Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-02 / 232. szám
*1LÁC, PPOTFTÁRJAJ. RCYRSrr JFTRKJ IRA, 50 FILLÉR Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXII. évfolyam 232. szám. 1965. október 2., szombat cn'/. Ma befejeződnek a magyar—mongol tárgyalások Kádár János, az MSZMP K0 első titkára, a mongoljai látogatáson tartózkodó magyai párt- és kormányküldöttség vezetője és Apró Antal, ai MSZMP Politikai Bizottságát nak tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese J. Cedenbal- nak, a Mongol Népi Forradal mi Párt Központi Bizottsága első titkárának, a miniszter- tanács elnökének meghívására pénteken vadászaton veti részt. Küldöttségünk többi tagja: Kovács Imre élelmezésügyi miniszter, Erdélyi Károly kül- ü|gyminiszter-helyettes és Andrásfi Gyula, hazánk mon- góliai nagykövete az Ulánbátort malomipari kombinátba látogatott el, majd megtekintette az állami egyházügyi múzeumot. A magyar—mongol tárgyalások szombaton befejeződnek. A tanácskozásokról közös közleményt adnak ki. Küldöttségünk látogatása szombaton este nagygyűléssel, majd J. Cedenbal ünnepi fogadásával zárul. A nagygyűlésen Kádár János és J. Cedenbal mond beszédeit. Vasárnap a delegáció kü- lönrepülőgépen hazaindul Budapestre. (MTI) Megkezdődtek a magyar—jugoszláv katonai tárgyalások Pénteken délelőtt a jugoszláv honvédelmi minisztérium épületében megkezdődtek a hivatalos jugoszláv—magyar katonai tárgyalások. A magyar küldöttséget Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter vezeti. A tárgyalásokon részt vevő jugoszláv delegáció élén Ivan Gosnjak honvédelmi miniszter, a jugoszláv fegyveres erők helyettes főparancsnoka áll. A megbeszélések szívélyes és baráti hangulatban zajlottak le. I* II Megnyílt H a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka Mazurov beszámolója az iparvezetés kérdéseiről ' / Egy nappal az SZKP KB nagy jelentőségű ipari tanácskozásának befejezése után. pénteken összeült Moszkvában a szovjet parlament, hogy törvénybe foglalja az ipari vezetés kérdésében elfogadott elvi döntéseket. A Legfelsőbb Tanács ülésszakán először az ipari vezetés megjavítását célzó intézkedéseket vitatják meg — ennek a témának az előterjesztője a Szovjetunió Minisztertanácsa —, majd jóváhagyják a legutóbbi ülésszak óta kiadott törvényerejű rendeleteket. Délelőtt XI órakor a nagy Kreml Palotában együttes ülésre gyűltek össze a legfelsőbb Tanács mindkét házának képviselői. Az első napirendi pont előadójaként Kiril Mazurov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese lépett a szónoki emelvényre. Három hónappal a szovjet hétéves terv (1959—1965) záróterminusa előtt közölte, hogy az ipar túlteljesíti a tervet. Ebben az időszakban az ipar egésze 84 százalékkal, ezen belül a termelési eszközöket gyártó ipar 96, a közszükségleti cikkeket gyártó ipar 60 százalékkal növelte termelését. A szovjet ipar a tervidőszakban 9,1 százalékos évenkénti termelésemelkedést tudott felmutatni az Egyesült Államok 3,9 százalékos, Anglia 3,5 Franciaország 5,6, Nyu- gat-Németország 6,3 százalékos átlagával szemben. Az előadó megjegyezte, hogy a vállalatvezetési gyakorlatban az adminisztratív módszerek kerültek túlsúlyba, a gazdasági ösztönzők rovására. A tervezés most úgy módosul, hogy a vállalatok mindössze néhány tervszámot kapnak (termékértékesítés, termékösszetétel, munkabéralap, központi beruházás, üz°7 mi kapacitás és állóalapok beállítása), ugyanakkor maguk döntenek a munkaerő, a termelékenység, az önköltség kérdésében. Az üzemi kollektíva és minden egyes dolgozó keresete nagyobb mérték- íren fog függeni a vállalat munkájának eredményeitől. A központi iparigazgatás, a népgazdasági tanácsok és a minisztériumok problémakörére áttérve a miniszterelnök- helyettes először a népgazdasági tanácsokról beszélt. Rámutatott, hogy ezek 1957-es megalakításukat követően hasznos szerepet játszottak a kisüzemek összefogásában, a termelés összehangolásában és szakosításéban, később azonban az iparági elvtől való elszakadás igen bonyolulttá tette az iparvezetést. A minisztertanács most. -27, minisztérium megalakítását javasolja. Ezek egy része vzö vet ségi minisztérium lesz, más része pedig szövetségi— k'yiársasági minisztérium. Utóbbiak szintén központi minisztériumok, amelyeknek azonban azonos elnevezésű alárendelt minisztériumai vagy iparigazgatóságai lesznek az egyes szövetségi köztársaságokban. Mazurov leszögezte, hogy az iparági minisztériumok létrehozása nem jelent mechanikus visszatérést az 1957. év előtti iparigazgatás struktúrához, hiszen most lényegesen kiszélesedik a vállalatok jogköre, megnő önállóságuk. Az előadó mindezek alapján javaslatot tett a Legfelső Tanácsnak a népgazdasági tanácsok és p- iparági állami bizottságok megszüntetésére. Egyben felhívta a figyelmet az Állami Tervbizottság megnövekedett felelősségére, hiszen neki kell meghatároznia az iparágak fejlesztésének leghelyesebb arányát és az egész népgazdaság legmegfelelőbb struktúráját Mazurov beszéde végén kiemelte a most hozandó gazdasági intézkedések nemzetközi jelentőségét, majd még egyszer leszögezte, hogy a kezdeményező szellemre támaszkodó és tudományosan megalapozott iparvezetéstől merőben idegen az üres ad- minisztrátgatá*. a- vohihtariz- mus és a bürokrácia. A szovjet gazdasági apparátusnak — zárta beszédét Mazurov — kifogástalan pontossággal kell működnie. A na»v tapssal fogadott beszéd után megkezdődtek a hozzászólások. (MTI) ÉPÜL A DIÓSA ME HŐERŐMŰ A hőerőmű építői a tervek szerint haladnak a munkálatokkal. A napokban emelték a helyére az erőmű 150 megawattos, 130 tonna súlyú generátorát, amelyet különleges vasúti kocsival szállítottak a helyszínre. Lengyel mezőgazdasági pártmunkás-küldöttség Kaposváron Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Magyarországon tartózkodó lengyel mezőgazdasági pártmunkás küldöttség tegnap Kaposvárra látogatott. A delegációt Jan Klecha, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának mezőgazdasági osztályvezetője vezeti. Tagjai: Harsevszki Vladimir, a Központi Bizottság mezőgazdasági osztályának 'munkatársa, Vascsuk Kazimir megyei pártbizottsági titkár és Czyz Andrej, a krakkói megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetője. A vendégeket elkísérte Kaposvárra Baksa Ottó, Államcsíny Indonéziában Ellentmondó jelentések A djakartai rádió pénteken bejelentette, hogy Sukarno- ellenes államcsínyt hiúsítottak meg. Ar elnök kormányát a hadsereg kebelében tevékenykedő »tábornokok tanácsa« elnevezésű klikk akarta megbuktatni, ezt azonban megakadályozta a -Szeptember 30. akció« elnevezésű mozgalom, élén Untung alezredessel, az elnöki testőrezred -parancsnokával. Minthogy hírügynökségi tudósítások nem jutnak ki Dja- kartából, a távirati irodák egyetlen hírforrása a djakartai rádióközlemény. Ez — az AP és az UPI idézetében — egyebek között bejelentette: az MSZMP Központi Bizottsága Mezőgazdasági Osztályának munkatársa is. A megyei pártbizottság székházában tegnap délelőtt Szigeti István, a megyei párt- bizottság titkára, Tobak István, a pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetője és Dombóvári László, a Kaposvári Járási Pártbizottság első titkára fogadta a vendégeket, tájékoztatta őket a megye helyzetéről és a somogyi tér-, mel őszövetkezetek életéről. Délután a Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumba látogattak el a vendégek. Itt dr. Guba Sándor, az intézet igazgatója, Bekker József, a technikum párttitkára és Böbék József, a kutató- és szaktanácsadó csoport vezetője köszöntötte a vendégeket Az igazgató ismertette a technikumban folyó oktató, kutató és szaktanácsadó munkát. A vendégeket különösen a nagy nedvességtartalmú takarmányok silógödrökben való tárolása és a karbamidos silódúsítás érdekelte. A tájéNincs nagy múltja, de van jövője a paradiesomtermeszté senek Rinyabesenyőn. Amikor először ültették ezt a növényt, sokan ellenezték... Minek okoskodni — mondták —, a homokon nem lehet kertészkedni. Az élet mást bizonyított. A Nagyatádi Konzervgyár most helyből szállítja el a gondosan ládába rakott szép piros paradicsomot. Indonézia és a külvilág telefon- és távíró-összeköttetése pénteken a hajnali órákban megszakadt, de az AFP jelentése szerint Djakartában nyugalom van, s a menet- rendszerű repülőgépek is elhagyhatják az országot. Sukarno elnök rezidenciáját védőőrizettel látták eL Szeptember 30-án a hadsereg néhány más alakulatának támogatásával a hadsereg Djakartában állomásozó alakulatai kormányellenes akciót készítettek elő. Élén a »Dewan Djenderal« — a »tábornokok tanácsa« —, egy felforgató tevékenység céljá(Folytatás a 2. oldalon) koztató után a vendégek megtekintették az intézet udvarán levő kísérleti silógödröket, az előadótermeket és a kollégiumot. A lengyel mezőgazdasági pártmunkás küldöttség a késő esti órákban elutazott Kaposvárról. Kukoricatermesztési tapasztalatcsere a mikei tsz-ben Napirenden: a lakásépítés (Tudósítónktól.) A lakásépítés helyzetéről adott jelentést a Csurgói Járási Tanács vb-ülésén az építési és közlekedési csoport, valamint az OTP járási fiókja. A járásban évről évre több lakóház épül. Tavaly ki- lencvenegyet emeltek, az idén már százat. A lakások 66 százaléka kétszobás, mindössze tíz százalékuk az egyszobás. Gondot okoz viszont, hogy még mindig nincs megfelelő mennyiségű házhely, örtilos, Iharos, Porrogszentkirály, So- mogyudvarhely tanácsa egyetlen telket sem adott át az OTP-nek értékesítésre. Hiányos az új telektömbök közművesítése is — állam'totta meg a beszámoló. Évről évre emelkedik az építési kölcsönök száma. Ebben az évben eddig 69 esetben folyósított hitelt az OTP. (Tudósítónktól.) A hibridkukorica-termesztés eredményeiről és tapasztalatairól számolt be a mikei tsz- ben Tóth Zoltán agronómus a nagyatádi járás tsz-elnökei- nek és agronómusainak. Elmondta, hogy a régi, elavult agrotechnikai módszerek miatt a mikei határban igen alacsony volt a termésátlag. 1959-ben mindössze 5,2 mázsás átlagot értek el májusi morzsoltban. 1962-ben már 17,1 mázsát. 1964-ben pedig 18,4 mázsát takarítottak be holdanként. Ezt a nagy javulást a szerves anyag visszapótlásának, a műtrágyázásnak és a jó talajmunkának köszönhetik. Hozzájárult ehhez a tags#" szorgalmas munkája is. 1 Beszélt a vegyszeres gyomirtás eredményeiről, és megemlítette a karbamid alkalmazását is, majd arról szólt, hogy a vetőmagok közül legjobban az Mv—48-as vált be. Előnyeit az adott talajviszonyokon a bemutatott területek is igazolták. Ezt a fajtát a szerves anyagban legszegényebb területen vetették el, és csaknem olyan termést hozott, mint a frissen istállótrágyázott területbe vetett Mv—5-öb fajta. A részvevők becslése szerint mindkét területen 20—22 mázsás átlagtermés várható. A termelőszövetkezet az idén .551 holdon végzett vegyszeres gyomirtást, ez egy mázsa májusi morzsolt kukorica önköltségét a korábbihoz mérten mintegy 50—60 forinttal csökkentette.