Somogyi Néplap, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
" * gjá ^fR/W€KeKV»V A AA A A> A A A A > Béka barátság Japán mese MÁJUS 1 A nap már melegen sütött, egyre szebb idő lett. A zöldleveli béka, név szerint Breke, előbújt a házából és oly vidámnak látta a világot, hogy elhatározta, sétálni fog. De egyedül sétálni nagyon unalmas, fölkereste hát legjobb barátját, Ku- ruttyot, aki a szomszéd lapulevélen lakott. — Szervusz Kurutty! A délutáni álmából fel- zavart Kurutty mérgesen tö- rölgette a szemét — Brek, brek, ki merészel bántam? — Csak én. — Te vagy az, Breke? Her vá, hová, hogy a napernyődet is viszed? — Tudod, szép az idő, gondoltam elsétálok a hegyekbe. Nem jönnél velem? — Nem lenne rossz. . csakhogy én nem szívesen gyalogolok. — Majd kerítünk valami járművet ha nem akarsz gyalogolná. — Az pénzbe kerül. Inkább azt ajánlom, ha már miattad kell fáradnom, vegyél a hátadra legalább ott, ahol rossz az út — Rendben van. Elindultak. Útközben beköszöntek az arany halacskáknak, játszottak a pillangókkal. Végül megérkeztek a hegyre. Amint mentek- mendegélték, egyszercsak nagy sziklát találtak maguk előtt. Kurutty megállt és így sopánkodott: — Jaj, jaj, hogy tudunk ezen átjutni! Keresni kezdtek valami ösvényt, de nem találtak. Breke hirtelen meglátott egy hosszúszárú növényt, ami a szikla tetején nőtt és szinte a lábukig lógott. Ügy gondolta, azon felmászhatnak. Kurutty azonban közbeszólt — Édes barátom, Breke! Azt ígérted, ha rossz lesz az út a hátadon viszeL Váltsd be ígéretedet Azt hiszem, ennél rosszabb út nem nagyon akad. — Itt nem tudlak vinni, de kapaszkodj az indába és mássz utánam! — Nem megyek bíz én, vigyél a hátadon, ahogy ígérted. — Mondtam már, nem lehet — mondta Breke, és mászni kezdett fölfelé Kurutty utána ugrott A hirtelen ugrástól a növény szára eltörött A két »hegymászó« a földre zuhant, alul Kurutty, és reá Breke. Így végződött a kirándulás. Persze lehetett volna kellemesebb» is. Azt mondják, az aranyhalak hallották, amint a póruljárt Kurutty erősen fogadkozott barátjának, hogy többet nem lustálkodik. Fordította: Víncze Judit RÉGI DOLGOK HÄZ — MAMMUT CSONTOKBÓL A Belorussz Szocialista Szovjet Köztársaság történelmi múzeumában nemrégiben egy 25 000 esztendős mamrnut csontokból épített kunyhót állítottak ki. A különös lakhelyre ásatások közben bukkantak Sudinovo faluban, Gomel és Brjanszk között Fekete Gyola: A fa Csirr... csürr — csengetek. — Kérem itt a jegyeket! A lyukasztóm csitteg-csattog. minden papírt kilyukasztok! Téged ott, te kis hamis, elviszlek én ingyen is. Hát a lógóst hol keressem? Aki nagyra nőtt, fizessen! Ügy bizony, te nagy balog, — Hadd látom csak, gyerekek vagy fizetsz, vagy mész gyalog! jó-e még a jegyetek!... Csirr... csürr — csengetek. — Kérem itt a jegyeket! RR ■ ■■■ 1 2 3 ■■■■ ■■■■ 4 5 6 7 T 8 9 :::: ■■■■ 10 11 5555 ■■■■ ■■■■ 12 13 MM MM ■■■■ ■■■■ ü 14 RR ■■■■ ■ ■■■ 15 ■ ■■■ ■■■■ ■■■■ ■ ■■■ 16 17 18 19 HM ■■■■ ■■■■ ■ ■■■ 20 21 MM ■■■■ ■■■■ ■■■■ 22 23 24 HM HM ■■■■ ■■■■ 25 MM ■■■■ RR 26 ■■■■ ■■■■ 5555 27 28 RR ■ ■■■ HM 29 ■■■■ ■ ■■■ I ■■■■ ■ BM 30 31 32 33 :r: ■■■■ HM MM ■■■■ ■mi ■■■■ 34 MM ■■■■ 35 Vízszintes: L A test része. 4. Ez május L 8. Megművelt - területről való. 10. Szülő-régiesen. 11. Létező. 12. Tengeri állat. 14. Zolnai Viktória névjele. 10. Föltárná zol. 18. Mezőgazdasági munkát végez. 20. DN. 21. Maguk. 22. Eltek. 24. Igásállat tájszóvaiL 25. Okozat szülője. 26. Gyönyörű. 27. Ipari növény. 30. Elődje. 3L Kedves Május 1-i szokás. Lányos háznál állítják. 34. Szintén. 35. Karzatt része. Függőleges: L Május 1 dísze ez. 2. Képesség, alkalmasság valami leküzdésére. 3. JT. 5. Május 1-én kezdik, és sok lesz még a hónap- ban. 6. Közlekedési területek. 7. Kettős betű. 8. Testrészből. 9. Papírra vet. 13. Romániai város ékezet fölöslegekkel. 15. Unoka- testvérük. 17. Sportmérkőzésre előkészülését. 19. Fordított vigyázó. 23. Ruhát készít. 28. Indulatszó. 29. Lefúr mássalhangzói. 31. Személyes névmás. 32. Simon Attila névjele. 33. Névelő. K. J. • » • Beküldendő a vízszintes 4., H., és a függőleges 1., 5. Beküldési határidő 1965. május 7-e, péntek délig. A szükséges sorokat levelezőlapon küldjétek be, s feltűnően írjátok rá: »Gyermek keresztrejtvény.« Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Kender; Cukorrépa; Napraforgó; Árpa; Len. A nyertesek nevét Hírek című rovatunkban találjátok. Fazekas Anna: JUd^iLi zLejíit Reggel korán kelek fel én, a fényes május elsején. Sietve mosdok, készülök, a kávéhoz le sem ülök, hajam tükörnél is simább. Utunk a városon visz át. Kezemben fürtös orgonák. A gyárba kísérem a mamát, ott várnak ránk a többiek. Az udvart víg zaj tölti meg. Nem morcos senki, — bár korán keltek fel. Kérdik: — Kiskomám, velünk tartsz? Ez derék dolog! Fejünk felett zászló lobog, s földszagú szél lengeti. Arany napfény melengeti. Ha nagy leszek, s már dolgozom* fiam majd én is elhozom, s oly boldog lesz a kislegény, mint én, ma május 1-én. .ADJ KIRÁLY KATONÁT!...' A vízvári általános iskola udvarán gyerekek játszanak. Az autóbusz megérkezéséélg szívesen töltik most már kinn az időt az udvaron... MÁJUS ÜNNEPE 22. Tilt3szó. 23. OOR. 24. A folyé- Köfceg. 42. Szabálytalanságot vét a HOVA LETT A SZFINX ORRA? Eddig úgy tartották, hogy a világhírű Giseh-i szfinx orrát Napóleon egyik katonája vagy valamelyik középkori tüzér lőtte le oktalan játékból. Az Egyiptomi Nemzeti Múzeum igazgatója szerint ez az elmélet nem állja meg a helyét. Sokkal valószínűbb, hogy a szfinx megépítésekor az orrát különálló darabként illesztették hozzá, s az évezredek során egyszerűen leesett. Eszerint a szfinx nem minősülhet »háborús sérültnek-«. PALACKPOSTA A XIX. SZAZADBÓL Drezdában építkezés közben egy 1895. szeptember 30-án befalazott palackra találtak. A benne elhelyezett följegyzés arról ad hírt, hogy a kőműveseknek 38 pfennig órabérért napi 11 órát kellett dolgozniuk. Lépcsőfokok Petinek az a rossz szokása, hogy az iskola lépcsőjén futva halad fel vagy le. Fölfelé menet egy- egy lépcsőfokot átugorva csak minden második fokra lén. Lefelé menet két-két fokot is átugorva, csak minden harmadikra lép. Lefelé menet is, fölfelé menet Is »»úgy jött ki a lépés«, hogy utolsó lépésnek egy fok marad. Mit gondoltok hány foka van a lépcsőnek? (Helyes válasz: a lépcsőnek 13 foka van.) Hetvenöt éve, hogy a magyarországi munkásság először ünnepelte május elsejét. — Rejtvényünkben Juhász Gyula egyik költeményéből idézünk két sort. Vízszintes: 13. A tégla gyártás egyik folyamata. 14. Az USA egyik tagállama az Atlanti-óceán mellett. 15. Földmunkát végez. 17. Afrikai köztársaság. 18. Község a siklási járásban. 19. Érzékszerv. Zl. Tisztjelölt a régi hadseregben. komy orvosság jelzője lehet. 26. Vissza: A szabadságharc hős tábornoka. 27. Ürmérték rövidítése. 28. Ruházati cikk. 29. A fa levélzetén-ek összesége. 30. összedőlt ház jelzője. 31. A töltés lejtős oldala. 32. Fűszer. 34. Mongol származású uralkodó és hódító (1336—1405). 36. A teanövény alkaloidja. 37. Attila hun fejedelem legidősebb fia. 39. Néhányan. 41. labdarúgásban. 43. Személyed. 44. Űr a szemétdombon. 46. Más utat választ. 47. Szedi a lábát. 48. Róma alatt ömlik a Tirr én-tengerbe. 50. Igekötő. 51. Mindamellett. 52. Gyermekváros van itt. 53. Négylábú barátunk. 55. A Lakmé zeneszerzője. 57. A labdarúgás sava- borsa. Függőleges: 2. Bizonyít. 3. Arab alkimista és orvos a középkorban, kinek neve alatt számtalan alkimista és kémiai mű került forgalomba. 4. Elemi részecske. 5. öreg. 6. Kötőszó. 7. Erősítő szócska. 8. Az EAK. elnökének személyneve. 9. Küzdelem. 10. Figyelmeztetés. 11. A Szovjetunió egyik népe. 12. Libahang. 20. Domboc>ka. 21. Fűszernövény. 22. Ráér. (Két szó.) 24. Író, kommunista forradalmár. (Frigyes). 25. Belgium egyik legrégibb városa. 26. Madách drámája. 29. Objektív valóság. 33. Mutatón évmás. 34. Felszolgál. 35. Lelakatol. 38. Függőzár. 39. Megélhetést biztosít. 40. Megjelenít. 45. Töménységét csökkenti. 48. Januári. 49. A virágos növények termő része. 50. Üdítő ital. 51. Sportöltözék. 52. Szálakat sodor. 54. B. K. 55. D. S. 56. Sárai Tibor. 57. G. N. Voloncs György * * * Megfejtésül beküldendő a vízszintes 1., függőleges l., és 16. Beküldési határidő: 1965. május 7-e, péntek délig. Kérjük olvsóin- kat, hogy a szükséges sorokat levelezőlapon küldjék be, s feltűnően írják rá: »Rejtvény.« Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Kvantumelmélet; Fizikai Intézet; Princeton; Nobel díj; Lenin; Relativitás; Fénykvantum. A nyerteseik nevét Hírek című rovatunkban találják. A narancs Nem hiszem, hogy akadna közietek csak egy is, aki ezt az aranysárga színű, lédús, egyedülien kellemes zamatú gyümölcsöt ne kedvelné. A IX. században már ismert volt egy keserű ízű, napjaink narancsához hasonlító gyümölcs, amelyből ebben az időben illatszert és likőrt készítettek s a neve óindusul ná- garanga, óperzsául máreng voilt, a középkor európai latin nyelvén pedig arantim, amely később kizárólag vegyiipan szakkifejezés volt. A földrajzi fölfedezések korában azután a portugálok Kínából behoztak egy rendkívül finom illatú és zamatú gyümölcsöt, amely külsejében igen hasonlatos volt a »ná- garangá«-hoz, és a régi ipari növénynek a neve rajta is maradt a csodálatos ízű kínai gyümölcsön. A mi na ran cs-szavunk a régi arab náringból származhatott velencei naranzából eredhetett, de a gyümölcs, amit ezen a néven neveztek sokáig — még a rokokó karban is— csak a kiváltságosok cse meséje maradt. A francia forradalom nyomán azonban lassan terjedni kezdett, s ma már egész Dél-Európa — Ciprustól Olaszországon át Spanyolországig — termeszti és a kereskedelem egész Európában — a Lappok földjétől a Kaukázusig — széthordja, és asztalunkra juttatja ezt a kínai erdetű remek gyümölcsöt. KEDVESKEDJ! — ÜGYESKEDJ! Május első vasárnapja az édesanyáké, őket ünnepeljük »Anyák napján«. A titokban készített kis ajándékok a legkedvesebbek, ezért lássunk munkához. A tavaszi nagytakarításkor sok műanyag doboz üresedik meg. Szép virágvázát készíthettek a »Mos 6«, és az «-Alba« doboz aljából. Kb. háromnegyed részét ollóval levágjátok és a szélét kicakkozzátok. Díszíthetitek papír csíkokkal vagy — amint első rajzunkon látjátok — néhány egyszerű öltéssel. Az üveg kupakjából pedig virágokat lehet csinálni a mellékelt rajz szerint. Ugyanígy felhasználhatjátok a mézes flakon felső részét is. A virág szárát műanyaggal bevont drótból készítsétek. bőrdarabkákból, filcből is készülhet ajándék. Például kulcstartó. (Második rajzunk.) A tokot 2 egyforma darabból varrjátok össze néhány öltéssel. A hosszú csík egyik végére kerül a kulcs, a másikra pedig nagyobb alakú patent. De ugyanígy varrhat- tók szemüvegtokot, fésűtartót is. Végül harmadik rajzunkon egy könnyen elkészíthető karton fényképtartót láthattok. Ez annyira egyszerű, hogy a minta után varrással, vagy ragasztással egy délután befejezhetitek. Jó munkát kíván: Kati néni.