Somogyi Néplap, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-31 / 204. szám
SOMÖGT I NÉPL AP 4 Kedd, 1965. augusztus 91, Nem várt Honvéd-győzelem, Kinizsi-vereség az NB II Nyugati csoportjában K. Honvéd —Ikarus 2:1 (2:1) A védők győztek! A Kinizsi elég vérszegény támadásai közül az egyik: Martin próbá'ta át»*»- ' mosonmagyaróvári kapus és \ hátvédek védelmi falát. A levegőben azonban Horváth IV. (a kapuvédo) vont az úr. Talán ha Martin bátrabb lett volna... (Péter J. felvétele) NB ni DÉLNYUGATI CSOPORT Ismét kikapott a Pécsi Ércbányász Universiade ufón Véget ért a kis olimpia. A világ legjobb főiskolás sportolói vasárnap még egyszer rohamra indultak az arany-, ezüst- és bronzérmekért. Az utolsó versenynapon újra meg újra felhangzott a »Gaudemus igitur-M, felcsattant a taps, amely a győzteseket avagy a kitűnő eredményt elért helyezetteket köszöntötte. S tíz nap után kialudt az Universiade lángja. Vasárnap este a Kisstadionban még egyszer találkoztak Ázsia, Afrika, Amerika meg Európa diákjai, de most már igazán barátságos légkörben: a záróünnepély és egy bál keretében. Búcsúzkodtak. Bármilyen nyelven beszéltek is ezek a fiatalok, mind egyet mondtak: a magyar főváros, az Universiade rendező bizottsága nagyon kitett magáért. Méltó keretet kapott a főiskolás sportolók nagy versenye, amely a béke jegyében, tisztult légkörben zajlott le. Az egyetemi sporttalálkozó Budapesten valóban egyetemes sporttalálkozó lett. Nem véletlenül nevezték sokan főiskolás olimpiának az 1965. évi Universiadet. Ezen a versenyen valóban olimpiai bajnokok, helyezettek, világbajnokok, világrekorderek versengtek a győzelmi dobogóra jutásért. Szólni kell a ml fiainkról, lányainkról. Az a körülmény, hogy az idei Universiaden a mi sportolóink szerezték a legtöbb aranyérmet, maga helyett beszél. Nem kétséges, hogy a rendező ország az ilyen versenyeken némi helyzeti - előnyben van. Igen ám, de a miénkhez hasonló nagy létszámú csapatot más nemzetek is indítottak. Ezért csillog különösen szép fénnyel a 16 arany, a 8 ezüst meg a 15 bronz. Mindez csak úgy válhatott valóra, hogy versenyzőink nemegyszer önmagukat múlták felül. Lám, az utolsó versenynapon is kettős magyar győzelem született például a hármasugrásban. Ami még ennél is nagyobb meglepetés, hogy dr. Kleiberné meg a fiatal Stugner Jutka a női diszkoszvetésben a harmadik helyre szorította az olimpiai bajnokot, a világcsúcstartó Tamara Presst. És folytathatnánk a sort. Az »igazi« olimpia alapgondolatai közé tartozik, hogy nem a győzelem az elsődlegesen fontos. A budapesti diákolimpiára is vonatkozik ez a megállapítás. De ezzel együtt elmondhatjuk, hogy az Universiade 1965. nemcsak a részvevők számát illetően volt nagyobb, mint az előző ilyen versenyek, hanem színvonal tekintetében is messze felülmúlta az elődöket. AZ UNIVERSADE MÉRLEGE összesen 73 számban dőlt el az arany-, ezüst- és bronzérmek sorsa. A legjobban szerepelt országoknak a következő érmek jutottak: >> N g a á C 3 o £ Magyarország 16 8 15 Egyesült Államok 14 9 9 Szovjetunió 13 2b 15 Olaszország 6 2 — Japán 5 — 2 Lengyelország 4 4 3 — A totó 13+1 taláiatos szelvénye: x2x22xl221llx+l. 13 és 13+1 taláiatos szelvény nem akadt. így a halmozott jutalomalap a kővetkező, 36. sz. fogadási héten 13+1 találatot elért fogadók között kerül felosztásra. 12 találatot 6 pályázó ért el, nyereményük szelvényenként 110 450 forint. 11 taláiatos szelvények száma 78 darab, nyeremény szelvényenként 3393,75 forint. 10 találatot 841 fogadó ért el, nyereményük szelvényenként 472,50 forint. Mátyásföld, 400 néző. V: Vadas Gy. Honvéd: Erdősi — Szekeres, Vámosi, Fenyvesi, Paulicsek — Bobon. Balázs — Szöllősi, Kerkai, Daka, Földi. Edző: Tóth József. Ikarus: Wolf — Szalaí, Bodó, Hoffmann —- Wágner, Raucsik — Petrányi, Szőnyi, Verbovszki, Tóth, Szigeti. Edző: Kontha Károly. A lendületesen támadó hazaiak kezdeti rohamait kétszer hárította a kitűnően bemutatkozó Erdősi. Aztán Petrányi gyámoltalankodott el egy jó helyzetet. A védekezésre berendezkedő kaposváriakkal szemben eleinte tartós fölényt harcolt ki az Ikarus. A K. Honvéd azonban a szervezett védekezésből gyorsan tudott átlendülni támadásba. Már a 13. percben Földi elől csak nehezen mentettek a hazaiak. Aztán ismét Ikarus-roham következett. Most Erdősi védett. A kirúgott labdát Daka kaparintotta meg, nagy tömörülés kerekedett az Ikarus-kapu előtt. A hazai védők pepecseltek, Balázs jól lépett közbe, és húsz méterről hatalmas gólt lőtt. 1:0 a K. Honvéd javára. Most lett igazán érdekes és változatos a játék. Hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. A 25. percben egy remek kaposvári csatárteljesítmény nyomán felcsattant a kis létszámú, de igen tárgyilagos ha^ai szurkolók tapsa. Megint Daka kapta a labdát, négy védőn kígyózott át, aztán 14 méterről védhetetlenül lőtt a hálóba, 2:0. Valóban remek gól volt. A hazaiak nem törődtek bele a vereségbe. Erdősinek nem egy ízben kellett bizonyítania képességeit. A 33. percben már a hatodik szögletét rúgta az Ikarus. Aztán válaszként Balázs kapáslövése, majd Daka bombája szállt a kapu fölé. Már-már úgy látszott, hogy az első félidőben nem változik az eredmény, amikor egy perc alatt két esemény adódott. A 44. percben bal oldali támadás gördült, és Tóth lövése nyomán megrezdült Erdősi hálója, 2:1. Még ebben a percben Vámosi és Szőnyi összecsapott a 16-oson belül. Vadas bíró túl szigorúan 11-est ítélt, a büntetőt Szőnyi a jobb kapufa mellé küldte. Szünet után rögtön heves hazai rohamokkal kezdődött a játék, de újra veszélyeztettek az elöl tanyázó kaposvári csatárok, Földi meg Daka is. Az utóbbit a 16. percben csak szabálytalanul tudták elválasztani a labdától a 16- oson belül. Vadas bíró sípja azonban néma maradt. Az 57. percben is Daka elől csak az utolsó pillanatban tudtak menteni a hazaiak. Ugyanígy 3 perc múlva Tóthot alig-alig tudták feltartani Fenyvesiék. Az utolsó negyedóra eseménytelenné vált. A K. Honvéd mindenáron az eredmény tartására törekedett, s olyan sikerrel. hogy csupán Verbovszki előtt nyílt egy ízben alkalom a gólszerzésre. Érdekes első félidőt láthatott a kis számú szurkolótábor. Ebben az időszakban a kaposváriak be- bizonvftótták, hogy nem véletlenül sorolják őket az NB II bajnok- esélyesei közé. Nagvszerű védelemmel rendelkezik a Honvéd csa- oata. De nemcsak védekeztek a honvédek, hanem gyors támadásaik legalább annvi veszélyt jelentettek, mint az állandóan rohamozó hazaiaké. Szünet után már íóval egvhangúhbá vált a játék A kaposváriak »gólt nem kaoni« jel- * szóval jóformán csak romboltak. Hozzá kell azonban tenni, hogy tiszta eszközökkel. A látottak alapján a kaposvári együttes rászolgált az idegenben elért győzelemre. A Kaposvár, 3000 néző. V: Halász. MTE: Horváth VI. — Horváth IV., Tóth, Vaskovics — Trapli, Mészáros I. — Köpcsényi, Mészáros U., Salamon, Szalaí, Hérics. Edző: Acs Ferenc. Kinizsi: Kovács — Balogh, Szigeti, Filiszár, Zag — Szabó, Csaba — Martin, Göncz, Herbei, Laczkovics. Edző: Váradi Lajos. Csapkodó játékkal kezdődött a mérkőzés, igen sok rossz átadás jellemezte mindkét csapatot. Az első helyzetet a 18. percben az előretörő Balogh dolgozta ki a csatároknak, kitűnő labdáját azonban Göncz elvétette. A 22. percben a tokszalag sérülést szenvedett Szigeti lement a pályáról, és hosszabb ápolás után a bal szélre állt statisztálni. Ezután enyhe magyaróvári fölény alakult ki, de sem a vendégek, sem a Kinizsi háromtagú csatársora nem tudtak egykét szögleten kívül mást produkálni. A félidő legizgalmasabb jelenete a 36. percben játszódott le. Mészáros I. hazaadása elgurult a kifutó Horváth VI. mellett, a labda azonban néhány centivel az üres kapu mellett ballagott el. Fordulás után rögtön Göncz szerezhetett volna vezetést a Kinizsinek, az ötös közeléből azonban gyengén mellé lőtt. A 7. percben az első MTE-támadás gólt hozott. Zag hagyta, hogy Salamon elfejelje előle a labdát Köpcsényihez. A szélső az alapvonalig húzott, NAGYATÁD—K. VASÚT JJ) (0:0) Nagyatád, 400 néző. V.: Németh V. Nagyatád: Kurucz — Tóbei, Fritz, Nagy — Bazsó, Sasvári — Hangya, Torma, Peszleg, Márton, Posta. Edző: Dombóvári András. Kaposvár: Illés — Orbán, Horváth, Élő — Takács, Molnár — Simon, Tallián, Nagy, Tátrai, Laki. Edző: Albrecht József. Már-már úgy látszott, hogy a védekező vendégek kihúzzak döntetlennel, amikor a mezőny legjobb játékosa, Illés hibázott, és Hangya berúgta a mérkőzés egyetlen gólját. Jók: Nagy, Bazsó, dl. Illés és Horváth. Ifj. Horváth Miklós TASZAR—BARCS 1:0 (0:0) Taszár, 300 néző. V.: Horváth Z. Taszár: Szentes — Baranyai, Horváth, Bocz — Bagi, Szalai — Szik- szai, Varga, Csontos, Janás, Mihályi. Edző: Jobban Ferenc. Barcs: Jobbágy — Papp, Pálmai, Pintér, Sinkó — Bátorfi, Horváth — Láng, Pandurics, Túrái, Marton. Edző: Túra Emil. Jó iramú mérkőzésnek indult a találkozó. A durván játszó vendégek azonban előbb Csontost, majd Horváthot tették harc- képtelenné. A kilenc főre olvadt hazai csapat nagyon nehezen győcsapat legjobbja Erdősi, a biztos kezű kapus volt. A hátvédsor tagjai egymást múlták felül. Bobori és Balázs elöl-hátul dolgozott. A csatársorban Daka és Földi játéka emelkedett ki. A hazai együttesből Bodó, Hoffmann és Raucsik jeleskedett. Nagy József elgurított az eléje futó Kovács mellett, s Hérics az üres kapuba lőtt, 1:0. A gól után támadgatott a hazai csapat, a csatárok erőtlen próbálkozásait azonban könnyen verte vissza a vendégek védelme. Az egyetlen épkézláb lövést a 17. percben Herbei küldte kapura, ezt Horváth VI. szögletre védte. Unalmas, eseménytelen, játék következett. Befejezés előtt három perccel Martin került jó helyzetbe, de a kapu előtt ellökték. Végül Szalai lövését védte bravúrosan Kovács. Lelkesebb, átgondoltabb játékával a magyaróvári együttes megérdemelten győzött. A hazai vereségre csak részben mentség Szigeti kiválása. A Kinizsi csatárainak vérszegény játéka folytán még remény sem volt arra, hogy az egygólos hátrányt kiegyenlítve, legalább az egyik pontot megszerezze a cukorgyári csapat. Jók: Trapli, Mészáros I., Szalai, illetve Balogh, Filiszár. Mayer Géza * * * TOVÁBBI EREDMÉNYEK A NYUGATI CSOPORTBAN Autóbusz—PVSK 1:0, Pécsi Bányász-Győri Dózsa 1:0, Láng— ZTE 2:1. Z. Dózsa—Pápa 1:1, B. Spartacus—Veszprém 1:0, Székes- fehérvár—Esztergom 0:0, Várpalota —Pécsi BTC 5:1. zött a végén igen forró légkörű mérkőzésen. G: Mihályi. Jók: Szentes, Bag, Varga, ill. Pálmai, Bátorfi, Túrái. Vadas Tibor LABOD—TAB 3:0 (1:0) Tab, 400 néző. V.: Horváth II. L. Lábod: Hornai — Nagy, Kiss, Mi- hóka — Csór, Koczka — Borzas, Ilosfai, Keszi, Takács, Fülöp. Edző: Selmeczi István. Tab: Kovács — Garabon, Szabó, Pető — Puha II., Németh — Székely, Simon, Puha I., Rácz, Czabula. Edző: Czabcila Miklós. Jó iramú mérkőzés, amelyen inkább a játék küzdő jellege domborodott ki. A 25. percben Puha Il-t a játékvezető kiállította; a tíz főre olvadt hazaiakkal szemben a végén biztosan győzött a jó felkészültségű bajnokjelölt csapat. G: Csór, Takács, Fülöp. Jók: Hornai, Nagy, Csór, Takács, ill. Szabó, Pető Rácz. Dietzel Ede CSURGÓ—LENGYELTÓTI 3:0 (1:0) Csurgó, 300 néző. V.: Prefek. Csurgó: Gyaja — Péczeli. Hottó, Szabó, Rostás, Boros — Vörös, Oglizán II., Sótonyi, Nagy, Oglizán I. Edző: Bolla József. Lengyeltóti: Benkő — Dezső, Császár, Dóra — Horváth I., Somogyi — Tölli, HorSiófok—Dombóvári VSE 0:0 Siófok. 700 néző. V: Hidegkúti. S. Bányász: Iszak — Farkas, Fehér, Fejes — Szepesi, Kerényi — Erdei, Tóth, Takács, Szabó, Papp. Edző: Radnai György. Dombóvár: Kovács — G. Kiss, Egyed, Potó — Kalmár, Fazekas — Lehőcz, Kőműves, Tapaszti, Varga, Halmosi. Edző: Galambos István. Heves hazai támadások vezették be a mérkőzést. A siófoki rohamok végén előbb Tóth. majd Szepesi találta el a kapufát. Aztán feljött a lelkesen küzdő vendégcsapat is, s Halmosi révén két helyzetet is összehozott. A félidő eseménye volt, amikor Tóth újból a kapufát találtadéi. Szünet után az eddig eléggé élénk játék változatlanul eseménytelenné vált. Kivéve az utolsó tíz percet. amikor a Bányász kapujához szögezte ellenfelét. Egyszer Erdeit a 16-oson belül csak szabályváth II., Miletics, Csordás, Püspök. Edző: Parrag János. Közepes iramú mérkőzés, amelyen végig a hazaiak játszottak jobban. A vendégcsapat elég széteső játékot mutatott. G: Sótonyi (2, egyet ll-es- ből) és Nagy. Jók: Hottó, Nagy, Oglizán I., ill. Dezső, Császár, Somogyi. Halmai Emil MARCALI VM—FELSÖBOGAT 7:1 (5:0) Marcali, 400 néző. V.: Ducsai. Marcali: Szántó I. — Hosszú, Kapitány, Rigó — Jakab, Kosi — Övári, Takács, Szabó II., Bene, Molnár. Edző: Abonyi Károly. * elsőbogát: Bogdán — Kiss I., Sipos, Kálmán — Bosnyák I., Bosnyák II. — Pető, Arany. Gál, Kiss II., Tóth. Edző: Pintér János. Az első félidőben nagy fölényben játszott a hazai csapat. Szünet után a mindvégig lelkesen küzdő vendégek kiegyenlítettebbé tették a játékot. G.: Hosszú (4), Takács (2), Bene, ill. Gál. Jók: Hosszú, Szántó II., Bene, ill. Sipos, Bosnyák EL, Pető. Kálmán Sándor K. DÓZSA—BABÖCSA 4:3 (1:2) Kaposvár, 200 néző. V.: Boldog. Dózsa: Molnár — Csima, Kiss, talanul tudták elválasztani a dombóvári védők a labdától, Hidegkúti bíró azonban továbbot intett. Egy Kerényi-bomba csattant még a kapufán, aztán véget ért a mérkőzés. Élénk iramú találkozó volt, amely az első félidőben jó játékot hozott. Szünet után már esett az iram, s csak az utolsó percekben lángolt fel újra a siófokiak győzni akarása. Több helyzete is volt a Bányásznak, de csak kapufákra tellett a siófokiak erejéből. Jók: Iszak, Fehér, Szepesi, Erdei, ill. G. Kiss, Egyed, Tapaszti. Dr. Üjváry István * * * TOVÁBBI EREDMÉNYEK A DÉLNYUGATI CSOPORTBAN Keszthely—Nagykanizsai Bányász 3:2, Mohács—Sárbogárd 2:1, Nagy- kanizsai Dózsa—Nagymányok 3:0, Dombóvári Spartacus—Nagykanizsai VTE 1:1, Baja—Pécsi Ércbányász 2:0, Lovászi—Szekszárdi Dózsa 3:2. Deák — Ball, Nagyréti — Papp, Farkas, Veverán. I., Bódizs, Fodor. Edző: Radnai István. Babócsa: Varga — Káplár, Riedler, Kakuszi I. — Embersics, Luczek — Paksi- cza, Kakuszi II., Bukovics, Horváth, Bicsár. Edző: Vezér Dezső. A vendégcsapat már 2:0-ra vezetett. Szünet után negyedórán át jól játszott a Dózsa, s ekkor megfordította a mérkőzést, amelynek kimenetele végig nyílt volt. Bizony nem sok hiányzott az egyenlítéshez. G: Bódis (2), Veverán. Fodor, ill. Kakuszi (ll-esből), Bicsár, Paksicza. Jók: Farkas, Bódis, ül. Riedler, Embersics. Fonai László KAPOLY—GYÉKÉNYES 3:0 (1:0) Zákánytelep. 200 néző. V.: Végh. Kapoly: Ábrahám — Somogyi, Jung, Sós — Kerekes, Lőrincz — Huszár, Krammer, Kétszeri, Her- ke, Huszanágics. Edző: Kálmán Ferenc. Gyékényes: Gócza — Füstös, Horváth, Karádl — Ivancsics I., Ivancsics II. — Sziebert, Nemes, Tomasek, Molnár, Németh. Edző: Róka Lajos. Jó iramú mérkőzés, de csapkodó játék, a gyékényes! csapat volt a többet támadó, de csatársora gólképtelen. G.: Kétszeri (2), Krammer. Jók: Abrahám, Somogyi, ill. Karádi, Ivancsics II. Mosonmagyaróvári TE—K. Kinizsi 1:0 (0:0) A Taszár és a Lábod versenyfutása a megyei bajnoki címért iTTTlTITr »I nur . ; ;*» ; JÚ7 . . f .. I ,N 1 1 1 i <• A P RÓ HIRD ETESí EK Síkkötögép — 7_es, kifogástalan állapotban — eladó. Cím a kiadóban. ________(2787) A Lg használt fehér zománcozott tűzhely •ladó. Berki, Kaposvár. Május 1. u. 26.___ M arcali, Kossuth u. 8. szám alatti ház gyümölcsössel eladó. (4461) Fonyód-fürdŐtelepen télén is lakható ház eladó. Érdeklődni személyesen: Vasas u. 17. Kaposváron, Berzsenyi u. ZO. alatt épülő társasházból két és fél szobás házrész eladó. (Építkezési engedélyig'el.) Érdeklődni Kaposváron, 2. sz. ügyvédi irodában vagy Fonyódon, Kupa vezér u. 28._________(4465) I vánfa-hegyen szőlő présházzal eladó. Érdeklődni: Kaposvár. Május 1. u. 61., szabóműhely._________ (4460) B alatonfenyves központján, a főútvonal mellett 726 négyszögöles szőlő eladó. Érdeklődni Bélatelepi állomáson. (4463; Méhészetemből eladó 20 család méh fészek- mézkamrás kaptárak- ban (30x40-es lépmé- ret). Méhész, Segesd 26. (3231) Kis családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Kaposvár, Erkel u. 15. (116829) Kaposfüreden, Május 1. u. 7. sz. alatt kétszobás téglaház beköltözhetően eladó. _______(116792) P écs, Szikla u. 2/2. kétszobás, konyhás, szuterénos családi ház beköltözhetően eladó. Budapestit vagy budapesti főbérletet beszámítok. Megtekinthető szeptember 1—5-ig naponta, továbbá vasárnaponként 8—16 óráig. Érdeklődni Bódis, Kaposvár, Buzsáki u. 29. (116824) Kaposváron, Brassó u. 45. sz. alatt gyümölcsös telek eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Arany János u. 18., Floszperger Károly. _________________(116840) E ladó vitrin (könyv- szekrénynek is alkalmas.) Kaposvár, Akácfa u. 12. (116831) Veszek -Pajti« rádió- dobozt. Fenyves, Kaposvár, Beloiannisz u. 17.______________(116832) B écsi hangversenyzongora jó állapotban eladó. Kutas, Petőfi u. 16. (116837) Eladó Munkácsy kétnormás televízió. Kaposvár, Nyugat-Ivánfa U. 6. (116839) Világos topolyabété- tes keményfa hálószobabútor ágybetétekkel eladó. Kaposvár, Marx Károly u. 9., udvarban 2. ajtó. (116810) Jó állapotban levő bécsi zongora eladó. Megkeresés 116812. számon a hirdetőben. (116812) Jó karban levő 250- es Viktória motorkerékpár sürgősen eladó (5000 Ft körüli áron). Nagyberki. Vöröshadsereg u. 67. (2789) Jó állapotban lévő 125-ös szürke tankos Csepel olcsón eladó. Kaposvár, Kisfaludy u. 97. (2799) 1000-es Wartburg eladó. Megtekinthető szeptember 2-án, csütörtökön, Kaposvár, Szántó Imre u. 23. (116841) Személygépkocsit, új típusút részletre vennék megegyezéssel (Kp. 20 000 Ft.) Ajánlatokat 116843. számra a hirdetőbe. (116843' Belvárosi kétszoba- összkomfortos lakásomat elcseréném há- romszoba-összkomfor- tosért megegyezéssel. Ajánlatokat 116814. számra a hirdetőbe. (116814) A kaposvári Vas- és Fémipari Vállalat azonnal fölvesz hegesztőket, vasszerkezeti és lemezlakatosokat kaposvári munkahely- í re. Jelentkezés: Kaposvár, Mező Imre u. 22., munkaügyi osztály. (116813) Az OVF Vízügyi Építő Vállalat kaposvári építésvezetősége keres ácsszakmában dolgozo nagy gyakorlatú szakmunkásokat. Jelentke. zés: Kaposvár. Füredi u. 29. (116838) A Bárdibükki Állami Gazdaság központi gépműhelyéhez azonnalra fölvesz 5—10 éves gyakorlattal rendelkező mezogazoasagi gép- és -szerelőket Szolgálati lakást biztosítani nem tudunk. Munkásszállást, napi háromszori étkezést biztosítunk. (116748 Az ÉM Országos Műemléki Felügyelőség kőműveseket és segédmunkásokat vesz íöl a kapo6szentjakabi kolostor állagmegóvási munkáira. Jelentkezés a helyszínen. (116833, Az ÉM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal fölvesz budapesti munkahelyekre férfi és női segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. (3177) A Székesfehérvár melletti Sárszent- mlhály VII. besorolású földműves szövetkezete lmsz-i sálakét elei ismerő yesz fül azonnali belépésre. Jelentkezni lehet az lnu>z tókönyvel őj énéi. Sárrét vidéke Körzeti Földműves- szövetkezet, Sárszentmihály. (3256) Az ÉM Épületasztalos-ipari és Faipari Vállalat Kecskeméti Gyárának kaposvári üzeme gyakorlott bérelszámolót vesz föl meghatározott időre. Kaposvár, Cseri ” n (116834) Értesítést! Fonyódli- geten a Tamás cukrászda szeptemberben is nyitva tart. (4453) Jól képzett kőműves szakmunkásokat. kőműveseket kiszolg telj esítménybérrel, jó kereseti lehetőséggel felveszürik zalaegerszegi, nagy- kanizsai és keszthelyi fő-építés- vezetőségeinkhez. Jelentkezés a Zala megyei Állami Építőipari Váüalatnál, Zalaegerszeg, Kossuth u. 11.. valamint az eml+-!t fő építésvez‘lös gek irodáiban. (3255) Bérbe vagy könyvjóváírással „LokomÉI“ kazánokat átveszünk. Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. Kaposvár, Berzsenyi u. 18. (3245) Albérleti szoba két fiú részére kiadó. Kaposvár, Sallai u. 22. Külön bejáratú bútorozott szoba két személy részére kiadó. Ugyanott 500 kg-os tizedes tölgyfamérleg eladó. Kaposvár, Nádor U. 44. (116842) Tanár keres rendes, külön bejáratú szobát Kaposváron. Szepea, Tanítóképző Intézet. (28 m Fényképezőgépek, látcsövek szakszel^l javítása garanciával, amatőrfotó ki dolgod sa Pálfy Jenő kus-, látszerész-, fényképészmesternél. Kaposvár. Engels u. 3. Bútorozott szoba fürdőszoba-használattal kiadó. Kaposvár, Há- mán Kató u. 38. (116821) Külön bejáratú bútorozott szobába férfi lakótársat keresek. Kaposvár, Szigetvári u. 3. (116822) 55 éves, egyedülálló férfi megismerkedne házasság céljából özvegy vagy elvált asz- szo-nnyal 40—45 évesig. Leveleket 3254. számra a kiadóba. (3254)