Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-31 / 257. szám

▼asárnap, 1965. október 31. 10 SOMOGYI NÉPLAP TOVÁBB LÉPNI B abócsán 459 cigány van. A száznégy csa­ládban száztíz gye­pek. Az iskolaigazgatótól megkérdezem: — Sikerült-e beiskolázni őket? — A tankötelesek mind járnak iskolába, egy-két kivé­teles eset van, de azokat fi­gyelmeztettük, voltunk is kint náluk. Vége az első óra utáni szü­netnek, a gyerekek sorokban vonulnak a tantermekbe. A cigánygyerekeket nehezen le­het megkülönböztetni, általá­ban jól öltözöttek, tiszták. Az első osztályosokat láto­gatom meg először. A taní­tónő kedvesen fogad, szíve­sen segít. — Az osztály létszáma negyven, ebből húsz a ci­gány. Fele. — Milyen óra lesz? — Olvasás. — Tessék kinyitni az olva­sókönyveket, én is kinyitom, mutatom, hogy hol nyisd ki. Tegyétek a kezeteket az el­ső betűre — a, a, egy sorral lejjebb — a, i a, ü... — olvasnak a gyerekek. Egyedül olvasson Évike. A kislány remegő szájából némán jön ki a levegő. A tanítónő odamegy hozzá, együtt olvas vele. Így is ne­hezen lehet érteni a hang­zók ejtését. — A legtöbbje így van — r‘<— mondja a tanítónő. — Egy-kettő azonban megindul úgy félév felé. Tiszta értelem. A második tízpercet a gye­rekek között töltöm. Négy idősebb lány hívja fel magá­ra a figyelmemet, az egyik­nek vörös a körme, messziről világít. — Hány éves vagy? — Rendőr a bácsi, hogy kérdez? — Nem, csak érdekel. — Hát érdekelje más ... A további pár perces be­szélgetés hasonló modorban folytatódott. De megtudtam róla sok érdekeset. A lány hetedikes, és meny­asszony, karácsonykor férj­hez megy... Az udvaron játszó gyere­kek között feltűnt, hogy fel­A nyolcadik osztályban öt cigánygyerek van. Hár­mas, négyes tanulók. Barcson az igazgató pon­tos kimutatást ad az egyes osztályokba járó cigánygyere­kekről. Az elsőbe huszon­egy, a másodikba huszonhá­rom, a harmadikba harminc, a negyedikbe tizennyolc, az ötödikbe tizenkilenc, a hato­dikba tizenöt, a hetedikbe nyolc, a nyolcadikba hat jár. És érdemes megjegyezni a következő adatot is: tizen­ketten kaptak ebben az év­ben túlkorosság miatt föl­mentést A két statisztikát összevet­— És a többi? — Hát bizony, kétszer-há- romszor ismételnek. Panna tízéves. Két évet kihagvott. Orvosi igazolást hozott. — Panna — kérdeztem tő­le (ijedtében szemei nagyra nyílnak, teste megremeg) —•, mi volt a bajod? — Fájt a fejem meg a gyomrom ... — Hány éves korban kell először iskolába jönni? — Kilenc. tam. Ezért a következő órá­kon végigjártam a többi osz­tályt. A két ötöaiK osztályba ^sen tízen járnak. Az V/ B-ben hárman ismételtek egyszer-egyszer, ketten má­sodszor járják ezt az osz­tályt. Tehát az ötödikesek t'elébó A nyolcadik osztályban öt cigánygyerek van. Közülük alig ismételt valaki, az is csak egyszer. Hármas-négyes tanulók. iratkozottaknak mindössze eg; negyede végzi el a nyolc osztályt. De ez eredmény is. Az első osztályt vezető _ ta­nh éne magyarázatot próbál adni erre. — Nem értik a magyará­zatot; amit tudnak, azt még nem tudják kifejezni. Sok­szor kapok olyan választ, hogy több benne a mozdu­lat. mint a szó. Nem értem meg őket. — Hányán jártak óvodá­ba? — Ezek közüj egy sem. — Egyről tudok, aki most jár. — Barcson kettő — mond­ja az igazgató. És hozzáteszi nem engedik a szülők őket óvodába. Pedig az lenne a megoldás. Ott megtanulná­nak közösségben lenni, élni, és értelmük, kifejezőképessé­gük is fejlődne. A barcsi be- pucolatlan házak (de házak!) azt mutatják, hogy lakói megindultak, ők már mások lesznek, mint az idősek. Dol­gozni járnak a férjek, leg­többje állandó munkás. Be-bepillantok a lakások­ba, óvodás korú gyerekeket mindenütt találni. A földön ülnek, különböző tárgyaikkal játszanak, alig szólnak, alig szólnak hozzájuk. Hatéves korig így megy ez, s akkor az iskola olyan meg­terhelést jelent a gyereknek, amit az egyik osztályban lát­tunk. Azok a problémák, melye­ket itt említettünk, megold­hatók. Az iskolaérettséget hatéves korra ki kell fejlesz­teni. Biztosítani kellene szá­mukra az előkészítőt, ahol azok a hibák, amelyek ke­rékkötőként jelentkeznek, el­ső és még a többi osztályban lk kiküszöbölhetők. VERSENYEZNEK A POSTAI BRIGÁDOK SZÄZÄVAL HÍVJAK na­ponta telefonon a 02-t, a ka­posvári X. sz. postahivatal távírdáját. A táviratszöveg szalagon érkezik a gyors kezű távírókhoz. A gépek szüntelen csattogása jelzi, hogy munka mindig van bőségesen. Ebben a teremben dolgozik a postahi­vatal legfiatalabb brigádja. Bár csak két éve gondoltak a brigádalakításra, régóta együtt dolgoznak. Valamennyien jó szakemberek, ügyes távirászok. Az új automata hálózat fej­lesztése változást jelentett a kilenctagú brigád életében. Üj gépeket hoztak a kezük alá, hogy munkájukat még inkább meggyorsítsák. A legügyeseb­beknek is újra kellett vizsgázni, így az idei év nem volt köny- nyű a Petőfi-brigád tagjainak. Nagy eredményekről, egyedül­álló vállalkozásokról sem ők, sem a brigádnapló nem adhat számot. Ahogy humorosan az egyik brigádtag, Papp Árpád- né megjegyezte, már két éve alakul, formálódik ez a közös­ség. Ott kezdődött, hogy a csa­ládosok nem nézték el, hogy a szombat délutáni és a vasár­napi szolgálatot mindig a két lány, Gellert Ida és Pandur Rózsa vállalja. Megbeszélték, hogy egyformán osztják el egy­más közt az ünnepi szolgálatot is. Azóta egy hónapban csak egyszer kerül sor egy-egy bri­gádtagra. A lányok szabadkoz­tak, de aztán mégiscsak elfo­gadták az asszonyok javasla­tát. Ritka pillanat a szombat dé­li órákban, hogy egy másod­percre minden vevőgép meg­áll. Mintha csak lélegzetvétel­nyi szünetet tartottak volna. Ilyenkor csak a továbbító sza­lag motorjának duruzsolása hallatszik, aztán szinte egy­szerre szólal meg isimét mind­egyik gép. Más napokon, ha kevesebb a távirat, a postaosztályra mennek át segíteni. — A modem, gyors működé­sű gépek mellett több lesz a A Somogy megyei kisipari Szövetkezetek háromnegyed éves tervüket lemaradással zárták. Különösen az ipari ja­vításban, a cipőkészítésben és a személyi szolgáltatásban ér­tek el a vártnál gyengébb eredményeket. Ellenben jól zárta a háromnegyed évet a tizenkét építőipari és néhány vegyesipari ktsz. Január 1-től a harmincmilliós tervve) szemben több mint harminc- nyolcmillió forint értékű munkát végeztek. 125,7 szá­zalékos háromnegyed évi tervteljesítésük meghaladja tavalyi egész éves ered­ményüket. örvendetes., hogy javult az épí­tőipari ktsz-ek munkája, ami az is bizonyít, hogy az idén kevesebb panasz merült fel s lakosság és a közületek ré­A Hungazin szelektív gyomirtó szer, néhány kivétel­től eltekintve az összes egyszi­kű és kétszikű gyomokat és kultúrnövényeket elpusztítja. A Hungazint legjobban a kukorica tűri. Ezért a szán­tóföldi növények közül a sze­mes és silótakarmány terme­lésre beállított kukoricaveté­sek gyomtalanítására — meg­felelő körülmények között — a legbiztosabban használható. Azok a gazdaságok, amelyek Hungazint alkalmaztak, kapálás nélkül, gyomtalan te­rületeken nagyobb eredmények elérésével termelhettek kuko­ricát. A növények a Hungazint a talajból gyökereiken keresz­tül veszik föl, miután a lem-o- sódás következtében eloszlott a talaj felső 15 cm-es rétegé­ben. Eredményes gyomirtó hatás­hoz kellő mennyiségű csapa­dékra van szükség, hogy a szabad idő — mondja Papp Árpádné. Ami eddig plusz volt a mi vállalásaink között — hogy másokon segítettünk —, lassan rendszeressé válik, és talán a kötelességünk lesz. Vállalásaink eltörpülnek az új gépek beállítása óta. Jövő évi feladataink tervezésekor ezzel már számolnunk kell. Amikor arról kérdezem őket, mit várnak az év végé­től, egvmástól várják a vá­laszt. De egyikük sem felel. — Ha nem ejtünk ezután sem hibát, akkor talán sike­rül megszerezni a szocialista brigád címet — szólal meg Gellért Ida. A TÁVKÖZLÉSI OSZTÁLY »legöregebb« brigádja, a Béke- brigád ugyancsak bizakodik. — Év közben egyetlen pa­nasz sem érkezett a munkánk­ra, még az előfizetőktől sem — mondja Rábai Jánosné, a kétszeres szocialista brigád vezetője. — Pedig ezt nem könnyű elérni! — szól közbe a mellet­te ülő fiatalasszony. Rossz kedvű, ingerült telefonáló mindig akad a vonalban. Bán­ni kell tudni velük, mert ha mi is átvennénk időnként az ideges hangulatot, abból csak veszekedés kerekedne. Rábainé elmondta, hogy a brigádtagok közül néhányan beiratkoztak a TIT nyelvtan- folyamára. — Legközelebbi célunk — mondta —, hogy a kapcsolá­sokat még pontosabban vé­gezzük. Ezenkívül szeretnénk, ha még kevesebb zaj lenne a teremben, mert ugyan hét órát dolgozunk, de így is kimerítő. Kímélni szeretnénk egy kicsit egymást. A ZRlNYI-BRIGAD ebben az évben igen eredményes munkát végzett. A legutóbbi értékeléskor a vállalat vezetői is elismeréssel nyilatkoztak munkájukról. — Elmondhatjuk, hogy nincs már sok különbség a brigádok között — mondja Hiller Ár­széről, mint az elmúlt évek­ben. A kisipari szövetkezetek textilruházati tervük 101 szá­zalékos teljesítésével helyi- ipar-politikai tervüket 112,7 százalékra tudták teljesíteni. Szép eredményekről adhat­nak számot az idén is az exportra termelő szövetkez­zetek. Tizenötmillió forintos termelési tervüket huszonegy- millióra teljesítették. Lazni- esek Imre, a KISZÖV So­mogy megyei elnöke elmond­ta, hogy év végére a lemara­dással küszködő ktsz-ek is teljesíthetik tervüket. Leg­utóbbi vezetőségi ülésükön, ahol megállapították, hogy a létszámgazdálkodás az idén jól alakult a szövetkezetek­nél, a termelési eredmények fokozására több határozatot hoztak. szer a talajba lemosódhassor.. Megfigyelések szerint ugyanis az elegendő talajnedvesség nagymértékben fokozza a vegy­szer alkalmazásának sikerét. Száraz, csapadékmentes idő­járás esetén kellő eredmény nem érhető el. A Hungazin talajba mosódásának biztosabb elérése végett ajánlatos azt már az ősz folyamán kiperme­tezni a tavasszal vetendő ku­koricaterületekre, kihasználva az őszi és téli, rendszerint bő­vebb csapadékmennyiséget. Sá­ros talajon azonban ne perme­tezzünk. Enyhe fagyos talajon a permetezés még elvégezhető. Az őszi permetezés legkedve- -őbb időszaka általában no­vember hónap. Felhasználható Hung a z i n mennyiségek: homokos vályog­talajon 3—3,5 kg/kat. hold; kö­zépkötött talajon és minőségi talajon 3,5— i kg/kat. hold; kö­tött talajon 4—4,5 kg/kat. hold. (x) pádné, a Zrínyi-brigád vezető­je. — Igaz, hogy Rábainé job­ban összefogja a tagokat, de ez nem is csoda, hiszen a Bé­ke-brigád mögött már több si­keres esztendő áll. Mi az Er- zsébet-napi, majd a karácsony előtti nagy forgalomban kap­csolunk rá ismét. Ügy tervez­zük. hogy nyolc óra helyett egy kicsit korábban bejövünk, azért, hogy elkerülhessük a torlódást. A LEGNEHEZEBB KÖRÜL­MÉNYEK KÖZÖTT a Gaga- rin-brigád dolgozik, ök gyak­ran vannak éjszakai szolgálat­ban is. — Mindig három tagunk dolgozik bent a brigádból — mondja Bán Lajosné. — Ebből következik, hogy nálunk még az értekezletre is nehéz össze­hozni a társaságot. Ennek elle­nére mindent megtettünk, hogy ne maradjunk le a töb­biek mögött. Egyszer az elve­szett brigádnapló miatt es­tünk el a cím elnyerésétől. Az idén mindenre nagyon vigyáz­tunk, a naplónk is megvan — mondja mosolyogva —, és nem is akármilyen. A brigád tagjai büszkék is a díszes külsejű, szépen veze­tett naplóra, de el lehet mon­dani, hogy a tartalmával sincs baj. Sípos Boldizsár osztályveze­tő elégedett a négy brigád munkájával. — Még a Petőfi-brigád sem maradt le ebben a versenyben, pedig év közben náluk sok vál­tozás volt. A célért, a postai távirat- és telefonforgalom tö­kéletes lebonyolításáért, a kulturált munkakörülmények megteremtéséért mindannyian nagyon sokat tettek. A négy postai brigád kitűnő háromnegyed évi bizonyítvá­nyához semmi kétség sem fér. Rajtuk áll, hogy ezt az év vé­gi értékelésnél is elmondhas­sák magukról. Nagy József Miről ír a Jelenkor új száma? Változatos tartalommal, sok érdekes olvasmánnyal, ki­váló műmellékletekkel jelem meg a Pécsen szerkesztett irodalmi és művészeti folyó­irat új, novemberi száma. A szépirodalmi részből ki­emelkednek Csorba Győzőnek a lap élén közölt újabb köl­teményei, továbbá Dalos György, Kalász Márton és Lovász Pál versei. Érdekes társadalmi kérdéshez, a ha­zatért disszidensekhez kap­csolódik Simon Emil novellá­ja. Sobor Antal hangulati ere­jű elbeszélése mellett igen szórakoztató, igényes írással jelentkezik Bertha Bulcsú. A királynő rokona című elbe­szélésében humoros, ironikus hangon, mindvégig érdekfe­szítően beszéli el arisztokrata származású futballista hősé­nek külföldi kalandját. A szám gazdag Művészet- rovatában két dunántúli kép­zőművészeti kiállításról ol­vashatunk. Vilt Tibor Székes- fehérváron bemutatott plasz­tikáiról Mezei Ottó írt; Ke­mény Judit, Martyn Ferenc ét Takáts Gyula közös kaposvá­ri kiállításáról pedig Hán Éva megnyitójának szövege jelent meg a lapban. Ehhe2 az íráshoz kapcsolódnak Martyn Ferenc műmellékletec közölt kiváló rajzai. Ugyan­csak érdeklődésre tarthatnak számot a nemrég hazánkban járt tehetséges szovjet festő­nek, Andrej Jakovlevnek a műmellékleten és a borítón látható képei. Izgalmas, közérdekű témá­ról olvashatunk a Jegyzet- rovatban: Várkonyi Nándoi az Irodalmi Lexikon »peré­hez« szól hozzá, Margócsy Jó­zsef a középiskolai irodalom- tanítás reformjához fűz meg­jegyzéseket, figyelemreméltó továbbá Taxner Ernőnek So­mogyi Tóth Sándor Próféta voltál, szívem című sokat vi­tatott regényéről szóló írása. Háromnegyed év a kisipari szövetkezeteknél 4 kukoricavetések gyomirtása ősszel alkalmazott Hungazinnal Sokat kell még együtt olvasni. Horányi Barna

Next

/
Oldalképek
Tartalom