Somogyi Néplap, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-28 / 281. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1965. november 88. PÁL OTTÓ: záit oiUíq f) gy esztendeig csak J" kényszerből nézett a f J férfiakra. Nem tu- '—' dott másképpen cselekedni. A jegyeket és a visszajáró pénzt is úgy vetette nekik, mint odahaza disznó elé az árpát... Alig melegedett meg a munkahelyén, amikor a vállalati bálon megismerkedett Elekkel. Kitűnően táncolt, Elek is jól járta. Hajnalig egy párban maradtak. Fülében csengett a sokat játszott sláger: »Szeretni kell, ennyi az egész...« Elek jó társalkodónak bizonyult, mégis csupán annyit tudott meg róla, hpgy a vállalat egyik irodájában dolgozik. Másnap a végállomásnál találkoztak. A presszóban Elek rövid italt rendeli, majd feketét Jólesett: az előző napi szokatlan ébrenlét okozta kábulat helyébe kellemesebb érzés tolakodott. Elek forintost kotort elő, s a zenegépbe dobta. Ismét szólt a sláger: »Szeretni kell.« Elek dúdolta a dalt. Furcsa tűzben égő zöld színű szeme nagyon emlékeztette őt a gyereklánykorá- ban elfogott riadt nyáléra. Nem is tudja, miként kerültek ki az utcára. Sötét volt már. Meg-megálltak egy- egy lámpánál, és nézték a neon körül kóválygó szúnyoghadat. Aztán fölértek a domb-/ ra. Elmaradt a város, a neonok csak vibráló mécsesnek látszottak. A fiatalember nem fogyott ki a szóból. Hallgatta-hallgatta, de értelmükre nem gondolt. Csak akkor figyelt föl, amikor házasságot ajánlgatott... Az ajánlatból azonban nem lett semmi. Hetekkel később t Elek pénzt nyomott a marká-’ ba: — Ezért bármelyik kórházban elveszik tőled a gyereket — mondta. Magára hagyta, és nem mutatkozott többé. Talán a halálba menekül, ha nincs mellette kosztadója, a nagynénje. Ez a textilgyári munkásnő nyugtatta. És mikor ez sem használt, előrukkolt a legerősebb érvvel: »Hát én mennyiszer csalódtam, mégis élek.« Kerülte az embereket, főként a férfiakat. Mindegyiket Elek jellemével ruházta fel. Nem tudott szabadulni ettől a gondolattól. Csupán nagynénje közelében érezte magát nyu- godtnak. Ö, amikor már túl volt mindenen, ezt mondta: »Link alak. Legközelebb nézd meg, kivel, állsz szóba. Tudod, a boldogságot nem adják ingyen. Boldogtalanság az ára«... /« yj ég három f or- / l/l dúló, és me- / II hetek...« — j y v,—' ' Mindössze néhány hónapja ismerik egymást, de azóta migden napja a várakozás izgalmában telik. Ilyenkor, a szolgálat vége felé döcög az idő. A közeli találkozás gondolata hatalmába keríti, s tükrében megszépül ez a kocsiba zárt világ. És mintha az utasok is az ő örömében osztoznának. A forduló végén csak néhány percre száll le, s mire visszatér, tömve a kocsi. Kinyittatja az első ajtót, s ott száll fel. A buszt megtölti az új utasok zsibongása, amely lassan a megszokott zsongássá alakul. Milyen sokszor figyelte ezt az utóbbi két esztendő alatt, azóta, hogy tizenhét évesen ide került. Első szolgálatai közben be kellett hunynia a szemét. Hallgatta ugyanezt a hangot, s zúgott tőle a feje. Még álmában is kísértette, úgy érezte, belepusztul. Aztán rájött: ennek a monoton hangnak ő a »dirigense«, és ha akarja, megtörheti egy-két »jegyet ké- rem«-mel. Most