Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-27 / 150. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK) ÁB 4. 80 FILLÉB Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. évfolyam 150. szám. 1965. június 27., vasárnap Elhalasztották az külügyminiszterek afroázsiai ^ értekezletét Robbanás Algírban — Öt halott, tízen megsebesültek (, INTEZE Az algériai külügyminisztérium bejelentette, hogy a szombat délutánra — magyar idő szerint 17 órára — kitűzött afroázsiai külügyminiszteri értekezletet meghatározatlan időre elhalasztották. Indokolást nem közöltek. A 15 hit ilmi nagyköveti előkészítő bizottság tanácskozást tart az algériai parlament épületében. Algéria azonban továbbra is szorgalmazza az értekezlet megtartását. A külügyminisz. térium szóvivője bejelentette, hogy az afroázsiai csúcs anya­gi és technikai előkészületei befejeződtek. A szóvivő hang­súlyozta, a legutóbbi fejlemé. nyék nem befolyásolják a csúcsértekezlet jelentőségét. Az értekezlet megnyitásával visszavágnak az imperialisták mesterkedéseire, amely az ér­tekezlet aláaknázását célozta. A kínai küldöttség, amely pénteken úgy látszott, hogy hajlik a többség elhalasztást mérlegelő álláspontja felé, új­ból erőteljes akcióba lépett A kínai küldöttség szóvivője nyi­latkozatot olvasott fel, amely cáfolja azokat a híresztelése­ket, hogy Kína a csúcsértékéé• kilométer hosszú acélfol a Duna áradása ellen A FELSŐ SZAKASZON A KIÜRÍTETT FALVAKBA VISSZATÉR A LAKOSSÁG — MOHÁCSNÁL MÉG MINDIG NAGY A VESZÉLY Az Országos Vízügyi Fő- igazgatóságon szombaton De­gen Imre árvízvédelmi kor­mánybiztos, főigazgató tájé­koztatta a sajtó képviselőit az árvédelem helyzetéről és a védekezési munkákról Dégen Imre többek között elmondotta, hogy Mohácsnál némileg apadt ugyan a Du­na, de szombaton reggel még mindig 54 centiméterrel ha­ladta meg az 1954. évi maxi­mumot. Kereken tíz napja — egy-két centiméteres ingado­zástól eltekintve — ilyen ma­gas a vízállás. Az apadás pe­dig rendkívül lassú, s továb­bi 6—7 napba telik, amíg az 1954. évi maximumra, 924 centiméterre csökken a folyó vízszintje. A Duna déli sza­kaszán tehát nagy erőknek kell most is megfeszített munkával védeni, őrizni és erősíteni a gátakat. Ezért a Duna mentén rendelkezésre álló erőknek 72 százaléka, csaknem 20 000 ember, továb­bá a 365 nagy teljesítményű földmunkagépnek, a 680 te­hergépkocsinak és a 132 döm­pernek túlnyomó része is Mohács és Baja térségében dolgozik. Ezen a területen vetették be az összes szád- falverő osztagot, a vízügyi igazgatóságok 12, a honvéd­ség pedig 4 ilyen osztagot. Az átázott, sárszerűen meg- folyósodott töltések előtt ed­dig 29 370 pátrialemez leveré­sével több mint 7 kilométer hosszú »acélfalat„ vontak a Duna áradata elé. Az árvédekezésben eredmé­nyesen használnak egy sor uj technikai eszközt. Többek kö­zött a könnyűbúvárok segít­ségével műanyagfóliával szi­getelik az átázott gátak olda­lát, és elzárják a buzgárok víz alatti nyílásait. A védeke­zésben összevont hatalmas emberi és műszaki erő beve­tésének és a hősies, áldozatos munkának az eredménye, hogy eddig sehol sem törte át a védvonalakat a Duna példátlanul nagy árhulláma. A Duna e"ész magyar sza­kaszán harmadfokú árvízvé­delmi készültséget tartanak. A Sió torkolatától, illetve Ba­jától északra végig a felső szakaszig viszont lényegesen enyhült az árvízveszély. Ezen a szakaszon — a számítások Kerint — már nem vár ha» tők olyan magas vízállások, amelyek veszélyeztetnék a gá­takat. Így a Duna menti terü­letek nagy részén az élet las­san visszatérhet rendes ke­rékvágásába. A veszélyezte­tett helyekről elővigyázatos­ságból összesen 20 243 lakost kellett átmenetileg biztonsá­gosabb területre költöztetni. A Duna felső szakaszainak mentén szombaton és vasár­nap már mintegy háromezer személy térhet vissza ottho­nába, s a jövő hét közepéig további háromezer ember foglalhatja el újra lakását. A visszatelepítések előtt a ta­nácsok mindenütt ellenőrzik azokat a házakat, amelyekbe benyomult a víz, s csak ak­kor adnak engedélyt a vissza- költözésre, ha fertőtlenítették a házat, vagy a víz nem ron­gálta meg veszélyesen az épü­letet. Gondoskodtak a kutak- ba benyomult Dunavíz kiszi­vattyúzásáról és fertőtleníté­séről. Intézkedtek az áttelepí­tett lakosság élelmezéséről, ivóvíz-ellátásáról is. A bete­geket és öregeket kórházak­ban, illetve szociális otthonok­ban helyezték el, s a kisgyer­mekeknek ideiglenes bölcsődé­ket állítottak fel. A kitelepí­tett személyek és az árvédeke­zésben dolgozó emberek egy­aránt védőoltást kaptak, s a Magyar Vöröskereszt segítsé­gével sok helyen állítottak fel elsősegélynyújtó állomást. Az áruellátás mindenütt zavarta­lan és bőséges. A Duna mentén a töltések mentett oldala mögött felfaka­dó víz mintegy 31 000 holdat borított el. Ebből 27 000 hold Győr és Sopron megye térsé­gében — a Duna, a Rába, a Marcal és a Hanság környékén — áll víz alatt. Most már a fakadó vízzel borított terüle­teken is megkezdődött a szi­vattyúzás, hogy a földeken mi­nél előbb megkezdhessék a mezőgazdasági munkákat A Duna felső magyar sza­kaszának védvonalain most már megkezdődik az átmeneti­leg elhelyezett és értékesebb védekezési anyagok felszedése, visszamentése. Többek között az árvédelem erői csaknem négymillió homokzsákot hasz­náltak fel a gátak erősítésére, s ennek a sok millió forint értékű anyagnak a megmenté­se jelentősen csökkentheti a népgazdaságot ért károkat Má ifjúsági béketalálkozó Balatonalmádiban (Tudósítónktól) A KISZ központi bizottsága, a Vasutas, Közlekedési és Pos­tás Szakszervezet, valamint a KPM ma rendezi meg Bala­tonalmádiban a vasutas közle­kedési és postás dolgozók ha­gyományos ifjúsági béketalál­kozóját. Tegnap Veszprémben tartották meg a közlekedés if­jú szocialista brigádvezetőinek tanácskozását Ezen Szabó István, a Kaposvári Fűtőház ifjúsági szocialista brigádjá­nak vezetője képviselte me­gyénket. A találkozóra Somogy me­gyéből ma reggel különvonat vitte a százhatvannyolc fia­talt. Vasutas, postás és AKÖV-dolgozók utaztak Ba­latonalmádiba. let elhalasztásának híve lenne. Az értekezleti körökben a kínai álláspont megerősítése után olyan hírek terjedtek el, hogy hét arab ország — Tuné­zia ésf valószínűleg Marokkó kivételével — támogatja az al­gériai kormánynak a csúcsér­tekezlet zavartalan megtartá­sát célzó fáradozását Számtalan magánbeszélgetés folyt le pénteken a késő esti órákban a szállodákban és a nagykövetségeken a különböző miniszteri és diplomatacsopor­tok között India a hírügynökségi jelen, tések szerint döntő szerepet játszott a sokrétű megbeszélé­sekben. Ezek eredményeként állítólag kompromisszum szü­letett meg, amely elfogadható (Folytatás a 2. oldalon) A DRAVA VIZE TÉT TE A megemelkedett Dráva vize miatt a talajvíz feljött a földművesszövetkezet zákánytelepi műkőüzemében. A víz magassága elérte helyedként az 50—70 centimé­tert. A kútgyűrűk és az átereszcsövek alig látszanak ki a nagy vízből. Saigonba már behallatszik az ágyúdörgés Egymást érik a robbanások — Sok a halálos áldozat — A partizánok elfoglaltak egy várost — Amerikai kalózgépek Hanoit veszélyeztetik Nyugati hírügynökségi je­lentések szerint a felszabadí- tási harcosok szombaton a hajnali órákban nagyarányú támadást kezdeményeztek Dúc Hoa helység ellen, amely csupán 24 kilométernyire fék- hoz. szik a fővárostól. A Saigon­ban működő sajtótudósítók elmondják, hogy a tüzelésből jól kivehető, amint a parti­zánosztagok egyre inkább kö­zelebb nyomulnak célpontjuk­Diplomakiosztás a tanítóképzőben Hatvankét rendes, har­minckét levelező hallgatót bocsátott útnak tegnap dél­előtti ünnepségén a Kapos­vári Felsőfokú Tanítóképző Intézet. Hajdú Tibor, az intézet igazgatója ünnepi beszédében a három mun­kában, tanulásban együtt töltött évre emlékeztette a hallgatókat. Ezalatt sok }ó tanácsra, ismeretre; pedagó­giai elvekre és eszmékre tettek szert. Ezeknek a bir­tokában kezdik meg mun­kájukat. — Önök csaknem 2000-ig fognak tanítani, s ezalatt nagy feladatokat kell meg­oldaniuk az embernevelés, a kommunista erkölcs meg­szilárdítása terén. F.z a kor. a társadalom követelmé­nye. Munkájukhoz a szük­séges világnézeti alapokat megszerezték itt az intézet­ben, és az államvizsgák . is azt. bizonyították, hogy ren­delkeznek a szükséges pszi­chológiai és pedagógiai is­meretekkel. Tíz év múlva még korszerűbb módszerek­kel, nevelési elvekkel talál­kozhatnak majd. Törekedje­nek folyamatosan és állan­dóan megismerni, alkal­mazni az újat... — mon­dotta a többi között az inté­zet igazgatója, majd a je­len, a ma hibáira, a még bennünk is hellyel-közzel megtalálható negatív tulaj­donságokra: a kispolgári életforma és gondolkodás hatásaira, veszélyeire hívta föl a figyelmet. Ezeket a hibákat először önmagunk­ban kell leküzdeni. Ehhez, és további munkájukhoz mottóként Juhász Ferenc egyik költeményének a gon­dolatát nyújtotta útravalóul Hajdú Tibor: »-Ne féltsetek! Elszánt leszek és hajthatat­lan ...« Ennek a gondolat­nak a jegyében mondott búcsút az intézet igazgató­ja. Ezután a végzős hallga­tóknak átnyújtották az ok­levelüket. majd az intézet volt hallgatóinak nevében Nagy Lajos, a levelező hallgatók nevében Makker Jánosné mondott köszönetét a nevelői kar lelkiismere­tes, elmélyült munkájáért Jugoszláv békeküldöttség látogatott megyénkbe Szombaton a Hazafias Nép-1 gyénkbe látogatott dr. Slavko front Somogy megyei Bizott- Zore, a Jugoszláv ENSZ-társa- ságának vendégeként me-1 ság vezetője és Dragutin __________________________ Djurdjev, a Jugoszláv Eláke L iga tagja A küldöttséget Kocsis Lász­ló, a Hazafias Népfront So­mogy megyei Bizottságának elnöke és Varga Károly, a Népfront megyei titkára fogad- * ta. Rövid beszélgetés után aj megyei tanácsra sétáltak, ahol ? Böhm József megyei tanácséi-1 nők köszöntötte a városba Iá-: togató jugoszláv vendégeket. A baráti légkörben lezajlott; találkozón Bőhm elvtárs be-! mutatta megyénket, majd is-j mertette termelőszövetkeze-: teink, üzemeink eredményeit. A küldöttség tagjai főként a; termelőszövetkezetek, állami j gazdaságok termelési tapasz ta-,* latai, eredményei után érdek-1 lődtek. A beszélgetésen szóba! került a jugoszláv és a magyar} * nép közötti baráti viszonyt kedvező alakulása is. Ebéd után a vendégek láto-f gatást tettek a Palmiro Tog-t liatti Könyvtárban, majd a| délutáni órákban Segesdre; A Saigontól délnyugati irányban fekvő Dúc Hoa kör­nyékén egy dél-vietnami zász­lóalj parancsnoksága is állo­másozott. Ezt amerikai bejelen­tés szerint a DNFF harcoló egységei lerohanták. A város­tól északkeletre egy dél-viet­nami tüzérségi egység a regge­li órákban még tartotta magát. A déli órákban a 25. dél-viet­nami szárazföldi hadosztály parancsnokságának is szállást adó Dúc Hoában hevesen foly­tak még a harcok. Saigonban fokozódik az idegesség, kapkodó, egy­másnak ellentmondó köz­léseket adnak ki az érin­tett hatóságok arról a robbanásról is, amely péntek este történt egy saigo- (Folytatás a 2. oldalon) A tartalomból: VAN KIVEZETŐ ÜT (3. oldal) VIZSGÁZNÁK A FELNŐTTEK (4. oldal) EMLÉKOSZLOP HIRDETI MAJD A MÁRTÍROK DICSŐSÉGÉT (5. oldal) hajtattak, ahol este békenagy­gyűlésen vettek részt. A béke­nagygyűlés szónoka Varga Ká­roly országgyűlési képviselő volt. j, CSÖND (7. oldal) OLYAN, MINT AZ ÉG (8. oldal) GYERMEKEKNEK (9. oldal) ROVAROK A CSAPDÁBAN (10. oldal) »VALAMI HIDEG KÉREK ..« (12. oldal) ITALT

Next

/
Oldalképek
Tartalom