Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-03 / 233. szám

SOMOGYI NÉPLAP 10 Vasárnap, 1965. október 3. ͱjlJlIül1ULiLj\J Ü IRÁID1ÓGÁLÁX1SO Hogyan „készül44 a hideg? A CSILLAGÁSZAT modern műszereinek fegyvertárában megjelentek a második világ­háború után azok a berende­zések, amelyeknek segítségé­vel a világmindeTiségből érke­ző rádiósugárzások tanulmá­nyozhatók. Ezeket a műszere­ket nevezzük rádiótávcsövek­nek, azokat az égi forrásokat pedig, amelyek a rádióhullá­mok forrásai, aszerint, hogy milyen természetűek, ■■ rádió­csillagoknak, rádióködöknek és rádiógalaxisoknak nevez­zük. A vizsgálatok szempont­jából a rádiótávcsövek kiala­kulása új lehetőségeket tárt fel a mindenség jobb megis­merésében. A rádiótávcsövek átmérője az optikai távcsövekével szemben igen nagyra, több­ször tíz vagy — nem mozgat­ható rádiótávcsövek esetében — többször száz méter nagy­ságúra készíthető. Ahányszor ez a gyűjtőfelület felülmúlja a legnagyobb optikai távcsőét, annyiszor érzékenyebb nála a rádiótávcső. Ezért a rádiótáv­csövekkel a mindenségnek olyan hatalmas mélységeibe is behatolhatunk, ahová optikai műszereinkkel nem látunk be. Nagyméretű rádiótávcső az égi rádióforrások tanulmányozására. EZ UTÓBBI RÁDIÓGALA­XISOK rendkívül érdekesek. Belőlük olyan hatalmas ener­giájú rádiósugárzások lépnek ki, amelyeknek összenergiája sokszor meghaladja a rend­szer látható fényben kibocsá­tott és a maga nemében ugyan­csak elképzelhetetlenül óriási energiamennyiségét. Az ilyen típusú rádiósugárzások adnak hírt az anyag különlegesen sű­Két kül&nleges galaxis fényképe: balra normális optikai galaxis, jobbról egy optikailag is látható rádiógalaxis fényképnegativja. A legmodernebb, 300 métert meghaladó átmérőjű rádiótáv­csövekkel a mindenségbe mintegy 30 milliárd fényév távolságig, több mint három­szor olyan távolságig tudunk behatolni, mint a legnagyobb optikai távcsővel. (1 fény­év = 9,5 billió km!) A RÁDIÓHULLÁMOK az égitestek vagy azok rendsze­reiben olyan különleges fizikai folyamatok eredményeként keletkeznek, amelyek csak a mindenségre jellemző anyag­állapotok mellett mehetnek végbe. Éppen ezért az égites­tek rádiósugárzásának vizsgá­lata tudósít bennünket az anyag különleges, csakis koz­mikus méretek és viszonyok közt lehetséges állapotairól. Ezeknek az állapotoknak a ta­nulmányozása hozzásegít ben­nünket az anyag kimeríthetet­len tulajdonságainak jobb, mélyebb megértéséhez. Ha ezekhez még azt is hoz­závesszük, hogy mennél na­gyobb mélységekbe pillantha­tunk be a mindenségbe, annál régebbi állapotában tanulmá­nyozhatjuk, még inkább meg­nő az ilyen vizsgálatok jelen­tősége. A fénysugár vagy rá­dióhullám ugyanis, amely eb­ben a pillanatban érkezik mű­szerünkbe például egy tízmil- liárd fényév távolságú égitest­ről, arról tudósít, ami ott a fénysugár vagy rádióhullám elindulásának pillanatában, vagyis tízmilliárd évvel ezelőtt történt. A rádiótácsövekkel az opti­kailag hozzá nem férhető tar­tományban észlelt tejútrend­szereket nevezzük rádiógala­xisoknak, mert ezekről csakis rádiósugárzásuk nyomán sze­rezhetünk tudomást. A rádió­galaxisok közé azonban olyan tejútrendszerek is tartoznak, amelyek optikailag ugyan ész­lelhetők, de rádiósugárzásuk annyira erős, hogy ez jellem­zőbb rájuk, mint