Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-05 / 209. szám

H. Barta Lajos:

íAKTERHÁZ ELÓTT

A

bakter és felesége, az öregasszony a ház előtt ült és beszélgetett. Ezt tették harminc éve mindig, ha sütött a nap, és néztek előre. Előttük a föld, az ég meg a fénylő sínek;

A férfi töpörödött, vézna, a felesége szűk, piros szemű.

A bakter nadrágja zsebéből órát vett elő, megnézte, visz- szatette a helyére, és bement a kis házba.

A házikó berendezése szerény volt. Tiszta, mint a patika. Elégedetten nézett körül, egymás mellett sorakozott a kék vászonzubbony, a tányérsapka és a piros zászló fényesre markolt fanyélen.

Lehúzta foltos ingét, és a szürkét, a tisztát öltötte féL Ahogy húzta fölfelé, és hátul begyűrte a nadrágjába, a hátán megérezte a régi forradást; ötcentüs voit és mély. Megsimította, aztán még egyszer, és úgy öltözött fel. Amikor kiment, arra gondolt még sohasem mesélte a forradást Az öregasszony, amikor a bakter kijött, hosszan nézte. Azt fürkészte, hogyan áll rajta a ruha, és a zubbony alját egy kicsit megrántotta.

s— Mennyire jár az idő? s— kérdezte aztán.

— Tíz perc még —mondta a bakter, és leült.

Távol parasztszekér mozgott a földes úton, messziről olyan volt, mint egy gyerekkocsi. Azt nézte. Kísérte szemével, másra akart gondolni, mint amire gondolt, de még a sebhely a hátán, csak az járt a fejében. Aztán így szólt:

— Na, nem akarod, hogy

meséljek valamit7 — Ha akarod — mondta az öregasszony, és behunyt szemmel élvezte, hogy süti a nap. — Azt mondtad, hogy már nincs, aztán enn-’i van?

— Egy még van — mondta a bakter —, egyetlenegy, azt nem meséltem soha.

— Soha? — kérdezte az

megbántotta. Másról kezdett kérdezni:

— Nem jön még a vonat? A bakter nem nézett az

órára, mint máskor, csak maga elé:

— Késik valamennyit Megint csönd lett. Az öregasszony fészkelődött, azt

volt a hegy, mondták is, aki idejön, nem biztos, hogy elmegy. Egyszer aztán bekövetkezett. Megcsúszott az oldala a hegynek, és mázsás kövek zuhantak az emberekre. Sokan meghaltak, akik azért voltak itt, hogy a családnak kenyér legyen. Én a hátamba kaptam egy követ.. Ott volt

akarta, hogy közelebb kerüljön a bakterhoz, és ha félve is, kezét rátegye a bakter térdére.

A férfi nem ellenkezett, szívében békesség volt. Érezte ezt az öregasszony is, és egy kis idő után ki is mondta:

— Jó, hogy késik, addig elmesélheted.

N

em nézett az öregasszonyra, de halkan kezdte.

— Tudod, emlékezhetsz — mondta —, egyszer, egy időre nagyon messze mentem tőled. Egy hónapban ha egyszer láttalak. Hát akkor..: akkor, amikor alagutat építettünk a vonatnak, amelyik

Szekeres Emil rajza.

a temetés, levettük a sapkát, imádkoztunk, aztán sokan elmentek örökre.

Egészen belemelegedett, izzadt és szuszogott.

— Te ottmaradtál — szolt az öregasszony —, te bátor voltál — és az arca mutatta a büszkeségét.

•— Nem — mondta a bakter —, nem voltam bátor, csak kellett a pénz, hogy esküvőre legyen.

— Miért nem vettem észre, hogy megsebesültél, hogy nem vettem észre? Akkor már a vőlegényem voltál.

— Az — mondta a bakter —, de amikor eljöttem, mindent eltagadtam. Ha elmondom, nem engedsz vissza,

nem lesz pénzünk, és nincs menyasszonyi ruhád.

•— Valamire emlékszem,

egyszer megjöttél. nagyon komoly voltál, alig szóltál, s nem is jöttél a szobámba, pedig nagyon hívtalak.

•— Azért volt, azért volt, hogy ne lássad a sebemet.

— Én meg azt hittem, hogy már nem szeretsz, és azért nem jössz. Én buta.

E

lhallgattak, volt még beszélni valójuk tovább, de mire megint sor került volna rá, nem lehetett. A kis ház oldalán megszólalt a jelzőharang. Úton a vonat: a nemzetközi gyors.

Felállt, lesimította a zubbonyát, fejére tette az egyén- sapkát, fogta a zászlót, és indulni készült.

Az öregasszony mellé lépett, végignézett rajta, aztán igazított egyet a bakter sapkáján, egyet jobbra, egyet balra; a sildje egy kicsit oldalra állt.

A férfi tekintettel köszönte meg, aztán megfordult, és indult. A piros zászlót maga elé tartotta, kiállt a fénylő sínekhez, és amennyire fáradt, hatvanéves szeme ellátott, a távolba nézett.1

Az öregasszony tíz méterre* mögötte, a kis háznád állt, és azt mondta:

— Egyszer elmegyünk oda, ahol az alagút van .;. egyszer meg akarom látnL A bakter még mindig a távolba nézett, hallotta az öregasszony szavát, és felelt is;

—■ Most onnan Jön a vonat,

azon jön át.

A földhajlás mögül feltűnt

a vonat füstje, aztán a rit- musos zakatolás. A bakter vigyázzba állt, és magához szorította a harminc évtől fénylő zászlónyelet;

A vonat elrobogott; az ablakból utasok hajoltak ki. ök egy suta, töpörödött bakteri láttak a sorompó előtt; vékonyka fejébe beesett a tányérsapka.

Az öregasszony egy magas,

fiatal alagútépítőt látott. A hátán ötceritis forradás volt. És zászló helyett menyasszonyi fátyol volt a kezébed.

r

LÁSZLÓ LEVENTE: LÁNY A FOTELBAN

Kerék Imre:

Egy szerelem margójára

Majd visszajönnél. Egyszer még elér s beléd mar a fűrészfogú magány.

Magad maradsz. Csak a penészfehér falak, bámulnak körül, tétován

megsokszorozva tört árnyékodat, és árnyék leszel magad is, komor. Minden perc tövig szivedbe szalad, dobhártyádon ideges nesz dobol:

rebbenő léptek zaja, kopogás ..'. összerezzensz, de nem jön senki sem. Ablakodon csak a szél kotorász: levelet hintái örvényeiben.

Ragacsos ősz lesz. Hívatlan belép, s rajzol majd homlokodra ráncokat Szemed fénye fakóbb lesz, mint az ég. Majd visszajönnél. Csak maradj magad.

Gyurkovics Tibor:

MÁRIA TÉR

A szürke reggelek kövezetére lépve fájdalmasan halad, mini sebesült madár, egy nő az utakon magas sarkú cipőben tapogatózva és csaknem riadva jár.

A szivében sajog a régi kó, as utca, lábaival alig érinti a teret, úgy fáj neki a táj üveges koszorúja, még néha könnyezik, azután ellebeg.

SAJÁTOS MÓDSZEREKKEL

öregasszony, és mert a bakter h-’" hatott hozzátette: — Eddig miért nem mondtad?

— Nem kérdezted — válaszolta halkan —, pedig vártam, hogy egyszer megkérdezed.

Furán nézett az öregasszony, nem tudta, tréfál-e az embere, vagy komolyan beszél. Nagy hangon szólt, tréfának vette a beszéltét:

— .onnan tudtam volna, mit kell kérdezni?

— Honnan? — mondta a bakter, és forgatta kezében a piros zászlót —, amikor még fiatalok voltunk, és mindennap átöleltél, és mindennap érezted, hogy seb van a hátamon ... de sohasem kérdezted, miért, mitől. Legalább egyszer, ha kérdezted volna.

— Ne haragudj — mondta az öregasszony —, azt hittem. hogy ígv születtél.

— Nem haragszom, csak vértem hogv egyszer megkérdezed.

— Hát most meskérdeztem — mondta alig hallhatóan az

őre1' 'szóm'

— M^st már más — sóhajtott bakter, és letette maga rr>ePé p zászlót —, magadtól kellett volna.

Hallgattak. Fájt az öregasszonynak. hogy a bakteri

külföldre megy.

— A kő? Rád szakadt? — kérdezte hirtelen az öregasz- szony, és egészen sápadt lett.

— Nem — mondta a bakter —, csak majdnem.

— Nem ügyeltetek — mondta most már egyhülteb- ben az öregasszony, mert arra gondolt, akárhogy volt is, a bakter mégis itt van.

— Nem, nem, egészen más

volt ez ... Forróság volt, többről én nem tudok, és

szállt a kőpor, mint nyáron itt, ha autó megy, és ettük és köptük a port.

Az öregasszony összecsapta a kezét:

— Megszédültél, és lezuhantál a magasból, istenem!

— Nem — mondta a bakter —, izzadtunk, igaz, mint a meghajtott lovak, de már megszoktuk.

— Ej, ej, miért nem mondod, miért csavarod megint?

A Ezkter erre nem felelt, most már beszélni akart, míg a vonat átrobog.

— Délben volt, megettük, amit vittünk — mondta —, aztán megfogtuk megint a csákányokat, és neki a hegynek. Százan voltunk, és velünk Volt a halai flfriiszamlép

ESZTENDŐRŐL ESZTENDŐRE nő a felnőtt »iskolások« száma, s ez örvendetes. Ma már minden különösebb meggyőzés nélkül is érzik az emberek a tanulás szükségességét a gyárban és a termelő- szövetkezetekben . egyaránt. A tanulást — mint munkájuk elősegítőjét, életük előrelen- dítőjét — tartják számon. Joggal. A gyárakban és a termelőszövetkezetekben is állandóan fejlődik a gyártási, termelési technológia, újabb és újabb gépek könnyítik, gyorsítják a munkát. A gépek kezeléséhez pedig értő emberekre van szükség.

Az utóbbi évek tapasztalata azt bizonyítja, hogy a gyárak és a termelőszövetkezetek

vezetői többségükben támogatták munkásaik tanulási szándékát, nemcsak kedvező munkaszervezéssel, hanem anyagiakkal is. Sok olyan gyárunk és termelőszövetkezetünk van már, anol a kulturális alap egy részét a dolgozók iskoláiban tanulók képzésére fordítják, biztosítva részükre a rendszeres korrepetálás lehetőségét, sőt ezen túlmenően a vizsgára való előkészítés anyagi és személyi feltételeit.

A múlt esztendőben eredményesen kapcsolódtak a felnőttoktatás munkájába a népművelés dolgozói is. Még a tanév megkezdése előtt előkészítő tanfolyamokai szerveztek a művelődési házakban. Elsősorban a két legnehezebb tárgy, a helyesírás, és a ma tematika »rejtelmeibe« avatták be a hallgatókat. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a tanfolyamokat és ezzel kapcsolatos korrepetálási lehetőségeket szívesen vették igénybe az iskolába jelentkező felnőttek.

A jó előkészítéssel azonban nem érheit véget a népművelők tanulást elősegítő tevékenysége, munkájuk neheze csak ezután következik: a tanulás tíz hónapja alatti rendszeres segítségnyújtásban.

MIBEN SEQlTHETNEK? A felnőttoktatás jelenlegi formáiban a humán jellegű tárgyak — magyar és történelem — tananyagának összeállítása nem veszi eléggé figyelembe a felnőttek életkori sajátosságait. Mivel a rendelkezésre álló ^ idő kevés, nem adhat kellő ismereteket a mai irodalomhoz és művészethez. A felnőtt praktikusságra való törekvése meeköveteli a sokoldalú szemléltetést, amihez az iskola nyújtotta lehetőség önmagában kevés. Mindez meghatározza a segítés módjait.

A művelődési házak tervében — a pedagógusokkal való megbeszélés alapján — helyet kell biztosítani olyan ismeretterjesztő előadásoknak, amelyeket a dolgozók iskolájának tananyagában szereplő témakörökből állítanak össze. Bár ezek az előadások nem pótolhat jáK a tananyagot, de megkönnyíthetik megértését, elmélyítését, összegezését. Ezt kiegészítve: meghatározott

időszakonként az egyes tantárgyakhoz kapcsolódó kis- filmvetítéseket rendezhetnek.

SEQÍTHETNEK A NÉPMŰVELÉS DOLQOZÓI azzal is, ha a vezetésük alatt álló irodalmi színpadokat bekapcsolják az irodalomoktatásba. A tananyagban szereplő írók, költők műveinek bemutatásával színesíthetik, érdekesebbé és vonzóbbá tehetik a magyarórákat. Vitathatatlan tény: a szemléltetés ereje fokozza az élményszerűséget. Ami élményt jelent a diáknak, az könnyebben megmarad az emlékezetében. A csaknem félezer állandó jelleggel működő irodalmi színpad közül vajon hány dolgozta ki éves programjában a felnőttoktatás elősegítését szolgáló szemléltető műsorokat?

A könyvtárak ugyancsak tevékenyen részt vehetnek a felnőttek tanulásának segítésében. Nemcsak úgy, hogy külön kézi könyvtárakat hoznak létre a tanuló felnőttek részére a tananyaghoz kapcsolódó szakkönyvekből, lexikonokból, kötelező olvasmányokból. hanem úgy is, hogy rendszeres kapcsolatot teremtenek a hallgatókkal. Van már példa rá, hogy nem egy helyen a

vizsgaidőszak közeledtével szinte tanulószobává alakul át a könyvtár, ahol a könyvtár dolgozói még a tételek kidolgozásához is segítséget nyújtanak. A haszon kettős: nem csupán a tanuló felnőttek munkáját könnyítik meg, hanem az irodalmat tanuló felnőttekből irodalmat kedvelő embereket nevelnek. Tény: a tanulást befejező felnőttek közül igen sokan továbbra is rendszeres látogatói maradnak a könyvtárnak.

Ami esztendőről esztendőbe visszatérő probléma: a tanuló felnőttek hétköznap nem vagy csak alig tudnak időt szak .2- ni a könyvtárak, klubok, r j- velődési házak látogatás 'a. Ennek ellenére vasárnap < előtt kevés helyen tart ny' a a könyvtár, a klub, a művc'ő- dési ház, akkor is főleg gy: - mekmatinékat rendeznek. Ezen feltétlenül változtatni kellene az új népműve1 isi évadban.

SOKOLDALÚAN ÉS SAJÁTOS MÓDSZEREKKEL

segíthetik elő népművelési d gozóink a felnőttoktatást. Erc i- ményt azonban csak úgy le> -*t elérni, ha a gyárak és a termelőszövetkezetek oktatási felelősei, az iskolák és a művelődési házak igazgatói, vaÍA- mint a könyvtárak vezetői sl ros kapcsolatot tartanak ft

_<

a felnőttoktatás tartalmi munkájának megjavítása céljából.