Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-20 / 144. szám
SomoggfHéplap A'T- MS'?MP MEGVfi «UTOTTSAGA ES A MEGYE' TANÁCS LÁPJA Koreától Mexikóig (J)iLLan.atké.p. Kaposváron vendégszerepei június 23-án, szerdán a Szovjet Hadsereg Alexandrov Együttese — jó idő esetén a Dózsa-sportpályán, rossz időben pedig a Csiky Gergely Színházban. Negyedszer jár Magyarországon az együttes. A szovjet katonaművészek már régen baráti kapcsolatot kötöttek velünk. Minden magyarországi vendégszereplés ünnep az »alexandrovisták« számára ... Az együttes csaknem negyvenéves múltra tekint vissza. 1928-ban mindössze tizenkét ember — nyolc énekes, két táncos, egy harmonikás és egy előadóművész — részvéte, lével megalakult a Vörös Hadsereg énekegyüttese. A kis létszámú művészeti csoport nagy feladatot vállalt. Céljuk volt elősegíteni a szovjet katonák kulturális fejlődését, hozzájárulni művészeti szemléletük formálódásához, segíteni a hadseregben folyó öntevékeny művészeti munkát. 1928. október 12-én volt az együttes első hangversenye. A bemutató nagy sikert aratott. Az ő tolmácsolásukban előadott katonadalok és táncok nemcsak a helyőrség katonáinak tetszését nyerték meg, hanem a főváros előadótermeiben is meghódították a közönséget. Az együttes elkezdte vendégszerepléseinek sorozatát. Már fennállásának első éveiben megfordult a Szovjetunió valamennyi katonai körzetében — a Ba- rents-tenger jéggel borított partvidékétől a forró égövi iráni határvidékig, a Baltifélszigettől Szachaünig, a Sarkvidéken, Közép-Ázsiában, Távol-Keleten és a Kaukázu- son-túli vidéken. Az együttes sikereivel együtt rohamosan növekedett létszáma is. 1937-ben a kollektíva már 180 énekest, táncost és zenészt számlált Növekedett repertoárjuk is. Kicsiszolódott előadóművészetük. A katonaélet volt továbbra is a műsor alapja, de ez kiegészült népdalokkal és klasszikus művekkel is. Amikor kitört a világháború, az együttes kiment a frontra. A helyzettől függően teljes létszámban vagy pedig csoportokra osztva léptek föl. Hangversenyeiket erdei tisztáVA D A S Z O K »Bátor« /r v n \ dvj’j c Rövidlátó Erős Furfangosok LA Quick karikatúrái) sokon rendezték meg a harcok szünetében. Így dolgozott az együttes egészen a győzelem napjáig 1946-ban vették föl a zenei vezető, Alexandr Vasziljevics Alexandrov nevét — halála után — tiszteletből és emlékezésből. 1946-tól az ő fia — Borisz Alexandrovics Alexandrov — az együttes vezetője, aki több táncjátékot, szimfonikus művet és dalt írt. Egyik operettjét, a Malinovkai esküvőt nagy sikerrel játsszák a szovjet színházak. Népdalfeldolgozásai az együttes műsorának alapkövét jelentik. Művészien használja feldolgozásaiban a kórus és a szólóéneklés hangszínskáláját, a zenekari kíséret lehetőségeit A táncművészeti csoportot Alexandr Radunszkij balettmester vezeti. Az ő rendezésében láthatja majd a közönség a Matróztáncot, a Katonabarátságot és a Győztetek című táncképet Az énekkart Jurij Petrov karvezető irányítja Az Alexandrov Együttes föllépett már Ausztriában, Olaszországban, Kanadában, Kínában, Svájcban, Koreában, Kubában, Mexikóban, Romá. niában, Finnországban, Jugoszláviában, Angliában, Belgiumban, Bulgáriában, az NDK-ban, Mongóliában, Lengyelországban és Franciaországban. Van egy kis múzeumuk, amelynek anyaga, kiállítási tárgyai szemléltetik a kollektíva alkotásokban gazdag éle tét Nagyon sok emléktárgy a vendégszereplések alkalmával kapott ajándék. Szeretettel őrzik a barátság jeleit az együttes tagjai. Magyar népi hímzések, kerámia, csikóbőrös kulacs a magyarok ajándékaként került az együttes múzeumába. S. N. G. !É a l a 3. és a 4. lekölcsiiil sorsolják Az Országos Takarékpénztár június 21-én és 22-én bonyolítja le a 2., a 3. és a 4. Békekölcsön 1965. első félévi sorsolását. A húzásokat mindkét napon az OTP Nádor utcai dísztermében tartják. Hétfőn 13 órai kezdettel a 2. Békekölcsönt sorsolják, 106 500 kötvényre 30 521 300 forintot. Kedden délelőtt 10 órai kezdettel a 3. Békekölcsönből 399 500 kötvényt sorsolnak ki 59 990 800 forint nyereménnyel és törlesztéssel. Utána 244 500 4. Békekölcsön- kötvényre 36 779 800 forintot sorsolnak. A kétnapos húzáson tehát a három békekölcsönből összesen 750 500 kötvényre 127 291 900 forint jut nyeremény és törlesztés formájában. A kisorsolt kötvények beváltását július 6-án kezdik meg. (MTI) 1 ui h 1 Szovjet űrhajósok kitüntetése A Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) adminisztratív tanácsának a francia fővárosban június 15-e és 18-a között tartott ülésén Komarov, Jegorov és Feoktyisztov szovjet űrhajósokat a »Kozmosz« aranyéremmel és a FAI első elnökének tiszteletére az űrrepülési abszolút rekordok jutalmazására létesített de la Veaux- éremmel tüntették ki. A Nemzetközi Repülő Szövetség aranyérmét a repülés» ügy és a repülősport terén teljesített szolgálataiért egyhangúlag a FAI alelnökének, V. K. Kőkkinaki szovjet berepü- lő-pilótának ítélték. (MTI) Szabályozták a műszaki egyetemi szakmérnökképzést A művelődésügyi miniszter az érdekelt miniszterekkel és országos hatáskörű szervek vezetőivel egyetértésben rendelkezésben szabályozta a műszaki egyetemi szakmémökkép- zést A rendelkezés értelmében a műszaki egyetemeken levelező, esti és — egyes területeken kivételesen indokolt esetben — nappali oktatás keretében külön szakmérnöki oklevelet szerezhetnek azok, akik mérnöki munkakört látnak el műszaki egyetemi vagy természettudományi szakon, illetőleg karon szerzett tudományegyetemi ok levéllel igazolt képesítés alapján, és megfelelő gyakorlattal rendelkeznek. (MTI) „Ki mit tud?" — hanglemez Néhány nap múlva megkezdik a Hanglemezgyártó Vállalat «-Ki mit tud, 1965-* című 30 centiméteres mikrolemezének árusításit. A lemezre azoknak a fiataloknak a műsorát vették föl, akik csaknem 30 000 vetélkedő társuk közöl az élre küzdötték magukat. (MTI) A Dóm téren megkezdték az előkészületeket A szegedi szabadtéri játékok színhelyén, a Dóm téren a műszaki személyzet megkezdte Az ember tragédiája díszleteinek készítését. Az előkészületek alapján az idei program egyik leglátványosabb előadásának ígérkezik Madách remekművének bemutatója. Bővül a konyhakész cikkek választéka Intézkedések a bevásárlás meggyorsítására A Belkereskedelmi Minisztérium tájékoztatója A kereskedelem néhány időszerű kérdéséről, a háziasszonyok munkáját könnyítő cikkek forgalmáról, a bevásárlást gyorsító intézkedésekről és az üzlethálózat fejlesztéséről tájékoztatták a Belkereskedelmi Minisztériumban az MTI munkatársát. — Terveink szerint a következő hetekben-hónapokban bővítjük a háziasszonyok körében népszerű, úgynevezett konyhakész cikkek választékát — hangzott a tájékoztatás. A háziasszonyok gyakran és joggal panaszolják, hogy különösen csúcsforgalmi időben rendkívül hosszadalmassá teszi a bevásárlást a »bolton belüli« sorbaállás, amikor nemcsak az árusítópultok előtt, hanem a pénztárnál és az árukiadásnál is sokat kell várakozni. Az efféle torlódást elsősorban az önkiszolgáló és a részleges önkiszolgáló rendszer tömeges elterjesztésével szüntethetjük majd meg. Országszerte még mintegy 8000— 10 000 olyan üzlet van, amelynek adottsága lehetővé teszi az önkiszolgálási rendszer bevezetését. D idapesten és vidéken sok ezer olyan üzlet van még, aho! az önkiszolgálást a technikai adottságok miatt nem tudjuk bevezetni. Itt azzal kívánjuk a vásárlás idejét rövidíteni, hogy megszüntetjük az árukiadói rendszert. Az üzletek egy része készen áll a különféle cikkek, élelmiszerek házhoz szállítására, s a legtöbb üzlet fölvesz előrerendelést, vagyis reggel műnkába menet bárki leadhatja a környékbeli üzletbe »kívánságlistáját«, s délután összekészítve, sorbaállás nélkül megkapja a kért árut. Ezt a szolgáltatást azonban viszonylag kevesen veszik igénybe. A vásárlók egyöntetű helyeslésével találkozott, hogy a kis bútorüzletek helyett a jövőben gazdagabb választékot nyújtó lakberendezési áruházakat hozunk létre. Vidéken már 12 ilyen áruház működik. Űj üzleteket elsősorban új lakótelepeken építünk, mégpedig bevásárló-központszerű- en. A központ alapja csaknem mindenütt az ABC-áru- ház, ahol az élelmiszereken kívül a legfontosabb háztartási cikkeket is megkaphatja a vásárló. Hozzákezdjünk a kereskedelmileg ellátatlan területek bolthálózatának kiépítéséhez is- Ez különösen a peremkerületekben, a magánerőből épült településeken és vidéken fontos feladat. Hasonló gond a tanyai települések ellátása, amelynek megoldására rendszeres vásárok tartását, menet- rendszerű mozgóboltok közlekedtetését, helyi »boltbizományosi« rendszer kiépítését tervezzük. Emberölési kísérlet Pénteken este tiz óra után segélykiáltásokra figyeltek föl Kaposváron a S'allai utca lakói. Hamarosan kinyíltak az ablakok, s kisvártatva megjelent a rendőrség URH-s járőre is. Kiderült, hogy Dobján Mihály Nágocs, Szabadság utca 36. szám alatti lakos, a Hídépítő Vállalat dolgozója egy téglarakás mögül kilépve megtámadta volt feleségét és annak szüleit, Gács Józsefet és feleségét. Gács József négy, felesége pedig két szúrást kapott. A Gácsot ért szúrások — orvosi vélemény szerint — alkalmasak voltak emberélet kioltására is. Dobján emberölési kísérletének ügyében rendőrségi vizsgálat folyik. A »hunta« spanyol szó, J-vel írják, és dollárokkal fizetik. * » * — Gyerünk moziba! — mondja Juliska Jancsinak. — Minek? — vonogatja vállát Jancsi. — Ezt a filmet tizenöt év múlva ingyen fogjuk látni a televízióban. * * * Mr. Brown és Mr. Smith megállnak a New York-i múzeumban egy római gladiátor szobra előtt, amelynek le van törve a lába és a karja, és még a sisakja is össze van verve. A szobor talapzatán a felírás: »A győző.« — Nna — mondja elgondolkozva Mr. Smith —* mondhatom, érdemes volt neki... * • * Michael Orris aUg matt 19 éves, és máris nagyapának vallhatja magát. Néhány nappal ezelőtt ugyanis Londonban házasságot kötött a 44 éves ötgyermekes Grace Benstead- del. — Feleségemmel együtt — mondta Michael — ugyancsak népes rokonsághoz jutottam. Egyelőre még nem ismerem ki egészen magamat új környezetemben ... Házasságával az asszony 25 éves, nős fiának Ar- thurnak is apja lett. Ugyancsak apja az asszony 23 éves lányának, akinek már egy három- és egy négyéves gyereke van, ezeknek pedig nagyapja. * » * Az egyik közép-keleti ország kórházának szülészetén a férjek beleskelődnek a csecsemőszobába, ahol a sorjában felállított ágyacskákban fekszenek a kicsikék. Ott van a híres sejk is, akit az egyik új apa megkérdez: — Melyik a magáé? A sejk kihúzza magát: — Az első két sor. * * * Olvastuk, hogy nagyon takarékos ember az USA elnöke, Mr. Johnson. Olvastuk, hogy a Fehér Ház folyosóján — séta közben — sajátkezőleg oltja el a fölösleges villanyégoket. Az egyik sajtóiroda szerint az USA elnöke észrevette a napokban, hogy a hölgyek részére fenntartott ama bizonyos helyiségben fölöslegesen ég a villany. Benyitott, és leoltotta. Sajnos, egyébként is szokása benyitni, ahol különben semmi keresnivalója. ... Két zsebmetsző sétál a főutcán. A sarki újságárusnál megállnak, mert egyikük divatlapot akar vásárolni. Miután megvette a keresett divatlapot, indulnak tovább, ám társa megkérdi: — Ugyan, minek neked divatlap? — Na, hallod — felelt a kérdezett —, csak tudnom kell, hol fogják viselni az ősszel a zsebeket? Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megye! Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postiskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index: 250G7. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca 6.