Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-09 / 134. szám
Szerda, 1965. június 9. 3 SOMOGYI NÉPLAP Ki akarja kijátszani ÜLTETIK A PAPRiKAPALÁNTÁT 41 hn re« Senki Ez a valóság. Sőt! Az illetékes szervek jót akarnak. De hát a rémhírek futótűzként terjedtek el, és a barcsi emberek többsége csak ezeket ismeri. Idestova hónapok óta általános a felzúdulás. — Miért akarnak kipackáz- ni Barccsal? Még a saját ügyünkben sem kérdeznek meg bennünket? A vasútállomás dolgozóinak egy lésze így vélekedik: — A kavicsbányát a község lakóinak pénzéből állítottuk helyre. Mindenki akarta, hogv üzemeljen. A tanács vezetői szinte térdig lejárták a lábukat, mire sikerült a bányát megindítani. Ezt az igyekezetei méltányolni kellene. Könnyű a készet ingyen elvenni. Tessék megnézni, hogy mit fejlődtünk azóta! Szépülünk, épülünk. Bencze János, a községi tanács vb-tagja ezt mondta a vb-ülésen: — Ócskavasból csináltunk mindent. Ez a község még semmit sem akart ennyire. A fűrészüzem dolgozói: — Igazságtalanság lenne elvenni, ez a bánya látja el homokkal az egész vasutat. A cementáruüzem is szépen dolgozik. A tanács vb április 9-i ülésén olyan határozatot hoztak, hogv a vb vezetői a kavicsbánya ügyében érdemi tárgyalásokat nem folytathatnak. Iaz ok I A uiúlt évben került J _______I szóba először, hogy é rdemes lenne jobban kihasználni a barcsi kavicsbányát. Ha korszerű gépeket, kotrókat és uszályokat állítanának üzembe, megsokszorozódna a termelés. Ha a barcsi kavicsból a helyszínen, nagyüzemi módon készítenének nehézbe- tonárut, az rendkívül gazdaságos lenne. Mivel a községi tanr.cs nem rendelkezik az ehhez szükséges beruházási ösz- szeggel — és az ilyen üzem fenntartása már nem a ♦:¥- nács feladata —. az illetékesek úgy döntöttek, hogv az Épületszakipari. Szolgáltató és Betonipari Vállalat vegye át a kavicsbányát. Utasították a vállalatot, hogy idejében kezdjék meg az átvételi tárgyalásokat, hogv 1965-ben meginduljon a nagyüzemi termelés. A vállalat vezetői a barcsi tanácshoz fordultak, de már a tárgyalás elején akadályba ütköztek. Kiderült, hogy a bánya nyitására és gépesítésére fordított mintegy hatszázezer forintról mindenki megfeledkezett. — A község pénzét nem lehet elkótyavetyélni — mondták a barcsiak. Ez az egyetlen1 mondat mindent eldöntött. Szerény számítások szerint is csaknem egymillió forintos kiesés keletkezett. De ezzel már kevésbé törődött az ügy sok-sok intézője. A vihar TÓTÚJFALUBÓL ALGÉRIÁBA Lent, a Dráva partján dolgoznak a lányok. Az egész ifjúsági brigád paprikapalántát ültet reggel öt óra óta. Két hónapja tizenkétóráz- nak, de kedvükön ez nem látszik meg. Felváltva ülnék a két palántázógép ülésein, messzire hallatszik nevetésük; röpködnek a hor- vát szavak. A tábla szélén egy barna hajú lány pótolgatja a gép után a »foghíjakat«. Olyan könnyedén hajladozik, mintha most kezdte volna meg a munkát. Közben oda-odaszól a gépen ülő lányoknak. Nevetés a válasz. — Nem lehet ám itt unatkozni — mondja —, valamennyien fiatalok vagyunk, a legidősebb tizennyolc éves. Nagyon sokat viccelünk. De azért a kezünk is jár. Lehet keresni, órabérre dolgozunk. Jól összeszokott társaság a brigád, ezért nem kívánkozik el más munkahelyre Bu- nyevácz ibolya sem, nem irigyli a városiakat. Csak egy valakit, s ezt meg is vallja. — Szerencsés lány ez az Ilonka — állapítja meg —, szívesen cserélnék vele. Micsoda élményben lesz része...! Persze azért büszke vagyok, hogy tótújfalui lány is részt vesz a VIT-en ... Poszovácz Ilonka KISZ- titkár ugyanis a négy somogyi VIT-küldött egyike lesz Jó mozgalmi és termelőszövetkezeti munkájáért ajánlotta a járási KISZ-bizottság és a termelőszövetkezet. A tsz-elnök úgy jellemezte, hogy jó dolgos, »felvágott nyelvű lány-«, biztosan megállja helyét a fesztivál fiatal iái között. Ilonka a gép szélső üléséről száll le; amíg beszélgetünk, a többiek dolgoznak helyette. — Nagyon meglepett, amikor a járási titkár közölte, hogy én is megyek a VITre — mondja —, szánté hihetetlennek hangzott Azóta csak erre gondolok... Mil- liószar elképzeltem, milyen lesz a találkozó, az út Térképen már követtem az útvonalat. Repülőgéppel utazunk, az külön élmény lesz, mert még sohasem voltam a levegőben. Arról is beszól, hogy szülei eleinte nemigen fogadták szívesen az utazást. Repülőszerencsétlenséget emlegettek. Aztán később egészen mástól féltek. — Azrt mondják, nehogy megszeressek valami külföldi fiatalt a találkozón, aztán kint maradjak. Bár, ami azt illeti, volt már házasságkötés az eddigi VIT-eken — mondja mosolyogva. A napokban Pesten járt, mértéket vettek az egyenruhához. Nagyon csinos lesz, könnyű anyagból készül, szürke alapon fehér csíkkal. — S mit vár a találkozótól? — Nagyon sokat. Szeretnék sok fiatallal beszélgetni, megismerkedni. Nagyon kíváncsi vagyok Algériára is, hiszen még csak hallomásból ismerem. — S ha kint Magyarországról kérdezik a külföldiek, miről beszél majd legszívesebben? — Az életünkről, a munkánkról. Arról, hogyan dolgozunk a szövetkezetben, hogyan szórakozunk, milyen vágyaink vannak. Már beszélgettünk erről a lányokkal, ők is adtak néhány jó tanácsot. S mindenkitől, akivel csak találkozom, meg fogom kérdezni, mit szólnának ahhoz, ha az »öregek« is minden országból, világrészből összejönnének, hogy közös dolgaikról beszélgessenek. Mert csak ez hiányzik... iS ebben a VIT fiataljai minden alkalommal jó példát mutatnak... Strubl Márta A barcsi emberek többsége csak az erem egyik oldal-t ismeri. De hogyan is tudnának a másikról, amikor erről úgyszólván alig esett szó? Pedig a tények önmagukért beszélnek. Először is; már az első időszakban hatvan barcsinak adna munkát a bánya. Később 100—150 embert foglalkoztathatnának. Ez elsősorban a járási székhelynek és a környező községeknek előnyös. A nehézbetonáru-üzem Barcsra való telepítése rendkívül nagy megtakarítást jelent a népgazdaságnak. A sóder köbmétere (mire Kaposvárra kerül) százhatvan forintba kerül. Ugyanez Barcson a helyszínre szállítva negyven-ötven forintba kerülne. Nem lenne szükség ki- és berakásra, tehergépkocsikra és évente hathétezer vasúti kocsira. A korszerű gyártási eljárások bevezetése után — pár év múlva — húszmillió forint termelési értéket tudna produkálni az üzem. A haszon a barcsi Vörös Csillag Tsz kertészetében. Az idén egy holdon termelnek paprikát. Új erőket követel az élet Tehát senki sem akarja kijátszani a barcsiakat, csupán arról van szó, hogy okosan, jól kell kihasználni a lehetőségeket. Ügy, hogy ez hasznára legyen a barcsiaknak is, a népgazdaságnak is. Sajnos, a megyei tanács ipari osztálya és a vállalat még a községi tanács vezetőit sem tudta meggyőzni. Ahogy most tájékoztattak bennünket, meg lehet találni a módját a községfejlesztési beruházás visszatérítésének. De miért csak most? És miért nem hónapokkal ezelőtt keresték a megoldást? Ha akkor teszik, ma már nagyüzemi termelés folyna a barcsi kavicsbányában. és a gyakorlat tényei mindenkit meggyőztek volna. Érettségi tablóképet nézegettem a napokban. A sok fénykép közül az egyik különösen megragadott. A fiatalember arcáról derűs maga- biztosság sugárzott, mintha csak a tabló jelmondatát akarná megtestesíteni: »Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.-» Ez a kép jutott eszembe, amikor a meghívót zsebre gyűrve beléptem a Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum épületébe. Egy-két évvel ezelőtt végzett szaktechnikusok és mezőgazdasági mérnökök jöttek össze, hogy elmondják véleményüket a termelésben eltöltött időről, beszéljenek gondjaikról, nehézségeikről. Vajon ők is olyan derűsek, mint a' a fiatalember azon a bizonyos tablón? Feladatot kérnek A felszólalásokból kitűnt, h.'gy mennyi minden befolyásolja a fiatal szakemberek munkáját. Közülük is talán legjobban a fogadtatás és a megbízatás. Nem nagy dolgokról van szó. Csupán arról, hogy a szövetkezetek, az állami gazdaságok vezetői az első perctől kezdve munkatársként bánjanak velük. A parasztember már nem tartja fölöslegesnek a szövetkezetben az állattenyésztőt vagy a növénytermesztőt, hanem elvárja tőle, hogy az iskolában szerzett tudásának legjavával dclvor-<n a több termésért, a nagyobb hozamért. A fiatal szakembereknek feladatokat kell ehhez kapniuk. Tgnácz György például elmondta az értekezleten, hogy amikor kikerült, bár szeretett volna dolgozni, nem adtak neki megfelelő pinkát. Először a takarmányozási napló vezetését bízták rá a buzsákiak, később azt is elvették tőle mondván, hogv nincs utalványozási joga. Nem is maradt meg a szövetkezetben. Azt mondja, hogy két év után a harmadik helyén, a somosv- udvarhelyi tsz-ben C ok faluban megfigyelhe- tó, hogy a termelőszövetkezeti munkáknak, a tsz vezetésének gondját idős, elfáradt emberek viselik. Jó néhány szövetkezeti pártszervezet is akad, amelynek tagsága többségében idős, sokat dolgozott veterán. Elismerés és hála illeti ezeket az embereket, hiszen nehéz időkben álltak helyt, sokszor erejükön felül dolgoztak, elszánt akarattal pótolták a fogyatkozó erőket, amelyeket a temérdek munkára fordítottak. Nem riasztotta őket sem a téli fagy, sem a tikkasztó napsütés. Ügy érezték, rajtuk a világ szeme, s ők — még a leg- kilátástalanabb helyzetekben is — megpróbáltak jelesre vizsgázni becsületből. meg számítását. A két év csaknem veszendőbe ment, hiszen ha valaki háromnegyed évenként változtatja munkahelyét, arra sincs ideje, hogy a gazdaságot megismerje. Eredményeket felmutatni így nem lehet. A másik véglet, amit egy állami gazdasági állattenyésztő mondott el. Öt anélkül, hogy a gazdaságot látta volna, bedobták a »mély vízbe«, de megtalálta a helyét. Egészséges nyugtalanság jellemzi ezeket a fiatalokat. Munkát kérnek, megbízatásokat, hogy minél többet adhassanak az embereknek, a falunak abból a tudásból, amit a technikumban vagy a főiskolán szereztek. Hiányozzon, ha hiányzik Egyik idős agronőmus mondta el a fiataloknak: »Mindenkinek már a gyakornoki ideje alatt bizonyítania kell. Mire ez az idő lejár föl kell tudni mutatnia valami eredményt. Szerintem az a jó szakember, aki hiányzik a faluban vagy a gazdaságban, ha hivatalos ügyei máshova szólítják. Ha értekezletre megy, akkor keressék az emberek vagy az elnök, mert emögött az van, hogy munkáját jól ellátja.» Sok igazság van ezekben a mondatokban. Ezt .csak a hivatását szerető ember érheti el. Olyan, aki nemcsak pénzért dolgozik, és nem a munkaidő végét várja. Azért említem ezt, mert hallottam az értekezleten a nyolcórás szemléletről is. Neveket nem soroltak, de elmondták, hogy tudnak olyan szakemberekről, akik azt nézik, hogy mikor telik le a nyolc óra. De lehet-e órához kötött munkaidőről beszélni a mező- gazdaságban? Aligha! A munka egész embert kíváp, gyakran álmatlan éjszakáival együtt. De hogy ezt az egész embert tudja adni, ahhoz segíteni is kell neki. Megfelelő teremteni, Mégis nyugtalanító dolog ez az elöregedés. Ahol ilyen a helyzet, valami nincs rendjén. S ezzel semmiféleképpen nem lehet megalkudni. Igaz, a jelenlegi helyzetet sok helyen megmagyarázza a fiatalok elvándorlása, a rohamosan fejlődő ipar szívóhatása. Aki azonban ismeri a falu mai életét, annak tudnia keli, hogy nem csupán ez a hiba. Sok helyen akadna friss erő, friss szem, csak utána kellene nyúlni, föl kellene karolni. Bizalom kellene, hogy új, tettre kész emberek segítsenek gyorsabban forgatni az idő kerekét. Vagyis szemléleti hibák, torzulások is fékezik mind a pártszervezetek, mind a tsz- vezetőségek felfrissülését, elevenebb hatékonyságát. hogy munkája végeztével pihenhessen, tanulhasson, szórakozhasson. A Kaposvári Állami Gazdaság egyik állattenyésztője mondta el a találkozón, hogy sokáig hiába kért szobát. Végre kapott de még egy hétig kellett kilincselnie azért, hogy szekrényt is adjanak bele. A korszerűen felszerelt kollégium után bizony furcsa a gyakornoknak, ha még arra sem méltatják, hogy a munkásszálláson egy szobát biztosítsanak neki. Elismerést a jó munkáért Az anyagi elismerésen kívül erkölcsi elismerést is várnak a szakemberek. Méltán igénylik, hiszen az apróbbnagyobb problémák, hibák mellett többségük szép eredményekről adhat számot. Most még nem sokan jöttek el a találkozóra, de jövőre már többen lesznek, ugyanis a technikum meg a főiskolák évről évre sok fiatalt bocsátanak szárnyra. Valaki azt mondta a tanácskozáson, hogy mindenkinek, mielőtt kérne a társadalomtól, először bizonyítani kell. Búcsúzáskor hallottam egy Tolna megyei állami gazdaságban dolgozó somogyi technikustól, hogy arra kérte dr. Mohar Lászlót, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetőjét, szerezzen helvet neki egv gyengén működő termelőszövetkezetben. Ott szeretne dolgozni. Nem a faluról való elvágyódás hnneia szólt egyik ember szálából sem. hanem a gazdaságot szívükön viselő, a feladatokból, a nehézségekből részt kérő és vállaló emberek szava csengett. De meebccsii- lést is kértek. Nem többet, »sak annvít, amennyit mun- káia után joggal elvárhat minden emher. S ezt a kérésüket teliesíteni kell ahhoz, hogv úiabb eredménveket ériének el. De munkáinkat mindenképpen értékeljék a vezetők. Csak ez teszi lehetővé, hogy a hibákat kijavítva jobb munkát végezzenek. Rercza Imre Akad az országban például nem egy olyan pártszervezet, amelynek tagsága egy-két év múlva — kevés kivétellel — nyugdíjba kerül. Mi lesz azután? A pártmunkát nem lehet ideiglenesen szüneteltetni, mert akkor az új élet fejlődése is szünetelne. S mégis nem egy ilyen pártszervezetben indokolatlanul nagy nyugalom tapasztalható. A tagság elégedetten állapítja meg, hogy jól mennek a dolgok. És nem érzik hiányát a friss erőknek, a segítésnek. T gén, mert ma még — úgy-ahogy — eldöcög a szekér: megnyugtatóig hat, hogy nincsenek nagyobb bajok. De vajon hová lett az ilyen közösségből a felelősségtudat, ha nem gondolnak a holnapra? Mert ma még valóban megbirkózik a bajokkal a régi gárda. Tüzeli őket az öntudat is, annak tudata, hogy éveken át állták a sarat, történelmi sorsfordulók részesei voltak, nagy tetteket hajtottak végre. Csakhogy amikor a harcot kezdték, erejük teljében levő emberek voltak. A tennivalók sem voltak olyan bonyolultak, mint ma. Legfőbb feladat volt: szemtől szembe harcolni az ellenséggel, megalapozni, hűségesen védeni az újat. Csakhogy teltek az évek, ők pedig — miközben a terheket cipelték — elfáradtak, megöregedtek. Ma már nem bír el annyit a régi derékhad, mint hajdanán. S most itt állnak egy általuk is teremtett, teljesen új világban, amelyben már kevésnek bizonyul a határ és a dűlők jó Ismerete, kevés az apáról fiúra szálló tudomány. Az új helyzet köz- gazdasági ismereteket, fejlett agrotechnikai tudást követel, tanulást és rengeteg bonyolult tennivalót. Vajon meddig bírják, ha létszámban csak fogyatkoznak, s az évek súlya is mindjobban rájuk nehezedik? Az élet követeli az új erőket. Egyetlen pártszervezetben vagy tsz-vezetőségben sem lehet megalkudni az olyan nézetekkel, hogy »elegen vagyunk«, vagy hogy »az új ember, a tapasztalatlan ember csak felhígítja a közösséget«. Kártékony dolog a bizalmatlanság, amely a friss erőket fogadja; jóvátehetetlen bajokat okozhat a kákán is csomót keresés, amellyel jelentéktelen semmiségeket kizáró okká nagyítanak, s amellyel sok tehetséges, tekintélyes embert fosztanak meg attól, hogy képességeit kifejthesse. Az olyan ember, aki bizalmatlankodik, valójában tagadja életünk emberformáló erejét, A kárki persze valóban *' nem méltó sem a tsz- vezetőségbe, sem arra, hogy párttag legyen. Nem biztos, hogy az önjelöltből jó vezető lesz, és arra sincs garancia, hogy kommunistává fejlődik, aki tagfelvételre jelentkezett — de tétlenül sem lehet várni a jelentkezésre. S arra sem, hogy magamagától nőjön, érlelődjék valaki szövetkezeti ve. zető emberré. Ezt a fejlődést, érlelödést segítem kell. Németh Sándor Fiatal szakemberek falun találta körülményeket
