Somogyi Néplap, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-12 / 189. szám
Csütörtök, 1965. augusztus 12. 3 SOMOGYI NÉPLAP A dolgozó emberek anyagi javakat termelő munkáját a kizsákmányoló társadalom egész történelme során olyanvalaminek tekintették az uralkodó osztályok, ami csak iszonyatot kelt. A múlt század egyik polgári közgazdásza azt írta, hogy az emberi szívben mindig két érzés él és küzd egymással: vonzódás az élvezethez és viszolygás a munkától. Az ókori görögöknél a szabad ember a fizikai munka megvetésének szellemében nevelkedett, s a rabszolga tartók ideológusai nem is tartották szükségesnek, hogy ezt a megvetést leplezzék vagy álcázzák. Nyíltan azt írták és hirdették, hogy a kézműves munka lealacsonyítja az embert. A középkorban a feudális nemesség szintén megvetette a fizikai munkát, de ráhagyta a paipokra, hogy mindenfajta munkát megáldjanak. A burzsoázia, amikor uralkodó osztállyá vált, a munka szeretet erkölcsi prédikálásá- val a képmutatás csúcsteljesítményét nyújtotta. A burzsoázia ideológusai arra buzdították a dolgozókat, hogy szeressék a kényszermunkát, amely kimeríti fizikai erejüket, és megöli szellemi képességeiket. A munkaszeretet prédikálását kiegészítették az önmegtartóztatás hirdetésével, s ez hatotta át az etikai szakirodaimat és a polgári közgaz dászok műveit. A munkásosztály elutasította a kényszermunka szere- tetéről szóló burzsoá fecsegést, és a maga feladatát nem a kapitalisták meggazdagodására szolgáló örökös robotolásban látta, hanem abban, hogy olyan társadalmi rendért harcoljon, amelyben a technikai haladás lehetővé teszi az ember sokoldalú fejlődését, a munka pedig nem lesz többé átok, az elnyomott dolgozók kényszerkötelezettsége, hanem a gazdag alkotókészség kibontakozásának színterévé válik, olyan munkává, amelyet készséges kézzel, tiszta fejjel, vidám szívvel fognak végezni. Ez a társadalom az alkotó munka társadalma lesz, nem pedig' a munkátlanságé. H azánkban a szocializmus alapjainak lerakása véget vetett a kizsákmányolásnak, a társadalmi élősdiség minden formájának, és a munka tekintélyét, mely a múltban legtöbbször a nagyon sovány megélhetés eszköze volt, soha nem látott magaslatra emelte. A munka a szocializmusban a munkához való új, szocialista viszony, az új, kialakuló erkölcs iskolája. A társadalom javára végzett lelkiismeretes munka, a társadalmi tulajdon óvása és gyarapítása a szocialista társadalomban az emberek életének legfontosabb sajátossága, erkölcsiségük legfontosabb alapelve. A munkához való új viszony mutatja legvilágosabban az embereknek a szocializmus, a kollektivizmus iránti odaadását, a haza és az emberiség érdekeivel való törődését. Alkotmányunk kimondja: »A Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka. Minden munkaképes polgárnak joga, kötelessége és becsületbeli ügye, hogy képességei szerint dolgozzék.« Társadalmi rendünk azzal, hogy a munkát mindenkinek kötelességévé tette, és biztosította a dolgozóknak a képességeik szerinti munka és a munkájuk szerinti elosztás jogát, új munkaviszonyt hívott életre. Épülő szocialista hazánkban az ember erkölcsi tulajdonságait elsősorban aszerint ítélik meg, milyen a viszonya a munkához mint társadalmi, állami fontossági ügyhöz, mint állampolgári kötelességhez. mint az egész nép közös érdekeinek egy részéhez. A munkához való viszony akkor nyer csak igazán erkölcsi tartalmat, amikor az ember nemcsak személyi szükségleteinek kielégítése végett, hanem az egész társadalom, a közjó kedvéért is lelkiismeretesen dolgozik. Ott, ahol a munka gyümölcseit a kizsákmányolok aratják le, a munka nem lehet becsület és dicsőség dolga. Ott nem lehetséges az a lelkesedés, mely nálunk a népgazdasági tervek toes valósítása közben a dolgoA munkához való szocialista viszony A zó tömegeket eltöltötte és eltölti. munkához való szocialista viszony erkölcsi jelentősége abban nyilvánul meg, hogy a dolgozók nemesek magukkal és hozzátartozóikkal, hanem az egész társadalom érdekeivel törődnek. Minél jobban kifejlődik ez a viszony, annál jobb és meaasEbbrendű, annál tisztább és emberibb lesz maga az ember, annál méltóbb lesz a társadalom tiszteletére. Ennek az új munkaviszonynak az a lényege, hogy a munkások, parasztok és értelmiségiek képességeik szerint dolgoznak a társadalom érdekében, s kibontakoznak a munka erkölcsi ösztönzői, vagyis a köz javát szolgáló munka belső szükséglete. A dolgozó ember értékét nem az szabja meg, hogy mennyit keres. hanem az, hogy milyen lelkiismeretesen dolgozik, mennyire érvényesülnek erkölcsi indítékok a munkához való viszonyában, s mennyire viseli szívén a társadalmi vagyon védelmét és gyarapítását. Mindez megköveteli a társadalmilag hasznos munka minden fajtájának megbecsülését, többek közt a fizikai munkáét is, amely a régi, kizsákmányoló társadalomban a művelt emberhez méltatlan munkának számított; a dolgozóknak azt a nemes törekvését, hogy elsajátítsák a legújabb technikát és a legjobb munkamódszereket; hogy állandóan emeljék szakmai tudásukat; hogy a gépek kihasználásában és a termelés szervezésében kezdeményezést tanúsítsanak; az önkéntes és tudatos munkafegyelmet; a küzdelmet a lelkiismeretlen munka, a munkafegyelem megsértése, a társadalmi tulajdon gondtalan, pazarló, hanyag kezelése, a naplopás és az élősdiség ellen. A munkához és a társadalmi tulajdonhoz való új viszonynak mindezek a vonásai már régóta megvannak szocializmust építő társadalmi rendszerünkben. Már a munkaverseny első formáiban jelentkeztek a munkához való új viszony jellemző vonásai. A munkások, mérnökök és technikusok tömegei fölismerték, hogy fegyelmezett munkájukkal elősegítik és meggyorsítják) a szocializmus győzelmét a kapitalista társadalmi rend fölött. A dolgozók öntudatán alapuló munkaverseny az új rend. nagyszerű győzelme volt. A szocialista verseny fejlődése egyre jobban megszilárdította ezt a győzelmet. A fel- szabadulási munkaversenyben különösen a szocialista brigádok tűntek ki nagyszerű teljesítményeikkel. Míg 1964 első felében 727 brigád kb. 7000 aggal versenyzett megyénkben, ez év első felében 978 brigád kb. 10 500 részvevővel harcolt a termelés fokozásáért, a termelékenység növeléséért, a termékek minőségének javításáért, az exporttervek teljesítéséért, a szakmai tudás színvonalának emeléséért. Ä szocialista munkabrigádoknak igen nagy jelentőségük van mind a termelés emelésében, mind pedig a szocialista tudat és magatartás formálásában. Bennük ölt testet legtöbb esetben az új társadalmi rendért harcoló szocialista munkakollektíva etikája, a kölcsönös elvtársi segítség és együttműködés, a fegyelem, a barátság, az emberekkel való törődés etikája. A marxizmus tanítása szerint a munkafegyelem a munkához való szocialista viszony nélkülözhetetlen eleme. A munkafegyelem mint az emberek között, a munkafolyamatban fennálló kapcsolatok formája, mint az emberek munkára kényszerítésének formája minden történelmi korszakban megvolt. Ez mindenkor összhangban állt a társadalmi rendszerben uralkodó termelési viszonyok jellegével. A szocializmust megelőző régi osztálytársadalmd rendszerekben a munkafegyelem a ki- -sákmánvolásra támaszkodott. ' feudalizmusban a munkafegyelem a deres, a kapitalizmusban az éhség fegyelme volt. Mindkettő a munkának az antagonisztikus társadalom- alakulatokban meglévő kényszerű jellegét fejezte ki. A hazánkban lezajlott forradalom szétzúzta az éhhaláltól való félelmen alapuló és embertelen erőszakkal megerősített munkafegyelmet, de magát a munkafegyelmet az épülő szocializmus korántsem semmisítette meg. Megszabadította a tőkés torzulásoktól; fejlesztette és magasabb fokra emelte azt a fegyelmet, mely a magas fokú termelés föltételei által egyesített közös munkán alapszik. A szocialista munkafegye lem — mint Lenin kifejtette — nem az égből pottyan, és nem is a jó szándék szülöttje, hanem a kapitalista nagyüzemi termelés föltételeiből nő ki. Ámde az új társadalmi rendben a munkafegyelem elvben más jellegű, mint a kapitalizmusban. A munkafegyelem a szocialista üzemekben a fegyelem magasabb fokú formájává alakult át: o társadalom által szervezett együttes munka önkéntes és tudatos fegyelmévé. Ez az együttes munka olyan társadalomban folyik, ahol a hatalom maguknak a termelőknek a kezében van, ahol a termelők maguknak, az új társadalomnak s nem a kapitalistáknak dolgoznak. A gyors ütemű technikai haladás szocializmust építő hazánkban nem nélkülözheti a fegyelmet, sőt fokozottabb fegyelmet igényel. Természetes, hogy a munkafegyelem, a pontosság, a szervezettség és a felelősségtudat növelése a termelés fejlődésének igen fontos követelménye. Ez az új fegyelem, minthogy az egyénnek a társadalom ércekével való törődése nyilvánul meg benne, egyszersmind maguknak a dolgozóknak is erkölcsi követelménye. Az új típusú munkafegyelem mindenekelőtt megköveteli az üzem, a vállalat, a gazdasági intézmény megállapított munkarendjének és a munkafolyamatban tanúsítandó viselkedés szabályainak tiszteletben tartását, valamint a fegyelemsértőkkel szembeni határozott fellépést. A szocialista törvény és közvélemény megköveteli, hogy a rögzített munkanapot a dolgozók pontosan tartsák meg, és teljesen használják ki, ne késsenek a munkából, indokolatlanul ne mulasszanak, ne hagyják abba idő előtt a munkát, ne lézengjenek a munkaidő alatt stb. Ezek a követelmények már teljesen megszokottá váltak, jóllehet még épp elég a fogyatékosság. Ma még gyakran megtörténik, hogy a kevésbé öntudatos dolgozók indokolatlanul nem jelennek meg munkahelyükön, nem használják ki a munkaidőt, itt-ott elég nagy a törtnapi mulasztások száma, több üzemben nem csökkent kielégítő mértékben a munkaerő-hullámzás. 1965 második ötéves tervünk utolsó esztendeje. Az idei tervek teljesítésétől nagymértékben függ, hogyan sikerül megalapozni következő ötéves nép- gazdasági tervünket. Megyénkben a szövetkezeti ipar 1.6 százalékkal, a minisztériumi ipartelepek közül pedig azok, amelyek jóváhagyott tervvel rendelkeznek, 3 százalékkal túlteljesítették termelési tervüket az első félévben. A minisztériumi iparvállalatok és a tanácsi vállalatok viszont 11, illetve 8 százalékkal elmaradtak a terv teljesítésétől. A lemaradást előidézte az anyaghiány vagy a nem megfelelő alapanyag, a gyakran változó exDorttervek, a megrendelések kötbérmentes visszamondásának lehetősége, a megrendelések hiánya: az üzemen belüli szervezési hibák; a száj- és körömfájás járványa. A tervek nem teljesítéséhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a munkához való szocialista viszony még nem elég szilárd. A termelés rendje, szervezettsége és a szocialista munkafegyelem szorosan összefügg. Nehéz ott megkövetelni minden nerc okos kihasználását, ahol órákat rabol el a munkástól a szervezetiemén. Ha viszont a munka folyamatos, egyenletes^ zavartalan, akkor minden munkás nagyobb kedvvel és lendülettel dolgozik Ezért a szocialista munkafegyelem a vállalat’, az üzemi, a ríva tali vezetőktől megköveteli az ésszerű munkás tervezést, a zökkenőmentes anyagéi szerszámellátást, a dolgozik munka- és életfölt ételen el laló törődést, a dolgozók szocialista szellemien történő nevelését, az anyagi és érkötési ösztönzők célszerű felhasználni át. A szocialista államunk követeléseinek tudatos teljesítésén ah puló munkafegyelem állami fegyelem, minden vállalat, üzem és inteunény vezetőire és dolgozóira egyaránt kötelező. X enin azt tanította, hogy a tömegek demokratizmusát és aktivitását »egyesítsük a munka közben tanúsít Kt v.isfegye- lenmel, azzal, hogy munka közben ellen'mondás nélkül engedelmeskedi ik egy személy, a szovjet vezetők akaratának.-«. De ez azt jelenti, hogy a vezetőknek példát kell mutatniuk az állami fegyelem tiszteletben tartásában, a párt és az állam iránti kötelesség magas fokú tudata, az állami tervek és feladatok idejében való teljesítése terén, valamint abban, hogy a hivatali és a helyi érdekeket alá tudják rendelni a szocialista állam, az egész dolgozó nép érdekeinek. Nincs igazi állami fegyelem ott, ahol némely vezetők megengedhetőnek tartják a maguk hivatali érdekeinek szembeállítását a népgazdaság érdekeivel, ahol a felsőbb szervek elől eltitkolják az üzemükben, vagy hivatalukban fennálló valóságos helyzetet, ahol személyi nyugalmuk vagy hiúságuk érdekében szépítik munkájuk eredményeit. Nincs igazi fegyelem ott sem, ahol a vezetők nem veszik figyelembe, vagy csak formálisan kezelik a nép államának utasításait, ahol nem kezdeményeznek, nem tanúsítanak önállóságot a társadalom közös ügyeit érintő kérdésekben, ahol nem az anyagi javak termelésében elért példamutató eredményekhez igazodnak, hanem az átlagszínvonalhoz, sőt esetleg az elmaradókhoz. A szocialista fegyelem követelményével egy sorban áll a társadalmi vagyon takarékos kezelésének és gyarapításának, a társadalmi tulajdon gondatlan, pazarló, hanyag kezelése elleni harcnak követelménye. A szociálisig rend, melynek gazdasági alapja a társadalmi tulajdon, a leggazdaságosabb és legtakarékosabb rend az emberiség történetében. Nem ismeri a tőkés társadalmi rendre jellemző konkurrenciát és termelési anarchiát, a gazdasági válságokat és a súlyos munkanélküliséget, az üzemek, a gyárak teljesítőképességének hosszan tartó hiányos kihasználását és a társadalomnak óriási anyagi kárt okozó egyéb tényezőket. A társadalmi tulajdon óvása és gyarapítása az egyénnek a közérdekre fordított gondját fejezi ki, ennélfogva a szocialista erkölcs fontos követelménye, az új típusú ember viselkedésének alapelve. A közös vagyon védelme elválaszthatatlan a munkához való szocialista viszonytól. Aki a munkát társadalmi jelentőségű dolognak fogja fel, aki megérti, hogy a munka becsület dolga, az nem kezelheti hanyagul a szerszámokat és gépeket sem, mert tudja, hogy a termelési eszközök állapotától függ az ő munkájának, erőfeszítéseinek eredménye is. Másrészt az olyan ember, aki csak tessék-lássék dolgozik, nem tudja igazán megbecsülni a társadalmi vagyont sem; nincs tudatában a munka társadalmi jelentőségének, tehát a társadalmi tulajdont sem tiszteli. A burzsoá és kispolgári erkölcsi szokások eleven hordozója mind a munkához, mind a közös tulajdonhoz való viszony tekintetében. A kapitalista társadalomban elnyomott tömegek nem nevelhették ki magukban a szerszámokkal, a gépekkel, az ‘anyaggal való törődést, hiszen ezek az eszközök az uralkodó osztály képviselőinek tulajdona ban voltak A takarékosság igénye a munkásokban, a dolgozókban csak akkor verhetett ■gyökeret, amikor ők lettek a termelés gazdái. A takarékosság mint a szocialista erkölcs egyik legfontosabb követelménye alapvetően különbözik a burzsoá takarékosságtól; ez utóbbi nem egyéb, mint a burzsoá zsugoriság vagy kapzsiság, s célja csupán a tőkés egyéni meggazdagodása. A mind nagyobb haszonért a tőkés rablógazdálkodást űz a természeti kincsekkel és a legfőbb termelőerővel, magával az emberrel. Szocializmust építő társadalmunk mindennél többre becsüli az embert, és az ember érdekében követeli, hogy a legtakarékosabban kezeljék a termelési szerszámokat és eszközöket, mint az egész társadalom közös vagyonát, mint saját javaikat. Minél takarékosabban kezelik a dolgozók javaikat, minél körültekintőbben vezetik üzemüket, gazdaságukat, annál nagyobb eredményeket érnek el üzemük, gazdaságuk fejlesztésében, az anyagi és kulturális életszínvonal emelésében. N épköztársaságunk alkotmánya társadalmunk szent és sérthetetlen alapjának nyilvánította a szocialista tulajdont. Alkotmányunk kimondja, hogy a Magyar Népköztársaság polgárainak alapvető kötelessége a nép vagyonának megvédése, a társadalmi tulajdon megszilárdítása, a Magyar Népköztársaság gazdasági erejének fokozása. Napjainkban tömegével vannak olyan dolgozók, akik szívügyüknek tekintik a társadalmi tulajdon védelmét és gyarapítását, az anyag, a gépek és a szerszámok takarékos és célszerű felhasználását, s akik helyesen értelmezik a párt és a kormány idevágó határozatait, s következetesen harcolnák azok végrehajtásáért. A szocialista üzemekben, gazdaságokban és intézményekben azonban ma még gyakran merényletet követnek el a társadalmi tulajdon ellen, s pazarolják az anyagot és a szerszámokat, nem használják ki megfelelően a termelőberendezéseket, fölöslegesen kötnek le forgóeszközöket, pocsékolják az emberi munkaerőt stb. Megyénkben tavaly 1800 üzemi baleset történt, emiatt 34 548 munkanap esett ki a termelésből. Az üzemi balesetek következtében 1,4 millió forint kárpénzt fizettek ki; kiesett kb. 16,6 millió forint termelési érték. Ezek a példák és más tények azt mutatják, hogy még sok a tennivalónk. Napjainkban is nagyon időszerű a megyei pártbizottság 1965. január 22-i határozata, mely többek közt kimondja: Pártbizottságaink, pártszervezeteink mindenütt ellenőrizzék, hogy az állami és a gazdasági szervek hogyan hajtják végre a kormány takarékosságra vonatkozó határozatát a gazdálkodás terén. Az üzemek, gazdaságok és intézmények anyagi eszközöket csak szükséges mértékben vegyenek igénybe. A megyei pártbizottságnak ez a határozata az elkövetkezendő időszakban is harci program a pártszervezetek számára. Ezért a párt-, az állami és a gazdasági szervek arra törekedjenek, hogy már a beruházásoknál is érvényesüljön a takarékosság és a gazdaságosság. Minden területen lépjenek föl a pazarlás és a fölösleges kiadások ellen; tekintsék egyik legfontosabb feladatuknak a nélkülözhető kiadások felkutatását és következetes megszüntetését, s biztosítsák a termelőberendezések célszerű kihasználását. Tevékenységüket vezérelje az a tudat, hogy a takarékosság nem kampány, nem egy évre szóló feladat, hanem a szocialista gazdálkodás alapelve, melynek át kell hatnia munkánkat, szemléletünket. Az ésszerű takarékosság forrás, tartalék, amely meggyorsítja társadalmi rendszerünk megerősítését, és közelebb visz a célhoz. A párt-, az állami és a gazdasági szervek szüntessék meg a lazaság légkörét, ahol ez még megvan; követeljék meg a legszigorúbb felelősséget és elszámoltatást, hogy az ingatag erkölcsű embereknek ne legyen módjuk a visszaélésre. A legfontosabb, hogy a dolgozókat a közhasznú munkára való állandó készség és a nehézségek leküzdése szellemében neveljük. E nevelőmunka során a legjobb példaképekkel kell a dolgozókat munkára lelkesíteni. Arra kell nevelni a dolgozókat, hogy határozottan lépjenek föl azokkal szemben, akik tétlenül, mások terhére akarnak élni; olyan erkölcsi légkört kell teremteni az üzemekben, a gyárakban, az építkezéseken, a gazdaságokban, a szövetkezetekben, az intézményekben a dolgozók közt, amely nemcsak a tolvajlás, a csibészség, a spekuláció lehetőségét, hanem a naplopás, a pazarlás és az élősdiség minden egyéb megnyilvánulásait is kizárja. F eladataink nagyok. Az 1965. évi népgazdasági tervek teljesítése maximális erőfeszítést igényel a vezetőktől és a beosztottaktól egyaránt. A munkához való szocialista viszony az anyagi és kulturális javak nagyobb mértékű előállításának, a szocializmus teljes fölépítésének elengedhetetlen föltétele. Ezért a párt-, az állami és a gazdasági szervek egyik legfontosabb, egyúttal hálás és megtisztelő feladata a munkához való szocialista viszony állandó erősítése és fejlesztése. S. K. (Jztiu úüó/jőkal ültettük ki A Kaposvári Városi Tanács kertészetének az utóbbi három hónapban több mint félmillió dísznövényt ültettek ki. A virágokat havonta cserélik.
