Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-20 / 169. szám
Somogyi Néplap fi7 ';M*MP MÉRVÉI RITÓTTSÁCA ES A MEGYÉI TANACS LAPJ A SZEGÉNY ÁRVÁK SZOMBAT DÉLUTÁN A* oldalkoeais motorkerékpár vezetője nevetve int az út mentén álldogáló, karjukat fölemelő fiúknak, hogy siet, nincs ideje utast fölvenni, s még nagyobb gázt ad. A motor szinte repül. Egy dömper megy előtte, előzni kell, de bukkanó következik. Tétovázásra nincs idő. Hirtelen lendülettel balra csavarja a kormányt. Arca eltorzul a rémülettől. Fékezne, rántaná vissza a motort, de már késő ... A motorkerékpár valósággal belefúródik egy hatalmas teherautóba. Ebrzalmas kiáltás hallatszik, aztán csak az ösz- szeroncsolódó motor zaja, amint a teherautó sodorja, tiporja maga előtt. Autók, motorok állnak meg, emberek rohannak a roncshalmazhoz, hogy ha még lehet, segítsenek. De amint meglátják, hogy mi maradt a néhány perce még jókedvű emberből, el- szörnyedve emelkednek föl. Megérkezik a rendőrségi kocsi, tanúkat hallgatnak ki, mérik a gépkocsi féknyomainak hosszát. — A motoros volt a hibás, úgy hajtott, mint az őrült... — Mehetett legalább száz kilométeres sebességgel... — A tehergépkocsi vezetője nem tehet a gázolásról... — Képtelenség lett volna megállni vagy kikerülnie az összeütközést — vallják a tanúk. Idős, tapasztalt ember a teherautó pilótája. Sok balesetet látott már, most mégis sápadtan, reszketve ül az árok szélén, egyre csak ezt hajtogatja: — Meg akartam állni. Fékeztem, higgyék el... Nekem is van családom, tudom, hogy mindenkit hazavárnak ... Hogyan üljek még egyszer a kormánykerék mellé? A motoros véres, szétszakadt kabátjából előkerül a szinte alig olvasható személyi igazolvány. A jegyzőkönyvbe fölveszik az áldozat adatait: «Sióiba Károly, született 1929-ben, nős, lakik Felsőgödön ... « * * * A karcsú törékeny fiatal- asssony szinte megdermedve áll a kapuban, s egyre csak a táviratot olvassa, összefolynak előtte a betűk, nem tud, nem akar hinni a szemének: »Értesítjük, hogy férje a 7-es számú főútvonalon közlekedési baleset áldozata lett... A nála talált pénz és okmány átvétele, valamint a temetésről való intézkedés végett haladéktalanul keresse föl a székesfehérvári rendőrkapitányságot...» — Karcsi, Karcsikám! ... — tör ki belőle a hirtelen fájdalom. Akkor tér magához, amikor kislánya és kisfia a ruháját rángatja. — Hol van apa, mi van vele, mikor jön már? — kérdik az apróságok rosszat sejtve. — Apátok? ... Nem jön többé, soha többet nem láthatjátok — fakad ki anyjuk zokogva, s magához öleli a megszeppent, elnémult apróságokat. Szinte az egész falu ott volt a temetésen. Stolba Károlyt és családját mindenki ismerte, IGAZSÁGTALANSÁG — Képzeld, vidékre akartak helyezni!... fStSÄ'G'/ 000 hökkent, nyelt egy nagyot, aztán belement a játékba. — Igen. — Ismered a bátyámat? — Ki a bátyád? — Hát Horváth Tamás autószerelő. — Ismerem. — Add oda a bizonyítványát, most írta alá a mutter — nyomta a könyvecskét a »krapek« kezébe. Ezzel, mint aki jól végezte a dolgát, kacsázva elindult. A lépcsőnél megállt, s visszakiabált. — De átadd ám, mert különben szétrúgom a bokádat! — Te, hallod-e, szokott otthon tanulni a bátyád? — Persze . . . szeret tanulni, nem úgy, mint én. Szörnyen rühellem a sulit — válaszolt öcsi a szerinte bizalmaskodó kérdésre, majd »•szia, srác«-kiáltás- sal megindult lefelé a lépcsőn, hármasával véve a fokokat. Amikor kilépett az iskolából, az járt az eszében, hogy a öcsi a környék legéletrevalóbb gyereke, most megy hetedik osztályba, hát megjátssza a nagyot, a nála három fejjel magasabb s jóval idősebb fiúkat is egyből letegezi. Mondja is neki az anyja: »Fiam, neked oltári a modorod.•<•* A bátyja autószerelő, ő a házi bankárja, a kisebb-nagyobb szolgálatokért mindig ad néhány forintot öcsinek. A minap azzal bízta meg, hogy írassa alá édesanyjával a bizonyítványát, s lóhalálában vigye utána az iparitanu!ó-isko- lába. öcsi fél tíz tájban viharzott be a kapun a bizonyítvánnyal. A lehető legrosszabbkor érkezett, még nem csöngettek ki, néntele- nek voltak a folyosók. Tanácstalanul topogott a falitábla előtt, amikor ajtó nyikordult a háta mögött, egy »Ianga- léta krapek« lépett ki a folyosóra. — Szia, srác ... Te is idejársz? — rohanta le öcsi. A fiatalember megstrandon várják a haverok, a mai beugró megtérül, mert este levág a bátyjától egy tízest a megbízatás elvégzéséért. Szegény Tamásnak halvány sejtelme sem volt öccse bemutatkozásáról, s így nem értette, miért nevet minden tanár — mégpedig úgy, hogy a szája elé kapja a kezét —, amikor ránéz. A tornaórán aztán minden kiderült. — Hát, fiúk, van valaki az osztályban, akinek olyan belevaló az öccse, hogy egyből letegezte és lesrácozta a szakoktatót, majd megígérte, hogy szétrúgja a bokáját, ha nem adja át a bizonyítványt a bátyjának — mondta a tanár. Kirobbant a nevetés, mindenki a hasát fogta, s ujjal mutogatott Tomira. öcsi este két pofont kapott a tízes helyett. — Amiért leégettél — förmedt rá Tomi. Lajos Géza szerette. Ö és apja, nagyapja jónevű vízvezeték-szerelők voltak. A sírt elborították a koszorúk, a virágcsokrok. Az asz- szonyka szólni sem bírt a vigasztaló szavakra. Fásultan fogott kezet azokkal, akik fájdalmában együttéreztek vele. Senki sem tudott úgy elmenni a két gyermek mellett, hogy meg ne simogatta volna arcukat ... * * * A két gyerek még alig ért valamit az egészből, s csak nézik, hogy miért ül anyjuk könnyes szemmel az asztal mellett dermedten, mozdulatlanul. A négyéves Ágika anyjához megy, és halkan megkérdezi: — Anyuci, miért mondta minden néni és bácsi nekünk, hogy szegény árvák? ... Nem felel, az asztalra borul, és úgy zokog. Mit is mondhatna? Miért? Miért kellett a két gyereknek árván maradnia?!... Szalai László Irány a Balaton. Hoki cipőt szállít Svédországba a Kaposvári Bőripari Ktsz (Tudósítónktól.) Tizenkét éve kezdte meg működését a Kaposvári Bőripari Ktsz. Dolgozói azóta több százezer cipőt javítottak meg. Az itt készült cipők száTAKARÉKOS — Csak két forintért adjon benzint! ma meghaladta már a negyedmilliót. A szövetkezeti cipőkiállításokról jó néhány első, második és harmadik díjat hoztak el. Most még nagyobb feladat áll a szabászok, a tűzőnők és a többi munkás előtt. A ktsz svéd megrendelésre ebben a hónapban megkezdte egy mutatós, piros-fekete színű hokicipő gyártását. Október 15-ig kétezer pár gyerek- és ezer pár felnőttcipőt szállítanak. A negvedik negyedévre újabb kétezer párra kaptak megrendelést. A svéd cég kívánságára a férfi hokicipőkre rászerelik a korcsolyát. Hogy a szállítás ne szenvedjen késedelmet, egy talpátvarró gépet szerzett be a ktsz. Szeptemberben újabb géppel gyarapodnak. A FILMKULTÚRA című folyóirat ezután új formában és gazdagabb tartalommal jelenik meg. A fotomelléklettel, két- havonként megjelenő kiadvány kivált a magyar filmművészet legjobb törekvéseit igyekszik segíteni neves szakemberek megszólaltatásával is. — Hová gondolsz, Angelina? A piac végén, a sánta Ludovicónál még egyszer ekkora halat vehetek ennyi pénzért. Sokat kérsz! A fekete asszony szótlanul állt, majd fáradtan, gépies mozdulattal végigsimított a haján... _ Amikor a csónakot kihúzták a vízből, újra lecsöndese- dett a tenger. Körös-körül kék volt a víz, az ég a távolság. A tenger kurta kis hullámokat vetett a partra lustán, s mindegyik hullámról azt lehetett gondolni, hogy ez az utolsó, és utána már örök időkre néma tóvá lesz a tenger. A két férfi szótlanul szedte ki a napi fogást és a napszítta kabátokat a csónakból. Hármat. Takarékoskodtak a mozdulatokkal, a szavakkal, látszott, hogy napról napra ezt csinálják ... Egy pillantással búcsúztak a tengertől, amely úgy simult a lábuk alá, mint egy megvert, bűn- tudatos kutya. Elindultak a falu felé. Pár lépés után Pietro, a magas, szikár halász megszólalt. • — Menj el Angelinához, amico ... Itt a kosár is ... Négy van benne. És mondj el mindent... A másik nem válaszolt. Szeme előremeredt, a dombon a házakat nézte, de nem látta, ökle kifehéredett az erőfeszítéstől, ahogy markolta a kosarakat. Maga előtt látta a vékony, nagy szemű asszonyt, s filmkockákként ugráltak előtte a képek, hogy mit csinál majd a csöndes Angelina, ha látja, hogy a férje nélkül tér vissza. Várja a férjét, várja a halat, amiből reggel líra lesz, ha odaáll a piacon a többi asz- szony közé, hogy kínálja portékáját S a líra kenyérré változik, hogy aztán eltűnjön a három bambino szájában. Pietro folytatta: — Azt is mondd meg, hogy ezentúl is ugyanúgy megkapja a fogásból a részét, mint amikor Sandro is ... És mala: nagyon sajnálom, de nem tudtunk segíteni. . . — Drágakövet nyelt talán a hala, signora? Mert akkor megérteném, hogy máért olyan drága... A keresztútnál elváltak. Nem szóltak egymáshoz semmit, a gondolataikkal beszélgettek már régóta. S különben is, mi újat lehetne mondani? Mindketten jól tudják, hogy hajnalban lent a parton ismét találkoznak, s elindulnak újra. Ügy, mint mindig. De most ketten. Mario útközben kínlódva formálgatta a szavakat, mondatokat. Egyiket sem találta megfelelőnek. Ilyenkor talán legjobb volna, ha hallgathatna az ember, vagy elbújhatna valahová, öt évig halásztak együtt. Jobban megértették egymást, mint a testvérek ... A zölddel befuttatott ház előtt megtorpant egy pillanatra, aztán elindult fölfelé a düledező téglalépcsőn. Az asszony az ajtóban állt, Belülről gyerekzsivaj hallatszott ki, majd tompa puffanások. — Rongylabdáznak — gondolta Mario —, mintha most ez volna a legfontosabb a világon. Az asszony egy pillantással felmérte a lsét kabátot, a két kosarat és Mariót egyedül. A szeme kérdezett. Mario lehajtotta a fejét »■Ez nem lehet igaz, valami félreértés lehet az egész — villant át az asszony agyán. —. Reggel jókedvűen ment el, nagy fogásra számítva.-» Hangosan folytatta gondolatait — Mario, nem lehet, hisz reggel nevetett... — aztán elhallgatott. Megértette, hogy megszűnhet a nevetés, megszűnhet minden egy csapásra. Mario lerakta a kosarat és a kabátot a padra. Gyengéden, mintha egy beteg kisgyerek volna. Nem nézett az asszonyra, aki még mindig odaszögezve állt az ajtóban, és talán lélegzetet sem vett. Amikor Angelina ismét megszólalt, hangja mély volt, rekedt és idegen. — Köszönöm, Mario... És most menj el, kérlek ... A férfi megfordult, és leballagott a lépcsőn. Éjjel az élet a falak közé szorul. Egyforma sötét az éjszaka minden házban, egyformán sötétek az ablakok, csak az álmok mások. Az alvóké is és a virrasztóké is ... Fején a kosárral meg a négy hallal Angelina beállt a helyére reggel a piacon. A halakat el kell adnia. A zaj, a lárma a megszokott volt. Tereferéltek, kiabáltak az asszonyok egymással, a vevőkkel. Csak Angelina hallgatott. Ha kérdezték, csak a hal árát válaszolta. — Drága a hala, asszonyom ... Strubl Márta SO&Ofi Tadeusz Fangrat: SZIPORKÁK Önköltségcsökkentés A szerelem gyorsan ég el, spóroljunk hát a tüzével. Hulló levelek Sok nagy ember mimbu- száf letépte egy illatos vagy névtelen levélke. Csiribi-csiribá Tanácsteremből, ó, csoda! gyakran lesz altatószoba. A bátorság titka A húsosfazéktól távol a legtöbb bíráló bátor. A pusztítás művészete Egy-egy ledobott szó romba többet dönt, mint harminc bomba. Egy utolérhetetlen Becsülete, hajh, megkopott, s hogy kifényesítse — lopott. (Radó György fordítása) Stephen Clusky amerikai közlekedési szakértő a következő tanácsot adta az autósoknak: — Mindig csak olyan gyorsan vezessék kocsijukat, mint amikor a fogorvoshoz mennek. * * * Napokon keresztül szorgosan dolgoztak a betörők a londoni Észak- Finchley pénzügyi hivatalában. míg sikerült áttörniük a vastag falat és szabaddá tfenni az utat a hivatal mellett levő ékszerüzletbe. A betörők azonban csak régi adóbevallásokat találtak, mert néhány méterrel elszámították magukat, és az ékszerüzlet helyett az adóhivatal raktárába jutottak — írja a Die Welt. * * * Amerikában mesélik: öles termetű, izmos férfi lépett be egy amerikai városka bárjába. Nagy poharat és citromot kért Rengeteg levet csavart ki a citromból, aztán diadalmasan kiáltotta■ »Szeretném látni azt a fickót, aki ennyit tud kifacsarni egy citromból.« Egy jelentéktelen külsejű emberke, aki éppen mellette állt, fölvette az eldobott héjat, és még egy fél pohárra való levet facsart ki belőle »Semmiség — vetette oda az álmélko- dóknak —, adóhivataltnok vagyok.-" * * * Pennsylvánia államban törvényt hoztak, hogy a »láthatatlan-» üvegajtókra ezentúl szemmagasságban figyelmeztető feliratot kell elhelyezni. Ezt a törvényt a többi között az tette szükségessé, hogy az állam kormányzója nem vett észre egy ilyen üvegajtót, és fejjel betörte — írja a Welt am Sonntag. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor n. 2. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16* Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra \2 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében* Kaposvár, Latinka Sándor utca C.
