Somogyi Néplap, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-03 / 259. szám
Szerda, 1965. november 3. 3 SOM r \I NÉPLAP TUDATFORMALAS A MARXISTA IDEOLÓGIA SZELLEMÉBEN »A szoiálizmus teljes jelépítésének szerves része a társadalmi tudat szocialista átalakítása, a marxista eszmék meghonosítása a tömegek gondolkodásában.« (Az MSZMP Központi Bizottságának ideológiai irányelveiből.) E gondolat körül, pontosabban ennek a megállapításnak jegyében folytatott tanácskozást a közelmúltban a ME- DOSZ Somogy megyei bizottsága. Az állami mezőgazdasági nagyüzemekben — állami gazdaságokban, gép- és gépjavító állomásokon, erdő- és tógazdaságokban — folyó ideológiai nevelőmunka tapasztalatait értékelték, megállapították az eredményeket, és meghatározták a további tennivalókat. Az MSZMP Központi Bii zottságának az időszerű ideológiai feladatokat tartalmazó irányelveit a SZOT, a ME- DOSZ és az SZMT is megtárgyalta Ezek a tanácskozások világosan megmutatták, mit kell tenniük a szakszervezet teknek a dolgozók tudatformálásáért, a marxista eszmék meghonosításáért. Azóta megyei értekezleteken, az üzemek termelési tanácskozásain és más összejöveteleken voll napirenden ez a téma: erről beszéltek az üzemek párt-, gazdasági és szakszervezeti vezetői, s meggyőző, tudatosító munkájuk nem maradt eredménytelen. Miben nyilvánul ez meg? Növekedett a dolgozók tájékozódási igénye, megnőtt az érdeklődés politikai és gazdasági életünk különböző kérdései iránt. A2 üzemi ismeretterjesztő előadásokat többen látogatják, mint a korábbi években, és egyre nagyobb a szocialista brigádmozgalomban részt vevők száma. Általában tehát elmondható, hogy sok tekintetben bővült és egyre bővül az emberek látóköre; kiegészítik, gyarapítják ismereteiket. Találkozni azonban olyan dolgozókkal is — néha gazdaságvezető pozícióban levőkkel —, akik még ma sem értik meg az ideológiai nevelés fontosságát, A meggyőzés erejével, az agitáció eszközével tehát még sokfelé kell hatni. Amíg gazv daságvezetői szinten tartják magukat a helytelen nézetek, addig a beosztottak, a fizikai dolgozók tudatformálása vor* tátottán megy. Nem arról vari szó, hogy ezt a folyamatai mértéktelenül gyorsítani kell Inkább arra van szükség, hogy a vezető jó példával járjon elöl mindenekelőtt a szocialista tudat fejlesztésében, a marxista gondolkodásmód elsajátításában. A jó példa vonz, a rossz elrettent, de néha ez utóbbi is követőkre talál. Akadnak, akik hangos szóval a szocializmus lelkiismeretes és tudatos építőinek vallják magukat, de szűkebb körben — halkabban — más1 mondanak, ellenkező nézetről tesznek tanúbizonyságot. A világnézeti nevelésben és általában a marxista gondolkodásmód meghonosításában nagy feladat vár a szakszervezetekre megyénk állami mezőgazdasági nagyüzemeiben. Vannak, akik egyéni érdeküket a társadalom érdekei elé helyezik, mások görbe utakon próbálnak érvényesülni, megint mások közömböseit politikai és gazdasági életünk eseményeivel szemben. Esetenként sikerrel jár az egyszeri hatékony agitáció, máskor meg csak a meggyőző munka többszöri ismétlése vezet eredményre. Ebből is látszik, mennyi még a tennivaló. Ezek közül mit oldhatnak meg a mezőgazdasági szak- szervezetek? Növelni kell a társadalmi szertartások szerepét a különféle családi eseményeken, ezek megszervezéséről, anyagi fedezetéről gondoskodni is szakszervezeti feladat. Ha ezt megoldják, jelentős ideológiai nevelőmunkát végeznek vele. Ezt a célt szolgálja az is, ha az eddiginél többet foglalkoznak a2 összejöveteleken a mezőgazdaság szocialista átszervezéséből fakadó eredményekkel Van mit méltatni, van miről tájékoztatni az embereket': Persze, hogy van! Hallani néha, amint fizikai dolgozók mondják egy rosszul sikerüli év után: őket — érthető okból — senki sem premizálja mert gyenge volt a termés, a gazdasági vezetők viszont nagy összegű jutalmat kapnak. A? is előfordul, hogy a dolgozót apró-cseprő hiba miatt társadalmi bíróság elé állítják, vezetőt azonban súlyosabb vétség esetén sem vonnak felelősségre. A szakszervezetnek is feladata utánajárni ezeknek a dolgoknak? Természetesen! Föltárni a problémákat, segíteni megoldásukban; nem szabad megválaszolatlanul hagyni a kérdéseket — mindez az ideológiai nevelőmunka feladatai közé tartozik. Hatékonyabb agitációval, meggyőző felvilágosítással eredményesebbé lehet tenni a marxista ideológia tudatosítását megyénk állami mezőgazda- sági üzemeiben is. Hernesz Ferenc Közegészségügyi kérdésekről tárgyalt a Tahi Járási Tanács (Tudósítónktól.) A Tabi Járási Tanács legutóbbi ülésén megvitatták a járás közegészségügyi helyzetét. Az állandó bizottság beszámolója foglalkozott a tbc-s megbetegedések számának csökkenésével, a tabi szociális otthon fejlődésével, az ivóvíz- ellátás hiányosságaival és a tsz-ek közegészségügyével. Több tsz-ben, de különösen Bonnyán és B 'bonymegyeren kevés gondot fordítanak a trágyakezelésre. Ezért az ablakon keresztül kiszórt trágya 2—3 méter magasságban felhalmozódott az istállók falainál. Az istállók rendje, a tejkezelés tisztasága is több helyen kifogásolható. A tejcsarnokok szennyvízelvezetése különösen Gamáson, Karádon és Somogyegresen vár sürgős megoldásra. Hogyan alakul a felvásárlás? A tervesettnél több kenyérgabona — As állatszállítások torlódásának megelőzéséért — Nem csökkent a söldség- termelési kedv — Várja a hísott libákat a baromfiipar A gabonafelvásArló ÉS feldolgozó vállalat idei munkájának legnagyobb sikere, hogy a tervezettnél 4 százalékkal több, 6638 vagon kenyérgabonát vehetett át a termelőszövetkezetektől. Az előirányzat teljesítésére, sőt ilyen mérvű túlteljesítésére hosszú évek óta nem volt példa. A vállalat még újabb tételeket vár a tsz-ek- től és az állami gazdaságoktól. A felvásárolt napraforgó mennyisége az 560 vagonos előirányzatnak csak egyhar- mada. A legjobb esetben is 65—70 százalékra teljesülhet a terv. Késve kezdődhetett az idén a kukorica átadása. Tavaly már szeptember közepén megindult a felvásárlás, most meg még nincs mindenütt Év vége közeledvén, a termeltető és felvásárló vállalatok összegezték idei tapasztalataikat, s a jelenlegi állapotról és a december 31-ig várhatóan alakuló eredményekről is immár megközelítő pontossággal számot adhatnak. Mindezeket és a jövő évi szerződtetés időszerű kérdéseit a napokban a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályán vitatták meg. A törökkoppányi Koppányvölgye Tsz majorjában 150 méter mély kutat fúr az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat kaposvári üzemegységének H 11-es brigádja. Az új kút elkészültével percenként 100 liter vizet kap a major. annyi, hogy a vállalat mennyi szárítóüzeme nappal dolgozhatna. Pedig ebben az időszakban már a meleg levegős, üzemi szárítás a nedves kukorica megóvásának legalapvetőbb módszere. December 31-ig 3700 vagon átvételét tervezik, belőle 1300 vagonnal megszárítanak, egy részét góréban helyezik el. További lehetőségek híján nagy mennyiséget kénytelenek prizmázni. Az első prizmákat is a telepeken rakják, hogy kéznél legyen a szári taniváló, folyamatosan működhessenek a Farmerek. AZ ALLATFORGALMI VÁLLALATNAK a húsellátásban, az exportigények kielégítésében igen nagy a szerepe. A termelőszövetkezeteknek is fontos anyagi érdekük fűződik ahhoz, hogy az idei évre szerződött állataikat határidőre átadhassák. A vállalat pontos heti ütemezés szerint veszi át és szállítja el a hízott sertéseket meg a vágómarhákat. Nagyon fontos ügyelni az ütem tartására, sőt a lehetőségek szerint — a decemberi torlódás megelőzése végett — gyorsítani kellene a szállítást. A felvásárlásra tervezget 147 000 hízott sertésből például még kereken 45 000 darab elszállításra vár. A vágómarha átvétele szintén sok dolgot ad még az év hátralevő szakaszában. Azon alapul a vállalat tevékenysége, hogy a feldolgozóipar teljesítőképességének, a külföldi megrendeléseknek figyelembevételével haladéktalanul át kell vennie és el kell szállítania minden átadásra elkészített, hízott állatot. KEVÉS GYÜMÖLCS TERMETT AZ IDÉN. A MÉK néldául a tervezett 400 vagon Előkészületek november 7-c megünneplésére A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 48. évfordulójának méltó megünneplésére készülnek megyeszerte. Az általános és középiskolákban mindenütt megemlékeznek a történelmi évfordulóról. November 6-án este Kaposváron, a Latinka Sándor Művelődési Házban díszünnepség lesz, amelyen Somogyi József elvtárs. ai MSZMP Kaposvári Városi Bizottságának első titkára mond beszédet. November 7- én, vasárnap délelőtt a város társadalmi és tömegszerveze- teinek képviselői megkoszorúzzák a szovjet hősök Szabadság parki emlékművét. A Keleti temetőben a kaposvári üzemek képviselői koszorúznak. A falvakban szintén nagy előkészületek előzik meg az ünnepet. Űttörők és KISZ-fia- talok vállalták, hogy még szebbé, rendezettebbé teszik a tött megemlékezéseket tartanak. Segesden november 7-én avatják fel ünnepélyesen a kétmillió forint költséggel épült modern művelődési otthont A PÉK FERI BÁCSI A nagy udvarban alig találni meg a földbe süllyedt, kopott kis kenyérsütő üzemet. A bejárat szűk. az ablakok régimódiak. De már itt is olajjal fűtenek. Ebben a bogiári pékségben kezdte a szakmát Tóth Ferenc csoportvezető, s azóta minden nyáron itt dolgozik ötödmagával. Az év többi hónapját a balatonlellei és a balaton- fenyvesi üzemben tölti. Az alacsony, fürge mozgású csoportvezetőt faluszerte ismerik. Vicces, jókedélyű ember. — Hol tölti a szabadságát? — kérdeztem. — Természetesen Bogláron, a család körében. Űgyis eleVédjük az erdőt! Az első deres reggelek után elkezdődött a lombhullás, megváltozott az erdők képe. A kirándulók ezreit ilyenkor nemcsak a gyönyörű színekben pompázó fák, hanem a napos őszi idő is csábítja a természetbe. A száraz idő már régóta tart, és az évek óta vastagodó avarszőnyeget egészen kiszárítja a nap. Hiába minden kérés, minden intézkedés, mégis minden év őszén jeleznek néhány erdőtüzet. Az «5 tnT ízűesőtlen ősz kedvez a tűz ke- „ , , letkezésének, és elősegíti tovaszovjet hősök emlékművének terjedését is. környékét és az elesett szovjet katonák sírját. Az üzemekben november 6- io és 7-én műsorral egybeköAz eldobott parázsló cigaretta vagy égő gyufa, az el- oltatlanul hagyott tűzrakás óriási károkat okozhat. Az idén különösen sok tűz volt megyénk erdeiben. Öreglakon, a Baráti-hegyen húszezer, a kuntelepi tsz szarvasüdülőjében harmincháromezer, a Dél-somogyi Állami Erdőgazdaság kaszói erdészetében ötvenegyezer forint értékű kárt okozott az erdőtűz. A megszáradt erdei avar könnyen lángra lobban, és a szél segítségével percek alatt nagy területeket tarolhat le. Hosz- szú évek munkája, a telepítés órák alatt a lángok martalékává válhat. Megyénkben is sok millió forintot költenek erdők telepítésére. Éppen ezért fokozottabban kell rájuk vigyázni. get vagyok távol év közben tőlük. Otthon körül meg mindig akad tennivaló. A magamfajta ember nem tud meglenni munka nélkül még a szabadság ideje alatt sem. Legjobban a szakmáját szereti. Sok ember nem is tudja a nevét, csak úgy hívja, a pék Feri bácsi. Tóth Ferenc nem függetlenített csoportvezető, de az sem volna igaz, ha azt mondanánk róla, hogy ugyanúgy dolgozik, mint a többiek, mert igyekezete és gyorsasága példa a többiek előtt. A szakmáját nemcsak szereti: igazán érti is. A nyáron Bogláron lehetett kapni a legjobb kenyeret. Megtörtént, hogy turisták vagy átutazók többet is vettek a szükségesnél, hogy otthon megmutathassák, milyen a finom kenyér. — Pedig sokszor került hozzánk gyengébb minőségű liszt. Ilyenkor, ha valamelyik pék rosszabb kenyeret süt, már kész a magyarázattal: ilyen lisztből nem lehet kenyeret sütni. Nem mindegy, hogyan készítjük el a tészta anyagát. Minden liszthez megvan a megfelelő technológia. Nem mindegy, hogyan dagasztják, sütik a kenyeret. Talán érzék is kell hozzá, de a tapasztalat íöl- tétlen szükséges. A jó kenyérnek piros, ropogós a héja, finom, szivacshoz hasonló a bele. Tóth Ferenc 1939-ben szabadult, akkor kapta meg a »levelét«. Nehéz inaséveket töltött a bogláiri sütödében, de a szakmát jobban szerette, semmint megfutamodjon a goromba mesterek keze alól. — Mint minden foglalkozáshoz, ehhez is az kell, hogy az ember szívesen álljon minden reggel a munkájához — mondja. Hétfőn reggel inkább korábban találkozik barátaival, hogy megvitathassák az előző napi sporteseményeket. — Még inaskoromban történt meg velem, hogy meg akartak viccelni munkahelyemen. Tudták, hog”’ szeretek tréfálni, megmagyarázni mindent, ha éppen arra van szükség. Tésztasodrás, kiflihajtogatás közben, amíg félrenéztem, egy darab fát tettek az egyik kiflitésztába. Vékony legény voltam, és nevetni akartak rajtam, hogy nem tudom majd meghajlítani a tésztát. Nem volt szerencséjük, mert kihallgattam őket előző nap, és tudtam, hogy nagyon szeretnének nevetni. Amikor a kritikus kiflihez értem, mintha mi sem történt volna óvatosan kettétörtem benne a fát, s eligazítva odébb toltam. Már a negyedik kiflit formáltam, amikor megszólaltak a többiek: elég erős keze van ahhoz, hogy egvszer pé& .hessen belőle. Nagy József almából csak 80 vagonnal, szőlőből meg csupán 5—6 vagonnyit vásárolhatott fel. Egyéb gyümölcsfélék felvásárlási terve sem teljesült. A szövetkezeti felvásárláshoz tartozó termelvények közül a burgonya terméskiesése a legsúlyosabb. Szerződni kellő nagyságú területre szerződtek ugyan a termelők, a kedvezőtlen időjárás azonban nem tette lehetővé elegendő étkezési burgonya megtermelését. Mindössze 2200—2300 vagon átvételére számít a MÉK, holott terve 5800 vagonnal írt elő. A burgonyaellátás gond- vala- ' iának megoldására a szükség- éjjel- nek megfelelően orszásos szervek természetesen intézkednek hatáskörükben, hiszen fontos élelmezési cikkről, második kenyerünkről van szó. Visszatérve a burgonyatermelés megyei helyzetére, egy kissé talán meglepő és váratlan az a kilátás, hogy az érdekelt vállalat számításai szerint van és lesz elegendő vetőgumó. Az átvett mennyiség 1986 vagonra tehető, és a fölmérések szerint meglesz a 2710 vagonos előirányzat Ez tehát jóval több, mint amennyi burgonyát a termelők étkezési célra adtak és adnak el szerződés alapján. A ZÖLDSÉGTERMELÉST szintén nehezítette a kedvezőtlen időjárás. Csupán paradicsomból mintegy 130, paprikából és uborkából egyaránt 50—50 vagonnal kevesebbet vásároltak fel a tervezettnél. Mindez tehát nem a termelési kedv csökkenéséből adódik. A minősítési viták és a gyakori áringadozásokból fakadó nézeteltérések — a MÉK értékelése szerint — az előző évekhez mérten észrevehetően csökkentek; a kapcsolat javult, a vitás kérdések megoldása gyorsult, az anyagi érdekeltségen nyugvó termelési készség megvan. Az elmodot- takat támasztja alá az a tény is, hogy például a jövő évre előirányzott 3400 hóldnyi zöldségből már 2500 holdnak a termelésére megkötötték a szerződést. JÖL HALAD A TOJAS- FELVÄSÄRLAS. Erre kapott évi tervét a baromfiipar már teljesítette, és december végéig még 10 százalék terven felüli mennyiség átvételére számít Ami pedig a baromfit illeti: ennek felvásárlási terve is megvalósulhat. A húscsirke önmagában természetesen nem elég, de a feldolgozó- iparnak most van is mihez nyúlnia. Kéri a földművesszövetkezeteket, hogy a háztáji gazdaságokból küldjék azt a több mint 30 000 db hízott libát, ami kell az évi terv teljesítéséhez. A tejfelvásárlásrdl csak annyit: nagyrészt az ismert állategészségügyi okok miatt 348 OCO hl került eddig a tejüzemekbe; ez az évi tervnek nem egészen 73 százaléka. Az említett mennyiség és arány azonban más nehézségek mellett arra is utal, hogy a tejtermelésre fokozottabb gondot kell fordítani. MINDENT EGYBEVETVE: a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztálya megállapította, hogy a mezőgazdasági dolgozók tettek erőfeszítéseket az idén is az árutermelés feladatainak megoldására, a közellátás igényeinek kielégítésére. Ha munkájuk nem járt is a kívánt sikerrel, közérdeket szolgáló törekvésük, igyekezetük becsülendő. A felvásárlási vállalatok vezetői és dolgozói ugyancsak elismerést érdemelnek nehezebb körülmények között, nagyobb tervek megalapozásáért és a lehetőségek szerint való teljesítésért végzett munkájukért Közös feladatuknak most két része van: tegyenek meg mindent azért, hogy a várt bevétel ellenében az összes mezőga- égi árut átadhassák idejében a közös és háztáji gazdaságok, és a szerződtetés folytatásával jobban alapozzák meg a felvásárlás 1966. évi előirányzatait. Kutas József