Somogyi Néplap, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-07 / 263. szám
SOMOGYI NÉPLAP 10 Vasárnap, 1965. november t. A tartálykocsit úgy készítik, hogy a rövid elemi szálak helyett végtelen hosszú üvegszálból készült szalagot alkalmaznak a műanyaghoz. Az üvegszálakat először különleges bevonattal felületileg kikészítik így a megszilárduló műan'T- szorosan tapad a kikészített üvegszál teljes felületére. Az így nyert szalagot a tartál" alakjának megfelelő méretű magra csévélik fel, majd erre viszik fel a műanyagot. A megformálás után a magról lehúzzák a csaknem kész tartályt, és a szabad végeket a kívánságnak megfelelő idomdarabbal lezárják. Az új tartálykocsi jól bevált az országúti forgalomban, és kísérletek történnek hasonló tartálykocsik alkalmazásának bevezetésére a vasúti forgalomban is. Robosztus épület. Hatalmas, szürke, várvastagságú falai uralják a Szabadság teret. Mi minden volt már ez a házóriás? Tőzsdepalota, egyetem, tornaterem. És ma annyi vihar után, ha toldozva, toldozva is, de otthona a Magyar Televíziónak. A rekonstrukció a vége felé jár, Lassan leveti állványruháját, és kívülről is megszépülve, belülről modernizálva a »műsorgyártó nagyüzem« rendelkezésére áll. Fiatal ember. Kedves, mosolygós arcát már ismerik a művészvilágban. Három éve végezte el a Színművészeti Főiskolát operatőr szakon. Első nagy sikerű filmjével — az »Ut cán«-nal —, amelyet Kenyeres Gábor kol!-útijával készített, azonnal betört az élvonalba. Egymás után következtek ezután önálló tv-filmjei. Sajátságos kameramozgást használ, s a közönség egyre többet olvashatta nevét így: vezetőoperatőr Zsombolyai János. Csak egy pillanatra lehet elkapni a büfében, máris siet tovább, hisz operatőri munkája mellett tanársegéd a főiskolán. Csendet kérünk. Duda. Felvétel indít. Kigyullad a piros lámpa az ajtó fölött. A stúdióban égnek a »tablók«, az ötszázasok s az ötezres reflektorok. A színész egyet igazít a jelmezén. Valami megfoghatatlan érzés les2 úrrá mindenkin. A kábelesek éppúgy élik a műsort, mint a színészek. Mindennap újból és újból. A stúdió olyan, mint a szülőszoba. Műsorok bölcsője. Mennyi küzdelem, a néző számára ismeretlen nehézség előzi meg a legegyszerűbbnek tűnő programot is. A rendező munkatársai, az asszisztensek, az ügyelők a műsorral Hatalmas tartálykocsi műanyagból Mintha azt kérdezné a riportertől Szegedi Erika: Mondja, jó a hajam? A fodrász még igazit egyet a tincseken, és indulhat a kamerák elé. vezérlőterem technikusai, a szabók mind egy emberként dolgoznak, hogy a monitorokról kimenő kép technikailag és művészileg a lehetőséghez képest kifogástalan legyen. Duda. Csendet kérünk. Kigyulladnak a lámpák. A megvilágított térben Feleki A monitorokon megjelennek a kamerák adta képek, s a rendező dönti el, melyik lesz a kimenökép, amelyet a tv képNem régen próbálták ki az Egyesült Államokban a 21 500 liter befogadására alkalmas tartálypótkocsit. A pótkocsi érdekessége, hogy műanyagból készült. A »Fiberglas« nevű összefüggő üvegszálbetét nemcsak köny- nyebb, de nagyobb hasznos teher szállítására is alkalmasabb, mint a rozsdamentes acélból készült pótkocsi. A számítások szerint a súly- csökkenés és térfogatnövekedés együttes hatása napi 360 kilométeres útnál egy év alatt 4000 dollár megtakarítást jelent nyítson. mozzanatról tudnak. A kellékesek, a díszlet- és jelmez- tervezők, a kivitelezők, a sminkesek a statisztéria munkáját hivatottak összehangolni. A rendező vállára nem nehezedhetnek ezek a gondok. A műsorban a han- gosítók és a világosítók, a Kamill éppen a tv Vidám illemtan című műsorának tanára. Int a2 ügyelő, és a művész, mintha világéletében illemtantanár lett volna, beszélni kezd, és a fénykörön kívül eső lámpák arzenálja, vezetékek sokasága