Somogyi Néplap, 1965. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-19 / 273. szám
Péntek, 1965. november 19. / 5 SOM ' Y! NÉPLAP A közéleti költő VÖRÖSMARTY SZÜLETÉSÉNEK 165., HALÁLÁNAK 110. ÉVFORDULÓJÁN Vörösmarty Mihály a reformkor legnagyobb költője. Az ő műve fejezte ki legteljesebben a nemzet akkori alapvető törekvéseit, harcát a nemzeti függetlenségért és a belső polgári átalakulásért. Ez persze vajmi egyszerűen hangzik. Pedig rá kell végre döbbennünk arra a mi vetelte a rendületlen helytállást. A nemzeti kibontakozás útjába a negyvenes évek közepén a történelem nemcsak az elnyomás és a belső gyengeség buktatóit rakta: ezeknél egy sokkal egyetemesebb aggodalom borúját is terjesztette Mindazt, ami náVörősmarty Mihály eredeti formájában megmaradt fényképe. (A Petőfi Irodalmi Múzeum anyagából.' irodalmunkban kivételt sem ismerő igazságra, hogy n:gy mű, teljes élet, esztétikailag új és valóban maradandó sohasem születhet másként, mint a nagy, közösségi törekvések tudatosan vállalt szolgálatában. Mint fiatal költő előítéletromboló irodalmi harcokban vagy félszáz éles hangú epigrammával vett részt, legterjedelmesebb prózai írása egy Kossuthot támogató vitairat. Ugyanakkor tucatnyi drámát írt, Shakespeare-l fordított, értelmező szótárt alkotott, szerkesztett és cikkezett, mit mikor kellett: közéleti ember volt a javából. Mikor húszéves volt, az alkotmányos élet szünetelt, Bécs börtönnel és megfélemlítéssel bénított meg minden függetlenségi vagy szociális gondolatot, az országot titkosrendőrség hálózta be, cenzúra némította el — ez volt a »riadó vak mélység«, s ő, aki vállalkozott, hogy azt »felverje« szavával. S mire a mozgalom kivívta az országgyűlést, a rendek már olvashatták is a nemzeti öntudat ébresztésének tízénekes hőskölteményét, a Zalán futását. A Szózat is azért lehet a mindenkori igaz haza- fiság hitvallása, mert aktuális politikai vers volt. Mikor az ellenzék előretörését a kormány terrorral akarta letörni, s perbe fogta Wesselényit, börtönbe vetette az országgyűlési ifjakat, elhurcolta Kossuthot, ő akkor kölunk kiharcolandó polgári jövő volt, kompromittálta a megvalósult kapitalizmus »irtózatos hazudsága«. A történelmi dilemmát neki egy bizonytalan nemesi mozgalom talajáról, félelemmel is vegyes népszemlélet ideológiai terhével kellett megválaszolnia. De mégis megválaszolta. Ö volt az, aki a maga generációján belül határtalan bátorsággal és következetességgel merte és tudta rányitni a szemét a valóságra, s ha megrendült is a velő agyában, ha a valóság rá is szakadt, vállalta a látás és kimondás minden emberi és költői kínját. Amikor pedig elkövetkezett az igazi helytállást követelő férfimunka, a forradalom és a szabadságharc ideje. következetes maradt mindahhoz, amit huszonöt éven keresztül költészete minden erejével hirdetett. Versben köszöntötte a kivívott sajtószabadságot, harci dalban buzdított az ellenállásra, s mint az első nemzetgyűlés tagja híven követte Kossuthot az utolsó pillanatig, az aradi órákig. S a bukás után is a nemzet költője maradt. Görgeit átkozta, s az Előszó kétségbeesése is egy nemzetét fejezte ki. A kétségbeesés vallomásai tanúsítják a Vén cigány bizakodásának hitelét, ünnepet ígérő humanizmusa a legnagyobb szenvedések tövéről fakadt. S temetése is — most száztíz esztendeje — az első nyílt, tömeges demonstráció volt az önkény- uralom ellen. Találkozások az NDK-ban A VIRÁGGYÁIRNAK NINCS KÉMÉNYE A hetedik alagút után /f úgy tetszik, mint- ha hegytetőre szaladt volna a vonat Jobbról a vasút mellett csak a házak tetejét látja az ember, de bálról tovább kísérik a vasutat a hegyek. Oldalukon csodálatos színeket festett az ősz, ahogy emelkedik a reggeli köd, egyre tisztábban csillan meg a napfényben g fák ezerszínű levele. A hegyoldal is hívja a kíváncsi tekintetet, meg a patinás háztetők is magukra vonják a figyelmet, s az utas mindaddig kapkodja a fejét, amíg a vasútállomás rekedt megafonja leszállásra nem szólítja. S amikor kilép az ember a vasútállomás épületéből, takaros kisvárossal találja szemben magát. Külsőre nem sokban különbözik a Kémet Demokratikus Köztársaság többi városától, Sebnitz mégis ad magáról hírt a nagyvilágnak. Nem lakói viszik el a hírét, hanem művirágai. Az ember, mielőtt kilépne a vasútállomásról, kénytelen megállni a váróterem vitrinéi előtt, mert sehogy sem fér a fejébe, hogy késő ősszel honnan vesznek annyi rózsát meg kardvirágot, hogy ide is jut belőle bőségesen. Aztán hosszabb szemlélődés után rájön, hogy a levél színe egy árnyalattal világosabb, mint az otthoni Sebnitz, ahol a művirág készül. kertekben. Először óvatosan, majd egyre erősebben fogalmazza meg a kérdést: csak nem művirág? De igen. S akik készítettéle, csodálatosan értik mesterségüket. Néhány órával később, amikor az állandó művirágkiálPOSTÁNKBÓL E^Uá‘z<xsUeti^ti látogatás Amikor a niklaiak meglátogatták Egyházashetyén a másik Berzsenyi Dániel Termelőszövetkezetet, jó barátként fogadtak bennünket. A hétszáz lelket számláló kis község ezerszáz kát. holdon, mintaszerűen gazdálkodik. Nyolcszáz hold szántójukat nyolc erőgéppel tnűvelik. A földek minősége jó, mindent meg tudnak termelni. Háromszáz hold legelőjüket és kaszálójukat trágyalével öntözik, így négyszer kaszálnak egy évben. Az állattenyésztés nagyon szép jövedelmet biztosít a tagságnak. Szép és korszerű istállóik tele vannak kövér hízómarhákkal, ólaik hízott sertésekkel. Gazdasági épületeiket szépen rendben tartják. Meglátszik a jólét a községen is. Tiszta utcák, betonjárdák, parkok, virággal teleültett terek, takaros, házak mindenfelé. A lakásokban modem bútort láttunk. Kedvesék és szívesek voltak hozzánk az egyházashetyei- ek, úgy bántak velünk, mint rokonokkal. Berzsenyiről mindenütt tudtak beszélni, nagyon sokan a műveit is ismerik (sajnos, ez Niklán nem így van). Nagyon érdekes, hogy a főutca köralakú. A falu központjában áll az emeletes körzeti iskola, a művelődési otthon, a normálfilmes mozi, a szabadtéri színpad régi platánfák árnyékában, gyöngykaviccsal fölhintett térségen. Két orvosa van a falunak; építettek egészségházat, napközit és orvoslakásokat. Nagyon szép az új település is. Szép élményekkel tértünk haza, csak az szomorított el bennünket, hogy Somogybán nem ápolják úgy Berzsenyi Dániel emlékét, mint Egyházashetyén. lítás gömbakácait, hófehér havasi gvopárait, orgonáit és szegfűit nézem, még mindig nem akarok hinni a szememnek. Itt egy tavirózsa vonja magára a ügyeimet, ott meg őszt idéző kőrisfalevelek vannak ízlésesen elrendezve egy vázában. Az ember azt hinné, hogy néhány pillanattal előbb hozták a hegyoldali-ól. De a csinos kiáliít.'sveze- tő eloszlat minden kételyt. — Hat nagy gyárban és húsz kisebb üzemben készítik ezeket a virágokat. Ezek állami üzemek, de nagyon sok bedolgozó is van. Sőt, ha kíváncsi, megnézheti a magán- művirágkiállítást is. Azt meg tudják mondani, hogy körülbelül háromezer ember foglalkozik a város üzemeiben virágkészítéssel, de hogy otthon mennyien csinálják, arra nehéz lenne választ adni, hiszen alig akad család, ahol valaki ne értene ehhez a munkához. A csodálkozás önkéntelenül tör fel belőlem: — Ki hitte volna, hogy eny- nyi gyár van ebben a kisvárosban? — Ja, kérem — válaszolják —, a virággyárnak nincs kéménye. — És kik vásárolják ezt a rengeteg művirágot, koszorút meg karácsonyi ágat? — Fél Európa és Amerika. Elmondják, hogy legnagyobb vásárlójuk az Egyesült Államok, de jut ezekből a virágokból Belgiumba, Angliába meg Franciaországba is. A virúgkészítésnek Sebnitzben története van. Valamikor I fehérneműjéről ismerték a ha- ! táron túl is ezt a várost. Aztán 1854-ben hatalmas tűzvész pusztított. Leégett a fehérneműüzem is meg a lakóházak is. Porrá vált csaknem az egész város. De ez üszkös romok közé újra élet költözött. Sokan búcsút intettek ugyan a városnak, helyükbe azonban telepesek jöttek a Szudéta-vidékről. S ezek az emberek hozták magukkal a művirágkészítés tudományát. Átvették az őslakók is Yv- re többen foglalkoztak le. A város épült, s vele együtt terebélyesedtek a virágkészítő üzemek is. Később már valóságos szalagrertdszert vezettek be. A különböző ruhahulladékokból és papírokból készülő virágoknak speciális szakemberei lettek Sebnitzben. Van, aki csak a sziromkészítéshez ért, akad olyan is, aki csak a leveleket csinálja. A második világháború előtt ebből a munkából élt az egész város. Most már megcsappant azoknak az embereknek a száma, akik fiatalon ezt a szakmát választják élethivatásul. A város szélén ugyanis a háború befejezése után új üzem épült. S ennek az üzemnek a termékei előbb szembetűnnek az NDK-ban is meg külföldön is, mint az évszázados múltra visszatekintő virágkészítő műhelyeknek, mert ha valaki megfigyeli a Seb- nitzből távozó tehervonatokat, nemcsak virágot szállító vagonokat lát, hanem egyre több Hársházi István levelező Mindenki taeisa tneg. a HHÍte-t! Sokat vezetek éjszaka, így eleget gondolok rá, milyen veszélyben vannak a gyalogosok és a kerékpárosok, ha két jármű fénye közé kerülnek. Sajnos, az emberek kilencven százalékának sejtelme sincs erről, azt hiszi minél erősebb a fény, annál jobban látják őket. Pedig menyire nem így van, mekkora veszélyben vannak, igyekezniük kellene lehúzódniuk, amennyire csak lehet, az úttestről. A lap november 3-i számában olvastam egy cikket Egy napon három baleset címmel. Balogh József súlyos sérülésének híre adta kezembe a tollat. Sok hasznos dologgal foglalkozik a sajtó, ez is közéjük tartozik, ha a közvélemény tudomására hozzák, milyen veszély fenyegeti a gyalogosokat és a kerékpárosokat, főképpen lakott területen kívül, ha kéit jármű fénye közé kerülnek. Tudom, hogv mit ír elő a KRESZ, ezt azonban nem mindenki tartja meg, s hiába halad szabályosan a gyalogos, ha a jármű vezetője valamilyen körülmény miatt mégis elgázolja. Nem lenne haszontalan munka, ha a közlekedésrendészet jobban ellenőrizné a lámpák beállítását, mert főképpen a teherautók lámpáit úgy állítják be, hogy az egyik reflekitoros, a másik tompított, s hiába vált fényerősséget, nem csökken a fény. Mivel örvendetesen nő hazánkban a gépjárműforgalom, a vezetőknek mind gyakrabban kell lassítaniuk, mert elvakitja őket a szembe jövő kocsi fénye. S ha valaki nagyon siet, vagy túlságosan bízik a jó reflexében, hamar megtörténik a baj. Antal Vilmosné Lábod A kiállításon. vasúti kocsi platóján látja meg a hatalmas autódarukat. Ennek a városnak az üzeme küldi szerte Európába, de elsősorban a szocialista '.v . 'polcba ezt a szinte nélkülözhetetlen gépet. S ha a virággyáraknak nincs is kéményük, az autódarugyár hatalmas szerelőcsarnokainak teteje még fentről, a vasúti kocsiból is jól kivehető. Kercza Imre Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kőműveseket és segédmunkásokat vesz föl kaposvári és nagyatádi építkezéseire. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1. u. 57. és a nagyatádi fő-építésvezetőségen, a vasútállomás mellett. (9462) A aiófoki itáQoda ét kórház építkezésekre „t ÉM SOMOGY MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT kőműveseket és segédmunkásokat vesz löt. Jelentkezéi: ffi-építé»Te»etiS»ég Siófok, F6 n. 200. sz (9463) | Vasúti vagonrakó munkásokat keres fölvételre az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat. Jelentkezés a vállalat központjában, Május 1. u. 57. (9545) j