudományos felkészültsé­get, egyöntetű szemlélet és józan előrelátást követelő fel­adatok megoldásának irányítá­sára, mint a munkásosztály forradalmi pártja? A munkásosztály és élcsapa­ta, a párt tehát a szocialista nemzeti egység megteremtésé­nek döntő tényezője, s szövet­ségeseivel, a társadalom más rétegeivel összefogva ennek az egységnek következetes megva­lósítója. F. S. ESŐBEN. SÁRBAN EGÉSZSÉGET VÉDI \\v A WELLINGTON GUMICSIZMA (476) |

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom