Somogyi Néplap, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-26 / 227. szám

SOMOGYI NÉPLAP 8 Egy kis nyelvművelés Bevezetés indoklással (vagy indokolással?) »•Aki egyre növekedő (növek­vő) szókészletünket, a nyel­vünkben levő (lévő) sok ezer­nyi szót helyesen szándékozik (szándékszik) felhasználni, an­nak egyáltalán nincs könnyű dolga. Mondataink tarkállnak (tarkállanak) az olyan szavak­tól, amelyeknek egy-egy rago­zott vagy képezett (képzett) alakja kétféle változatban használatos, s amelyek éppen ezért nagyon is megérdemelik (megérdemlik) a velük való foglalkozást. Ha nem sokall- nám (sokallanám), s ha kellő hely állna (állana) rendelkezé­semre, legszívesebben vala­mennyit felsorolnám. Mivel azonban ilyen részletes bemu­tatásra úgysem nyílna (nyíla- na) mód, a teljesség helyett inkább a változatok rövid ösz- szegezésére (összegzésére) tö­rekszem (törekedem).-» A fenti bekezdést a bizton­ság kedvéért idézőjelbe tet­tem. Azt hiszem azonban, ol­vasóink az idézőjel nélkül is észrevették volna, hogy e címadó rész csupán látszólag bevezetője cikkemnek. Való­jában szorosan a tárgyaláshoz tartozik, hiszen egy kis pél­dagyűjtemény ez azokból az igealakofcból, amelyeknek vagylagos a használatuk. Ezek­ről és társaikról szólok az alábbiakban. Minden igének vannak effé­le ingadozó alakjai? Nem, csu­pán az igék egy részének. Hogy melyeknek, azt részben az igék alapalakjának — tehát! kije­lentő mód, jelen idő egyes szám harmadik személyű alakjának — végződése dönti el, részben a nyelvszokás. S ugyancsak et­től a kettőtől függ az is, hofv az egymás mellett élő válto­zatok közül melyik a gyakori, köznyelvi forma, s melyik a ritka, esetleges, régies vagy éppen elavult alak. Előfordul, hogy mindkettő elterjedt, meg­szokott változat (A bevezető­ben közölt szöveges példagyűj­temény túlnyomórészt ilyene­ket tartalmaz.) Ezekkel kap­csolatban jól jegyezzük meg hogy mindkettő egyformán jó, egyaránt használható. Sokan llzt gondolják, azt hirdetik, hogy ilyenkor az egyik válto­zat mindig hibás, helytelen. Szó sincs róla! A nyelvben igenis vannak egyenértékű va­riánsok, s ilyenkor nincs fo­gunk sem az egyiket, sem a másikat hibáztatni vagy pláne kitagadni. Jelentéktelen han­gulati) stílusbeli különbségek persze a nagyjából egyenlő ér­tékű változatok között is akad­hatnak —■ a mondotta pl. egy kissé választékosabb, mint a mondta, a fürdesz talán vala­mivel megszokottabb, mint a fürödsz —, az ilyen árnyalati eltérésekre azonban elsősorban azoknak kell figyelniük, akik­nek a toll forgatása, gondola­taik művészi formába öntése a hivatásuk. Egyébként a válto­zatokkal szemben ne legyünk túlságosan szigorúak. Ha leg­alább átlagos iskolai végzett­ségünk (pl. érettségink), ezen- .kívül kellő olvasottságunk van.) támaszkodjunk bátran nyelvérzé­künkre, s az egyenlő­nek érzett változatok .közül azt használjuk, amelyiket kedvünk tartja. Más a helyzet akkor, ha az alakváltozatok között lényeges értékbeli különbséget érzünk. Ez sem ritka eset. Az olyan igealakokat, amilyen a betanítnám. enyelgve, fekü- szöl, gyötreni, hágy, jótok,! megbocsátnék, méltánylották, tiltnak stb., alighanem minden kedves olvasónk ezekkel he­lyettesítené: betanítanám, enyelegve, fekszel, gyötörni, hagy, jöttök, megbocsátanék, méltányolták, tiltanak. Nem is csoda, hiszen az elsőként kö­zölt változatok egytől egyig régiesek (némelyiknek esetleg népies színezete, nyelvjárásias íze is van), egytől egyig kive­szőiéiben vannak. Irodalmi művekből még nemritkáji elénk kerülnek ugyan — fő­leg régebbi munkákból —, de a köznyelvből már kihullottak fitt bátran írhatnám ezt is: kihulltak). Ezek) használatára vonatkozólag, noha itt is ■nyelvérzékünket kell segítsé­gül- hívnunk, némileg módo­sul iménti tanácsunk. H a úgy érezzük, hogy a két lehetséges változat közül az egyiknek ré­gies, választékos, köl­tői, illetőleg népies íze, jellege van, ne ezt válasszuk, hanem a köznyelvibb alakot, azt, amelyik a mai társalgási és szépirodalmi nyelvben vé­leményünk szerint gyakoribb. Ne felejtsük el, hogy a nyelv gyorsan változik, s a változás éppen az egymás mellett é!ő, párhuzamos alakok pillanatnyi értékén mérhető le talán leg­jobban. Abból, hogy Petőfinél, Jókainál vagy akár a huszadik századi Adynál sűrűn előfor­dul valamelyik igealak-váito- zat, még nem következik egy­értelműen, hogy ez a változat ma köznyelvinek minősül. Ilyen kérdések eldöntésében nyelvérzékünknek, különösen, ha ezt az adott esetben né­hány* ismerősünk véleményé­nek kikérésével »-kollektív« nyelvérzókké alakítjuk át, jobban hihetünk, mint egy ki­ragadott, nem a mai nyelvet tükröző írói idézetnek. Most pedig térjünk vissza ahhoz a korábbi megjegyzé­sünkhöz, hogy az igeragozás- beli kettősségek létrejötte — és a változatok értéke — nem­csak a nyelvszokástól függ, hanem az ige alapalakjától is. Hogy csak néhány példát mondjak, az n, az at, et vagy az ul, ül végű igéknek egy­két egészen ritka kivételt nem számítva (ilyen kivétel a jön) nincsenek ingadozó alakjai. Tehát a dörren, ken, oson, üzen, zuhan, az avat, büntet, írhat, ugat, vet, az ájul, koldul, perdül, tanul, ül stb. stb. már eleve nem állít bennünket ilyen válaszút elé. Melyek ak­kor azok az igevégződések ameüyekinól számíthatunk ef­féle ragozási kettősségekre? Valamennyit természetesen nem sorolhatom fed, de a leg­jellemzőbbeket igen. S hogy minél többet mondjanak az adatok, egy-két példával min­dig az* is bemutatom, hogy az odatartozó igéknek milyen rá­gós alakjaiban várhatók első­sorban ingadozások. 1. íl végűek: kártalanítfa)- lak, leöblít-(e)sz, újit(o)tok; 2. mássalhangzó + d végűek: áld(o)tok, kérd(e)lek, küldj öt)- tem, megfedd(et)tél, mond(ot)- ta stb.; 3. mássalhangzó + g vé­gűek: csöng(e)sz, dühöng(e)sz; 4. II végűek: átall(a)sz, fur- csáll(o)tok, javall(a)nak, keve- sell(et)tem, rosszáll(ot)tad, su- gall(ot)tál, száll(ot)t, szégyel- l(e)ném, szökelljejnél stb.; 5. ol, el, öl végűek: becsmé- r(e)lek, bitor(o)lom ének(e)led, fecsér(e)li, helyes(e)litek, iri- gy(e)lik, jós(o)ló, köz(ö)lendö; 6. oz, ez, őz végűek: bélye- g(e)zek, címje)zem, cél(o)zoi, ellenje)zed, himje)zi, jegye­zitek, jellemje)zik, képfejző, kölcsön(ö)zött, lefegyver(e)zen- dő: 7. I, z + ik végűek: dohá- ny(o)zom, dögölsz—döglesz; fuldok(o)lunk, hajoltam—haj­lottam, hiányoznék—hiány- zanék stb.; 8. sz — d (és néha v) válta­kozást tartalmazók: cseleke­dem—cselekszem, dicsekedik— dicsekszik, gyanakod,unk—gya­nakszunk, növekedő—növek­vő stb. Eddig a cikk. Nem markol­tam benne sokat, hisz csupán a főnevek rágós alakjainak be­vonásával is — jászolt—jász­lat, szók—szavak, újsága—új­ságja sib. — a'aposan kibővít­hetiem volna a vizsgálati kört, azonban a bemutatott részt önmagában is bőséges­nek, s összefüggő egységnek éreztem. Nem tudom, jogos volt-e a közlemény címében az itt tárgyalt jelenség indok­lás-ára tenni ígéretet. De ha olvasóim indokolás-ként elfo­gadják az elmondottakat, már akkor is elértem célomat. Dr. Grétsy László kandidátus, ■» Akadémia Nyelvművelő Bizottságának titkára. Szava Holovanyivszkij: FEHÉR TEREM Fehér terem fényárban úszik. Ünnep ... Egy ősz vasöntő lép be most ide, keményen, mintha számadásra jönne. Hatvanadik évét ma tölti be. Helyet foglal, mellette felesége. Mindenki látja; ősz-fehér feje. S én visszagondolok sok régi évre, idézgetem, milyen volt élete. Hogy indult el Lenin hívó szavára — sapkáján égő csillag ragyogott — a munkáskormányért s ukrán hazája szabadságáért fegyvert ragadott, s később megint hosszú és virradatlan éjben hogyan vonult felégetett falvak közt. ismét partizáncsapatban, s földjét a hóhértól hogy védte meg. En is szeretnék sok-sok évig élni, dolgozni a közös, nagy célokon, s szintén a fényes szép terembe lépni hatvanadik születésnapomon. Szeretném azt is, hogy utam mezsgyéit az unokám vagy más ifjú legény lélekben vélem majd úgy élje végig, mint mostan az öreg munkással én. Ukránból fordította: Radó György Szerkesztői üzenetek Ismeretien szerző, Gölle: A Ka­ti című vers szép, csak az a bök­kenő, hogy nem ön, hanem Kosz­tolányi Dezső írta. ön csak a Ka­tikat helyettesítette be. B. Imre, Marcali, Szigetvári u.: Írása érdekes próbálkozásnál nem több. Még kidolgozatlan és terje­delmes. Ez a téma két-három ol­dalnál nem érdemel többet. K. Ferenc, Kaposvár, Dimitrov u.: Versének témája megragadó, jó ötlet az ellenpontozás is, csak nem sikerült színvonalasan meg­valósítania; esetlegesnek és egy kicsit kényszeredettnek- hat így. Nem elég a jó téma, hozzá a jó formai ötlet — a költeményből so­hasem hiányozhat az a bizonyos plusz . . . »Orosz lyrikusok« jelige, Kapos­vár, Beloiannisz u.: Műfordításait nem használ hatjuk. Még nagyon zsenge próbálkozások. K. Sándor, Kaposvár, MN 2690/S.: fiva című írása régimódi, különösen a hosszadalmas és ért­hetetlenül álromantikus bevezető rész. Egyszerű szavakkal többet érne el. H. Antal, Marcali, Kossuth L. u.: Még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy versei közölhetőek legyenek. A hangulati elemek korszerűtle­nek, szókapcsolatai szinte közhe­lyek. S. Béla, Marcali: írása nem kö­zölhető. M. Ferenc, Balatonlelle, Tabán u.: Vihar című elbeszélése elna­gyolt, kidolgozatlan, tele apró tévedésekkel. A témával érdemes lenne elmélyültebben foglalkozni. N. Magdolna, Somogycsicsó: Ver­sein érződik, hogy első próbálko­zások. Nem biztathatjuk további versírásra. A rímelő soroktól még Bern lesz vers egy Írás séma. A PARTHENON - MINDEN IDŐK LEQSZEBB ÉPÍTÉSZETI REMEKE. EZREK CSODÁLTA MŰEMLÉK AZ AKROPOLISZON. FÉNY JÁTSZIK A KŐKOCKÁN - ÉS MESÉL A MŰLT. HELLÁSZ KÉPRIPORT qöröqorszAqról III. Á THÉSZEUSZ-TEMPLOM OSZLOPSORA. KOMPOZÍCIÓ ÉS FÉNYEK. DE MÖQÖTTE Ml VAN! AZ OSZLOPCSARNOK FELÚJÍTVA IDÉZ RÉQI EMLÉKEKET. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom