Somogyi Néplap, 1965. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-23 / 302. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1965. december 23. Több megbecsülést érdemelne az ifjúságiak labdarúgó-bajnoksága Sakkbajnokságok, labdarúgó-játékvezetői tanfolyam a kaposvári járásban A Kaposvári Járási Testnevelési és Sportszövetségnél jártunk. Mivel foglalatoskodnak most a sportkörök? — tettük fel a kérdést Kutast Gyulának, a JTS elnökének. — Folynak a közgyűlések, sőt hamarosan a végére is érünk. Januárban már csak egy-két helyen választanak még vezetőket, aztán elkezdődhetnek a falusi téli esték, a sportakadémiák. No meg a sport is. tétlenül dicséretes. Ezért nem értjük, hogy a megyei L osztályban még ma is csak szükséges rossz az ifjúsági bajnokság ügye. Mi másért találjuk a bajnoki táblázat 13. helyén Csurgó ificsapatát? Miért gyengélkedik egy olyan nagy egyesület ifjúsági gárdája, mint amilyen a Kaposvári Dózsa? A nagyatádi és a tabi ifiről sem sok jót tudnánk elmondani. Érdekes képet mutat az ifjúsági tábládat. A három utolsó helyet Gyékényes, Somogyszob és Felsőbogát foglalja el. Tehát az a három csapat, amely kiesett a megyei L osztályból. Ha valaki azt hiszi, hogy az ifjúságiak gyenge szereplése azért van, mert a felnőtt csapat is gyenge, az véleményünk szerint téved. Inkább fordítva áll a tétel: Az, hogy ezeknél a sportköröknél az ifjúságiakkal vajmi keveset törődtek, magával hozta, hogy a felnőtt csapatnak nem volt utánpótlása. Ennek következménye lett a nagy csapat kiesése. Mindent összegezve kimondhatjuk: sokkal több törődést érdemelne a megyei ifjúsági bajnokság a sportköri vezetők részéről. Hadd tegyük hozzá, hogy játékvezetőink meg a megyei szakszövetség is sokat tehet azért, hogy ne «-muszáj-«-bajnokság legyen az ifiknél. Éppen az 1965. esztendő példázza, hogy a sportág vezetőinek föl kell karolniuk az ifjúsági labdarúgókat, enélkül ugyanis nem képzelhető el az egészséges fejlődés ebben a sportágban sem. Végezetül álljon itt a Somogy megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság 1965. évi végeredménye: 1. Siófok 30 26 2 2 99:16 54 2. K. Kinizsi 30 22 4 4 97:24 48 3. K. Vasas 30 21 1 8 101:30 43 4. Lengyeltóti 30 19 2 9 66:39 40 5. Barcs 30 17 4 9 61:38 38 6. K. Vasutas 30 16 4 10 52:42 36 7. Lábod 30 13 7 10 47:43 33 8. Marcali VM 30 13 5 12 52:62 31 9. Babócsa 30 13 3 14 60:57 29 10. K. Dózsa 30 10 7 13 27:55 27 11. Nagyatád 30 10 4 16 43:91 24 12. Tab 30 8 4 18 34:65 20 13. Csurgó 30 8 3 19 35:86 19 14. Gyékényes 30 i 9 17 21:77 17 15. Somogyszob 30 4 - 26 10:38 8 16. Felsöbogát 30 2 1 27 12:54 5 A profi labdarúgás kulisszái mögött A labdarúgópályák már rég elnéptelenedtek, a Somogy megyei ifjúsági bajnokság végére azonban csak most került pont. Most sikerült rendezni az óvásügyeket, a félbeszakadt mérkőzések sorsát, s elkészülhetett a bajnoki táblázat, amely bizonyos fokig képet ad arról, hogy mi történt a legnépszerűbb sportág közvetlen utánpótlása terén ebben az évben Somogybán. Arról már korábban hirt adtunk, hogy új bajnokot avattak a Somogy megyei ifik. A Siófoki Bányász jelentős pontfölénnyel fejezte be a bajnokságot. Papp Gyula tanítványai Jól vizsgáztak, s biztosan utasították maguk mögé a sokszoros bajnok K. Kinizsi csapatát. Maga az, hogy új csapat szerezte meg a büszke bajnoki címet, figyelmet érdemlő. Nem kétséges, Siófokon már régóta érett ez á bajnokság, és a Bányásznál törődnek is az ifjúságiakkal. A K. Kinizsinél Báli Károly edző azt hajtogatja, hogy ő a második csapat érdekében áldozta fel ificsapatát. A Kinizsit csak az vigasztalja, hogy a rangadón a csapat legyőzte a bajnokot. 101 rúgott góljával bronzérmes lett a 43 pontot gyűjtő Kaposvári Vasas. Ezzel valóban a megye három legjobb csapata jutott az arany-, ezüst-, illetve bronzérem birtokába. Ez idáig rendjén is volna. A történeti hűség kedvéért le kell szögezni, hogy Lengyeltótiban, Barcson, a Kaposvári Vasútnál és Lábodon még kielégítően ment az ifjúsági csapatok dolga. Marcali és Babócsa úgy-ahogy Igyekezett megfelelni a számára előírt kötelezettségnek. A többi hét csapatról azonban már korántsem lehet ilyen pozitív értelemben nyilatkozni. Éppen a sok gyenge ifjúsági gárda esete példázza, hogy a kötelezően előírt bajnokság körül nincs minden rendben. Sok-sok példát lehetne említeni. Se szeri, se száma azoknak az eseteknek, amikor az ifjúsági mérkőzések nem kétszer negyven percből állnak, de még egy órán át sem tartanak. «Az idő előrehaladottsága* vagy «■egyéb okok* miatt a játékvezetők bizony gyakran félbeszakítják ezeket a meccseket. Azt ki tudná megmondani, hogy hány mérkőzésen futottak ki csonka csapatok? Olykor nemcsak a vendégcsapatoknál nem volt meg a létszám, hanem a vendéglátó együttesnél is kilenc vagy tíz játékos volt az indulásnál. Egyéb káros jelenséggel is találkoztunk az idei bajnokságban. Lábodon tapasztaltuk, hogy a vendég Gyékényes ifjúsági labdarúgói (hét játékossal futott ki a pályára a gyékényes! csapat) közül kettő az ifi\neccs végén mezt cserélt, és a felnőtt csapatban is játszotta Igaz, az ilyen esetre vonatkozik a bajnoki kiírás. Megsemmisíthető az ifjúsági mérkőzés eredménye. Ez azonban nem oldja meg ezt a súlyos problémát. Nem emel gátat annak, hogy 17—18 éves labdarúgók «-csapatérdekből* két mérkőzést játszanak egy napon. Szükség van az ifjúsági bajnokságra? Ki tagadhatná ezt? A megyei II. osztályban az északi csoportbeliek Zamárdi kezdeményezésére szintén indítottak ifjúsági bajnokságot. Ez a törekvés felAz utóbbi heteikben külföldön ismét fellángolt a labdarúgó-kereskedelem. Ebből az alkalomból mind az Avanti, mind az Unita számos tudósításban számol be a rabszolgakufárok ténykedéséről. Olaszországban csak a belföldi piacról vásárolhatnak a csapatok, mert a következő év júliusáig minden külföldi vásárlást betiltottak, így is több mint 4 millió dolláros forgalmat bonyolítottak le a csapatok. A legnagyobb játékosvásár- línak a Napoli bizonyult, amely csaknem 1 millió dollárt fizetett az Internek a brazil származású A1 tátimért és a Juventusnak az argentin Sivoriért. Az egyik volt nyugatnémet játékos az AS Rómától 70 000 dollárért szerződött a Milánhoz. Volt egyesülete 400 000 dollár lelépési jutalékot kapott. Másfél millió dolláros ajánlat A legnagyobb összeget, amelyet valaha labdarúgóért kínáltak, az Intemazionale fizette volna. Eny- nyit ajánlottak Feléért, ha otthagyja a brazil Vasco da Gama együttesét, és a kétszeres Európa Kupa-győztesnél rúgja a bőrt. Feltehetően a milánói Intemazionale most a világ leggazdagabb egyesülete. Az Európa és Világ Kupagyőztest kereken 5 millió dollárral jegyzik a labdarúgópiacon. Modern rabszolgák Akinél jól gurul a labda, ahhoz a pénz is dől. A brazil csatár, Fele tudása kétségtelen. Cselei néha a fantasztikum határát súrolják. Ugyanezt mondhatjuk jövedelméről is. Játékával és reklámmal havi jövedelme meghaladja az 5000 dollárt. De jaj néki, ha egyszer megsérül, vagy nem tudja a kívánt teljesítményt nyújtani. Hamarosan tudomására hozzák, hogy nem más, mint modem rabszolga, akit csak addig kényeztetnek, amíg pénzt hoz az egyesületnek. A profi labdarúgók táborában a legnehezebb helyzetben kétségkívül az edző van. A legfantasztikusabb összeget is megkaphatja, de jövedelme és állása minden veszélynek ki van téve. Az edző értékét a csapat tabellán elfoglalt helyzete határozza meg. Az elmúlt bajnokság idején például a nyugatnémet edzők közül mindössze hat tartotta meg állását az első osztályban. Akiket megtartanak, azok rendkívül jól keresnek. A német »München 1860* csapat 3000 dollárt fizet havonta az edzőnek. Schwartz Elek, a Benfica volt edzője Frankfurtban 2500 dollárt köp havonta, és az Inter híres edzőjének, Her- rarának évi jövedelme soha sincs 75 000 dollár alatt. Az érem másik oldala Bizonyos dolgot a gyanútlan szemlélő a felületes vizsgálódásnál nem vesz észre. Falcé Riva, az Intemazionale elnöke egyben egy nagy milánói textilvállalat tulajdonosa. Egyik szerepkörében milliókat dob ki, másrészt minden lírával takarékoskodik. Már többször megtörtént, hogy a milánói munkások Riva ellen tüntettek. »►Törődj kevesebbet az Intem a- zionaléval és többet munkásaiddal!* Vagy: »■Fizess kevesebbet Altaflniért és többet munkásaidnak* feliratú táblákkal és jelszavakkal vonultak a stadion elé. Ez is egy fejezete a profi labdarúgásnak. — SZÍ — Jelen pillanatban a sakkozók töltik meg tartalommal a falvak sportéletét. Csaknem két hónapja folyik a járási egyéni sakkbajnokság, igen nagy érdeklődéstől kísérve. Ádáz harc dúl a hajrában Zoliéi, Torma és Miovecz között. Ez utóbbi versenyző a tizedik forduló után pontveszteség nélkül áll a táblázat élen. Hogy milyen népszerű sportág a sakkozás, azt mutatja: nemcsak a felnőttek, hanem az úttörők is nagyon kedvelik. Legutóbb Kaposváron az Ifjúsági Házban hét csapat részvételével rendeztünk versenyt az úttörőknek. A nagybajomi győzelem azt mutatja, hogy ebben a faluban nagyon népszerű a sakkozás. Hogyne, hisz a művelődési otthonban sakk- szakkör is működik. A labdarúgó-bajnokság szünetét arra akarjuk felhasználni, hogy újabb játékvezetőket képezünk ki. Bár huszonhárom bíráuk van, ez azonban a sok mérkőzés miatt kevés. Aztán a játékvezetők megyei bizottsága is kért tőlünk bírókat a megyei IL osztályú mérkőzésekre. Ha rendezni akarjuk a sorokat, akkor legkevesebb 12—15 játékvezetőt kell kiképeznünk a télen. Ügy gondoltuk, hogy Január első napjaiban elkezdjük a játékvezetői tanfolyamot (várjuk a jelentkezőket), hogy mikorra megkezdődnek a bajnoki mérkőzések, a bírák már vizsgát telhessenek — mondta Kutas! Gyula, a Kaposvári JTS elnöke. A kaposvári járásban tehát nincs holt idény a sportban. TEKE Jó eredmények a városi íízekbajnokságon Az NB Il-es, a megyei és az ifjúsági tízekbaj nokság mellett megrendezték a tekézők városi tízekversenyét is. Ez annyiban hozott meglepetést, hogy a győztes jobb eredményt ért el, mint az NB II-esek éllovasa. Az is pozitívum, hogy az 5. helyezett is 400 fát ütött. A városi tlzekbajnokság végeredménye: 1. Bene (K. Spartacus) 445 fa 2. Haász (K. Spartacus) 413 fa 3. Ángyai (K. Spartacus) 405 fa 4. Kiss I. (K. Lendület) 403 fa 5. Jani (K. Közút) 400 fa 6. Barta (K. Spartacus) 394 fa 7. Kovács E. (K. Fáklya) 382 fa 8. Endrédi (K. Fáklya) 381 fa 9. Kiss P. (K. Fáklya) 374 fa 10. Walter (K. Vasas) 364 fa APRÓHIRDETÉSEK ADÁS - VÉTEL || Márkás zongora olcsón eladó. Kaposvár, Széchenyi tér 6. (1322) Szép karácsonyfa kapható. Kaposvár, Füredi u. 145., Vencééknél. (1329) Pusztaszemes központjában — Balaton- földvárhoz 7 km-re — két szoba, konyha, fürdőszoba, ipari áramú műhely és egyéb gazdasági mellékhelyiségekkel új lakóház 1200 n-ol területen eladó. Jól jövedelmező tsz, és helyi buszjárat a Balatonra. Érdeklődni: B. Geiger György, Pusztaszernek _____________(3507) K ifogástalan állapotban levő dzsessztrom- bita eladó. Pisztont is helyettesít. László Imre, Nagybajom, Já- kói út 4. (3509) Kétszobás lakás gazdasági épületekkel, 1905 n-öl telekkel eladó. Keller Zoltánné, Kéthely, szőlőhegy. Sezlon eladó. Kaposvár. Április 4. u. 82., Szira. (9999) A Csurgó és Vidéke Körzeti Földmű vessző vetkezet csurgói termelő cukrászüzemébe szakképzett vezetőt keres Keres továbbá két műszakos konyhával rendelkező büfé-falatozójához szakképzett vezetőt, valamint dekorációs részlegéhez szakképzett kirakatrendezőt. A fenti állások betöltésére jelentkezni lehet az fmsz igazgató elnökénél (Csurgó, központi iroda) személyesen vagy írásban. Erkölcsi bizonyítvány, működési bizonyítvány szükséges. Fizetés az fmsz-i bérkategóriának megfelelően. (3505) Egy szoba-konyhás családi ház gazdasági épületekkel eladó. Érdeklődni: Nagyberki, Petőfi u. 17. szám. (9986) Eladó 2 db 3x3 méteres vas ablakkeret. ÉDOSZ Művelődési Otthon, Kaposvár. Siófokon, Dózsa György u. 81. szám alatt családi ház áron alul beköltözhetően eladó. Érdeklődni ugyanott. (8895) Az EM 44. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal fölvesz — budapesti m unkahely ek- c — könnyűgépketze- ket (ÉM-vizsgával), asbetonszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést térítés ellenében biztosítunk. Tanácsi igazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15., földszint. (3436) Nagyatádon, a Széchenyi tér és Zrínyi utca sarkán, a művelődési házzal szemben társasházépítés kezdődik. A két és fél szobás lakáshoz kb. 50 00C Ft készpénz szükséges. Jelentkezni lehet az OTP nagyatádi fiókjánál. (3506; Vizsgázott azonnal felveszünk. PIÉRT, Kaposvár, Jutái út. A Kaposvári Állami Gazdaság bőszénfai kerülete Jelentkezés Bőszéníán. A Kaposvári KPM Közúti Igazgatóság gyakorlattal rendelkező (9987) (3504) A Balatongyöngye 1 Tsz (Balatonlelle) zabvetőmagot keres felvásárlásra. Fizetés megegyezés szerint készpénzben vagy kukoricáért cserébe. Ajánlatokat a tsz címére kérünk. (9988) Koszorúk, menyasz- szonycsokrok, koszorúslány-csokrok, alkalmi csokrok készíthetők. Kissné koszorú- és művirágkészítő. Lengyeltóti vasútállomás. (9895) Répavágókéseket minta szerint készítek. Tüchert kovács, Nagykanizsa, Eötvös tér 22. (1314) Bútorozott szoba két személy részére kiadó. Kaposvár, Irányi Dániel u. 17. (kapu alatt). (9983) HÁZASSÁG autószerelőt vesz fel. Jelentkezés Gorkij utca 2 . sz. alatt. Fizetés megegyezés szerint. (9982) 1 be. A Balaton egyik legszebb helyén önhibáján kívül elvált, 37 éves, 172 cm magas konyhakertész házasság céljából megismerkedne hozzáillő csinos nővel. »Mező- gazdaságban jártas előnyben* jeligére a I nagykanizsai hirdető(96656) DECEMBER b Időjárás _ ^ ■ Várható időwm járás ma estig: “ lg Erősen felhős ■ idő, többfelé Csütörtök I fsö,-.1?ava^- esvő* la később kisebb .... , , . I havazás. Az Viktoria ü erős, a Dunántúlon helyenként viharos szél mérséklődik. A hőmérséklet kissé csökken. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0—plusz 5 fok között lesz. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor plusz 4,8, déli 12 órakor plusz 4 fokot mértek. A Nap kél 7.30, nyugszik 15.56 órakor. A Hold kél 8.15, nyugszik 16.11 órakor. Évfordulónaptár 175 éve, 1790. december 23-án született Jean-Francois Champol- lion francia régész, az egyiptológia tudományának elindítója. A Napóleon egyiptomi hadjárata során megtalált, híres rosette-i kő felirata alapján megfejtette az egyiptomi képírást. Ezzel lekerült a fátyol Egyiptom titokzatosnak tűnő ókori kultúrájáról, történetéről, és lehetővé vált a fennmaradt szövegemlékek tudományos felhasználása. A fölfedezést 1824- ben tette közzé. Ezt az időpontot tekintik az új tudományág megalapításának. Champollion 1828— 1830 között további kutatásokat folytatott Egyiptomban, de tudományos eredményeiről beszámoló művének megjelenését már nem érte meg. A túlfeszített munka fiatalon, 42 éves korában vitte sírba. A Minisztertanács ülése A Minisztertanács szerdán ülést tartott. Megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a KGST végrehajtó bizottságinak 20. üléséről és a magyar—bolgár gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság 6. üléséről szóló tájékoztatót. A külkereskedelmi miniszter beszámolt a Magyarország és az NDK közötti 1966—1970. évi hosszú lejáratú államközi kereskedelmi megállapodásról, valamint Jugoszláviában folytatott előzetes kereskedelmi tárgyalásairól. A kormány a beszámolót tudomásul vette. — Ajándékcsomagokat adott karácsonyra a dolgozók gyermekeinek a Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára. — Verseny. Tisztasági, közegészségügyi és falurendezési versenyre hívta ki a Tapsonyi Községi Tanács a marcali járás községeit. A harmadik ötéves terv időszaka alatt minden év májusában járási bizottság értékeli a versenypontok teljesítését. — ötletes KISZ-sarkot rendeztek be a diákok a marcalf gimnázium zsibongójában. A KISZ-isták öntevékeny munkával saját készítésű berendezési tárgyakkal teremtettek hangulatos pihenőhelyet maguknak. — Előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség Rédei Gyula balatonfenyvesi lakost, és bűnvádi eljárást indított ellene. A vizsgálat ugyanis megállapította, hogy a tegnapi lapunkban közölt halálos közlekedési balesetet Rédei gondatlansága okozta. — Hatlábú borjút ellett Bencze József tsz-tag háztáji tehene a Tolna megyei Medina községben. A kisborjú hat felső lapockájából nőtt ki ! a korcsláb. Ezek nem zavarják mozgásában a virgonc kis állatot. — Magánokirat-hamisítás bűntette miatt a Barcsi Járásbíróság 1000 forint pénz- büntetésre ítélte ^ Kovács Zoltán agrenómust, aki a cso- konyavisontai takarékszövetkezettől fondorlatos módon 5000 forint személyi kölcsönt vett föl. A bíróság a büntetés végrehajtását egy évig felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős. — Mintegy 40 vagon káposztát, sárgarépát és egyéb gyökérzöldséget tárol a télen át a megye termelőszövetkezeteiben a MÉK A legtöbb káposztát a háromfai tsz vermelte lé. — 427 áruvásárlási hitellevelet adott ki az OTP osz- szesen 2 627 000 forint értékben december 8-a óta. Rádiót, te'evíziót, háztartási gépeket .és bútort vásároltak a vevők. — Korszerűsítik a kaposvári malmot. Ezervagonos búzatárolót, gépműhelyt és irodaházat építenek. A korszerűsítésre több mint 22 millió forintot fordítanak. — 374 dolgozót üdültetett az idén az Építők Szakszervezetének megyebizottsága. Közülük huszonötén külföldi üdültetésben részesültek. Közlekedési balesetek Figyelmetlenül, a megengedettnél gyorsabban vezette a 13. SZ. AKÖV YA 33-72 rendszámú tehergépkocsiját Pál Lajos kaposvári lakos. Juta és Hetes között, hogy ne gázoljon el egy eléje szaladó sertést, félre rántotta a kormánykereket, megcsúszott a járművel, és kitört egy telefonoszlopot. Személyi sérülés nem történt. Erősen ittas állapotban ült motorkerékpárra Kelemen Vince somogysámsoni lakos és felbukott. Súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. — Magyar—lengyel választékcsere. Sebes Sándor, a belkereskedelmi miniszter első helyettese és Emil Ko- lodziej lengyel belkereskedelmi miniszterhelyettes december 22-én Budapesten 2,5—2,5 millió rubel értékű választékcsere megállapodást írt alá. Ennek keretében a lakosság ellátását javító cikkeket, gyapjúszövetet, fűrészárut, hűtőszekrényt, varrógépet, bútort stb. kapunk textiláruk és műszaki cikkek ellenében. — Értesítjük az elhunytak hozzátartozóit, hogy temetkezési üzletünkben munkaszüneti napokon árusítást nem 'tartunk. Kaposváron a háznál elhunyt halott kiszállítását a temetkezési üzletnél kifüggesztett ügyeleti címen kérjük bejelenteni. Temetkezési és Kertészeti Vállalat. (35002) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagyanyánk, anyósunk, Temcsi Józsefné temetésén megjelentek, és részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A- gyáfcoló család. (9998) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Nincs előadás! VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Fantomas. Színes, szélesvásznú francia—olasz bűnügyi filmparódia. Főszerepben Jean Marais. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Libuska horgászik. XII. 29-ig. Az előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ — Ünnepélyes századgyűlést tartott tegnap a csurgói Farkas János munkásőrszá- zad. Értékelték az évi kiképzési eredményeket, kitüntették a kiképzésben, szolgálatban élenjáró munkásőröket. Megszakított repülés. Magyarul beszélő lengyel film. Korhatár pélkül. Kísérő műsor; Kárpáti medve. Az előadás kezdete 4 órakor. Szamurájhűség. Szélesvásznú japán filmdráma. Csak 18 éven felülieknek! Az előadások kezded 6, 8 órakor.