most mind elhalványul, jelentéktelenné válik, most r.n vagyok a Manóka, Ismer engem ország-világ. „„i, Kőben Tibor »bácsi« megigazítja a ruhámat, ^ - “ hogy este így találkozzam Mazsolával. tos: az sikere. adás Űj műfaj. Eddig seholsern tanulhatták meg a csínját- binját Ezt az évek hozták és hozzák meg. Nem film, nem is színház. Hát akkor mi? — Televízió, egyszerű a válasz — mondja Nemere László rendező. — Üj műfaj, új »szakma«. Elődeink nem voltak. De ml néhá- nyan a főiskolán már televízió-rendező szakon végeztünk. Nemere László igaz már több mint 12 esztendeje áldozott először a film, majd a tv oltárán, de a főiskola csak alig egy éve bocsátotta szárnyra. A legjobbaktól tanult. Elérkezett az ideje, hogy önmaga, egyedül bizo(Bozsán Endre felvételei) — Erre most lehetőséget kaptam — mondja. — Pager Antal főszereplésével most forgatom diplomafilmemet. Még az elején vagyok, nem egy nehézséget kell majd megoldanom. Szeretném megnyerni vele a közönséget. . B Televízió. Már nem luxus, részletre is kapható, a kisebb keresetűek számára is elérhető. Végérvényesen bekapcsolódott mindennapi életünkbe. Dicsérjük, szidjuk - mert szeretjük. Foglalkozunk vele, állandó témánk. Talán lassan-lassan azt is megértjük, milyen jelentős erőfeszítéseket tesz a nagy televíziós család, hogy esti szórakozásunkat minél magasabb szinten biztosítsa. Regős István ZÓRAKOZTATÓ NAGYÜZEM Sz. IVL A Ft HÉR ITAL A tej útja a falutól a fogyasztóig LASSAN ELPIHEN BUDAPEST. Éjfél van. Vannak, akik mégsem lefekvéshez, hanem munkába készülődnek. A Tejipari Vállalat telephelyein éjjel fél egykor kezdődik a harmadik műszak. Honnan, hogyan érkezik a tej a fővárosba? A sok százezer liter tejet apránként gyűjtik össze. A termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, az egyéni állattartók a tejházakba, a gyűjtőcsarnokokba szállítják a fehér italt, és innét kerül a tej a fővárosba. Rövid időközönként érkeznek az ezüstösen csillogó tartályvagonok, sorra gördülnek be az udvarra az országutakról már oly jól ismert négy-hatezer literes tankautók. Az egész ország területéről, Salgótarjántól Kalocsáig, a Duna—Tisza közéről, vagy Szolnokról «-Ez aztán a finom ital ...■** többi csővezetékeken át a palackozóig jut. CSATTOG AZ AUTOMATA. A futószalagon katonás rendben sorakoznak a fehér üvegek. Csurran a friss tej, töltik az üvegeket. Az üvegmosógép forró, lúgos A töltőautomatákat naponta sok százezer palack hagyja eL szállítják a tejet. Az udvarra begördül egy tankautó. Fehér köpenyes férfi kapaszkodik a tetejére. Mintát vesz a beérkezett tejből. Ez az első lépés. A házi laboratóriumban ellenőrzik, osztályozzák a szállítmányt. Ha minőségileg megfelel, a lefejtő csövekhez gördül a kocsi. E pillanattól eltűnik szem elől a tej, teljesen zárt rendszerbe, steril körülmények közé kerül. A pasztőrözés nem más, mint a tej felforralása 85 Celsius fokra, majd hirtelen lehűtése. Ez tartósít és egyben megöli az esetleges kórokozókat. Minden forgalomba kerülő kanna — vagy palackozott vízzel tisztára mossa a palackokat, a hibás, csorba üvegeket pedig kivonják a forgalomból. Emberi kéz érintése nélkül telnek meg a palackok, automata üti rájuk a zárókorongot. Jelenleg még a berakásnál és a teli üvegek levételénél szükség van a kézi munkára, ám a jövő év első felében az új automata gépsorok ezt is fölöslegessé teszik. A néhány órája érkezett tej pasztörizálva, palackozva vagy kannákban már csak az elszállításra vár. Csillogó tartálykocsikban érkezik az ország minden részéből a tej! — tejet a Tejipari Vállalat telepein pasztörizálnak. Egy részét kannákba töltik, a Mire ébred ä város, az üzletekben ott a tej, a kakaó, a sokféle tejtermék. R. L Kamerák, lámpák, mikrofonok kereszttűzében készül a Vidám Illemtan című