Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-22 / 249. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1965. október 22. Somogyszob is visszalépett Bonyolult óvásügyek a megyei bajnokságban Új főtitkár kerül a SLASZ élére Mozgalmas hete van £ Somogy megyei Labdarúgó Szövetségnek. Tegnap számoltunk be a hétfői elnökségi ülés nagy fontosságú üléséről, amely új alapokra helyezte a megyei labdarúgó-bajnokság rendszerét A nagy érdeklődésre számot- tartó változás mellett egyéb ügyek is foglalkoztatták « héten a megyei labdarúgás szakvezetőit A Somogyszobi Vasutas Sport Klub elnöksége például bejelentette, hogy felnőtt és ifjúsági csapata visszalép a megyei X. osztályú bajnokság küzdelmeitől. A somogyszobiak indokként felhozták, hogy több játékosuk bevonult mások eltávoztak, s ezért nem tudtak már vasárnap sem elutazni csurgói mérkőzésükre. A szobi vezetőség fölmérve 8 helyzetet, úgy látta, hogj nincs értelme a további küzdelmeknek. Viszont arra kérte a SLASZ vezetőit, biztosítsák annak lehetőségét, hogy labdarúgó-csapatuk jövőre részt vegyen a megyei II. osztály versenyein. A labdarúgó-szövetség elnöksége helyt adott a kérésnek, s így a Felsőbogát után tudomásul vette a Somogyszob visszalépését is. Néhány bonyolult óvásügy is foglalkoztatta az elnökség tagjait a legutóbbi ülésen. Az egyik a mái tengeri kígyóvá nőtt Babó- csa—K. Dózsa-ügy. Egy másik óvásügy is az elnökség elé került. Legutóbb Gyékényesen játszották 8 Gyékényesd VSK—K. Vasutas megyei I. osztályú mérkőzési — szükség-játékvezetővel. A kaposvári vasutasok óvtak. A SLASZ vezetői jogosnak találták az óvást, mert a szükség-játékvezetőt nem a szabályoknak megfelelően jelölték ki. Bizonnyal itt is újrajátszás következik. Méghozzá szintén sürgősen, mert ez is befolyásolhatja a végső kiesési sorrendet Még egy érdekes labdarúgó-szövetségi hírt kaptunk hét közben. Péter János, a SLASZ főtitkára írásban bejelentette az MTS Somogy megyei elnökségének, hogy s szövetségben viselt főtitkári tisztségéről lemond. A megyei sportfőhatóság tudomásul veszi a bejelentést, s máris megtörténtek a lépések, hogy a megüresedett főtitkári tiszt- tet arra rátermett személy- lyel betöltsék. A Vasas ökölvívói újra az NB I-ben Tömör a középmezőny Az ökölvívó NB I B bajnokság e heti fordulója után véglegessé vált, hogy az eddig pontveszteség nélkül álló Vasas csapata már bajnoknak tekinthető, így a piros-kék gárda jövőre ismét a Nemzeti Bajnokság élvonalában küzdhet majd a bajnoki pontokért. Eldőlt téhát az elsőség kérdése. A helyezésekért annál érdekesebb a harc. A második helyen álló Székesfehérvár hétpontos, az egyszeriben ötödik helyre csúszott K. Dózsának öt pontja van. A következő két-három fordulóban persze tisztázódnak majd az erőviszonyok. 'Ügy fest, hogy a Székesfehérvár, a Csepel, a Salgótarján és a K. Dózsa között nincs lényeges erőkülönbség. Az sem vitás, hogy a Dunaújvárosi Kohász a mezőny leggyengébb csapata. Eddig lejátszott hét mérkőzésén még egyetlen pontot sem szerzett, nb I B állása: 1. Vasas 7 7 - - 92:46 14 2. Székesfehérvár 6 3 1 2 66:52 7 3. Csepel 6 2 2 2 62:58 6 4. Salgótarján 6 3 - 3 54:66 6 5. K. Dózsa 6 2 1 3 59:57 5 6. Dunaújváros 7 - - 7 41:95 LEGÚJABB Csehszlovák Ökölvívó Váll.— Magyar Ökölvívó Váll. 12:6 A K. Fáklya tekecsapata már bajnok Az utolsó előtti bajnoki fordulót bonyolítottak le a te- kézők megyei I. osztályában. Ez alkalommal csak a K. Építők tartalék csapatának a K. Vasutastól elszenvedett súlyos veresége jelentette a meglepetést. A Fáklya jó mérkőzésen minimális különbséggel nyerte a K. Lendület elleni találkozót, ez a győzelme egyúttal újabb bajnokságát is jelentette a pedagógus csapatnak. A Fáklya ugyanis nyolc tiszta ponttal vezet a bajnoki táblázaton. «•Gólaránya« olyan jó, hogy ha a hátralevő egy mérkőzésén esetleg pontot sem szerezne (ez nem valószínű), akkor is az övé az elsőség. A pedagógus csapat ezzel ismét jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a megyei bajnokok minősítő versenyén, ahol a legjobbak fölkerülnek az NB II osztályba. A bajnoki táblázat második helyén a Spartacus, a harmadik helyén a Vasas álL A forduló eredményei: K. Spartacus—K. Vasas MTE 7:1 (2503:8401). K. Fáklya—K. Lendület 5:* (2436:2358). K. Helyiipar—K. Közút 6:2 (2374:2278). K. Vasutas—K. Építők n. 5:1 (2435:2033). A forduló «válogatottja-.: Horváti» (K. Spartacus) 442, Simon (K. Spartacus) 432, Herczeg (K. Vasutas) 431, Dóczi (K. Fáklya) 429, Ojtó (K. Vasas MTE) 427, Horváth (Helyiipar) 426. A fa. csapat összteljesítménye 2587 Letenyén is a marcali járás sportolói győztek A marcali, a letenyei és a nagy- kanizsai járás közötti hagyományos sportverseny ide! harmadik fordulóját Letenyén bonyolították le. A három hete Nagykanizsán győztes marcali járás csapata most is jól szerepelt, s bár minimális különbséggel — mindössze két pont előnnyel —, de megnyerte a pontversenyt. Pedig csonka csapattal vett részt a járás az évzáró találkozón. Nem minden számban sikerült versenyzőt indítani. Aztán csak az utolsó pillanatban érkezett meg a csapat a küzdelmek színhelyére. Ha a három találkozót vesz- szük számba, s elkészítjük a mérleget, kiderül, hogy kétszer az első, egyszer a második helyen végzett a három járás versenyében a marcali járás válogatottja. Nagyszerű eredmény ez, amely tükrözi, hogy fejlődik a marcali járás sportélete. A -befejező forduló eredményei: Atlétika 100 m síkfutás: 1. Németh (Nagykanizsa) 12.5, 2. Fodo-r (Nagykanizsa) 12.6, 3. Borsos (Marcali) 1°.9 Nők: 1. Kondricz (Nagykanizsa) 14.8, 2. Órás (Letenye) 15, 3. Kustos (Marcali) 15. 400 m síkfutás: 1. Fodor (Nagykanizsa) 61, 2. Kovács (Marcali) 62, 3. Nagyfi rMarcali) 65. Nők: 1. Lé- ber (Nagykanizsa) 75, 2. Varga (Marcali) 75, 3. Kanizsai (Lete- nye) 78. 8oo m; L Fodor (Nagykanizsa> 2:03, 2. Balogh (Marcali) 2:04, 3 Horváth (Nagykanizsa) 2:07. Magasugrás: 1. Balogh (Marcali) 100 cm, 2. Csordás (Marcali) 155 cm. 3. Szabó (Letenye) 145 cm. Távolugrás: 1. Balogh (Marcali) 555 cm, 2. Németh (Nagykanizsa) 5r>. s. Nagvfl (Marcali) 511 cm. Nők: 1. örás (Léténye) 440 cm, 2. Kustos (Marcali) 428 cm. Asztalitenisz csanat: Férfiak: 1. Nagykanizsa, 2. Lefce- nye, 3. Marcali. Nők: 1. Marcali, 2. Nagykanizsa, 3. Létén ye. Röplabda: Nők: 1. Letenye, 2. Marcali. Kézilabda: » Férfiak: 1. Letenye, 2. Marcali. Nők: L Nagykanizsa, 2. Marcali, 3. Letenye. Teke: 1. Letenye 161 fa. 2. Marcali 150 fa, 3. Nagykanizsa 102 fa. Sakk: 1. Letenye 5 pont, 2. Nagykanizsa 4,5 pont, 3. Marcali 2,5 pont. A harmadik forduló összesített pontversenyének végeredménye: 1. Marcali Járás 127 pont 2. Nagykanizsai járás 125 pont 3. Letenyei járás 106 pont KÉZILABDA A Nagyatádi Honvéd férfi- és a Közgazdasági Technikum női csapata a megyei bajnok Befejeződött a kézilabdázók megyei bajnoksága. Az utolsó csonka fordulóban tulajdonképpen már csak a női rangadó tartott érdeklődésre számot. Ezen dőlt el, hogy a Tanítóképző vagy a Közgazdasági Technikum csapata nyeri-e a megyei bajnokságot. A középiskolás lányok megőrizték veretlenségüket, sőt a képző pályáján is biztosan nyertek, s ezzel három pont előnnyel övék lett a bajnoki cím. A férficsapatoknál már korábban eldőlt az elsőség kérdése, itt fölényes biztonsággal a Nagyatádi Honvéd győzött, a Marcali Honvéd, illetve a K. Vasas MTE előtt A csonka forduló eredményei: K. Vasas—Marcali Gimn. 24:17, Közgazd. Technikum— K. Kinizsi 19:7, BARNE VÁLL —ITSK 29:10, Közgazdasági Techn.—Tanítóképző (női) 9:4. A megyei bajnokságra még visszatérünk. APRÓHIRDETÉSEK í ADÁS - VÉTEL apoly, Rákóczi u. sz. alatti 3 szo- ház 2400 n-öl tekel eladó. Berta- i Gézáné. (1106) tposvár, Szigetvári 73. sz. alatti ház ó. Vétel esetén el- alható két szoba, vha mellékhel viel és egy szoba, /ha, spájz. (1100) zsa: bokor-, futó-, c, szebbnél újdonságok; gladiolus, ián, jácint, ribizli, egres, málna. Szállítás postán. Kérjen díjmentes árjegyzéket! Székely dísznövénykertészet, Budapest, III., Vörösvári utca 18. sz. __________(3312) 3 0—50 kg súlyú fal- kásított süldő eladó. Érdeklődni lehet: Lenin Tsz, Magyaratád. (3360) Elkülönített fél fcáz na^y kerttel, minden melléképülettel beköltözhetően eladó. Kaposvár, Kelet-Iván- fa u. 58. (4333) Ivánfa-hegyen szőlő házzal eladó. Lakásnak is alkalmas. Érdeklődni: Kaposvár, Május 1. u. 61., szabóműhely. (4332) Hálószobabútor olcsón eladó. Kaposvár, Bem utca 2. (9115) Beköltözhető háromszobás családi ház részekben is eladó. Kaposvár, Cseri út 37. (9128) Eladó Ladon, Zrínyi u. 2. sz. alatt egy szoba szőlő-gyümölcsössel minden elfogadható árért. Érdeklődni: Ivánczi János- né, Pécs, Kismeiy- völgy 13. (9149) Kaposvár, Kisfaludy u. 46. sz. ház eladó. Két család részére is alkalmas. Érdeklődni: Kaposvár, Kisfaludy u 46. sz. (9148) Kombinált szobabútor eladó príma állapotban. Kaposvár. Gorkij u. 66., Zsibo- rás. (9159) Lottón nyert villanytűzhely, centrifuga áron alul eladó. Kaposvár, Jézsef u. 16., du. 4 órától. (9140) mmm 350-es IZS motorkerékpár oldalkocsival — fizetési kedvezménynyel is — eladó. Kaposvár, Cseri u.' 8. (Ilii) Jawa Ideál, ötven köbcentis, alig használt, eladó. Kaposvár, Béke utca 77. (1113) 601-es Trabant eladó. Kaposvár, Szántó Imre U. 3., 1/12. . (9132) Eladó Wartburg de Luxe 1000-es személy- gépkocsi. Érdeklődni: hétköznap 17 órától és vasárnap. Kaposvár, Temesvár u. 8. (9109) 175-ös Jawa eladó. Nagy Mélykúti Gábor, Siójut,. Petőfi u. 51. (8857) 175 ccm-es Jawa motorkerékpár kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: Siófok, Fő utca 196., Molnár Imre. (8865) 407-es Moszkvics príma állapotban olcsón eladó. Kaposvár, Petőfi utca 26. (9150) Dunaújvárosi kétszo- b a-hallos, összkomfortos, központi fűté- ses, vezetékgázos fő- bérleti lakásomat elcserélném Kaposvár belterületi hasonló lakásra. Érdeklődni 14-77-es telefonon, Tóthné. (9137) Lottón nyert 120 basszusos tangóharmonikát bármilyen motorkerékpárért elcserélnék, ráfizetéssel is. Érdeklődni: Fonyód, Szent István u. 94. (9044) ÁLLAS i A Cukoripari technikum időszaki fűtőt keres. Jelentkezni lehet az intézet gondnokánál. Kaposvár, Május 1. u. 2. sz. (1105) telepre. (9119) Dolgozó házaspár azonnali belépéssel házvezetőnőt keres. Kiss Vince, Pusztaszemes. (1103) Kukoricaszárításhoz felveszünk, es röket elsősorban a régi dolgozók jelentkezzenek. Jelentkezés a Nostránál. (9113) A 13. sz. AKÖV azonnali belépéssel keres a kaposvári, a balatonboglári és a csurgói Az ÉM 44. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnal fölvesz — budapesti munkahelyekre — ács szakmunkásokat, építőipari vizsgával rendelkező könnyűgépkezelőket, vasbetonszerelőket, férfi és női segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Munkás- szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsi Igazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15., földszint. (3327) Időjárás Várható Időjárás ma estig: Jobbára derült idő, eső nem lesz- Helyenként reggeli párásság, köd. Nap közben megélénkülő északkeleti, keleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb hőmérséklet ma lj 13 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor mínusz 1,6 fokot, déli 12 órakor plusz 10,2 fokot mértek. A Nap kél 6.13, nyugszik 16.44 órakor. A Hold kél 3.09, nyugszik 16.12 órakor. Évfordulónaptár 170 éve, 1795. október 22-én született Lähner György honvédtábornok, az aradi tizenhárom vértanú egyike. Régi törzstiszt volt császári szolgálatban. A honvédség megalakulása után a magyar ügynek ajánlotta fel kardját. 1848 októberében a honvédség felszerelési és tüzérségi felügyelőjévé nevezték ki. A kényes és az akkori viszonyok között oly nehezen teljesíthető tisztséget eredményesen látta eL A jól működő fegyvergyárak és fel- szerelési eszközöket előállító műhelyek egész sorát szervezte meg rövid idő alatt. A Honvédelmi Bizottmány 1849-ben tábornokká léptette elő. A világosi fegyver- letétel után az osztrákok kezére került. Az aradi vár börtönkazamatáiba zárták, amíg Haynau vértörvényszéke halálra ítélte és tizenkét sorstársával együtt kivégeztette. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. Érdeklődni 9153. számon a hirdetőben. (9153) Orkánkabátot cseréltek el a Pamutfonóipari Vállalat október 16-án rendezett bálja alkalmával. Kéi*jük, akiknek kabátját elcserélték, jelentkezzenek. Üzemi KISZ-bi- zottság, tel. 10-56. 124- es mellék. (9139) Idősebb férfit vagy nőt eltartásra saját házamban elvállalnék. Kisgyermek nincs. Ajánlatokat 9133. számra a hirdetőbe. (9133) Érettségizett, 7 éves tanácsi gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírónő elhelyezked ne. Érdeklődni 9152. számon a hirdetőben. A Siófoki Községi Tanács »►Siófok község Somogy megye marhalevél-kezelőj e« feliratú kórbélyegzője elveszett. 1965. szeptember 30-tól használata érvénytelen. Az új bélyegző feliratán »■Járlatlevél kezelője-« szerepel. Községi Tanács V. B. (8863) Patkány- és egérirtást vállalok garanciával. Szakáli Kálmán, Siófok, Szőlőhegy. (8858) Háromszáz éves nemesi kutyabőrt találtak Igáiban Néhány napja Berta Gyula honvéd egy 1649. április 24-én keltezett, 111. Ferdinánd uralkodása alatt kiadott pergament nemesi oklevelet talált egy ismerősénél. Az oklevél Oboikovicz Mihálynak és Miklósnak biztosítja a ranggal járó kiváltságokat. A fiatal honvéd fiz asztallapnyi nemesi »kutyabőrt« elkérte, és beszolgáltatta a Rippl-Rónai Múzeumnak. A kaposvári múzeumnak ez az első nemesi ok- levélpéldánya. — Kamarakórust szerveztek az üzem fiatal dolgozóiból az öreglaki Állami Gazdaságban. A kórus november elején kezdi meg a rendszeres munkát — Kezdődik a hangversenyévad Kaposváron. Hétfőn este az Állami Operaház művészeinek vendégszereplésével tartja meg évadnyitó hangversenyét a Kaposvári Közalkalmazottak Szimfonikus Zenekara. Bizet Carmen című operáját mutatják be keresztmetszetben Simándi József I^os- suth-díjas, Kiváló művesz; Turpinszky Béla, Szabó Anita és Szecsődi Irén kétszeres Liszt-díjas művész, a Magyar Állami Operaház tagjainak, illetve magánénekeseinek a közreműködésével. Az összekötőszöveget Balassa Imre dramaturg mondja, a zenekart Kosa Sándor, az Operaház tagja vezényli. — Régészeti kutatásaink legújabb somogyi eredményeiről tartott vetítettképes előadást tegnap délután ICarádon dr. Draveczky Balázs, a Rippl- Rónai Múzeum régésze. Október 26-án a Megyei Könyvtár előadótermében tartja meg ugyanezt az előadást. — Nyolcvanöt ismeretterjesztő előadást tartanak az új művelődési évben TIT-előadók megyénk mezőgazdasági üzemeiben. Az előző évben mindössze harminc hasonló kihelyezett előadást tartottak. — KÖZLEKEDÉSI EALESET. Répási Imre böhönyei lakos motorkerékpárjával belehajtott a hazatérő csordába. A motor felborult, s az ittas vezető nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. — AZ IKEYA-SZEK1 ÜSTÖKÖS csütörtökön elhaladt a Nap mellett. A krími asztrofizikai megfigyelőállomáson a Naptól távolodóban is sikerült lefényképezni az üstököst. Andrej Szevernij, a megfigyelőállomás igazgatója kijelentette, hogy a Nap hatására az üstökös javarésze szétoszlott, és az Ikeya-Szeki erősen meggyengülve a világűr felé távolodik. Azt is megállapították, hogy a Nap megközelítése előtt az üstökös magja több kilométer, gázburkának átmérője 200 000, csóvája pedig majdnem hárommillió kilométer volt — Egyhetes szakszervezeti tanfolyamon vesz részit a héten Kaszópusztán megyénk erdőgazdaságainak 24 üzerríi bizottsági titkára. A szakszervezetnek a termelésben, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításában, politikai és kulturális nevelésében soron következő feladatairól munkásvédelmi és egyéb kérdésekről hallanak előadásokat, és ezzel kapcsolatos filmeket néznek meg itt 8000 munkanapot dolgoztak az őszi határban a kaposvári Munkácsy Gimnázium tanulói augusztus 20-tól október közepéig a balatonboglári, a kutas! és a kaposvári állami gazdaságban. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik a szeretett feleség és édesanya, dr. Bíró Lászlóné Szirmai Andricnne temetésén rész.t vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. (4335) GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk és anyósunk, özv. Dér Istvánné Molnár Julianna életének 80. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése október 22-én du. 4 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. f (1118) fflúWŐQ'éí VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Az igazság pillanata. Színes, szélesvásznú olasz filmdráma. Az előadások kezdete 5, 7 órakor. X. 24-ig. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Volt egyszer egy öregember. Magyarul beszélő szovjet film. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. X. 24-ig. A siófoki szálloda és kórház építkezésekre az ÉM SOMOGY MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT kőműveseket és segédmunkásokat vesz föl. Jelentkezés: fő-építésvezetőség Siófok, Fő a. 200. sz (117:02) Leértékelt áruk nagyarányú kiárusítása a BIZOMÁNYI ÁRUHÁZBAN