fénysugárzá­suk. rű, úgynevezett hipersűrű ál­lapotairól. A legmodernebb vizsgálatok eredményei sze­rint a rádiógalaxisokban igen nagy mennyiségben van olyan anyag, amelynek litere több tíz- és százezer kilogrammot nyomna. Olyan hatalmas anyagsűrűség ez, hogy ha pl. a Föld jelenleg mintegy 13 000 kilométer átmérőjű gömbben szétoszló anyagát erre a sűrű­ségre nyomnánk össze, egész földgolyónk átmérője néhány­szor tíz méter lenne csupán! Az ilyen szupersűrű anyag­ban a Földön megismertektől különböző tulajdonságokkal - rendelkező elemi részecskék lehetnek. Elképzelhető, hogy a rádiógalaxisok rádiósugérzó anyaga folyamatosán alakul át normális, a földi viszonyok közt is megszokott tulajdonsá­gokkal rendelkező anyaggá, s ezzel például állandóan for­rása lehet annak az anyagnak, amelyből napjainkban is tart a csillagok és a bolygók ke­letkezése. Az ilyen anyagot optikailag azért is nagyon ne­héz észlelni, mert csak kis mé­retű térfogatokat tölthet be: néhányszor száz kilométernél nagyobb átmérőjű gömbökbe nem tömörülhet tartósan. A RÁDIÓGALAXISOK VIZSGÁLATA tehát hozzáse­gíti a tudományt az anyag kü­lönleges, ún. elfajult állapotai­nak vizsgálatához, annak meg­állapításához, hogy miként alakulhat az anyag ilyen típu­súvá, vagy hogyan hagyhatja el ezt az állapotot. Ha ezekre a kérdésekre sikerül megtalál­ni a választ, a tudomány újabb jelentős lépéssel jut közelebb a mindenségben végbemenő folyamatok s azok múltjának és jövőjének megismeréséhez. Bitó—Sinka Ha a hideget csupán az élelmiszer-tartósításban hasz­nosíthatnánk, akkor is ele­gendő lenne, hogy elismerjük óriási jelentőségét. De más területen ugyancsak sok hasz­not hajt az embernek, pél­dául az iparban, a gyógyá­szatban, a tudományos kuta­tásokban. A háztartásokban napról napra nagyobb számban be­vonuló hűtőszekrények egy közös fizikai jelenség alap­ján, de kétféle szerkezeti megoldás szerint működnek. A fizikai jelenség lényege: a folyadékok elpárolgásakor (forrásakor) a környezetükből hő vonódik el. Vannak fo­lyadékok (cseppfolyósított gá­zok), amelyek már a szabad levegőn nyomban forrni kez­denek, hirtelen elpárolognak. Ezek alkalmasak a mestersé­ges hideg előállítására. A gő­zök nyomás hatására újra cseppfolyósíthatok, így a fo­lyamat a végtelenségig ismé­telhető. Leggyakrabban hasz­nált két hűtőanyag: az am­móniagáz és a freon. A hűtőfolyadékot természe­tesen nem hagyjuk elpárolog­ni a környezetbe, hanem zárt rendszerben keringettetjük. Az ún. kompresszoros hűtő­gépekben a szívó-nyomó ha­tást egyaránt kifejtő légsűrítő teszi gyorsabbá és intenzíveb­bé a körfolyamat lejátszódá­sát. Ha a kompresszor meg­indul, szívó hatást fejt ki az elgőzölögtető fölötti térben (lásd a mellékelt rajzot). A nyomás csökkenésével a hű­tőfolyadék párologni (forrni) kezd, és elvonja a meleget a hűtőszekrényből. Az elszívott gázt a kompresszor össze­nyomja, és a kondenzátorba továbbítja, s ott az ismét fo-, lyékony halmazállapotba ke­rül. A kapilláris csövön át megtett út után ismét az elgőzölögtetőbe kerül, hogy végtelen körforgását folytat­hassa. Lényegében hasonló elven működik az ún. abszorpciós hűtőszekrény is, amelyben nincs kompresszor és motor, hanem melegítéssel gyorsítják a hűtőfolyadék párolgását, a hőelvonás folyamatát. A hű­tőfolyadék ennél rendszerint ammóniagáz vizes oldata. A két hűtőrendszert össze­hasonlítva megállapítható: az utóbbiban nincs mozgó-forgó alkatrész, így élettartama el­méletileg korlátlan. Másik előnye, hogy zajtalan a mű­ködése. Viszont — a komp­resszoros hűtőszekrénnyel szemben — az áramfogyasztá­sa valamivel nagyobb. Az ab­szorpciós hűtőszekrény ott is I őlgÓzT É logteto I ú ^apil/ans í ^Hűtőszekrény ^ I Goi szívó vezeték Folyadék nyomó vez. kondenzátor Ólai iJHalo zat 1kompresszor A villamos hűtőszekrény egyszerűsített elrendezése. üzemeltethető, ahol nincs elektromos áram, hiszen a hő- fejlesztéshez petróleum vagy butángáz époúgy használható, mint akár napenergia vagy a föld alatti vizek hője. Az ipari és kereskedelmi hűtő-mélyhűtő berendezések ugyanilyen elvek alapján mű­ködnek, legföljebb a teljesít­ményük sokszorzódik meg a konstrukció szerint Az igen alacsony hőfokok előállítására több fokozatú kompresszor- rendszereket használnak, a háztartási hűtőszekrényekhez képest szokatlanul nagy mé­retekben. A már említett rendkívül sokrétű hidegigény között most csak egyet emelnénk ki: az utóbbi évtizedekben nagy jelentőségre szert tett levegő­kondicionálást. A »mestersé­ges éghajlat« az ipari (finom- mechanikai ipar, textilipar, robbanóanyag-ipar stb.) üze­mekben ma már éppúgy kö­vetelmény, mint ahogy forró éghajlatú vidékeken elvisel­hetőbbé teszi az életet a kap­csolóval beállítható hőfok. Ehhez és még sok más célra egyre több hidegre van szük­sége a világnak. Mit „üzennek" a kirgiz barlangra) zok? Kétezer évesnél régebbi barlangrajzokat találtak nem­rég Dél-Ki rgíziában, a Pamir és az Altáj hegység nyúlvá­nyain. Ne sokkal azelőtt az archeológusok e barlangok a kígyókhoz folyamodtak se­gítségért. Arra kérték a kí­gyókat, védenék meg lakóhe­lyüket és földjeiket a tűző napfénytől, s küldenének esőt a szomjazó vidékre. ŐSVILÁGI TENGERI GÓLIÁTOK Az őstenger napsütötte vizében óriás teknős napozott tele ben- dővel, gyanútlanul szunnyadva, s csak néha-néha legyintett egyet-egyet irtózatos evezőlapát­tá átalakult végtagjával, hogy fenntartsa Ötméteres, gigantikus testét. A táj barátságos némasága egy­szerre semmivé lett. Hatalmas erővel, vad iramban, szinte túr­va maga előtt a vizet egy tizen­négy méteres, óriás tengeri kro- kodilus érkezett. A palaszürke tömeg úgy rohant tova, hogy a test mellső része magasra szö­kött a hullámok fölé. Az óriás krokodilfej széttárta rettentő áll­kapcsait. Száz foga villant meg a napfényben. A következő pilla­natban őrült összevisszaságban kavargóit vízben és levegőben fej, farok, láb, az óriás tengeri krokodil, a Tyllosaurus eszeve­szetten csapkodó teste és a ten­geri teknős szénásszekér nagy­ságú páncélja. Ahol lecsaptak, a víz süvítve vált ketté. Azután a teknős hirtelen berántotta fe­jét és lábát az átharap hatatlan, vastag teknőbe, s lesüllyedt a mélybe. Alámerülése helyén vér­folt jelezte, hogy az óriás ellen­fél leszakította bal hátsó lábát. Honnét tudjuk mindezt, hiszen nem volt még emberi szem, amely láthatta volna ezeket az eseményeket? A drámai harc 80 —100 millió évvel ezelőtt tör­tént, a kréta időszakban. Nos, az óriás krokodilusra vagy óriás gyíkra hasonlító őshüllők töké­letesen megmaradt teljes csont­vázait megtalálták Európa és Amerika hegyeinek és mélyen bevágott folyóvölgyeinek kőzet­rétegeiben, az óriás teknős csont­váza mellett. Ezeknek a tengeri őskrokodi- lusoknak az elődei a szárazföld­ről vándoroltak lassan, évmilliók alatt a tengervízbe. Testük fo­kozatosan átalakult a vízi élet­módhoz. Keskeny, megnyúlt, jel­legzetesen gyíkszerű koponyájuk s két, rendkívül nagy tágulásra képes állkapcsuk volt. Nagy kú­pos, hegyes fogaik az állkapocs dal kettévágták volna. A ször­nyű seb behegedt, meggyógyult, ami a csont visszamaradt csonk­ján jól látható. így tudták meg a tudósok, hogy a teknős a támadást túl­élte, s ma már ismeretlen okból, TENGERI OSKROKODILOK csontjával szilárdan összenőttek, és rendkívül erős, szilárd fegy­verek voltak. Az állat az őspoli­pokat, halakat, hüllőket, a kréta időszaki fogascsőrű ősmaradakat könnyűszerrel szétharaphatta vagy széttéphette és elnyelte. Megtámadta a cápákat is, az ős­világi tengerekben már otthonos bestiákat, sőt az olyan egyedül élő remetéknek is nekiesett, mint az említett óriás teknős. Észak-Amerikában, ugyanab­ban a kőzetrétegben, amelyben az óriás tengeri krokodiZus csontvázait találták, ráakadtak az óriás teknős teljes csontvázá­ra is. Egyik lábfeje hiányzott. A lábszárcsontot mintha éles bárd­talán öregsége következtében, jóval később pusztult el. Az őshüllőknek a vízi életmód­hoz alkalmazkodott csoportja rendkívül sok nemzetségből és fajból állt. Legtöbbjüknél hosz- szú korszakokon át, fajról faj­ra és nemzetségről nemzetségre követhető a fejlődés. Az első ősök a mintegy 150 millió évvel ezelőtt lepergett triász időszak­ban tűntek fel, fejlődésük virág­korát az ezután következő jura­korszakban élték, s egyik-másik águk csak az úgynevezett kréta időszakban halt ki. Ma már semmiféle rokonuk vagy utóduk nem él tengereink­ben vagy édesvizeinkben. körzetében kőbaltákra buk­kantak. A kirgiz archeológu­A piktogramok megfejtésé­nél nagy segítségükre voltak sok által fölfedezett barlang- | a kutatóknak az ősi kínai és rajzok a Közép-Ázsiában ta­lált első, úgynevezett pikto- gjafikus, tehát képjelekkel ké­szült írások. A jelek a barlang sziklafa­lán vastag zuzmóréteg alatt voltak. E réteg lefejtése után tűnt elő a piktogram, amely összesen mintegy két négyzet­méternyi falfelületet fogla't el. Szomszédságában még né­hány kisebb piktogramot fe­deztek föl. E rajzos »üzenetek- ábrái- i táplálták. —ek m - nak elemzése érdekes ered­ménnyel járt. A piktogramo- kon tdtott szájú kígyókat, a Napot jelző köröcskéket, a lakhelyeket és a mezőket fel­tüntető négyzetes alakzatokat át lehetett lábalni rajta, látni. Kitűnt, hogy ezekkel az Képünkön: A piktogramok ábrákkal az egykori őslakók és cikkünk szerzője, V. Csej. totemjeikhez, patrónusaikhoz, litkó archeológus. e"riotomi hieroglifák. Az üzenetek, helyesebben a segélyt kérő folyamodványok abból az időből valók, amikor több évszázadon át nem volt ezen a vidéken csapadék, s szinte állandósult a száraz­ság. Alighanem ekkoriban történt, hogv kiszáradt az az ősi és tekintélyes méretű csatorna is, amely a Zerav- san-folyóból merítette vizét. A folyót eredetileg glecserek azon­ban abban az időben lecsök­kentek. Ukrán tudósok ada­tai szerint ebben az időszak­ban a Dnyepr is annyira ki­száradt, hogy könnyűszerrel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom