Somogyi Néplap, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-16 / 270. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd. 1965. november 16. A Győri Vasas ETO-é lett a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa Nem vált be a semleges pálya. A fővárosi labdar.úgóba- rátokat nem érdekelte túlzottan, hogy két vidéki csapat találkozott az 1965. évi Magyar Népköztársasági Kupa döntőjében. Ráadásul az időjárás is zordra fordult. Ezért alig háromezer néző gyűlt ösz- sze a Népstadionban, amikor A Győri Vasas ETO és a Diósgyőr csapata kifutott a hóval borított pályára. Minden úgy történt, ahogy várni lehetett. A diósgyőriek »gólt nem kapni« jelszóval megerősített védelemmel játszottak. A győriek — erejük tudatában — bátor támadó játékba kezdtek, ennek eredménye lett az első félidőben rúgott négy gól. Kétszer Keg- lovich talált a hálóba, aztán a nyurga Soproni értékesített egy 11-est. Végül az apró termetű Varsányi állította be a félidő és — mint később kiderült — a mérkőzés végeredményét is. Szünet után ugyanis nagyot esett az iram, a győriek is megelégelték, így az eredmény már nem változott. Az 1965. évi MNK-döntő végeredményét tehát az alábbiak szerint jegyezték föl: Győr —Diósgyőr 4:0 (4:0). A mérkőzés befejezése után a két csapat a Népstadion díszpáholya elé vonult, ahol Kovács József, az MNK-bi- zottság elnöke átadta Palotai Károlynak a Magyar Népköz- társasági Kupát, valamint a tizenöt arany emlékplakettet A diósgyőri labdarúgók tizenöt ezüstplakettet kaptak. Veresége ellenére is megnőtt a K. Honvéd bajnokesélye Értékes győzelmet arattak a Vasas férfi asztaliteniszezői Szerdán kettős NB J-es mérkőzés lesz Kaposváron Befejezéshez közeledik a bajnokság az asztalitenisz NB I-ben is. A hajrában jól szerepelnek a kaposvári csapatok. K. Vasas—P. Ércbányász 12:8 Gy.: a Balázs—Ivusza pár (2), a Kiss—Rák pár (2), Balázs (4), Ivusza (2), Rák, Kiss, ill. dr. Horváth (3), Balázs (3), Horvátn (2). K. Vasas MTE—Külker 10:10 (női) Gy.: a dr. Vinczéné—Bódizs pár (2), a Szereczné—Bantus- né pár (1), dr. Vinczéné (4), Szereczné, Bartusné, Bódizs, ill. a Kárpáti—Kovács pár (1), Kovács (3), Kárpáti (3), Gé- mesi (2), Vrábel. Szerdán Kaposváron kettős bajnoki forduló lesz. Délután fél 4-kor a K. Vasas női gárdája a Bp. Statisztika csapatával mérkőzik, amelyben többek között szerepel a válogatott Papp Angéla Is. Este fél 7-kor lesz a Bp. Vörös Meteor— K. Vasas férfi találkozó. A bajnokegyüttesben Harangit és Faházit láthatják majd az asztaliteniszsport kaposvári barátai. Csonka forduló volt a megyei bajnokságban Székesfehérvári MÁVSzékesfehérvár, 500 néző. V.: Petri. Sz. MÁV: Kiss — Pál, Bátor, Bibi — Mester, Pajor — Kerék, Buzsics, Bapai, Bőke, Dumasz. Edző: Trenyovszki Zoltán. K. Honvéd: Erdősi — Köves, Tajti, Bobori, Paulicsek — Balázs, Fenyvesi — Terjéki, Kerkai, Da- ka, Földi. Edző: Tóth József. Hózápor söpört végig Székesfehérváron, amikor vasárnap délután kifutottak a pályára a csapatok. A széltől támogatott hazaiak és a hózáporral szemben játszó K. Honvéd küzdelme az első negyedórában esemény nélkül zajlott le. A kapusoknak nem akadt különösebb dolguk. A 22. percben Kerekes nagy lövését kellett védenie Erdősinek. A 25. percben abszolút helyzete volt a székesfehérvári pcsatárnak, Rapainak. ...........ázta őrzőit, s már csak E rdősivei állt szemben. A kapus remek vetődéssel azonban hárítani tudott. A Honvéd teljesen beszorult. A 31. percben viszont Daka révén mégis támadást vezetett. A kaposvári csatárnak azonban nem akadt segítőtársa, s a három védő végül is elválasztotta a labdától. A 40. percben Dumasz hagyta ott Kövest, aztán mellé lőtt. Szünet után elállt a hó, a szél azonban nem gyengült. Most az első percekben a Honvéd próbálkozott, de továbbra is csak három (!?) csatárral. A jól záró fehérvári védőknek nem volt nehéz dolguk, mert ha egy-egy védőn túljutottak is Földiék, még mindig maradt két »söpörgető«. A 19. percben sajnálatos baleset történt a pályán. A fagyos, síkos talajon Fenyvesi és Dumasz összecsapott. Fenyvesi rúgta el a labdát, s csak azt lehetett látni, ^hogy Dumasz a földön marad. Továbbfutott a hazaiak támadása, s azt a 11-es magasságában csak szabálytalanság árán tudták feltartóztatni a Honvéd vé-K. Honvéd 1:0 (0:0) dói. A játékvezető megítélte a szabadot, majd orvosért szólt. A földön fetrengő Dumaszt kivitték, s a mentő a székesfehérvári kórházba szállította. Aztán bal oldalról a fehérváriak beívelték a szabadot, a labda az ötös és a kapuvonal közé szállt, Erdősít akadályozták a védésben, így Ra- pai zavartalanul fejelt a hálóba. 1:0. Most fellazította az edző a kaposvári védelmet. Paulicsek előrement a támadósorba. A Honvéd azonban egyáltalán nem tudta kihasználni emberelőnyét, bár feljött a kaposvári csapat. A 26. percben Földi beadását Daka közelről fölé fejelte; a 34. percben Terjéki bombázott kapura, Kiss azonban szöglet árán mentett. Most már a fehérváriak védekeztek tíz körömmel, s ott folyt a játék a fehérvári tizenhatoson. Az fcredmény azonban nem változott. Taktikai vereséget szenvedett a Kaposvári Honvéd Székesfehérváron egy nála kisebb képességű együttestől. A mérkőzésen bebizonyosodott, hogy a Honvéd összjátéka sokkal jobb, ipint a fehérvári csapaté. Olykor percekig kaposvári lábról lábra vándorolt a labda. A befejezés azonban szárnyszegett csatársorral olyan jó védelem ellenében, mint amilyen a fehérvári, nem sikerülhetett. A hazaiak egyetlen — eléggé szerencsés — gólja eldöntötte a mérkőzést. A Hon- védnak legföljebb az szolgálhat mentségül, hogy a találkozó csak neki volt^ fontos. Ezért is volt ideges a csapat játéka. Különösen a gól után. Támadóbb szellemű játékkal a Honvéd köny- nyen győztesként vonulhatott volna le a székesfehérvári pályáról. A hazai csapatból Bátor, Pál, Mester és Kerék játéka emelkedett ki, a kaposvári csapatból Tajti, Fenyvesi és Daka játszott átlagon felül. K. Kinizsi—Pécsi Bányász 2:1 (1:1) Kaposvár, 1000 néző. V: Antal. K. Kinizsi: Kovács — Simon, Filiszár, Zag — Szabó I., Bíró — Jutási, Szabó n., Horváth, Herbei, Laczkovics. Edző: Váradi Lajos. P. Bányász: Lukács —■ Bárány, Farkas, Kása — Szűcs, Keller — Györkő, Opova, Koch, Selymes, Tamás. Edző: Kresz Sándor. A salakos pályán a Kinizsi lendült támadásba. A 7. percben Herbei sokat ígérőén tört ki, de mellé lőtt. A hazai rohamokat a Bányász védői több ízben is csak szöglet árán tudták hárítani. A középen vezetett akciók azonban eredménytelenek maradtak. Harminc perc elteltével alábbhagyott a Kinizsi lendülete, s a vendégek jöttek fel. Egy szabadrúgást Kovács a léc alól nyomott ki, majd az egyedül kitörő Selymes lábára vetődve mentett. A 35. percben Opova állította le a labdát szabadrúgáshoz a 16-os vonalán. A lövésbe belenyúlt Zag, s az irányt változtatott labda a léc alá vágódott, 0:1. A gól után ismét rákapcsolt a Kinizsi, és a 45. percben jutási beívelt labdáját Szabó n. csúsztatott fejessel a bal alsó sarokba továbbította, 1:1. ' Fordulás után változatos játék alakult ki. A bizonytalankodó hazai védelem mellett a 4. percben Selymes futott el, de nagy helyzetben mellé lőtt. Később Simon és Filiszár egymást zavarta, ismét gólhelyzet alakult ki a bányászok előtt, végül Zag szögletre mentett. A 18. percben Herbei kicselezte a védelmet, egyedül tört kapura, amikor a berohanó Bárány a 16-os előtt felvágta. A szabadrúgásnak Filiszár készülődött, azonban váratlan Laczkovics kanyarodott a labdának, s ballábas lövése a sorfal mellett véd- hetetlenül vágódott a sarokba, 2:1. Ezután már nyugodtan gurigá- zott a kaposvári csapat. A 28. percben Laczkovics szabadrúgása levágódott a sorfalról, végül Herbei közeli fejesét Lukács védte. A Bányász beletörődött a vereségbe, a Kinizsi pedig labdatartással húzta ki a hátralevő időt. A tartalékos Kinizsi jó és lelkes játékkal búcsúzott el ebben az idényben a hazai közönségtől. A tét nélküli mérkőzésen a vártnál nagyobb iram és hevesebb küzdelem alakult ki. A Pécsi Bányász ötletes, kombinatív játékkal igazolta az utóbbi időkben mutatott jó szereplését. A kaposvári együttes játékosainak dicséretére szolgál, hogy 0:1-ről fordították meg az eredményt, és kevés lehetőségüket is jól kihasználva megérdemelten győztek. Jók: Zag, Szabó I., Bíró, Jutási, ill. Bárány, Kása, Selymes, Opova. * * * További eredmények a Nyugati csoportban: Pécsi BTC—Pápa 1:0, Zalaegerszegi TE—Veszprém 1:1, Láng— Ikarus 2:0, Zalaegerszegi Dózsa —PVSK 6:2, Budai Spartacus— Fővárosi Autóbusz 1:1. Győri Dózsa—Várpalotai Bányász 5:1 (2:1). Várpalota, 2000 néző. V.: Vízhányó. A győri csapat nemcsak határtalan lelkesedéssel játszott, hanem jobb is volt, mint az idegesen és szétesően játszó Bányász. Mosonmagyaróvár—Esztergom 3:1. A Nyugati csoport állása az utolsó forduló előtt: 1. K. Honvéd 33 19 7 7 54:23 45 2. Várpalota 33 18 7 8 66:37 43 3. B. Spart. 33 14 10 9 40:25 38 4. ZTE 33 14 9 10 54:44 37 5. Sz-fehérvár 33 13 11 9 37:43 37 6. PVSK 33 13 8 12 41:47 34 7. Z. Dózsa 33 13 7 13 42:41 33 8. K. Kinizsi 33 13 6 14 48:42 32 9.' Autóbusz 33 12 8 13 49:51 32 10. Esztergom 33 9 14 10 38:41 32 11. P. Bányász 33 12 8 13 45:53 32 12. Veszprém 33 11 9 13 45:44 31 13. Ikarus 33 11 8 14 47:53 30 14-15. Győri D. 33 9 10 14 41 *.48 28 14-15. Pápa 33 10 .8 15 41:48 28 16. M.-móvár 33 12 4 17 46:61 28 17. Láng 33 8 12 13 36:48 28 18. Pécsi BTC 33 8 10 15 37:58 26 LABOD—LENGYELTÓTI 4:2 (2:1) Lengyeltóti. 200 néző. V: Végh. A rossz idő és a roßsz talaj ellenére is sportszerű, jó mérkőzés volt. A Lengyeltáti kétszer egyenlített, a bajnok Lábod azonban a hajrában felülkerekedett. G: Fü- löp (2), Koczka, Borzas, ill. Tölli és Csordás (ll-esből). Jók: Keszi, Csór, Fülöp, ill. Horváth n., Nyers, Csordás. Kovács Ferenc KAPOLY-rCSURGO 2:1 (2:0) Csurgó, 100 néző. V: Miilei. Végig a hazai csapat támadott. A vendégek azonban kevés helyzetükből is több gólt rúgtak. A csurgói Luczek 2:l^es állásnál ll-est hibázott. G: Kétszeri, Huszanágics, ill. Vörös. Jók: Ábrahám, Kerekes, Her ke, ill. Hottó, Nagy. Halmai Emil BARCS—K. VASUTAS 1:0 (1:0) Barcs, 50 néző. V: Darázsi. Irreális talajú pályán folyt a mérkőzés. Az első félidőben a hazaiak játszottak jobban, szünet után a vasút hagyott ki tengernyi helyzetet. G: Marton. Jók: Pálmai, Horváth, Marton, ill. Illés, Wéber, Orbán. Ifj. Pandúr Ferenc NAGYATÁD—GYÉKÉNYES 4:1 (2:0) Zákánytelep, 50 néző. V. Horváth II. L. A mély talajú pályán jobban érvényesült a vendégcsapat ragyogó technikai tudása. A Tabra kisorsolt Tab—K. Dózsa mérkőzés elmaradt, mert a pálya játékra alkalmatlan volt. A megyei bajnokság állása: 1. Lábod 2. Taszár 3. K. Dózsa 4. Kapoly 5. Csurgó 6. Nagyatád 7. Barcs 8. Tab 9. Marcali VM 10. M. Honvéd 11. Lengyeltóti 12. Bab^csa 13. K. Vasutas ]4. Gyékényes 15. Somogyszob 16. Felső bog át x 28 24 1 3 92:23 49 29 20 4 5 52:23 44 28 1,8 4 6 77:28 40 29 17 4 8 55:27 38 29 16 4 9 60:36 36 28 15 4 9 59:42 36 29 15 2 12 54:45 30 27 12 4 11 41:44 28 28 13 2 13 51:71 28 28 10 7 11 47:48 27 28 10 0 12 44:53 26 28 10 4 12 43:5* 24 29 7 6 16 29:51 20 28 5 6 17 25:75 16 30 2 3 25 6:47 7 30 1 1 28 14Í76 3 X x = visszalépett. — A totó ll-fl találatos szelvénye: 2x2111112llxx +x. 13 találatot 11 fogadó ért el, nyereményük szelvényenként 38 845 forint. A 13 találatosak közül 4 fogadó 13 plusz 1 találatot ért el, ezek nyereménye a jutalommal együtt 163 371,25 forint. 12 találatos szelvények száma 236, nyereményük szelvényenként 1207,50 forint. 11 találatos szelvény 2344; darab volt, nyereményük szelvényenként 121,25 forint. 10 találatot 14 605 fogadó ért el, nyereményük 28,75 forint. hírek Időjárás Várható időjárás ma estig: Változó meny- nyiségű felhőzet, szórványosan előforduló havazással. Reggeli párásság, helyenként lassan hulló köd. Mérsékelt szél. Hideg marad az idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3—plusz 2 fok között lesz. — Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor mínusz 5,6 fokot, déli 12 órakor mínusz 2 fokot mértek. A Nap kél 6.50, nyugszik 16.07 érakor A Hold kél 23.35, nyugszik 13.32 órakor. Évfordulónaptár 70 éve, 1895. november 16-án született Paul Hindemith, a két év előtt elhunyt német zeneszerző. Brácsaművészként indult, majd a frankfurti operaház hanverseny- mestere, s később a berlini konzervatórium tanára volt. 1937-ben a Hitler-Németországból emigrációba kényszerült, s Amerika több egyetemén tanárként működött, 1953- tői haláláig a zürichi zenei főiskolán tanított. Egyike volt a jelenkor legtermékenyebb zeneköltőinek. — Emberrablás! kísérlet. Naszreddin Raszult, a Szovjetunió déli határa közelében lévő egyik szovhoz pásztorát három fegyveres bandita támadta meg. A banditák átlo- póztak a határon, és arra akarták kényszeríteni a násztort, hogy tartson velük. Naszreddin Raszul fölvette a harcot a banditákkal, vezetőjüket lefegyverezte és bekísérte a legközelebbi határőrpontra. A két másik idegen visszaszökött. A szovíet állambiztonsá- gi bizottság elnöke kitüntette a bátor szovhozpásztort. — Tíz kilométernyi utat épít évente, mintegy hatmillió forintos költséggel a Dél-somogyi Állami Erdőgazdaság. — Tsz-jogtanácsosok, ügyvédek és a járási tanácsok mezőgazdasági osztályainak jogászai szakmai konferencián vettek részt tegnap Kaposváron. — 28 dolgozó tanul szakmunkásképző tanfolyamon a Csurgói Faipari Vállalatnál. A dolgozók kétéves tanfolyam elvégzése után faipari gépészszakmunkás-bizonyítványt kapnak. — SOMOGYI MESEGYŰ.I- Tö. A Magyaregresen élő Ko- csisné Szirmay Fóris Mária szorgalmasan dolgozik új könyvén. Az Ifjúsági Könyvkiadó 350 mesét kért tőle. — A korszerű anyagmozgatás az élelmiszeriparban címmel tegnap filmvetítéssel egybekötött előadást tartott két budapesti szakember az ÉDOSZ művelődési házban. — Hajótörés — 90 áldozattal. Abbahagyták a kutatást a Yarmouth Castle személyhaió eltűnt utasai után. Mint már jelentettük, az 500 tonnás luxushajó szombaton éjfél után Nassau és Miami között ki— Üj palástköszörűgépet kapott a Világítástechnikai Vállalat Kaposvári Gyára. A korszerű gép mintegy 250 000 forintba került. — Hamarosan nyit az új balatonszemesi művelődési otthon. Fölszerelésére, bútorok beszerzésére 75 000 forintot fordítanak az idén. — ÓRIÁS HAL. 270 centiméter hosszú, 140 kilogram súlyú vizát fogott ki a Dunából egy bolgár halász. — Kempingházak. Egyre népszerűbbek a Csurgói Napsugár Ktsz által készített kempingházak. A ktsz újabb 46 kempingház készítésére kapott megrendelést. — Slatinakazánt helyeztek üzembe a Kaposvári Kefe- anyag-kikészítő Vállalatnál. Jelenleg kétszer annyi gőzt tudnak előállítani, mint a kazán üzembe helyezése előtt. — AZ ÜGYÉSZSÉG FELHÍVÁSA. A Somogy megyei Főügyészség kéri, hogy jelentkezzék a Főügyészségen (Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 3. sz. II. em. 23. szoba) az a személy, aki 1965. november 7-én hajnalban Kaposváron, a Beloiannisz utcában kerékpárral haladt a tűzoltó laktanya felől a József Attila utca irányába, és egy súlyosan bántalmazott férfit fölsegltett. — Az ordacsehi tőzegüzemet Vörsre telepítik át. Az új teleD programjára, — melyet még az idén elkészít a Tanácsi Tervező Iroda — 200 000 forintot költenek. — Helyreigazítás. A családpedagógiái szabadegyetemmel kapcsolatos vasárnapi hírünk téves időpontot közöl. Az előadás ma délután 6 órakor lesz. __ A Dél-dunánátúli Áramszolgáltató Vállalat üzemvezetősége értesíti a lakosságot, hogy a Marx K. utcai lakótelepen f. hó 17-én és 18-án 8 órától 16 óráig áramszünet lesz. (9522) — Országos állat- és kirakodóvásár lesz november 18-án Török- koppányon. (3366) — A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemvezetősége értesíti a lakosságot, hogy f. hó 16-án (kedden) reggel 8 órától 14 óráig áramszünet lesz a Katona József, a Sörház, a Tompa M. és az Akácfa utcában. (9496) _ Fiatalok! Nők! Előnyös a fonyódi természetes szénsavas ásványvíz használata. (9381) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy Kemény Lajosné Steiner Zsuzsanna november 14-én, 43 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése november 17- én, szerdán du. 14.3# órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (9531) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 15 órakor: Duna-parti randevú. (Táncsics-bérlet.) VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A katona apja. Magyarul beszélő szovjet filmballada a sze- retetről. Korhatár nélkül. Kísérő- műsor: Vándormadár. (XI. 17-ig.) Az előadások kezdete 5 és 7 ÖKÖLVÍVÁS Fölényesen nyertek a kaposvári fiúk K. Dózsa—Dunaújvárosi Kohász 16:4 A Csiky Gergely Színházban szépszámú közönség előtt került sor a találkozóra. A sportszerű küzdelmek tárgyilagos, jó bíráskodás mellett zajlottak le. Eredmények (élői a kaposvári versenyzők): Légsúly: Zsiga kitűnő technikával győzött a nagy ütőerejű Farkas ellen. 2:0. Harmatsúly: Tóth fokozatosan felőrölte a rutinos Varga erejét, akire a 3. menetben rá is számoltak. 4:0. Pehelysúly: Suta ellen *Matkó fölényeskedve kezdett, azután a kaposvári fiú kemény ütései megállították a dunaújvárosi fiút. A 3. menetben mindkét versenyző »’•kész-« volt. Suta kis különbséggel győzött. 6:0. Könnyüsúly: Horváth nagy ütéseitől Kissre kétszer is számolta^ .a második menetben repült a tö- "rülköző. 8:0. Bisváitósúly: Tótoi eilen Gulyás percek alatt kétszer megroggyant. A bíró döntő fölényt állapított meg. 10:0. Váltósúly: Papp J. csak nehezen boldogult a dulakodó, támaszkodó Vajdával. 12:0. Nagy váltósúly: Balogh ellen Fehér három menetes verekedésben minimális különbséggel szerezte meg a győzelmet. 12:2. Középsúly: Dunajetz elől Feil csak menekült, s ezért a vezető bíró a 2. menetben megintette a Kohász versenyzőjét. Csaibai edző erre feladta a meccset. 14:2. Félnehézsúly: Varga nem tudott ellenállni Máté megrendítő ütéseinek. Most Hiergert edző dobta be a törülközőt. 14:4. Nehézsúly: Kalmár ellenfél nélkül győzött. 16:4. A mérkőzésekei Porkoláb és Takács vezette, pontozott Nagy, Gábor, Marek és a szabad vezető bíró. A Dombóvári VSE az MB II küszöbén Siófok—Keszthely 1:1 (1:1) Siófok, 250 néző. V: Kleiber. . Siófok: Iszak — Farkas, Vörös, Fejes — Szabó, Kerényi — Pelyva, Fehér, Tóth, Papp, Kovács. Edző: Radnai György. Keszthely: Kovács — Molnár, Kelemen, Hegedj — Huth, Biczó — Lőrincz, Pintér, Győréi* Bognár, Csehikor. Edző: Opovics Géza. Havas, síkos pályán játszották a mérkőzést. Már a 3. percben Tóth bombagóljával vezetéshez jutott a Siófoki Bányász. A 30. percben Győréi kiegyenlített. Szünet után nem változott a játék kepe, a kapuk nemigen forogtak veszélyben. A 82. percben Győréit a játékvezető kiállította. A mérkőzésre rányomta a bélye gét, hogy egyik csapat számára sem volt már tétje, amolyan barátságos pontosztozkodás volt. Jók: Iszak, Farkas, Kovács, ill. Pintér, Pa»». További eredmények: Lovászi—Mohács 5:2, N. Dózsa Sz. Dózsa 1:0, D. Spartacus—N. Bányász 2:2, Baja—Dombóvári VSE 0:0, Pécsi Ércbányász—Nagymányok 5:1, PEAC—NVTE 2:2. A Délnyugati NB III állása: 1. DVSE 29 18 4 7 61:34 40 2. NVTE 29 16 7 6 53:33 39 3. N. Dózsa 29 15 5 9 49:30 35 4. N. Bányász 29 13 8 8 64:47 34 5. Baja 29 14 6 9 45:34 34 6. P. Ércbány. 29 16 1 12 56:33 33 7. Siófok 29 13 7 9 42:35 33 8. Mohács 29 12 5 12 34:41 29 9. Keszthely 29 12 4 13 46:58 28 10. PEAC 29 9 9 11 45:39 27 11. Lovászi 29 12 3 14 44:56 27 12. Sz. Dózsa 29 11 3 15 37:45 25 13. Sárbogárd 29 9 4 16 39:73 22 14. D. Spartacuv 29 6 9 14 28:40 21 15. Nagymányok 29 8 5 16 33:55 21 16. K. Vasas 29 6 4 19 31:54 16 gyulladt, majd elsüllyedt. A személyzet tagjai és az utasok közül 450-et sikerült kimenteni, kilencvenen azonban nem kerültek elő, és most már bizonyos, hogy a szerencsétlenség áldozatai lettek. Föltételezik, hogy a tüzet kazánrobbanás idézte elő. órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Van, aki forrón szereti. Szélesvásznú amerikai filmkomédia. Korhatár nélkül. (XI. 17-ig.) Az előadások kezdete 4, 6 és * órakor. Fouvódi hirdetőink figyelmébe! Újsághirdetést feladhatnak Fonyódon Bata Lőrincnél, ruházati bolt.