Somogyi Néplap, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-03 / 181. szám

Áz új művelődési év kaposvári terveiből Ä-T MSZMP Mrr.vgi r*i ?QTT S ÁG A ES A MEGYE' TANACS LAPJA VAKACIO. VAKÁCIÓ, VAKÁCIÓ... Ők munkával töltik a szünidőt Már több mint egy hónapja tart az iskolások nyári vaká­ciója, és még néhány hétig gondtalanok lesznek azc-k a tanulók, akiknek nem kell a pótvizsgára készülni. Sok gyerek nyaral az idén az út­törőtáborokban, különböző üdülőkben, s több iskola vit­te növendékeit orsz gjáró tú­rákra. A gyerekek zöme azonban otthon maradt, segí­tenek szüleiknek. Pitz Géza hár. .mfai tanácselnöktől pél­dául megtudtuk, hogy sok ta­zért ment, de feltűnően so­kára tért vissza. — Ls .,1 elcsavarogtál valahol — mondták az asszonyok. — Add már oda azt a vizet — leérték többen is. Feri öntött a pohárba, és az egyik ma- rokszedő mohón felhajtotta, majd egyszerre el is vette a szájától a poharat. — Te gye­rek, hiszen ez nem is víz. Most már tudom, hogy miért késtél ennyit. Feri elnevette magát. Ugyanis a kút helyett az italboltban volt, és bambi­val töltette meg a korsót. Az aratók magasra emelték tré­fás kis vízhordójukat. A két gimnazista A szövetkezet baratini i Cservék Imre brigádvezető üzemegységében már az új , , .. , ,,, , ,.. termést merik zsákokba. Itt | elegedetl a tanulok munkájá­val. Szükség is van rájuk. Dolgoznak, de jut idő még pihenésre, szórakozásra, és nuló vállalt könnyebb mun­kát az Üj Barázda Tsz-ben. őket kerestük fel a népes határban. A palántás fiú Czipóth Lajos az ősszel megy hetedikbe. Vele a Pá- codi dűlőben találkoztunk, az országút széléről hordta a palántaültető gépekhez a ká­posztapalántát. Mái' július ele­je óta dolgozik, s naponta harminc forintot keres. Az a terve, hogy augusztus végéig a tsz-ben dolgozik, jól jön majd a pénz a téli ruhavásár­láshoz és tanszerekre is. öt óra után — ha az idő meg­engedi — leszalad a Rinvára. hogy lehűtse egy kicsit magát. Vasárnaponként pedig olvas­gat és barátaival játszik. A tréfás vízhordó Már ez a harmadik- nyár, amelyiken munkát % vállalt a tsz-ben Benosik Ferenc. Ta­valy majdnem négyezer fo­akadtunk rá a két harmadik osztályos gimnazistára, Kuz­ma Józsefre és Császár Ká­rolyra, a két jó pajtásra. A tanítás befeje­zése után öt­napos ország­járó kirándu­láson vettek részt az isko­lával, és meg­tekintették Sopront, Kő­szeget ésSzom- o:. úielyí. Az­óta dolgoznak. Először a bor- sócsépelésnél segítettek, most pedig a gabonát me­rik a zsákok­ba. Napi ke­resetük 35 fo­rint körül van. A szünet hát­ralevő részét munkával töl­tik. Kell a pénz, mert nagv terveik vannak. Jós­ka lemezját- j szóra és kar­órára gyűjt, Karcsi pedig a nyári keresetéhez még any- fürdésre is. nyit kap a szüleitől, hogy dolgos nyár egy kis motort vehessen ma- . maíő a tanuláshoz, gának. Milyen fontosabb területek, milyen új feladatok állnak a kulturális nevelőmunka kö­zéppontjában az 1S65/66. mű­velődési évben Kaposváron? Erről kértünk tájékoztatást a városi tanács művelődés- ügyi vezetőitől. Pados József, a városi tanács elnökhelyet­tese, és Magyar József nép­művelési felügyelő egy ta­nácskozáson, melyen a KISZ- a Latinka Művelődési Ház, a Népfront és a TIT képviselői is jelen voltak, elmondták, hogy a művelődés legfonto­sabb feladatai a politikai-vi­lágnézeti nevelés, az általános műveltség terjesztése mellett az ízlésfejlesztés, valamint az intézmények és a klubok munkájának a javítása. A hagyományos ünnepsé­gek. állami és nemzeti ünne­pek sorában decemberben is­mét megrendezik a Kaposvá­ri Ünnepi Hetet. Ennek a programjában a színházi és filmbemutatók, hangverse­nyek, irodalmi és egyéb ze­nei események mellett új színfolt lesz a TTT-székház- ban megrendezendő tudomá­nyos előadássorozat. Nagyobb gondot fordítanak az úi művelődési évben a családi események, megünneplésére. A névadó ünnepségek, az esküvők és a társadalmi szertartású teme­tések megszervezésében a nő- tanócs, a KISZ és a Hazafias Népfront, illetve üzemekben a szakszervezet nyújt segít­séget. A módszertani útmu­tatás a városi tanács műve­lődésügyi osztályának és a népművelési tanácsadónak a feladata. A politikai tájékoztató és ismeretterjesztő előadások programjában az időszerű po­litikai, világnézeti és gazda­ságpolitikai témák mellett az eddigieknél több előadást tartanak a város történetéről, fejlődéséről. Az üzemek szep­tember 1-ig elkészítik általá­nos iskolai végzettséggel nem rendelkező dolgozóik tovább­tanulási tervét; a KISZ, a TIT és az SZMT pedig a kü­lönböző témájú munkásaka­démiák és szabadegyetemek előadásait szervezi meg. Sok gondot okozott a múlt évben az, hogy a könyvtárak önállóan hívtak előadókat irodalmi rendezvényekre, no­ha ez a TIT feladata. Né­hány kaposvári TIT elképze­lés: akadémiai sommtoí szerveznek szocialista brigá­dok vezetni részére: foldat­ják a színházbarátok köré­nek ankétjait és a filmklub és filmmúzeum előadássoro­zatát is. A város művelődésügyi ve­zetői kiemelt, fontos feladat­nak jelölték meg a művelő­dési intézmények, a klubok programszerű és rendszeres működtetését. A műkedvelő művészeti csoportok, terv szerint tartanak előadásokat, elsősorban a kaposvári iárás községi művelődési Vzaiban. Az elmúlt művelődési év­ben is több alkalommal elő­fordult Kanosváron mű sorúi- közős zenei, illetve irodalmi estek, rendezvényiek alkalmá­val. Ennek az elkerülésére a városi tanács szigorúan ra- gsaszkodiiic a tervezett műso­rok bejelentésihez, és min­den hónap első felében össz- hangolia. egyezteti a rendező szervekkel a következő hó­napi műsornaptárt W. E. Az ősszel egy után láthatnak Dorcsi Sándor Kisebb áradásokat okoztak a zivatarok Az utóbbi két napon, főleg vasárnap délután és éjszaka nagy zivatarok vonultak el Ausztria és a Dunántúl felett. Ausztriában 48 óra alatt álta­lában 50—90, a Dunántúlon sok helyen 40—70 milliméter csapadék hullott. Az átlagnál több csapadékvíz megduzzasz- totta a folyók felső szakaszait, valamint a kisebb patakokat. Szentgotthárdnál a Rába víz­szintje több mint egy méterrel már »megállt« az áradás. A Marcal vízszintje 60—80, a Kapos vize viszont alig 15— 20 centiméterrel emelkedett. A zivataroktól hirtelen megduz­zadt az egyébként pataknak sem nevezhető Torna, és az áradás Devecsernél több házat elöntött. Hétfőn egyébként már nem, vagy csak alig kap­tak csapadékutánpótlást a pa­takok, és amilyen hirtelen jöt­tek, olyan gyorsan levonultak emelkedett, de hétfő délután az árhullámok. VÍHA RSZUfilETREK ORD Miért nem lehet kiküszöbölni a viharveszélyt? — Az adóállomás felett el­vonuló zivatar miatt adásun­kat megszakítjuk — hangzott el jó néhányszor már az idén ez a rendkívüli híradás a Kos­suth rádióban. Ilyenkor a szakemberek kikapcsolják a lakihegyi nagyadót, az anten­natornyot »leföldelik-«,' az adás szünetel. A viharszünetek a sok évi gyakorlat alapján menetrend­szerűen májusban kezdődnek, s az időjárástól függően au­gusztusig tartják magukat. Az idei május szerencsésen ala­kult, a június azonban »kitett magáért", nemcsak pótolta a'z előző hónapi »kiesést", hanem viharszünet-rekordot is hozott. A múlt hónapban napirenden voltak a zivatarok, a viharok, s emiatt a Kossuth rádiónak összesen 15 óra 50 percnyi mű­sora maradt el. Június 27-én megdőlt a viharszünet egy na­pi hosszúsági rekordja is. Azon a vasárnap délutánon ugyanis három ízben is le kel­lett állítani az adót, összesen 3 óra 56 percre. A futball-ra- jongók ritka szerencséjére két viharszünet között másodperc­re pontos kezdéssel sikerült vé­gig közvetítem a magyar-olasz válogatott labdarúgó mérkő­zést. Sokan vetik fel, hogy a te­levízióhoz hasonlóan miért nem viharszünet-mientesítik a Kossuth adót is. Nos, éppen öt éve, hogy három újítást is ki­dolgoztak ennek érdekében. A laihegyi adónál a vihar közbe­ni biztonságos műsorsugárzást azonban egyik sem oldja meg, ezért az újítások tökéletesíté­séig még továbbra is abbama­rad a Kossuth rádió műsora, ha csapkod a villám Lakihe­gyen. rintot keresett Az !dén vizet hord az aratóknak. Az egyik ■ap meg is viccelte őket. Ví A Jegyzet ISKOLA AZ ÉLETÉRT A silótöltő gép kezelője — egy magas, kék­zubbony os, olajos kezű fiatalember —, vala­mi apró ügyben a munkát fényképező ripor­ter segítségét kérte. A fotós, miközben a pép­pel dolgozott, egy beleegyező fejbiccentéssel odanyújtotta jegyzetblokkját: a segítségkérő fiatalember írja bele pontosan a címet, hogy ügyéről később értesítést küldhessen. Gya­korlott, biztos mozdulatokkal, szinte élvezet­tel nyargaltatta golyóstollát a blokkon a gé­pészruhás fiú. Nemcsak nevét, címet írta fel, hanem kérésének lényegét is. De rögtön el is kellett sietnie, mert valami igazítanivalót ta­lált a gépén. — Szépen ír ez a legény — mondtam egy öregembernek, amikor a fiú elment, és meg­láttam szabályos betűs, kiírt írását. — Még ezt sem?, miért érettségizett alfkor... — vá­laszolt az öreg.'Kellemes volt hallani, hogy a száz és száz holdak zöldtakarmány tömegét olyan szaporán aprító szerkezet üzemben t ir­tó ja nemrégen még földrajzot, történelmet ta.- nult, s verselemzéssel foglalkozott a gimná­zium padjában. Erről álmodoztunk: a föld mellett a termé­szettel szemben helytállni tudó, de művelt, olvasott, iskolázott földművelőkről. Olyanok­ról, akik szakmai, agrotechnikai ismereteik birtokában apáiknál is különb mezőgazdák lesznek. Akik bátor vállalkozó kedvben, te­remtő szenvedélyben túltesznek azokon a fér-' fiakon is, akik szőlő- s gyümölcsparadicso­mot teremtettek a sívó Duna—Tisza közti ho­mokon, 25—30 literes teheneket tenyésztettek ki a Kapos és a Rába mentén, almaerdőket ültettek Szabolcsban. A magyar mezőgazdaság szocialista nagy­üzemi jövőjéről tervezgető emberek olyan földműveseket képzeltek el, akik meg tudják metszeni a gyümölcsfákat, beállítják a vető­gépet, meg tudnak rakni egy kazlat... Ki tudja szűrni fülük a motor zajából, ha beteg a szerkezet... De szerelmesüknek is tudnak idézni Juhász Gyula Anna verseiből. Tudják ki írt költeményt az »Üllői úti fák«-ról, is­merik József Attilát... Tudnak Vietnamról, de a stressről is, s az atomfizikáról __Arra g ondoltak a kommunisták, de Móricz Zsig- mond is és még sokan mások, hogy ilyen le­gyen a paraszt... Ember legyen: teljes ember. A jól dolgozó, gazdag szövetkezetekben már nemcsak az irodákban és a vezetők között, de a termelő munkában is lehet találni fel­sőbb iskolát végzett fiút, leányt. Találkoztam egy érettségizett traktorossal, akinek a fele­sége tanítónő a községben. Az egyik erős lá­bon álló gyümölcstermelő szövetkezetben egész csapat érettségizett fiú ment vissza a permetezőbrigádba. örvendetesen erősíti ezt a tendenciát a jól dolgozó, s így a társadalmi megbecsülés magas fokán levő szövetkezeti •Inökök, s vezetők emberi varázsa. Igen, a példa a tehetséges és sikeres ember ; rmészetes varázsa sokkal jelentősebb szö­etségese a szocialista paraszti jövendőt épít­gető kormányzati és össztársadalmi szándék­nak, mint azt sokan gondolják. N. P. Három tűz Tolt a hét végén Szombaton este tűz' ütött ki a niklai termelőszövetkezet ta­karmányelőkészítőjében, és el­égett tíz mázsa széna. A helyi önkéntes és a marcali tűzoltók gyors beavatkozásának volt köszönhető, hogy nagyobb kár nem esett az épületben. A tűz okát még nem derítették ki. Szulokban szombaton éjsza­ka gyulladt ki Huber Ádám istállója és pajtája. A két gaz­dasági épület teteje leégett, s a keletkezett kár értéke tízezer forintra tehető. A tüzet a kam­rában elhelyezett burgonyafő­ző ablakon kivezetett csöve okozta. A nagy tüzet a barcsi, a szigetvári és a helyi tűzoltók együttesen oltották eL Vasárnap akkumulátarrob- banás következtében keletke­zett tűz Szenta és Üjvárfalva határában. Az Iharosberényi Gépállomás kombájnján az elektromos rövidzárlat okozta tüzet Szabó János, a kombájn vezetője oltotta el. A robbanás következtében erősen megron­gálódott a gép berendezése. 139 évig élt Limában meghalt a 139 éves Don Alejandro Sanchez, aki száz évnél is idősebb két fiának és összesen 95 leszár- maábttjának gyakran emle­gette: a napi 15 órás munka őrizete meg egészségét. Borral öntözte a kukoricát Szegény Florian Do- minques portugál föld­műves most már tudja, hogy a rendszeres öntö­zés ellenére miért nem nő a kukoricája .. . Az történt ugyanis, hogy hitvese és hűséges élettársa víz helyett há­romszáz hektó fehérbor­ral öntözte meg kukorica- földjét. A kukorica , el­pusztult, s mivel a baj nem jár egyedül, Domi- niquesnak ráadásul még hatvanezer escudót kell kifizetnie kártérítéskép­pen borkereskedő szom­szédjának, akitől a nagy aszály miatt vizet kért kölcsön öntözésre. Az ön- •tözés munkájával felesé­gét bízta meg, a jó asz- szony azonban az öntöző- berendezés gumicsövét a vízcsap helyett tévedés­ből a bortartály kifolyó­jára erősítette. A tévedés akkor derült ki, amikor a kereskedőnek egyszer kedve támadt, hogy meg­kóstolja tüzes borát. Mentő kérdés A jogi egyetemen men­tő kérdést ad fel a pro­fesszor a bukásra álló hallgatónak. — Mondja, ki magának a vérrokona? — Hát a feleségem — csillan fel a hallgató sze­me. * * • Egy cambridgei iskola tanulója gyenge bizonyít­ványt vitt haza. A taná­ri bejegyzés így szólt: »■Lynne sokkal jobb ta­nuló lehetne, mint ami­lyen. Az osztály létszáma 35, Lynne a tanulási sor­rendben a 36." Agg újságírók úgy ok­tatták az ifjú riportere­ket, hogy az nem fontos esemény, ha egy kutya megharap egy embert — ám első oldalra kerülhet, ha egy ember megharap egy kutyát. Korunkban már ez sem szenzáció. A nyugat-németországi Cuz- havener Zeitungban ugyanis csak hirdetés for­májában jelent meg a következő szöveg: »Kerestetik az a kutya, amelyet megharapott egy koktélruhás idősebb hölgy. ... A nyugatnémet Deut­sche Lufthansa július 15- től új egyenruhaszabály­zatot adott ki légikisasz- szonyai számára. Néhány jellemző előírás: »Az egyenruha kabátját min­dig be kell gombolni... A szoknyának oly hosszú­nak kell lennie, hogy jól befedje a térdkalácsot. A nagyon szűk szoknya nemcsak azért tilos, mert korlátozza a moz­gást, hanem »optikai okokból is.. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10, 15-lL. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefoo 15-16, Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postlskézbesítőknéL Előfizetési díj egy hónapra Ví Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom