Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-10 / 161. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1965. július 1*. A vívó VB nyolcadik napja Nemere Zoltán párbajtőrvívó világbajnoki győzelme csütörtökön jobb hangulatot teremtett a párizsi vívó VB-n szereplő magyar kolónia körében. Pénteken a párbajtőr csapatbajnokság első fordulójával folytatódtak a küzdelmek. Magyarország a D-csoportba került Írországgal, Svájccal és Hollandiával együtt. Válogatottunk első ellenfele Írország volt. A szigetországiak nem késztették különösebb erőbedobásra a csapat tagjait, s csapatunk 13:3 arányú győzelmet aratott. Nem sokkal később megkezdődött a kard egyéni elődöntő. A három magyar versenyző közül Pézsa és Meszéna ezúttal is kitűnően vívott, és a lengyel Paw- yowskival, valamint a szovjet Mei- nylkowal együtt bekerült a hatos döntőbe. Bakonyi kiesett. Befejeződött a vigaszverseny is és eldőlt, hogy a hatos döntőbe került még Horváth Zoltán és a szovjet Rilszkij, aki Kovácsot verte ki. Dráva Kupa úszóverseny volt Barcson Több mint háromszáz induló versengett a Dráva Kupáért a Barcson megrendezett úszóversenyen. A kupát a Pécsi Dózsa csapata szerezte meg 201 ponttal; a Kaposvári Vasutas 129, Fűzfő 123,5, a K. Kinizsi 93, Lovászi 79, Szigetvár 21, Barcs 12,5, Nagyatád 5 pontot gyűjtött. Az egész évben edzést tartó Pécsi Dózsa győzelme nem volt vitás, bár ha az egy hónapi edzéssel rendelkező két kaposvári csapat teljesítményét nézzük, kiderül, hogy együtteseink több pontot szereztek, mint a pécsiek. Ez is arra mutat, hogy érdemes volna elgondolkodni azon, helyes-e az erők s zétf orgácsolása. Kaposvári szempontból a legjobb eredményt Kiss István, a K. Vasutas úszója érte el: a 100 méteres mellúszást 1:24.4 idővel nyerte. Ez az eredmény másodosztályú szintet jelent. Első helyen végzett még Varga Ibolya (K. Vasutas) a 100 m-es hát- és pillangóúszásban, Szabados Katalin (K. Vasutas) a 100 m-es mell- és pillangóban, Gundy Richard (K. Kinizsi) a 100 m-es hátúszásban. Ezenkívül győzött a K. Vasutas férfi és női vegygesváltója is. A gyermek- és újonc versenyzők között jól szerepelt Cséplő, Takács, a Kocsis testvérek, Varga, Sátori és Gelencsér. SPORTMŰSOR VASÁRNAP Üszás: Bács-Kiskun megye es Somogy megye közötti úszóviadal. Szabadság Strandfürdő, 10 ó. Atlétika: FTC—Somogy megye atlétikai verseny. Siófok, 11 ó. Kerékpár: Országúti és háztömb körüli kerékpárverseny a Lator István vándorserlegért. Rajt Kaposváron, a Béke Szálló elől 8 órakor. A háztömb körüli verseny rajtja Nagyatádon, a Budai-féle vendéglő előtt 14 órakor. Sorsoltak az MNK-ban Csütörtökön délután a Magyar Népköztársaság Kupa bizottsága kisorsolta a II. forduló mérkőzéseit. A III. csoport NB I-es csapata, a Pécsi Dózsa a K. Építőknek jutott ellenfélül. A K. Kinizsi a Vasas I. Bányász ellen játszik. Ez a csapat a Pécsi Ércbányász elleni 0:0-ás eredményével jutott tovább. A Marcali Honvéd ellenfele a Nagykanizsai Dózsa lesz. A Ba- latonboglári MEDOSZ a Pápai Textilest fogadja otthonában. Az NB II-esek az első fordulóban a Pápai Vasast verték 2:l-re. A VILÁG SPORTJA SOROKBAN A román labdarúgó kupa elődöntőjében két meglepetés született. A Pitesti Dinamó l:0-ra legyőzte a Bukaresti Dinamót, a másik ágon pedig a kolozsvári Stiinta jutott tovább a bukaresti Progresullal szemben. Ennek a mérkőzésnek az volt az érdekessége, hogy mivel kétszeri hosszabbítás után is 2:2 volt az eredmény, a döntőbe kerülést nem a szokásos sorsolással döntötték el. ösz- szeadták a csapatok játékosainak életkorát, s az egy évvel fiatalabb kolozsváriak »nyertek«. * * * Az eladósodott AS Roma több külföldi labdarúgó-csillagától meg válik. Már véglegesnek tekinthető hogy a nyugatnémet Karl Schnei Unger és az argentin Antonio Va lentin Angelillo a Milánhoz kerül Az előbbi »ára« 240 000, az utób bié pedig 208 000 dollár. Jósé Al- tafini, a brazil labdarúgócsillag ugyanakkor a Milántól vált meg és 480 000 dolláros lelépésért a Napoli csapatához szerződött. * * * Nagy érdeklődés előzi meg a portugál labdarúgó kupa döntőjét, amelyben a Beníica és a Setubal találkozik. A Setubal ugyanis az idén mór legyőzte a Benficát. A mérkőzés eredményétől függetlenül Portugáliát a Setubal képviseli a KEK-ben, mivel a Benfica az EK-ban szerepel. * * * A francia Michel Jazy hetvenezer gratuláló levelet kapott abból az alkalomból, hogy az elmúlt szerdán Helsinkiben az 5000 méteres síkfutásban kiváló eredménnyel megelőzte az ausztrál Ron Clarke-t. • * * A csütörtök esti nemzetközi atlétikai versenyen Helsinkiben újabb kitűnő eredmény született. A finn Jorma Kinnunen új finn csúccsal, a világ idei legjobb eredményével, 88,14 méterrel nyerte a férfi gerelyvetést. A lengyel Sidlo volt a második 83,80 m-rel és a világrekorder norvég Pedersen a harmadik 78,08 méterrel. * * * Az új-zél&ndi Peter Snell, a 8Ő0 és az 1500 méteres síkfutás olimpiai bajnoka megérkezett a csehszlovák fővárosba, hogy részt vegyen a Rosiczky-emlékversenyen. Snell kijelentette, hogy az európai túra után minden valószínűség szerint visszavonul a versenyzéstől. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Mesél a bécsi erdő. Balatonlel- lén. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Robbantsunk bankot. Főszerepben Louis de Funes. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete 5 és 7 órakor. (Július 11-ig.) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Nyugtalan nyár. Turistaszerelem. Jugoszláv film vígjáték. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: 65/10. világhíradó. Az előadások kezdete 4, 6 és 8 órakor. (Július ll-ig.) DÓZSA KERTMOZI Néma barikád. Csehszlovák filmfelújítás. Az előadás kezdete este 8 órakor. BARTÓK KERTMOZI Az aranyfej. Színes amerikai- magyar film. Az előadás kezdete este 8 órakor. LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ Műsoros ifjúsági táncest a kerthelyiségben 19—24 óráig. Július 11-én, vasárnap VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Matinéműsor: Vidám utazás. Az előadás kezdete de. fél 11 órakor. Robbants unit bankot. Szélesvásznú francia film vígjáték. Főszerepben Louis de Funes. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete 3, 5 és 7 órakor. (Július ll-ig.) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ Matinéműsor: Dollárpapa. Az előadás kezdete de. fél 11 árakor. Nyugtalan nyár. Turistaszerelem. Jugoszláv filmvígjáték. Korhatár nélkül. Kísérőmüsor: 65/10. világhíradó. Az előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor. (Július ll-ig.) DÓZSA KERTMOZI A négy szerzetes. Olasz film. 10 éven aluliaknak nem ajánlott. Az előadás kezdete este 8 órakor. BARTÓK KERTMOZI Az arany fej. Színes amerikai- magyar film. Az előadás kezdete este 3 órakor. LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HA 7 Harmadik félidő. Szélesvásznú szovjet film. Korhatár nélkül. Az előadások kezdete fél 4, fél 6 és fél 8 órakor. 19—24 óráig: Műsoros ifjúsági táncest a kerthelyiségben. BALATONI MOZIK MŰSORA Július 10-én, szombaton BALATONMARIA A Tenkes kapitánya II. Magyar ifjúsági kalandfilm. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Magyar Híradó; 65/11. világhíradó. BALATONFENYVES A csillagok alatt. Spanyol filmdráma. 10 éven alulialtnak nem ajánljuk. JfeNYÖD (T felesvásznú fedett kert: kax Linder társaságában. Film- Összeállítás a vígjáték aranykoraM űvelődés—szórakozás ból. Francia film. Korhatár nélkül Kísérő műsor: Csillagunk a Nap. FONYÓD Szélesvásznú terem; A pásztorkirály. Színes bolgár történelmi film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Halmazállapotok. BALATONBOGLÁR Kellemetlenkedők. Noel_Noel francia filmszatírájának felújítása. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: 65/3. vil'ághíradó; Tapéta; Egy kiállítás képei. BALATONLELLE Szélesvásznú fedett kert: Mi olaszok, és a nők. Magyarul beszélő szélesvásznú olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az első előadáson! Háry János. Kodály Zoltán daljátékénak színes, szélesvásznú filmváltozata. Korhatár nélkül. A második előadáson! BALATONSZEMES Szélesvásznú kert: Vörös és fekete I—II. A világhírű francia film felújítása. Főszerepben Gerard Philippe és Danielle Darrieux. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. BALATONSZARSZÖ A kőszívű ember fiai I—II. Jókai Mór regényének színes, szélesvásznú, kétrészes filmváltozata. Korhatár nélkül. BALATONFÖLDVÁR Szélesvásznú fedett kert; Egy nyáron át táncolt. Történet két fiatal tragikus szerelméről. Svéd filmíelújtás. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. ZAMÄRDI Szélesvásznú kert: Párduc I—II. Lampedusa regényének díjnyertes, színes, szélesvásznú olasz filmváltozata. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: ö. SIÖFOK Szélesvásznú terem: Szemet szemért. Magyarul beszélő, szélesvásznú olasz film zatíra. Főszerepben Alberto Sordi. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Kísérő műsor: K.vül a pályán; Térábrázolás a festészetben. Az első előadáson! Bolondos história. Magyarul beszélő csehszlovák filmszatíra. Második előadáson! SIOFOK Szélesvásznú kert: A párduc I—II. Lampedusa regényének színes, szélesvásznú olasz filmváltozata. Korhatár nélkül. Július 11-én, vasárnap BALATONMARIA A Tenkes kapitánya II. Magyar ifjúsági kalandfilm. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Magyar híradó; 65/11. világhíradó. BALATONFENYVES Szélesvásznú: A csillagok alatt. Spanyol filmdráma. 10 éven aluliaknak nem ajánljuk. FONYÓD Szélesvásznú fedett kert: Max Linder társaságában. Film- osszeállítáS á Vígjáték aranykorából. Francia film. Korhatár nélkül. Kísérőműsor: Csillagunk a Nap. FONYÓD Szélesvásznú terem: Matinémüsor: Ordasok között. A pásztorkirály. Színes bolgár történelmi film. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: Halmazállapotok. BALATONBOGLÁR Matinéműsor: Bogáncs. Kellemetlenkedők. Noel-Noel francia filmszatírájának felújítása. Korhstái nélkül. Kísérő műsor: 65/3. világhíradó; Tapéta; Egy kiállítás képei. BALATONLELLE Szélesvásznú fedett kert: Mi olaszok, és a nők. Magyarul beszélő szélesvásznú olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az első előadáson! Háry János. Kodály Zoltán daljátékának színes, szélesvásznú filmváltozata. Korhatár nélkül. A második előadáson! BALATONLELLE Park: Vörös és fekete I—II. A nagy sikerű francia film felújítása. Főszerepben: Gerard Philippe és Danielle Darrieux. 14 éven aluliaknak nem anjáljuk. BALATONSZEMES Szélesvásznú kert: Vörös és fekete I—II. A világhírű francia film felújítása. Főszerepben: Gerard Philippe és Danielle Darrieux. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. BALATONSZÄRSZO Szélesvásznú: A kőszívű ember fiai I—n. Jókai Mór regényének színes, szélesvásznú filmváltozata. Korhatár nélkül. BALATONFÖLDVÁR szélesvásznú fedett kert: Egy nyáron át táncolt. Történet két fiatal tragikus szerelméről. Svéd filmíelűjítás. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. ZAMÁRDI Szélesvásznú kert: Párduc I—II. Lampedusa regényének díjnyertes, színes, szélesvásznú olasz filmváltozata. Korhatár nélkül. Kísérő műsor: ö. SIOFOK Szélesvásznú terem: Matinémüsor: Ballada a katonáról. Szemet szemért. Magyarul beszélő, szélesvásznú olasz filmszatíra. Főszerepben. Alberto Sordi. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Kiférő műsor: Kívül a pályán; Térábrázolás a festészetben. Az első előadáson! Bolondos história. Magyarul beszélő csehszlovák filmszatíra. A második előadáson! SIÓFOK Szélesvásznú kert: A párduc I—n. Lampedusa regényének színes szélesvásznú olasz filmváltozata. Korhatár nélkül. Hl R E K likasát** mmp JULIUS 10 Időjárás Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, néhány helyen zápor, zivatar, élénk, a Dunántúlon időnként még erős északnyugati szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 19—23 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap 11 órakor 21 fok volt. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 6 órakor 12,4 fokot, déli 12 órakor 21 fokot mértek. A Nap kél 3.56, nyugszik 19.41 órakor. A Hold kél 17.15, nyugszik 1.14 órakor. Évfordulónaptár Ma 25 éve, 1940. július 10-én, Vichy kaszinójának egyik termében Laval rábírta megalázkodó parlamentjét, hogy kimondja önnön feloszlását, és ezzel megfojtotta a Francia Köztársaságot. Az illegális L’Humanité-ben ugyanezen a napon jelent meg a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának történelmi jelentőségű kiáltványa, amely ellenállásra és nemzeti felszabadító harcra hívta fel a népet. »Nem megvert tábornokok, zavarosban halászó üzletemberek, levitézlett politikusok emelik ki Franciaországot elesett- ségéből. Maga a nép a nemzeti és társadalmi felszabadulás hajtóereje. Csak nemes eszményekért lángoló, bátor és bizalommal telt munkásosztály körül alakulhat ki Franciaország szabadságáért, függetlenségéért, újjászületéésééért küzdő front« — hangoztatta a kiáltvány. A lottó nyerószámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatója szerint Csepregen. a szabadtéri színpadon megtartott sorsoláson a 28. játékhéten a következő számokat húzták ki: 8, 21, 61, 65, 76. — 483 570 forint értékű könyvet adtak el a kaposvári üzemi bizományosok az év első hát hónapjában. — Az aratók ellátásáért. A kaposmérői termelőszövetkezet egy fogatot állított be, hogy az aratóknak hűsítő italokat, cigarettát, fagylaltot szállítson. A gazdaság huszonnégy aratópárt szervezett a kézi aratásra. A községből eljáró, ipari vállalatoknál dolgozók közül ugyancsak huszonnégy ^ratópárral kötöttek írásbeli megállapodást. — Több mint hatvanhat- millió forinttal emelkedett a takarékbetét-állomány az idén SomomrV>an. Ezzel jelenleg 513 millió forint betétet őriz az OTP. — HATALMAS ERDŐTŰZ PUSZTÍT Dél-Franciaországban. A viharos erejű misztrál által táplált tűz tíz kilométer széles és hét kilométer mély szakaszon pusztít és nyomul előre. Különösképpen a Bandol melletti dombvidéken elterülő falvakat fenyegeti veszély. Jelentések szerint Sanraryban a lángok már a nyaralók falát nyaldossák, a gyermekeket és öregeket már elszállították a városból. — EMBERRABLÓK. A Nevada állambeli Tonopahban a rendőrség több napos hajtóvadászat után bekerített két szökött fe- gyencet. A 30 éves Wilbur Grey és a nálánál hat évvel fiatalabb társa, Kari Bowles kedden az oregoni Portlandban 14 000 dollárt rabolt egy bankból, majd menekülőben egyikük agyonlőtt egy rendőrt. Ezután az autóstop különös módszerét választották: mit sem sejtő autósokat revolverrel állítottak meg, és arra kényszerítették őket, hogy autózzanak velük a következő menedékhelyükre, tudván azt- hogy a rendőrség nem mer tüzet nyitni a gépkocsira, mert félti a túszok életét. Hat ilyen autót raboltak el rövidebb-hosszabb időre. Csütörtökön a késő esti órákban Sacramentóban betörtek egy magas rangú állami tisztviselő, Hale Champion pénzügyi tanácsos otthonába. Revolverrel arra kényszerítették Ch&mpiont, feleségét és apró gyermekét, hogy tartsanak velük kocsin. A két banditát később elfogta a rendőrség. — Kertmegnyitó műsoros estet tart ma az ÉDOSZ Művelődési Ház Kaposváron. — 23 600 forintot ajánlottak fel az árvízkárosultak megsegítésére a Somogy megyei Gyógyszertári Központ dolgozói. — Kukoricalopásért ötszáz forintra bírságolta a Kaposvári Járási Tanács szabálysértési előadója Dörömböző Mihály somogyszili lakost, és kötelezte az okozott kár megtérítésére. — Négymillió forintot fizetett ki az OTP megyénkben az iskolai takarékbélyegekre a múlt hónap végén. . — Iparvágányt kapott Barcs új üzeme. A nehéz vasszerkezetek rakodásához szükséges vágányhálózatot a napokban adták át rendeltetésének. — Másfél millió forint értékű exportmunkát végeznek idén megyénk kisiparosai. Több somogyi és fővárosi üzem kötött bérmunka-szerződést kisiparosokkal. — REPÜLÖSZERENCSÉTLEN- SÉG KANADÁBAN. Csütörtökön éjjel Brit-Kolumbiában felrobbant a kanadai légitársaság Vancouverből Wnitehorse felé tartó DC—60 típusú repülőgépe. A legutolsó jelentések szerint a gépen 47 utas — köztük sok gyerek — és 6 tagú személyzet tartózkodott. A repülőgép Prince Geor- ge-tól mintegy 150 kilométerre sziklás vidéken zuhant le, miután a levegőben felrobbant. A jelentések szerint a szerencsétlenséget senki nem élte túl. — Egymillió-háromszázezer forintot költenek ebben az évben a barcsi járás úthálózatának karbantartására, illetve felújítására. — A Kaposvári Középfokú Mezőgazdasági Technikum levelező tagozatán az 1965—66. tanévre jelentkezni lehet fölvételre az iskolában, Kaposvár, Kossuth tér 2. címen. Csak a 17. életévüket már betöltötték vehetők fel. A kihelyezett osztályokba jelentkezők is a megadott címen érdeklődjenek. A terv szerint kihelyezett osztályokat indít az iskola Tabon, Marcaliban és Barcson. Bővebb tájékoztatást és a fölvételi vizsgakérdéseket kérésre az iskola megküldi. (3120) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal közüljük, hogy Nosztányi Józsefné szül. Gyura Erzsébet hosszas betegség után 68 éves korában elhunyt. Temetése kedden délután 2 órakor a Nyugati temetőben lesz. A gyászoló család. (2591) APRÓHIRDETÉSEK Eladó kétszobás, elő- szobás, konyhás, kamrás, pincés kertes ház beköJtözhetőséggel. Kaposvár. Beloiannisz u. 83. (95761) Kaposváron, Erdősor u. 105. számú új házrész elfövi alhatóan eladó fizetési kedvezménnyel _________(95723) j iEMaan Házhelyek eladok Kaposváron, Madár utcában (Cseri erdő alatt). Érdeklődni lehet helyszínen Fodor Sándornál. (2584) Eladó a kaposmérői szőlőhegyben 1500 négyszögöl szőlőnek való föld gyümölcsössel. téglapincével. Cím a kiadóban. (2583) 750-es Zündapp terepjáró, nagy teheroi- rású oldalkocsis motorkerékpár alkatrészekkel együtt öregség miatt elad 5. Horvátn István, Igái, Vöröshaa- sereg útja 23. (2567) Kétszoba-konyhás családi ház beköltözhetően eladó. Kaposvár, Tavasz u. 24. Érdeklődni lehet egész nap ugyanott. (2589) Vasajtó (üveges, új), 190x85-ös, eladó. Nagyberki, Bertalan. (§8774) Kaposváron 3 szobás családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklőd: ni: Április 4. u. 12., Cserencsicsné. (2593) Eladó egy darab 12 kalapácsos daráló 7—8 mázsa teljesítménnyel, 1 db 4,7 kW teljesítményű villanymotor, 1 db zöld asztali tűzhely. Kaposvár, Badacsony u. 7. (95755) Kifogástalan állapotban levő 125-ös Csepel eladó. Kaposvár, Bem utca 43. (2595) Eladó Kaposváron Géza u. 27. számú ház, kétszoba-összkomf o r- tos lakrész elfoglalható. Két utcai szoba elcserélhető szoba-kon y- hás lakásért. Érdeklődni vasárnap 5-től, hétfőn 12-től. (95776) Emele tes, közműves. beköltözhető épület Kaposvár belterületén eladó. Alakítással társasháznak, négy lakás céljára alkalmas. Érdeklődni július 14-től. Cím a kiadóban. (2978) Kétsebességes Terta magnetofon eladó. Kaposvár, Domb u. 33., Gyulai. (95759) Elhalálozás miatt eladó Lengyeltótiban egy kézi hajtású szik- víztől Lő gép üvegekkel, fölszereléssel együtt és egy teljesen új kocsi. Érdeklődni lehet Gábriel János asztalosnál. (2594) Fonyódon Zalka Máté u. 2. alatti 90 négyszögöl telek — ikervilla építésére alkalmas — eladó. Érdeklődni Kaposvár, Kölcsey u. 53/a. (95758) Barcson kétszobás családi ház elköltözés miatt olcsón eladó. Érdeklődni : Barcs, Rákóczi u. 22., Németh. (3979) Eladó Kaposvár, Füredi u: 18/a számú ház, amelyből két szoba, mellékhelyiség azonnal elfoglalható. (95760) Kétszobás, összkomfortos, kertes családi ház OTP-k ölesön nel azonnal elfoglalhatóan eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Szántó I. u. 50/b, I. 2. _______j93763) K aposvár, Hegyi u. 24. számú kétszobás családi ház sürgősen beköltözhetően eladó. (95771) Kaposváron, Szigetvári u. 128. alatt házhely eladó. Érdeklőd- ni ugyanott. (95772) Pianínó eladó. Ajánlatokat 95766. számra a hirdetőbe kérünk. (95766) Siófokon kétszobás házat vennék, vagy szegediért cserélnék. »Balatonhoz közel S. 120627« jeligére címet a szegedi hirdetőbe. (120627) Kaposváron Sopron \i. 2. alatti családi házamat OTP-kölcsÖnnel eladnám, vagy egyszobás, kertesért elcserélném megegy ?zéssel. (95731) 4 tonnás és 2,5 tonnás gumis kocsik príma állapotban eladók. Kiss. Kaposvár, Szegfű u. 18. (957’5) Kaposvár, Domb u. 56. számú egyszobás- konyhás ház fizetési kjedvezm énnyel eladó. (95729) Részletre eladó vagy bérbeadó páncéltőkés rövid zongora. Érdeklődni: Kaposvár, Postahivatal, 4-es ablak. ötvösné. (95719) Belvárosban háromszobás, összkomfortos házrész társasházban beköltözhetően eladó. Kaposvár, Bajcsy-Zsi- linszky u. 98., Takács. Érdeklődni de. 10—18 óráig. _____ (95728) K étszobás, kertes családi ház a város legszebb helyén beköltözhetően eladó. Ara 100 000 Ft. Érdeklődni: Kaposvár, Losonc utca 15., Feies. (95734) Kis családi ház be- köllö^botő'n el^dő. Kaposvár, Vöröstel^k u. 47. (95739) Budapest környékén, Aszódon, főútvonal mellett közművesített családi ház eladó. 3 szoba-összkomfort beköltözhetően. Kaposvári csere lehetséges. Ajánlatokat 95740. sz. a hirdetőbe.________(95740) E ladom Kaposvár, Beloiannisz u. 60. alatt épülő két és fél szobás, földszintes öröklakásomat. Ajánlatokat 95746 sz. a hirdetőbe. Eladó Kaposvár, Szigetvári u. 14/a számú ház, egyszobás, összkomfortos építési lehetőség van, autóbusz- megállótól egy percre. ___________ (95744) 83 3 négyszögöl gondozott szőlő, gyümölcsös hétvégi házzal és boroskamrával — megosztva is — eladó, esetleg kisebbre cserélhető. Érdeklődni helyszínen: Balatonmária, III. szakasz, Árvácska út 46., Papp Bálint.___________(71531) M egbízásból kb. 13 q szemes tengeri eladó, Ara megegyezés sze-* rint. Magyaregresj posta.________(9573£| O TP-kölcsönös, kér* tes családi sarokba# beköltözhetően eladó. Kaposvár, Jutái út 21.