Somogyi Néplap, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-02 / 128. szám
Somogyi Méplap ■ft'Z MSZMP MFGVFI r.i?OTTSAr,A ES A MEGYE! TANÁCS LAPJA ELKÉSZÜL-E HATÁRIDŐRE A SIÓFOKI KÓRHÁZ? 3ól szórakoztunk A Berlini Nagycirkusz műsoráról I — Erre a kérdésre nem merek határozott választ adni. Jöjjön, és nézzen körül — mondja a helyszínen Fialla Ferenc, a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat építésvezetője. A helyszín az első benyomásra megnyugtató. Mindenütt sétány munka folyik. — Tavaly nagyszerű volt. Akkor úgy ment minden, mint a karikacsapás. Még túl is teljesítettük a tervet. Csőrié k, Fenyvesiék, Lőcziék meg a többiek úgy hajtottak, hogy csak álmélkodtunk ... A főépület déli oldalán, a sínen mozgó daru mellett dolgozik Lőczi Jenő brigádja. Ügyet sem vetnek a szemlélő- dőkre, gyakorlott, gyors mozdulatokkal dolgoznak. Csőri János és Fenyvesi János brigádja is »hajt«. — Megy itt minden. — Ez esek látszat. — Hogyhogy? — Jöjjön tovább, akkor majd megérti .. . Az egyik épület árnyékában ketten beszélgetnek. Vizesek. — Hát maguk? — Én beteg vagyok — így az egyik. — Csak a szerszámokat jöttem összeszedni... — Én meg nem tudom, hogy mit csináljak — mondja mérgesen a másik. Nincs főnök, elment a városba ... — Nem adott munkát? — Megfeledkezett rólam. Előfordul az ilyen. Ügy gondolom, jobb, ha itt vagyok, mintha esetleg olyasmit csinálok, ami keresztezné mások munkáját. — És mi lesz a mai napjával? — Azt majd a főnök dönti el. Visszaülnek a deszkapadra, és folytatják a félbehagyott témát. A záróépületnél már vakolnak. — Itt van a hiba. Mi már vakolunk, mert lemaradtunk. A villanyszerelők úgy a kezünkre játszottak, hogy annál jobban szervezni se lehetett volna. Fönt minden kész. De lent úgyszólván semmi. Hátravannak a vizesek és a fűtésszerelők. Ha most levakolunk, jönnek ők. és végig leverik a falakat. Milyen munka lesz ez?! Papírokat szed elő a zsebéből. — Ez az egy ember képviseli a vizeseket és a fűtésszerelőket. Eddig másfél-kétmilliós beépítéssel maradtunk le. De hát ez mindennap több lesz. Az ütemterv szerint százötvenhat embernek kellene itt lennie. Vagyunk száznégyen ... Időközben megérkezett az építkezés két ellenőre is. Az utolsó mondatokat már ők is hallják. — Hiába igyekeznek ezek az emberek, a szervezetlenség állandóan visszarántja munkájukat. Hogy így mi lesz? A kérdésre az Egészségügyi Minisztérium építési ellenőre ad választ: .— Sajnos, lemaradás. Pedig itt mennie kellene a munkának. Hozzáteszem, hogy még nem késő. Még pótolható a lemaradás. Természetesen gyors intézkedésekre van szükség. A kórházat 1966. december 31-én kellene átadni rendeltetésének. Vajon elkészül-e határidőre? Ha így megy a munka: nem. Németh Sándor Négy napig állt a vásártéren a Berlihi Nagycirkusz szikes sátra, négy estén zsúfolt lézőtér előtt nagy sikerrel szerepeltek Kaposváron. A cirkusz különös varázsa mindig sok embert vonz — főleg akkor, ha érdekességet, látványosságot kínálnak a nagy plakátok, táblák. A Berlini Nagycirkusz érdekessége a sok állatszám volt: pónilovak, zerge, teve, medvék, oroszlánok, kecskék, juhok, farkasok, kutyák és egzotikus állatok idomítása. Kecskék, juhok a farkasokkal együtt szerepeltek védőrács nélkül. Kutyák, oroszlánok, juhok és egy szamár —együtt a porondon. És a szép tarka, szürke lovak, amelyek az ■összekeveredés« után számozás szerint sorba álltak, altatódalra lefeküdtek .. És Bunte Kapitány világhírű csimpánzai, »akik« zenéltek, bicikliztek, cigarettáztak, tapsoltak saját maguknak, és végül egy-egy néző nyakába borultak. Az egzotikus állatokról szívesen hallottuk volna a konferansziétól, hogy milyen állatot is látunk tulajdonképpen. Örömmel tapasztalta a köJ zönség, hogy nem kínozzák az állatokat, azok rövid szótagokra értettek. Az idomároknál gyakran nem is volt ostor, s ha igen, akkor is csak a legszükségesebb esetben figyelmeztették csipős esatta- nással az állatot. Kisebb zavar, idegesség csak néha fordult elő. Az artisták színvonalas műsorral jöttek. Különösen ■szép volt Marlen és Heraldo szalonakrobaták nehéz mutatványsorozata. Az erőfeszítés helyett könnyedséget, természetességet éreztünk produkciójukban. Ügyesen és biztosan dolgozott Corny, a zsonglőr is, műsorát egy nagy labdán »járkálva« adta elő. A Két Rudis egyensúlyozok, a Két Tonelli humoros akrobaták, a De Costa levegőakrobaták és a kötélt 'ncosok mind biztos tudással, rátermettséggel szerepeltek. Sok humorral tarkították produkciójukat azok az akrobaták, akiknek lehetőségük volt rá. ahol a műfaj kereteibe ez belefért. A zenekar is a helyén volt, nem többet és nem kevesebbet nyújtott feladatánál. Kiemelésre érdemes a dobos, aki pontosan — és nagyon ötletesen — külön ütésekkel jelzett minden fontos mozdulatot. Ezt nagyszerűen a humor szolgálatába is állította, míg máskor a figyelmet hívta fel az artista produkciójára. Kár, hogy a számokat ösz- szekötő bohóctréfák közül majdnem mindet ismertük — pedig cirkuszba viszonylag ritkán jár az ember —, a poén néha előbb hangzott el a széksorok között, mint a porondon. Az avítt tréfák a jóízlés határain belül maradtak. összességében érdekes, színvonalas cirkuszi előadást láthattunk. Szórakoztatott, pihentetett — teljesítette feladatát. S. N. G. Előkészületek a nyárra a Latinka Művelődési Házban Nem kedvez a tavasz végi időjárás a kerthelyiségeknek, a szabadtéri szórakozásnak. Mégis — remélve, hogy lesz jobb is — változatos programmal, műsortervekkel készülnek a nyári idényre a Latinka Művelődési Házban. Futónövényekkel, vörös salakkal, színes asztalokkal és ernyőkkel szépítették meg a kerthelyiséget. Klubtagok látogathatják külön kertbérlettel. Bérlet nélkül alkalmi, 4—6 forintos belépőjeggyel vehetnek részt a szórakozni vágyók a szombati, vasárnapi rendezvényeken. (A klubnak különben bárki tagja lehet.) Az időjárás miatt a tervezettnél későbbre, június 25-re halasztótOlvad“ a fagylalt... Beköszöntött a meleg s vele a fagylaltszezon is. Minél nagyobb a meleg, annál többen keresik ezt a kedvelt, olcsó csemegét. S úgy látszik, hogy minél nagyobb a forgalom. annál szűkebben mér a fagvlaltosok kanala. Sokan voltak ... A Jókai-ligetbe tolta ki kocsiját Rengert Lajos, a Kaposvár és Vidéke Körzeti Fmsz mozgóárusa. Nem kell csöngetnie, hangos szóval kínálnia. akad erétkiil is vevő a fagylaltra. Felnőttek, de leginkább gyerekek sorakoznak kocsija előtt. S ő méri is jószívvel, de »szűk« kanállal. Mert amikor két nagy adag málnafagyit lemérnek, az a húsz helyett mindössze tizenegy dekát nyom. A súlycsonkítás szándékos, ennyit ugyanis nem lehet tévedni, elsietni, hiába mondja Rengert: — Sokan voltak, elnézést, legközelebb jobban ügyelek... Pálffy Lajosné mozgóárus (ugyancsak a Kaposvár és Vidéke Körzeti Fmsz alkalmazottja) is itt kínálta portékáját. A szűk mérésben, súlycsonkításban ő vitte el a »pálmát« Rengert elől: húsz helyett tíz deka fagylaltot mért. Kifogást természetesen q is azonnal talált; ...* . , — Gyorsan kellett fagyasztani, mert nem volt meg a öio súlya ... Váltott kanalakkal Vári Ferenc lengyeltóti cukrász, amikor a szöllőskis- györöki kirakodóvásárba ment, vitt magával fagylaltot, egy szabványtól eltérő, kétdekás adagolókanalat, s biztonság kedvéért egy szabálynak megfelelő, két és fél dekásat is. Tehát minden eshetőségre számított. Csak arra nem. hogy éppen akkor ellenőrzik, amikor — lehet, hogy takarékossági szándéktól vezetve! — a kisebbikkel mért. Nem tudott idejében »váltani«, hiába volt keze ügyében a másik kanál; az ellenőrök ■ is a kisebbikkel kaptak: húsz deka helyett, tizenkét dekát. Egy kis tanulópénz Minden évben akad olyan fagylaltos, aki nem elégszik meg a tisztességes keresettel, hanem a vásárlókat megkárosítva akar jogtalan haszonra szert tenni. Az Állami Kereskedelmi Felügyelőség, hogy megakadályozza a fagylalt további »olvadását«, Rengert Lajost 400, Pálffy Lajosnét 600, Vári Ferencet pedig 800 forint bírsággal sújtotta. Sz. L 1 ták a műsoros kertmegnyitót a művelődési házban. Hétköznapokon folyótra tolva sással, lemezhallgatással, kártyával, társasjátékokkal tölthetik az időt az érdeklődők; szombaton, vasárnap pedig egy háromtagú zenekarral a tánc, a muzsika áll a szórakozási lehetőségek középpontjában. A zenesziünetekben rövid pódiumműsort adnak hivatásos előadóművészek, humoristák, bűvészék vagy meghívott műkedvelő előadók, például a Kaposvári Fiatalok Vidám Színpada. Néha egy-egy amatőr tánczenekar, ének- együttes is vendégszerepei. Ezenkívül felújítják a MOPRESSZO előadásait is; a pódiumműsorokkal váltakozva vetítenek néhány érdekes rövidfilmet. A Latinka Művelődési Ház nyári programját az Országos Rendező Iroda június 11-i Halló, nyár! című vidám esztrád- műsora nyitja meg. Ezután két-három hetenként terveznek könnyű nyári műsorokat. Júliusra eddig két műsort kötöttek le; Kaposvárra látogat a Creasy Rockers hattagú amerikai dzsesszegyüttes, majd az Egyetemi Színpad is legújabb politikai kabaré műsorával. SO&OJK Djordjevic Bane (Belgrad) (A III. Barátság PORTRÉ 11. (Oklevél) Hídja íotokiállitás anj agából) Klubot és könyvtárat avattak Szőkedencsen (Tudósítónktól.) Szőkedencsen, a marcali já ras alig nyolc és fél száz lakosi számláló kis községében vasárnap délután avatták fel a községi ej lesztésd alapból épített új művelődési otthont. A modern épületben helyet kaptak a szabadpolcos könyvtár, a tágas klubszoba és a szakköri helyiségek. Az ünnepi könyvhét kereté ben rendezett ünnepségen Bo- ráth Endre író és Vasvári István költő is részt vett, s életükről, munkásságukról beszéltek. Ezután Szabó János, a járási tanács vb-elnökhe- lyettese mondott avatóbeszédet, majd átadta a falu lakosságának a helyi igényeknek megfelelő, szépen berendezett könyvtárat és klubhelyiséget. »•.».« • • A nyugdíjjogosult majom Tavaly nyáron L. Smith ausztráliai farmer valósággal elképesztette Victoria állam adóhivatali tisztviselőit. Beadvánnyal fordult az adóhivatalhoz, s kérte, hogy vessenek ki kereseti adót Johnny névre hallgató majmára. Ebben az esetben ugyanis, írta Smith, a majom jogosulttá válik az öregségi nyugdíjra. Az adóhivatalban nem tudták, mitévők legyenek. Nagy sietve bizottságot alakítottak, és megbízták az ügy kivizsgálásával. Amikor e bizottság tagjai megérkeztek a helyszínre, ámultukban csaknem leesett az álluk. A majom keményen dolgozott, ügyesen vezette a traktort. Az adóhivatali felügyelők szeme láttára helyet foglalt a kormánynál, begyújtotta a motort, s elindult gazdája utasítása szerint szénáért. A réten minden segítség nélkül felrakta a boglyákat a pótkocsira, hozzákapcsolta a traktorhoz, és behajtott a szérűre. Kiderült, hogy Johnnyt más gazdasági munkával is nyugodtan meg lehet bízni. Még a lovakat is megitatja, de kedvenc foglalkozása mégis a traktorvezetés. A bizottság tagjai rövid tanácskozás után arra a következtetésre jutottak, hogy a farmer kérése teljesen indokolt. Johnnyt .fölvették az adófizetők jegyzékére, és havi 90 dollár után járó adó megfizetésére kötelezték. Johnny már évek óta ott él a Smith-farmon. Gazdája voltaképpen jutalmul kapta, mert segített a vándorcirkusznak a tűzoltásban. Smithnek maga Johnny adta azt az ötletet, hogy megtanítsa őt a gazdasági munkákban segédkezni. John- nynak ugyanis »hobbyja«, hogy utánozza az embereket. Persze a gazdának sokat kellett vesződnie, míg megtanította a megbízatások kifogástalan teljesítésére. Johnny munkájáért nem sokat kér: kielégíti őt egy tányér leves, egy tál gyümölcs és néhány maréknyi dió. »Nyugdíjazásáig« még húsz éve van hátra. Takarékossági kampány a thaiföldi királyi házban Nyugati divatszakértők legutóbb úgy nyilatkoztak, hogy Sirikit thaiföldi királynő »Kelet legjobban öltözött asszonya«. A thaiföldi sajtó, míg egyfelől hízelgőnek tartotta az elismerést, sietett közölni, hogy »őfelsége Sirikit királynő ruhatárában mindössze néhány divatkreáció található, ezeket külföldi hivatalos látogatások idején vagy előkelő vendégek fogadásakor viseli. Egyébként kék vászonnadrágban és régi pulóverokban öltözve járkál a palotában ...« A thaiföldi királyi ház »takarékossági programja« előírja a királynőnek, hogy minden ruháját négy évig köteles hordani. Házastársi megértés Aranylakodalma alkalmával a következő két maximában foglalta össze a házastársi boldogság titkát egy tapasztalt férj: 1. Az asszony szeresse kevésbé a férjét, de értse meg jobban. 2. A férj szeresse jobban a feleségét, de egyáltalán ne igyekezzék megérteni. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-1K. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrztink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca Ä.