Somogyi Néplap, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-01 / 180. szám
Vasárnap, 1965. augusztus 1. SOMOGYI NÉPLAP IföajtguLal Katicabogárként egy piros vontató dünnyög a domboldalban, sietősen igyekszik valahová. A hatalmas zöld térben egy pici gyerekjáték... A tájat már ismerem. Tudom, hogy jél perc múlva egy kanyar elfordítja ezt a domboldalt, aztán egy tenyérnyi falucska következik apró toronnyal, pici házakkal, tarka veteményeskertekkel. Az állomás előtt faládában hatalmas agáve nyújtózkodik, ki tudja, hány éves? Utána patak, fehérre meszelt híddal. kisebb domboldalak, a réten tehéncsordák, odébb gólyák álldogálnak. Fák, bokrok — mind ismerőseim. Sokszor utazom erre. Itt a kanyar, a nagy domboldal eltűnt, de a kis katicabogár vontató egyre itt dünnyög a fülembe. Valami furcsát fedeztem föl. Csak nem tudom, hogy mi az . furcsa? Ismeretlen bizonytalanság kerít hatalmába, s tűnődöm, töröm a fejemet... Mi lehet az, ami változott? Mintha hiányozna valami... Vagy éppenséggel több lenne. .. Nem tudom. Nem is tűnődöm rajta, így talán rájövök. Az egész tájat nézem, amit ütemesen végig simítanak a vonatablak előtt elsiető barna távirópóznák. Nem figyelek a részletekre. Színes foltokat látok. S hirtelen úgy érzem, kitágult a világ... Még mindig nem tudom miért __ P uhán siklik a vonat. Persze, hézagmentes pálya. Forrasztott sínek. A gépkaticabogarat feledve régi ütemeket keresgélek, amit mindig lelkiismeretesen számoltam egyik állomástól a másikig. A döcögősből két variáció már megvan... Többre nem emlékszem. Két* évig bejáró voltam az iskolába. Sokszor törtem a fejemet egy lehetetlen fizikai feladványon is: ha kinézek a vonatból jobbra, akkor olyan, mintha egy lassan forgó korong szélén mennénk. Ha kinézek balra, ugyanaz. Márpedig ez lehetetlenség... A korongok közül előbb-utóbb ki kellett volna esni a vonatoknak. Aztán mindig eszembe jutott, hogy korongról szó sincs, a csalóka látszat űz velem tréfát. A tarka dombok nem forognak.., Tarka dombok, tarka dombok. .. Megvan, amit kerestem! A gyerekkori vonatok ablakából színes mozaikkal kirakott dombokat láttam. A sárga, haragoszöld, téglavörös, halványzöld apró kis táblák ötletszerű tarkaságban simultak a domboldalakhoz. Selymes bajuszú kukorica, napraforgók, árpa, búza, répa, szántó, mák, krumpliföldek... Egyformák voltak, kicsik. Megváltozott a táj... »■Tagosítás-«. »Nagyüzemi termelés.« »Korszerű gazdálkodás« — jutnak eszembe a sokszor hallott címszavak. De nem is ezek a címszavak a fontosak. Hanem a megnagyobbodott táj s a benne élő emberek, akik egész tájegységek képét formálták át... Mintha egy elparázslott ősz után gigantikus ecsettel új arcot festettek volna a világnak. S. N. G. jf'l •• •• * •• rr twyumolcsoso találkozások Jean-Maurice Hermann, a Nemzetközi Újságíró Szervezet elnöke a szervezet balatonszép- laki üdülőjének avatásakor arról beszélt, hogy ez a hely alkalmas lehet az őszinte hangú eszmecserékre, s az is jó dolog, hogy a világ minden részéből ide sereglő újságírók megismerkedhetnek a szép magyar tájakkal, barátkozhatnak a vendégszerető magyar emberekkel. Az üdülő megnyitása óta eltelt néhány hét alatt Balaton- széplak valóban találkozóhelye lett a toll sole nemzetiségű munkásainak. Az ide érkezett újságírók azonban nemcsak pihennek: írógép kattog némelyik szobában, gyűlik az élményanyag, hogy visszatérve hazájukba színes riportokban számoljanak be magyarországi élményeikről s nem utolsósorban a Balatonról. Ezekben a napokban lengyel, olasz, orosz, német, és ki tudja, még milyen nyelvtől hangos a széplaki újságíróüdülő. A szovjet újságírók húsztagú csoportja a hatalmas ország minden részéből érkezett — Az első csoport nagyon jó híreket hozott az üdülőről — mondja Szokolov elvtárs. a küldöttség vezetője —, ezért aztán legközelebb például a harminctagú csoport helyett negyvenen érkeznek majd, vállalva azt is, hogy hárman kell aludniuk egy-egy szobában pótágyakon. Nagyszerű gondolat volt, hogy Magyarországon épüljön fel ez az üdülő, hiszen a nyelvi nehézségek miatt a kapcsolat önökkel nehezebb, mint a többi népi demokratikus országgal. Most viszont könnyebben boldogulunk, hiszen mindent látunk. Kleinerman kolíéga Moszkvából érkezett; véleménye szerint az a sok szakmai beszélgetés, amit itt folytathatnak, feltétlenül hasznos. — Nagyon jók a benyomásaink, a személyzet rendkívül szimpatikus — mondja. Tiljajev üzbég kolléga cikksorozatot készül írni magyar- országi élményeiről. Három nagyobb anyaghoz gyűjt adatokat — Soha nem jártam még Magyarországon, első észrevételeim igen kedvezőek — mondja a Csehszlovák Élet című lap svédországi kiadásának szerkesztőnője, Lieko Zachova- lova. ö azonban már kritikus szemmel nézi a Balaton-par- tot. — Az tény, hogy a turizmussal nagyon sok pénzt lehet keresni Magyarországon és Csehszlovákiában is. Erre itt minden lehetőség adva van, hiszen a Balaton szép, az étkezés jó, az emberek barátságosak. Rendkívül tetszik nekem a szervezett üdültetés formája, és ugyancsak jó hatásúak az új campingek, motelek Is. Ttt vannak azonban a hibák. Véleményem szerint az IBUSZ-nak sokkal rugalmasabban kellene dolgoznia. Érthetetlennek tartom, hogy például Siófoktól Prágáig nem lehet helyjegyet kapni a vonatra. A Prága—Belgrád között közlekedő vonaton fekvőhelyet is igénybe lehet venni. Ez nem hálókocsi, hanem olyan szakasz, ahol lehajtható, úgynevezett repülőüléseket használnak, és így az utasok nyugodtan pihenhetnek. Egy csokoládébama férfi ül az asztalhoz: Marek Holcman varsói újságíró és fotóriporter. — Bókokat akar hallani vagy a valóságot? — szegezi nekem a kérdést. — A valóságot... Bókokat amúgy is hallunk eleget — mondom, erre belekezd: — Az üdülő ragyogó lehetőségeket kínál az eszmecserére, arra, hogy az újságírók kifejtsék véleményüket a politika mindennapos kérdéseiről. Szívesen beszélgetnék magyar kollégákkal is a szocializmus építésének Időszerű feladatairól, közös gondjainkról — mondja, s észre sem vesszük, hogy máris szakmai kérdésekről »vitázunk. Mindenről hallani, tudni akar, ami Magyarországon történik; nemcsak az újságcsinálásl érdekli, hanem az emberek élete is. — Nyugati újságokban gyakran olvasni, hogy a magyar üzleteknek rossz az ellátása, főleg vidéken. Nos, véleményünk szerint a magyar nép életnívója igen magas — mondja első élményeiről Franco di Vito olasz kolléga. Felesége, Stefánia, az Unita levelezési rovatának vezetője helyesel — Csodálkoztam is azon, hogy a magyaroknak nagyon tetszik az olasz ízlés, például az öltözködésben; mi viszont attól vagyunk elragadtatva, hogy a magyarok — különösen a nők — öltözködése milyen szép. Újra a férj beszél: — Magyarország az első szocialista állam, amit megismertünk. Véleményünk, hogy nagyot léptek előre a haladás útján. Itteni élményeinkről feltétlenül beszámolunk majd olvasóinknak. Szerettem volna még néhány véleményt meghallgatni, azonban nem segített a szerencse: a német kollégák egy része a Balaton vízében lubickolt, mások meg kirándulásra indultok. Mindenesetre egy tény: a hazánkba érkező külföldi újságírók túlnyomó többsége nagyon jó benyomásokkal távozik. Polesz György A nyaralók jobb ellátásáért (Tudósítónktól.) Megérkezett a FŰSZERT raktáraiba a lengyel szárított burgonya- szirom, Illetve szárított burgonya- korong. Elsősorban a Balaton-par- tot látják el vele. ízletes róseltonit készíthetnek belőle. ötvenezer darab úti csomagot Is forgalomba hoztak a Balaton-par- ton. Ezekbe libamájpástétomot, vagdalt húst, szardíniát, mézet és egyéb édesipari árut csomagoltak. TALAJJAVÍTÁS ' * Ili ; . /.>. jjS ASftv : fi * •« Ä V ' í ... •; ' . ■V i A lábodi Kossuth Tsz-hen 59 holdon végeznek talajjavítást. Holdanként humuszos tápiszapot szórnak ki a Talajjavító Vállalat dolgozói. 250 mázsa Wrezula Zoltán fölemelte a szögletes pecsételőt, hogy az okmányt nitelesitse. Az ezt követó események másodpercek alatt zajlottak le, jelentőségük azonban rendkívül nagy. A pecsételő ugyanis koppanva az asztalra hullt, s Krezula Zoltán ámokfutóként ragadta meg a sarokban heverő zsákot, és rohant vele az utcára. Tette pedig ezt azért, mert észrevette, hogy az úttesten egy arra haladó szekérről egy marék polyva hullt le a földre. Két munkatársa egymásra meredt, majd Kot- nyél Amália félreérthetetlen mozdulatot tett kezével az arca előtt jelezve, hogy a főnöknél néminemű agybeli differencia következett be. Természetesen, mikor Krezula Zoltán lihegve, de annál boldogabb mosollyal visszaérkezett az irodába, mindketten munkájukba mélyedtek, csak fél szemmel küldtek gyanakvó pillantásokat a főnöki íróasztal felé. Krezula ugyanis önfeledt füttykoncertbe kezdett, s előadását meg-megsza- kítva ilyeneket mormogott maga elé: — Ne féljetek, galambocs- kálm! Lesz mit enni!... így! Ez az igazi pecsét! Nem maradunk adósak ... Az ilyen jelenetek egy hét A STEMPLI népszerű emeeneii „Veszekszem a jó áruért...” Mindig sok vevő vari_az Ady Endre utcai zöldségboltban, de itt az ember szívesen vár. Gyorsak, udvariasak az eladók. Türelmük előtt még a legidegesebb vevő is «-leteszi a fegyvert«. Magyar József boltvezetőt tíz — találomra megkérdezett —* kaposvári közül hét tartotta az egyik legnépszerűbb embernek a városban. Nem véletlen, hogy törzsvendégei fölkeresik a Don- nerból, a Cserből, a Kecel-hegy- ből egyaránt. Nemcsak a gyors, udvarias kiszolgálás, hanem a friss áru is vonzza a vásárlókat. 180—200 000 forint forgalmat bonyolít le a kis üzlet havonta. Átlapozom a bolt panaszkönyvét. Sok & dicséret, köszönet benne. Dr. Lukács Dezsőné például ezt írta be: ^Mindig udvarias, türelmes a kiszolgálás, s kitűnő áru jellemzi az üzletet.« — Mi a titka annak, hogy friss, minden igényt kielégítő árut találhatunk a boltban mindennap? — kérdem Magyar Józseftől, amikor megritkulnak a vásárlók. — Az, hogy a raktárban utálatos alaknak tartanak engem — Veszekszem Jó válaszol. — áruért. Magyar József csaknem félszázada van a szakmában: negyvenöt éve kereskedő. Nagyon szereti a szakmáját. Lelkiismeretes ember, nála a fél kiló nem kevesebb egy dekával sem. Háromszoros kiváló dolgozó, a bolt szocialista brigádjának vezetője. Egypár évvel ezelőtt, amikor tatarozták az üzletet, Magyar József az utcára állított pultokon árult, hogy vevőinek ne kelljen üres kézzel elmenniük. — ön szerint milyen tulajdonságok kell jellemezzék a jó kereskedőt? — Udvariasság, nagy szakmai ismeret, türelem és egy kis jártasság a lélektanban. A több mint négy évtized alatt sok táruló került ki a kezem alól, igyekeztem velük is megértetni ezt. — Milyen az ideális vevő? — Megértő. Ebben minden benne van. Megértik, hogy az esős időjárás befolyásolja a növények fejlődését, s ha valami nem megfelelő, azért nem mindig az eladó a hibás ... S. M. óta rendszeresen ismétlődnek a nemrég alakult Fontosch Vállalat különben békés irodájában. A két munkatárs hite azonban megingott Krezula épeszűségében. Először valami különleges gyűjtőszenvedélyre gondoltak, de aztán összezavarodott bennük minden. Föl nem foghatták, hogy a polyva- gyűjtésnek mi kapcsolata lehet a vadonatúj stemplivel, a szögletes pecsételőnek pedig a röpködő galambokkal. A két munkatárs üres óráiban hosz- szas eszmecserét folytatott erről, de csak annak megállapításáig jutottak, hogy az elváltozásokat Krezula legutóbbi nagyvárosi utazása óta észlelik. Pedig ha tudják a teljes igazságot, nemhogy nem csodálkoznak, hanem maguk is rohannak, viszik a zsákot, és szedik a lehullt polyvát... De Krezula nem árult el semmit, talán attól való félelmében, hogy derék munkatársai mesének hiszik a vele történt esetet... Fontosch Vállalat — mint említettük — nemrég alakult. Mi sem természetesebb, hogy a hivatalos iratokra pecsét kell, és ezt a szögletes bélyegzőt sürgősen meg kell csináltatni. Kisvárosban nem vállalták. Krezula kapta magát, és Nagyvárosba utazott. A pecsételőgyárban alázatos tisztelettel előadta kérelmét. Ipszi- lon Benő följegyezte a megrendelést, aztán szűkszavúan szólt: — Körülbelül három hónap múlva küldjük ... A kálvária ekkor kezdődött. ÍCrezula kereken megmondta: — Az nekünk népi jó. Sürgősen szükségünk van rá. — Sajnálom! A sorrendisé get be kell tartani. Három hónap ... Ha Krezula könnyen lemondó egyéniség, akkor tudomásul veszi a megváltoztathatotlant, és elvonul. De őt más fából faragták. Egyik kartárstól a másik kartársig ment, végül ismét Ipszilon Benőnél kötött ki. Bélyegzőt csináltatni utazott ide, s addig nem megy el, amíg nem viheti. Ipszilon kartárs látva az eset reménytelenségét, azt javasolta, hogy talán menjenek el ebédelni, és délután, ha Ixelka Jenő bejön, meglátják, mit lehet tenni. Mit szaporítsuk a szót? Délután Ixelka Jenő" vastag kereK1 F UT A HAJÓ tes pápaszemét az asztalra téve tárgyalásba bocsátkozott Krezula Zoltánnal. — Szóval a Fontosch cég nemrég alakult, és önöknek sürgősen kellene egy pecsételő .... — Pontosan úgy van, ahogy mondani tetszik. — Maguk ugyebár vidéken dolgoznak, és költséges ebben a viszonylag kicsi, de jelentős ügyben Nagyvárosba utazni. — Következtetései tökéletesek, Ixelka kartárs! Ügy látom, érdemes volt várakozni* egyet fogunk érteni. — Hm ... Hát az még nem biztos! No de folytassuk, ahol abbahagytuk. Tehát létfontosságú erkölcsi és anyagi érdekük, hogy a pecsételőt megkapják. Igen ... — Szemüvegét az orrára tette, jelentőségteljes szünetet tartott, előrehajolt, és suttogva kérdezte — : Mondja* szereti ön a szép galambok^4-? Hallott már a galamb tenyésztésről? Krezula arcát leírni nem lehet. Volt abban csodálkozás, értetlenség, döbbenet, nevethetnék — egyszóval minden. — Úgy látom, egy kissé nehezen értjük meg egymást. Tehát akkor magyarán: mi itt csaknem valamennyien galambtenyésztők vagyunk. Eddig világos? — Igen. De a stemp ... — ... és ugyebár itt, Nagyvárosban egy kicsit problematikus a galambeleség beszerzése. Nem termelhetjük meg az aszfalton, a piacon meg ugyebár rendkívül drága! He-he- he... Hát szóval a ga-lamb- ele-ség! Egy kis ocsú meg más ilyenféle ... Érti, jóember? Krezula nem értette. Valami halvány gyanú ugyan kapar- gált agyában, hogy lám, lám, csak nem valami szabálytalan ellenszolgáltatást kívánnak tőle? De az nem lehet! Pedig így volt... Krezula három órával később kóválygó fejjel, aktatáskájában a szögletes pecsételővel szállt fel a vonatra. Fülében visszacsengtek Ixelka kartárs búcsúszavai. — Ez a dolog, ugyebár szigorúan közöttünk marad. Szigor- r-rúan — így mondta, három r-rel. — Emberek vagyunk* nemde? Segítsük hát egymást! Mi három hónappal előbb megcsináltuk az önök stemplijét* önöknek meg igazán semmibe sem kerül, hogy három hónapig egy-egy zsák galarmbelesé- get küldenek nekünk. Nem károsodik senki, valamennyien jól járunk. Igaz, barátom? Ezt a »barátom-« szót egy még barátibb vállonveregetés követte... A Fontosch Vállalat fontos pecsételője így készült el. Krezula diszkrét ember és becsületes. Hangyaszorgalommal gyűjtögette a lehullott polyvát, ocsút — a stempli gyors elkészítéséért »járó« ga- lambeleséget. A titkot szigorúan őrzi, és sejtelme sincs arról, hogy munkatársai között egy idő óta élénk vito folyik a fejében levő kerekek számáról... Vörös Márta