Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-02 / 206. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1965. szeptember & Bemutatták az „igazi u olimpiai filmet Az Universiaden járt japán kü döttség kedves meglepetéssel szolgált a magyar vendéglátóknak. Yoshinori Takeda, a Japán Olimpiai Bizottság és az Egyetemi Sportszövetség elnöke elhozta magával a tokiói olimpiai játékokról készült japán filmet. Ez a két és fél órás szélesvásznú • színes film hű összefoglalója a minden idők legnagyobb nyári olimpiai játékának. A budapesti bemutatón sűrűn felcsattanó taps híven mutatta, hogy a film élményszerűen adta vissza a nagy világverseny legfőbb mozzanatait, az egyes versenyszámok legtöbbször drámai fordulatait. Így például a 10 000 méteres síkfutás döntőjében az amerikai Mills ragvogó hajráját, Hayes erőtől duzzadó, mégis csodálatosan könnyed futását a 100-as döntőben. Hansen győzelmét é? így tovább. A 800 m-es női síkfutás döntőjében látni lehetett Nagy Zsuzsa bátor futárát. A monstre filmben egy-egy kép erejéig felvillant a nézők előtt Nagy Zsigmond meg Zsivótzky is. A képsorok változatossága, színessége, az elkapott pillanatok hol felszisszenést, hol élénk derültséget váltottak ki a nézőkből. Az atlétikán kívül csaknem valamennyi sportág — ha olykor csak egy pillanatra is — a filmszalágra került. A léghosszabban fényképezett sportesemény a maratoni futás volt. A Corvin Moziban ütemes vastaps követte a film lepergetését. Ez a- taps a kitűnő riportereket, a nagyszerű operatőröket köszöntötte. Kíváncsian várjuk, hogy mikor érkezik el hozzánk, Somogyba is az »igazi« olimpiai film. Mérkőzés-félbeszakadások, elmaradt mérkőzések a megyei bajnokság II, osztályában Csak nem akar teljes rend lenni a megyei labdarúgó-bajnokság IL osztályában. Minden hétnek akad jócskán zökkenője. Az e heti fordulóban csak a Közép csoportban folyt rendben a bajnokság. Az Északi csoportban — eddig még nem tudni pontosan, mi okból — két mérkőzés is elmaradt. Ebben a csoportban egyébként nagy meglepetés, hogy a balatonboglá- riak Balatonkilitiben hagytak egy pontot. A balatoi^szémesiek kétségbeesetten küzdenek a kiesés elkerüléséért, ezért tudták legyőzni a tavaly még első osztályú Fonyódot. Ugyancsak meglepetés a balatonfenyvesiek pontvesztése So- mogyszentpálon. A Közép csoportban általában a várt eredmények születtek. A feljavult Somogy jád pontot szerzett a K. Építők ellenében. Ezzel tovább nőtt az újabb győzelmet arató- Kaposvári Vörös Lobogó előnye a bajnoki táblázaton. A Déli csoport egyik találkozója, a Kutas—Csokonyavisonta mérkőzés a 60. percben félbeszakadt. Kiállítások tarkították a Heresz- nye—Böhönye találkozót is. Ebben a csoportban a Kadarkút továbbra is biztosan vezet a bajnoki táblázaton. Eredmények: ÉSZAKI CSOPORT: Balatonsze- mes—Fonyód 2:1, Balatonkiliti— Balatonboglár 1:1, Somogyszentpál —Balatonfenyves 1:1, öreglak—Ordacsehi 3:1, Balatonszárszó—Bala- tonkeresztúr 2:0, a Siófok—Bu- zsák és a Balatonlelle—Zamárdi mérkőzés elmaradt. KÖZÉP CSOPORT: Somogyjád— K. Építők 1:1, K. BARNEVÁLL— Kaposfő 3:1, Kaposvári Vörös Lobogó—Karád 4:2, Somogysárd—K. Spartacus 1:1, Nagyberény—Juta 1:2, Gölle—Adánd 1:1. DÉLI CSOPORT: Kastélyosdom- bó—Vése 1:0. Heresznye—Böhönye 