Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-07 / 210. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1965. szeptember 7. • • Ekkor megcsillant a remény... Már egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz A1 agyarország—Ausztria 3:0 (2:0) A Népstadionban telt ház várta a 110. osztrák—magyar mérkőzést. Ez a találkozó volt hivatva feleletet adni arra, hogy Ausztria csapata vagy a magyar válogatott táplálhat-e reményeket a' továbbjutással kapcsolatban. Egy kitűnően játszó magyar együttes azon­ban hamarosan szertefoszlatta az osztrák reményeket. Válo­gatott tizenegyünk az utóbbi idők legjobb játékával fölé­nyes győzelmet aratott a gyen­ge napot kifogó Ausztria ellen. A lengyel Goraszniak sípjelé­re a magyar válogatott a kö­vetkező összeállításban lépett pályára: Géléi — Mátrai, Mé­szöly, Ihász — Mathesz, Sí­pos — Farkas, Bene, Albert, Fister, Fenyvesi dr. Már a 4. percben magyar gólnak tapsolhatott a nagy­számú szurkolótábor. Bene ki­a jobbösszekötő helyén előre­törő Farkast, aki Szanwald mellett biztosan lőtt a háióba. 1:0. Továbbra is a mieink ját­szottak fölényben és a 36. perc­ben újabb gólt értünk el. Most Fister játszott Alberthoz, a középcsatár önzetlenül Feny­vesi elé tette a labdát, aid a hálóba küldte azt. 2.0. Szünet után — ha lehet —, még na­gyobb lett a magyar csapat fö­lénye. A 70. percben a kitörő Albertot buktatták a 16-oson belül, a megítélt büntetTTt Mé­szöly értékesítette. 3:0. E'.t kö­vetően csapatunk fékezett, de az osztrákok még így sem tud­tak komoly helyzetet összehoz­ni. Sőt a magyar válogatott könnyűszerrel növelhette vol­na góljainak számát, Bene ko­rai sérülése miatt azonban számyszegetí lett ez a csatár­sor. (A mérkőzés nagy részé­táit.) Így aztán több gól nem esett. Minden részében jobb volt a magyar labdarúgó-válogatott, amely ezen a napon egy na­gyobb tudású együttest is ké­pes lett volna legyőzni. Az osztrákok némi csalódást kel­tettek. Az első félidőben pél­dául egyetlen lövést sem küld­tek Géléi kapujára. Csapatunknak most már egy döntetlen is elégséges lenne ahhoz, hogy kivívja a tizenha­tos döntőbe való jutást A vi­lágbajnoki selejtező hatodik csoportjában ugyanis jelenleg ez a helyzet: A K. Kinizsi pécsi mérkőzésén a 46. percben sikerült egyenlítenie a kaposvári csapatnak. Azt a pillanatot örökítettük meg, amikor Herbei lőtt a jobb sarokba. Ekkor megcsillant a remény a kaposvári csapat előtt. Sajnos, a várt folytatás elmaradt. Ezt követően egyetlen egy ízben sem tették próbára a pécsi kapus tudását a kaposvári csatárok. Már csak gól arány a siófokiak előnye tűnő labdával ugratta ki a ben Bene a jobbszélen statisz­1. Magyarország 2. NDK 3. Ausztria 3 2 1 - 5:1 5 2 - 2 - 2:2 2 3 - 1 2 1:5 1 Csapatunk október 9-én, a Népstadionban vívja utolsó se­lejtező mérkőzését az NDK ellenében. Tovább tart a K. Honvéd s a B. Spartacus versenyfutása az NB II Nyugati csoportjában A 23. bajnoki forduló is bővelke­dett váratlan eredményekben a labdarúgó NB II-ben. Ezen a hé­ten a Pécsi Bányász folytatta győ­zelmi sorozatát, és a hosszú időn át sereghajtó pécsi csapat ma már a bajnoki táblázat 9. helyén áll. Ki­kapott a Várpalotai Bányász Veszp­rémben, ezzel a bajnokesélyesek száma úgy érezzük, kettőre csök­kent. A Kaposvári Honvéd és a Budai Spartacus érdekes versenyt negyvenöt perc alatt mindössze fut az NB I B-be jutást jelentő el­ső helyéit. A héten mindkét csa­pat biztosan vette az akadályt. A K. Kinizsi gyengélkedése tovább tart. Némi balszerencsével ugyan, de ismét vereséget szenvedett a Ki­nizsi, ez alkalommal az eddigi se­reghajtótól, a Pécsi BTC-től. Ez történt az NB II-ben: K. Honvéd —Pécsi VSK 3:0 (1:0) Kaposvár, Kinizsi-pálya, 2000 né- ben is a bal felső sarok mellett-Bő. V: Fillöp.- K. Honvéd: Erdősi — Szekeres, Tajti, Paulicsek — Fenyvesi, Bo­bod — Dauda, Kerkai, Balázs, Ba­kó, Földi. Edző: Tóth József. PVSK: Markó — Hámori, Mohácsi, Horváth — Tamási, Kutas — Csá- nvi, Bérezési, Márton, Freppán, Mihály. Edző: Krivanek Vilmos. zúgott el, majd Dauda gyámolta lanKodott el az ötösön egy jó helyzetet. A 27. percben Tamási távoli lövését védte Erdősi, közben Boborl fájdalmas arccal, terült ek a földön. A játékost levitték a pá­lyáról, s nem is tért vissza. A 33. percben Szekeres Daudát luttaita, lőle visszakapta a labdát, s amig ' f““”' a pécsi védők a szélső -faragásá­Az első percekben toldi serule- va|,, voltad elfoglalva, húsz mé­. m a. o /.faló»* o TAll _ se okozott izgalmat, a csatár azon­ban rövidebb ápolás után tovább játszott. Jó iramú, tetszetős játék alakult ki, enyhe Honvéd-fölény- nyel. A 15. percben Daka már a kapus mellett is elhúzta a labdát, de Mohácsi még a gólvonal előtt elérte. Azután Kerkai labdáját bombázta Daka a léc alá, az ezút­tal is kitűnő formában levő Markó azonban kiütötte. A sokszor nyolc emberrel védekező pécsiek igye­keztek lassítani a játékot, tartani a labdát. A 25. percben cserélt a Honvéd. Fenyvesi lett a középhát­véd, Paulicsek pedig Balázs he­lyett csatár lett. Rögtön jól is mu­tatkozott be. lövését Markó csak kiütni tuda. A sokat szabálytalan­kodó vasutasok ellen a 36. percben közvetett szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat a 16-osról. Paulicsek Földi elé pöccintette a labdát, s ő a szétugró sorfalon keresztül lapo­san a hálóba lőtt, 1:0. Nem sokkal később Daka tört ki, ismét felvág­ták. Fenyvesi hatalmas erejű sza­badrúgását Markó kiütötte. A második félidőben fokozódott a kaposváriak föléhye. Daka feje­sét védte parádésan a pécsi kapus, egy perc múlva a felső kapufát döngette a labda. A PSVK védői sorozatos szabálytalanságokkal próbálták feltartani a megújuló haz?i támadásokat, s ennek az erélytelen játékvezető nem tudott gátat vein1. Földi lövése két eset­tor ről kapura lőtt. A labda a jobb­oldali kapufáról vágódott az ellen­kező sarokba, 2:0. A másik olda­lon Fenyvesi kézzel húzta vissza a kitörő Freppánt. Az utolsó per­cek nagy izgalmak között teltek el. Mohácsi és Kutas akarta meg­ütni Daudát, a partjelző beszaladt a pályára, a játékvezetőt azonban nern »érdekelte« az eset. Földi durrantott nagy helyzetből fölé, az­után a *43. percben következett a »nagy könyvben« megírt gól. Daka ellenállhatatlanul kígyózott át a védőkön, Földihez játszott, 6 lövés helyett az alapvonalig húzott, visszagurított a befutó Daka elé, s a közeli bomba ellen nem volt or­vosság, 3:0. Ragyogó időben kitűnő mérkő­zést láthatott a közönség. A Hon­véd végre idehaza is tudásához mérten játszott. Pontosan adoga­tott, ötletesen támadott, s a pé­csieknek jórészt csak a védekező szerepkör jutott. Sajnos, ezt nem mindig tiszta eszközökkel végez­ték, és csak a játékvezető gyenge­ségének köszönhetik, hogy egy­két játékosukat nem állította ki. A Honvéd csapatában a sok jó tel­jesítmény közül is kiemelkedett a feljavult Kerkai mesteri játéka, de külön dicséretet érdemel Szeke­res Daka és Földi is. A pécsieknél Markó, Mohácsi, Tamási és Csányi volt jó. Mayer Géza egyszer célozták meg jól a kaput. Herbei ekkor be is talált a hálóba. A látottak alapján egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. Minthogy azonban a pécsi csapat valamivel aktívabb volt, mint a kaposvári, így mégsem érdemtele­nül jutott a két bajnoki pont bir­tokába. A hazai csapatból elsősorban Keidl, Görgényi és Oskó jeleske­dett. A Kinizsi legjobbja Balogh volt. Rajta kívül Filiszár és a nagy munkabírású Szadi-Horváth vétette időnként magát észre. Bánki játékvezető mindkét fél részére sokat tévedett. • * További eredmények a Nyugati csoportban: B. Spartacus—Székesfehérvár 2:0, Pécsi Bányász—Fővárosi Autóbusz 2:1, Pápa—Láng 4:1, Veszprém— Várpalota 2:0, Esztárgom—Győri Dózsa 1:1, Mosonmagyaróvár—Za­laegerszegi Dózsa 2:0, Zalaegersze­gi TE—Ikarus 3:2. A labdarúgó NB m Délnyugati csoportjában a szombat—vasárnapi forduló után csak annyiban válto­zott a kép, hogy most már nem hét, hanem nyolc bajnokesélyes küzd a bajnoki címért Belépett a sorba a Nagykanizsai Bányász is, amelyet mindössze három pont vá­laszt el a listavezető Siófoktól. A Bányász csapat — bár most is csak döntetlenre futotta erejéből — megőrizte vezető helyét a bajnoki táblázaton. Igaz, hogy a siófokiak előnye most már csupán a jobb gólarány. Ez történt az NB ül-ban: P. Ércbányász—K.Va6a9 1:0 (0:0) dás után a játékvezető mindkét labdarúgót kiállította. A kiállítás a kaposváriak sorait zavarta meg, s öt perccel a befejezés előtt Petre- sevics lesgyanús helyzetből beta­lált Nadrai kapujába, ezzel el is dőlt a mérkőzés. Balszerencsés mérkőzést vívott a kaposvári csapat, amelynek szer­vezett védelme jól semlegesítette a nagynevű játékosokból álló pécsi ötösfogatot. Ha kicsit jobban megy a Vasas csatároknak, könnyen meglepetés születhetett volna. K. S. További eredmények a Délnyu­gati csoportban: NVTE—N. Dózsa 2:1, PEAC— Dombóvári Spartacus 0:0, Dombó­vári VSE—Mohács 2:0, Sárbogárd— Keszthely 3:0, Nagykanizsai Bá­nyász—S.zekszárd 4:0, Baja—Lová­szi 3:1. A Délnyugati csoport állása: 1. Siófok 19 10 5 4 29:17 25 2. NVTE 19 10 3 4 23:21 25 3. DVSE 19 11 2 6 33:23 24 4. Baja 19 11 2 6 31:24 24 5. P. Ércbányász 19 11 1 7 33:18 23 6. N. Dózsa 19 10 2 7 3i:18 22 7. PEAC 19 7 8 4 32:19 22 8. N. Bányász 19 9 4 6 42:28 22 9. Mohács 19 8 3 8 22:23 19 10. Lovászi 19 8 í 10 28:40 17 11. Sz-ekszárd 19 6 3 10 24:31 15 12. Sárbogárd 19 6 3 10 23:40 15 13. Nagymányok 19 5 4 10 24:35 14 14. Keszthely 19 6 2 11 29:47 14 15. D. Spartacus 19 3 6 10 16:29 11 IC. K. Vasas 19 4 3 12 18:33 11 Az NB II állása: 1. K. Honvéd 23 14 4 5 37:17 33 2. B. Spartacus 23 12 7 4 29:15 31 3. Várpalota 23 10 7 6 42:23 27 4. Pápa 23 9 8 6 32:28 26 5. Autóbusz 23 10 5 8 38:34 25 6. ZTE 23 10 5 8 32:31 25 7. Sz.-fehérvár 23 8 8 7 23:29 24 8. Z. Dózsa 23 8 7 8 27:27 23 9. P. Bányász 23 8 7 8 26:34 23 10. Veszprém 23 8 6 9 35:26 22 11. K. Kinizsi 13 9 4 10 36:33 £2 12. Esztergom 23 5 12 6 25:26 22 13. Pécsi VSK 23 8 6 9 28:35 22 14. Ikarus 23 7 6 10 30:35 20 15. M.-óvár 23 8 3 12 32:40 19 16. Gy. Dózsa 23 5 7 11 26:33 17 17. Pécsi BTC 23 5 7 11 22:38 17 18. Láng 23 4 8 11 23:39 16 Pécs, 600 néző. V: Dr. Kamarás. Izgalmas vita előzte meg Uj-Me- esokalján a bányásznapi ünnepsé­gek keretében sorra kerülő mérkő­zést. A kiküldött dombóvári já­tékvezető, Bessenyei, a mérkőzés kezdetére nem érkezett meg. Fél óra várakozás után a Baranya me­gyei Labdarúgó Szövetség jelen le­vő vezetői az egyik partbírót je­lölték ki mérkőzésvezetőnek. Ezt azonban a kaposváriak nem fogad­ták el. Hosszú huza-vona kezdő­dött. Már-már úgy látszott, hogy csak barátságos mérkőzés lesz, amikor megegyezés született, A nézőtéren helyet foglaló dr. Kama­rás bíráskodásával ugyanis mind a hazai csapat, mind pedig a Va­sas egyetértett. Több mint egyórás késéssel kezdődhetett meg a mér­kőzés, amelyre a következő össze- Kovács Sándor állításban álltak fel a csapatok: P. Ércbányász: Laki — Garbacz, Fekete, Botár _ Decsi, Farkas — Alt, Gápel, Petresevics, Kovács II., Geréz. Edző: Kállai Lipót. K. Va­sas: Nadrai — Kovács, Szili, Bor­da — Zimonyi, Delineseff — Barfca, Szontgróti, Laki, Nagy, Fülöp. Ed­ző: Zádori László dr. A játékosokon érződött, hogy sok idő telt el a bemelegítéstől számít­va. Csak lassan lendültek bele a csapatok, elsősorban a Bányász, amely rögtön kapujához szögezte a Vasast. A kaposvári védelem azon­ban Szilivel és Nadraival az élen, biztosan hárított. Igaz, hogy két- három helyzetben nem találták el a kaput Petresevicsék. Harminc perc rnúltán jött fel a Vasas, s ek­kor előbb SzentgróÜ veszélyezte­tett, majd egy Barta—Lakl összjá- ték után csak a kapufa mentette meg a pécsi kaput a góltól. Szünet után már kiegyensúlyo­zottabb lett a játék, amely inkább a két 16-os között folyt. Az első helyzet a kaposváriak előtt adó­dott, Laki azonban hibázott. Már- már úgv látszott, hogy marad a döntetlen, amikor a 83. percben egy Laki—Garbacz ősszeakaszko­A várt eredmények születtek a megyei / osztályban TAB—LENGYELTÓTI 1:0 (1:0) Lengyeltóti, 400 néző. V: Végh. Tab: Kovács — Kecskés, Szabó, Pető — Puha n., Németh — Ga- rabon, Puha I., Czabula, Bácz, Si­mon. Edző: Czabula Miklós. Len­gyeltóti: Benkő — Dezső, Császár, Dóra — Nyers, Somogyi — Hor­váti, Dörnyei, Tölli, Csordás, Mi- letics. Edző: Parrag János. A ha­zai csapat kezdett jobban, s rögtön három helyzetet dolgozott ki. Két­szer azonban a tabi védők, egyszer pedig a kapufa mentett. A 31. percben egy lövésbe Somogyi be­letette a lábát, s ez az Öngól el­döntötte a mérkőzés sorsát, annak ellenére, hogy a második félidő­ben a hazai csapat szinte egy ka­pura játszott. Jók: Pető, Czabula, Bácz, ill. a közvetlen védelem. Kovács Ferenc K. DÓZSA—FELSÖBOGAT 6:2 (5:1) Felsőbogát, 100 néző. V: Prefek. K. Dózsa: Bódizs — Herczeg, Csima, Darvas — Kiss, Nagyréti — Görgényi, Farkas, Kutasi, Veve- rán, Fodor. Edző: Radnai István. Felsőbogát: Bogdán — Kiss, Si­pos I., Kálmán — Bosnyák, Gál — S zalai, Deák, Sípos II., Gelicz, Nagy. Edző: Pintér János. A ka­posvári csapat az első félidőben nagyszerűen játszott, s már ekkor bebiztosította győzelmét. Szünet után nagyon feljött a hazai együt­tes, s ebben az időszakban leg­alább annyit támadott, mint a Dó­zsa. A 80. percben Sipos III-at utánrúgásért a játékvezető kiállí­totta. G: Veverán (3), Fodcr (2). Farkas, ill. Sipos III. Jók: Csima. Farkas, Veverán, ill. Sipos I., Kál­mán, Nagy. Tóth Ferenc Pécsi BTC-K. Kinizsi 2:1 (1:0) Pécs, 300 néző. V: Bánki PBTC: Gergely — Keidl, Dévai, Torok — Fekecs, Kővári __ Hor- \ áth, Görgényi, Varga, Hauschl, Oskó. Edző: Dara János. Kinizsi: Kovács — Balogh, Filiszár. Simon. Zag — Bíró, Szadi-Horváth — Je- zeri, Szabó, Herbei, Laczkovics. Edző: Váratíi Lajos. Az esemény­telen játék közben először a Já­tékvezető vétette magát észre, aki megállított egy kaposvári táma­dást, s a 16-osról Oskó rúghatott szabadot, mert Filiszár beszélt a pályán. Aztán enyhe hazai fölény alakult ki. Az első helyzet a 27. percben adódott, amikor Oskó elől Kovács lábbal mentett. A labda ugyan kikerült a 16-osról, a Kini­zsi kapu azonban nem szabadult fel, mert még ugyanebben a perc­ben a bal oldalra átszállt labdát Oskó nagy erővel lőtte a hálóba. 1:0. A játékidőnek ebben a szaka­szában a pécsi kapusnak alig akadt dolga. A 43. percben viszont Oskó bombalövését Kovács csak másod­szorra tudta megkaparintani. A második félidő rögtön Kinizsi góllal kezdődött. Az első támadás­nál Laczkovic-sot szögletre szerel­ték a védők, a szélső jól ívelte be a labdát, s Kerbel csak a kapustól zavarva biztosan lőtt a jobb sa­rokba. 1:1. Most feljött a Kinizsi és inkább a kaposvári csapat tá- ■MkLott. A bőrgyáriak csak negyed­óra múltán jutottak el Kovács ka­pujához, amikor Görgényi veszé­lyeztetett. Az elég álmos-unalmas mérkőzést a 25. percben Jezeri sé­rülése zavarta meg. A kaposvári csatár feje egy esésnél fölrepedt. Megérkeztek a helyszínre a men­tők is, de tíz perc múltán Jezeri turbánnal a fején tovább játszott. Már-már úgy látszott, hogy a csa­patok beletörődtek a döntetlenbe, amikor a 39. percben gólt ért el a bőrgyári csapat. A jobbhátvéd Keidl unta meg a csatárok tehetet­lenségét, a jobb oldalon felvitte a labdát, s hatalmas lövést zúdított Kovács kapujára. A kaposvári ka­pus csak felütni tudta a labdát, s a berohanó Horváth a hálóba fe­jelte azt. 2:1. Még egy Görgényi lö­vés jelentette az eseményt, aztán véget ért az unalmas, csapkodó já­tékkal teli kétszer negyvenöt perc. E találkozó színvonala br'zony nemigen ütötte meg az NB II mér­céjét. A kiesés ellen küzdő ha­zaiak és a felforgatott összeállítású tartalékos kaoosvári csapat össze­csapása sem küzdelmet, sem játé­kot nem hozott. A csapatok a me­zőnyben még csak elfutballozgat- tak. A kapu előtt mind a két tá­madósor elég tehetetlennek bizo­nyult. A pécsi talán kevésbé, mert amíg a pécsi csatárok meg-meg- eresztetlck egy-egy lövést, addig a kaposvári támadók a kétszer •• Ügyes motorosok versenyén tak számot. Kerekszerelés, gyújtógyertya-csere volt a kö­telező szám. Amikor már túl­jutott a mezőny a táv felén, akkor lövészetből és gránátdo­básból kellett vizsgát tenni. Az utolsó ötven méter az állóké­pességet tette próbára. A ver­senyzők gázálarcot kaptak, s ebben futva tolták maguk mel­lett a gépet a célba. Az összetett honvédelmi ver­seny sportbelileg is jól sike­rült. A győztesek között talál­juk a többszörös nyertes mar­cali Mihalics Gézát, aki a nap legjobb idejét futotta. A többi géposztályban viszont ismeret­len nevű, tehetséges motoro­sok tettek tanúbizonyságot ké­pességeikről. A kategória^vőz- tesek szeptember 19-én T| dél­pesten az országos bajnok' döntőn indulnak majd. ‘ ' .V Meglepő nagy érdeklődés kí­sérte a Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei össze­tett honvédelmi versenyét. A négy géposztályban harminc­négy motoros állt rajthoz. A versenyzőknek egy kijelölt 12 km-es útszakaszt kellett meg­tenniük, melyet telitűzdeltek akadályokkal. Rögtön a kezdet kezdetén ügyességi próbát kellett a ver­senyzőknek kiállniuk. Aztán a műszaki felkészültségről ad­BABÖCS A—KAPOLY 1:1 (0:0) Babócsa, 400 néző. V: Horváth II. L. Babócsa: Varga — Kakuszi I., Riedler, Káplár — Embersics, Ba­kó —■ Paksicza, Merényi, Buko- vics, Horváth, Bicsár. Edző: Vezér Dezső. Kapoly: Abrahám — Somo­gyi, Jung, Sós — Kerekes, Lőrincz — Herke, Krammer, Kétszeri, Alt- mann, Huszanagics. Edző: Kálmán Ferenc. Jó iramú mérkőzés volt, amelyen végül is igazságos pont- osztozkodás történt. G: Bicsár, ill. Jung. Jók: Kakuszi I., Bakó, Hor­váth, ill. Ábrahám, Jung, Kétszeri. Kovács Tibor TASZAR—GYÉKÉNYES 2:1 (1:0) Taszár, 200 néző. V: Buzsáki. Tuszár: Szentes — Baranyai, Ba- gi, Bocz — Szalai, Görög — Józsa, Varga, Janás, Urbán, Mihályi. Ed­ző: Jobban Ferenc. Gyékényes: Gócza — Tomacsek, Gergelics, Ka­ráéi — Ivancsics I., ivancsics II. — Szieber, Nemes, Füstös, Molnár, Németh. Edző: Róka Lajos. Az erő­sen tartalékos és felforgatott ha­zai csapat nagy fölényt harcolt ki. A mérkőzés során hat kapufát rúglak a taszári csatárok, s ki­hagytak egy tizenegyest. A ven­dégcsapat sportszerű játékával hív­ta fel magára a figyelmet, no és szünet utáni lelkesedésével, ami­kor sokáig nyílttá tudta tenni a mérkőzést. G: Urbán, Baranyai (11-esből), ill. Szieber. Jók: Bocz, Szalai, Varga, ill. Gócza, a mezőny legjobbja, Tomacsek és Karádi. Vadas Tibor LÄBOD—SOMOGYSZOB 2:0 (1:0) Lábod, 300 néző. V: Vajda. Lábod: Homai — Nagy, Kiss, Mi- hóka — Koczka, Ilosfai — Keszi, Borzas, Csoór, Fülöp, Takács. Ed­ző: Selmeczi István. Somogyszob: Barbina — Németh, Kovács M., Orbán — Kiss, Kovács I. — Dom­bi, Palotai, Bálint, Futó, Szent- györgyi. Edző: Bicsáki Sándor. Az első tíz perctől eltekintve végig nagy fölényben játszott a lábodi csapat. A vendégeket elsősorban Barbina kitűnő védése mentette meg a nagyobb arányú vereségtől. A somogyszobl együttes feltűnően sok szabálytalanságot vétett. G: Csoór, Hornai (11-esből). Készít és Orbánt a játékvezető kiállította. Jók: Kiss, Koczka, Ilosfai, Csoór, ill. Barbina, a mezőny legjobbja, Kovács M., Dombi és Bálint. Bosznai Gyula K. VASUTAS—MARCALI VM 1:0 (1:0) Kaposvár, 100 néző. V: Szöllősi. K. Vasutas: Illés — Élő, Hor­váth, Miseta — Orbán, Takács — Simon, Tallián II., Nagy, Harsá- nyi, Laki. Edző: Albrecht József. Marcali: Szántó I. — Takács II.» Kapitány, Hosszú — Jakab, Kósi — övári, Takács I., Szántó II., Bene, Pimpauer. Edző: Abonyi Ká­roly. Kiegyensúlyozott első félidő után nagy fölényt harcolt ki a marcali csapat, amelynek csatárait a szervezetten védekező Vasutas viszonylag könnyűszerrel tartóz­tatta fel a góllövésben. A 85. perc­ben a marcaliak lt-est hibáztak. G: Simon. Jók: Elő, Horváth, a mezőny legjobbja, Miseta, Ta­kács, ill. Hosszú, Jakab, övári, Bene* Végvári Dénes weccmne3ekBéposztdly: 1. Szita «UKGO-marCAU HONVÉD Gyula (Fonyód) 25.40 p. 2. Hers-j ‘-1 ________________________ k ovies Andor (Nagyatád) 28 p, 3. TT Adorján István (Kaposvár) 28.35 p.1 „ - * ;o‘ó ”+!1 *»lállalto* i^rassrsvi “i * ir, x Antal (Marcali) 22 p, 3. KruspánI «“.veri Kent 18 D37,o0 Ft. Sándor (Ta’b) 22.25 p. 250 ccm-es géposztály: 1. Nacsa Szilveszter (Siófok) 20.10 p, 2. Ta­kács Tibor (Siófok) 20.44 p, 3. Lan­tos Tibor (Marcali) 21.14 p. 350 ccm-es géposztály: 1. Ko­vács Imre (Siófok) 21 p, 2. Moór János (Marcali) 21.29 p. Közülük 13 plusz 1 tatáin tót 13 Pályázó ért el. nyereményük a ju­talommal együtt 51 250 Ft. 12 találat 422 cWr-b akadt, a nye- "e-'ónv szrlvé--.- .'-’ > «27.50 Ft. ’1 találatns «■».'! y 3801 van, r.y— -©menyük 70.25 Ft. 10 találatot 22 774 fogadó ért el, nyereményük 19,10 Ft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom