Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-01 / 153. szám
SOMOGYI NÉPLAP 5 Csütörtök, 1965. július 1. ÖNGYILKOS PILÓTÁK E urópában már fegyver-nyugvás volt. A zilált földrész hozzáfogott a romeltakarításhoz, a fasizmus anyagi és szellemi rombolásának felszámolásához. 1945. május 8-án »hivatalosan« is véget ért a II. világháború. De csak Európában! Ázsia, Távol-Kelet térségében Japán komi szorult a hurok, de még harcok folytak, elkeseredett kilátástalan vérontás. Ekkor tűntek fel a ka- mikaze-repülők. A hadviselés történetének példa-arzenáljában is nehéz az öngyilkos pilóták tettét elhelyezni. A húsz érvvel ezelőtti létük nem is arra ad magyarázatot elsősorban, hogy mire képes a módszeresen fölhevített idegzet, hanem adalékot szolgáltat a fasizmusnak ahhoz a tulajdonságához, ahogyan az embert értékelte. Húsz év után kereste föl az olasz Epoca című lap munkatársa a volt kaimikaze-repülők egyik parancsnokát, s a beszélgetés nyomán feltárul az öngyilkos pilóták sorsa. A pilóták búcsúlevelet írtak Húsz év telt el attól a naptól fogva Okinawán, de én úgy emlékszem, mintha ma történt volna. 1945. március 23-a volt és a szigetem, ekkor kezdődött az amerikaiak nagy támadása. Mi körülbelül 56 ezren voltunk, 56 ezer katona, az ellenség létszáma: 183 000. Hajnalban az óceánon elszabadult a pokol. A páncélosok, a cirkálok, a torpedóvadásizok apokaliptikus ágyúzásba kezdtek, miközben a repülőrajok ezrével szórták bombáikat. A Shuri-kastélybain, a dombtetőn Mitsuru Ushijima tábornok összehívta a vezérkar tisztjeit. Nagy nyugalommal mérlegeltük a helyzetet, s megértettük, hogy az okinawai lesz az utolsó csata Japánért. Vagy megállítjuk az amerikaiakat, vagy vége a császárságnak. Hosszú viták után Ushiji- ma tábornok felém fordult, és azt mondta: — Jin ezredes, készítse a ka- mikazéit holnap reggelre, és adjon parancsot a támadásra! Figyelmesen végighallgattam, tisztelegtem, és elindultam a nahai repülőtérre, ahol már készenlétben volt Hiro- mori főhadnagy és az emberei. Mialatt az autó rohant, semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy én tulajdonképpen a halál hírnöke vagyok. Naomichi Jin ezredes kis üzleti helyiségében beszél, Tokio Shinju nevű kerületében, ötvenhárom éves, világos ruhát visel, s ebben olyan, mintha éppen most érkezett volna vidékről. Mint akitől nagyon távolt áll az egyszeri cím: az okinawai bázis — Tokutoetsu Kogekí Tai — pilótáinak stratégiai parancsnoka. Tokubetsu Kogeki Tai — ez volt a hivatalos neve a kamikazéknak, és különleges támadó csoportokat jelentett. A hivatalos jelentésekben a kifejezés egyszerűen csak Tokkó volt, különleges támadás. — Amikor azon a szomorú reggelen megérkeztem a nahai repülőtérre — folytatta Jin —, Hiromori főhadnagy már várt. Aztán a parancsnoki szobába mentünk, és csendben hallgatta a hadműveleti parancsot. Mialatt én a halál szavait tolmácsoltam, Hiromori szempil- láit sem rezdítve nézett engem Parancsnoka előtt nem akarta mutatni érzelmeit, amelyek, tudom, megviselték őt. Amikor befejeztem, bajtársaihoz ment, és elismételte előttük az imént hallott parancsot. Az emberek, akik a rákövetkező nap hajnalán Nahából útnak indulnak majd az első feladatra, tízen voltak. A főhadnagy és kilenc pilóta, azaz három raj. A menetrend ismeretes volt. A pilóták még egyszer elien- őrizték gépüket, aztán szüleiknek írtak, és a leveleket nekem adták át. Semmi különös búcsúszertartás nem volt, kiosztottuk. az élelmiszeradagokat, Ennyi történt. Az üzemanyag csak a célig elég Március 24-én reggel négy órakor Hiromori főhadnagy ébresztette bajtársait. Az öngyilkos pilóták fölvették a repülőruhát, és egyik a másiknak segített a sisak körül megkötni az acimakit, a szamurájok bátorságának szimbólumát. A fehér szalagot, amelynek közepébe a felkelő nap vörös korongját festették. Mi ezt jó jelnek tartjuk és a viselője azt reméli, hogy ha meghal, lelke a magasba jut. Hiromori emberei ezután megittak egy-egy csésze sakét. s aztán a gépekhez mentek. A vadászgépekről levették a ponyvát, a pályát sem lehetett még látni, homály borította. Megtöltötték az üzemanyagtartályokat, de csak félig, egyetlen útra, odafelé ... Üdvözöltem Hiromorit, s aztán Ushijima tábornokkal együtt felmentünk a Shuri dombra. Fél hat felé, amikor keleten már fényesedért az ég, a mi tíz kamikazénk elstartolt Jól lehetett látni, amint áthúztak a dombok fölött és mind magasabbra emelkedtek. Aztán az óceán felé fordultak, arra, amerre az amerikai hajók tartózkodtak. A tábornok és én messzelátóval követtük őket Hiromori — aki a három rajt vezette — egyszer csak körözni kezdett, emelkedett, majd támadásba lendült A tíz gép egyidejűleg követte, mindegyik kiválasztotta a maga hajóját, a célpontot: néhánynak sikerült is célba jutni. Mások a le- vegőbgin robbantak fel, tüzérségi találattól. De hát kik voltak a kamikazék? A haditengerészet és a légierők kötelékéből 1465 pilóta áldozta fel önmagát, amikor az Egyesült Államok inváziós flottájának hajóira vezette gépét. A legalaposabb akciót 1945. április 6-án végezték, amikor 355 öngyilkos pilóta egyidejű támadást hajtott végre a Ya- gachi-öbölben levő hajók ellen. Közülük senki sem tért vissza a támaszpontra. A gépeken nem volt rádió, így tehát attól a pillanattól fogva, ahogy fölemelkedtek a kifutóról, más nem követte útjukat, csak a halál. Nyomukban is a pusztulás járt: 28 amerikai hadihajó egységet süllyesztettek el, további 225-öt súlyosan megrongáltak. Áldozatuk azonban gyakorlatilag nem sokat jelentett. A partra szálló egységek gyülekeztek a legnagyobb sziget körüL A kamikazék — magyarázza az ezredes — a háború vége felé születtek, amikor Japán fölött már elmúlóban volt a háborús dicsőség. Usaburo Suzuki főhadnagy 1944. szeptember 22-én Zéró nevű 14 gépből álló alakulatát vezette amerikai repülőgép-anyahajak felé, amelyek támadásra készültek a manilai japán támaszpontok ellen. A Zéró vadászgépekből állt, de mindegyik vitt egy 250 és két 60 kilós bombát is. Az a terv, hogy 1000 vagy 2000 méterről dobhassák terhüket a hajókra, a nagy tüzérségi tűz miatt csak ritkán sikerült. Ezért a főparancsnokságról néhány tiszt javasolta, hogy hozzanak létre olyan különleges csoportot, amelynek pilótái készek feláldozni az életüket is azért, hogy megtörjük az ellenség erejét. Akkor már eldőlt: repülőgép- gyártásban sohasem érjük el és különösen nem múljuk felül az amerikaiakat. Tehát nincs más hátira, mint a szörnyű terv: robbanóanyaggal megrakott embereket kell dobni az ellenséges hajókra. Az elhatározást éles viták előaték meg. Sok tiszt még a gondolattól is irtózott, hogy a pilóták életüket adják a robbanásért. A háborúban meg lehet halni, mondták, de semmiféle katonai szabálykönyv nem írja elő, hogy meg kell halni. De az ellenvetések mit sem értek. A Fülöp-szigetek elleni támadás után, a főparancsnokság kioo- csátotta a halál önkénteseinek toborzásáról szóló felhívást. A leszállást nem tanulták Aránylag sokan jelentkeztek. Elsőként a haditengerészet és a légierő pilótái, mások a három központi kiképzőhelyről jöttek. Az utóbbiak főleg azok a diákok voltak, akik 16—17 éves fejjel katonai akadémiára jelentkeztek. A kamikazé növendékeket Yakarennek hívták. A kiképzés rövid volt, mert a háború egyre melegebbé vált, és a Japán által megszállt terület napról napra kisebbedé tt. Mindössze 15 lecke elég volt már ahhoz, hogy az öngyilkos-jelölt elvégezhesse feladatát. Légiharcba sohasem bocsátkozhattak, feladatuk tehát csak az volt, hogy gépüket az ellenséges hajóra vezessék. Semmi egyéb kiképzést, nem is kaptak. Csak a legegyszerűbb elemelkedési módot és a repülőgépük irányítását tanulták meg. Gépeiket egyébként a lehető legszegényebb módon szerelték föl. A kiképzés már nem terjedt ki a földetérésre, a leszállási manőverekre, azért, mert a kamikazék sohasem térnek vissza... A kamikazé pilóták bevetése rendkívül nehéz dolognak bizonyult. Szinte kétségbeesett kísérletet kellett tenniük, hogy túljussanak az amerikai tűz- függönyön, s ez sok áldozattal járt. Sok gépet már akkor lelőttek, amikor éppen csak megjelentek a hajók fölött. Gondot okozott a támadás helyes időpontjának kiválasztása. A fényes nappal végrehajtott vállalkozás közül egy sem járt eredménnyel. A radarral dolgozó ellenséges légvédelem könyörtelenül leszedte a gépeinket. Ezért kétféle időpontot tartottunk alkalmasnak a támadásra: a hajnalt vagy az al- konyatot Ugynakkor arra törekedtünk, hogy a repülés a lehető legrövidebb ideig tartson, Legföljebb 40—50 kilométert tettek meg a gépek a támaszponttól a célig. Mert ezek a kis gépek csak úgy voltak hatásosak, ha váratlanul bukkantak elő a félhomályból. Erre a harcmodorra semmiféle szatókönyv nem volt. Magunknak kellett kikutatni mindent. Például, hogy miképpen lehet matematikai pontossággal megcélozni a hajóhidat? Hogyan lehet elkerülni az ellenség cseleit? Melyik az a legkedvezőbb magasság, ahonnan meg lehet kezdeni a zuhanásit? A horizont mely pontjáról közelítse meg a kamikazé a kiválasztott hajót? Ajánlatosabb-e a víz színén repülni és egyetlen szárny csapással vágni az ellenségre vagy pedig a magasból zuhanni, mint a sólymok? Sok kamikazé pilóta zuhant le addig, amíg ezeket megtanultuk. A legtöbben a magasból akartaik a hajóra vágódni, de gyakran a cél mellett fúródtak a vízbe. Mi azt tartattuk, hogy a módszer: egyetlen »fejesugrással« megcélozni a hajóit — eredménytelen vállalkozás. Ezért minden egyes alkalommal, amikor támadásra adtam parancsot, megjelöltem a leghelyesebb megközelítési módot is. Természetesen az én elveim mindig is csak elvek maradtak, mert hiszen minden pilóta azt a módot választotta a támadásra, amit az utolsó pillanatban a legjobbnak tartott. De hogy ne veszítsük el haszontalanul az embereket, a gépeket, szükségesnek látszott megtartani azokat a taktikai normákat, amelyeket kidolgoztunk: a gép a horizonthoz viszonyítva 50 fokra merüljön, és innen célozza meg a hajóhidat vagy az anyafiajó repülőgép- daruját. Így a legeredményesebb a támadás. Akik életben maradtak Az iskolai propaganda hatására az önkéntes jelentkezőik száma elérte a 4500-at. Körülbelül 2500-an meghaltak a támadások során — tehát eredmény nélkül —. és csak 475- nek sikerült eljutni a kiszemelt hajóra. Közülük 45-öt elsüllyesztettek s mintegy százat megrongáltak. Másakat vagy a légvédelem szedett le, vagy tengerbe zuhantak, mielőtt még a »hajóikat« kiválaszthatták volna. Ez utóbbiak főleg üzért, mert a repülésük hosz- szabb ideig tartott, mint amennyi üzemanyaggal rendelkeztek — a kiszámított célpontig Űjabb 2000 öngyilkos jelölt úgy maradt életben, hogy bevetésükre már ne mvolt idő. De közülük senki sem kérkedik a múltjával, sőt nem szeretik, ha felismerik őket Tartanak valakitől? Nehezen hihető. Inkább arról van szó, hogy rádöbbentek: amikor társaik vállalták az öngyilkosságot a császárért, tulajdonképpen gyilkosság történt ... Gyilkosság sorozatban: először lélekmérgezéssel s aztán valóságosan is. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy akiknek a bevetésére már nem került sor, egyetlen egyszer léptek ki a politikai közönyből: halott bajtársaik emlékművének felavatásakor. Oda építették az emlékoszlo- •pot, ahol tábornokaik harakirit követtek el, de hogy az utókor az öngyilkos pilóták sorsából vonja a tanulságot ás ne az öngyilkos tábornokokéból. Július 2-án NYÍLIK A B A L A T 0 N L E L L E I P A R K F I L M S z í N H A Z MŰSORON: július 4-ig AZ ÖREG HALÁSZ ÉS A TENGER Hemingway Nobel-díjas kisregényének »sínes, amerikai filmváltasata. Fősserepben t Speneer Traey Korhatár nélkül Kíséri műsort Magyar híradó, Gépjármüvesetőknek saél _______________(3090) K . E. ÖNKÉNTES IFJÚSÁGI TÁBOROK Az utóbbi években összesen mintegy 140 000 fiatal volt a nyári önkéntes ifjúsági táborok részvevője. Az idei nyáron a múlt évhez hasonlóan mintegy 27 000 egyetemi és középiskolás hallgató vesz részt a nyári táborokban. Az idén 31 központi és nyolc önálló egyetemi tábor várja az önként jelentkező fiatalokat. Huszonnégy táborban mezőgazdasági munkát végeznek fiataljaink. A Bács megyei Hosszúhegyen, Kiskőrösön és a Soroksári Fé- teri-majorban idén a fiúk is részt vesznek a növényápolásban és a zöldség-, valamint a gyiimölcsszedésben. A négy táborban utat, csatornát építenek, patakot szabályoznak, a Balaton melletti Révfülöpön pedig vasútrekonstrukciós munkálatokat végezhetnek a fiúk. Újszerű feladatot jelent a Százhalombattán foiyó vegyipari építkezés. A tavalyihoz hasonlóan idén is nyolc egyetemi építőtábort hoztak létre: Budapesten és Pécsen kettőt, Gödöllőn, Miskolcon, Egerben és Szegeden pedig egyet. A táborok napi hatórai munka után a szórakozás lehetőségeit is biztosítják. Sportpályák, kultúrműsorok, filmvetítések és kirándulások ígérnek a munka után kellemes szórakozást.
