Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-28 / 228. szám
Kedd, 1965. szeptember 28. 3 SOMOGYI NÉPLAP Lépést tartani a korral rr Őszinte szóval, emberközelből EGYETLEN MONDAT CSUPÁN, mégis milliónyi gondolatot ébreszt az emberben: Lépést tartani a korral. Erről beszélnek az automatizálás hívei, ez a mottója iskolareformunknak, s a tsz- tag vagy a gyári munkás, ha új bútort vásárol, mintegy magyarázkodóan mondja az üzletben: »Lépést kell tartani a korral...« Van azonban az éremnek egy másik oldala is: nemcsak a tudományban vagy a technikában követelmény az újért, a jobbért folytatott küzdelem, hanem a politikai munkában is. Petrekanics Andor elvtárssal, a Marcali Járási Pártbizottság első titkárával beszélgettünk arról, hogy a közéletben, a politikai munkában mit jelent a körszerűség. — Pártunk VIII. kongresz- szusa egészen újszerűén határozta meg a pártszervezetek politikai, gazdaságszervező és kulturális tevékenységét — mondotta Petrekanits elvtárs. — A kongresszus határozatainak bölcsességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy bár a követelmények akkor túl nagynak látszottak, az élet bebizonyította, hogy a kongresszus az élet által elénk állított és egyre növekvő feladatokat tükrözte. Nem arról var szó, hogy új politikai irányvonalat dolgoztunk ki. A kongresszus vitája és határozatai azt érzékeltették, hogy keresni, kutatni kell mindazokat az eszközöket és módszereket, amelyekkel megfelelhetünk a kor szellemének. JÓ PÉLDA ERRE a marcali járás. A mezőgazdaság átszervezése gyakorlatilag több mint négy éve befejeződött. Az emberek ezrei ez idő alatt szakmai és politikai téren is sokat fejlődtek, s ma már magasabb igényekkel lépnek föl a vezetőkkel szemben, mint korábban. Egyre több az olyan ember, aki a közösséget érintő kérdésekkel keresi föl a járási vezető szerveket, okos dolgokat javasol vagy tanácsot kér. Az emberek által fölvetett kérdések Gondolkodásra késztetik a pártszervezeteket és a felsőbb pártvezetést is, ez viszont arra készteti a vezetést, hogy állandóan figyelemmel kísérje az élet változásait. Nagyon fontos kritériuma a politikai munkának, hogy az emberek minden kérdésére őszinte szóval válaszoljunk, de nemcsak válaszolnunk kell, hanem mindennapi munkánkban azonnal hasznosítani is fölvetéseiket. Értekezletet tartottunk egyszer a párttitkárok, a tsz-el- nökök és a főagronómusok részére. Az egyik agronómus elmondta, hogy igen költséges a gabona elszállítása a malomhoz, mindössze egyetlen kis mérleg van, s a vontatók hosszú sorban várakoznak, míg sorra kerülnek. Elmondta, hogy a Gabonaértékesítő és Feldolgozó Vállalatnál van megfelelő mérleg, ott kellene mázsáim a gabonát. Ez csak egyetlen tsz kérése volt, de elgondolkoztunk rajta, s gyors számítást végeztünk: kiderült, hogy a szövetkezeteknek naponta 50—60 000 forint kiesést r-koz a vontatók állása. Megbeszéltük a vállalattal a mérlegelést, és ez a jelentős summa megmaradt a közös gazdasagoknak. — És a korszerűség hogyan nyilvánul meg a pártvezetésben? — RENDKÍVÜL FONTOSNAK TARTOM, hogy a pártbizottság vezetői és munkatársai önmagukkal és egymás■ sál szemben is legyenek igé- ÍukJe}ül korábbi állásponbad megalkudnia. Lehet, hogy sok akadály tornyosul előttük munka közben, de nem lehet visszafordulni. Ahhoz, hogy lépést tartsunk a korral, az is szükséges, hogy nyugodtan vizsgálHarc közben született... nvesek. Más szavakkal úgy mondanám ezt, hogv elvi alapokon álló egységet kell kialakítani. A pártunk Központi Bizottsága által folytatott politika olyan helyzetet teremt az alsóbb pártszervek számára, ami rendkívül nagy erőt és energiát ad, széles területen biztosítja az önállóságot, és a korábbinál sokkal nagyobb mértékben készteti önálló gondolkodásra a párt- szervezeteket. Ez a biztosítéka annak, hogy a helyi kezdeményezés hatékonyabban érvényesül az általános politikai irányvonal konkretizálásában. Az önállóság mellett természetesen az egységes irányításnak érvényesülnie kell. Van egy bizonyos határ mindenütt, amelyen belül rendkívül nagy lehetőség kínálkozik az önállóságra, az önálló gondolkodásra, a döntésre, de ezeken a határokon sem nekünk, sem pedig a községi pártszervezeteknek túllépni nem lehet. Ez a határ pártunk politikája. Ezen belül mindenki szabadon dönthet a megvalósítás módjáról. Vitatkozni kell és lehet, de arról már nem lehet vita, hogy megvalósítsuk-e vagy sem. AZ EMBEREK ÉRDEKÉBEN TESSZÜK mindazt, amit teszünk. És itt van az, amit én a legfontosabbnak tartok: az emberekkel való foglalkozás. Előfordul bármelyik vezetővel, hogy adott esetben nem érti meg azonnal egy gazdasági feladat végrehajtásának fontosságát, szükségességét. Türelemre, megértésre és szívósságra van szükség sokszor, hogy egy-egy intézkedést megértessünk az emberekkel, az egyszerű dolgozótól a vezetőig. Nem szabad sem az időt, sem pedig a fáradságot sajnálni a cél érdekében. És nagyon fontos, hogy konkrétan politizáljunk, ne általánosságban. Nem általában kell beszélni a munka- fegyelemről és más egyébről, hanem nevén kell nevezni a gyereket. És még valami: az előrelátás. Ha tudja az ember, hogy van valami, ami előreviszi az életet, nem szatunkat, ha jelzik, hogy az nem helyes örömünket és gondunkat is az emberekkel kell megosztanunk, és ha ezt szem előtt tartjuk, az előrehaladás üteme meggyorsul. Ha az élet bármely területén előrelépünk, azt kell mondani: nagyon szépen köszönjük, jól dolgoz tatok, de munka közben hibát is vétettünk. Ez nem taktikai kérdés. Ha az emberek úgy érzik, hogy vezetőjük kisajátítja önmagának az eredményeket, ez nem serkenti őket jobb munkára. AZZAL KEZDTÜK a beszélgetést, mi jut eszembe arról az egyetlen mondatról, hogy »lépést tartani a korral.« Nos, alapvető, hogy a pártvezetés képes legyen arra, hogy az élet diktálta, és gyors ütemben növekvő követelményeket politikai, gazdasági és kulturális vonalon el tudja sajátítani, a másik pedig az, hogy a gondjaira bízott területet a lehető legteljesebben ismerje. Legyen meg az az érzéke vagy tapasztalata, hogy az emberek javaslatait meghallgassa, összegyűjtse és hasznosítsa; ne sajnáljon a pártvezető időt, fáradságot az emberekkel való foglalkozástól, beszélgetéstől, meggyőzéstől; legyen mindig őszinte az emberekhez; a bizalmat mindig előlegezze, s erezzen velük jóban vagy rosszban.' Meg kell érteni: a szocializmus teljes fölépítésének időszakában — hogy megfeleljünk a követelményeknek állandóan keresni és kutatni kell az újabb módszereket. S a vezető tudatában egy pillanatig^ se halványodjék el, hogy ő van emberekért, nem fordítva. Jó, ha arra törekszünk, hogy nagyot alkossunk. Célunk azonban az legyen, hogv a mindennapi feladatokat jól oldjuk meg, ne tekintsük semmiségnek apró ügyüket, hiszen belőlük lesznek a nagy tettek. Véleményem szerint a kor szelleme ezt követeli tőlünk, s csak így tarthatunk lépést az élet ütemével. Polesz György 1945. február 9. ötezemyi katona szorong Budafok főterén. Ruhájuk foltos, sovány arcukat több napos szakáll borítja. A front már mögöttük van. Megszöktek csapattestüktől, megadták magukat a szovjet hadseregnek. Fegyvert egyiAz új magyar hadsereg ben jóvátegyük. Ezért a fogságba esett vagy jelentkezett katonákból önkéntes ezrede- ket alakítunk, és fegyverrel segítjük kiűzni hazánkból a német fasisztákat. Jelentkezzetek ti is, legyetek katonái az Első magyar önkéntes Ezrednek ... S a háborúba beleunt katonáknak csaknem fele vállalta az újabb áldozatot. Így tett szinte kivétel nélkül vitéz Variházy Oszkár alezredes ezredének minden katonája, köztük Kertész Gyula százados is. Mi vitte őt a többivel? A becsület és a fölismerés. Tudta, hogy hol az ő helye. Szülei néhány holdas parasztok voltak Bol- dogasszonylán. A családfájukra büszke tiszttársai nem szívesen álltak sm egyenruhájában.. Fegyvert, ruhát és harci feladatot kaptak. Részt vettek Buda felszabadításában, harcra .azonban már csak a pilisi erdőbe húzódott németekkel, nyilasokkal került a s or... Harcban született az Első Magyar önkéntes Ezred, a mai néphadsereg magja. Az ezred egykori katonái közül sokan már nem élnek, sokan nyugdíjban, tartalék állományban vannak. Kertész Gyula is tartalékos őrnagy. Most az Állami Biztosító marcali járási fiókjának vezetője. Szolgált Jánosházán; volt századparancsnok Szal- vai Mihály önálló zászlóaljában Szekszárdon; vezette az új magyar hadsereg első tisztesiskoláját, majd Várpalotán a gyalog tancsapatot. 1949-ben a kaposvári ezrednél törzstő- nök, egy év múlva Kiskunfélegyházán hadosztály hadműveleti osztályvezető, utána pedig beosztott tiszt. Ezután igen nehéz esztendők kük kezében sem látni. Majd valamennyien idegroncsok, meg-megrezzennek, ha a budai Vár vagy Pest irányából fel- felugatnak az ágyúk, robbannak az aknák, a bombák. De ez az ötezer, ember többségében úgy érzi: számukra már vége a háborúnak. Foglyok, akiknek sorsáról mások döntenek. Fásultak, ezért sokan először észre sem veszik azt a magas, tüzér alezredesi egyenruhát viselő katonát, aki jobb híján egy jókora boroshordóra áll fel. Kezét a hangzavart csi- tító mozdulattal emeli magasba. — Bajtársak, katonák! — kezdi beszédét, amelyet szűnni nem akaró harci zaj kísér. — A nácik fél Európát elpusztították, milliószámra öltek le ártatlan embereket. Ebben a gaztettben hűséges kiszolgálóik voltak magyar cinkosaik is, akikkel a dolgozó nép sohasem azonosította magát. De kevesen akadtak, akik megpróbálták visszatartani a náci gonosztevőket. Most becsületbeli kötelességünk, hogy amit elmulasztottunk, legalább részszóba az egyszerű parasztgyerekkel. Érettségi után csak azért választotta a hivatásos tiszti pályát, hogy megélhessen. Akkoriban a diplomás emberek is csak keservesen jutottak alkalmi munkához. Zászlóaljparancsnok lett őrnagyi rendfokozattal az Első Magyar Önkéntes Ezremében. Ugyanebben a beosztásban, rangban volt Szalvai Mihály, a néphadsereg, későbbi altábornagya. Jelentkezett és az első perctől kezdve harcolt Száraz Pál főtörzsőrmester — ő mint ezredes nemrégen halt meg tragikus körülmények között. ... es ma:- es aruiaroiasra kis és nagyméretű sátrak, továbbá 48 négyzet- méteres bérleti díja napi 18 Ft) bérelhetők a BELKERESKEDELMI L-Japest. IX. kerül'. Közraktár u. 30. szán Telefon 336-499. (5062) AZ ŐSZI LEGELŐN Csak pillanatokra áll meg, rátámaszkodik egyetlen munkaeszközére, a bütykös botjára. Aztán máris megy tovább. Egyenletesen, tempósan lépked. Ha beszélni akarsz vele, ott kell járnod mellette. Fönt a somogysimonyi dombtetőn a háztáji krumplit szedik az asszonyok. Ha fölegyenesednek, láthatják, hogyan méri föl és alá a keskeny, hosszú legelőt Molnár József, a hatvanhét esztendős csordás. — Amíg meg nem jön a tél, addig itt kinn vagyok. Tavaly december elsején hajtottam ki utoljára. Most már rövid a nap, nem deleltetek, fél hétkor kijövök, fél hatkor bemennek a marhák... Fickó, Cucil Eredj előre!... — Csak az a baj, hogy a lábai elnyúlnak az embernek. Szűk a legelő, le egészen az erdőig járnak. Hiába, a marha elunja magát. Mind a két oldalon mező van, örökké figyelmeztetni kell őket. Nem feküdhet el az ember! — Ne, eredj oda, te!... Itt van ez a kazal. Nem engedhetem meg, hogy szétszórják, meg kell takarítani, hogy lehessen almolgatni. Látja, ha rászólok, mindjárt érti, hogy nem szabad. Megunják, ha csak a kutya hajkurássza őket, nekem is a nyomukban kell lenni. Pedig úgy volt, hogy az idén már nem vállalom el. De az elnök csak mondta, hogy fogadjam még el őket... Kévés az erő, belátja az ember. A tavasszal, mikor betegeskedtem, egy hónapig a lányom volt az üszők mellett. Most ötvenhármat őrzök. Lemaradtak a göbölyök. Sokszor szólnak a csirások is benn, tegyek valamit. Azt nem mondhatom, hogy nem csinálom, mert hát segíteni kell egymásnak ... — Rózsa! Az anyád minde- nit! Nem veheti le az ember a szemét róluk. A nevüket? Hát hogyne tudnám mindét!... Valamikor dolgoztam az állami gazdaságban. Száztizenhat koca meg a szaporulat volt a kezem alatt Azonos fajta. Akármennyire összekeveredtek, mindig tudtam, melyik malac melyiké. Egyforma a jószág, de azért mindegyiken van valami jel. Ezt kell megismerni. — Voltam én már minden állat mellett. Csak juhoknál nem. De jobb is. Azokat valahogy nem kedvelem. Az idő meg lassan eljárt fölöttem. Mondogatom is néha, hogy csikós már nem szeretnék lenni. Régen csaknem megfutottam a csikókkal, most ezekkel az öreg kotlákkal sem bírnék megfutni ... Előre figyelj, Fickó! Ez a kutya is kiszolgálja becsülettel a téeszt. Nem tud megmaradni télen sem otthon. Reggel az idő tájt, mikor jönni szoktunk, nekikerekedik, ki a majorba. Segít a csirásoknak, amikor hajtják az állatokat a kúthoz itatni... — Csak legyen még sokáig ilyen napsütés, hogy legelhessen a jószág! Jövőre? ... Ki tudja azt még! Ha van egészség, dolgozom. Csak úgy élünk meg, ha dolgozunk!... • * * Vonásai derűsek, arca nyugodt. A két kutya lesi a mozdulatát, intését. Naphosszat rója a legelőt a marhákkal. Csak pillanatokra áll meg . .. Mikor szembefordult a nappal, észrevettem, hogy kalapján az ősz csalhatatlan jele: hosszú ökörnyál csillog Vörös Márta at mm . mmlmmm munka közben, hivatalában. következték Kertész Gyula számára: 1952 őszén mint megbízhatatlant — mert régi aktív katonatiszt volt — tartalékállományba helyezték, s kizárták a pártból. Figyelmen kívül hagyták, hogy 1945-ben lépett a Magyar Kommunista Pártba, vállalva előkelő tiszttársai megvetését. S azt sem nézték, hogy ő soha nem tartozott a kardcsörtető, a közkatonát lebecsülő tisztek közé. Sérelmeiről nem szívesen beszél. Arról inkább, hogy sok fiatal tisztet nevelt a hadsereg számára. Fenesi Sándor alezredest, Both József őrnagyot, Pohánka Rudolfot, aki ma az MHS egyik megyei vezetője, tartalékos tiszt. Nem szakadt el teljesen a hadseregtől most sem: fontos feladatának tartja az MHS munkájának segítését, a bevonulás előtt álló fiatalok nevelését. Szobájának falán egy régi fénykép az új magyar hadsereg őrnagyi egyenruhájában ábrázolja, mellén a Szabadságrend és a Budapest felszabadításáért kapott szovjet kitüntetés látható. S ami nincs a képen: a Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozatának kitüntetését is a többivel együtt őrzi... Felbecsülhetetlen értékek ezek számára. Emlékeztetik a harcban született Első Magyar önkéntes Ezredre, a hadseregre, amelynek sokáig katonája volt. s amelynek katonája mar' ’ amíg él... Szalai László
