Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-01 / 127. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1965. június 1. Az Újpesti Dózsa nyerte a rangadót A tizenegyedik játékhét Ismét csonka fordulót hozott. A Ferenc­város nemzetközi kötelezettsége miatt e héten tehát csak hat mér­kőzést játszottak. A szombati MTK —Szeged találkozóról már beszá­moltunk. A vasárnapi öt meccs közül a legnagyobb figyelem a rangadó felé irányult. A Népsta­dionban az Ű. Dózsa és a Buda­pesti Honvéd találkozott. Ezen a mérkőzésen két Honvéd-játékos sérülése erősen közrejátszott ab­ban, hogy a végén az Ü. Dózsa mint könnyű győztes vonuljon le a pályáról. Takács, a Honvéd ka­pusa egy vetődésnél fejjel a kapu­fának esett. Ezt megelőzően Nagy György sérült meg, úgyhogy a honvédek kilenc főre csappantak. Amíg teljes volt a Honvéd, veze­tett is, s bizony csöppet sem lát­szott úgy, hogy a rangadón az Új­pest nyer. »Kis rangadó« jellege volt a Vasas—Tatabánya mérkő­zésnek Tatabányán. Ha jó játék nem volt is, a tízezer főnyi nézőse­reg érdekes, izgalmas küzdelemnek lehetett szemtanúja. A taktikailag jobban felkészült Vasas megszerez­te a vezetést. A bányászcsapat egyenlített, a hajrában azonban a piros-kékek kiharcolták a győzel­met. A forduló legnagyobb meg­lepetése Győrben született. Itt a fáradt együttes benyomását keltő Győri Vasas ETO váratlanul vere­séget szenvedett a nagyon felja­vult Dorogi Bányásztál. Ózdon az Özd—Komló találkozón a Kohász együttese meglepő biztos győzel­met aratott. Az viszont már nem is meglepetés, hogy a Pécsi Dózsa újabb győzelmével a bajnoki táb­lázat harmadik helyére tört fel. A pécsi csapatból nagyszerű együt-1 test kovácsolt Orczifalvi István ed­ző. Eredmények Újpesti Dózsa—Bp. Honvéd 3:1 (1:1) Népstadion, 20 000 néző. V: Zsolt. G: Bene 2, Nagy B., ill. Komora. Vasas—Tatabánya 2:1 (0:0) Tatabánya, 10 000 néző. V: Fehér­vári. G: Farkas, Puskás, ill, Varga ön­gól. Ózd—Kon* *) 2:0 (1:0) Ózd, 5000 néző.. V: Soós G. G: Zalai, Szendrei. Pécs—Salgótarján 4:0 (1:0) Pécs. 14 000 néző. V: Bircsák. G: Györkő 3, Vajda. Dorog—Győr 1:0 (1:0) Győr, 8000 néző. V: Emsberger. G: Bartalos. Tovább tart a Siófok és az Ércbányász versenyfutása az elsőségért Nagy harcban győzött a Manchester United MANCHESTER UNITED— FERENCVÁROS 3:2 (1:1) Hétfőn este Manchesterben 50 000 néző előtt találkozott az angol és a magyar labdarúgó­csapat a Vásárvárosok Kupá­jának elődöntőjében. Az első negyedóra a hazai csapat támadásaival telt el, de a Ferencváros védelme jól állt a lábán. A 23. percben egy magyar támadás után Vargát szabálytalanul szerelték. A szabadrúgásból Novák nagy erővel lőtt a hálóba, 0:1. A 34. percben Horváth kézzel ütötte el a labdát a 16-oson belül. A 11-est Law lőtte a sarokba, 1:1. A második félidőben erősen rohamoztak az angolok. A 17. percben a középcsatár Herd megszerezte a vezetést is, 2:1. A 69. percben Orosz szabályta­lankodott. A szabadrúgásnál Law magára vonta a védők fi­gyelmét, közben Herd zavar­talanul rúghatta a hslóba a labdát, 3:1. A 77. percben vá­ratlanul szépített a Ferencvá­ros: Rákosi 18 méterről fordu­lásból lőtt a jobb alsó sarok­ba, 3:2. Hiába hajrázott ez­után a Manchester United, az eredmény nem változott. A budapesti zöld-fehér csa­pat kemény helytállással, di­cséretes küzdenitudással ját­szott. Az egy gól különbség biztató a június 6-i budapesti visszavágó előtt. A délnyugati NB in vezető csa- patai, a Siófoki Bányász és a Pé­csi Ércbányász újabb győzelmet aratott a tizenegyedik fordulóban, így tovább tart a két csapat ver­senyfutása az első helyért. Mint szombaton Kaposváron láttuk, az Ércbányásznál igen komolyan ké­szülődnek a bajnokságra. Fél tu­cat volt NB I-es labdarúgó alkot­ja ma már ezt a csapatot. S most, a tizénegyedik fordulóban bemu­tatkozott Danka, a volt válogatott kapuvédő is az Ércbányász szí­neiben. A Nagykanizsai VTE szo­rosan ott van a vezetők nyomában. A többiek leszakadtak. A K. Vasas változatlanul a táblázat 12. helyén áll, de igen csak belekeveredett a veszélyes zónába, hisz az utolsó helyezettől csupán két pont vá­lasztja el. Siófok—Nagrmányoki Bányász 2:0 (0:0) Siófok, 800 néző. V: Fehér. Siófok: Iszak — Balogh, Fehér, Fejes — Vörös, Kerényi — Erdei, Pelyva, Papp, Takács, Kovács. Edző: Radnai György. Nagymá- nyok: Bencsi — Kozma, Hucker, Dóbiás, Nagy — Schmelz, Barejt-h — Becze, Demeter, Farkas, Csor­dás. Edző: Rudas Béla. Állandó siófoki támadások kö­zepette a 17. percben Takács nagyszerű lövése a kapufa belső éléről vágódott ki, majd Papp pompás lövését hárította nagy bravúrral Bencsi. A vendégek szervezetten, igen keményen és jól védekeztek. A 29. percben a kitörő Takács elől a menteni aka­ró Hucker majdnem öngólt vétett, miközben a csatár megsérült. Szünet után eleinte a Nagymá- nyok veszélyeztetett, majd a ha­zaiak sorozatos támadásai után a 14. percben Papp szabadrúgását a berohanó Kerényi ritkán látható ragyogó védhetetlen lövéssel küld­te a bal felső sarokba, 1:0. A 28. percben a mányoki védők hibáz­tak, és a szemfüles Takács pompás góllal biztosította be a győzelmet, 2:0. A 36. percben az előzőén rú­gást kapott Fehér elhagyta a já­tékteret. Erős iramú, helyenként igen ke­mény mérkőzésen aratott meg­érdemelt győzelmet a hazai csapat a mindvégig teljes erőbedobással, keményen küzdő vendégek ellen. A játékvezetői hármas kitűnően működött. Jók: Fehér, Fejes, Er­dei, Takács, Kovács, ill. Bencsi, Hucker, Nagy, Farkas. Dr. Üjváry István * * * TOVÁBBI EREDMÉNYEK A DÉLNYUGATI CSOPORTBAN Dombóvári Spartacus—PEAC 1:0, Mohácsi TE—Dombóvári VSE 1:0, Keszthely—Sárbogárd 4:4, Nagy- kanizsai Bányász—Szekszárdi Dó­zsa 2:0, Bajai MTE—Lovászi Bá­nyász 2:1. Az NB III állása : 1. Siófok 11 9 . 2 21:8 18 2. P. Ércbányász 11 8 1 2 27:9 17 3. NVTE 11 7 2 2 17:9 16 4. Dombóvári VSE 11 6 1 4 20:16 13 5. N. Dózsa 11 5 o 4 17:9 12 6. Mohács 11 5 2 4 10:9 12 7. PEAC 11 3 5 3 15:10 11 8. Baja 11 5 1 5 13:17 11 9. Sz. Dózsa 11 4 2 5 14:12 10 10. N. Bányász 11 3 4 4 19:18 10 11. Nagymányok 11 4 1 6 18:23 S 12. K. Vasas 11 3 2 6 12:19 8 13. Keszthely n 3 2 6 17:27 8 14. D Spartacus 11 2 4 5 7:12 8 15. Lovászi 11 3 1 7 10:24 7 16. Sárbogárd 11 2 2 7 13:27 6 ]%em tudtak győzni a vezető csapatok a megyei bajnokságban Külön versenyt fut az első he­lyért az idei megyei bajnokságban a Taszár és a Nagyatádi Kinizsi csapata. Most e héten a két vezető csapat közül egyik sem tudott nyerni. Taszár idegenben játszott döntetlenül. A nagyatádiak ott­honukban vesztettek pontot az egyre jobban belelendülő Lengyel­tóti ellenében. Figyelmet érdemlő, hogy a Babócsai Bányász kilenc gólt rúgott a felsőbogátiaknak. Tudósítóink jelentései az egyes mérkőzésekről: nyi, Szabó — Hottó II., Szanyi — Sebestyén, Nagy, Vörös, Oglizán II., Oglizán I. Edző: Bolla József. Taszár: Szentes — Baranyai, Gyó- lai, Horváth — Nyári, Szalai — Bocz, Joó, Varga, Janás, Csontos. Edző: Jobban Ferenc. Egyenlő erők küzdelmét hozta a mindvégig nagyszerű mérkőzés, amelyen a csurgói csapat többet támadott. A vendég együttes lefutásai viszont rendre veszélyesebbek voltak. Halmai Emil Császár, Horváth I. — Törnyei, Somogyi — Miletics, Papp, Hor­váth II., Csordás, Kiss. Edző: Sán­dor István. A hazai csapat a 2:0-ás vezetés birtokában eléggé leféke­zett. A lengyeltótiak viszont mind­végig teljes eröbedobással küzdöt­tek, s bár a 82. percben még 2:0 volt az eredmény, sikerült az egyenlítés. G: Posta, Hangya, ill. Csordás, Horváth II. Jók: Bazsó, Márton, ill. Császár, Horváth I. Horváth Miklós Idegenben szerzett egy pnntnt a K. Honvéd, Kaposvárén kikapott a Ki izsi A labdarúgó NB II Nyugati cso­portjában a tizenharmadik forduló meglehetősen rosszul végződött a somogyi NB H-es csapatok számá­ra. Ezen a héten a két együttes közül csak a K. Honvéd tudott egy pontot szerezni. A győri egy pont feltétlenül pozitív eredmény. Nem így a Kinizsi hazai veresége, amely alaposan meglepte a kapos­vári szurkolókat. Elsősorban azért, mert a Kinizsi játékából az utóbbi időkben hiányzik a szív, a lelkese­dés. Most is úgy játszott a kapos­vári együttes, mintha számára egy csöppet sem lett volna fontos az, hogy szerez-e pontot ezen a mécs­esén vagy sem. Minthogy a Várpalotai Bányász is- döntetlenül mérkőzöt? (a 90. percben egyenlített ki otthonában a Budai Spartacus ellenében), így a bajnoki táblázat élén nem válto­zott a helyzet. Jobb gólarányával a Bányász együttese vezet. Viszont a Kinizsit verő Székesfehérvári MÁV szorosan ott van a két vezető együttes nyomában. Újabb veresé­gével a Kaposvári Kinizsi a baj­noki táblázat 12. helyére csúszott le. Ez történt az NB II-ben: 16-oson belül Pál utolérte, és sze­relte. Herbei átesett a labdán, a játékvezető 11-est ítélt. Ezt Jezeri értékesítette, 2:1. Egy percig sem reménykedhettek a szurkolók az egyenlítésben, máris benn volt Kovács hálójában a harmadik gól. Rapaj vonta magára a védőket, azután átívelt jobbra Kerék elé, aki a késlekedő Simon mellett éles szögből nagy gólt lőtt, 3:1. Ezután még Herbei szépíthetett volna, de a kapu közelében jó helyzetben ismét elvesztette a lab­dát. Az utolsó húsz percben a fehérváriak a mezőnyben gurigáz- tak, említésre méltó esemény nem Győri Dózsa —K. Honvéd 1:1 (0:0) Győr, 400 néző. V: Fülöp Gy. Győr: Halasi — Egyházi, Halász, Csejtey — Szabó, Szerviczki — Do­monkos, Buri, Pió, Boros, Vigh. Edző: Kovács I. Honvéd: Erdősi — Szekeres, Bobori, Paulicsek, Tajti — Köves, Földi — Szöllősi, Kincsei, Daka, Dauda. Edző: Tóth József. Minthogy a Győri Dózsa csapa­tának pályája víz alá került, így az eléggé rossz talajú, s szintén vizes Postás-pályán áll talc fel kez­déshez a csapatok. A kaposvári együttes lendült bele. Már a 3. percben vezetést szerezhetett vol­na a Honvéd, a kitörő Dauda a kapust is kicselezte, de kisodró­dott, s mire lőni tudott, addigra Halasi a helyén volt, és elcsípte a labdát. A 15. percben Kincsei lé­pett ki. A vize® talajon azonban megcsúszott, és oda lett a kínálko­zó alkalom. Állandósult a kapos­váriak fölénye. A 29. percben Ha­lász a 16-oson belül ököllel ütött ki egy labdát. A játékvezető 11-es helyett a 16-osról rúgatott sza­badot. Ebben az időszakban Erdő- sinek szinte nem is akadt mun­kája, annál több Halasinak, aki szinte percenként hárított. A 38. percben Dakának nyílt volna al­kalma a vezetés megszerzésére, a csatár azonban egy kicsit kivárt, és Egyházi közbelépett. Szünet után megváltozott a játék képe. Újrakezdéskor a hazai csa­pat lendült bele, s már a 3. perc­ben vezetést is szerzett. Buri tört ki, mintegy tizenegy méterről nagy lövést eresztett meg. Erdősi csak kiütni tudta a labdát. Az összekö­tő ismét megcélozta a kaput. A fekvő Erdősi másodszor is mentett. A labda azonban Pió elé került., s most már betalált a hálóba. 1:0. Ezt követően percekre beszorult a Honvéd, fergetegesen rohamozott a Dózsa. A kaposvári csapat azonban kibírta a tizenöt perces nyomást, s aztán ő lendült bele. A Honvéd ugyanis felhagyott eddigi védeke­ző taktikájával, s támadásba kez­dett. Paulicsek húzódott előre a csatársorba. S mindjárt jól is mu­tatkozott be mint az ötösfogat irá­nyítója. Az elfutó Paulicsek ugyan­is nehéz szögből megcélozta a ka­put, a labda Kincsei elé került, aki öt méterről kiegyenlített. 1:1. Most élénkült fel igazában a játék. Fő­ként a hazaiak jóvoltából helyen­ként durvaság is becsúszott. A já­tékvezető mindezt eltűrte. A 39. percben Dauda szerezhetett volna vezetést, mert Szöllősitől nagysze­rű labdát kapott, a csatár azon­ban elszalasztottá a kín állkozó al­kalmat. A 39. percben viszont a győri csapatnak volt abszolút gól­helyzete. A most már eredmény­tartásra törekvő kaposvári csapat két tagja, Földi és Bobori össze­szaladt, így aztán elvesztették a labdát, Buri senkitől sem zavarva törhetett kapura. Még igazítani is volt ideje, s aztán nyolc méterről a kapu mellé küldte a labdát. Közepes iramú és színvonalú mérkőzés volt a nehéz talajú, sí­kos, vizes pályán. Az első félidő alapján úgy látszott, hogy a Hon­véd esetleg gólokkal nyeri a mécs­esét. Az eléggé körülményes ka­posvári csatárok azonban túl sokat kivártak, s a kemény hazai védők rendre hárítani tudtak. Szünet után viszont a hazaiaknak volt több helyzetük. Ezért mondhatjuk, hogy a döntetlen a látottak alap­ján igazságos. Jók: Szabó, Szer- veczki. Boros, ill. Szekeres, Bobo­ri, Tajti és Paulicsek. Székesfehérvári MÁV Előre—K. Kinizsi 3:1 (2:0) Kaposvár, 2000 néző. V: Vízhá­nyó. Székesfehérvár: Wieger — Pál, Bátor, Mester — Pajor, Neubauer — Kerék, Ruzics, Rapai, Nagy, Bőke. Edző: Fábián Lajos. Kini­zsi: Kovács — Balogh, Szigeti. Si­mon — Bíró, Csaba — Jezeri, Pék, Barta, Herbei, Laczkovics. Edző: Váradi Lajos. Két székesfehérvári szöglet után Laczkovics szabadrúgása talált utat a sorfalon keresztül, de Wie­ger védett/ Változatos, eléggé jó iramú játék alakult ki. A fehér­váriak a balszélső Bőkét vonták hátra negyedik hátvédnek, Ruzics fedezetet játszott, elöl csak három csatár tartózkodott. A Kinizsi tá­madásait gyenge lövésekkel fejez­ték be a csatárok, ezeknek hárí­tása nem okozott gondot még a vendégek tartalék kapusának sem. A 18. percben Wieger és Bátor za­varta egymást, a labda Pék elé lé fejelte. A 20. percben ártatlan támadást vezetett a Székesfehér­vár. Végül Rapai kapta a labdát, aki a tétlenül szemlélő védők kö­zött kitört, és Szigeti kísérete mel­lett az ötösről a sarokba lőtt, 1:0. Három perc múlva egy újabb vé­delmi hiba következtében megszü­letett a második gól is. Három Kinizsi-védő is elrúghatta volna a labdát a kapu előteréből, de egy­mást zavarták, végül Nagy közel­ről nem hibázott, 2:0. A félidő hát­ralevő részében a tervszerűtlen hazai támadások nem jelentettek veszélyt Wieger kapujára. Szünet után is a Kinizsi támad- gatott, de a széteső csatársor ez­úttal sem jutott sokra. Az első helyzet Herbei előtt adódott, tőle azonban az ötösön elpattant a labda. A 22. percben Pék fejesével Herbei egyedül tört kapura. A történt. Csapatrészenként is, együttesen is gyenge teljesítmény, se lelkese­dés, se erő — ezek a negatívu­mok jellemzik talán legjobban a Kinizsi vasárnapi játékát. Ilyen rosszul nem mostanában szerepelt hazai pályán a cukorgyári együt­tes. A védelem bizonytalansága ezúttal is gólokban »mutatkozott meg«. A fedezetek alig adtak használható labdát előre, bár az is igaz, hogy nem volt kinek. A csatársorban a teljes érdektelensé­get mutató Laczkovics jobbára csak statisztált. Herbei a döntő pillanatokban súlyos labdakezelési hibákat vétett, nem tudta betölte­ni a végrehajtó csatár szerepét- Lassú is volt, de fokozottan az Je­zeri, aki amellett túlságosan tar­tózkodó is. Lendületet csak Pék jelentett. A nagy munkát végző Barta hátravontan játszott. A fe­hérváriak korszerűen futballoztak, három gyors, technikás csatáruk a pálya egész szélességét kihasznál­va eredményesen tudót) zavart kelteni a védők között. A jó tel­jesítményt nyújtó csapatból is ki­emelkedett Pál, Ruzics, Rapai és Nagy játéka. Mayer Géza * * * További eredmények az NB n- ben: Zalaegerszegi Dózsa—Veszprém 3:0, Ikarus—Mosonmagyaróvár 4 r0, Láng—Pécsi BTC 1 rO, Pécsi VSK— Pápa 1:1, B. Spartacus—Várpalota 1:1, Zalaegerszegi TE—Pécsi Bá­nyász 4:2. Az NB n Nyugati csoportjának állása: 1. Várpalota 13 8 2 3 27:10 18 2. K. Honvéd 13 8 2 3 23:11 18 3. Sz.-fehérvár 13 6 4 3 15:12 16 4. B. Spartacus 12 5 5 3 16:12 15 5. Autóbusz 13 6 3 4 23:18 15 6. Pápa 13 5 5 3 14:11 15 7. PVSK 13 6 3 4 18:15 15 8. Z. Dózsa 13 6 2 5 20:17 14 9. Esztergom 13 3 8 2 15:13 14 10. Ikarus 13 5 4 4 20:18 14 11. ZTE 13 5 4 4 17:16 14 12. K. Kinizsi 13 6 1 6 25:24 13 13. M.-óvár 13 5 2 6 18:22 12 14. P. Bányász 13 3 4 6 11:19 10 15. Gy. Dózsa 13 2 5 6 12:21 9 16. Láng 13 2 5 6 8:19 9 17. Veszprém 13 2 4 7 13:17 8 18. Pécsi BTC 13­5 8 5:25 5 került, akinek lövése elakadt a? egyik befutó védő lábában. Még ugyanebben a percben újabb nagy gólhelyzet maradt ki. Jezeri be­adását a fehérvári kapus a felső lécre nyomta, a lepattanó labdát Pék közvetlen közelről a kapu fö­— A totó 13+1 találatos szelvé­nye: 2 törölve 2112xlllxx x x + 1. 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 12 találatot 7 pályázó ért el, nyereményük szel­vényenként 103 543 Ft. A 11 talá­latos szelvényekre 268 Ft-ot fizet­nek. Nemzetközi mérkőzés Barcs— Borac Virovitica 3:3 (1:0) Barcs, 1500 néző. V: Juhász. Barcs: Jobbágy — Takács, Pál­mai, Papp — Sinkó, Nagy — Láng, Bátorfi, Marton, Göncz, Horváth. Borac: Moszlavac — Gru- bics, Bunyevácz — Kozják, Lá- zics, Kovácsevics — Fucskár, Prká B., Prká J., Ivies, Lipovár. Ha­talmas érdeklődés előzte meg a határmenti találkozót, amelyen a barcsi csapat igen jó benyomást keltett. A vendég együttes nagy lelkesedéssel játszott. Szünet után még élénkebb lett a játék. Előbb a vendégek egyenlítettek, majd a Barcsi SC szerzett kétgólos előnyt. Végül azonban a jugoszláv együt­tesnek sikerült az egyenlítés. G: Marton (2), Panduries, ill. Fucs­kár (2), Prká B. Ifj. Pandur Ferenc LABOD—MARCALI 2:0 (1:0) Marcali, 600 néző. V: Szöllősi. Lábod: Hornai — Tálas, Kiss, Mihóka — Csoór, Koczka — Keszi, Ilosfai, Borzas, Takács, Fülöp. Ed­ző: Selmeczi István. Marcali: Szántó I. — Vörös, Jakab, Kosi — Szántó II., Rigó — Kisborsó, Ta­kács, Bene I., Bene II., Klujber. Edző: Kisborsó Imre. Az első fél­időben kiegyenlített volt a játék, szünet után a gólratörőbb vendé­gek teljesen megérdemelten fek­tették két vállra a hazai együt­test, amelynek csatárai a kapura nem voltak veszélyesek. G: Ta­kács, Fülöp. Jók: Kiss, Borzas, Fülöp, ill. Kósi, Szántó II., Bene II. Kálmán Sándor BABÓCSA-FELSOBOGAT 9:0 (5:0) Babócsa, 400 néző. V: Farkas. Babócsa: Varga — Káplár, Bakó, Fejes — Embersics, Bodzsár — Ka- kuszi I., Kakuszi II., Bicsár, Hor­váth, Bukovics. Edző: Spievla Ká­roly. Felfcőbogát: Bogdán — Kál­mán, Sipos I., Sipos II. — Bosnyák I., Bosnyák II. — Czimbalek, Var­ga, Arany, Kiss, Pető. Edző: Pin­tér János. A vendégcsapatot csak lelkesedése dicséri, egyébként a bogáti védelem képtelen volt fel­tartóztatni a sorozatos hazai roha­mokat. G: Bicsár (4), Kakuszi I., Kakuszi II., Embersics, Bukovics, Horváth. Jók: Embersics, Bodzsár, Bicsár, ill. Bogdán, Sipos n., Bos­nyák II. Kovács Tibor CSURGÓ—TÁSZÁR 0:0 Csurgó, 300 néző. V: Darázsi. Csurgó: Kepler — Péczeli, Sóto­SOMOGYSZOB—M. HONVÉD 2:l (l:l) Somogyszob, 200 néző. V: Hor­váth II. L. Az izgalmakban bővelkedő találko­zón a többét támadó hazai csapat harcolta ki a győzelmet. A máso­dik félidő elején Szálait (M. Hon­véd) a játékvezető tiszteletlen be­szédért kiállította. G: Bálint, Hor­dós!, ill. Gőbölös. Szalai László KAPOLY—K. VASUTAS 1:1 (1:1) Kapoly, 200» néző. V: Bella. Kapoly: Ábrahám — Somogyi, Jung, Sós — Kerekes, Lőrincz — Herke, Krammer, Kétszeri, Locken­bauer, Altmann. Edző: Kálmán Fe­renc. K. Vasutas: Törzsök — Wé- ber, Horváth, Harsány! — Miseta, Takács — Simon, Hosszú, Nagy I., Laki, Molnár. Edző: Nagy László. Végig unalmas mérkőzés volt. A hazaiak csatársora ez alkalommal igen rossz napot fogott ki. A lel­kes vendégek feltétlenül rászolgál­tak az egy pontra. G: Locken­bauer, ill. Nagy I. Jók: Sós, a mezőny legjobbja. Kerekes, Lockenbauer, ill. Horváth, Harsá­ny!, Nagy I. Kocsis György NAGYATÁD-LENGYELTÓTI 2:2 (1:0) Nagyatád, 200 néző. V: Horváth G. Nagyatád: Horváth — Bazsó, Fritz, Nagy — Sas vári, Nezdei — Tanics, Hangya, Simon. Márton, Posta. Edző: Dombóvári András. Lengyeltóti: Fornádi — Dezső, APRÓHIRDETÉSEK Kesztneiy központ­jában háromszobás, hallos, alápincézett családi ház lakottan eladó áron alul. Meg­tekinthető mindennap 17 órától 20 óráig Móricz Zsigmond út з. Érdeklődni lehet: Németh Gyula, Zala- apáti, Kossuth Lajos и. 4. (2429) Nagyatádon, Lőcsei u. 49. számú ház be­költözhetően eladó. Érdeklődni ugyanott. (2930) A lepsényi Kossuth Tsz-nél nádpalló kor­látlan mennyiségben kapható. Telefon: Lepsény 16. (4178) Májusi morzsolt ku­korica eladó. Kapos­vár, Rákóczi tér ' 5. szám. (8&19) Építkezésből vissza­maradt szalufa (6 mé­teres), használt ajtó, ablak eladó. Balaton- lelle-Felső, Rákóczi út 15. (95169) 1200 n-ölön fekvő családi ház eladó. Ma- gyaratád, Széchenyi u. 4., Lukács. Érdeklődni ugyanott. (2428) Balatonmária-fürdőn kétszobás villa 55 ezer­ért eladó. Érdeklődni ugyanott, Petőfi u. 13. szám alatt, Szabóék- nál. (77251) Vaskapu és Haidek- ker vaskerítést méret­re készít és elad Bal­pataki István lakatos­mester, Balatonszaba- di-fürdő, Mikes Kele­men u. 6., posta mel­lett. (73256) Príma állapotban triciklit vennék. Csu­kott előnyben, segéd­motorral sem akadálv Szente Lajos, Siófok, Tisztviselőtelep. (73254) Eladó két egyszemé­lyes heverő. Érdeklőd­ni napközben 15-16-os telefonszámon. (2430) Építkezéshez príma faanyag bontásra el­adó. Szente Lajos, Sió­fok, Tisztviselőtelep. ___________________(73255) • 400 n-öles telken egyszoba-konyhás csa­ládi ház melléképüle­tekkel olcsón eladó. Bize, Árpád u. 100. Érdeklődni: Marcali, Dózsa U. 42. _______(2932) K öves darálót ven­nék motorral vagy motor nélkül, 20-tól 30 cm átmérőig. Marián József, Juta. (95221) Modern hálót vennék havi 1000 Ft törlesztés­re. Ajánlatokat 95223. számra a hirdetőbe. (95223) Fehér mély gyer­mekkocsit vennék. Ajánlatokat 14-85 tele­fonszámra 14—20 óráig. (95226) Wartburg 900-as sze­mélygépkocsi eladó. Érdeklődni hétköznap: Kaposvár, Május 1. utca 50. alatt. (95224) Luxus Wartburg, húszezret futott, hat­vanötezerért eladó. Vá­laszokat »Bejáratott« jeligére a siófoki Ma­gyar Hirdetőbe. (73258) CSERE Egyszoba-összkom­fortos, földszintes ut­cai lakásomat elcse­rélném kétszoba-össz­komfortosért II. eme­letig megegyezéssel. Érdeklődni délután 3 órától, Kaposvár, 48-as ifjúsági utca 2. (95228) ÁLLÁS.. Szakképzett géptáv- irász azonnal elhe­lyezkedne bárhová. Cím a kiadóban. (2426) A bárdudvarnoki Munkásőr Terme­lőszövetkezet» tsz SZTK-ügy- intézésben és pénzkezelésben jártas, gépírni tudó, hosszú gyakorlattal rendelkező Cukrász szakmunká­sokat állandó munká­ra keres fölvételre vi­déki munkahelyre földművess zö vetkezet. Sütő és külön kikészí­tő, díszítő cukrász szakmunkás jelentkez­zen. Cím 95225. szá­mon a hirdetőben. (95225) azonnali belépéssel. Jelentkezés hétfőtől személyesen. (4179; VEGYES Fényképezőgépek, látcsövek szakszerű javítása, felújítása ga­ranciával. Pálfy Jenő optikus-, látszerész-, fényképészmester, Ka­posvár, Engels utca 3. (95204) Vízen úszó kotróra két kotrógyakorlattal rendelkező gépkezelőt keres azonnali fölvétellel a Dombóvári Halgazdaság. Gyermektelen há­zaspár üres albérleti szobát keres. Ajánla­tokat: Kaposvár, Ápri­lis 4. u. 25., Nagy. (95194) Figyelem! Tóth Sán­dor kárpitos minden­nemű kárpitosmunkák készítését és javítását vidékre is vállalja. So- mogysárd, Petőfi utca 31. (95218) Két férfi vagy két nő részére bútorozott albérleti szoba kiadó. Kaposvár, Kölcsey u. (4180) 34. (2431)

Next

/
Oldalképek
Tartalom