3:1, Somogytarnoca—Berzence 5:0, Somogyudvarhely—Bolhás 6:0, Kadarkút—Homokszentgyörgy 7:3, Kutas—Csokonyavisonta 1:2, a 60. percben félbeszakadt. Somogy nyerte a négy megye álversenyét Évekre visszanyúló hagyomány, hogy Somogy, Zala, Vas és Veszprém úszói találkoznak egymással a négy megye versenyén. Körülbelül azonos adottságokkal rendelkező csapatok ezek. Abban mind megegyeznek, hogy csak hideg vizes uszodájuk van. Nagyszerű lehetőséget biztosít ez a verseny évről évre e megyék feltörő fiataljainak. A kiírás értelmében ugyanis nemcsak a felnőtt és ifjúsági versenyzők' eredményei számítanak a megyék közti pontversenyben, hanem a serdülőké is. A somogyi úszók évről évre jól vizsgáztak a négy megye versenyében. Az idén is az első fordulóban némi előnyre tettek szert. A második és a harmadik fordulóban azonban Veszprém is meg Zala is veszélyeztette a somogyiak elsőségét. Veszprém meg is előzte a ponttáblázaton a korábban vezető Somogyot. Most vasárnap Szombathelyen volt a verseny fináléja. Óriási érdeklődés várta az esélyes csapatok összecsapását. A somogyi úszók rémekeitek. Elsősorban a női gárda. Szabados Kati megnyerte a vegyes úszást, Papp Aranka győzött a 100 m-es gyorson, a Gyöngy—Varga—Szabados —Papp összeállítású 4x100 méteres gyorsúszó váltó is győztesként ütött be a célba. A száz női gyorson egy kaposvári kislány, Varga Ibi lett a második. Férficsapatunk valamivel gyengébb, mint a női gárda. Azért a fiúk is szorgalmasan gyűjtögették a pontokat. A Decsi—Kiss—Horváth—Gupdi összeállítású vegyes váltó második lett. Ugyancsak a második helyen végzett Horváth András a 100 méteres pillangóúszásban, Decsi pedig a háton. Az utolsó forduló pontjainak A négy megye és az idei úszóévad egyik legeredményesebb versenyzője a fiatal Szabados Kati. Főként mellen és pillangón ért el nagyszerű eredményeket. Hogy milyen sokoldalú, azt a vegyes úszásban aratott vasárnapi győzelme is bizonyítja. Képünkön éppen pillangózik. összeszámlálásakor kiderült, hogy a három nagy esélyes közül Somogy 175 pontot gyűjtött. Veszprém 157-et, Zala 144-et. Ezzel az idei csapatpontversenyt is Somogy megye válogatottja nyerte meg. A somogyiak 16 ponttal előzték meg a második helyezett Veszprém megyét. Harmadik Zala, negyedik Vas. Az elég mostoha körülmények között dolgozó somogyi úszószakosztályok vezetőit dicséret illeti, amiért 1958 óta évről évre meg tudja őrizni előkelő helyét Somogy megye úszósportja a hasonló — vagy tán még valamivel jobb — adottságokkal rendelkező megyék versenyében. Az úszóverseny somogyi vonatkozású eredményei A viszonylag gyengébb időeredményeket a 16 fokos — rendkívül hideg — víz magyarázza. 200 m női mellúszás: 3. Szabados Kati 3:37.2. 200 m férfi hátúszás: 2. Decsi J. 3:02.1. 100 m női gyors: l. Papp Aranka 1:22.6, 2. Varga Ibolya 1:25.2. 100 m férfi Horváth (FTC) nyerte a tekézők „Balaton Iíékszalag‘4-versenyét Igen érdekes, izgalmas, szép küzdelmet és nagyszerű eredményt hozott a Somogy megyei Tekeszövetség rendezésében lebonyolított »Balaton Kékszalag« ifjúsági verseny. Végül is 33-an indultak a kétnapos találkozón. Csaknem megismétlődött az országos ég^éni bajnokság sorrendje. Most annyiban változott a kép, hogy* a három Horváth közé beékelődött a győri Bujáki. A »Balaton Kékszalag« ifjúsági verseny végeredménye: 1. Horváth József (FTC) 445 fa 2. Horváth László (Bp. Vörös Csillag) 434 fa 3. Bujáki (Győri MÁV DAC) 422 fa 4. Horváth Gyula (K. Spartacus) 420 fa 5. Posznik László (Bp. Előre) 418 fa 6. Soós István (Győri Vasas ETO) 406 fa 7. Horváth László (K. Vasutas) 404 fa 8. Szabó János (K. Vasas) 403 fa 9. Oláh József (Bp. RF Építők) 402 fa 10. Deli György (Pénzügyőrök) 400 fa S. L. * 16 pillangó: 2. Horváth A. 1:23.5. 4x50 m női vegyes úszás: 1. Szabados Kati 3:32.6, 3. Papp Aranka 3:47.8 4x100 m női gyorsváltó: 1. Somogy 6:02. 4x100 m férfi vegyes váltó: 2. Somogy 5:24.2. 50 m újonc fiú pillangó: 1. Cséplő (K. Kinizsi) 52.1. 100 m serdülő fiú gyors: 1 Horváth L. (K. Kinizsi) 1:14.9. 50 m újonc leány mellúszás: 2. Szentes Erzsébet (K. Kinizsi) 54.0. 50 m újonc fiú gyors: 2. Cséplő (K. Kinizsi) 36.6. 50 m újonc fiú mell: 2. Pálfi Cs. (K. Kinizsi) 48.3. 50 m •serdülő fiú pillangó: 2. Horváth L. (K. Kinizsi) 42.8. 50 m újonc fiú hát: 2. Bárdos (K. Vasutas) 46.4. I „ Időjárás SZEPTEMBER | 9 Várható időjárás ma estig. Felhőátvonulások, több heCsütörtök lyen, elsősorban a Dunántú- István lon ú3abb esők. Mérsékelt, helyenként átmenetileg megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb hőmérséklet ma 19—24 iok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor 15 fokot, déli 12 órakor 23,8 fokot mértek. A Nap kél 5.03, nyugszik 18.23 órakor. A Hold kél 12.56, nyugszik 6.47 órakor. Évfordulónaptár 20 éve, 1945. szeptember 2-án a japán hadsereg megbízottai a Missouri nevű amerikai h dihajó fedélzetén aláírták Japán föltétel nélküli megadásának okmányát. Előzménye: alig 24 órával a Szovjetuniónak Japán elleni hadbalé- pése után, augusztus 10-én déli 13 órakor Japán a svájci és a svéd kormányon keresztül értesítette a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kína kormányát, hogy kész elfogadni a potsdami egyezményben felsorolt föltételeket. Augusztus 14-én Japán kapitulált. Az okmány aláírása már csak a hivatalos megerősítő aktus volt. A fasisztákon kívül az egész világ örömmel fogadta a Szovjetunió Japánnal szembeni hadbalépésének hírét. A szovjet haderő erőteljes és hatékony föllépése nagymértékben megrövidítette a háború utolsó szakaszát. Japán hamarosan a fegyverletétel felajánlására kényszerült. 5 év, 11 hónap és 14 nap mérhetetlen szenvedései, roppant vér- és könnyözöne után véget ért a második világháború. Tokióban fesz a következő Universiade A Nemzetközi Egyetemi Sport- szövetség, a FISU Budapesten tartotta meg ez évi kongresszusát, amelynek napirendjén többek között tagfelvételi kérelmek szerepelték, s itt kellett dönteni az 1967. évi Universiade színhelyéről is. A kongresszus fölvette tagjai közé Algériát, Máltát, Etiópiát, Kanadát, Üj-Zélandot, Kamerunt, Madagaszkárt, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot és Venezuelát. Az NDK tagfelvétele ügyében úgj' döntött, hogy érdemlegesen csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság madridi kongresz- szusa után foglalkozik majd a kérdéssel. Üjra választották a VB elnökségét. A magyar főiskolás sport tekintélyének no vtivo Jósét jelenti, hogy az ülnökök sorába beválasztották dr. Petrik Gézát, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sporttanács elnökét. Ezután került sor a jövő évi Universiade színhelyének kijelölésére. Eredetileg Madrid, Lisszabon, Lyon és Tokió pályázott a következő nyári főiskolai világjátékokra. Minthogy a franciák, a spanyolok és a portugálok visszaléptek, így 1967-ben a legutóbbi olimpia színhelyén, Tokióban találkoznak a legjobb főiskolás sportolók. Az 1968. évi téli Uni- versiade-játékokat Innsbruck és Seefeld rendezi meg. Érdekesség, hogy a volt olimpiai színhelyek ismét nagy versenyek lebonyolítására vállalkoztak. Megyei I. osztály Továbbra is nyílt az első hely sorsa. A lábociiak nagyon jól hajráznak. Ügy fest, hogy a Felsőbogát és a Gyékényes nemigen menekülhet meg. Ha három csapat ^esik ki, akkor a somogyszo- biak is bajba jutnak. 1. Taszár 19 15 3 1 45:16 33 2. Lábod 18 14 1 3 54:16 29 3. K. Dózsa 19 13 2 4 68:18 28 4. Nagyatád 19 13 1 5 50:22 27 5. Csurgó 18 10 4 4 39:18 24 6. Kapoly 19 10 2 7 41:22 27. 7. Barcs 19 9 1 9 39:34 19 8. Marcali VM 19 8 2 9 38:51 18 9. M. Honvéd 18 6 5 7 33:32 17 10. Babócsa 19 7 2 10 31 :36 16 11. Tab 18 6 4 8 28:33 16 12. Lengyeltóti 18 6 2 10 29:3n 14 13. K. Vasutas 19 4 6 9 22:34 14 14. Somogyszob 18 3 4 11 15:50 in 15. Gyékényes 19 1 6 12 12:43 7 16. Felsőbogát 19 1 1 17 18:99 3 Barátságos mérkőzés: Pécsi Dózsa — Barcs 7:1 (1:1) A Barcson lejátszott barátságos labdarúgó-mérkőzés első félidejében a barcsi fiúk kitűnően tartották magukat, és jó játékkal döntetlenre végeztek. Szünet után a nE gy erőbedobástól egyre inkább kifáradó barcsiakkal szemben a rutinos NB I-esek könnyen érték el góljaikat. MPRÓ\ HIRDET ési EK ff m IJI-Vva Wr Bdr }.W Kaposvár, Zöldfa u. 43. számú kétszobás ház gazdasági épületekkel beköltözhetően eladó. (2803) Beköltözhetően eladó Kaposváron, Mi« csurin (volt Nyár) u. 13. alatt háromszobás, fürdőszobás, kertes, autóbejáratos csa- ládiház. (2805) Házizsír eladó, 25 kg, lehetőleg egyben. Kaposvár, Füredi u. 98., Szabó. (2808) Eladó egy tehén négyhetes bikaborjú val családi okok miatt. Felsőmocsolád, Kossuth u. 1., Horváth. (2801) Eladnám 824 n-öles, Lad (Somogy megye) községben lévő ingatlanom terméskőből és téglából épült villa- SSerű épülettel. Érdeklődni : Ihász György, Bpest, IX., járton u. 8., levélben személyesen. öthónapos gyönyörű német vizsla eladó. Kaposvár, Füredi u. 16. (116856) Hazai aprócserép eladó. Nagybajom, Petőfi u. 20. (116849) Eladó 2000 db hazai cserép bontásból. Kaposvár, Losonc u. 1. (116858) Gazdálkodásra alkalmas családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Kaposvár, Szent László u. 39. (116860) Egy darab mély gyermekkocsi eladó. Csapó, Kaposvár, Szi getvári u. 26. (116878) , Kis méretű zománcozott, teljesen új fürdőkád eladó. Megkeresés 116868. számon a hirdetőben. (116868) Somogyszob, Eötvös u. 22. számú kétszobás ház beköltözhetően eladó. (116876) Vadonatúj, 1350 Ft-os Tihany típusú férfikerékpár 950 Ft-ért eladó. Kaposvár, Dimitrov u. 7/a. 0168731 Marcali-Gyótapuszta 21. alatt két szobából, mellékhelyiségekből álló téglaház (villany, kút, istálló) 800 n-öles telken 23 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni helyszínen. (2813) Egy tetőre való épületfa, vasablakok eladók. Kaposvár, Tüskevár u. 18. ___ (116871) N égerbarna új orkán eladó. Kaposvár, Szeg- ' fű u. 18. (116869) Két darab 127x110 előszobaablak beüvegezve, két darab telt kettes ajtó (külső szárnyas), egy darab 530-as vasbeton gerenda eladó. Osztopán, Petőfi S. u. 21. (116866) 600-as Trabant Limousine, 10 000 km-t futott, eladó. Megkeresés 116857. számon £ hirdetőben.