Somogyi Néplap, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-21 / 248. szám

( VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESüUETEK) ÁRA 50 ILLÉR Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM 248. SZÁM * CSÜTÖRTÖK, 1965. OKTOBER 21. Mai számunk tartalmából: A JÁRÁSI VERSENYZÁSZLÓ NAGYCSEPELYEN '3. o.) Kaposvár várja vendégeit (5. o.) A NÉPMŰVELŐ SZEMÉVEL VAS MEQYÉBEN (6. o.) A létszámgazdálkodásról, a munkafegyelemről és a normarendezés tapasztalatairól tanácskozott az SZMT elnöksége Az idei gazdasági év me­gyénk ipari üzemeit is foko­zott követelmények elé állí­totta. Az MSZMP tavaly de­cemberi határozata értelmé­ben már az év elején elké­szültek a létszámgazdálkodás­ra, a munkafegyelem megszi­lárdítására és a normarende­zésre vonatkozó tervek. Mi­nisztériumi és tanácsi ipa­runk az előző év eredményei­hez képest 20 százalékos ter­melésnövekedést tervezett, míg az országos átlag elő­irányzatai szerint az ipar 1965. évi termelése csak 3,4 százalékkal haladhatta meg az 1964. évit. Az első félévi fölmérések szerint a termelés erőteljesebb felfutása következtében 7 szá­zalékkal volt több az ipari üzemekben foglalkoztatott dolgozók száma, mint az elő­ző év megfelelő időszakában. A munkások száma 5,4 száza­lékkal, az adminisztratív al­kalmazottaké 3,5 százalékkal emelkedett. Ipari vállalataink az év első felében ennek el­lenére sem tudták tervüket teljesíteni. Hozzájárult ehhez egyes üzemekben az állandó anyaghiány (Faipari Vállalat, Tanácsi Textilipari Vállalat) és a rossz időjárás (Nagyatá- ^ dl Konzervgyár, építőipar). Az anyaghiány miatt több válla­latnál ho6szabb-rövidebb idő­re kapun belüli munkanélkü­liség keletkezett. Hátrahúzó erő volt a munkaerő-vándor­lás. A gazdasági és a moz­galmi vezetők ezen csak alig tudtak segíteni. Különösen sok volt a be- és kilépők száma a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában és a TRANSZVILL-nál. Az ipari üzemek túlórafel­használásában csak igen ke­vés változás történt az év ed­digi időszakában. A múlt év nyolc hónapjához képest az idén 32 500 túlórával vettek igénybe kevesebbet miniszté­riumi és tanácsi vállalataink. Javult viszont a munkafegye­lem. A vállalati vezetők sok­kal erélyesebben léptek föl a fegyelmezetlen dolgozókkal és a mulasztókkal szemben, mint az előző években. A Pamutfo­nó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában mégis megduplázó­dott az igazolatlanul hiányzók száma, és a fegyelmi ügyek közül még mindig sok az olyan, amely italozásból szár­mazik. Ipari üzemeinkben az év elején végrehajtott műszaki, technológiai, munkaszervezési intézkedések elősegítették a szükséges normarendezést. A tanácsi vállalatok az első fél­évben a normarendezés ered­ményeként i>9 8d0 normaórát takarítottak meg. Némelyik üzemben ezzel sikerült meg­szüntetni a lazaságot; egyik­másik vállalatnál azonban a normarendezés formális, indo­kolatlan és túlzott volt (Tégla- és Cserépipari Vállalat, TRANSZVILL.) A Világítás- technikai Vállalat többször is végzett munkanap-fényképe­zést, és megállapították, hogy a 10 százalékos veszteségidő 7,8 százaléka szervezeti és műszaki hibából adódik. A normarendezés nyomán megtakarított összeget nem minden üzemben használták fel az átlagbérek emelésére. A TRANSZVILLNÁL például 78 000 forint tartalék keletke­zett, ezt azonban megfelelő önállóság hiányában nem használták fel a bérarányok megfelelő kialakítására. A Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége Szőke Pál vezető titkár elnökletével tegnap megtartott ülésén ja­vasolta: a szakszervezeti bi­zottságok gondoskodjanak ró­la, hogy az átlagbér-tartaléko­kat az előírt rendelkezések szerint használják fel a válla­latok. N. J. FONTOS KÖZELLÁTÁSI ÉRDEKRŐL VAN SZÓ Gyorsítsák meg a burgonyaátadást a tsz-ek A burgonyasesedés megye szerte befejeződőben van. A múlt hét végén a kereken 36 500 holdnak hat százalékán volt földben a termés. Az idén igen kedvezőtlen idő járt a burgonyára, ezért a vártnál jóval kevesebb ter­mett belőle. A kiesés éppen a tájtermelő . körzeteket érinti leginkább. Ezért a felvásárló szervek már a terméshozamok ismeretében fölmérték, hogy mennyi burgonya átvételére számíthatnak biztonságosan. A helyzetnek megfelelően az ér­dekelt termelőszövetkezetek­kel való megegyezés alapján kialakított felvásárlási elő­irányzatok teljesítésében most mégis számottevő lemaradás van; a tsz-ek zöme nem szál­lítja a kívánt ütemben az ét­kezésre leszerződött mennyi- séget. A vetési és betakarítási munkacsúcs minden nehézsé­ge ellenére már jóval több burgonyát kellett volna átad­niuk. A közellátás fontos érdekei­re való tekintettel a megyei operatív bizottság tegnapi ülésén megvitatta a burgo­nyafelvásárlás helyzetét. Hor­váth János, a MÉSZÖV el­nöke arról tájékoztatta az operatív bizottságot, hogy az átadandó termésnek nagyobb hányada még a termelőszö- •veikezetekben van. A tabi járás 144 vagonnal, a siófoki járás 199 vagonnal értékesí­tett a múlt hét végéig. Ezzel szemben a csurgói járás 44 vagon, a marcali járás 25 va­gon, a nagyatádi pedig csak 17 vagon burgonyát adott közfogyasztásra. Szerződéses kötelezettségük teljesítésében elmaradtak a barcsi járás kö­zös gazdaságai is. Eddig 136 v-gonnyit értékesítettek, s még 50a vagonnal tartoznak. Helytelen például, hogy a barcsi Vörös Csillag 60 vago- nos szerződési kötelezettségé­nek teljesítését megelőzően közvetlenül Budapestre szállít burgonyát. A megyei operatív bizottság mindezeket mérlegelve fel­hívta az érdekelt járási veze­tők figyelmét: intézkedjenek, hogy a termelőszövetkezetek gyorsítsák meg a burgonyaát­adást. Nem kíván a MÉ­SZÖV, a MÉK lehetetlent, de azt joggal kéri, hogy a terme­lőszövetkezetek szerződésük értelmében a megtermett bur­gonyából a fölösleget kötbére­zés nélkül, haladéktalanul ér­tékesítsék. Papír- és nyomdaipari tanácskozás Szerdán megnyílt a Papir­és Nyomdaipari Műszaki Egyesület V. műszaki-tudomá­nyos konferenciájának három­napos tanácskozása. Három­száz magyar és ugyanannyi külföldi — angol, belga, cseh­szlovák, dán, finn, francia, holland, jugoszláv, lengyel, NDK-beli, nyugatnémet, olasz, osztrák, -omán, svájci, svéd és szovjet — szakember je­lenlétében. Földi László, a könnyűipari miniszter első he-( lyettese. az ep"isület elnöke megnyitója után megkezdő­dött a szakmai tanácskozás, amelynek során 34 előadás alapján két szekcióban tár­gyalják meg részint a papír­ipar, részint a nyomdaipar fejlesztésének időszerű kér­déseit. Nemes Dezső Prágába utazott A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának, valamint a Béke és Szocializ­mus című folyóirat szerkesztő bizottságának meghívására Nemes Dezső, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja szerdán Prágába utazott, ahol részt vesz a Béke és Szo­cializmus szerkesztő bizottsá­ga által rendezett tudomá­nyos ülésszakon. €rhardot ismét kancellárrá választották A kancellár a régi politika folytatását ígéri A Bundestag többsége szerdán délután Ludwig Er- hardot ismét kancellárrá választotta: kétszázhetven- ketten szavaztak Erhardra, kétszáz képviselő ellene szavazott, tizenöt pedig tartózkodott. Bár a szavazás titkos volt, a tartózkodó szavazatokkal — politikai megfigyelők véleménye szerint — elsősorban a CSU- képviselők egy része juttatta kifejezésre Erhard iránti neheztelését. Erhard a megválasztás után a köztársasági elnöki palotá­ba sietett, ahol Lübke elnök átadta neki a kinevezési ok­mányt, majd a parlamentbe visszatérve letette a kancel­lári esküt. Az új kormány összeállítá­sa még néhány napot késik, s Erhard előreláthatólag csak a jövő hót elején mutatja be kormányát a parlamentben, és csak november elején kerül majd sor a kormányprogram előterjesztésére a Bundestag­ban. Erhard még a kancellárvá­lasztás előtt a CDU-CSU par­lamenti pártcsoport ülésén mondott beszédében hangsú­lyozta: A kormány külpoliti- Vkája változatlan marad. A (többi között kijelentette: Az NSZK-t ugyan érdekli a nem­zetközi enyhülés ügye, de inem szabad megengedni, hogy laz enyhülés »-Németország vagy az újraegyesítés kárára* következzék be. A kancellár hangsúlyozta, hogy kormánya topábbra U ragaszkodik a Halistein-dokt- rinához. Megígérte ugyanak­kor, hogy törekedni fognak a kelet-európai államokkal való gazdasági és kulturális kap­csolatok fejlesztésére, de hang­súlyozta: a diplomáciai kap­csolatok fölvételét jelenleg nem tartja időszerűnek. Erhard ellenezte azt is, h így a szocialista országoknak hosszúlejáratú hiteleket nyújt­sanak. A kancellár végül hangsú­lyozta a Franciaországgal va­ló együttműködés megjavítá­sának fontosságát, s kijelen­tette, hogy igyekezni fog evé­gett minél előbb újabb esz­mecserét folytatni De Gaulle elnökkel. (MTI) Aláírták az ötéves magyar—szovjet árucsereforgalmi megállapodást Bíró József és N. Sz. Patoli- csev külkereskedelmi minisz­terek szerdán Budapesten alá­írták az 1966—1970. évekre szóló hosszúlejáratú magyar— szovjet árucsere-forgalmi meg­állapodást és az 1966. évi áru­csere-forgalmi jegyzőkönyvet. A Magyarország és a Szov­jetunió közötti árucsereforga­lom az 1966—1970. évek idő­szakában mintegy 5,7 milliárd rubel, és körülbelül kétszerese az előző öt évre szóló megál­lapodásban előirányzott áru­csere-forgalomnak. A kölcsö­nös áruszállítások mennyisége 1970-ben 70 százalékkal szár­nyalja túl az 1965. értre szóló árucsereforgalmi jegyző­könyvben előírt mennyiséget. A KIS DARU SEGÍT A NAGYNAK A megállapodásban a ország népgazdaságának to­vábbi sikeres fejlesztéséhez és a lakosság életszínvonalának növeléséhez szükséges sok faj­ta gép, berendezés, ipari nyersanyag és közszükségleti cikk szállítását irányozzák elő. A megállapodás érvényes­ségének időszakában a Szov­jetunió 16 millió tonna nyers­olajat, 10,8 milliárd kilowatt­óra villamosenergiát, 4,6 mil­lió tonna szenet, 7,1 millió tonna fémet tartalmazó vas­ércet, nagy mennyiségű acél- és színesfém hengereltárut, gyapotot, különféle vegyi­cikkeket, műtrágyát, fát és faféleségeket szállít Magyar- országnak. A Szovjetunió to­vábbá szerszámgépeket, Die­sel-mozdonyokat, útépítő gé­peket, traktorokat, kombájno­kat és egyéb mezőgazdasági két gépeket, teher- és személy* gépkocsikat, különféle műsze­reket és más berendezéseket exportál Magyarországra. Magyarország a többi kö­zött szerszámgépeket és auto­mata célgépsorokat, Diesel­vonatokat, komplett élelmiszer- ipari és vegyipari berendezé­seket, híradástechnikai be­rendezéseket, autóközlekedési eszközöket, hajókat, műszere­ket és más berendezéseket szállít a Szovjetuniónak. A hosszúlejáratú megállapodás nagy mennyiségű konfekcio­nált és kötöttáru, cipő, gyógy­szer, friss és konzervált zöld­ség és gyümölcs, bor és más fogyasztási cikkek Szovjet­unióba irányuló szállítását is előírja. N. Sz. Patolicsev és az álta­la vezetett kereskedelmi kor­mányküldöttség szerdán el­utazott Budapestről. (MTI) Klaust meghívták Magyarországra Dr. Josef Klaus kancellár fogadta Sebes Istvánt, a Ma­gyar Népköztársaság bécsi nagykövetét, aki Kállai Gyulá­nak, a Minisztertanács elnökének nevében hivatalos látoga­tásra szóló meghívást nyújtott át. A kancellár a meghí­vást köszönettel elfogadta. A látogatás időpontját diplomá­ciai úton fogják megállapítani. (MTI) Érdekes látvány fogadta tegnap délelőtt az Április 4. utca járókelőit. A képünkön látható kis daru segítsé­gével állították »talpra* az önjáró toronydarut. A nagy teherbírású toronydaru megkönnyíti a Korona Szálló építését. A betongerendákat és a betonlapokat ca emeli föl a kellő magasságba. Mozgalmas vasárnap lesz Kaposváron Huszártoborzó a Kossuth téren Felvonulás, bál Ismét megrendezik a hagyományos szüreti mulatságot a Kilián György Ifjúsági Házban Minden évben sok érdeklő­dőt vonz, nagy népszerűség­nek örvend a Kilián György Ifjúsági Ház szüreti felvonu­lása, bálja. Az idén is meg­rendezik a szüreti mulatságot, de nem a hagyományos mó­don. Móricz Katalin, az Ifjúsági Ház gazdasági vezetője el­mondta, hogy úgy szervezik meg és készítik elő a szüreti bált, hogy az eddigiek közül a legdekoratívabb, legérdeke­sebb legyen. A mulatság fel­vonulással kezdődik, jelmezes lovászlegények nyitják meg a somogysárdi méntelep »sztár­jaiéval. Hintók és egy kocsi­karaván követi őket, majd a bíró és a bíróné következik négy pandúr kíséretében, A szüretelők hada — érintve £ Barjcsy-Zsilinszky és a Latin­ka Sándor utcát — a Széche­nyi téren mutatkozik be a ka­posváriaknak, ahol a kisbíró szavai után a csikósok tarta­nak ostoros bemutatót. Ezt a Kossuth téren és az állomás előtt táncbemutató követi az Ifjúsági Ház és a BM So­mogy megyei Népi Együttesé­nek közreműködésével. A fel­vonulást és az Ifjúsági Ház »elfoglalását* sok humoros epizóddal fűszerezik. Este hét órától éjfél után kettőig bállal folytatódik a mulatság ríni és tánczenével, tombolával. Máris nagy az érdeklődés a rendezvény iránt, mintegy háromszáz vendégre számítanak. V

Next

/
Oldalképek
Tartalom