Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-01 / 153. szám

JAAsL — CLc^Or J VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! ÁRA gQ FILLÉR Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS»Á MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. évfolyam 153. szám. 1965. július 1., csütörtök AZ ELNÖKI TANÁCS ÜLÉSE Kállai Gyula elytárs " a Minisztertanács új elnöke Az Elnöki Tanács szerdán délelőtt ülést tartott. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa Elnökségének együttes javaslata alapján Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát, érieméinek elismerésével, a Minisztertanács elnökének tisztsége alól fölmentette; dr. Münnich Ferencet saját kérésére, egészségi állapota miatt, érdemeinek elismerésével, államminiszteri tisztsége alól fölmentette és nyugállományba helyezte; Papp Jánost, más irányú fontos pártmegbízatási miatt, érdemeinek elismeré­sével, a Minisztertanács elnökhelyettesi tisztsége alól föl­mentette; Kállai Gyulát, a Minisztertanács elnökhelyet­tesi tisztsége alól fölmentette és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökévé megválasztotta. Kállai Gyula letette a hivatali esküt Szerdán délben Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke előtt Kállai Gyula, a Minisztertanács el­nöke letette a hivatali esküt. Az eskütételen jelen volt Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Biszku Béla, a Központi Bi­zottság titkára, Vass Istvánná, az Országgyűlés elnöke. Fe­hér Lajos és Fock Jenő, a Minisztertanács elnökhelyet­tesei, dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, vala­mint Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára. Gyűlik a pénz a 10200-as csekkszámlára SOMOGY NÉPE AZ ÁRVÍZKÁROK HELYREÁLLÍTÁSÁÉRT r ; Kállai Gyula 1910. június 10-én született Berettyóújfalun. Apja falusi csizmadia volt. 1931-től tag­ja a kommunista pártnak. Az 1930-as években Buda­pesten mint egyetemi hall­gató, majd Debrecenben részt vett az egyetemi baloldali mozgalmak szervezésében. 1939-ben bebörtönözték. 1939 —1944-ig a párt megbízásá­ból a Népszava szerkesztősé­gében dolgozott; részt vett a Népszava 1941 karácsonyi számának szerkesztésében. Egyik szervezője volt az 1942 elején alakított Ma­gyar Történelmi Emlékbi­zottságnak és az 1942. már­cius 15-i antifasiszta és há­borúellenes tüntetésnek. 1942-ben újból letartóztat­ták. A német fasiszta meg­szállás idején a kommunista párt képviselőjeként a Ma­gyar Front intézőbizottságá­nak tagja volt. A felszaba­dulás után a Magyar Kom­munista Párt Központi Ve­zetőségének tagja és minisz­terelnökségi államtitkár lett; szerkesztője a Szabad, súg, majd a Szabad Föld cí­mű lapoknak. Hosszabb időn a párt kulturális osztá­lyát vezette, 1949—1951-ben külügyminiszter. 1951-ben koholt vádak alapján letar­tóztatták. Rehabilitálása után, 1954—55-ben a Kiadói Főigazgatóság vezetője, majd népművelési miniszterhe­lyettes. 1956 júliusa után a párt kulturális osztályának vezetője. Az ellenforradalom idején elsők között vett részt a part újjászervezésében. Kezdettől fogva tagja az MSZMP Központi Bizottsá­gának, Politikai Bizottságá­nak. 1957-től 1959-ig — a Minisztertanács elnökének első helyettesévé történő megválasztásáig — a Köz­ponti Bizottság titkára volt. A magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány meg­alakulása után 1§58. január 28-ig művelődésügyi minisz­ter, ezt követően 1960 ja­nuárjáig államminiszter. 1961 szeptembere óta a kormány elnökhelyettese volt. 1958- ban megválasztották a Ha- zafias Népfront Országos Ta­nácsa elnökévé, s ezt a funk­ciót azóta is betölti. Hajdú- Bihar megye országgyűlési képviselője. 1960. júniusában kitüntették a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével. ARATÁSI HÍRADÁS /Vlegyeszeríe munkában a rendvágó gépek — Kombájnok az őszi árpában Egy héttel ezelőtt kezdődött meg az őszi árpa aratása me­gyénkben. Tegnap már vala­mennyi gépállomás hírül ad­ta, hogy körzetükben dolgoz­nak a rendrevágó gépek. Ez azt jelenti, hogy körülbelül száz termelő- szövetkezetben hozzáfog­tak a legkorábban érő kalászos betakarításához. A néhány nappal ezelőtt levá­gott árparendek fölszedését is megkezdték a megye több vi­dékén, s helyenként a kom­bájnok az álló gabonában is munkához láttak. Az első tapasztalatok már­is megerősítik a kezdésre ki­dolgozott szakmai és munka- szervezési irányelvek helyes­ségét. Az árpaaratást szinte mindenütt a gépek kipróbálá­sa fontos alkalmának tekin­tik. Az is jó dolog, hogy ép­pen a bejáratás, beigazítás, a kezdéskor előbukkanó hibák kijavítása szempontjából szük­séges időnyerés céljából álta­lában a szokásosnál egy-két nappal korábban megindítják a gépeket. Gyékényes határá­ban például kedden reggel látott munkához a rendrevá- góval Steigler István iharos- berényi traktoros és Novák János gépszerelő tanuló. Dé­lig jóformán csak néhány száz métert haladtak az árpában. A tábla egyébként is gyomos szélén a gép minduntalan felcsavarta az árpát. A talaj­felszín egyenetlensége miatt a vágószerkezet bele-belement a földbe. A gépkezelők nem vesztették el türelmüket. Minden mozzanatra ügyeltek, ha egy csavar elszakadt, pó­tolták másikkal. A kisebb üzemzavarok el­hárításához, a gép be­szabályozásához nemcsak hozzáértés, hanem idő is kelL Ezért célszerű úgy kezdeni, hogy az első léi vj v egész nap a próba ideje legyen, s utána, amikor n.a. Aeiiően érett a gabona, fennakadás nélkül, folyamatosan dolgoz­hassanak az emberek gépük­kel. Az szintén örvendetes je­lenség, hogy a kétmenetes aratás az eddigi jelek szerint egyre nagyobb méretekben ki­bontakozik. Először szinte mi " >'u határában a rendrevágók áll­tak be az árpataoiab— „..zol gyorsul a betakarítás, hiszen szaporábban haladhatnak a kombájnok a rendfelszedés­ben, mint a lábon álló gabo­na egyszerre történő vágásá­ban, c*---lésében. A tapaszta­latok arról tanúskodnak, hogy a közbejött eső ellenére né­hány nap alatt kellően meg­szárad a renden fekvő árpa. Ezért indulhatott meg már a fölszedés ilyen táblákon. Te­leki, Szólád, Nagycsepely, Bo- ronka, Sávoly, Somogysám- son, Osztopán, Hetes, Dráva- tamási, Péterhida meg a me­gye többi részén számos más község határában már napok­kal ezelőtt kombájnolásra al­kalmasnak találták a rendre vágott takarmánygabonát. A karádi Búzakalász igyekezett az alkalmat és a gépek cso­portos üzemeltetésének lehe­tőségét kihasználni, ezért egy­szerre öt kombájnt kert a gépállomástól rendfelszedésre. Az aratás első időszakának is fontos követelménye, hogy késedelem nélkül álljanak munkába a nagy teljesítmé­nyű gépek. A menetirányterv rugalmas módosításával, a kö­rülményeknek megfelelően biztosítható ez. Ha például a kivezényelt gép a beosztás szerinti helyen csak két-há- rom nap múlva kezdhetne, ne várja tétlenül ezt az időt, hanem dolgozzon addig másutt, a szomszédos szövet­kezetben. Előfordult például Berzencén, hogy az egyik gép kezelője hirtelen megbe­tegedett. A rendrevágó emiatt nem áll a majorban, hanem Kiss József aratja vele a Búzakalász árpáját. Péter-Fál napja elmúlt, a kedvező idő szinte óráról órára érleli a gabonát. Közlemény a KGST végrehajtó bizottságának leniagráói ii ésszakáról K Tíz- és tízezrek emberfölötti munkával igyekeznek megfé­kezni, gátak közé szorítani a dunai vízáradatot. A hatalmas erőfeszítésnek köszönhető, hogy eddig még sikerült elhárítani a katasztrófát, hogy a három hónapja szüntelenül áradó Du­na nem törte át a védőgáta­kat. Sok helyen azonban lakó­épületeket, üzemeket öntött el az ár, a veszélyeztetett terüle­tekről a lakosságot ki kellett költöztetni. Több mint hat­ezer család kényszerült ottho­na elhagyására. Anyagi károk érték a lakosságot, s az áradá­sok az egész országnak hatal­mas veszteséget okoztak. A veszély elhárítására, a károk helyreállítására megmozdult az egész ország, a part menti la­kosság részt vesz a védekezés­ben, a távolabb élőket pedig a segítségnyújtás gondolata foglalkoztatja. Üzemek és munkahelyek sora kezdemé­nyezte az árvízkárok helyreál­lításához a hozzájárulást. A se­gélynyújtási akció összefogá­sára — mint ismeretes — or­szágos bizottság alakult, hatá­rozatot hoztak az árvízzel kapcsolatos társadalmi meg­mozdulás felkarolására. Az ország együttérző lakos­sága önkéntes készpénz, és munkafelajánlással, a sport-, kulturális rendezvények bevé­telének felajánlásával járul hozzá e károk helyreállításá- hoz. A gyűjtés lebonyolítása* ban részt vesz a SZOT, a KISZ, a Hazafias Népfront, a nőtanács, a Vöröskereszt és a Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya. Már többször hírt adtunk arról, hogy a somogyi vállala­tok, hivatalok és községek dol­gozói is hozzájárulnak az ár­vízkárok helyreállításához. Már eddig is több tízezer fo­rintot fizettek be a 10 200-as csekkszámlára. Megmozdultak m mezőgazdasági dolgozók, az állami gazdaságok, gépállomá­sok, erdőgazdaságok, a keres­kedelem, üzemek, vállalatok, intézmények. Külön műszakot vállaltak az emberek, s az ezért járó pénzkeresetüket az árvízkárok helyreállítására ad­ják. A Balatonboglári Állami Gazdaság például 80 000, a Dél-somogyi Erdőgazdaság 240 000 forinttal járul hozzá az árvíz okozta károk megté­rítéséhez. A kaposvári Vas- Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat dolgozói is egynapi keresetüket adják a 10 200-as csekkszámlára. A ráksif Üj Élet Termelőszövetkezet tag­sága másfél napi munkaegység értékét ajánlotta fel. A Bala- tonújhelyi Állami Gazdaság dolgozói ötórai munkabérüket adják a fenti célra. Az 503-as Helyiipari Iskola kőművestanulói elhatározták, hogy egy szakoktató vezetésé­vel elmennek az árvíz sújtot­ta falvakba, és a helyszínen nyújtanak segítséget Július 4-én tizenhét tanuló utazik a Duna menti községekbe. Szép eredménnyel zárult a nagyatádi járás asszonyainak akciója is: a nőtanács hatvan­ezer forintot gyűjtött össze. A járás üzemei is felajánlották, hogy külön műszakot tartanak, és bérüket az árvízkárok hely- reállitására fizetik be. A nagyatádi földművesszövetke­zet levélben fordult a ME- SZÖV-höz. A dolgozók vállal­ják húsz-harminc árvíz sújtot­ta család gyerekének két-há- rom hetes üdültetését, gondo­zását, hogy szüleik nyugodtan dolgozhassanak a károk hely­reállításán. A megyei tömegszervezetek odaadással végzik szervező és irányító munkájukat a gyűj­tési akcióban. Közgyűléseken, termelési tanácskozásokon, röpgy üléseken mindenütt szó esik a segítségről. A KGST titkársága közle­ményt adott ki a KGST végre­hajtó bizottságának Lenin grád- ban megtartott 18. ülésszaká­ról. A közlemény szövege a következő: A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsának végrehajtó bizottsága 1965. június 25-től 29-ig Leningrádban tartotta 18. ülésszakát. Az ülésszakon részt vett Sz. Todorov, a Bolgár Népköztár­saság Minisztertanácsának el­nökhelyettese; O. Simunek, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság miniszterelnök-he­lyettese; P. Jaroszewicz, a Lengyel Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnökhelyet­tese; Apró Antal, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese; D. Gombozsav, a Mongol Nép- köztársaság Minisztertanácsá­nak elnökhelyettese; H. Meu- ser, a Német Demokratikus Köztársaság állami tervbdzott- ságának elnökhelyettese; G. Radulescu, a Román Népköz- társaság Minisztertanácsának elnökhelyettese és V. Novikov, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnökhelyettese. Az ülésszakon Apró Antal magyar megbízott, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese elnö­költ. A végrehajtó bizottság meg­hallgatta a végrehajtó bizott­ság irodájának tájékoztatóját, amely összegezte a KGST-tag- országok előzetes elgondolásait népgazdaságuk és gazdasági kapcsolataik fejlesztésére vo­natkozólag az 1966—1970 kö- aitUi időszakban; meghallgatta továbbá az iroda összefoglaló­ját a KGST-tagországok kö­zött lefolyt kétoldalú konzul­tációk eredményéről. A KGST- tagországok között 1966—1970. évi népgazdasági terveik ösz- szehangolása érdekében lefolyt kétoldalú konzultációk lehető­vé tették, hogy a KGST tag. országok előre megegyezzenek kölcsönös áruforgalmukban, megállapodjanak gazdasági együttműködésük olyan egyéb kérdéseit illetően, amelyek nagy jelentőségűek a gazdasá­gi fejlesztési terveik további kidolgozása szempontjából. A végrehajtó bizottság megálla­pította, hogy létrejöttek a szükséges föltételek az emlí­tett időszakra szóló hosszúle­járatú kereskedelmi és más gazdasági egyezmények meg­kötéséhez. A végrehajtó bizottság meg­vitatta a KGST deviza és pénzügyi kérdésekkel foglal­kozó állandó bizottságának tá­jékoztatóját a Gazdasági (Folytatás a 2. oldalon.) A kezdésre alkalmas első pillanatban szükséges el­indítani a kombájnokat az álló őszi árpában. Ehhez tartották magukat a tsz-vezetők Balatonőszödön, Balatonszárszón, Ráksiban, Kisgyalánban, Kapospulán, Kéthelyen, Mesztegnyőn, So- mogyzsitfán, Drávagárdony- ban, Kastélyosdombón és másutt. Ha kombájnérett a ga­bona, nem lehet vele to­vább várni. így lehet időt nyerni, meg a na­gyobb szemveszteséget ki megelőzni. A rendrevágók munkáján«* haladásával, a kombájnok _ és közben a kévekötő aratógé­pek elindulásával mindinkább kibontakozik a gépi aratás a megye árpatábláin. Mind e takarmánygabona betakarítá­sa, mind pedig a nagy aratás megfelelő előkészítése szem­pontjából fontos ez a munka. Kutas József Péter János lonMan, Ilka Pál Prágában Péter János magyar kül­ügyminiszter, mint a brit kor­mány vendége háromnapos látogatásra Londonba érke­zett. Ez az első magyar kül­ügyminiszteri látogatás Ang­liában 1919 óta. Péter János szerdán találkozott Wilson miniszterelnökkel a Dawning Street 10-ben, s részt vett azon az estebéden, amelyet Stewart külügyminiszter adott tiszteletére a Lancester- palotában. llku Pál művelődésügyi mi­niszter — a Prágai Spartakiad alkalmából — Cestmir Cisar csehszlovák iskola- és műve­lődésügyi miniszter meghívá­sára szerdán a csehszlovák fővárosba utazott (MTI) DIPLOMAOSZTÁS A LUMUMBA EGYETEMEN A Kreml kongresszusi termében megtartott ünnepségen adták át a diplomát a Lumumba Egyetem első vég­zős hallgatóinak. Képünkön: Sz. Rumjancev, az egye­tem rektora beszél. Mellette Koszigin szovjet minisz­terelnök {MTI Külföldi Képszolgálat)

Next

/
Oldalképek
Tartalom