______(116857) 1 6 000 km-t futott 175-ös Jawa-CZ eladó. Érdeklődni: délelőtt 25-69., dr. Fekete. _________________(116881) K ifogástalan 407-es Moszkvics igényesnek eladó. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 7., III. e. 3. (17 óra után.) (116882) Trabant 600-as kifogástalan állapotban eladó. Megtekinthető Kaposvár, Ady Endre u. 24. sz. alatt. ________________ (116879) Kis kerekű Jawa, 250 köbcentis eladó. Megtekinthető du. 3Kaposvár, Schönherz Zoltán u. 9. sz. alatti kertes családi ház beköltözhetően sürgősen eladó. (116864) ■r UTÓ-MOTOR 250-es Simson príma állapotban eladó. Németh, Somogyacsa, Táncsics u_ 48. (2806) tói: Kaposvár. Petőfi u. 33. (116865 Megbízható idősebb nőt félnapos háztartási munkára keresünk. Érdeklődni: Kaposvár. Füredi u. 16. (116855) Négyórás adminisztratív állást vállalnék nagy gyakorlattal. (Gépírói oklevelem van.) Érdeklődni 16-76 telefonszámon. (116867) A Somogy megyei Beruházási Iroda fölvételre keres október 15-re vizsgázott kazánfűtőt. Jelentkezés személyesen: Kaposvár, Somogy megyei Tanács V. B , II. emelet. (116870 Az ÉM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal fölvesz budapesti munkahelyekre férfi és női segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk Tanácsigazolás és munkaruha szükséges Jelentkezés: Budapest. V., Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. (3260) Értesítjük vásárlóinkat, hogy temetőkertészetünkben — minden nap fél 8-tól 19 óráig — fi ári kezdtük meg Temetkezési és Kertészeti Vállalat. (116847) Igáiban kétszoba- összkomfortos ház és bontásból származó mindennemű építési anyag eladó. Megrendelésre műkő- és betonárut készit Sárdi •János, Igái. (3259) Értesítés! Fonyódli geten a Tamás cukrászda szeptemberben is nyitva tart. (4453) Egygyermekes házaspár szobát vág) házrészt keres albérletbe. Ajánlatokat 116853. számra a hirdetőbe. (116853) 44 éves traktoro- megismerkedne házasság céljából hozzáillő nővel. Egy gyermek nem akarói Leveleket 116880 - .íitira a hirdetőbe. (116880) — Csillagászati bemutatót tart a TIT csillagászati szakosztálya mától szeptember 7- ig a Kilián György Ifjúsági Házban. Derült idő esetén a Jupitert és a Saturnust láthatják az érdeklődők a tetőteraszon felállított távcsővel. — Termelési tanácskozáson vitatták meg a 13. sz. AKÖV dolgozói a vállalat első félévi mérlegét. A tervmutatók igen kedvező képet adnak a fél esztendőről, amely alatt az árú- és a személyforgalom egyaránt túlteljesítette időszakos tervét. — Az utolsó ctkilométeres szakasz felső bitumenborítását készítik már az épülő Berzence—nagyatádi országútin. A tervek szerint a hét végén átadják a forgalomnak az egykori földes út helyén épült korszerű országutat, amely Csurgót és Nagyatádot összeköti. — Garázsépitkezési tásulások alakultak Kaposváron az északnyugati alközpont és a Marx Károly közi lakótelepen. Rövidesen megkezdik tíz-tíz garázs építkezését az említett helyeken. — Elhárul a KISZ-lakások építkezésének útjából az utolsó akadály is. Kaposváron a városi tanács e hét folyamán átadja a kisajátított ingatlant az Országos Takarékpénztárnak, s ezt követően megkezdődhet majd a munka. Tökéletes negatívot és szép képet csak FOK TE- anyagon késalthet Fényképezzen FORTEanyagokra! Rollfilmben, kisképfilmben fotópapírokban minden igényt kielégi a FORTE márka ^ORTE-snvagok kapható' minden fotoszaküzle'ben % a szövetkezeti boltokban (86150) — Fokozatosan leküzdik a nyersanyaghiányt a Nagyatádi Konzervgyárban. A termelők gyorsuló munkája, valamint az ájrúszállitús tervszerűbbé tétele révén meggyorsulhatott a munka. Most már szinte folyamatosan dolgozhatnak - feldolgozó gépek. — TIT—"BUSZ országjáráson vett részt a mosdós! Alkotmány Termelőszövetkezet száz tagja. A szövetkezeti gazdák Szigetvár—Pécs— Harkány és Siklós nevezetességeivel ismerkedtek meg. —Több mint egymillió palack üdítő italt hozott forgalomba a nyári csúcsidényben a Somogy megyei Szikvíz- üzem. A vállalatnál már a jövő évi nyárra készülnek s a műszakfejlesztés azt' a tervet dolgozza ki, hogy miként tudnak a jövő idényben a kereskedelem kívánságának megfelelően Vita-Cola, illetve Coca-Cola készítményeket előállítani. — NÉGYSZÁZ FORINT BÍRSÁG EGY ENGEDÉLYÉRT. A Fonyód! Járási Trnícs sgázgaist o ?ztálya Ge^-tics Dezsőt, a Talajjavító Vállalat munkavezetőjét 401 forintra bírságolt', mert engedélyezte, hogy a vállalat egy:k dolgozója közül-ti menetlevéllel magánfuvart végezzen. — Tekepályát építettek társadalmi összefogással Po- gányszentpéteren. A községi tanács tízezer forinttal járult hozzá a nagyon látogatott te- kepá'va munkálatainak befejezéséhez. — E?ylk római múzeumból női portrét loptak el. A tolvaj azonban néhány nap múlva visszaküldte a képet és levélben közölte, hogy a kép nem eredeti alkotás, mint addig hitték, hanem közönséges hamisítvány. — Moszkvában nemzetközi konferencia kezdődött az üdülőépítkezéssel kapcsolatos tudományos kérdések megvitatására. Bolgár, magyar, amerikai, francia, nyugatnémet, svéd, finn, japán és szovjet szakemberek vessek részt a tudományos értekezlet munkájában. — A blackburni gyermekbénulás-járványnak eddig két halálos áldozata van. 43-ra emelkedett a kórházban ápoltak száma és újabb három paralizis-gyanús esetet tartanak megfigyelés alatt. A kötelező védőoltást egyelőre csak a járvány központjában rendelték el.- Országos állat- és kirakodó- vásár lesz szeptember 4-én Marcaliban. (3165) Művelődéi VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Arsene Lupin. Az előadások kezdete 5 és 7 órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Utitársak. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. DÓZSA KERTMOZI Másfél millió. Előadás fél 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI a tüskevári téglagyárban A kém nyomában. Előadások este 7 órakor. Szeptember 3-án, pénteken VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Arsene Lupin. Az előadások kezdete 5 és 7 órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Ütitársak. Az előadások kezdete 4, 6 és 6 órakor. DÓZSA KERTMOZI Egy szélhámos vallomásai. El^ adás este fél 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A SZIGETVÁRI UTCAI TÉGLAGYÁRBAN I A kém nyomában. Előadás este órakor.