meg, ki tudja hányadik forduló után, a zsongásban dallamot érez. Az emberek összepréselődnek, tenyérnyi helyet sem hagyva maguk között. — Megtelt! Indulás! — kiált. és lábujjhegyre ágaskodik, hogy megnyomja a csengőt. Ki kell nyújtóznia, valahányszor ily módon csengetni akar. Kicsinek ég negyvenöt kilójával parányinak érzi magát az emberek között Elindul az ülőhelye, a kocsi vége felé, ahonnan táskarádió zenéje vegyül a zsongásba A táncdalt hallva furcsa játékba kezd, miközben észrevétlenül siklik az utasok között: »Ezt küldöd nekem, Sanyikám?« »Tetszik, köszönöm! A következőt majd én neked.« Gondolatban itt van mellette, vele társalog. Nem tudja elvonni figyelmét sem a pénzkezelés, az új megálló, sem a fel- és leszállók tömege. Ügy érzi, az ő választottja nyit neki utat az embergyűrűben. Hátra-hátra pillant- gatva mosolyog. Az arca egy kissé durva, mozgása a medve cammogására emlékezteti. Mindez nem fontos, sokkal többet ér számára a géplakatos érző szíve és őszintesége. Gyorsítja a jegykezelést, és hogy ne kelljen nyújtóznia, indításkor kéri, nyomják meg a csengőt. A kocsi közepéhez ér, mire felhangzik a következő, az ígért dal: »Szeretni kell...« Megrohanják az emlékek. »Nem, nem ezt küldöm, bocsáss meg — hadarja magában — a következőt!« * *— jm ovábblépne, de va- ( / laki megállítja: y—/ — Ide elfelejtett v—' — jegyet adni, kisasz- szony! — A hang ismerős. Föltekint, és a kezét nyújtó Eleket pillantja meg. — Ugye, szép dal, emlékszik még!? »Nem emlékszem, nem is akarok rá gondolni!« — tiltakozni szeretne, de inkább magába fojtja a szavakat. Zavarában vonal helyett átszállót ad és a visszajáró ötven fillért, s menedéket keresve belefúrja magát a tömegbe. Elek azonban utánakiált: — Halló, kisasszony, forint jár vissza! Megremeg. »Mit gondolsz, te... kell nekem a te vacak pénzed?!« összeszorítja a fogát, hogy belecsikordul, de kibuggyant könnyét már nem tudja megállítani. Kéri a mellette állót, adja át a forintost, az átszállót meg sem említi. Reszket a keze, kapkod. Az egyik utasnak két jegyet ad kintet, az alaptalanul méltatlankodó elhallgat... Az utasok zöme leszálláshoz készülődik. Elek is velük tart. Melléje furakodik, oly közel, hogy érzi a lehellétét: — Ne haragudj. Mindent megmagyarázok. Találkozzunk a presszóban. Tudod, a vonalad mellett. Megvárlak. Arcát elönti a vér, mégis alig hallhatóan mondja: »Nem!« — Értsd meg, mindent megmagyarázok. — Nem kell. — Tudom, hogy szívesen jönnél. egy helyett. Nem mer az emberek szemébe nézni. Amint felpillant, mintha gyanakvást látna az arcokon. A táskarádió még mindig szól a kocsi falában. Oda ri- pakodik: »Zárják el! A kocsin nem szabad rádiózni!« Az ülőhelyére húzódik. Az emberek most valahogy mások, mint voltak, összezördülnek a felszálláskor, valakinek a lábára taposnak. Behunyja a szemét. A megszokott zsongás hatalmas malom zúgásává torzul. Nagyon gyengének érzi magát. Szédülés környékezi. Megmarkolja a korlátot. Ketten tusakodnak lelki szemei előtt. Homályba vesző vonalaival Elek es közelségében Sándor. Az egyik rövid ismeretség után házasságot ígér, a másik, noha már két hónapja ismerik egymást, meg sem csókolja. Elek, mikor megtudja, hogy hét általánost végzett, csillapítja: »Sose bánd, nekem így vagy jó, így kellesz.« Sándor pedig: »Nagy hiba, de segítlek, és együtt tanulunk.« Az egyik cserbenhagyja, a másik védelmébe veszi, pedig csupán aznap találkoztak. Indulást csenget. A lépcsőn álló középkorú férfi kiabál: »Miért indít addig, amíg föl nem szállnak?« Nem válaszol. A férfi beljebb tolakszik, s tovább méltatlankodik: — Ugye, süketnek tetteti magát! — Hagyja már abba! — szól rá egy basszus, és szembefordul vele. — Könnyű itt a középen li- tániázni. — Előttem lehetne, ha nem dohányzik olyan kényelmesen. Melyik volt a hatásosabb, az érvelés vagy a vészjósló teMolndr Józse, festménye. — Semmi közöm magához, menjen a dolgára! — Ezt már olyan hangon tagolja, hogy mindenki megértheti. Elek egészen a füléhez hajol: »Elég hatalmam van a vállalatnál, rábírhatlak, hogy 'másképpen beszélj — a lépcsőről szól vissza: — No, viszontlátásra!« Annyira meglepődik, hogy elfelejti lecsöngetnd a kocsit. A torkát sírás szorongatja, csak az utasok jelenléte nem engedi, hogy a felszínre törjön. /J végállomáson szó // nélkül elhagyja a I" // buszt, és rohan a *—' ®—' forgalmi irodába. A rendezőn kívül egy teremtett lélek sincs ott. Az asztalra borulva, sír, — Laci bácsi! Egy lépést se megyek tovább. Rúgjanak ki, vagy csukjanak be, de én ezt nem teszem. A szigorú rendező, aki azt sem tűrte, ha valaki halaszthatatlan ügyét a szolgálati idő alatt akarta elintézni, kimeredt szemmel nézi. Még nem találkozott ilyesmivel. És mikor felocsúdik, félszemét az érkező kocsikon tartva, ordít: — Mit mondasz?! Nem?! Ott a kocsid, telve az utasokkal, eredj! Még jobban zokog: — Nem, nem megyek, Laci bácsi! — Összevesztél tán a vezetővel? — Nem! — Mindenre nem! Hát mit gondolsz, leánynevelő-intézet a vállalatunk? — Laci bácsi, bár három gyereke van, de egy sem leány, nem tudja, hogy kell velük bánni. A szüntelen zokogás azonban az ő edzett szívét is megrezeg- teti. — Kit küldjék helyetted, hisz látod, csúcsforgalom idején senki sincs itt! Kalauz nélkül pedig nem mehet! A kocsik összetorlódnak. Laci bácsi kilép a fülkéből, a vezetőhöz siet, néhány szót vált vele, aztán bekiált a zsúfolt buszba: »A kocsi nem indul, félreáll. Elnézést kérünk. Tessék átszállni a következőre«. Öt még mindig zokogva találja — Ne bőgj, mert meghallja az anyád. És még azt találja mondani, hogy itt kínozzák a lányát No, gyere ide mellém, kis kartársam, és beszélj értelmesen!... Hamarosan folytatódik a buszok normális körforgása. Belép a félreállt kocsi vezetője. — Mi az, fájront? — Szó sincs róla! — nyomja meg a szavakat Laci bácsi. — Fölteszitek a 2-est. Azon a távoli vonalon nagyobb szükség van rátok!.., Egy kis nyelvművelés A helyes magyar kiejtés ügye A sajtóból, a rádióból, a televízióból értesülhettünk róla, hogy a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete az Egri Tanárképző Főiskola és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat közreműködésével 1965. október 22-én és 23-án tanácskozást rendezett Egerben a helyes magyar kiejtésről. Ez is időszerűvé teszi, hogy szóljunk a kiejtés kérdéseiről. Egyébiránt sem beszélhetünk eleget erről a tárgyról. Nyelvünk életének figyelői nagyon jól tudják, mennyire megérett a helyzet kiejtésünk számos bajának orvoslására. Tapasztalatunk szerint mégis sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a helyesírás szabályozásával voltaképpen rendeződött a kiejtés ügye is. Az okozza ezt az ártalmas tévedést, hogy helyesírásunk valóban sokkal jobban igazodik a kiejtéshez, mint egyikmásik idegen nyelv helyesírása. Ezért aztán némelyek jóhiszeműen akkor is az íráshoz .tapadnak kiejtésükben, amikor nem volna szabad; vagyis a »betűejtés« hibájába esnek. Gyakran kell vitatkoznunk igazán művelt, egyetemet végzett emberekkel is, hogy például bár így írjuk ezt a szót: központ, így ejtjük: köszpont; azért ejtjük ekként, mert a zöngétlen (hangszálaink rezgése nélkül képzett) p hang előtt természetes módon nem is ejthetünk zöngés (hangszálaink rezgésével járó) mássalhangzót. A z pedig zöngés hang, azért a zöngétlen p előtt elveszti zöngésségét, megfelelő zöngétlen párjává módosul: sz hang lesz belőle, azért mondjuk ki azt a szót emígy: köszpont. Tessék kipróbálni! Ha erőnek erejével z-t akarunk ejteni benne, akkor a p hang kimondása előtt meg’ kell állnunk. egy kis szünetet kell tartanunk, csak úgy sikerülhet a z képzése. Ez azonban nem természetes beszéd. Folyamatos beszédben tehát módosulnak az egymás mellé kerülő különböző jellegű mássalhangzók, mégpedig olyképpen, hogy zöngésülés vagy zöngétlenülés tekintetében mindig a második mássalhangzó győz, jellegében ahhoz hasonul az előtte levő mássalhangzó. Ha mind a kettő egyformán zöngés vagy zöngétlen, akkor persze nem történik változás. Hogyha ezeket a szavakat vesszük: alappont, csúcspont, gócpont, holtpont, középpont, azt tapasztaljuk, hogy kiejtésünk egyezik az írásos formával. Most már tudjuk, azért, mert mindegyik szóban zöngétlen mássalhangzó van az ugyancsak zöngétlen p előtt; a cs, a c, a t zöngétlen hang. Az alappont, a középpont szóban pedig két azonos mássalhangzó kerül össze, ilyenkor tehát hosszan ejtjük azt a hangot, a p-t. Mondjuk ki most ezt a szót: ellenpont. Mit vesszük észre? Ha nem engedjük, hogy félrevezessen bennünket az íráskép, ha természetesen ejtjük, akkor ez hangzik: ellempont, ro-nek ejtjük az n-et a p előtt Beszélőszerveink működésének természetéből következik ez a változás is: p, b és m előtt m-et vagy m-féle hangot képzünk az n helyett; azért beszélünk így: azomban, elleniben, azommód, vám. más, jóllehet így kell írnunk: azonban, ellenben, azonmód, van más. De hát akkor mért kell így írnunk, miért nem követjük ebben is a kiejtést? — kérdezhetné valaki türelmetlenül. Jogos ez az ellenvetés; helyesírásunknak egyik alapelvéről van szó. Azért térünk el ilyenkor írásunkban a kiejtéstől, mert így kívánja a gyakorlatiasság, a célszerűség szempontja. Gondoljuk meg, micsoda összevisszaság keletkezne helyesírásunkban, ha még az efféle alkalmi változásokat. hasonulásokat is jelölnénk! Az ellenben, ellenbizonyíték, ellenméreg, ellennyilatkozat, ellennyugta, ellenpont szóban ugyanaz az ellen van meg, mint az ellenez, ellenkezik, ellenség, ellenvetés szóban, mégis sokszor különbözőképpen kellene írnunk ugyanezt az ellen-1, ha a kiejtéshez alkalmazkodnánk. Ilyen eltérő írásváltozatok kerülnének elénk: ellemben, ellembizonyíték, ellemméreg; az ellennyilatkozat, ellennyugta összetételt legtöbben nem n—ny hanggal, hanem hosszú ny-nyel ejtenék, itt tehát így is, úgy is megmaradna az nny-es írásmód, az ellenpont pedig ismét ellem-előtagú volna. Ennélfogva azt kívánja szabályzatunk, hogy tükröz- tessük ilyenkor írásunkban a szó alkotóelemeit, térjünk el a kiejtéstől. Vigyázzunk hát, föl ne áldozzuk a betű kedvéért kiejtésünk épségét! Fontosabb, előbbre való a beszéd, mint az írás. Az írás csupán jó-rossz rögzítőeszköze a hangzó nyelvnek. (Példának okáért az élőnyelv sokszínű árnyalatos hangsúlyozását, hanglejtését csak gyatrán érzékeltethetjük vele.) Sose felejtsük: születésénél fogva nyelvünk hangzó nyelv, és beszédünk hangokból, nem pedig betűkből áll. Beszédhang és betű! Nem is hinnők, mennyire össze szokták téveszteni a kettőt. Sokszor hallunk, olvasunk ilyesmit: »Nem tudja kimondani az r betűt«; »Beszédünkben sok az e betű. Holott r hangra, e hangra gondolnak. Hosszú az út az írott, a látható nyelvnek a beszélt, a hangzó nyelvtől való megkülönböztetéséig. A Magyar Tudós Társaság (a mai M. Tudományos Akadémia elődje) 1846-ban kiadta A’ magyar nyelv’ rendszere című nyelv- tudományi művet. Ebben a ’hangtan’-t még betütan-nak nevezik, s ilyen fejezetcímek vannak benne: »A’ betűk’ száma«, »A’ betűk’ felosztása«; »A’ betűk’ felcserélése«. Itt persze a betűk szó mindany- nyiszor ezt jelenti: ’hangok’. Magában a szövegben hangról, hangok-ról, hangzók-róí is esik szó, mégsem válik szét pontosan a betű és a hang szó jelentése. Sokunk tudatában ma is így van ez még. Pedig egészen nyilvánvaló, hogy semmire sem jutunk egyik leggyakoribb fajta kiejtési hibánknak, a betűejtésnek megjavításában, amíg pontosan különbséget nem tudunk tenni hang és betű, beszéd és írás közt. Már az iskolai oktatás alsóbb fokán az eddiginél jobban kell ezt tudatosítanunk. Anyanyelvi műveltségünknek ez egyik alapeleme. Föntebb csak a betűejtésről volt szó, annak is csupán egy-két fajtájáról, nem is a legföltűnőbbekről. Hogy efféléről is szólnunk kell újra meg újra, mikor a kiejtés kérdéseit tárgyaljuk, eléggé bizonyítja, mennyi, de menynyi a tennivalónk ezen a téren. Aki a nyelvjárási kiejtésről a köznyelvire tér át, az igen hajlamos a betűejtésre. Ámde még számtalan kiejtésbeli fogyatkozással találkozunk. Ilyenek: a hangképzés hibái, a rossz hangsúlyozás, idegenszerű hanglejtés, azaz helytelen hanghordozás, a beszédszüneteknek rossz helyen való közbeiktatása (többnyire a helytelen lélegzés következtében), az idegen szavak és nevek ejtésében mutatkozó furcsaságok stb. Mindez szóba került az egri tanácskozáson. A konferencia sürgősnek mondta ki olyan kézikönyv megjelentetését, amely eligazítja az érdeklődőt a helyes kiejtés fontos kérdéseiben. Ezt azonban meg kell előznie a köznyelvi norma megállapításának. Csakugyan így van. Az egri napok kedvező országos visszhangja reményt ad arra, hogy most már megindulhat a lendületesebb munka nyelvművelésünknek ezen a viszonylag elhanyagolt területén, kiejtésünk ápolásában. Dr. Ferenczy Géza, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa
