Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-11 / 162. szám
Vasárnap, 1965. július 11. 5 SOMOGYINÉPtAl A bódé olyan, mint régen. Kukacvirág pompázik a kavicságyban, a mélyvizu kerekes kutat beborítja a futószőlő. Megvan a pad is. A deszkalap erezete olyan fényes és tiszta, mintha művész munkája volna. Háromszor hármat kongat a harang. A rugóra működő kalapács csengő, tiszta hangokat ver. Az őrházon egy fehér alapú, fekete keretes táblán áll a szám: 33. Szálas tartású, fiatal vasutas lép ki a bódéból. Megismerem övén a derékszíját. Ráncos, napszítta a bőr. Valaha sötétbarna volt a színe. A hasa alatti bádogdobozban durrantyúk vannak. Három vagy négy darab. A robbanó jelzőeszközök puha, színes rongy halmazba vannak ágyazva. Egyszer láttam a kerek, karóra nagyságú tölteteket. Az öreg bakter mutatta. Ijeszteni akart, azért vette elő. Elmegy a vonat A vezető és a bakter szalutál. Pár utas integet Talán innét utaztak. A pályaőr először a külső sorompót hajtja fel. Negyvenkettőt csavar a karón. A belső modem, sűrű rácsos. Nagyobb a kereke, jóval kevesebbet kell tekerni. Bemegy az őrházba, a tintaceruzával jegyezget. Később leveszi a kabátját, és kisétál. Mielőtt leülne a padra, köszön, és kérdez. — Keres valakit? Talán nem is vár választ Leül, cigarettára gyújt, és nézi a síneket — Igén — mondom rekedten, mert valaki hiányzik. Azt az öreg vasutast keresem, aki itt élte le az életét Úgy hívta mindenki, hogy Bácsi. Ha jól emlékszem, Göndör Fülöp a neve. Él még? Hol találom? A pályaőr leveti a szandálját én hintázik • lábával. — Persze, hogy él. Ott szemben, abban a szürke házban. De most alszik. Pihen, mert baj van a »-motorral-“. Ha beszélni akar vele, vigyázzon rá... Húsa méter egyenesen, húsa balra, A szürke házat is futószőlő öltöztette zöldbe. A talpfa-közön nyugvó ajtó nyikorgására piros arcú asszony jön elém. — Az uram? Alszik. Pihen szegény, mert a doktor azt mondta, hogy sokat pihenjen. De ha akarja, szólok neki... Széket hoz, a lugasban kínál hellyel. Aztán bemegy a konyhába. A nyitott ajtón ki- hallik minden szava. — Ébredj, Fülöp! Keresnek! A hús félhomályban csak annyit látok, hogy egy barna deszkapriccsen fekszik valaki. A horkolást csak a harmadik szólítás után hagyja abba. — Mit? ... Engem? ... Ki keres engem? ... Azért fölkel, és kijön a napfényre. Régen láttam. Most úgy érzem, hogy nagyon öreg Milliónyi ráncárok van a szeme körül. Hajlott a háta, a haja hófehér. Két és fél évtizede szerettem meg azóta tisztelem. Sokáig volt a példaképem. Szókimondó, bátor embernek tartottam. Bárhogy kutatok az emlékezetemben, szomorúnak sohasem láttam. Mindig vidám volt, mesélt. Nyáron a kiapadón, télen az »akáccal etetett muzsikus« mellett. És mindig akadt hallgatója. Mi, gyerekek alig vártuk az estéket. Nem ismer meg. Kicsi a szeme, hunyorog a fényre. — A vasútra kíváncsiak — mondja a piros arcú öregasszony. — Hogy te hogyan voltál.. . Dóznit húz elő, sodor, és tüzet csihol. — A vasútra? Aztán miért? — Hát csak úgy! Téged kerestek. — Az más. De hát mit tudok én mondani? Én csak bakter voltam. Vonatokat vártam, zászlót és lámpát tartottam nekik. Üttettem a haranggal, csavartam a sorompók tekerőjét Ezt tettem. És ez nem sok... Huszonnégy órákat töltött szolgálatban, ö volt az ügyeletes, amikor felszabadult a falu. Mesélt akkor is, aztán ahogy csúnya tűzharc kerekedett a páncél vonatok között, elzavart bennünket. Azt mondta, ez már nem nektek való. Ö hozta minden tavaszon az első csokor földiepret. Ügy ismerte a töltésparton élő állatokat, hogy annak mindenki csodájára járt. És a deszkapriccs! Mindannyian tudtuk, hogy esténként előhozza az őrház mögötti rejtekhelyéről. Tilos volt a fekvés, de Bácsi fütyült erre. Segítettünk neki mindig. Cipeltük a maga faragta lábakat, és boldogok voltunk, ha mi is oda fekhettünk. Mindig azt hittem, hogy szolgálatban sohasem aludt el. Most, hogy erről kérdezem, hangtalanul nevet. — Dehogyisnem! Hetente legalább egyszer. De hát olyan alvás volt az, mint a nyúlé. Mindenre fölriadt az ember. És el is csíptek jó párszor ... Ha eat nem 5 mondja, sohasem hiszem el. Mert nála pontosabb embert nern tudtam elképzelni. — Tudod, mi a baj? — kérdi aztán utóbb, és keserűen nevet. — Ennél nagyobb már nincs Is a világon! Mindig szerettem én a bort, mert a borból terem minden. Az élet, az öröm, a vidámság, és a nóta. Én nagyon szerettem a bort. És most mégsem kell. Pedig az orvos mondta, hogy igyák. Hajtsak le minden nap kert-három pohárral. Nem megy. Ha a számra veszem a poharat, rosszullét környékez. Ez a baj. Ha a többi régi bakter megtudná ezt, talán ki is tagadnának. Tehervonat zakatol a síneken. Az öregasszony halkan súgja: — Ne haragudjon, fáradt az öregem . .. Németh Sándor Mit tettek 1962 óta a cigánylakosság helyzetének megjavításáért a nagyatádi járásban? (Tudósítónktól.) A Nagyatádi Járási Tanács V. B. legutóbbi ülésén Hamvas János vb-elnökhelyettes előterjesztése alapján megtárgyalták, hogy mit tettek a Politikai Bizottság határozata után az intézkedési terv megvalósításáért a járás politikai, tanácsi, gazdasági és tömegszervezeteinek vezetői. A beszámoló elemezte a cigánylakosság jelenlegi helyzetét és az utóbbi két év alatt megtett utat. A cigánycsaládok egyharma- da a községek belterületén lakik, kétharmada a falu szélén vagy elkülönült telepeken. A falvakba telepedett 94 család közül 38 állami vagy tsz-lakás- ban, 56 saját házban lakik. A határozat megjelenése óta 12 család jutott állami vagy szövetkezeti lakáshoz, és 21 család épített házat, tizennégyen OTP-kölcsönnel. Az építőknek a községi tanácsok, a tsz-ek és a lakosság egy része is segítséget nyújtott. Kedvezményes áron juttatott bontásból származó épületanyagot az ötvös- kónyi, a nagykorpádi, a nagyatádi és a rinyabesenyői tanács. Társadalmi munkával segítettek az építkezőknek Kisbajomban és Nagyatádon. Építőanyaggal támogatta a cigánycsaládokat a kutasi tsz és állami gazdaság. 183 cigány- család a lakosság többi részétől elkülönülten él még, ezek asszimilálódása a legnehezebb. Éppen ezért meg kell gyorsítani az építkezéseket a falvak belterületén. A cigánylakosság helyzetének megváltoztatásában meghatározó szerepe van a munkának. Munkába állításuk úgy lenne könnyebb, ha lakóhelyükön vagy ahhoz közel jutnának munkalehetőségekhez. 1962- ben mindössze 117 férfinak volt állandó munkahelye, jelenleg 220 férfinak és 31 nőnek van állandó munkaviszonya. A munkahely gyakori változtatása miatt azonban még több helyen idegenkednek a gazdasági vezetők a cigányok alkalmazásától. A jelenleg dolgozók zömét a tsz-ek (89 fő) és állami gazdaságok (84 fő) foglalkoztatják A múlt évben a járás kilenc tsz-ébe 62 cigányt vettek föl a közgyűléseken. Mikében 14, Kutason 11, Nagykorpádon 8 cigánycsalád lett a tsz tagja. Az 1964—65-ös tanévben 345 tanköteles korú cigánygyereket tartottak számon, közülük 321 járt rendszeresen iskolába. Az iskolába nem járó 24 gyerek szülei vándoriparosok, és mindig másutt telepednek meg. A szülői munkaközösségek különösen Kutason, Csökölyben és Mikében segítették a cigány- tanulókat ruhával, tanszerekkel. A felnőtt cigányok részére indított alapismereti tanfolyamok nem hozták meg a várt eredményt. A beiratkozottak a kezdeti fellángolás után lemorzsolódtak. Egy-egy tanévben tizenöt-húszán vizsgáznak sikerrel az analfabétatanfolyamokon. A cigánylakosságnak csak elenyésző része vesz részt a községek politikai, társadalmi életében. E téren még sok tennivalója akad a Hazafias Népfrontnak, a KISZ-alapszervezeteknek és a nőbizottságoknak. A vb meghatározta a tennivalókat is. Fontos helyen szerepel a cigánylakosság rendszeres, folyamatos, állandó munkába való állítása, az építkezések elősegítése, a lehetőségek maximális kihasználása. A bátrak sportja UISZORTLáTflSRf) fl FOLDS!)... magasban apró madárnak látszó gép ismét a repülőtér fölé érkezik. Gombostűfej nagyságú pontocskák válnak el testétől, és szédítő sebességgel zuhannak alá. Aztán mint fehér virágok nyílnak ki a fejünk fölött, s ütemes ringással ereszkednek egyre lejjebb. Földre ért az első, a második és sorban mind az öt ejtőernyős. Tompa puffanás, az ernyő néhány métert vonszolja őket, de gyakorlott mozdulattal megvetik lábukat, kibújnak a szíjak, zsinórok halmazából; néhány perc — Hányadik ugrása következik? — Jubilálok: ez a századik! — S még hány lesz ezután? — Legalább ezret szeretnék ugrani. A magasságmérő az ezresen áll. Horváth István parancsára egymás után tűnnek el a kis ajtóban az első ugrók. Mélyen alattunk kibomlanak az ejtőernyők, s látjuk, amint elérik a földet. Ezerötszáz- kétezer méter következik. Üdvözletét int Szofrán Ferenc is, és a gépben mór csak négy, nagy tapasztalattal rendelkező ejtőernyős marad. Felszállás előtt. Földhöz közelednek az ugrók. A repülőgép mind följebb köröz. Kaposvár házai apró dobozoknak látszanak. Kétezer-ötszáz méteren ugrik Gérgyi László, Vona János, Lukács György. Már csak a parancsnok marad a gépben. Ö is ugrásra készül. Hátára már korábban fölszerelte az ejtőernyőt, de az ugrásvezető csak akkor hagyhatja el a még, s az ölbe fogott ernyővel ott vannak a parancsnok előtt, és jelentik: — Az ugrást végrehajtottam ... Szinte izzik a forróságtól a kaposűjlaki repülőtér. Kezeslábasban, nehéz bakancsban, csizmában sürgölődnek az MHS kaposvári repülőklubjának ejtőernyősei: ernyőt hajtogatnak, készülnek a következő felszállásra, ugrásra. — Háromnapos kiképzésen vesznek részt azok a bevonulás előtt álló fiatalok, akik a honvédségnél is ejtőernyősök lesznek. De akadnak olyanok is, akik versenyszerűen foglalkoznak ezzel a sportággal, ök a nyári, illetve az őszi versenyekre, bemutatókra készülnek fel. A kaposváriakon kívül vannak itt meghívott versenyzők, oktatók Budapestről, Miskolcról, Nagykanizsáról, Dunaújvárosból — mondja Horváth István, az ejtőernyős szakosztály vezetője, a kiképzés irányítója. Felsorakozik a gép szárnya alatt az a tizenöt fiatal, aki újból meg újból tanúbizonyságot ad majd bátorságáról. — Az ernyőket ellenőrizni! — ad utasítást a parancsnok, majd ismerteti az ugrástervet, hogy ki hány méter magasan hagyja el a gépet: — Ezer méter ... ezerötszáz, kétezer... — A legtapasztaltabbak kétezer-ötszáz méterről ugranak. Felzúg a motor. Széles Ferenc és Kiszely Ernő kipróbálja a motorokat. A repülőgép nemsokára a levegőbe emelkedik. Az ugrók között ül Szofrán Ferenc kaposvári ejtőernyős. — Mióta űzi ezt a szép sportot? — Hatodik éve. — Nem hátráltatja munkájában? — Kőműves vagyok a vasútnál, inkább megkönnyíti a munkát Szofrán Ferenc a földön korolja. Horváth István az ugrást ellenőrzi. álló gépből a kiugrást gyagépet, ha a többiek rendben végrehajtották feladatukat. Horváth István 1951 óta ugrik rendszeresen, s vezeti az ejtőernyős szakosztályt. Van olyan hét, hogy minden estéje foglalt: oktatja, neveli azokat a fiatalokat, akik a bátrak sportjának űzésére vállalkoztak. Már csaknem négyszáz ugrást hajtott végre. Tavaly az országos versenyen második lett. Neveltjei: Szofrán Ferenc, Gérgyi László, Nagy Dezső, Bállá Sándor és a többiek elszakíthatatlan barátságot kötöttek ez-°l a nagy feevelmet és bátorságot követelő sporttal. A parancsnok ott áll az ajtóban, kezével búcsút int: — Viszontlátásra a földön! Mire leszállunk, Horváth István parancsnok és a többiek ernyőiket hajtogatják, készülnek a következő ugrásra. Szalai László JÖN! CSAK NÉHÁNY NAPIG! jON! A világhírű olasz MEDRANO CIRKUSZA megyében csak Kaposváron, július 14-t51 a vásártéren. Jegyét idejében biztosítsa! Elővétel a színházi jegyirodában. (95571)
